Címke: nevezési díj

  • Keresztbe tesznek az F1-be érkező új csapatoknak? Magasabb nevezési díjra számíthatnak Andrettiék

    Keresztbe tesznek az F1-be érkező új csapatoknak? Magasabb nevezési díjra számíthatnak Andrettiék

    A meglévő csapatok hamarosan megvitatják azt a javaslatot, amely szerint a potenciális új csapatoknak magasabb összeget kelljen fizetniük ahhoz, hogy beléphessenek a Forma-1-be.

    Jelenleg a leglelkesebb érdeklődő az Andretti-Cadillac kooperáció, mely 2025-ben vagy 2026-ban már szeretne az F1-es mezőn része lenni. Leendő riválisaikat, a jelenlegi F1-es csapatokat pedig „kapzsinak” nevezték, amiért pénzügyi okokra hivatkozva nem szeretnék ha bővülne a mezőny.

    Ennek ellenére a McLaren ügyvezetője, Zak Brown elmondta, hogy a belépési díj emeléséről (jelenleg ez 200 millió dollár) szóló javaslatot fognak a csapatok megvitatni a napokban esedékes F1 Bizottsági ülésen.

    „Még nem igazán beszéltem erről a többi csapattal, de az FIA következő bizottsági ülésének napirendjén szerepel” – mondta Brown.

    „Úgy gondolom, hogy végső soron az F1-en és az FIA-n múlik, hogy mi a megfelelő összeg. Amikor közel öt évvel ezelőtt meghatároztuk a nevezési díj összegét, az F1 még teljesen máshol járt.”

    „Szóval szerintem meg kellene vitatniuk, és meg kellene nézniük, hogy mit tartanak megfelelőnek.”

    Brown ragaszkodott ahhoz, hogy a díj emelése nem a potenciális új csapatok kizárására irányul, és nem a helyzet önző, pénzügyi okokból történő kihasználásáról szól.

    „Úgy értem, ezek a franchise-ok elég sok pénzt érnek” – mondta az amerikai. „Tehát ez inkább befektetés, mint díj, mert ezek a franchise-ok, ha nem is érnek már most milliárdokat, a nem túl távoli jövőben biztosan fognak.”

    „Mindig is arra összpontosítottam, hogyan lehet nagyobbá tenni a tortát, és kevésbé arra, hogyan lehet nagyobb szeletet szerezni egy olyan tortából, amely nem nő” – folytatta Brown.

    „És mindaddig, amíg egy új csapat segít nekünk jobb TV-szerződéseket kötni, ismertséget teremt, ami több szponzorációt eredményez, és megfelelő franchise belépési díjat fizet, ami összhangban van azzal az értékkel, amit az F1 ma képvisel, akkor támogatjuk, hogy a rajtrács maximum 12 csapatból álljon” – mondta.

    A Forma-1-ben jelenleg 10 csapat szerepel, tehát Brown elképzelése szerint két új belépőnek még van hely. Ez jó hír lehet az ázsiaiak, akik állítólag szintén belépési szándékkal szeretnének élni.

    Túl hangosan hallatja a hangját az Andretti az F1-es pályázatuk miatt?

  • Verstappen helyett más fizet, de még az újoncoknak is milliókat kell fizetniük

    Verstappen helyett más fizet, de még az újoncoknak is milliókat kell fizetniük

    A 2022-es F1-es szezonban mutatott dominanciája miatt Max Verstappennek jelentős szuperlicenc díjat kellett kifizetnie az FIA-nak.

    15 futamgyőzelme, és végül bajnoki címének megszerzése során a holland 454 pontot gyűjtött. Így 146 ponttal előzte meg második helyezett Charles Leclerc-t, aki viszont csak három ponttal szerzett többet a harmadik Sergio Péreztől.

    Bár minden versenyző fő célja, hogy világbajnok legyen, ami elismeréssel és eőnyökkel jár, azért ára is van. Szó szerint. A Forma-1-ben ugyanis a versenyzőnek szuperlicensszel kell rendelkeznie, amelyért az előző évi teljesítményük alapján kell díjat fizetniük.

    Verstappennek a 454 pontja után így 963 800 eurót kell befizetnie, ami nagyjából 385 millió forintnak felel meg. Neki azonban csapata, a Red Bull átvállalta ezen költségeit: a csapat saját, több, mint kétmilliárd forintnak megfelelő nevezési díján túl, Vertstappen licenszdíját is kifizetik.

    A szuperlicenc fizetési struktúrája szerint adott egy alapösszeg, majd minden megszerzett pont után növekszik a befizetendő összeg. 2022-ben az alapdíj 10 400 euró volt, amihez pontonként további 2100 euró adódott hozzá. Így jön ki Verstappen 963 800 eurós befizetni valója.

    Mindeközben a visszatérő Nico Hülkenbergnek csak a 10 400 eurós (~ négymillió forint) alapdíjat kell befizetnie, mivel 2022-ben nem voltak pontjai. Ugyanez a helyzet az újonc Oscar Piastri és Logan Sargeant esetében is, akik a McLarenhez, illetve a Williamshez csatlakoznak jövőre.

    Bár újoncnak minősíthető majd Nyck de Vries is, de mivel idén egyetlen teljesített versenyén szerzett két pontot, neki 14 600 eurót (közel hatmillió forint) kell befizetnie.

    Kinek mennyit kell fizetnie a 2023-as szuperlicenszért?

    Versenyző 2022-ben gyűjtött pontok
    2023-as szuperlicensz díj (euróban)
    Max Verstappen 454 963 800
    Charles Leclerc 308 657 200
    Sergio Perez 305 650 900
    George Russell 275 587 900
    Carlos Sainz 246 527 000
    Lewis Hamilton 240 514 400
    Lando Norris 121 264 500
    Esteban Ocon 92 203 600
    Fernando Alonso 81 180 500
    Valtteri Bottas 49 113 300
    Daniel Ricciardo 37 88 100
    Sebastian Vettel 37 88 100
    Kevin Magnussen 25 62 900
    Pierre Gasly 23 58 700
    Lance Stroll 19 50 300
    Mick Schumacher 12 35 600
    Yuki Tsunoda 12 35 600
    Zhou Guanyu 6 23 000
    Alex Albon 4 18 800
    Nicholas Latifi 2 14 600
    Nyck de Vries 2 14 600
    Nico Hulkenberg 0 10 400
    Oscar Piastri 0 10 400
    Logan Sargeant 0 10 400

     

    Jókora összeggel könnyítette meg Verstappen életét a Red Bull

  • Hatalmas: Egymillió dollárral többet fizet a Red Bull, mint korábban a Mercedes

    Hatalmas: Egymillió dollárral többet fizet a Red Bull, mint korábban a Mercedes

    Christian Horner mosolygott, amikor arról beszélt, hogy a Red Bullnak mekkora összeget kell fizetnie az FIA-nak 2023-as nevezési díjkért. A 2022-es sikerek miatt ugyanis borsos árat kell fizetniük a jövő évi versenyzésért.

    Minden csapatnak 577 278 dolláros alap nevezési díjat kellett fizetnie az FIA-nak, hogy 2022-ben a Forma-1-ben versenyezhessen. Valamint minden egyes előző évben megszerzett pont után további 6926 dollárt.

    Mindez együttesen valamivel több mint 4,8 millió dolláros (kb 1,8 milliárd forint) nevezési díjat jelentett a Mercedes számára 2022-re, míg a Red Bull 3,95 millió dollárt fizetett.

    De tekintve, hogy a Red Bull idén már 759 pontot szerzett a konstruktőri pontversenyben, a 2022-es FIA Sportszabályzat alapján ez több mint 5,83 millió dollárt (kb 2,3 milliárd forint) jelent számukra a következő szezonra való nevezés kapcsán.

    „Ez nagyon-nagyon különleges volt” – mondta Horner a szezon egészéről, az FIA díjátadó gáláján.

    „Ez a két srác [Max Verstappen és Sergio Pérez] igazán elképesztő volt idén, úgy értem, különösen Maxnak volt ilyen kiemelkedő szezonja.”

    „Úgy gondolom, hogy az erőfeszítés, ami a színfalak mögött történt, a legnagyobb szabályváltoztatás 40 év óta, és az egész csapat Milton Keynesben egyszerűen nagyszerűen megfelelt ennek a kihívásnak.”

    „És az, hogy elértük azt a 17 futamgyőzelmet, két sprintverseny-győzelmet a háromból, öt kettős győzelmez, 759 pontot…”

    „Nem is tudtam, hogy mennyit kell fizetnünk az FIA-nak a pontokért, a minap kaptam meg a számlát – hihetetlen” – viccelődött.

    Milton Keynesben tartott hatalmas házibulit a Red Bull Racing!

  • Két csapatnak jobban a zsebébe kell nyúlnia a nevezési díjak miatt

    Két csapatnak jobban a zsebébe kell nyúlnia a nevezési díjak miatt

    Mélyen a zsebébe kell nyúlnia idén a Red Bullnak és a Ferrarinak a nevezési díjak tekintetében, ám nem ők fizetik a legtöbbet.

    Minden évben a világbajnokságon induló alakulatoknak nevezési díjat kell fizetniük az FIA-nak. Ennek alapdíja csapatonként 556.509 dollár. A bajnok istállónak ugyanakkor 6677 dollárt/pontoként még le kell tennie, míg a többieknek 5563 dollár/pontonként a fennmaradó tartozásuk. Ezek az összegek ugyanakkor magasabbak is lehetnek, hiszen ezt minden évben az amerikai fogyasztói árindexhez igazítják.

    A Speedcafe.com listája szerint a legtöbbet továbbra is a Mercedes fizeti, ugyanakkor a Red Bullnak és a Ferrarinak emelkedett leginkább a nevezési díja. Mindaddig az Aston Martin, az Alpine és Haas fizetési kötelezettsége csökkent, mivel ők gyengébben teljesítettek tavaly a 2020-as szezonhoz képest.

    Csapat 2022 2021 Különbség
    Mercedes 4,652,848.50 dollár 4,482,898.00 dollár 169,950.50 dollár
    Red Bull 3,813,645.50 dollár 2,384,737.00 dollár 1,428,908.50 dollár
    Ferrari 2,356,139.50 dollár 1,314,829.00 dollár 1,041,310.50 dollár
    McLaren 2,086,334.00 dollár 1,718,890.00 dollár 367,444.00 dollár
    Alpine 1,418,774.00 dollár 1,599,379.00 dollár – 180,605.00 dollár
    AlphaTauri 1,346,455.00 dollár  1,178,245.00 dollár 168,210.00 dollár
    Aston Martin 984,860.00 dollár 1,679,053.00 dollár – 694,193.00 dollár
    Williams 695,584.00 dollár 569,308.00 dollár 126,276.00 dollár
    Alfa Romeo  628,828.00 dollár 614,836.00 dollár 13,992.00 dollár
    Haas 556,509.00 dollár 586,381.00 dollár – 29,872.00 dollár
  • Kevesebb nevezési díjat fizetnek a csapatok 2021-re

    Kevesebb nevezési díjat fizetnek a csapatok 2021-re

    Az, hogy a koronavírus miatt a 2020-as versenynaptár rövidebb volt a tervezettnél, azt is eredményezi, hogy 2021-re a csapatoknak alacsonyabb összegű nevezési díjat kell fizetniük.

    A tervezett 22 helyett 17 verseny volt idén. Emiatt a Mercedes például 1 millió dollárral fizet majd kevesebbet, mint legutóbb, mivel a kevesebb futam miatt a megszerezhető pontok mennyisége is kevesebb volt.

    2013 óta ugyanis a csapatok nevezési díja két részből tevődik össze. Egyik részét az határozza meg, hogy az előző szezonban hány pontot szerzett a csapat. Másik része pedig egy fix összeg, ami 2020-ban 562 072 dollár volt, 2021-re pedig 556 509 dollár lesz.

    Ennek tükrében tehát minél előrébb végez a bajnokságban egy csapat, a következő szezonra annál magasabb nevezési díjat kell fizetnie. A bajnok csapat minden egyes pont után 6677 dollárt kell fizessen, míg a többiek 5563 dollárt fizetnek pontonként.

    A legnagyobb összeg tehát a Mercedest terheli, 4 382 430 dollárt kell fizetniük, de ez még mindig jelentősen kevesebb, mint 2020-ban volt.

    Tavalyhoz képest azonban a Ferrari befizetendő összege csökken a legjobban, „köszönhetően” idei gyenge szereplésüknek. 2 millió dollárral lett kevesebb 2021-es nevezési díjuk a 2020-asnál.

    Mindez persze az FIA-nak okozza a legnagyobb veszteséget. Az, hogy csak 17 verseny volt idén, azt jelenti, hogy összességében 2 837 130 dollárral kevesebb nevezési díjat tudnak majd beszedni.

    Nevezési díjak a 2021-re:

    Csapat Pontok Nevezési díj a pontokból Fix nevezési díj
    Nevezési díj összesen
    Mercedes 573 3,825,921 556,509 4,382,430
    Red Bull 319 1,774,597 556,509 2,331,106
    McLaren 202 1,123,726 556,509 1,680,235
    Racing Point 195 1,084,785 556,509 1,641,294
    Renault 181 1,006,903 556,509 1,563,412
    Ferrari 131 728,753 556,509 1,285,262
    AlphaTauri 107 595,241 556,509 1,151,750
    Alfa Romeo 8 44,504 556,509 601,013
    Haas 3 16,689 556,509 573,198
    Williams 0 0 556,509 556,509

     

    2020-as nevezési díjak:

    Csapat Pontok Nevezési díj a pontokból Fix nevezési díj
    Nevezési díj összesen
    Mercedes 739 4,934,303 562072 5,496,375
    Ferrari 504 2,803,752 562072 3,365,824
    Red Bull 417 2,319,771 562072 2,881,843
    McLaren 145 806,635 562072 1,368,707
    Renault 91 506,233 562072 1,068,305
    Toro Rosso 85 472,855 562072 1,034,927
    Racing Point 73 406,099 562072 968,171
    Alfa Romeo 57 317,091 562072 879,163
    Haas 28 155,764 562072 717,836
    Williams 1 5,563 562072 567,635
    2021-es nevezési lista:

    (nagyításért klikkelj a képre!) Forrás: FIA
  • Minden eddiginél magasabb nevezési díjat fizethet a Mercedes 2020-ra

    Minden eddiginél magasabb nevezési díjat fizethet a Mercedes 2020-ra

    A Mercedes idei sikere egyben azt is jelenti, hogy 2020-ra minden idők legmagasabb összegű FIA nevezés díját kell megfizetniük.

    A Forma-1-es nevezésre az FIA mindenki számára meghatároz egy alap díjat, ezen felül az előző évben megszerzett világbajnoki pontok függvénye az, hogy az alapon felül mennyit kell még az egyes csapatoknak fizetniük.

    A Mercedes az F1 történetének első csapata, melynek zsinórban hatszor sikerült megnyernie a konstruktőri és az egyéni bajnoki címet is.

    Az elmúlt években az elmúlt években egy kicsit növelte is a pontokhoz kapcsolódó összeget, így a Mercedes jövőre extra magas nevezési díjat fizethet, annak ellenére, hogy kevesebb pontot szereztek most, mint 2016-ban.

    Az FIA minden csapat számára 556 509 dollár alapdíjat számol fel, ezen felül pedig minden megszerzett pont után további 5 563 dollárt.

    Így alakulnak a 2020-as nevezési díjak (az összegek dollárban vannak megadva:

    Csapat 2019-ben
    szerzett pontok
    Pont-alapú
    nevezési díj
    Teljes
    nevezési díj
    Mercedes 739 4 934 303 5 490 812
    Ferrari 504 2 803 752 3 360 261
    Red Bull 417 2 319 771 2 876 280
    McLaren 145 806 635 1 363 144
    Renault 91 506 233 1 062 742
    Toro Rosso 85 472 855 1 029 364
    Racing Point 73 406 099 962 608
    Alfa Romeo 57 317 091 873 600
    Haas 28 155 764 712 273
    Williams 1 5 563 562 072

     

     

  • Ennyi nevezési díjat fizetnek idén a Forma-1-es csapatok!

    Ennyi nevezési díjat fizetnek idén a Forma-1-es csapatok!

    A Forma-1 istállóinak nevezési díjat kell fizetniük a szezon kezdetekor, amelyet a tavalyi évi teljesítményük határoz meg. A Mercedesé természetesen növekedett 2019-re emiatt, pedig kevesebb pontot szereztek, mint pl. 2017-ben. Hogy lehetséges ez?

    Az Ezüstnyilaknak alapdíjként 546133 dollárt kell fizetniük, valamint pontonként 6553 dollárt. Így 2019 számukra nevezési díj szinten 4838348 dollárnál áll meg, ami közel 1.3 milliárd forint, hiszen 655 pontot szereztek 2018-ban.

    2017-ben 668 pontot szereztek, de 4.6 millió dollárt fizettek be a 2018-as nevezésük miatt. Az összeg növekedése abból adódik, hogy figyelembe kell venni az amerikai fogyasztói árindex alakulását is.

    A többi kilenc csapat pontonként 5450 dollárnyit fizet. A Racing Point némi előnyhöz jutott így a tavalyi csődeljárásukat, majd az új tulajdonosokhoz kerülést követően. Mivel a Force Indiaként szerzett pontjaikat törölték, ezért Racing Pointként sokkal alacsonyabb nevezési díjat kell fizetniük, mint egy éve.

    Az istállók nevezési díjainak összehasonlítása

    Forma-1-es csapat  2019 2018
    Mercedes 4.84 4.65
    Ferrari 3.66 3.21
    Red Bull 2.83 2.42
    Renault 1.21 0.81
    Haas 1.05 0.76
    McLaren 0.88 0.67
    Racing Point 0.83 1.48
    Sauber 0.81 0.54
    Toro Rosso 0.73 0.79
    Williams 0.58 0.92
  • Ennyi a nevezési díj 2018-ban csapatonként a Forma-1-be!

    Ennyi a nevezési díj 2018-ban csapatonként a Forma-1-be!

    Miután a FIA véglegesítette a 2018-as Forma-1-es nevezési listát, publikálták azt is, hogy melyik csapatnak mennyibe is kerül a nevezés, az idei szezonra.

    A jelenleg érvényben lévő szabályzás mellett minden csapatnak fizetnie kell alapot, ami figyelembe véve az éves amerikai fogyasztói inflációt most 516.128 dollár. A bajnokcsapatnak pontonként további 6194 dollárt kell fizetniük, a többi csapatnak ez kicsivel alacsonyabb összeg pontonként, „csak” 5161 dollár.

    Ezen számok alapján máris kiderül, hogy jót tett a Mercedesnek 2017-ben, hogy komolyabb volt a harc az elsőségért, mert csökkent a rájuk eső nevezési díj, 600.818 dollárral, de a Red Bullnak, a Williamsnek, a Toro Rossónak és a McLarennek is kevesebbet kell emiatt kicsengetnie.

    A Ferrari a fejlődésének köszönhetően 639.964 dollárral többet kell hogy fizessen, ahogy mélyebben a zsebébe kell nyúlnia a Force Indiának, a Renaultnak, a Haasnak és a Saubernek is.

    Íme, a pontos számok:

    Mercedes – $4.653.720
    Ferrari – $3.210.170
    Red Bull – $2.415.376
    Force India – $1.481.235
    Williams – $944.491
    Renault – $810.305
    Toro Rosso – $789.661
    Haas – $758.695
    McLaren – $670.958
    Sauber – $541.933

  • Kevesebb nevezési díjat fizet a Mercedes 2018-ra, a Ferrari többet

    Kevesebb nevezési díjat fizet a Mercedes 2018-ra, a Ferrari többet

    A világbajnok Mercedes csapat 4,6 millió dollár nevezési díjat fizetett a 2018-as nevezésért, ami több, mint fél millió dollárral kevesebb, mint a korábbi évben volt, számolt be róla a GPUpdate.net

    A 2013-ban bevezetett nevezési díj rendszere szerint minden csapat esetében úgy kerül kiszámítása a nevezési díj, hogy 516 128 dollárt tekintik az alapnak, és a csapat sikerességét, vagy épp sikertelenségét figyelembe véve növekszik ez az összeg a pontok függvényében.

    A konstruktőri bajnokság győztesének minden megszerzett pont után további 6194 dollárt kell fizetnie, a többi csapatnak 5161 dollárt kell fizetniük a megszerzett pontok után.

    A Mercedes 668 pontja így összesen 4 653 720 (516 128 + 668 x 6194) dollár nevezési díjat eredményezett. Ez pedig kevesebb, mint amennyit az elmúlt években fizettek, mivel akkor több, mint 700 pontot gyűjtött a csapat.

    A Ferrari esetében az idei jobb szereplés több pontot és magasabb nevezési díjat is eredményez, mint a korábbi években.

    A Force India, a Renault, a Haas és a Sauber nevezési díja nőtt, míg a Williams, Toro Rosso és a McLaren díjai csökkentek a 2017-es szezon után.

    A 10 csapat összesen 16 276 544 dollár nevezési díjat fizet a 2018-as szezonra.

    2018-as nevezési díj
    2017-es nevezési díj
    Mercedes 4 653 720 5 254 538
    Ferrari 3 210 170 2 570 206
    Red Bull 2 415 376 2 931 476
    Force India 1 481 235 1 408 981
    Williams 944 491 1 228 346
    Renault 810 305 577 416
    Toro Rosso 789 661 841 271
    Haas 758 695 665 797
    McLaren 670 958 905 324
    Sauber 541 933 526 450
    Összesen 16 276 544 16 889 805
  • Az FIA visszautalta a Manor által befizetett nevezési díjat

    Az FIA visszautalta a Manor által befizetett nevezési díjat

    A Forma-1 irányító testülete, az FIA visszafizette a Manor számára a 2017-es nevezési díjat, amit még tavaly fizettek be.

    A Manor 522 322 dollárt fizetett be 2016 novemberében, de végül anyagi problémáik miatt nem tudtak rajthoz állni idén, felszámolták őket.

    „A Just Racing Services Limited, a Manor Groupon belül, a szervizelésért felelős cég csődbe ment idén januárban, majd megszüntette tevékenységét.” – áll az FIA közleményében. „Következésképp a csapat nem vett részt a 2017-es bajnokságban.”

    „Az FIA tehát úgy döntött, hogy visszautalja a nevezési díj a szövetség adminisztrációs költségeivel csökkentett értékét a Manor Group belső egységének, jó szándékunk jeléül, hogy ezzel is segítsünk hátralékaik megtérítésében.”

    A megszűnt cég ügyintézői korábban elárvereztek többek között négy kasznit, és az el nem készült 2017-es autó szélcsatornás modelljét.

    Az FIA által visszautalt pénzből a még fennálló hiteltartozásokat rendezik majd.