Címke: New York ePrix

  • A McLaren juniorja tartalékos lesz az FE szezonzáróján

    A McLaren juniorja tartalékos lesz az FE szezonzáróján

    A McLaren egyik junior versenyzője, a Formula 2-ben versenyző Nyck de Vries az Audi tartalékversenyzője lesz a Formula E szezonzáró hétvégéjén, New Yorkban.

    Mivel két versenyt rendeznek majd a hétvégén, az Audinak még van esélye a konstruktőri bajnoki címre, így de Vries-t is magukkal viszik, arra az esetre, ha Lucas di Grassi vagy Daniel Abt valami okból nem tudna versenyezni. A csapat tartalékversenyzője egyébként Nico Muller, de ő Zandvoortban lesz a hétvégén a DTM mezőnyével.

    Muller és de Vries is januárban, az FE fiatal versenyzőknek szóló tesztjén vezethette az Audit.

    „Már egy ideje kapcsolatban vagyok az Audival, ismernek engem és én is őket.” – mondta de Vries az Autosportnak. „Ők hívtak meg, én pedig nagyon hálás vagyok a lehetőségért.”

    A fiatal versenyzőt arról is megkérdezték, vajon ott lehet-e majd a 2018/19-es FE szezonban, vagy F2-ből előre léphet-e F1-be.

    „Ki tudja? Még csak az F2-es szezon felénél járunk, szóval ez még egy kicsit korai. De az FE határozottan olyasmi, amire odafigyelek, érdekes bajnokság, nagyon gyorsan növekszik és sok gyártó szerepel benne.”

    „Jelenleg még az F2-re koncentrálok, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsem minden versenyhétvégén és majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok a jövőre nézve.”

  • New Yorkban a Madár volt az ász

    New Yorkban a Madár volt az ász

    Több mint egy évvel legutolsó győzelme után Sam Bird a biztonság kedvéért kettőt is behúzott a Formula-E New York-i duplafordulóján.

    Észak-Amerikában pengeti záróakkordjait az FE 2016/17-es szezonja: az USA és Kanada közül elsőként az előbbibe látogatott el a mezőny a múlt hétvégén. A két versenyt egy Brooklynban kialakított pályán rendezték a Hudson folyó partján, és habár a közvetlen környezet önmagában is hatalmas izgalommal töltötte el a versenyzőket és újságírókat egyaránt (elég csak végiglapozni a Twitteren az #NYCePrix hashtaggel ellátott tweeteket, hogy lássuk, mekkora hatással volt egy New York-i kiruccanás a sport népszerűségére és megítélésére), a versenyek előtti periódust mégsem ez dominálta. Sok versenyző számára ez volt az ominózus ‘fekete hétvége’, amikor – mindenféle baráti megegyezés ellenére – ütközött az FE brooklyni hétvégéje a WEC nürburgringi versenyével.

    Mivel néhányan párhuzamosan versenyeznek a két szériában, komoly döntéseket kellett hozni, amelyek kihatással voltak a hétvége alakulására és a világbajnokság állására is. Az érintettek José María López, az éllovas Sébastien Buemi és a később trófeákat halmozó Sam Bird voltak; ám míg a Ferrari elengedte Birdöt New Yorkba, a Toyota már nem volt ennyire nagylelkű Buemivel és Lópezzel, akiknek Németföldön kellett maradniuk a hatórás versenyre. Itt volt tehát a hatalmas lehetőség Lucas di Grassi előtt, hogy a duplaversenyes fordulót kihasználva ledolgozza hátrányát Buemivel szemben, vagy esetleg meg is előzze – ez végül nem igazán jött össze neki, de ennyire ne szaladjunk előre, elsőnek beugrópilótákat kell kerítenünk a DS Virginhez és az e.damshoz.

    A motorsportokban jártas rajongóknak nem kell külön bemutatnunk a két FE-debütánst: Buemi helyét az e.damsnál a Japánba „száműzött” Pierre Gasly vette át, míg Sam Bird csapattársaként a DS Virginhez Alex Lynn érkezett, aki szombati szenzációs pole-jával hozzátette a maga részét a DS hétvégi dominanciájához. Brooklyn a versenyen már nem kegyezett ennyire félnévhasonmásának: Lynn nem tudta tartani a tempót és folyamatosan csúszott hátrafele, így a csapat kénytelen volt megkérni, hogy álljon félre Bird elől, egy technikai probléma miatti kiesés okán pedig még a kockás zászlót sem láthatta meg.

    New York, FE, Brooklyn
    Sokan kiélvezték New York csillogását

    Bird nem hagyta, hogy a DS becsületén ekkora csorba essen, és egy végső kétkörös sprintversenyt is túlélve megszerezte idei első győzelmét Jean-Éric Vergne és Stéphane Sarrazin előtt. A sprintversenyt egy kései safety caros fázisnak köszönhetjük, amelyet a Mahindrák miatt kellett beküldeni; Felix Rosenqvist és Nick Heidfeld erős pozícióban autóztak a verseny egészében, ám lényegében egyetlen körön belül mindkét autójukat elvesztették, a pályán ragadt Mahindra pedig elég volt a versenyirányításnak egy safety carhoz. A negyedik helyen di Grassi végzett, a legszebb felzárkózást azonban Gasly mutatta be, aki a rajtrács 19. helyéről indulva egészen a hetedikig jött fel.

    A győzelem úgy tűnt, szárnyakat adott Birdnek, aki a következő nap (helyi idő szerinti) délelőttjén megszerezte a pole pozíciót, amelyet a versenyen egy aprócska oda-vissza előzéstől eltekintve végig megtartott, hogy ellentmondást nem tűrően, 11.3 másodperces előnnyel megnyerje a második brooklyni versenyt is. Mögötte ezúttal a szombaton szerencsétlenséggel sújtott két Mahindra végzett Heidfeld-Rosenqvist sorrendben, amely utóbbi úgy fogalmazott a versenyt követően, hogy Bird „a második etaptól kezdve más ligában játszott”. A másik DS-ben Lynn nem tudta megismételni előző napi meglepő teljesítményét, és csak a 17. helyen hozta be az autót, Gasly viszont előrelépett egy kicsit és a negyedik hely bűvöletében az időmérőn és a versenyen is ezt a pozíciót szerezte meg – habár nem sok híja volt, hogy az utolsó körben a két Mahindrával folytatott csatája következtében kiessen, de a falak érintését követően a sérült autóval is bevánszorgott a célba.

    A bajnokság szempontjából legérdekesebb momentum azonban di Grassi ötödik helyen való leintése volt, aki így 10 pontra csökkentette hátrányát Buemivel szemben a montréali, szintén két versenyből álló szezonzáró hétvége előtt. Hétvégi teljesítményének köszönhetően Bird elérte, hogy még vele is bajnokesélyeként kelljen számolni Kanadában; habár az igazsághoz hozzátartozik, hogy összesen már csak 58 pontot lehet szerezni, a britnek pedig 57 pont a hátránya. Reálisan nézve tehát ismét egy Buemi/di Grassi párharcra lehet számítani Montréalban, amelyet senki ne hagyjon ki annak ellenére sem, hogy pont az F1-es Magyar Nagydíj hétvégéjére esik.

  • Hemsworth megpördült a Formula E autóval

    Hemsworth megpördült a Formula E autóval

    A múlt hétvégi Formula E-s New York ePrix-n, a Rush (Hajsza a győzelemért) című filmben James Huntot alakító Chris Hemsworth is lehetőséget kapott, hogy kipróbáljon egy ilyen elektromos versenyautót.

    Azonban nem sikerült túl „Huntosra” vennie a figurát, a hetes kanyarban ugyanis megpördült az autóval, de az szerencsére nem nagyon sérült meg, csal az autó orra érintette meg a falat.

     

  • Gasly hétvégén debütál a Formula E-ben

    Gasly hétvégén debütál a Formula E-ben

    A Red Bull tartalékversenyzője, Pierre Gasly fogja helyettesíteni Sebastien Buemit a New York ePrix-n.

    Gasly idén a japán Super Formulában versenyez, most pedig bemutatkozik majd a Formula E-ben az e.dams csapatnál, mivel a bajnoki éllovas Bueminek ezen a hétvégén a WEC nürburgringi hétvégéjén lesz jelenése.

    „Nagyon sajnálom, hogy ütközés van a WEC és a Formula E naptárában, ezt elkerülhettük volna.” – mondta a csapat tulajdonosa, a négyszeres F1-es bajnok, Alain Prost. „Azonban ezen túl kell lendülnünk, és örömmel üdvözöljük Pierre Gasly-t. New York-ban versenyezni jó kis kihívás lesz neki a Formula E-ben való debütálására. Viszont elnézve a felkészülésünket, magabiztosak vagyunk, a célunk ugyanaz, a legtöbb pontot szerezni és megerősíteni vezető pozíciónkat a bajnokságban.”

    Buemi előnye jelenleg 32 pont Lucas di Grassi előtt a bajnokságban.