Címke: Netflix

  • Montoya ajánlotta Magnussent Steinernek

    Montoya ajánlotta Magnussent Steinernek

    Juan Pablo Montoya volt az, aki beajánlotta a Haas csapatfőnökének Günther Steinernek Kevin Magnussent. A dán pilóta azt követően csatlakozott az amerikai csapathoz, hogy volt már lehetősége menni a McLarennél és a Renaultnál. Steiner azonban elárulta, hogy először a volt F1-es versenyző Montoyától hallott Magnussenről:

    „Kevin jó barátja Juan Pablonak. Egyszer összefutottunk Mexikóban, ahol megkérdezte tőlem, hogy megnéztem-e már magamnak Kevin Magnussent, mert szerinte nagyon jó. Ismertem már az apját, de amikor találkoztam Kevinnel, megkérdezte, hogy kitől hallottam róla, ő meg erre azt mondta, hogy nem is ismeri Montoyát.

    Az új Netflixes F1-es dokumentum sorozatból több is kiderül Steiner és Magnussen kapcsolatáról, ezekről ennyit lehet tudni:

    „Elmondom Magnussennek, amit gondolok, még akkor is, ha úgy gondolom, hogy nem akarja azt hallani. Ez az élet része. Ha elégedetlen vagyok, elmondom. Ha nekik van mondandójuk, megtehetik.”

  • Brawn szeretné, ha az összes csapat szerepelne a Netflixes sorozat második évadában

    Brawn szeretné, ha az összes csapat szerepelne a Netflixes sorozat második évadában

    Ross Brawn szeretné, ha minden csapat szerepet vállalna az idén debütáló Netflixes sorozat (Drive to Survive)  második évadában.

    A 10 részes sorozat péntektől lesz elérhető a népszerű oldalon, ám mint azt korábban is megírtunk két alakulat nemet mondott az F1 által készített sorozatban való szereplésre. A Mercedes megtagadta a stábnak, hogy belépjenek, a területükre ezért egyszer sem lesznek láthatóak a jelenlegi bajnokok, míg a Ferrari a szezon végén engedélyezte a forgatást, ezért csak egy rövid időre lesz látható a vörös alakulat.

    A szurkolók már kifejezték nem tetszésüket a két istálló magatartása miatt, ezért Brawn a kezébe vette az ügyet, és megígérte, gondoskodik arról, hogy minden csapat benne legyen a második évadban, melynek forgatását már a barcelonai teszteken elkezdték.

    ,,Úgy vélem képesek vagyunk még nőni, és ez a folyamat gyorsabban fog bekövetkezni, ha minden alakulat kiveszi a részét a munkából. A csapatok talán már elkezdték felismerni nem csak a pályán kell helytállniuk, hanem minden olyan területen, amivel javítani tudunk a sport megítélésén. Talán nem ugyanabban az ütemben fedezték fel ezt az istállók, ám annyi biztos, hogy végül mindenki eljutott erre a pontra. Azt gondolom ezt az előrelépést már az idei évben is tapasztalhatjuk majd.”

    Brawn miután az első két epizódot megtekintette, a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, mennyire fontos bevonni az embereket a sportág színfalai mögé és megosztani ezeket a történeteket a rajongókkal.

    ,,A sport emberi oldala mindig is lenyűgöző volt, és ezen az oldalon mindannyian részt veszünk. Most már nem állok olyan közel ahhoz a csapathoz, melyről saját meglátásom szerint fantasztikus történeteket lehetne bemutatni, ugyanis rengeteg érzelem gyűlik össze abban az alakulatban kezdve az egyénekkel, a mérnökökkel a szerelőkkel és a családokkal. A saját családomból tapasztalva tudom, hogy mennyire szenvedtek vagy mennyire örültek, mind a két oldalát megélték a dolgoknak, és ezt ebből a sorozatból is lehet érzékelni.”

    A brit szakember állítja, hogy a Formula 1 lenyűgöző látványa és a hang mellett az izgalmak a dráma és szenvedély, ami uralja a sportot, és ezek miatt az attribútumok miatt kíváncsiak annyira az emberek a színfalak mögötti világra és a versenyzőkre.

    ,,Mióta ebbe az új irányvonalba mozdultunk el, az egyik legjelentősebb dolog, amivel szembe találtunk magunkat, és ami a rajongóktól jött az az volt, hogy szeretnék érteni a versenyzőket és azt mi miért történik. Van valami lenyűgöző bennük, és az emberek meg akarják tudni azt, hogy mitől is olyan kivételesek ezek a srácok. Az eddig látott két epizód alapján úgy vélem, hogy az F1-et egy másik aspektusból is láthatjuk. Személy szerint nekem a második rész a kedvencem eddig, az a kémia ami Saniz és Alonso között van, nos, ezek azok a dolgok, amiket nem feltétlenül lát vagy érez az ember.”

    A második szezon produkciós munkálatai már elkezdődtek, ám az egyezkedés a csapatokkal még nem ért véget árulta el az F1 marketing vezetője Elie Norman.

    ,,A tárgyalások még most is folynak az összes csapattal a második évaddal kapcsolatban. A Box to Box forgatott már a barcelonai teszten és Melborune-ben is ott lesznek, ezért természetesen szeretnénk, ha minden csapat kivenné ebből a részét.”

    ,,A projektünk egy része az, hogy minden csapathoz eljuttassuk a Netflix kínálta lehetőséget, és értékeljük, ha átnézik a beosztásukat, hogy helyet szorítsanak ennek, ugyanis tisztában vagyunk azzal, hogy más elfoglaltságaik is akadnak, különösen igaz ez a Mercedes egyik versenyzőjére, aki érintett a zeneiparban és a divatban, ám annyi minden történt abban az időben, hogy nem tudták vállalni a szerepeltetését.”

  • Brutálisan őszinte jelenetek lesznek az F1-es Netflix sorozatban

    Brutálisan őszinte jelenetek lesznek az F1-es Netflix sorozatban

    Ahogy arról beszámoltunk, a márciusban debütáló, a 2018-as szezon során forgatott F1-es Netflix sorozatban nem kívánt részt venni a szezon két legjelentősebb csapata, a Mercedes és a Ferrari.

    Mivel aztán Lewis Hamilton és Sebastian Vettel belső küzdelmeit nem láthatjuk majd a képernyőn, a sorozat a többiekre koncentrál, így például a red bullosok, Daniel Ricciardo és Max Verstappen rivalizálására, és az ausztrál döntésére, mi szerint idén a Renault-hoz igazol. És kiderül, hogy erre reagálván a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt mondta, Ricciardo talán azért távozik tőlük, mert fél Verstappentől.

    Górcső alá kerül a McLaren és Fernando Alonso kapcsolata is. Látható lesz egy silverstone-i csapatmegbeszélés is, mely során Alonso aggodalmát fejezi ki. De látható lesz az is, ahogy a vezérigazgató Zak Brown a spanyol versenyzővel telefonál és informálja, hogy Eric Boullier távozott a csapattól.

    A Williams csapat siralmas szezonon van túl, a sorozatban pedig az is látható és hallható lesz, mikor Claire Williams megkérdezi saját magától, hogy vajon ő-e a megfelelő ember a brit csapat irányítására.

    A Haas csapatfőnökének, Günther Steinernek nyersen őszinte stílusát is megismerhetjük. Egy csapatvacsora során, melyen nem volt jelen Romain Grosjean, Steiner azt mondta: „Romain nincs itt. Talán azért nem akart jönni, mert nem szerzett pontot, vagy talán azért, mert nem hívtam meg, mivel nem érdemelte ki az ételt.”

    Ahogy az is szerepel a filmben, hogy miután Melbourne-ben a rossz boxkiállások miatt egy negyedik és egy ötödik helyet dobott el a csapat, Gene Haas azt mondta: „Lehettünk volna rocksztárok, de most csoport ki*****tt idióta, egy csoport ki*****tt bohóc.”

  • A Mercedes és a Ferrari elutasította a szereplést a Netflix sorozatban

    A Mercedes és a Ferrari elutasította a szereplést a Netflix sorozatban

    A napokban már beszámoltunk róla, hogy új Netflix sorozat indul, Drive to Survive címmel. A 10 részes sorozat pedig betekintést enged a Forma-1 kulisszái mögé.

    A március 8-án debütáló sorozatnak már az előzetes is lenyűgözte a közönséget.

    A tízből nyolc csapat engedélyt is adott a Netflixnek arra, hogy egyedi, „belsős” felvételeket használjanak, azonban épp a tavalyi szezon rivális párosának csatáját nem láthatjuk majd „belülről”, mivel a Ferrari és a Mercedes úgy döntött, hogy ebben nem kíván részt venni.
    Ez komoly csapás a Liberty Media számára és a közönség is nemtetszését fejezte ki az ügyben.

    „A Mercedes és a Ferrari már feltételeket akart, mint a többi csapat, és mi, producerek, valamint a Netflix, mint műsorsugárzó platform nem éreztük ezt kényelmesnek.” – mondta a Press Association Sportnak Paul Martin gyártásvezető.

    „Úgy voltunk vele, hogy mindent, vagy semmit, és ha ezek a feltételek elég jók a nyolc másik csapatnak, akkor elég jónak kéne lenniük a Mercedes és a Ferrari számára is. Az a véleményem, hogy rosszat tesznek a rajongóknak és a sportnak azzal, hogy nem szerepelnek.”

    „Szerencsések vagyunk, olyan csapatok, mint a Red Bull, a Renault, a Haas és a többiek mesés hozzáférést adtak számunkra és kitárták a lelküket.” – mondta Martin.

    „Örömmel látjuk, hogy az elmúlt szezon impozáns, egész éven át tartó bajnoki csatája a Ferrari és a Mercedes között segített 10 százalékkal növelni a Forma-1 egyedi nézőszámát, világszinten és a közösségi médiában a világ leggyorsabban növekedő sportjává tette.” – mondta a Mercedes szóvivője. „A világbajnoki címért versenyezni egy mindent felemésztő biznisz, ami maximális koncentrációt igényel az egész csapattól; minden döntést a teljesítmény érdekében hozunk meg.”

    A Ferrari nem kommentálta a témát.

  • Jön a Netflix Forma-1-es dokumentumfilmje, itt a trailer!

    Jön a Netflix Forma-1-es dokumentumfilmje, itt a trailer!

    Március 8-án kerül bemutatásra Netflix jóvoltából a legújabb Forma-1-es dokumentumfilm, amely már a modern száguldó cirkusz világát mutatja be. A trailer ma jött ki, és március 8-ától lesz elérhető a rendszeren.

    A címe nemes egyszerűséggel „Formula 1: Drive to Survive” lett, és 10 részből áll majd, az egész 2018-as szezont feldolgozzák benne. Ez lesz az első alkalom, hogy a királykategória ilyen mélyen a kulisszák mögé beengedett egy tévéműsort, így mindenképp érdekes lesz a dolog. Már csak azért is, mert a rendezője nem más lesz mint Asif Kapadia, aki a Senna és Amy életrajzi dokumentumfilmeket is rendezte…

  • A Netflix az F1 új partnere, dokumentumfilm is készül

    A Netflix az F1 új partnere, dokumentumfilm is készül

    A Forma-1 új partnert köszönt a paddockban, a Netflix „személyében”, ugyanis új dokumentumfilm-sorozat készül a sportról, mely 2019-ben lesz majd látható a Netflixen.

    A film betekintést enged majd a paddockba, a boxokba, és bemutatja milyen az élete az F1 kulcsembereinek.

    A Netflix 10 epizódot készít a 2018-as szezonról, hogy bemutassa a sok milliárd dolláros biznisz mögött rejlő érzelmeket.

    A sorozat producerei az Akadémiai-díj győztes James Gay Rees, aki többek között a Senna filmen is dolgozott, és Paul Martin lesznek.

    „A Forma-1 egy globális sport, melyet átpozicionálunk egy szimplán motorsport cégből egy média és szórakoztató márkává.” – mondta Sean Bratches, az F1 kereskedelmi ügyvezető igazgatója. „A Netflix-szel kötött megállapodás arra szolgál, hogy elmeséljük a versenyszezon során a háttérben zajló izgalmas történeteket.”

    „Olyan perspektívából mutatjuk be a sportot, amelyből még nem láhatták a rajongók.”

    „Ez a sorozat lenyűgöző rálátást enged a sportra, mely örömöt szerez a rajongók számára, és katalizátorként szolgál majd az új rajongók meghódításához.”

    Mindeközben a Forma-1 elhalasztotta új streaming szolgáltatásának bevezetését

  • Egymással tárgyal a Liberty Media és a Netflix

    Egymással tárgyal a Liberty Media és a Netflix

    A Liberty Media új információt közölt arról, hogy állnak a tárgyalások a televíziós jogok kapcsán.

    „A Liberty Media folyamatosan próbálja bővíteni a Forma-1-es megjelenéseket a különféle csatornákon.” – mondta az F1 marketing vezetője, Sean Bratches. „Úgy gondoljuk, hogy komoly nyitottság van az interneten ez irányban, szóval ilyen jellegű projekteken dolgozunk. Tárgyalunk a Netflix-szel az együttműködésről, 2018-tól.”

    A Forma-1 tehát a Netflixre kerülhet, mely főleg azon rajongók számára lesz érdekes, akik hazájában nem közvetíti televíziócsatorna a futamokat.
    Netflix esetében persze a rajongóknak fizetni kell az F1-ért, de ez nem feltétlenül elrettentő, hiszen a streaming szolgáltató nagyon népszerű szerte a világon, és egyre elterjedt hazánkban is.

    Azt azonban még nem tudni, hogy a teljes futamok közvetítve lesznek-e Netflixen, vagy csak összefoglalók lesznek elérhetőek.