Címke: Német Nagydíj

  • Mick Schumacher édesapja Ferrariját hajtotta

    Mick Schumacher édesapja Ferrariját hajtotta

    A Német Nagydíj szombati napján, konkrétan pár perccel ezelőtt Mick Schumacher demózott a Hockenheimringen. Mick édesapja, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher 2004-es Ferrariját, az F2004-et hajtotta meg.

    Az egyébként a Formula 2-ben versenyző Mick az egyedi bemutatón felemás sisakot viselt. Egyik felén az ő saját sisakfestése szerepelt, míg a másik oldalon Michael 2004-es sisakjának mása díszelgett.

    Nem meglepő módon a közönség ovációba kezdett, mikor Mick a pályára hajtott.

    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!

  • Hamilton esőt szeretne Hockenheimben

    Hamilton esőt szeretne Hockenheimben

    A szokottnál is forróbb időben érkezett meg a Forma-1 mezőnye a Német Nagydíj helyszínére, ami pedig némi aggodalommal töltötte el Lewis Hamiltont.

    A Mercedes zsinórban nyolc győzelemmel kezdte az idei szezont, amit Max Verstappen tört meg Ausztriában. Ezen a hétvégén pedig igencsak szenvedtek az ezüst nyilak, amit Lewis Hamilton ötödik helye is bizonyít. Mint később kiderült a magas hőmérséklet okozott gondot a németeknél.

    Az előre jelzések szerint a pénteki és a szombati napra is elég meleg időt mondanak a Hockenheim térségére, ami vasárnapra némileg enyhület.

    A bajnoki éllovas Lewis Hamilton pedig kijelentette, hogyha a futamra nem érkezik meg az eső, akkor nagyon nehéz dolguk lehet hazai közönség előtt.

    „Ha az egész hétvége ilyen meleg lesz, mint most, akkor szenvedni fogunk és bajban leszünk. Nem sokat tehetünk, ez egy sokkal nagyobb volumenű tervezési hiba, annál mint amit könnyen orvosolni lehetne. Dolgozunk már ezen természetesen, de nagyon apró lépésekben tudjuk ezt megoldani, amelyek még nem jelentenek masszív különbséget. Ha esik, akkor az egyértelműen jó lenne nekünk.” – vélekedett.

  • Ilyen az, amikor a fél mezőny beragad együtt egy liftbe

    Ilyen az, amikor a fél mezőny beragad együtt egy liftbe

    Daniel Ricciardo, illetve a Renault osztott meg a közösségi oldalakon egy videót, melyen az látszik, hogy a fél mezőny beragadt egy liftbe Hockenheimben. Szó szerint a fél mezőny, épp tízen. 

    Ricciardo és Norris is ott volt, szóval biztosan nem unatkoztak a srácok. 😀

    A kommentek között is voltak azonban mókásak. Van, aki azt írta: „fogadjunk, hogy Ricciardo még fingott is”, míg más azt pedzegette, hogy a Mercedes (Hamiltonnal) mindent megtesz a győzelemért. 😀

  • Leclerc nyerte a második szabadedzést Hockenheimben Vettel és Hamilton előtt

    Leclerc nyerte a második szabadedzést Hockenheimben Vettel és Hamilton előtt

    Az első szabadedzést követően a második edzést is egy Ferrari pilóta nyerte. Ezúttal azonban nem a hazai közönség előtt versenyző Sebastian Vettel, hanem Charles Leclerc volt a leggyorsabb.

    A németnek, aki egy tized másodperccel kapott ki a csapattársától, ezúttal be kellett érnie a második hellyel. A két Ferrarit a két Mercedes követte Lewis Hamilton és Valtteri Bottas sorrendben. A finn pilóta szinte az egész edzésen szenvedett, ugyanis rengeteget csúszkált és számos alkalommal elhagyta a pályát.

    Max Verstappen lett az ötödik megelőzve Romain Grosjeant, aki végül a hatodik lett. Ez egy jó előjel a francia számára, akinek mostanában nem áll valami jól a szénája a Haasnál. A Racing Point új fejlesztése is úgy tűnik, hogy működnek. Erre Lance Stroll a legjobb példa, aki a hetedik legjobb kört autózta.

    Kimi Räkkönen lett a nyolcadik az Alfa Romeoval, megelőzve Nico Hülkenberget, akinek a turbónyomással akadtak problémái. A top 10-be még Sergio Perez fért be.

    A legnagyobb hibát azonban Pierre Gasly követte el, aki az edzés vége előtt 20 perccel törte össze az autóját. A francia pilóta az utolsó előtti kanyarban csúszott le a pályáról, majd ment neki a falnak. Gasly végül csak a tizenötödik helyen zárt.

    A hétvége programja holnap a harmadik szabadedzéssel fog folytatódni a Hockenheimringen!

    A részletes végeredményt pedig itt tekinthetitek meg:

  • KVÍZ: Mennyit tudsz a Német Nagydíjról?

    KVÍZ: Mennyit tudsz a Német Nagydíjról?

    Már Németországban van a Forma-1-es mezőny, így hát íme a Német Nagydíjjal kapcsolatos kvízünk! 

    Te mennyire vagy képben? ?

    Aki szeretné, árulja el nekünk bátran az eredményét, Facebook oldalunkon!

    Korábbi kvízeinket a kvíz címke alatt találjátok.

     

     

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @www.racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

  • Leverte a busz a Német Nagydíj rajtlámpáját!

    Leverte a busz a Német Nagydíj rajtlámpáját!

    Ilyet sem láttunk még: a Német Nagydíj rajtlámpa sorát leverte egy arra járó emeletes busz. Mint az ismeretes, az F1 Experiences arra vállalkozik egy Forma-1-es nagydíj alatt, hogy közelebb hozza a száguldó cirkuszt a nézőkhöz, és ennek keretén belül vannak különféle lehetőségek. Ilyenek mint kétüléses régi Forma-1-es autóval való körözés, VIP Laps egy sportautóban olykor F1-es pilótával, utazás azzal a kamionnal amivel amúgy is körbeviszik a versenyzőket vasárnaponként a futam előtt. Esetleg egy kör az épp adott pályán egy légkondicionált emeletes busszal.

    Ebből történt most baleset: az egyik busz a rajt-cél egyenesben túlzottan jobbra húzódott, és lekapta a rajtlámpa sort. Szerencsére azért akad ilyenkor tartalék, és amire odaértünk már épp azt szerelték a helyére…

    És működik újra:

    német nagydíj, rajtlámpa, racingline.hu
    És mér kész is! Fotó: Jo Klausmann
  • Íme a Mercedes festése a Német Nagydíjon!

    Íme a Mercedes festése a Német Nagydíjon!

    A német csillagos márka, a Mercedes a Német Nagydíjon ünnepli, hogy immáron 125 éve részesei a motorsportoknak.

    Ez alkalomból Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autói részben új festést kaptak a hockenheimi hétvégére. Az autók eleje kifehéredett, mivel a Mercedes klasszikus motorsportos színe a fehér. Ezen kívül – többek között – régebbi betűstílussal került fel az autóra a Mercedes szó, és az autó orrán is a klasszikus Mercedes logó díszeleg.

    A csapat ezen kívül „retró” hangulatban tölti az egész hétvégét.

  • Marko szerint a Mercedes már nem fog szenvedni a hőségtől

    Marko szerint a Mercedes már nem fog szenvedni a hőségtől

    A Red Bull tanácsadója Helmut Marko úgy véli, a Mercedes már megoldotta a motorhűtés miatt felmerülő problémáikat a Német Nagydíjra.

    Ausztriában nagy hőség várt a mezőnyre, és meglepetésként a meleg leginkább a regnáló bajnok istállót hátráltatta, míg előre kaptak a riválisok a Red Bull és a Ferrari személyében. A futam után Toto Wolff pilótáival elmondta autójuk nem volt jól kezelhető, ezért nem tudtak jól teljesíteni a pályán. Az osztrák csapatfőnök elárulta a motor hűtésével akadt gondjaik, és már előre félt az elkövetkezendő helyszínektől, ahol szembe kell nézniük a forrósággal. Silverstone-ban nem kellett a melegtől tartaniuk, ám a Német Nagydíj hetére fordulva, ismét előtört Wolffból a pánik és már előre félve nyilatkozott a hőség miatt.

    ,,A Red Bull Ringhez hasonlóan a hockenheimi pálya relatíve rövid, ez pedig azt eredményezi, hogy a különbségek csökkenni fognak a csapatok között és mindenki közelebb fog kerülni egymáshoz. Mi azonban alázatosan fogunk dolgozni azon, hogy a legjobb eredményt szerezzük a hőség ellenére.

    Ám Marko szerint, már szó sincs erről, ugyanis meg van győződve arról, hogy az Ezüst Nyilak már megoldották a meleg miatt fellépő problémáikat.

    ,,Csak a hőség állta útjuk ebben a szezonban, ezért abban reménykedünk, hogy Hockenheimben is ilyen idő lesz. Azonban értesüléseim szerint a Mercedes egy olyan új kasznit hoz a hétvégére, amiben már új hűtési rendszer fog szerepelni. A legjobbjukat akarják nyújtani hazai futamukon, ezért biztos vagyok benne, hogy a probléma, amivel szembe néztek, már eltűnt.” – árulta el az osztrák tanácsadó.

  • Carey: Németország egy nagyon fontos piaca a Formula 1-nek

    Carey: Németország egy nagyon fontos piaca a Formula 1-nek

    A Német Nagydíj jövője veszélyben van, ugyanis idén lejár a szerződésük az F1-el, és Georg Seiler szerint már nem is lesz 2020-ra meghosszabbítva a megállapodásuk, mert helyet kell hagyni az új helyszíneknek a versenynaptárban. Cashey Carey azonban nemrég azt nyilatkozta, hogy az ország egy fontos piaca a sportágnak.

    2018-as szezonban jól szereplő Mick Schumacher már szinte az F1 küszöbön toporog, ám amíg kinyitják neki az ajtót, addig is be-be tekint az ablakon. A F2-es naptárban nem szerepel a német helyszín, ám az ifjú Mick mégis részt vesz a Nagydíjon egy show keretein belül, ahol is édesapja egyik régi Ferrariját fogja elvinni pár körre a hazai közönség legnagyobb örömére. A Liberty Media is szeretné, ha az ifjú feltörekvő pilóta végre bebocsájtás nyerne a Száguldó Cirkuszba, ugyanis tisztában vannak az ifjú marketing értékével és azzal, hogy vele ismét vonzó sporttá tudnák tenni a Formula 1-et Németországban.

    ,,Németország egy nagyon fontos piac a számunkra. Micknek természetesen egy különleges kapcsolata van a Formula 1-el az apja Michael Schumacher révén, ám neki is megvannak a saját céljai és a saját útja, amit be akar járni. Mi nagyon is szeretnénk egy esélyt adni neki arra, hogy valóra váltsa álmait, azonban a piac nem csak a pilótákról szól, hanem sokkal több mindenről.” –nyilatkozta Carey a Bild Sportnak.

    Silverstone-ban egy különleges bejelentést tett a Liberty Media, ugyanis a pályán állva hirdették ki, hogy megmenekült a patinás helyszín, ugyanis a feleknek sikerült 2024-ig tartó szerződést kötni. Ez azonban nem valószínű, hogy Hockenheimben is elő fog fordulni, azonban Carey nem zárkózik el a lehetőségtől, ugyanis a német lapnak az esemény fontosságát taglalta:

    ,,Még nem álltunk elő a 2020-as naptárral, ezért nem fogok semmilyen megjegyzést tenni azzal kapcsolatban, hogy mely versenyek fognak szerepelni a kalendáriumban. Ahogy már mondtam, Németország nagyon fontos a számunkra, ugyanis ez az ország rengeteg autógyártó bölcsője, sok német rajongója van az F1-nek, valamint egy olyan alakulat nyeri el már öt éve a bajnoki címeket, ami német istállóként hivatkozik magára. Ezek tükrében pedig mindenképpen dolgozni fogunk azon, hogy valamit nyújtsunk a német nézőknek. A tárgyalások mindig komplikáltak, ám a lelkesedés a Német Nagydíj iránt sosem fog megszűnni.”

  • Seiler szerint jövőre már nem lesz Német Nagydíj

    Seiler szerint jövőre már nem lesz Német Nagydíj

    Georg Seiler a Német Nagydíj szervezője nem reménykedik már abban, hogy jövőre is visszatér a Száguldó Cirkusz Hockenheimbe. A DPA német hírügynökségnek nyilatkozva az üzletember elárulta, kevés esélyt lát arra, hogy ismét futamot rendezzenek a legendás pályán.

    Napokkal a Brit Nagydíj előtt, Silverstone-ban a helyszínen lévő szurkolók ünnepelhettek, ugyanis a pályán a Liberty Media képviselői bejelentették, hogy újabb öt éves megállapodást kötött a sorozat a versenypályával. Most, a Német Nagydíj kapujában, nem valószínű, hogy hasonló hírek jelennek majd meg, amit a szervezők nagyon is sajnálnak.

    ,,A Liberty Media folyamatosan a jövőről beszél, azonban 2020-ban, jelen állás szerint nekünk már nem lesz Nagydíjunk. 21 versenynek kellene szerepelnie a naptárban, Hanoi és Zandvoort érkezésével várható lesz az, hogy egyes helyszínek kiesnek. Jelenleg Barcelona, és Mexikóváros van a veszélyzónában, rajtunk kívül. Van még esély arra, hogy fordulatot vegyen az ügyünk, viszont erre nagyon kicsi az esély.” –nyilatkozta az ügy kapcsán Seiler.

    Régebben a Német Nagydíj az egyik legnépszerűbb versenynek számított a naptárban, még Michael Schumacher idejében rengeteg hazai és külföldi szurkoló látogatott ki a helyszínre, ám ez a nézőszám az évek alatt folyamatosan csökkent, hiába van ott a Mercedes vagy épp Sebastian Vettel. Mick Schumacher jövőbeli bemutatkozása viszont ismét megnövelheti az érdeklődést Hockenheim iránt, és visszahozhatja majd a versenynaptárba a pályát.