Címke: névadó szponzor

  • A szórakoztatóipar csúcsszereplője az Alfa Romeo új főszponzora

    A szórakoztatóipar csúcsszereplője az Alfa Romeo új főszponzora

    Miután véget ért az Orlennel tartó több éves együttműködés, az olasz-svájci gárda be is jelentette az új névadó támogatóját.

    Az új csapatvezetés alatt megújul az istálló, ennek eredménye a Stake vállalat érkezése, amely a világ vezető szórakoztatóipari cégcsoportja. A megállapodás nem csak ezért különleges, hanem a csapat elmondása alapján rekordot jelentő megállapodást sikerült aláírniuk.

    Robert Kubica volt menedzsere lesz az Alfa Romeo első embere

    A Stake brand alatt több cég is csoportosul, együttesen pedig a világ egyik legnagyobb szórakoztató csomagját nyújtják. Pedig relatíve friss húsnak számítanak a piacon, hiszen 2017-ben alapította őket technológiai és a szerencsejátékiparban érdekelt vállalkozók egy csoportja. Két fiatal ausztrál vállalkozó fejéből pattant ki az ötlet, akik az alapítás óta Ausztrália legfiatalabb milliárdosaiá váltak. Fő tevékenységük is e két iparra fókuszál elsősorban. Céljuk, hogy a motorsport világában is egy, a közösséget magával ragadó digitális élményt honosítsanak meg.

    A több évre szóló megállapodás célja, hogy a Stake világszerte egyre nagyobb és diverzebb réteghez is eljusson, a Forma-1 mellett egy világraszóló esemény- és élménynaptár megalkotását is tervezik 2023-ra, amelyről majd később várható részletes információ.

    Online kaszinó üzemeltetés, sportfogadás, technológiai újítások mellett promótálással és szponzorációval is foglalkozó vállalat a sport világában olyan nagy klubokat és személyeket támogatnak, mint az Everton és a Watford labdarúgó csapata, a brazil rögbi liga, a Fittipaldi testvérek a motorsportban, vagy éppen a világhírű ex-focista Sergio Agüero. Ehhez a birodalomhoz csatlakozik most az Alfa Romeo-Sauber.

    A céget jelenleg Cuaracao-ban jegyzik, de kiemelt irodával rendelkezik Szerbiában, Ausztráliában és Cipruson is, vezetője pedig jelenleg egy szerb üzletember.

  • Elválik egymástól a Mercedes és a Petronas, egy szaúdi szponzor miatt?

    Elválik egymástól a Mercedes és a Petronas, egy szaúdi szponzor miatt?

    A csapat festésére is hatással lehet majd, hogy szaúdi szponzor veszi majd át a Petronas helyét a Mercedes autóin.

    Egy 10 évnél is hosszabb együttműködés ér ezzel véget, ugyanis a maláj cég már a németek gyári visszatérésekor, 2010-ben ott volt a Mercedesnél.

    A bajnoki alakulat a Forma-1 e-sport bajnokságát is szponzoráló Aramco olajcéggel kötött szerződést, akik szorosabbra fűzték kapcsolatukat a Mercedes F1-es csapat harmadát birtokló INEOS-szal.

    A szaúdi cég tavaly óta a Forma-1 e-sport bajnokságát, idén több nagydíjat és a tesztelést is szponzorálta már.

    Ennek keretein belül három új üzemet hoznak létre a Közel-Keleten a francia Totallal közösen, amit 2025-ban lépnek majd működésbe.

    A Petronas türkiz színét tehát az Aramco kék-zöld kombinációja veheti át, de jövőre nem ez lesz az egyetlen változás. Hamilton akarata szerint ugyanis ismét szürke lehet az autók alapfestése.

    A maláj olajtársaság közben bejelentette, kivonulnak a MotoGP-ből is, már nem támogatják majd a Yamaha SRT istállót.

    FRISSÍTÉS: azóta a gpfans.com cáfolta az értesüléseket egy többéves, 2022 után is tartó szerződésre hivatkozva.

    „A Petronas és a Mercedes 2021 óta partnerek, és egy hosszútávú együttműködés részesei, ami mindkét fél számára előnyös.” – idézik a Mercedes szóvivőjét.

    „Tavaly hosszabbítottunk velük több évre, és büszkén folytatjuk a közös munkát a technológia élvonalában.”

  • Az Alfa Romeo még több évig szerepelni fog a Forma-1-ben

    Az Alfa Romeo még több évig szerepelni fog a Forma-1-ben

    Az Alfa Romeo többéves szerződéshosszabbítást kötött a Sauberrel, így a Forma-1 új érájában is folytatni fogják tevékenységüket.

    Az olasz egyesület először 2018-ban működött együtt először a svájci istállóval, ugyan akkor még csupán főszponzorként. 2019-ben pedig már az Alfa Romeo néven indultak, nem túl nagy sikerrel, hiszen abban az évben és 2020-ban is a nyolcadik helyen végeztek.

    Az Alfa Romeo idén is a 8. helyen áll a tabellán, de a jövő ígérete és a 2022-es új F1-es szabályok csábították az alakulatot a folytatásra:
    „Örömmel jelentjük be a partnerség meghosszabbítását” – mondta Fred Vasseur, csapatfőnök.

    „Az Alfa Romeo hihetetlen társunk volt az elmúlt néhány évben, és még izgatottabbak vagyunk az előttünk álló fejezetek miatt. Az új szabályok lehetőséget adnak arra, hogy újabb lépést tegyünk előre, és szilárd meggyőződésem, hogy tökéletes helyzetben vagyunk ahhoz, hogy közösen nagy eredményeket érjünk el.”

    „Alig várjuk a közös jövőt, és azt, hogy továbbra is a rajtrács eleje felé haladjunk.”

    „Ez a kapcsolat a csapatunk egésze számára is nagyon fontos, a pályán kívül is. Az autóipar világában végzett munkánk megmutatta a Sauber Engineering technológiai és gyártási képességeinek mértékét, és bízunk abban, hogy továbbra is az Alfa Romeo számára dolgozhatunk olyan új és izgalmas projekteken, amelyek az autóipar jövőjét alakítják.” – zárta Vasseur

    Bár az Alfa többéves szerződést vállalt, az F1-en belüli és kívüli helyzet „évenkénti értékelésével” jár, és ez Jean-Philippe Imparato vezérigazgató nyilatkozatából derült ki:

    „Az Alfa Romeo történelmi olasz autógyártóként a versenypályán született, és ma büszkék vagyunk arra, hogy ezt a versenyzői DNS-t továbbra is tiszteletben tartjuk azzal, hogy márkánk jövőjének középpontjába helyezzük.”

    „A szenvedély és a kiválóság vezérel minket. A Forma-1 a legmodernebb laboratóriumot jelenti kínálatunk jövőbeli villamosításához, amely teljes mértékben összhangban van az elkövetkező évekre vonatkozó elképzeléseinkkel. A motorsport emellett páratlan globális ismertséget biztosít, amelyet a sikeres jövőnk érdekében szeretnénk kihasználni.” – zárta az Alfa Romeo vezérigazgatója.

  • Ausztráliában fedte fel festését a Renault, új névadó szponzoruk is lett!

    Ausztráliában fedte fel festését a Renault, új névadó szponzoruk is lett!

    Dubajban írták alá a szerződést, de már a szezonnyitó helyszínén jelentették be, hogy a Renault új logisztikai és névadó partnere a DP World lett a 2020-as szezontól kezdve.

    A csapat teljes neve így Renault DP World F1 Team-re bővült. A szállítási cég még 1972-ben, Port Rashidban alakult, a dubai emirátusban. Ezzel tovább nőtt az arab szponzorok száma az F1-ben.

    Jérome Stoll, a Renault Sport igazgatója a következőket nyilatkozta:

    „Örömmel vesszük, hogy a DP World is a Renault-család tagja lesz. Ez egy nagyon érdekes együttműködés, amely több területen is átível majd. Már várjuk a közös munkát, hogy felfedezhessük a hatékonyságunkat és csökkentsük a környezetre gyakorolt hatásunkat.”

    „Amióta a Forma-1 bejelentette, hogy a karbonsemlegesség a cél 2030-re, folyamatosan vizsgáljuk, hogyan lehetne az ökológiai lábnyomunkat kisebbíteni. Úgy gondoljuk, a DP Worlddel kötött partnerség olyan lehetőségeket tesz számunkra elérhetővé, amelyek az efféle irányelveknek is megfelelnek, miközben ugyanúgy megoldják a logisztikai kihívásokat, amelyekkel szembenézünk. Az új munkamódszereket pedig átveheti a Renault utcai autós részlege is.”

    Sultan Ahmed Bin Sulayem, a cég vezetője is üdvözölte a partnerséget:

    „Az egyik stratégiai célunk, hogy az autóipar logisztikáját újítsuk meg. Ez az együttműködés az első lépés afelé, hogy felfedezzük az olcsóbb, gyorsabb, átláthatóbb és környezetbarátabb megoldásokat.”

    A melbourne-i eseményen az új Renault festését is bemutatták, ami a teszteken használt feketéről visszatért a tavaly használt, sárga-fekete mintázathoz.

    https://www.instagram.com/p/B9lTJ7opRrN/

  • A Formula E-ben is megjelent a ROKiT

    A Formula E-ben is megjelent a ROKiT

    A Venturi csapat hivatalosan is bejelentette, hogy a csapat névadó szponzora innentől kezdve a telekommunikációs cég, a ROKiT lesz.

    A csapat három éves szerződést kötött a céggel, amely miatt az autó színei piros-feketében fognak pompázni, az istálló hivatalos neve pedig a ROKiT Venturi Racing lesz.

    A Forma-1-ből a Williams partnereként ismert cég hosszútávra tervez az elektromos sorozatban, ugyanis a szerződés tartalmaz egy opciót, miszerint a jelenlegi hároméves megállapodás akár öt évre is növekedhet.

    „Azt a megállapodást a kirakós utolsó darabjának tekintem, fontos volt a megfelelő partner megtalálása. Mihelyst találkoztam Jonathannal [Kendrick, a ROKiT Group alapítója – a szerk.] egyből tudtam, hogy tökéletesen passzolnak hozzánk, hiszen a saját iparágukban úttörőnek számítanak. Számukra azért volt megfelelő platform a Formula E, mert a ROKiT Smart Cities nevű programjuk keretében internet csatlakozást akarnak létrehozni a nagy belvárosokban.” – nyilatkozta Susie Wolff csapatfőnök.

    „A Venturival való találkozásunk után már nem volt kétség a fejünkben, hogy a ROKiT Formula E-s törekvései számára ők az ideális partnerek. A Formula E egyre nagyobb teret nyer magának, emiatt izgatottak vagyunk, hogy különböző belvárosokat látogathatunk meg, és a sorozat növekvő népszerűsége is vonzó volt számunkra.” – mondta Jonathan Kendrick vezérigazgató.

    A Venturi és a Williams között nem csak az új partner jelent közös pontot, hanem a csapafőnök Susie Wolff és Edoardo Mortara csapattársaként rajthoz álló Felipe Massa személye is.

  • Különleges festéssel fog versenyezni a Mercedes a Német Nagydíjon

    Különleges festéssel fog versenyezni a Mercedes a Német Nagydíjon

    Különleges festéssel fog neki vágni a Német Nagydíjnak a Mercedes, ugyanis az istálló ezzel a gesztussal szeretné megünnepelni a legelső futam elrajtolását, valamint a csapat 200. versenyének is emléket akarnak állítani a különleges színezéssel.

    Pont 125 éve annak, hogy az első automobil verseny kezdetét vette. A közúton történő viadalt Párizs és Rouen között rendezték 1894-ben, és e jeles esemény megünneplésére az Ezüst Nyilak úgy döntöttek emléket állítanak ennek a történelmi jelentőségű momentumnak, azzal, hogy egy különleges festést mutatnak be az elkövetkezendő Nagydíjon. Toto Wolff elmondta, egyszeri alkalomról lesz szó, a további versenyeken már a jól megszokott színezést láthatják majd nézők.

    ,,Ebben az évben egy nagyon különleges eseménynek lehetünk majd szemtanúi. A Német Nagydíjnak mi leszünk a névadó szponzorai (Mercedes-Benz Német Nagydíj), valamint ez a verseny a 200. futam lesz a csapat történtében. Emellett Hockenheimben egy különleges eseményt is ünnepelhetünk, ugyanis már 125 éve annak, hogy megalakult a motorsport. 1894-ben a világon először Párizs és Rouen között rendezték az első versenyt, és a győztes autóban egy olyan „szív” dübörgött, amit Gottlieb Daimler tervezett. Ez az esemény később egy csodálatos tradíciót indított el, ami még a mai napig is tart és büszke vagyok arra, hogy mi is írhatunk egy fejezetet ebbe az örökségbe, ezért egy különleges festéssel szeretnénk ünnepelni és tiszteletünket leróni a történelmünk előtt.” –nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke.

  • A Rich Energy megpróbálta elérni, hogy a Haas szerződést szegjen?

    A Rich Energy megpróbálta elérni, hogy a Haas szerződést szegjen?

    Többször beszámoltunk már róla, hogy a Rich Energy pert vesztett a Whyte Bikes ellen, védjegylopás ügyében, az energiaital márka agancsos logója ugyanis kísértetiesen hasonlít a kerékpármárkáéra. A logó később le is került a Haas autóiról, mely F1-es csapatnak idén névadó szponzora a Rich Energy.

    Noha rendre beszólogatnak a Red Bullnak, mondván az ő termékük, márkájuk, és üzleti modelljük sokkal jobb, mint az osztrák márkáé, hibát hibára halmoznak, jogilag is, a kommunikációjukról nem is beszélve…

    Pár napja Twitteren közölték, hogy a Haas csapat Osztrák Nagydíjon mutatott gyenge szereplése miatt felbontják velük a szerződést. Később ezt a Haas cáfolta, ahogy a Rich Energy is, akik azt állították, hogy ez egy valaki magánakciója volt. A vezérigazgató William Storey – szintén Twitteren -, közölte, hogy palotaforradalom készült ellene, de nem jött össze.

    Ennek ellenére továbbra is úgy tűnt, hogy a Rich Energy próbálja rossz színben feltüntetni a Haast, továbbra is Twitteren.

    Mindeközben a Whye Bike-os sztorinak sincs vége, a bringás márka ugyanis készen áll arra, hogy további lépéseket tegyen, akár fel is számoltassák a Rich Energy-t, csak úgy, mint azok logótervezőjét, a Staxowebet, és magát Storey-t is. Mindezt azért, mert a májusban megnyert per ítélete szerint az érintetteknek összesen 35 416 fontot (~ 13 millió forint) kellett volna fizetniük a Whyte Bikesnak, július 11-ig. De ez nem történt meg.

    Egyes feltevések szerint a Rich Energy megpróbálta kiprovokálni, hogy a Haas maga szedje le a Rich logókat az autókról, így beperelhették volna őket szerződésszegés miatt.

    A Brit Nagydíj hétvégéjén – elvileg maga Storey – tejeskocsiknak minősítette a Haas autóit. A verseny leintése után pár órával pedig a Rich Energy Twitteren közzétett egy emailt, melyet elvileg a Haas jogi képviselője küldött nekik. A Rich Energy hazugnak titulálta a Haas embereit.

    „Hogy cáfoljuk a Haas F1 Team embereinek hazugságát, nézzék meg az alábbit. A Rich Energy megszüntette a megállapodást, mint azt mondtuk. A csapat ezt elfogadta, ellentétben azzal, hogy a nyilvánosság előtt ezt tagadták. Részt vettek vezérigazgatónk, William Storey kitúrásának kísérletében, pedig ő még 35 millió font személyi kezességet is vállalt.” – írták a Rich Energy tweetjében.

    Mindezt annak ellenére, hogy a mellékelt email szerint a Haas állítása valós, míg a Rich Energy kijelentései hamisnak bizonyulnak.

    A névadó szponzori szerződés továbbra is él, sőt, a Rich Energynek 35 millió font tartozása keletkezik majd a Haasszal szemben, amennyiben tényleg megszüntetik a megállapodást.

    https://twitter.com/rich_energy/status/1150439445289734144

  • A Ferrari rendelkezik a legnagyobb szponzori bevétellel is

    A Ferrari rendelkezik a legnagyobb szponzori bevétellel is

    A sport piaci hátterével foglalkozó Sportcal kimutatása szerint a Forma-1-ben a Ferrari kapja a legtöbb pénzt a különböző szponzoraitól.

    A vörösök ugyan nem kezdték a legjobban a 2019-es esztendőt, de a pénzen nem fog múlni a sikerük, hiszen amellett, hogy összességében is övék a legnagyobb bevétel a támogatóktól még ők tudhatják nevük mellett a legtöbb szponzort illetve övék a legnagyobb bevétel a névadó szponzortól is.

    Ehhez nagyban hozzájárul a Phillip Morris illetve a hozzá köthető Mission Winnow, amely a csapat névadó szponzoraként nagyjából 160 millió dollárt fizet. A Scuderia ebben az idényben összesen 31 támogatót tudhat a neve mellett, amivel szintén listavezető és ezen cégek összesen 255-285 millió dollárt fizetnek a reklámfelületért.

    Az össz. bevétel tekintetében a második helyen a bajnoki rivális Mercedes áll, amely 135-165 millió dollár bevételt szerez innen, abba beletartozik a Petronas (mint névadó szponzor) 65 milliója illetve a másik 23 támogató pénze is.

    Annak ellenére, hogy nincs névadója a McLarennek, mégis a teljes bevétel listáján a Red Bull mögött a negyedik helyet foglalják el, köszönhetően annak, hogy 26 különböző vállalat is támogatja őket (90-120 millió dollár bevétel összesen.)

    A bevételi lista legalján a Haas található akik csupán 30-50 millióval gazdagodnak a szponzori oldalról, abból 15-öt fizet a Rich Energy, ráadásul a támogatók száma is nálunk a legkevesebb, mindösszesen 10.

    A tavaly kis híján csődbe ment Force India utódja a Racing Point a második legtöbb, 30 szponzorral rendelkezik, viszont összesen 45-75 millió dollárt kapnak, vagyis a SportPesa fizeti a legkevesebb névadói pénzt.

    Hasonló mennyiségű pénzhez jut az ex-Sauber, vagyis az Alfa Romeo Racing, akik nem meglepő módon a bevételük közel felét az Alfa Romeotol kapják.

    Az egyértelműen leggyengébb csapatnak tűnő Williams azt legalább elmondhatja magáról, hogy sikerült sok és tehetős támogatókat találniuk, hiszen mind a 19 szponzor pénzét összeadva nagyjából 90-105 millió dollár üti a markukat, abból a Rokit 20-at áll.

    Ami a maradék két csapatot illeti, a Renault és a Toro Rosso nagyjából ugyanannyi pénzhez jut a támogatói oldalról (45-85 millió), ám a franciák ezt névadó szponzor nélkül, sok kisebb (28) vállalat támogatásával érik el.

  • A McLaren nem akar névadó szponzort

    A McLaren nem akar névadó szponzort

    Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója, elmondása szerint már nem keres névadó szponzort a csapatnak, inkább kereskedelmi partnerséget keresnek nagy márkákkal.

    A McLaren elmúlt pér éve igencsak gyengén alakult a teljesítményt tekintve, így aztán a szponzorok sem tolongtak náluk. Abban bíznak azonban, hogy az idén induló Renault-s partnerség előrébb lendíti majd a csapatot.

    Brown elmondta, arról letett, hogy névadó szponzort találjon, úgy gondolja, hogy nincs szükség a McLaren mellett másik nagy névre.

    „Szerintem nincs nagy értéke, a csapat átnevezésének (szponzor névvel való kibővítésnek).” – mondta Brown a CityAM-nek. „A Vodafone-t akarom az autóra, de nem akarom, hogy Vodafine McLaren legyen a nevünk. A McLaren márkát akarom építeni.”

    „Amikor belekezdtem, akartam névadó szponzort, de most már úgy gondolom, hogy van értelme ennek az üzleti modellnek.”

    „Ha valaki holnap megjelenik és azt mondja, hogy ‘a névadó szponzorotok akarok lenni’, akkor leülnénk vele tárgyalni, de mi nem szorgalmazzuk ezt. Mi nagy márkákra pályázunk, komoly márkaépítésre.”

    A McLaren nem régiben bejelentette együttműködését a CNBC-vel és a Dell Technologies-zal.

    A kereskedelmi törekvéseik segítségére, a McLaren létrehozott egy üzleti tanácsadó csoportot, 12 komoly névvel az üzleti világból.

    „A feladatuk az, hogy tanácsot adjanak nekem és a csapat vezetésének, különféle területeken, hogy a McLaren üzletileg is növekedhessen és ennek egyik kulcseleme a szponzoráció. Ez kétségtelen.”

    „Minden iparági stratégiában tudnak segíteni a rolodexükkel (névjegykártyatartó – a szerk.) ha prezentálnunk kell. Ez mind a szponzorációs oldalt segíti. Nekünk is van pár márkaszakértőnk, és már a McLaren márka is közel van ahhoz, hogy segítsen nekünk új piacokra bejutni.”