Címke: neurológus

  • Egy olasz neurológus szerint sem fog felépülni Schumacher

    Egy olasz neurológus szerint sem fog felépülni Schumacher

    Világszerte továbbra is milliók állnak tanácstalanul a hét éve súlyos fejsérülést szenvedő Michael Schumacher állapota kapcsán. Az évek során számtalan hír kapta fel a fejét, ám a család semmit nem erősített meg, így hivatalos információ továbbra sincsen róla.

    A hétszeres világbajnok 2013 telén szenvedett síbalesetet Méribelben, majd ezt követően a súlyos fejsérülése miatt kómába került. Amiből egy évvel később ébredt fel, az akkor híresztelések szerint a végtagjait nem tudta használni, és a találgatások már arra is kitértek, hogy lehet, hogy soha többé nem is fog tudni mozogni.

    2016 óta számos rehabilitációs központot is meglátogatott, majd a család mindenfajta tájékoztatást megtiltott a kórházaknak is.

    Jelenleg tehát azt sem tudni, hogy a szakemberek milyen kezelésekkel kívánnak javítani Schumacher állapotán, de sokan forradalmi megoldásokat is vízionálnak már a háttérben.

    Noha a rajongói arra számítanak, hogy a német fel tud majd épülni a fejsérüléséből, ám egyre több neurológus biztos benne, hogy sosem fogja visszanyerni a korábbi mozgékonyságát.

    Korábban egy svájci professzor is kételkedett ebben, most pedig ugyanezen a véleményen van egy olasz kollégája is.

    Matilde Leonardi, a Milánói Neurológiai Intézet neurológusa szerint sosem fog teljesen felépülni a sérüléséből, mivel megítélése szerint nem létezik még egy olyan őssejt alapú kezelés, amivel meg lehetne gyógyítani őt.

    Hozzátette, hogy Schumacher ugyan teljesen éber lesz, de a tudatállapota minimális lesz. Vagyis a szemét ki tudja majd nyitni, de magától nem fog tudni felülni. Ez a minimális tudatállapot gyakorlatilag megegyezik azzal, amikor valaki éppen felébredt a kómából, de ez az állapot akár évekig is eltarthat, bármiféle javulás nélkül is.

    Leonardi azért egy minimális jó hírrel is szolgált, ugyanis elmondta még, hogy az 52 éves bajnok képes lesz interakcióba lépni a környezetével, vagyis apró mozdulatokkal reagálni tud majd a környező ingerekre, elmozdíthatja a fejét, megmozgathatja a hüvelykujját, de ez a maximum, ahogyan kommunikálni tud.

  • Egy német professzor szerint még jók Schumacher esélyei a felépülésre!

    Egy német professzor szerint még jók Schumacher esélyei a felépülésre!

    Michael Schumacher állapotáról hosszú ideje nem hallottunk hiteles információ. A legutóbbi tájékoztatások szerint svájci otthonában tartózkodik, ott egy külön orvosi gárda segíti rehabilitációját. A család biztonsági személyzete pedig gondoskodik arról, hogy senki ne jusson jogosulatlan információkhoz, vagy netán képekhez a versenyző legendáról. Noha van olyan is, akinek van képe Schumiról…

    „Az a munkánk, hogy kövessük az eseményeket.” – mondta egy fotós. „Van pár képünk róla, de úgy döntöttünk, hogy nem adjuk ezeket hozzá az adatbázisunkhoz. Ha közzéteszünk képeket egy ilyen állapotban lévő emberről, az csak árt a közlő hírnevének.”

    Egy elismert német neurológus szerint még mindig van ok az optimizmusra Schumacher állapotát illetően. Azt mondja, a rajongóknak nem szabad feladniuk a reményt, hogy hősük fokozatosan felépülhet.

    „Egy svéd tanulmány szerint a páciensek 30-40 százaléka négy éven belül visszanyerte a tudatát.” – mondta Mark Obermann professzor, az Asklepios-klinika Neurológiai Központjának igazgatója a Daily Expressnek.

    „Sokan vissza tudnak térni a való életbe, és láthatják, hogyan nőnek fel gyerekeik, unokáik.”

    „Azt feltételezi (a tanulmány), hogy a betegek jobban tudatuknál vannak, mint azt korábban lehetségesnek gondoltuk.”