Címke: Német Nagydíj

  • Egy rendszer hiba miatt indult vizsgálat Hamilton ellen a Safety Car fázis alatt

    Egy rendszer hiba miatt indult vizsgálat Hamilton ellen a Safety Car fázis alatt

    Lewis Hamilton nem vétetett a szabályok ellen a Safety Car fázis alatt, csak egy különös hibának köszönhetően került vizsgálat alá, ám mikor ezt felfedezték a versenybírák, megszüntették az eljárást és felmentették a pilótát.

    Az ötszörös világbajnok és csapata a Mercedes, a futam leintése után még nem nyugodhatott meg, ugyanis tisztában voltak azzal, hogy vizsgálat indult ellenük, amiért a 44-es autó túl lassan haladt mikor kint volt a biztonsági autó Leclerc balesetét követően. A stewardok neki is ültek megvitatni az esetet, ám mikor a bizonyítékokat nézegették, figyelmesek lettek arra, hogy a rendszer tévesen jelezett nekik, ugyanis Hamilton nem követett el semmi rosszat, sőt a regulák betartása miatt került vizsgálat alá.

    A szabály ugyanis úgy szól, hogy a pilótáknak egy delta időn belül kell autózni addig, amíg biztonsági autó kétszer halad át a Safety Car vonalon, vagyis két teljes kört megtesz a mezőnnyel együtt. Ebből adódóan, aki már két alkalommal is áthaladt a fehér festésen, normál sebességgel haladhat az SC fázis alatt, míg, aki csak egyszer ment át a vonalon annak tartania kell még egy körig a delta időt.

    A brit világbajnok a meghatározott sebességnél lassabban haladt, míg a többiek körülötte gyorsabb köröket futottak, ezért a rendszer tévesen szabálysértésnek vette az esetet, holott Hamilton a hosszas bokszutcai látogatása miatt, akkor még csak egyszer lépte át a fehér vonalat, míg a többieknek már meg volt a kétszeri érintés, így normál sebességre kapcsolhattak.

    ,,A rendszer egyik anomáliájába futottunk bele, ezért ennek az esetnek a vizsgálatát megszakítottuk. A szabály szerint a Safety Car pályára lépése utáni első két körében be kell tartani a pilótáknak a delta időt, ugyanis a mezőnynek össze kell gyűlnie. A hiba azért keletkezhetett, mert a többiek már a harmadik körüket teljesítették, míg Lewis csak akkor kezdte a másodikat, ő követte a szabályokat, és a meghatározott delta időn belüli köridőket autózta. Tárgyaltunk több versenyfelügyelővel is, de ez egy olyan szituáció volt, amivel eddig még egyikünk sem találkozott, ezért  meg kell vizsgálni miért is történhetett ez meg.” – nyilatkozta Michael Masi versenyigazgató.

  • Wolff: Ez a verseny megmutatta, azt, hogy nem szabad hátradőlnünk

    Wolff: Ez a verseny megmutatta, azt, hogy nem szabad hátradőlnünk

    Hiába a különleges festés, az egyedi csapatruhák, vagy az ünnepi hangulat, a Mercedes vasárnap nem állhatott fel a dobogóra és nem ünnepelhette ott jeles eseményeit, mert az alakulat és a pilótái hibát-hibára halmoztak.

    125 éve már, hogy létezik a motorsport e Földön, és 200. versenyét (nem összefüggően) ünnepelte a kategóriában a német csapat, ám pezsgőbontás helyett, a tanácstalanság és az értetlenség vette át a fő szerepet a futam után az Ezüst Nyilaknál.

    Hiába vezette Lewis Hamilton a futamot, és hiába autózott a harmadik helyen Valtteri Bottas, egyikőjüknek sem sikerült csapatuk hazai nagydíján maradandót alkotni. A brit világbajnok a verseny féltávjánál megforgott, és első szárnyát ajándékozta oda a 15-ös kanyarnál lévő sóderágynak, majd szabálytalan módon hajtott a bokszba, amiért 5 másodperces büntetéssel sújtották. Ezután még a Safety Car fázis alatt is hibázott, mert túl lassan közlekedett a pályán, amiért vizsgálat indult ellene (később kiderült, a rendszer meghibásodása miatt került vizsgálat alá, ám mivel szabálytalanságot nem követett el, nem is szankcionálták), majd ismét következett egy megcsúszás, többszöri bokszba látogatás, végül a 11. helyen célba érve (később az Alfa Romeo büntetése miatt a 9. helyre lépett elő, így két világbajnoki pontot szerzett) befejeződött az ötszörös világbajnok vesszőfutása. Finn csapattársa mellől is elpártolt Fortuna, ugyanis egy sima dobogós helyezést veszített el azzal, hogy megcsúszott és a falba vezette Mercedesét. A Sky Sportsnak nyilatkozó Wolff elmondta, ez a verseny megmutatta, hogy nem szabad elszórakozniuk a futamokat, továbbra is teljes erőbedobással kell koncentrálniuk és keményen dolgozniuk, ugyanis a rossz hétvégék mindenkit megtalálnak.

    ,,Jól kezdtük a versenyt, a tempónk is megfelelő volt. Aztán jöttek a balesetek, a trükkös körülmények okozta kicsúszások és a rossz taktikai döntések. Lewis helyzete szerencsétlenül alakult, a bokszbejárat környékén ütközött, de mi erre nem voltunk felkészülve, utána rossz ütemben hívtuk ki kerékcserére, és innentől már nem volt megállás a lejtőn. Rengeteg pilóta hibázott és ütközött és igen, sajnos Valtteri is közéjük tartozott ma. Összességében egy rossz nap volt ez számunka, és a pilóták számára is, ennél szörnyűbb forgatókönyvet el se tudnék képzelni, mint ami ma történt. Ez a nap megmutatta, hogy nem szabad hátra dőlünk és elszórakozni a versenyeket, továbbra is keményen kell dolgoznunk. Nem vagyunk ugyan babonások, de hiszünk a karmában. A mai nap számunkra igen tanulságos volt.” – nyilatkozta csalódottan a Mercedes csapatfőnöke.

  • Bottas elismerte, hogy kizárólag magának köszönheti a kiesését

    Bottas elismerte, hogy kizárólag magának köszönheti a kiesését

    Miután balesetet szenvedett a Német Nagydíjon és kiesett, Valtteri Bottas elismerte, hogy ő hibázott. Már néhány kör volt hátra a Forma-1-es Német Nagydíjból, amikor a Mercedes finn versenyzője elveszítette uralmát az autója felett az egyes kanyarban, ami miatt végül a falban kötött ki.

    Bottas utol akarta érni az előtte autózó Lance Strollt és Danyiil Kvyatot, hogy minél több pontot hozzon Lewis Hamiltonom, aki az egész nagydíjon szenvedett és végül csak a tizenegyedik helyen ért célba. Többször is kinézett Stroll Racing Pointja mögül, azonban előzni végül nem tudott.

    Azonban Bottas reményeinek az egyes kanyarban levő vizes kerékvető vetett véget. Csakúgy, mint Hamilton, a finn is az egyes kanyarban csúszott ki a pályáról. Azonban a két megforgás mégsem egyezett meg teljesen, ugyanis amíg Hamilton megúszta karcolás nélkül a megforgást, addig Bottas a csúszós aszfalt miatt nem tudott lelassítani, ami miatt a falban végezte és összetörte az autóját.

    A 29 éves Bottas a balesete után adott nyilatkozatban elismerte a hibáját és elmondta, hogy mi okozta a balesetét. „Csakis önmagamat okolhatom a történtekért, ugyanis én hibáztam,” – mondta csalódottan a finn. „Igaz, hogy a csapat rám szólt, hogy nyomjam keményen, azonban a hibát én követtem el.

    „Nyilvánvaló, hogy túl nagy tempót vittem be az egyes kanyarba, ami miatt el is veszítettem az autó hátulját. Talán lehettem volna türelmesebb is és várhattam volna még az előzéssel. Azonban ha kivártam volna, akkor talán még a pódiumra se állhattam volna fel.

    „Természetesen hiba nélkül kellett volna befejeznem a versenyt, mindig ez az elsődleges cél, azonban néha hibázik az ember és ez a hiba a lehető legrosszabbkor jött,” – fejezte be a gondolatmenetet a finn, aki ezzel a nullázásával egy hatalmas lehetőséget szalasztott el a világbajnoki harcban.

  • Nincs már pont nélküli csapat, Verstappen komoly kihívója a Ferrarinak

    Nincs már pont nélküli csapat, Verstappen komoly kihívója a Ferrarinak

    Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy eddig a 2019-es szezon legizgalmasabb versenye volt a Német Nagydíj, mely a legszokatlanabb végeredményt is produkálta.

    A világbajnoki tabella tekintetében ugyan Lewis Hamilton most csak két ponttal gazdagodott, mégsem került hozzá közelebb a csapattársa, Valtteri Bottas, köszönhetően kiesésének.

    Nem úgy Max Verstappen. Persze Hamilton előnye továbbra is tetemes, Verstappen már sikerrel „átlépte” Vettelt, tegnap pedig növelte előnyét a harmadik helyen, a némettel szemben.

    Lance Stroll kiváló negyedik helyezésével a pontversenyben négy helyet javított.

    Az Alfa Romeók büntetésével pedig utólag még Robert Kubica is pontszerző helyre ért, így a lengyel versenyző a Williams megszerezték idei első pontjukat! 
    Most már egyedül George Russel nulla pontos a mezőnyben.

    Ami a csapatokat illeti: 148 pont a Mercedes előnye a Ferrari előtt, az olaszoknak azonban lassan a Red Bullra is figyelniük kell, mivel mindössze 44 ponttal vannak mögöttük.

    A Toro Rosso sokat javított tegnap, a 8. helyről az 5. helyre léptek előre, megelőzve ezzel a Renault-t is.

    A Haas és az Alfa Romeo Racing holtversenyben az utolsó előtti csapatok, míg a tabella alján immáron egy ponttal, a Williams áll.

    A bajnokság állása a Német Nagydíj után (versenyzők):

      Versenyző Csapat Pontok száma
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 225
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 184
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 162
    4 Sebastian Vettel FERRARI 141
    5 Charles Leclerc FERRARI 120
    6 Pierre Gasly RED BULL RACING HONDA 55
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 48
    8 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 27
    9 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 25
    10 Lando Norris MCLAREN RENAULT 22
    11 Daniel Ricciardo RENAULT 22
    12 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 18
    13 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 18
    14 Nico Hulkenberg RENAULT 17
    15 Alexander Albon SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 15
    16 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 13
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen

     

    A bajnokság állása a Német Nagydíj után (konstruktőrök):

      Csapat Pontok száma
    1 MERCEDES 409
    2 FERRARI 261
    3 RED BULL RACING HONDA 217
    4 MCLAREN RENAULT 70
    5 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 42
    6 RENAULT 39
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 31
    8 HAAS FERRARI 26
    9 ALFA ROMEO RACING FERRARI 26
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • A nap versenyzője is Verstappen lett Németországban

    A nap versenyzője is Verstappen lett Németországban

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A kissé kaotikus Német Nagydíjon a futamgyőztes Max Verstappent szavazták meg legjobbnak a rajongók, de a szavazatokat tekintve még Alexander Albon is a top 5-ben végzett.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Max Verstappen – 20.9%
    Sebastian Vettel – 17.4%
    Daniil Kvyat – 14.1%
    Kimi Raikkonen – 6.9%
    Alexander Albon – 6.8%

    A nap versenyzője, 2019:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Max Verstappen
    Monacói Nagydíj Max Verstappen
    Kanadai Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Lando Norris
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Német Nagydíj Max Verstappen
  • Kvyat szerint a Német Nagydíj olyan volt, mint „egy horrorfilm egy kis fekete komédiával”

    Kvyat szerint a Német Nagydíj olyan volt, mint „egy horrorfilm egy kis fekete komédiával”

    A kaotikus Német Nagydíj harmadik helyezettje, Danyiil Kvyat szerint a Német Nagydíj olyan volt, mint „egy horrorfilm egy kis fekete komédiával megspékelve.

    Az orosz pilóta a verseny legnagyobb részét a top10-en kívül töltötte, azonban a folyamatosan változó időjárási körülmények és a számos biztonsági autós fázisnak köszönhetően keveredett az közvetlen élmezőnybe.

    A Toro Rosso a lehető legjobbkor hívta ki Kvyatot száraz pályás gumikért az utolsó előtti biztonsági autós fázis vége előtt, aminek következtében az orosz egészen a harmadik helyig jött előre. Azonban az újraindítást követően még a második helyen haladó Lance Strollt is sikerült megelőznie.

    Igaz, a verseny vége felé Sebastian Vettel úgy elment mellette, mint egy gyorsvonat, az orosznak sikerült megőriznie a harmadik helyet, megszerezve ezzel a faenzai istállónak az első dobogós helyezését a 2008-as Olasz Nagydíj óta, ahol még az újon Vettel tudott nyerni szintén esős körülmények között.

    „Hihetetlen volt,” – mondta Kvyat a verseny után. „Hihetetlen érzés, hogy újra a pódiumon állhatok. Ez egy hihetetlen eredmény a Toro Rosso számára annyi hosszú év után. Őrült egy verseny volt. A verseny vége felé sikerült összeraknom a dolgokat és végül emiatt sikerült megőriznem a harmadik helyet, ami hatalmas örömmel tölt el.

    „Olyan volt, mint egy horror film és egy fekete komédia keveréke. A verseny egy részében már azt hittem, hogy kész, számomra már mindennek vége. Azonban a vége felé minden helyrejött, aminek kifejezetten örülök. Egy igazi hullámvasút volt ez az egész, pont olyan, mint az eddigi karrierem.”

    Kvyat azt is elárulta a Martin Brundlenak adott interjújában, hogy a barátnője Kelly Piquet egy nappal a verseny előtt adott életet első közös gyermeküknek, egy kislánynak.

    A verseny győztesének, Max Verstappennek a megforgása után az volt a legfőbb célja, hogy a lehető leglevesebbet hibázzon. ,„Volt egy nagy pillanatom, amikor egy 360 fokos fordulatot csináltam, amit nagyon élveztem” – viccelődött Verstappen. „Nagyon trükkösek voltak a körülmények, szóval elképesztően boldog vagyok, hogy nyerni tudtam. Nagyon büszke vagyok a mai teljesítményemre.”

    A második helyezett Sebastian Vettel – aki az időmérő edzésen tapasztalt turbóprobléma miatt az utolsó helyről volt kénytelen nekivágni a versenynek – úgy érezte, hogy a szezon leghosszabb versenye, ami egy óráig és negyvennégy percig tartott, soha nem fog véget érni. „Nagyon nehezen tudtam megbirkózni a körülményekkel, rendkívül nehéz volt előzni,” – nyilatkozta Vettel.

    „A verseny elején nem igazán tudtam jó tempót autózni az átmeneti eső gumikon, végül azonban a száraz körülmények között sikerült feljebb kapcsolnom. Igaz, sokáig tartott, de összességében egy remek versenyen vagyok túl.”

  • Mindkét Alfa Romeot megbüntették, ami miatt Hamilton és Kubica is pontot szerzett

    Mindkét Alfa Romeot megbüntették, ami miatt Hamilton és Kubica is pontot szerzett

    Az öröm rémálomba fordult az Alfa Romeo számára, miután Kimi Räikkönent és Antonio Giovinazzit is megbüntették a Német Nagydíj leintését követően. A versenybírák mindkét Alfa Romeo kuplungját szabálytalannak találták, ami miatt egy 30-30 másodperces büntetéssel sújtották Giovinazzit és Räikkönent.

    Mivel a két Alfa így kikerült a pontszerzők közül, ez azt jelenti, hogy Romain Grosjean előrelépett a hetedik, Kevin Magnussen pedig a nyolcadik helyre.

    Azonban a legjelentősebb dolog az, hogy a Williams ezzel megszerezte idei első pontjait, ugyanis Robert Kubica a büntetéseknek köszönhetően egészen a tizedik helyig lépett előre. Kubica mellett Lewis Hamilton is előrelépett a pontszerzők közé, a brit pilóta így végül a kilencedik helyen zárt, amivel két pont boldog tulajdonosa lett.

  • Magnussen Grosjeant hibáztatja az újabb ütközésük után

    Magnussen Grosjeant hibáztatja az újabb ütközésük után

    Kevin Magnussen szerint csapattársa volt a hibás, amikor ismét ütköztek a Német Nagydíj során.

    Idén már nem először ütközött egymással a két Haas pilóta, Romain Grosjean és Kevin Magnussen, amikor is a Német Nagydíj 56.körében a visszafordítónál Magnussen volt belső íven, de a mozdulat vége egy újabb kontakt lett közöttük.

    Az ütközés nem volt nagy, így mindketten tudták folytatni, és végül a 9. és 10.helyen zártak, vagyis dupla pontszerzés volt a Haasnak.

    A futam után természetesen mindkét pilótát megkérdezték az incidensről.

    „Nincs olyan szabály nálunk, hogy nem versenyezhetünk egymással. Csak annyi van tisztán lefektetve, hogy nem szabad egymáshoz érnünk. A mai szitu is elég egyértelmű volt, én voltam a belső íven, de akkor Romain úgy döntött, hogy belém fordul. Nem tudom mit művelt.” – vélekedett Magnussen.

    „Nagyon tisztelem őt, ezek az esetek elkerülhetőek lennének. Vannak más területek, ahol csapattársakként remekül tudunk együtt dolgozni.” – tette hozzá.

    A francia Romain Grosjean pedig nem kívánta kommentálni a történteket.

  • Leclerc szerint elfogadhatatlan volt az aszfalt minősége

    Leclerc szerint elfogadhatatlan volt az aszfalt minősége

    Charles Leclerc a kiesése után a bukótereket övező aszfalt minőségére panaszkodott.

    A monacói versenyző a futam féltávjánál csúszott meg a 15-ös kanyarban, majd a nedves aszfaltozott részen már nem tudta megfogni autóját, a bukótérbe szánkázott, és a gumifalat eltalálva parkolta le Ferrariját a sóderágyban. A versenyt feladni kényszerülő pilóta dühösen üvöltött a csapatrádióban, majd csalódottan visszatért a bokszutcába ecsetelni főnökeinek mi is történt vele abban a bizonyos kanyarban.

    A pálya utolsó szakaszán azonban nem csak Leclerc járt pórul, pár körrel később Lewis Hamilton is meglátogatta ugyanazt a kanyart, ám ő egy első szárny töressél megúszta a kalandot, később pedig Nico Hülkenberg a harmadik helyen haladva látogatta meg a „versenyző-vesztőnek” is nevezhető helyszínt.

    ,,Ma, csalódtam magamban. Nem követtem el nagy hibát abban a kanyarban, csak egy kis baki volt, csináltam már nagyobb malőrt is a szezon során. Amit most mondok, nem fogja lekicsinyíteni a hibámat, de először is az az aszfalt az utolsó két kanyarnál… egyszerűen elfogadhatatlan az, hogy van ilyen egy Formula 1-es versenypályán főleg ebben az időben. Ennyire kevés tapadásunk nem lehet. Láthattuk, hogy több versenyző is kicsúszott ott, lehet, hogy én voltam egyedül, aki csak slick gumikon hibázott azon a helyen, de 60 km/órával haladtam, és egyáltalán nem volt tapadásom. Valaminek lennie kellett ott. Mindenesetre ez nem váltja ki azt, hogy a kicsúszás az én hibámból történt, ez egy nagy szégyen a számomra. Sajnálom a csapatot és a szurkolókat. –nyilatkozta Leclerc a skandináv Viaplay-nek.

  • Mick Schumacher mentheti meg a Német Nagydíjat?

    Mick Schumacher mentheti meg a Német Nagydíjat?

    Nem dőlt még el, hogy lesz-e jövőre is Német Nagydíj, és sokan úgy kezelik ezt a hétvégét, hogy ez volt az utolsó német verseny a Forma-1-es versenynaptárban, legalábbis egyelőre.

    Pedig ez volt az a hétvége, mikor hazai közönség előtt Mick Schumacher meghajthatta édesapja, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 2004-es Ferrariját. A közönség pedig imádta.

    A The Guardian szerint akkoriban (mikor Michael tarolt a Ferrarival) Hockenheimben rendre 120 000 fős közönség volt jelen. Ez a szám azonban sokat esett azóta. Tavaly, mikor Vettel még harcban volt a bajnoki címért is csak 71 000-en voltak.

    Így aztán benne lóg a levegőben, hogy tényleg búcsút int a Forma-1 a német helyszínnek. Ha csak nem Mick Schumacher lesz az, aki „megmenti” a versenyt.

    Vettel maga is elismeri, hogy Németországnak nagyon fontos az, hogy Mick versenyez.

    „Michael volt az, akinél nagyon nagy volt hype, mikor mi gyerekek voltunk.” – mondta Vettel. „Ezért a Schunacher név 100%-osan ismert Németországban, köszönhetően neki. Az, hogy Mick az F1 küszöbén áll és egy nap remélhetőleg csatlakozik is, hatalmas dolog és remélhetőel nagy löketet is ad Németországnak.”

    Azt korábban már többen elmondták, hogy amennyiben Mick Schumacher Forma-1-es versenyző lesz, mindenképp szükség lesz Német Nagydíjra… Így aztán közvetetten, de lehet, hogy épp Mick lesz az, akinek köszönhetően megmenekül a német verseny?

    Vajon képes lesz ő is akkora tömegeket megmozgatni, mint édesapja?

    Mindenesetre a Német Nagydíj pozícióján talán az is segít most, hogy kifejezetten eseménydús és izgalmas versenyt láthattunk ma!