Címke: német sajtó

  • Német sajtó: Binotto attól fél, hogy Vettel máshogy mesélné el a történteket

    Német sajtó: Binotto attól fél, hogy Vettel máshogy mesélné el a történteket

    Német sajtóértesülések szerint Mattia Binotto attól tart, hogy Sebastian Vettel máshogy mesélné el történteket, ezért vonakodik engedélyt adni arra, hogy a pilóta a Servus TV-ben szerepeljen.

    Egy hónappal ezelőtt robbant a hír, hogy a német versenyző és a Ferrari útjai jövőre elválnak. Azóta a Scuderia bejelentette, hogy 2021-től Carlos Sainz erősíti a csapatot, míg a négyszeres világbajnok egyelőre ülés nélkül maradt. A jelenlegi helyzet tudatában a 32 éves pilóta és Charles Leclerc kakaskodása új szintekre léphet, ugyanis Vettel dönthet úgy, hogy saját feje után megy és nem veti alá magát az esetleges utasításoknak. Ám úgy tűnik, már a szezon megkezdése előtt fejtörést okozhat a heppenheimi a vörösöknek.

    A német Express szerint Vettelt meghívta a Red Bull tulajdonában lévő Servus TV, hogy a Talk im Hangar7 nevű műsorban beszéljen a távozásáról, a bejelentés körülményeiről és a jövőjéről. Binotto viszont aggódik, ugyanis attól fél, hogy a négyszeres világbajnok másik verziót tár fel a nagyérdeműnek, így ő hazugnak tűnhet. A hivatalos közleményben közös megegyezésről beszéltek a felek, ám több német forrás szerint nem ilyen egyszerű a történet, ezért a vezetőség attól tart, hogy Vettel elszólja magát. Mivel a 32 éves pilóta a Ferrari kötelékében van, minden nyilvános szereplésére a csapatfőnöknek rá kell bólintania. Így a kérdés a következő: vajon megadja az engedélyt a svájci-olasz csapatfőnök pilótájának a szereplésre, és ezzel vállalja, hogy akár megkérdőjelezzék korábbi szavait, vagy elutasítja, és ezzel még több gyanakvást zúdít a nyakába?

     

  • Német sajtó: Toto Wolff lemond, a Daimler átszervezi az F1-es programját

    Német sajtó: Toto Wolff lemond, a Daimler átszervezi az F1-es programját

    A német sajtó szerint Toto Wolff feladhatja csapatvezetői pozícióját, míg a Daimler drasztikus változtatásokat eszközölhet a gyári csapat kapcsán.

    Két héttel azután, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari bejelentette, hogy elválnak jövőre az útjaik, itt a következő esemény, ami „földrengést” okozhat az F1-ben.

    A Motorsport-Total.com márciusban már beszámolt arról, hogy a 48 éves szakember még a szezon megkezdése előtt otthagyhatja a vezetői széket. Ezt a pletykát erősítette az is, hogy az érintett részesedést vásárolt az Aston Martinból, így a távozásával kapcsolatos találgatások már akkor elkezdődtek.

    ,,Nemcsak arról van szó, hogy meghosszabbítom-e a szerződésemet, hanem arról is, mihez kezdünk ezzel a közös céggel A tárgyalások ezt is érintik.” –nyilatkozta Wolff az ORF-nek.

    Az osztrák lemondását alátámasztó bizonyítékok egyre csak gyűlnek, ugyanakkor az érintett nem hagyná ott teljesen a csillagosokat, továbbra is részt venne a csapat menedzselésében. Úgy, ahogy Niki Lauda is tette, Wolff a vezetőség tagja maradna, ugyanis 30%-os részesedést birtokol az istállóból.

    A Daimler és az Aston Martin közelebb kerülhet így egymáshoz?

    Wolff tehát 30%-ot birtokol a Mercedes F1-es csapatából, míg a fennmaradó 70% a Daimleré, ezért intenzív tárgyalások folynak arról, hogyan folytassák tovább. Olä Kallenius egyértelművé tette, hogy a jelenlegi programot ilyen formában nem akarják megtartani. Azonban motorszállítóként a márka jelen akar lenni a Forma-1-ben.

    A Motorsport-Total rákérdezett erre a Daimlernél, azonban ők tagadták, hogy bárminemű határozat létrejött volna ezzel kapcsolatban. Azonban már nyílt titok volt egy ideje, hogy a vállalat gondolkozik azon, hogy gyári csapatként elhagyja a sportágat, ugyanis őket is súlyosan érinti a fennálló gazdasági válság.

    Ugyanakkor a cég szóvivője írásban kijelentette, hogy a pletykáknak nincs alapja:

    ,,A kilépésről szóló spekulációk alaptalanok. A sportág megtetette megfelelő intézkedéseket a pénzügyi fenntarthatóság kezelésének érdekében.”

    Ám a Daimler részvényeinek értéke drasztikusan lecsökkent, így a találgatások halmaza növekedésnek indult. Ma az F1-Insider.com és az Auto Bild arról számolt be, hogy Lawrence Stroll átveheti a fennmaradó 70% nagy részét, fizetség gyanánt pedig Aston Martin részvényeket adna. A Daimler már így is részesedést vásárolt a brit autógyárból (AML, 5%), így a szorosabb együttműködés megalapozott lehet. Egy ilyen részvénycsere kapcsán a Daimler könnyedén megszerezhetné az AML többségi tulajdonát. Az Aston Martin így a csillagosok gyári csapatából jönne létre, míg a Mercedes-AG inkább a Formula E-re koncentrálna.

    Okosabb jövőképet tervez a Daimler:

    ,,Az elkövetkezendő években szeretnénk továbbra is gyári csapatként a Forma-1-ben maradni Toto Wolffal az élen.” – nyilatkozta korábban a vállalat.

    Azonban ez nem zárja ki a cserét. Ugyanis Stroll és Wolff szerezné meg a részvények többségét, a Mercedesre ezért kevesebb felelősség hárulna. A válság miatt így nem kellene a dolgozóknak elveszíteniük a munkájukat és hatékonyabban kezelhetnék a fennálló költségeket is, mert ezek a dolgok már nem az ő hatáskörük lenne.

    A szorosabb együttműködésre való hajlamot előrevetíti az is, hogy az a Tobias Moers lesz a brit autógyár első embere, akit Olä Kallenius egyik legfőbb bizalmasaként tartanak számon. Sőt, a bejelentést követően az AML részvényei 40%-os növekedést produkáltak.

    Mazepin megvásárolhatja a Racing Pointot?

    A sportág bennfentesei nem tartják valószínűnek, hogy Stroll egyidejűleg irányítja a Daimler gyári csapatát és a Racing Pointot, így elképzelhető, hogy a „rózsaszín istállót” eladásra bocsájtja. Itt jön a képbe az orosz üzletember, Dimitrij Mazepin, aki már korábban is érdeklődött a csapat iránt (2018-ban meg is akarta vásárolni az akkor még Force India néven futó alakulatot, ám végül alul maradt Strollal szemben). A két üzletember viszonya azonban nem felhőtlen, az orosz még pert is indított, mert úgy vélte, jobb ajánlatot tett a kanadainál, és így neki kellett volna nyernie.

    A találgatásokat az is erősíti, hogy a British Companies House a héten nyilvánosságra hozta, hogy a Yew Tree-konzorcium, ami Stroll irányítás alatt áll, szabadon sáfárkodhat a Racing Point részvényeivel.

    Ám mindez rengeteg kérdőjelet von maga után: Megbízhatóbb információnak Wolff „távozása” bizonyul, míg, a részvényügyekkel kapcsolatos hírek erős spekulációk. Ezen a héten egy-két dologra azonban fény derülhet.

  • Német sajtó: Vettel a Mercedesbe akar menni, vagy haza!

    Német sajtó: Vettel a Mercedesbe akar menni, vagy haza!

    Német sajtó értesülések szerint Sebastian Vettel visszautasította a McLaren ajánlatát tegnap, és kikötötte: vagy a Mercedesbe igazol, vagy búcsúzik.

    A Forma-1-es társadalom szinte felbolydult azóta, mióta a Ferrari és a német versenyző kijelentette, hogy jövőre nem folytatják a közös munkát. Az események és a feltételezések szinte óránként változnak, míg a bejelentés után a négyszeres világbajnokot tartották esélyesnek a McLaren egyik ülésére, addig tegnap a sajtó Daniel Ricciardo szerződtetéséről számolt be, majd nemrég bejelentették hivatalosan is a 30 éves pilóta érkezését.

    Carlos Sainz és a Ferrari egyességével és az ausztrál versenyző valamint a brit csapat házasságával, egy hely a Renault-nál szabadult fel. Feltételezések szerint még Fernando Alonso is elfoglalhatja a fennmaradó autót. Vettel számára viszont így vajmi kevés eshetőség áll fenn a maradásra.

    Tegnap ugyan a sajtó jó része a Ricciardo-McLaren egyességről beszélt (ami meg is történt), addig az Auto Bild és az F1-insider a heppenheimi érkezését vetítette elő. Értesüléseik szerint a német tárgyalt is a brit csapattal, ám gyorsan fordultak az események. Andreas Seidl ugyan szerette volna honfitárást a csapatban tudni, ám mikor arról esett szó, hogy hány év múlva lehet bajnokesélyes az alakulat, Vettel visszakozott. A német csapatfőnök három éves távlatot jelölt ki erre a projektre, ám a négyszeres világbajnok nem szeretett volna annyi időt arra szánni, hogy „felépítsen egy istállót”. Sőt, állítólag a 32 két éves versenyző kikötötte: vagy a Mercedesbe megy, vagy szögre akasztja a sisakot.

    Vettel a csillagosoknál Valtteri Bottas helyére pályázik, ugyanis a finnek is év végén jár le a szerződése. Ugyan Lewis Hamilton nem rendelkezik érvényes kontraktussal 2021-re, ám állítólag már csak formalitások vannak hátra az ő esetében.

    Toto Wolff nemrég méltatta a négyszeres világbajnokot, ami akár egy halvány jel is lehet arra, hogy számításba veszik, ugyanakkor Norbert Haug szerint is be kellene vállalni a két toppilótával járó áldozatot:

    ,,Ha egy Sebastian Vettel kaliberű versenyző a pilótapiacon van, akkor egy topcsapat főnökeként foglalkozni kell ezzel a ténnyel. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a jövőben létrejön az együttműködés.” -nyilatkozta a német a Pforzheimer-Zeitungnak.

  • Sajtó: Így akarja megtartani a Ferrari Sebastian Vettelt

    Sajtó: Így akarja megtartani a Ferrari Sebastian Vettelt

    Sajtóértesülések szerint a Ferrari több évre szerződtetné le Sebastian Vettelt.

    Nemrég a La Gazetta dello Sport számolt be arról, hogy a Scuderia csak egy évre marasztalná a négyszeres világbajnokot, továbbá fizetését is drasztikusan lecsökkentenék. Az olasz lap szerint a német nagyon nem volt elragadtatva ettől és elutasította az ajánlatot.

    Később az F1-insidernek egy bennfentes elmondta, hogy csak egy „vicc” ajánlatról volt szó, ám Vettel nem igazán tartotta poénosnak a történteket. Továbbá a német lap nemrég megtudta, hogy Mattia Binotto legalább két évre hosszabbítana a négyszeres világbajnokkal. A koronavírus miatt viszont fizetése jócskán lecsökkenne.

    Ugyanakkor ha Vettel  távozásra adná a fejét, többen is a McLarennél tudnák őt elképzelni, míg Ralf Schumacher szerint, csak a Mercedes lehet opció nála. Helyére viszont Daniel Ricciardo, Carlos Sainz és Antonio Giovinazzi pályázhat. Mindkét pilóta szerződése lejár az év végén, így szabadon igazolhatnának a Ferrariba, ha megüresedne a német „széke”. Eddie Jordan úgy véli, plusz egy elemet még hozzá kell adni az egyenlethez. Az ír ex-csapatfőnök nemrég megjósolta, ha a Mercedes eladja gyári csapatát akkor Lewis Hamilton piros overallra fog váltani.

    Binotto már korábban is elmondta, hogy a négyszeres világbajnok megtartása élvez náluk porítást, ezért igyekeznek megegyezni a némettel.

  • Az FIA a Haas és a Red Bull üzemanyagrendszerét is vizsgálja?

    Az FIA a Haas és a Red Bull üzemanyagrendszerét is vizsgálja?

    A német RTL szerint a Ferrari üzemanyagrendszere mellett a Haas és Red Bull alkatrészeit vizsgálja az FIA.

    Korábban már írtunk arról, hogy a Brazil Nagydíj után a Szövetség lefoglalta három csapat üzemanyagrendszerének bizonyos komponenseit. Az Amus nemrég arról számolt be, hogy a Ferrarit, egyik partner csapatát és egy tőlük külön álló istálló alkatrészeit kérték be összehasonlítás céljából. A német televízió társaság azonban megnevezte a másik két istállót is, információjuk szerint tehát az amerikai csapat és az osztrák alakulat egységeit is magával vitte az FIA.

    A Szövetség szóvivője a német RTL-nek azonban kihangsúlyozta, nem helyes a folyamatot „lefoglalásnak” nevezni, inkább célszerű az ellenőrzés szót használni.

    A Red Bull a hónap elején hivatalos levelet írt a Szövetségnek, melyben bizonyos megoldások szabályosságáról érdeklődött. A Bikák azt gyanították, hogy a hirtelen megtáltosodott Scuderia kihasználta azt, hogy nem mindig mérnek a műszerek, és olyankor átlépték a megengedett üzemanyag átfolyási értéket. Austinban ki is került a témával kapcsolatos első direktíva, amiben tisztázták mi felel meg a szabályoknak és mi nem. Brazíliában azonban egy újabb útmutatás várta a csapatokat, a második direktíva megtiltotta, hogy az intercoolerből, a levegőgyűjtőből avagy az ERS rendszerből bárminemű kenőanyag vagy folyadék kerüljön a motorba, ami égetéssel teljesítménynövekedést okozhat.

    Ám a Szövetség nemrég kiadta a harmadik kiadványt, ezúttal azonban az útmutatásban leírtakat a csapatoknak csak a 2020-as szezontól kell alkalmazniuk.

    Az új direktíva szerint jövőre egy második átfolyás mérőt is be kell szerelniük az alakulatoknak, ugyanis az FIA ezzel szeretné az esetleges trükközések elejét venni.