Címke: Netflix

  • A Netflix a Forma-1 jogainak a megvásárlásán gondolkozik

    A Netflix a Forma-1 jogainak a megvásárlásán gondolkozik

    Noha az élő sportközvetítés nagyon messze áll a Netflix eddigi tartalmaitól, a Forma-1-es tartalmaik akkora sikert értek el, hogy a vezérigazgató is elismerte, ha a helyzet úgy adódna, elgondolkozna a Forma-1 jogainak a megvásárlásán.

    Az elmúlt években egyre több Forma-1-es tartalom került a Netflix kínálatába. Először az évről-évre megjelenő saját gyártású Drive to Survive sorozatuk, majd ők mutatták be pár napja a Schumacher-dokumentumfilmet is. A vezérigazgató a Der Spiegel-nek nyilatkozott a száguldó cirkusz iránti terveiről.

    „Néhány éve eladták a Forma-1 jogait, akkor nem voltunk az ajánlattevők között. Ma viszont már elgondolkoznánk rajta.” – ismerte el Reed Hastings.

    Noha az élőközvetítések kapcsán inkább nemleges választ adott:

    „A Netflix szórakoztatással foglalkozik, nem pedig újságírással, amely esetben bizonyos normáknak kell megfelelniük és meghatározott irányelveket kell követnünk. Az élő sporttól is távol tartjuk magunkat.”

    A motorsport-total.com viszont azzal egészíti a vezérigazgató szavait, hogy látva a Schumacher és a Drive to Survive sikereit, a Netflix arra kényszerülhet, hogy másképp ítélheti meg a Forma-1-et, mint a többi sportot, ami akár az élő közvetítések felé is terelheti a streaming szolgáltatót.

  • A Netflix még édesebbé tette Ricciardo számára a monzai sikert

    A Netflix még édesebbé tette Ricciardo számára a monzai sikert

    Daniel Ricciardo nagyon örült annak, hogy az Olasz Nagydíjon a Netflix stábja a McLarennél forgatott.

    A wokingi istálló és az ausztrál versenyzőjük a felhők felett lebegnek három méterrel a monzai futam óta. A 32 éves pilóta ismét nyerhetett, míg az alakulat 2010 óta újfent egy kettős győzelmet ünnepelhetett.

    A Drive to Survive legújabb évadát most forgatják, így a Netflix minden futamon ott van. Ricciardo így örült annak, hogy pont akkor volt nálunk a stáb, mikor az leginkább számított.

    „Minden évben van dráma, és ez a valóság. Már egy ideje tudjuk, hogy a Netflix minden versenyen ott van, így minden alkalommal azt gondoljuk: ez egy őrült epizód lesz! Nagyon király ugyanakkor az, hogy a Netflix minden hétvégén követ egy csapatot, és Monzára pont a McLarent választották. Így ez tökéletes lett. Nem akarom, hogy minden rólam szóljon, de jó hogy ott voltak és megörökítették az érzelmeket és azt, hogy mi történt a háttérben. 11-12 év óta ez volt az első kettős győzelme a McLarennek, így biztos sok örömteli pillanatot kaptak lencsevégre.” – nyilatkozta Ricciardo a Pardon My Take legújabb podcast epizódjában.

  • Már megtekinthető a közel két órás Schumacher-dokumentumfilm

    Már megtekinthető a közel két órás Schumacher-dokumentumfilm

    Szeptember 15.-e kis túlzással az év legjobban várt napja a Forma-1 és Michael Schumacher rajongóinak. Ugyanis mától már elérhető a Netfixen a hétszeres világbajnok életét bemutató dokumentumfilm.

    Már két éve köztudott, hogy a német legenda életét feldolgozzák majd a mozivásznon, ám a premier jelentősen csúzott a koronavírus-járvány és egyéb okok miatt, mígnem idén nyáron jelentették be hivatalosan is, hogy szeptemberben végre bemutatásra kerül a film, ráadásul a világ legnagyobb streamingszolgáltatója, a Netflix jóvoltából.

    A korábbi trailer és a hírek pedig csak még tovább fokozták az izgalmakat, ugyanis sokan arra számítanak, hogy eddig nem ismert részleteket és pontos képet is kaphatunk a 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett egykori Ferraris állapotáról.

    A film maga nem rövid, 1 óra 52 perces, amely számtalan nyelven, köztük magyarul is elérhető már a Netflixen.

    Természetesen hamarosan mi is jelentkezünk majd beszámolóval a film kapcsán.

  • Mick Schumacher apjával való kapcsolatáról beszélt egyik interjújában

    Mick Schumacher apjával való kapcsolatáról beszélt egyik interjújában

    A soron következő Schumacher film bemutatása kapcsán előbb Corinna, majd fia, Mick is nyilatkozott a hétszeres világbajnokról.

    Nemsokára, szeptember 15-én kerül fel a Netflixre a Michael Schumacher életét bemutató dokumentumfilm. Ennek kapcsán pedig – és ez nála eddig elképzelhetetlen volt – Mick is részleteket osztott meg apjával való kapcsolatáról.

    „A baleset óta nincsenek új emlékeim és tapasztalataim az apámmal, ami másoknak megvan, vagy legalábbis nekem kevesebb. Szerintem ez nem fair.”

    Azonkívül nem csak személyesen, hanem Mick Schumacher az új munkahelyén is nagyon örülne az atyai jelenlétnek.

    „Szerintem máshogy értjük meg egymást most, hogy hasonló nyelvet beszélünk, a motoron keresztül. Sok mindenről lenne mit beszélnünk.”

    „Ez sokszor jár a fejemben, hogy az menő lenne. Mindent fel tudnék adni ezért.”

    Schumacher jelenlegi problémái a csapattársával, Nikita Mazepinnel valószínűleg csak a legutóbbi lenne a sok közül, ami terítékre kerülne apa és fia közt

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

  • Íme, a Netflix hivatalos Schumacher filmjének trélere!

    Íme, a Netflix hivatalos Schumacher filmjének trélere!

    Szeptember 15-e lesz a szent nap, amire Michael Schumacher rajongói olyannyira vártak. A Netflix vállalta a munkálatokat, és a hétszeres világbajnok családjának a jóváhagyásával és segítségével készült el a dokumentumfilm. Sosem látott felvételek is lesznek benne, amellyel közönség eddig nem találkozhatott.

    Mai nappal kijött a hivatalos előzetese németül:

     

  • Schumacher felesége azt akarta, hogy hiteles legyen a film

    Schumacher felesége azt akarta, hogy hiteles legyen a film

    Az új hivatalos dokumentumfilm a „független tudósítás” és Michael Schumacher családjának „tárgyilagossága” közötti vékony határmezsgyén fog mozogni. A Hungaroring paddockjában már javában folyik a pusmogás a Netflix új filmjéről, amelyet a korábbi hétszeres világbajnok családja, fia, Mick, valamint legközelebbi barátai, köztük Jean Todt és utolsó menedzsere, Sabine Kehm is támogatnak.

    A film a koronavírus-járvány miatt hosszú csúszás után végre szeptember közepén kerül a mozikba. Vanessa Nocker rendező az Auto Motor und Sportnak nyilatkozott:

    „A legnagyobb kihívás abban volt, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a független tudósítás és a család kéréseinek a figyelembevétele között.”

    Voltak ugyanakkor olyan aggodalmak, hogy egy esetleges hivatalos dokumentumfilm elhallgatná az 52 éves német egykoron nagyszerű pilóta legvitatottabb sportpillanatait, valamint a 2013-as síbalesetének utóhatásait és a hosszú távú agysérüléseit. Nocker szerint azonban még Schumacher felesége, Corinna is azt akarja, hogy a film hiteles legyen:

    „Corinna személyesen volt a legnagyobb támogatónk. Ő maga is egy hiteles filmet akart, Michaelt olyannak mutatni, amilyen. Minden csúcspontjával és hullámvölgyével együtt, különösebb felhajtás nélkül. Volt ereje hozzá, hagyta, hogy ezt megtegyük, így tiszteletben tartottuk és megőriztük a határokat. Nagyon inspiráló, melegszívű nő, aki mindannyiunkra mély benyomást tett.”

  • Díjat nyerhet a Forma-1-ről szóló Drive to Survive!

    Díjat nyerhet a Forma-1-ről szóló Drive to Survive!

    A Netflix komoly elismerést kaphat a Drive to Survive című sorozatának köszönhetően. A Forma-1-ről szóló sorozatot ugyanis Emmy-díjra jelölték.

    A Netflix 2018-ban kezdett együtt dolgozni az F1-gyel azon, hogy olyan Forma-1-ről szóló sorozatot alkossanak, amely bemutatja, hogy mi zajlik színfalak mögött.
    A Drive to Survive 2019-ben debütált (a 2018-as szezont bemutatva) a streaming-szolgáltatáson.
    Három évaddal később a sorozat még mindig sikeres, és most még egy díjra is esélyes.

    Kihirdették a 42. Sport Emmy 2021 jelöléseit, mely a sport témájú alkotásokat értékeli, ebben pedig a Drive to Survive is szerepel.

    A sorozat egyik vetélytársa az Amazon All or Nothing című sorozata, amely az angol futballklub, a Tottenham Hotspur kulisszái mögé tekint be. A további jelöltek: The Cost of Winning, Texas 6 és Outcry.

  • Ricciardo: Sainz úgy öltözik, mint egy 60 éves, de amúgy rendben van

    Ricciardo: Sainz úgy öltözik, mint egy 60 éves, de amúgy rendben van

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy semmilyen feszültség nem volt közte és Carlos Sainz között, hiába akarta azt sugallni anno a Netflix.

    Az ausztrál és a spanyol „kapcsolata” némileg különleges. Mikor a 26 éves versenyző elhagyta a Renault-t és tovább állt a McLarenhez, akkor helyére a 31 éves pilóta ment a csapathoz. Most hogy Sainz a wokingikat is maga mögött tudja és már a Ferrari az otthona, utódja ismét Ricciardo lett.

    Bár ugyan a népszerű streaming szolgáltató próbált némi feszültség csempészni a két pilóta közé a dokumentumsorozat második évadában, (csakúgy, mint előzőleg a Red Bullnál az ausztrál és Verstappen közé) Ricciardo szerint nonszensz volt az egész.

    ,,A második évadban (Drive to Survive) volt néhány epizód vagy részlet, amit én túl erőltetettnek éreztem. Próbáltak valamiféle rivalizálást kreálni köztem és Sainz között, holott sosem volt ilyen. Úgy értem, olyan módon, mintha ő eltérne a többi ellenféltől. Sosem volt semmilyen személyes problémám vele, de a Netflix szeretett volna valami ilyet kreálni. Talán senki sem vette még észre, de számomra ő rendben van. Valószínűleg kaptam már ezt meg olyan srácok esetében, akiket nem kedvelek… ellentétben Carlosszal (Sainz)… Úgy értem, úgy öltözik, mint egy 60 éves, de egyébként nincs baj vele.” – magyarázta nevetve Ricciardo a squaremile.com-nak adott interjújában.

  • Brawn szerint el kell fogadni a Netflix filmművészeti stílusát

    Brawn szerint el kell fogadni a Netflix filmművészeti stílusát

    A McLaren vezér Zak Brown úgy gondolja, hogy a Forma-1 inkább legyen elégedett a Netflix sorozattal. A Drive to Survive ezúttal mélyebbre ásott, még ha ez egyes rajongókat idegesít is. A legutóbbi széria megosztó lett, egyesek örülnek annak, hogy betekinthetnek a háttérbe is, mások szerint túldramatizálnak dolgokat. Például a rádióbeszélgetésekkel és a bejátszott megjegyzésekkel felidézésével próbálták érzékeltetni Carlos Sainz és Lando Norris, tehát a McLaren tavalyi párosa közötti feszültséget. Kritika helyett Brawn ugyanakkor azt mondja, hogy az F1 a Netflixnek köszönhetően szélesebb réteghez juthat el, amit mutat a népszerűsége is, ez pedig segít a királykategóriának is, mondta már a szezonnyitón:

    „Azt hiszem, hogy a Netflix egy remek dolog az F1-nek. Abszolút trendi, már első helyen van, talán 25 országban is. Szerintem a Netflix elsődleges célja a szórakoztatás, és hogy új nézőket hozzon a száguldó cirkusznak. Tízszeresen túlteljesítették az elvárásokat, ami nagyszerű.”

    Szerinte úgy kell értelmezni a Netflix hozzáállását a Forma-1-hez, ahogy Hollywood is szórakoztat, még ha reálisan is kellene ábrázolni valamit a filmekben:

    „Úgy tekintek rá, mint a Top Gunra. Megnézed, ahogy biztos vagyok benne, hogy minden vadászpilóta is látta, de ilyesmiket nem lehet megtenni egy sugárhajtású géppel. Nézni azonban jó volt a moziban. Természetesen mindannyian akik ebben a sportágban éljük az életünket, tudjuk, hogy Carlos és Lando kapcsolata remek volt. Nem volt közöttük olyan feszültség, mint amit bemutattak. Minden alkalommal, amikor belekerülünk egy televíziós showba, megpróbálják azt élvezetessé tenni, amiről mindannyian tudjuk a paddockban, hogy talán nem is biztos az, hogy úgy volt. Azt gondolom azonban, hogy ez oké így, a legfontosabb pedig az, csodálatos lett a végeredmény. Globálisan új rajongókat hozott nekünk. Nagyon is támogatjuk a Netflixet, és azt, amit megpróbálnak létrehozni, még ha bele is csempésznek olykor valami kreatívabb megoldást is itt-ott.”

    Egyetért Brown szavaival a Red Bull csapatfőnök Christian Horner is. Elárulta, hogy olykor azért kellemetlenül érezte magát, ahogy a Drive to Survive kezelte őt. A versenyek előtti rovatában Horner így fogalmazott:

    „Nemrég megkérdezték, hogy amikor visszanéztem, olykor összerándultam-e, nos őszintén szólva folyamatosan! Egy egy TV show, de olyan oldalát is mutatja a sportnak, ami normál esetben nem kerül bele a hétvégi közvetítésekbe. Megmutatja egyes személyek karakterét oly módon, hogy az szórakoztassa a közönséget. Összességében nagyon pozitív dolog ez az F1-nek, és elképesztően népszerű.”

  • Steiner: Nem gond az, ahogy ábrázol engem a Netflix F1-es sorozata

    Steiner: Nem gond az, ahogy ábrázol engem a Netflix F1-es sorozata

    Günther Steiner elárulta, hogy nem okoz számára gondot az, ahogy a Netflix bemutatja őt a Drive to Survive Forma-1-es sorozatában, amelynek harmadik szezonját világszerte pénteken tettek elérhetővé. A Drive to Survive nagy dobásnak bizonyult a Netflix részéről, és először 2019-ben mutatták be, ezzel is közelebb kívánták hozni a rajongókat a száguldó cirkuszhoz, amely páratlan betekintést nyújt a színfalak mögé.

    A Haas csapatfőnök Steiner igazi közönségkedvenccé vált az első két szezon alatt, leginkább a nyers közvetlensége miatt a versenyzőivel. A harmadik szezonban is kulcsszerepe lesz, amely péntek reggel óta nézhető. A korábbi Haas pilóta, Romain Grosjean balesete a Bahreini Nagydíjon komoly hangsúlyt kap a legfrissebb sorozatban, hiszen egy egész epizódot szentelnek neki.

    Steiner még egyáltalán nem nem látta egyik felvonását sem a Drive to Survive-nak, és nem is hajlandó megnézni. Elmondta, azonban, hogy nincs gondja azzal, ahogy a Netflix miként építi a történeteket, hiszen tisztában van vele, hogy a filmkészítők dolga az, hogy minél drámaibb legyen a végeredmény, árulta el a Motorsport.com-nak:

    „Ismerjük a filmeseket, a lehető legtöbbet hoznak ki valamiből, ez egyértelmű. Nem tudom, hogy mennyit játszottak be az eseményekből, így nem tudok azonosulni azokkal, akik ezt kritizálják. Nem tudom, hogy miképp sikerült a dolog, ezért véleményem sincs az egészről. Közismert, hogy a filmesek mindent megtesznek azért, hogy a nézők élvezhessék a végeredményt. Ezzel együtt kell, és tudunk is élni. Addig mehet ez, amíg ezek a történetek nem lesznek teljesen rosszak. Ilyenről pedig nem hallottam, ami valótlan lenne. Talán szenzációhajhász egy kicsit, de ezen kívül nem gondolom azt, hogy összességében sok minden változna, legalábbis én így látom ezt.”

    A COVID-19 miatti korlátozások hatásaként 2020-ban a Forma-1-ben is a Netflix stábjának be kellett épülniük a csapatokhoz, ezzel is közelebb kerültek az alanyaikhoz. Steiner szerint a Netflix-szel való együttműködés annyira észrevehetetlen volt, hogy sokszor megfeledkezett róla, hogy felvétel zajlik, a kicsit nagyobbá vált alakulatnál:

    „Beépültek a csapatba a hétvégére. Idén úgy tűnik, hogy ez egy kicsit másképp sikerült. Néha egy mikrofon lóg a fejed felett, és még csak észre sem veszed. Máskor viszont pontosan tudod, hogy mikor vesznek, és mikor nem. Az egyetlen dolog, amivel élnek olykor, hogy kapsz egy mikrofont, hogy jobb legyen a hang. Pontosan tudod ugyanakkor, hogy mit csinálnak, nem érhet meglepetés. Úgy viselkednek, hogy észre sem veszed őket egy idő után, a mindennapjaid részévé válnak. Épp ezért nem is okoznak problémát. Elképesztően kedves figurák, csak a munkájukat végzik.”