Címke: név

  • Schumacher: A nevem nem garancia a Forma-1-re

    Schumacher: A nevem nem garancia a Forma-1-re

    Sokan biztosra veszik, hogy Mick Schumacher a (közel)jövőben bemutatkozhat majd a Forma-1-ben, ám az érintett tudja, hogy ez csak pusztán a neve miatt nem fog megtörténni.

    Második Formula 2-es idényére készül a hétszeres világbajnok fia, aki tavaly már a Ferrari és az Alfa Romeo autóját is tesztelhette. Első idényét óriási figyelem övezte, ami aztán a szezon előre haladtával némiképp csökkent, köszönhetően annak, hogy nem tudott kimagaslót nyújtani.

    „Alapvetően elégedett vagyok a 2019-es évemmel. Az adataink szerint csak három olyan verseny volt, ahol nem volt meg a tempónk. A legfontosabb azonban az, hogy rengeteget tanultam tavaly, különösen a gumikezelés tekintetében, amely talán a leglényegesebb dolog a Formula 2-ben. 2020-ben nem csak tovább szeretnék fejlődni, hanem a legjobbakkal is fel akarom venni a versenyt.” – fogadkozott a német.

    A neve miatt az átlagnál nagyobb nyomás nehezedik rám, ám tudja, hogy csak ez kevés lenne a legmagasabb szinthez.

    „Tisztában vagyok azzal, hogy ha be akarok kerülni a Forma-1-be, akkor az F2-höz hasonló sorozatokban kell kiválóan teljesítenem. Egy junior sem tud bekerülni oda pusztán csak a vezetékneve miatt. Ez nem garancia rá.” – vélekedett Schumacher.

  • Most akkor Mick Schumacher a tehetsége vagy a neve miatt van ott, ahol?

    Most akkor Mick Schumacher a tehetsége vagy a neve miatt van ott, ahol?

    Az igen impozáns Formula 3-as Európa bajnoki címe után nagyon pocsék szezont futott a Formula 2-ben Mick Schumacher. Mégis, a szakma és a szurkolók is biztosak benne, hogy hamarosan a Forma-1-ben láthatjuk majd őt, miközben a korábbi években az F2-ben kimagasló versenyzők közül volt, aki el sem jutott az F1-ig, vagy ott nem tudott jól teljesíteni és hamar kegyvesztetté vált.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok fiaként már az első gokartos méterei óta hatalmas figyelem veszi körül Mick Schumachert, és ahogy egyre közeledik a száguldó cirkusz felé ez csak egyre jobban hatványozódik. A Ferrari pilóta akadémiájának a tagjaként pedig gyakorlatilag kikövezett az útja odáig.

    Ehhez azonban sokat kell fejlődnie, hiszen az idei gyenge szereplése után leghamarabb csak 2021-ben juthat szuperlicenszhez. Még így sem vezethet majd jövőre hátra kötött kézzel. Márpedig, ha megszerzi akkor ne legyen kétségünk afelől, hogy egy Forma-1-es csapat – legvalószínűbb esetben az Alfa Romeo – lehetőséget fog adni neki. De vajon csupán a neve miatti marketing szempontból, vagy tényleg meg van benne az, amivel az apja szintjére emelkedhet?

    A korábbi Formula 2-es bajnoki címek sem voltak mindig garanciák sikerre, sőt… A tavalyi bajnok George Russell utalt rá nemrégiben, hogy neki is voltak olyan eredményei, mint a már élmezőny tagját képező Charles Leclerc-nek, csak ezt a Williamsben eddig nem tudta bizonyítani.

    Mint ismert, Leclerc egymást követő években nyerte meg a GP3-at és a Formula 2-t, majd egy Sauberes idény után a Ferrariban találta magát. Az elmúlt években viszont ő az egyetlen, aki bajnokként érkezve eljutott erre a magas szintre.

    Russell hasonló utat járt be a bajnoki címek tekintetében, mint Leclerc. A Mercedes juniorjaként pedig meg van a háttere, ami egyelőre a Williamsbe volt elég. A Mercedes pedig kiválóan megvan a jelenlegi párossal, így nagy kérdés, hogy a brit kap-e valamikor lehetőséget a világbajnok istállónál.

    Az idei bajnok Nyck De Vries esetében pedig a Forma-1 fel sem merült, mint opció, számára a Formula E (és a Mercedes) dobott mentőövet. A holland nagy fölénnyel nyerte idén a bajnokságot, de még nála is dominánsabb volt pár évvel ezelőtt Stoffel Vandoorne, az ő pontelőnye máig rekord a sorozatban. A belga hatalmas ígéretként érkezett a McLarenbe, ahol csalódást kellően teljesített, így jelenleg De Vries csapattársa a Formula E-ben.

    A korábbi – még GP2-es – bajnokok között ott volt Jolyon Palmer, Romain Grosjean vagy éppen Pastor Maldonado is. De megemlíthetnénk a svájci Fabio Leimer nevét is, akiről azóta nem is hallani…

    Csak két pilóta volt, aki a GP2\ Formula 2 után F1-ben is bajnok lett: Lewis Hamilton és Nico Rosberg, ők mindketten az első évükben fel is ülhettek az előszoba trónjára. A fentebb említett bajnokok közül pedig többen sokadik próbálkozásra nyerték meg, de Vandoorne esetében az első éves ezüstérme után a másodikban jött az arany.

    Ezzel szemben Schumacher idén 12.lett a pontversenyben, és egy sprint futamos győzelmet tudott felmutatni azzal a csapattal, amelyik a korábbi években a legerősebb volt. 2020-ban marad a Prema versenyzője, és ez az év lesz, amikor is be kell bizonyítania az alkalmasságát. Hisz láthattuk, hogy a nála jóval sikeresebb korábbi GP2\F2-es pilóták is a feledés homályába vesztek, ám Schumacher valószínűleg sok évig lehet állandó tagja a Forma-1 (él)mezőnyének…