Címke: Német Nagydíj

  • Vettel jóvá akarja tenni a hibát, amit tavaly elkövetett

    Vettel jóvá akarja tenni a hibát, amit tavaly elkövetett

    Sebastian Vettel szeretné jóvátenni a Ferrarinak és a német szurkolóknak a tavalyi fiaskóját, amikor is megcsúszott az első helyen és kavicságyba találta magát.

    A német versenyző 2018-as hazai versenyhétvégéje jól indult, szombaton megszerezte a pole pozíciót, honfitársai ünnepeltek, míg riválisa, Lewis Hamilton, autója meghibásodása miatt csak a 14. helyet szerezte meg. A versenyt is sokági vezette a heppenheimi pilóta ám a változó körülményeknek köszönhetően a brit vészesen közeledett rá. Az 52. körben azonban megpecsételődött a négyszeres világbajnok sorsa, megcsúszott, a vizes aszfalton és a kavicságyba vándorolt autója, amit már nem tudott onnan kiszedni. Hamilton nyert, míg Vettel kiesett és pont nélkül maradt. Azóta az ominózus futam óta tart a 32 éves pilóta vesszőfutása.

    A verseny után elismerte a hibáját a német, és nemrég a Ferrari hivatalos oldalán elmondta, idén igyekszik jóvá tenni azt csapat és szurkolói számára.

    ,,Jóvá kell tennem az egy évvel ezelőtt történteket, ezért különösen várom már azt, hogy Hockenheimben versenyezhessek. Az atmoszféra mindig fenomenális, a közönség nagyszerű, emlékszem, rengeteg német zászlót láttam tavaly a pálya minden részén, nagyon élveztem azt a látványt.”

    A pályakarakterisztikájára kitérve Vettel elárulta, hogy az 1-es kanyar okozhat problémákat a pilótáknak a versenyen.

    ,,A pálya első látásra nagyon egyszerűnek és egyenesnek tűnik. Az utolsó szektor az, ami igazán élvezhető, ám ugyanakkor nagyon technikás is az a szakasz. Rengeteg szurkoló tartózkodik azon a részen, ezért úgy vélem az szekció a pálya legjobbja. Az 1-es kanyar talán a legtrükkösebb mind közül, nagyon gyors és mire észbe kapnál már véget is ér, ezért nagyon fontos az, hogy jól haladj keresztül rajta, ugyanis ha ez nem sikerül, akkor az egész köröd rámehet a hibára.” – adott tanácsokat a négyszeres világbajnok.

  • Fehér lesz a Mercedes ünnepi festése?!

    Fehér lesz a Mercedes ünnepi festése?!

    Ahogy arról már beszámoltunk a Mercedes különleges, ünnepi festéssel készül a hazai hétvégéjére. Azt eddig viszont még nem árulták el, hogy pontosan milyen is lesz ez a festése, ám a csapat a Twitter oldalára töltött fel néhány fotót az új külsőről, ami a jelek szerint fehér lesz.

     

    Nem csak a festés lesz azonban egyedi, hanem erre a hétvégére az istálló logója is megújul.

  • Nem lesznek Lightning Volt feliratok a Haas autóin Hockenheimben

    Nem lesznek Lightning Volt feliratok a Haas autóin Hockenheimben

    Tovább folytatódik a Haas és a Lightning Volt – leánykori nevén Rich Energy – kálváriája. Az amerikai csapat két autójára nem fognak felkerülni a főtámogatójuk matricái a Német Nagydíjon, jogi problémák miatt. A hírt a főtámogató jelentette be a hivatalos Twitter oldalukon.

    Már nem William Storey irányítja az energiaital márkát, miután eltávolították őt a cég éléről. Storey akaratának ellenére és a számos érdekes Twitter poszt ellenére, a cég továbbra is támogatni fogja az amerikai istállót.

    „Bizonyos jogi problémák miatt a Lightning Volt Ltd. hirdetései nem fognak megjelenni a Haas Forma-1-es csapatának autóin, a Német Nagydíjon. Reméljük, hogy ezek a problémák a lehető leghamarabb időn belül meg fognak oldódni.”

  • Íme, a csapatok a gumiválasztása a Német Nagydíjra

    Íme, a csapatok a gumiválasztása a Német Nagydíjra

    A Pirelli nyilvánosságra hozta a csapatok gumiválasztását a soron következő Német Nagydíjra.

    Az olasz gumigyártó a C2-es (kemény), a C3-as (közepes) és a C4-es (lágy) keverékű abroncsait használhatják majd a csapatok Hockenheimben. Minden versenyző tizenhárom szett gumit használhat el egy versenyhétvége alatt. A Pirelli mindegyik szett gumiból kötelezően előír egyet, így a csapatok tíz szett gumit határozhatnak meg szabadon.

    A Renault és a Toro Rosso ment el a legmesszebbre, ugyanis mindkét csapat tíz szett lágy gumit választott. Danyiil Kvyatnak és Nico Hülkenbergnek emiatt mindössze egy garnitúra közepes gumija lesz majd. Kilenc versenyzőnek pedig a kemény keverékű gumiból lesz csak egy szettje, amit felhasználhat a versenyhétvégén.

    Ha száraz körülmények között fog zajlani a hétvége, akkor két versenygumi valószínűleg a kemény és a közepes lesz majd. A lágy gumikat leginkább a szabadedzéseken és az időmérő edzés első és harmadik szakaszában láthatjuk majd, ugyanis ennek a keveréknek a legnagyobb a tapadása.

    A teljes gumikiosztást pedig itt megtekinthetitek:

  • Édesapja világbajnok autóját vezeti majd Mick Scumacher

    Édesapja világbajnok autóját vezeti majd Mick Scumacher

    Egy különleges pillanatnak lehetnek majd szemtanúi a Forma-1-es Német Nagydíjra kilátogatók, ugyanis Mick Schumacher pályára viszi édesapja 2004-es világbajnok Ferrariját.

    A Formula 2-es Prema versenyzője július 27.-én az F1-es időmérő előtt illetve másnap a pilóta parádé előtt gurul pályára a Ferrari F2004-gyel Hockenheimben.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher négyszer is diadalmaskodott ezen a pályán, míg a fia Mick itt szerezte meg tavaly a Formula 3-as bajnoki címét.

    „Elképesztő élményem lesz majd Hockenheimben. Amikor legutóbb ott jártam, akkor megszereztem a Formula 3-as bajnoki címemet, idén pedig vezethetem a Forma-1 történetének egyik legerősebb autóját, nagy vigyort csal ez az arcomra. Minden motorsport őrült nagyon várhatja már ezt az érzelemdús pillanatot.” – nyilatkozta Mick Schumacher.

  • Teljesen új autót épít nyárra a Racing Point

    Teljesen új autót épít nyárra a Racing Point

    Radikális fejlesztési csomaggal készül az idei Német Nagydíjra a Racing Point, amely olyannyira jelentős lesz, hogy gyakorlatilag egy teljesen új autó lesz a végeredmény.

    A Racing Point istálló filozófiai változáson megy keresztül az aerodinamika terén, és szimulátort is váltottak eddig ugyanis a Toyotáét használták Kölnben, de már a Mercedes brackley-i szimulátorában dolgoznak. A Force Indiás-érához képest jóval több erőforrás is áll rendelkezésre, így a fejlesztések is sokkal gyakrabban és gyorsabban érkeznek a csapathoz.

    Az első idei fejlesztéseket Barcelonában vetették be, a júliusi német fordulóra pedig egy még ennél is nagyobb csomaggal készülnek.

    „Ez egy nagy fejlesztési csomag lesz. Az aerodinamikai filozófiánk is megváltozott, de ez egyáltalán nem kockázatos lépés. Mások is megcsinálták azt amivel mi próbálkozunk. Rengeteg minden fog változni, amely komoly hatással lesz az autó körüli légáramlásra.” – nyilatkozta a csapatfőnök Otmar Szafnauer.

    A technikai igazgató Andy Green elmondta, hogy ezen újítások elsősorban a Barcelonaban jelentkező problémák megoldásaira szolgálnak majd.

    „Ez egy nehéz pálya számunkra, különösen az autó egyensúlya miatt. Évek óta nem vagyunk képesek ezt megoldani, de a nyári szünet előtt jön mag pár új alkatrész, amikkel gyakorlatilag egy teljesen új autónk lesz. A legnagyobb problémánk az, hogy a hosszú vagy a 180 fokos kanyarokban túlságosan is elhasználjuk a gumikat, így nem tudjuk végig a kanyarban fenntartani az ideális egyensúlyt.” – fogalmazott.

  • 70 évesen elhunyt az osztrák F1 legenda, Niki Lauda

    70 évesen elhunyt az osztrák F1 legenda, Niki Lauda

    A háromszoros osztrák világbajnok 70 éves Niki Lauda kilenc hónappal a tüdőátültetése után elhunyt. A legendás osztrák pilóta a Ferrarival 1975-ben és 1977-ben, a McLarennél 1984-ben lett világbajnok. Sokaknak pedig a kitartás példaképe marad, miután emlékezetes módon tért vissza a majdnem halálos kimenetelű 1976-os balesetéből a Német Nagydíjon. Családja tájékoztatása szerint békében hunyt el hétfőn.

    Versenyzői pályafutása után légitársaságot üzemeltetett, majd a Mercedes Forma-1-es csapat nem ügyvezető elnökeként dolgozott, és ő csábította az istállóhoz Lewis Hamiltont, aki már az ötödik világbajnoki címénél jár. Családja így nyilatkozott:

    „Sportolóként és üzletemberként elért kiemelkedő eredményei örökre felejthetetlenek maradnak, fáradhatatlan tettrekészsége, és a kurázsija, kitartása pedig mindannyiunk számára példaértékű.”

    1976 augusztus elsején egy évvel az első világbajnoki címe után súlyos égési sérüléseket szerzett a fején és az arcán, és mérges gázokat lélegzett be, ami tönkretette a tüdejét, miután az autója kigyulladt egy balesetet követően a Nürburgringen. Feladták már rá az utolsó kenetet a kórházban, de csodával határos módon felépült, visszatért a versenyzéshez, alig 40 nappal később. Lauda ekkor a brit James Hunttal volt versenyben a bajnoki címért, ami nagyon intenzív volt, és később 2013-ban megörökítették a párharcukat a „Hajsza” című filmben.

    Kétszer is veseátültetésen esett át, második alkalommal 2005-ben, amikor az akkori barátnője, Birgit Wetzinger volt a donor, aki korábban a légitársaságánál szolgált légiutaskísérőként. 2008-ban házasodtak meg, 2009-ben pedig született tőle Laudának egy fia és egy lánya. A legenda előző kapcsolataiból volt már három fia. Januárban Lauda már volt 10 napot kórházban, mert újra megfertőződött az influenza vírussal.

  • Seiler: Német Nagydíjnak lennie kell, mikor Schumacher F1-es pilóta lesz

    Seiler: Német Nagydíjnak lennie kell, mikor Schumacher F1-es pilóta lesz

    A hockenheimi vezetőség szerint, ha Mick Schumacher követi édesapja nyomdokait és csatlakozik majd a Formula 1 mezőnyéhez, akkor elengedhetetlen lesz a Német Nagydíj szerepeltetése az F1-es versenynaptárban.

    A verseny sorsa még mindig nem áll biztos lábakon, a tárgyalások továbbra is folyamatban vannak. Hockenheim több éves szerződést szeretne, és csökkentené a kifizetendő díjak összegét is, ám a megállapodási határidő sürgeti őket, és még nincs biztos megállapodás a maradással kapcsolatban.

    ,,Akkor fogunk igazán problémába ütközni, ha már lejár a szerződésünk, ugyanis utána sokkal nehezebb lesz megállapodni, főleg mivel az alapok is megváltoznak, sokkal több mindent fognak követelni, mint ami a jelenlegi szerződésünkben szerepel. Ha Mick Schumacher csatlakozik a Formula 1-hez, akkor a Formula 1-nek el kell látogatnia Németországba, ez a mi meggyőződésünk. A szerződéskötés lehetséges, ám olyan megállapodást nem fogunk aláírni, amely veszteséget termel nekünk.” –nyilatkozta a pálya vezetője Georg Seiler a Motorsport.com-nak.

    A jegy eladások nem szárnyalnak, eddig sokkal kevesebben váltottak belépőt a versenyhétvégére, mint tavaly ilyenkor. Seiler azonban elárulta, ezt kompenzálni akarják azzal, hogy dolgoznak egy olyan projekten, mi szerint az ifjú Schumachert valamilyen formában meg akarják jelentetni a hockenheimi aszfaltcsíkon. Mivel az F2-es versenynaptárban nem szerepel a német pálya, ezért gondolkodnak alternatív megoldásokon, hogy a nézők láthassák a hazai hőst valamikor, ám konkrét megállapodás még nem történt. Jorn Teske marketing igazgató szerint ez az esemény lehet egy teszt, vagy egy bemutató melynek során a 21 éves versenyző édesapja egyik autójában száguldana végig a pályán.

    ,,Látni akarjuk a pályán egy F1-es autóban ülve, ez számunkra a legfontosabb.”

    Teske elárulta, nagyon csalódottak voltak, mikor kiderült, hogy a Hockenheimringre nem fog ellátogatni az F2-es mezőny, ugyanis a nemzet számára adott lett volna a lehetőség, hogy ismét a Schumacher nevet láthassák a pályán és szorítsanak az ifjú pilótának.

    ,,Nagyon korán tájékoztattuk a döntéshozókat arról, hogy egy német verseny mennyire fontos lenne. Szóltunk nekik már akkor, mikor Mick megnyerte az F3-as bajnokságot itt a Hockenheimringen, akkor is említettük ezt nekik, mikor kiderült, hogy az F2-ben fogja folytatni a pályafutását a Premánál. Megpróbáltuk meggyőzni őket és megpróbáltunk nyomást gyakorolni rájuk. Mikor a 2019-es Forma-2-es versenynaptárat nyilvánosságra hozták, nagyon csalódottak voltunk. Tudom, hogy ez után a Liberty Media még próbálkozott lépéseket tenni az érdekünkben, ami nagyszerű dolog. Úgy vélem későn tudatosult bennük, mennyire fontos Mick személye Németországnak, és hogy milyen lelkesedés tört rá az emberekre a sport iránt és Németország iránt miatta, ám úgy vélem, mikor erre rájöttek talán már túl késő volt.”

  • Grosjean nem fogja megismételni az idei hibáit a következő szezonban

    Grosjean nem fogja megismételni az idei hibáit a következő szezonban

    A Haas francia pilótája, Romain Grosjean eltökélten fog majd nekivágni a következő szezonnak. Jobb lesz Grosjean számára, hogyha messze elkerüli majd a falakat a következő szezonban, ugyanis az idei szezonban jó párszor találkozott velük.

    Az amerikai csapat számára nagyon jól indult a 2018-as szezon, ugyanis az Ausztrál Nagydíjon mindkét Haas pilóta képes volt versenyezni a Red Bull versenyzőivel. Azonban a csapat mindkét pilótáját úgy engedte vissza a pályára a kerékcserét követően, hogy az egyik kereket rosszul rögzítették. Mindkét Haas pilóta kiesett, így pont nélkül távoztak Melbourneből.

    Azonban a soron következő versenyhétégéken a francia pilóta hibát hibára halmozott: a Spanyol Nagydíjon rajtbalesetbe keveredett, Bakuban pedig a biztonsági autós fázis alatt törte össze az autóját. Sokan úgy gondolták, hogy emiatt Grosjean el fogja veszítenie az ülését az amerikai istállónál.

    A 32 éves Grosjeannak azonban sikerült legyőznie önmagát és az Osztrák Nagydíjtól fogva folyamatosan szállította a pontokat a csapatnak.

    „Azt hiszem, nem bocsájtanám meg magamnak, hogyha a következő szezont is úgy fogom elkezdeni, mint az ideit,” – szögezte le Kimi Räikkönen egykori csapattársa. „Nagyon sokat tanultam az idei szezon során, különösen a hibáimból.

    „Emlékszem, a Német Nagydíj előtt azt mondogattam magamnak, hogy ”vissza fogsz térni”, és vissza is tértem. Nagyszerű élmény volt ez a számomra.”

    A francia pilótának már volt egy hasonlóan sötét periódusa, még 2012-ben. Abban az évben a francia rengeteg balesetet okozott, ráadásul a Belga Nagydíjon okozott egy óriási rajtbalesetet, ami miatt a stewardok egy futamra eltiltották.

    Azonban Grosjean örül annak, hogy sikerült kimásznia a gödörből és újra felszabadultan versenyezhet.

    „Nagyon érdekes volt számomra ez az egész, azonban nagyon büszke vagyok magamra, hogy sikerült kiküszöbölnöm a hibáimat. Számos alkalommal az emberek azt gondolták, hogy jobb lenne, ha inkább otthon maradnék.

    „Be akartam bizonyítani nekik, hogy ezt rosszul látják. Szerencsére ezt sikerült bebizonyítanom a számukra. Rá kellett jöjjek, hogy mi okozta a problémát.”

  • A Liberty vette rá a Mercedest a Német Nagydíj megmentésére

    A Liberty vette rá a Mercedest a Német Nagydíj megmentésére

    Toto Wolff elárulta, hogy Chase Carey és Sean Bratches hathatós közreműködése folytán egyezett bele a Mercedes a 2019-es Német Nagydíj szponzorálásába.

    Sokáig úgy tűnt, az idei Német Nagydíj lesz egy jó ideig az utolsó, ám a 2019-es F1-es versenynaptár nyilvánosságra hozásával egyidőben bejelentették, hogy jövőre is folytatódik a móka Hockenheimban, méghozzá a Mercedes főszponzorálásával. Ez utóbbi kissé meglepő lehetett Wolff véleményének ismeretében, miszerint a Mercedes nem szándékozik promotálni vagy támogatni saját hazai versenyét, de egy Liberty Mediával töltött megbeszélést követően változott a helyzet.

    „Hockenheimban jelen volt vasárnap reggel néhány vezetőségi tag, Chase és Sean pedig megragadták az alkalmat” – árulta el Wolff. „Tömve voltak a lelátók, rengeteg esemény zajlott, a rajongók lelkesek voltak; majd megkérdezték, át tudnánk-e hidalni az anyagi rést. Később fontolóra vettük a dolgot és a nyári gyárzár alatt megvitattuk az eshetőségeket. Végül a vezetőség úgy döntött, megcsináljuk, meg akarjuk tartani a Német Nagydíjat.”

    Az egyezség csak 2019-re szól, a Mercedes csak azt követően dönt arról, hosszabb távon is beszáll-e a bizniszbe.

    „Minden azon múlik, milyen minőségben tudnánk legjobban támogatni a jövő évi futamot, hogyan lehetne leginkább kimaxolni az eseményt a rajongók, a mercedesesek és a mi szemszögünkből” – folytatta Wolff. „Igyekszünk fantasztikus élményeket és autókat odavarázsolni, majd eldöntjük, mennyire működőképes ez számunkra és szeretnénk-e folytatni. Van opciónk 2020-ra is.”