Címke: Netflix

  • Megérkezett a Drive to Survive 3. évadának trailere!

    Megérkezett a Drive to Survive 3. évadának trailere!

    Ma tette közzé a Netflix és a Forma-1 a Drive to Survive 3. évadának beharangozó képsorait.

    Februárban ugyan már megosztottak egy kis kedvcsinálót a készítők, ám most a teljes trailer elérhető vált, így pár képsor erejéig megtekinthetjük mivel is rukkol elő az új szezon.

    A koronavírus megjelenése miatt trükkösebb lett a forgatás, ugyanis kevesebb stábtaggal vághatott neki a Netflix az évadnak. Ugyanakkor a szokatlan év produkált pár érdekes fordulatot, amiknek nagy része meg is fog jelenni a sorozatban.

    A képsorokból kiderült, hogy ismét bepillantást nyerhetünk Christian Horner vagy Toto Wolff napjaiba, ugyanakkor belülről követhetük azt is, hogyan zajlottak az események Lewis Hamilton hetedik világbajnoki címe kapcsán.

    Romain Grosjean és horrorisztikus balesete sem maradt ki, sőt a francia saját érzéseit is elmondja az esettel kapcsolatban, felesége kíséretében. A csapatváltások kereszttűzében megismerhetjük Daniel Ricciardo, Carlos Sainz és Sebastian Vettel gondolatait. Továbbá azt is láthatjuk, miképp szórakoztatja egymást Lando Norris és spanyol csapattársa a szabad óráikban.

    A Drive to Survive 3. évada március 19-én lesz elérhető a Netflix oldalán.

  • Lesz negyedik évadja is a Drive to Survive-nak

    Lesz negyedik évadja is a Drive to Survive-nak

    Hivatalosan is bejelentették, hogy lesz negyedik évadja is a Netflix Forma-1-es dokumentumsorozatának, a Drive to Survive-nek.

    2018-ban forgatott először a Netflix a Forma-1-es paddockban, bemutatva a világ számára a színfalak mögötti történéseket. Kezdetben csak 8 csapat adta beleegyezését, majd a következő esztendőben már a Ferrari és a Mercedes is beengedte a kamerákat.

    A sorozat hamar népszerű lett, és a sikereket látva a streming szolgáltató az azt követő években is elkészítette az évadját. Most pedig már a harmadik megjelenése előtt bejelentették, hogy az idei év történéseit is rögzíteni fogják.

    Hogy mikor érkezhet majd a negyedik évad, arról nem ejtettek szót, de ha az eddigi megjelenéseket vesszük figyelembe, akkor jó eséllyel 2022 márciusa környékén érkezhet majd a Netflixre az új évad.

    A harmadik évad pedig március 19.-én érkezik majd a platformra.

  • Megérkezett a Drive to Survive 3. évadának dátuma és beharangozója!

    Megérkezett a Drive to Survive 3. évadának dátuma és beharangozója!

    Elárulta a Forma-1, hogy mikor lehet számítani a Drive to Survive 3. évadára.

    A nagy sikernek örvendő sorozat visszatér a márciusban a Netflix képernyőjére, így már nem is kell olyan sokat várni rá.

    A 2020-as év kihívásokkal teli volt, nemcsak a Forma-1-nek, hanem a sorozatot forgató stábnak is. A koronavírus miatt késve indult a szezon, míg a járványügyi előírások kapcsán szigorú szabályozásokat vezettek be. A Netflix forgatócsoportja az alakulatok ruháját öltötte magára, és kisebb létszámmal, beépülve, követte az eseményeket.

    A 10 részből álló évad olyan elemeket fog tartalmazni, mint például Lewis Hamilton rekordöntése, Sergio Pérez és Pierre Gasly váratlan győzelme. Láthatjuk, hogy küzdenek meg a pandémiával a csapatok, és hogyan térnek vissza a vírusból felépült pilóták.

    Egyelőre egy kis kedvcsinálót osztott meg a Netflix és a Forma-1. A Drive to Survive 3. évadának hivatalos előzetese a következő hetekben várható, míg a sorozat március 19-én tér vissza a képernyőre.

  • Forma-1-es film készül Robert De Niro és John Boyega főszereplésével

    Forma-1-es film készül Robert De Niro és John Boyega főszereplésével

    Forma-1-es film készítésébe kezd bele a Netflix, az egyik legnagyobb streaming oldal olyan neveket szerzett meg a produkcióra, mint Robert De Niro, John Boyega vagy éppen a sikeres rendező Gerard McMurray.

    A The Formula néven készülő alkotást Gerard McMurray fogja írni és rendezni, az újonnan alakult Buppie Productions közreműködésével, rajta kívül még Jane Rosenthal, maga Robert De Niro és Berry Welsh is producerként fog ténykedni a film során.

    McMurray nevéhez eddig olyan alkotások fűződnek, mint az egyik legelső saját gyártású Netflix film a Burning Sands, vagy A megtisztulás éjszakája: A sziget.

    A film története egy igen ígéretes Forma-1-es versenyzőt kísér végig, aki rákényszerül arra, hogy sofőrként ténykedjen az alvilág számára, ezzel megmentve a saját családja életét.

  • Wolff reméli, hogy nem ismétlődik meg a „Netflix-átok”

    Wolff reméli, hogy nem ismétlődik meg a „Netflix-átok”

    Toto Wolff reméli, hogy ezúttal nem hoz rájuk szerencsétlenséget a Netflix csapata.

    2019-ben a Mercedes ünnepi hétvégéjén szegődött az amerikai streaming platform az alakulat mellé, hogy a második évadhoz felvegyék a róluk szóló részt. A csillagosok retro ruhában és ünnepelve várták a futamot, ami végül katasztrofálisan sikerült a számukra.

    Valtteri Bottas és Lewis Hamilton az eső áztatta Hockenheimringen több problémával is szembe találta magát. A finn pilóta a verseny utolsó harmadában látogatott el a gumifalba, így a futam számára ott véget ért, míg csapattársa korábban tette tiszteletét az említett helyen, ám ő tovább tudta folytatni a viadalt. A bokszutcában sem volt szerencsés a Mercedes, ugyanis a brit versenyző kiállásakor még nem voltak kint a kerek, így hiába állt Hamilton a helyén, a szerelők még csak akkor keresték a megfelelő komponenseket. Végül a hatszoros világbajnok az Alfa Romeo versenyzőinek büntetése miatt megörökölte a kilencedik pozíciót, így a csapat nem pont nélkül távozott Németországból.

    Korábban már megírtuk, hogy a Netflix, Oroszországban csatlakozik a Fekete Nyilakhoz a harmadik évad kapcsán, ugyanis szeretnék megörökíteni azt a pillanatot, mikor a 35 éves pilóta megszerzi a 91. győzelmét és ezzel beállítja Michael Schumacher rekordját. Erre legkorábban Szocsiban lesz esélye, viszont a Mercedes csapatfőnöke reméli, ezúttal a forgatás nem jár majd balszerencsével.

    ,,Az Orosz Nagydíj lesz az a verseny, ahol a Netflix csapata követni fog minket a Drive to Survive harmadik évadának felvételei miatt. Tavaly árnyék vetült ránk ekkor Hockenheimben, a hazai versenyünkön, ahol az évfordulónkat ünnepeltük. A szezon során a legrosszabb futamunkat teljesítettük ott. Ez ugyan egy nagyon szórakoztató Netflix epizódot generált, viszont mi reméljük, hogy ez alkalommal egy nagyszerű tartalommal és nagyszerű futammal szolgálhatunk.” – nyilatkozta az osztrák csapatfőnök.

    Wolff ugyanakkor amiatt is aggódik, hogy a Mercedes időmérős előnye akár visszafele is elsülhet a versenyen, ugyanis a hátul érkezők erős szélárnyékot kapva a második kanyarban akár át is ugorhatják őket.

    ,,Szocsi korábban kedvező volt számunkra, erős pályacsúcsokat tartunk itt. A elég szokatlan vonalvezetéssel rendelkezik, viszont ez teszi igazán különlegessé: a pole-ért folytatott harc egészen az első fékezési zónáig tart majd. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül a rajtelsőséget megszerző pilótáé a legerősebb pozíció a verseny kezdetén, ugyanis a mögötte jövők előnyt kovácsolhatnak a szélárnyékból. Tavaly láthattuk ezt, mikor Vettel megelőzte Leclerc-t a második kanyarba menet, és 2017-ben is ezt történt mikor a pole pozíciót megszerző Vettelt a harmadik helyről rajtolva Valtteri (Bottas) ugrotta át. Az időmérős tempónk igazán erős ebben az évben, ám ez könnyen átfordulhat és hátrányt jelenthet számunkra a verseny napján.” – zárta gondolatmenetét Wolff.

  • A Netflix a Mercedesnél fog forgatni az Orosz Nagydíjon

    A Netflix a Mercedesnél fog forgatni az Orosz Nagydíjon

    A Netflix a Mercedesnél fogja forgatni Szocsiban a Drive to Survive harmadik évadának következő jeleneteit, mivel Lewis Hamilton a hétvégén beérheti győzelmekben az abszolút rekord tartó Michael Schumachert.

    A két fél még a tavalyi Német Nagydíj után kötött meg egy egyezményt, ami kimondja, hogy az idei szezonban a Netflix stábja egyetlen versenyen forgathat a brackleyi istállónál.

    A tavalyi Német Nagydíj – ami a Mercedes jubileumi versenye volt – volt a bajnoki címvédő istálló legrosszabb verseny 2019-ben, miután Valtteri Bottas a harmadik helyről esett ki, Lewis Hamilton pedig csak a két Alfa Romeo kizárása miatt lett kilencedik.

    Nyilvánvaló, hogy a bajnoki címvédő istálló egy jobb eredményben bízik az előbb említett versenyhez képest, azonban a statisztikai adatok alapján szinte biztos Mercedes győzelem fog születni. A brackleyi istálló ugyanis a pálya 2014-es bemutatkozása óta egyik versenyen sem talált legyőzőjére.

    Hamiltonnak – aki 2014-ben, 2015-ben, 2018-ben és 2019-ben emelhette a magasba az Orosz Nagydíj győztesének járó trófeát – valószínűleg eggyel kevesebb győzelem lenne Szocsiban, ha Bottas nem engedte volna el őt 2018-ban a csapat utasítását követően.

    Ha a hatszoros bajnok most is nyerne, akkor megszerezné pályafutása 91. győzelmét és beállítaná Michael Schumacher győzelmi rekordját.

  • A Netflix bejelentette a nyolcrészes Ayrton Senna miniszériáját

    A Netflix bejelentette a nyolcrészes Ayrton Senna miniszériáját

    Senna családjával egyetértésben a nyolcrészes minisorozat a pilóta életét dolgozza fel, és bemutatja azt, hogy egy meghitt emberből miképp lesz nemzeti hős. Szeptember 3-án csütörtökön a Netflix bejelentette az első fikciós drámáját Ayrton Sennáról. A nyolc részt az egykori pilóta családjával együtt építik fel, aki 1994-ben hunyt el egy Forma-1-es balesetben. A sorozat bemutatja a karrierje csúcspontjait, valamint a magánéletét, a személyiségét, a kapcsolatát a család többi tagjával. Viviane Senna, Ayrton lánytestvére nyilatkozott a várhatóan 2022-ben bemutatásra kerülő sorozatról, amelyet angolul és portugálul is rögzítenek majd:

    „Igazán különleges dolog az, hogy bejelenthetjük, úgy mesélhetjük el az ő történetét, ahogy azt kevesek ismerik. A Senna család elhivatott ezen projekt iránt, és valami unikumot, váratlant szeretnénk létrehozni. Ezen vállalkozásban pedig nem is lehetne jobb partnerünk, mint a Netflix, akik globálisan elérhetőek.”

    Fabiano és Caio Gullane a producerei a projektnek, és ennyit tettek még hozzá:

    „Senna az a személyiség, akire szükségünk van. Egy fiatal férfi, aki küzd az álmaiért, és számos akadállyal áll szemben, miközben képvisel egy nemzetet. Senna egyesítette Brazíliát.”

    A kiindulópont Ayrton formaautós karrierje lesz, amikor Angliába költözött hogy elindulhasson az F1600-ban. A minisorozat kulisszái pedig bemutatja majd az embert a mítosz mögött, aki végül San Marino Nagydíján veszti tragikusan az életét Imolában. Maria Angela de Jesus, a Netflix nemzetközi csatornákért felelős brazil igazgatójaként így zárt végül:

    „Ahogy Senna is São Pauloból kezdte el meghódítani a világot, minket ért a megtiszteltetés, hogy eljuttathassuk az ő inspiráló útját a rajongóihoz, akárhol is legyenek. Ayrton Sennának olyan az öröksége, hogy az generációkon és határokon is átível, a Netflix pedig boldogan mutatja be a pilóta emberi arcát, több mint 190 ország előfizetőjének.”

  • Carey megerősítette, már forgatják a Drive to Survive harmadik szezonját

    Carey megerősítette, már forgatják a Drive to Survive harmadik szezonját

    A koronavírus és a késleltetett szezon ellenére a Drive to Survive című sorozat forgatása ugyanúgy folyamatban van, mint az eddigi években.

    Az első évad 2019-ben jelent meg, több versenyző szezonját és az pályán történő eseményeket követve. A szurkolók örömmel fogadták a dokumentum sorozatot, főleg az Egyesült Államokban nőtt az F1 népszerűsége ezáltal.

    Idén februárban jött ki a második felvonás, az idei szezont elővezetve, amit a koronavírus csaknem négy hónappal elhalasztott. Ezután kétséges volt, folytatódik-e a forgatás.

    A szezonnyitó Osztrák Nagydíj hétvégéjén azonban a Drive to Survive stábja már a Red Bull és a McLaren körül legyeskedett, a harmadik szezont előkészítve. A 70. Évfordulós Nagydíj vasárnapján Chase Carey is elismerte, a szurkolóknak idén sem kell nélkülözniük a sorozatot.

    „Az első két szezon sikerét követően már a harmadikat forgatjuk.” – ismerte el.

    A „nagyfőnök” azonban azt is elárulta, idén újítással is készülnek majd a platformokat illetően. Bejelentették, hogy az Eifel Nagydíjat bizonyos európai országokban majd az F1 YouTube-csatornáján is követni lehet majd.

    „Partnerségre léptünk a YouTube-bal is, így ott élőben közvetítjük majd az eseményeket a Nürburgringről. Ez lesz az első alkalom, hogy ott lehet majd élőben végig követni egy versenyhétvégét.”

    „Most a legfontosabb számomra az F1 TV Pro szolgáltatás javítása. A minőség már megvan, de volt egy glitch az első futamon, amit azóta kijavítottunk. Azóta nem jött elő, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy javítsunk ezen a terméken, és minél több emberhez juttathassunk el azt.”

  • A Netflix stábja a McLarent és a Red Bullt követi Ausztriában

    A Netflix stábja a McLarent és a Red Bullt követi Ausztriában

    A Netflix stábja Ausztriában a McLarent és a Red Bullt fogja követni.

    Az amerikai streaming platform által készített sorozat (Drive to Survive) a harmadik évadára készül, így a forgatócsoport is elutazott a szezonnyitó helyszínére. Idén azonban nem lesz olyan egyszerű dolguk, mint tavaly, ugyanis a koronavírus miatt megalkotott irányelvek mentén nem férkőzhetnek annyira közel a kívánt alanyhoz, mint ahogy azt eddig tették.

    Kevesebb személyzet, kevesebb újságíró és fotós, szinte minden szektor csökkentett létszámmal indult útnak. A csapatok 80 főt vihettek az eseményre, ám a helyszíni jelentések szerit nem mindenki használta ki ezt. A Netflix stábja Spielbergben a McLaren és a Red Bull nyomába szegődik, így őket is a beleszámítják a maximum létszámba. Két külön stáb kíséri a csapatok, akik nem érintkezhetnek a helyszínen egymással, így csökkentve a virus terjesztésének esélyeit.

  • Grosjean a következő, aki megkérdőjelezi a Netflix sorozatát

    Grosjean a következő, aki megkérdőjelezi a Netflix sorozatát

    Verstappen és Magnussen mellett újabb pilóta szólalt fel a Netflix sorozata, a ’Drive to Survive’ ellen és kérdőjelezte meg azt.

    Bár sok pilóta támogatja a Netflix saját gyártású, Forma 1-ről szóló sorozatát, annak ellenére is, hogy az nem feltétlenül tükrözi a sportág zárt ajtó mögött történő eseményeit.

    Az egyik jelenetben, Gunther Steiner azt kérdezi Romain Grosjeantól az egész csapat hallatára, hogy még mennyi autót fog tönkre vágni idén?”

    „Nem érdekel” – nyilatkozta a francia pilóta az Ekstra Bladet újságnak.

    „Nevettem rajta és azt gondolom, hogy ez jó a fanoknak. Megnyitja azoknak is a Forma 1-et, akik annyira nem ismerik ezt a sportot.”

    Mint többen, Grosjean is elkezdte nézni a második évadot, de még nem ért a végére.

    „Először is, azt gondolom, hogy a minőség fantasztikus. A hang, a kép és a hasonlók. Azok, akik nem ismerik a Forma 1-et, különlegességet nyújt és úgy látja a dolgokat, ahogy előtte még sosem.”

    „De amikor megismeri a világot, akkor rájön, hogy nem mindent mutattak meg. Ez annak az oka, hogy egyes csapatok nyitottabbak voltak a többieknél. De tetszik.” – tette hozzá Grosjean.

    A Haasnak szentelt epizódban, a Netflix megmutatta a 2019-es szezon káoszát is.

    „Többet szerettem volna látni a srácok kemény munkájából. Látod azt a szörnyű helyzetet, amiben voltunk, de azt is megmutathatták volna, ahogy abból a lyukból kimásztunk” – mondta Grosjean.

    „Azt hiszem, ez nem volt a tervezetükben” – tette hozzá.

    Azonban a francia pilóta elmondta, örül annak, hogy a Haas azok a csapatok között volt, akik nyitottak voltak a Drive to Survive-ra.

    „Nincs itt politika vagy rejtett kérdések, ami a Formula 1-ben meglepő lehet. Nagyon különbözőek ezek a helyzetek a többi csapatnál” – mondta a pilóta.