Címke: nehézségek

  • Williams: Teljes mértékben támogatjuk és kiállunk Latifi mellett

    Williams: Teljes mértékben támogatjuk és kiállunk Latifi mellett

    Jost Capito elismerte, hogy a rendkívül nehéz szezonkezdete ellenére továbbra is mindenben támogatják Nicholas Latifit.

    A kanadai versenyző számára a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj óta semmi nem alakul jól. Akkor ugyanis a balesete óriási port kavart a száguldó cirkusz világában, mivel Lewis Hamilton emiatt behívott biztonsági autó miatt veszítette el a világbajnoki címet, miután a Mercedes rosszul reagálta le a helyzetet és Max Verstappen meg tudta őt előzni a frissebb abroncsain.

    Az események pedig meg is pecsételték Latifi szezon elején nyújtott teljesítményét. Az egyértelmű mélypont Szaúd-Arábiában volt, ahol a Williams versenyzője az időmérőn és a futamon is összetörte az autóját. Ehhez pedig az is hozzájön, hogy jelenleg Mick Schumacher mellett Latifi az egyetlen, akinek nincsen pontja a mezőnyből, ráadásul az egy év kényszerpihenőt tartó Alex Albon egyelőre bucira veri őt házon belül.

    Ugyan a Williamst erősítő versenyző a tavalyi Magyar Nagydíjon megszerezte első pontjait, azonban egyes sajtóértesülések szerint a grove-i istálló vezetése elégedetlen a teljesítményével, amiért már lapátra is tennék őt, amivel helyet csinálnának az Alpine szupertehetségének, Oscar Piastrinak. Latifi rengeteg pénzt hoz a csapatnak a támogatókon keresztül (Sofina, Lavazza), azonban a patinás brit istállónak már nincsen szüksége pénzre, miután a Dorilton Capital tavaly átvette a csapat irányítását a Williams családtól.

    A grove-i alakulat csapatfőnökeként tevékenykedő Capito azonban cáfolta ezen pletykákat és állítása szerint próbálják segíteni Latifit, hogy jobb legyen a formája és hogy ő is minél hamarabb megszerezze első pontjait az idei esztendőben.

    „Ez egy nehéz ügy a számára. Ha elkapja a fonalat, biztos vagyok benne, hogy képes olyan tempót autózni, mint Alex. A tavalyi autókhoz képest valamivel nehezebben lehet kiigazodni az idén használtaknál és Nicholasnak még időre van szüksége. A csapat mindent megtesz azért, hogy a létező legkényelmesebben érezze magát az autóban ülve, szóval rajtunk semmi nem múlik. Biztosak vagyunk, hogy rövid időn belül fel fog javulni a formája.”

    A német szakember azt is hozzátette, hogy a kanadai pilóta „az őt ért atrocitások és bántalmazások” miatt sincsen könnyű helyzetben. A csapataon belül mindenki igyekezett ápolni a lelkét, hogy minél hamarabb túl tudjon lendülni az Abu Dhabiban történteken.

  • Ricciardo örül annak, hogy új időpontot kapott az Ausztrál Nagydíj

    Ricciardo örül annak, hogy új időpontot kapott az Ausztrál Nagydíj

    Az Ausztrál Nagydíj elhalasztása egy rendkívül rossz hír volt Daniel Ricciardo számára. A koronavírus miatt hozott szigorú intézkedések miatt ugyanis nem lehetett volna megrendezni a szezonnyitó versenyt Melbourneben. Azonban a McLaren ausztrál pilótája rendkívül örül annak, hogy az esemény törlése helyett egy későbbi időpontot kapott a versenynaptárban.

    „Egy rendkívül pozitívumnak élem meg azt, hogy a hazai versenyemmel indul a szezon,” – idézi Ricciardo szavait a The Age. „Azonban annak, hogy későbbre került a verseny, is megvannak a maga előnyei. Ezt nem tudom biztosan állítani, ugyanis mindössze csak találgathatok arról, hogy én, illetve a McLaren miként fogok szerepelni a következő szezon során.”

    Nem csak a pilótapárosa fog megváltozni a wokingi istállónak, hanem a motorbeszállítója is, ugyanis újra össze fog állni a legendás McLaren Mercedes duó a következő évektől. A Mercedes érkezése miatt Pat Frynak komolyan át kell szabnia az MCL34 kaszniját, ami ha balul sül el, akkor óriási bajba is kerülhet a Zak Brown által irányított istálló.

    Ricciardonak emiatt így egy nagy kő esett le a szívéről, hogy nem a hazai közönsége előtt kell majd teljesítenie a Forma-1 történelmének második legeredményesebb csapatánál.

    „Az idei szezon nagy részben a Mercedes motorhoz való hozzászokásról fog szólni a számunkra,” – folytatta az ausztrál pilóta. „Nehéz dolgom lesz, ugyanis komolyabb tesztelés nélkül fogok bemutatkozni egy új csapatnál. Emiatt gondolom azt, hogy novemberben már biztosan jobbak és erősebbek leszünk a szezon vége fele, mint majd márciusban a szezon kezdetén.”

    A Méhészborz a végén hozzátette, hogy nem szeretné újra megélni azt, hogy a tavalyi szezonhoz hasonlóan törlik az Ausztrál Nagydíjat a koronavírus okozta helyzet miatt.

    „A tavalyi szezonban már majdnem kezdetét vehette a hétvége, azonban az utolsó utáni pillanatban végül lefújták azt. Hihetetlenül csalódott voltam és biztos vagyok benne, hogy nem szeretnék keresztülmenni még egyszer ugyanezen. A verseny novemberre halasztása ad számunkra egy valós esélyt egy jó versenyre. Természetesen abban reménykedünk, hogy ez létre fog jönni.”

  • Lawrence Stroll hisz Vettelben: Bajnokká fog majd tenni minket

    Lawrence Stroll hisz Vettelben: Bajnokká fog majd tenni minket

    Miután az idei szezon végén elhagyta a Ferrarit, Sebastian Vettelnek egy új csapat után kellett néznie. A négyszeres világbajnok német pilótára végül le is csapott Lawrence Stroll, akinek köszönhetően az Aston Martin név visszatér a Forma-1-be az idei szezontól kezdődően.

    Az olasz istálló már a 2020-as szezon kezdete előtt bejelentette Vettel távozásának hírét, ami miatt Vettel óriási bajba került, mert a topcsapatok és a jobb középcsapatok ülései gyorsan elkeltek. Egy ideig úgy nézett ki, hogy az 53-szoros futamgyőztes Vettel akár szögre is akaszthatja a sisakját, azonban még a Toszkán Nagydíj előtt robbant a bomba, hogy a négyszeres világbajnok az Aston Martinnál fogja folytatni Sergio Pérez helyén.

    Vettel rengeteg kritikát az utóbbi két szezonban nyújtott teljesítményéért, azonban a ki nem kényszerített hibák és a rossz teljesítmények ellenére Lawrence Stroll hisz Vettelben és szerinte a négyszeres világbajnok képes lesz sikerre vinni a silverstonei istállót.

    „Sebastian egy rendkívül nehéz szezonon van túl,” – nyilatkozta Lawrence Stroll. „Mindannyian rendkívül nehezen fogadnánk azt, ha már a szezon kezdete előtt elveszítenénk a munkánkat. Ez mentálisan komolyan érinthette Sebet és mindannyian tudjuk, hogy az F1-ben ez mennyit jelent.

    „Az idei szezonban is egy olyan autót kellett vezetnie, amiben nem érezte magát kényelmesen. Ezt már 2014-ben is láthattuk az utolsó red bullos évében. Azonban Seb egy négyszeres világbajnok és nem hiszem, hogy egy évad alatt elfejtette azt, miként kell vezetni. Szerintem kevés olyan versenyző van a Paddockban, aki keményebben és alázatosabban dolgozna nála.”

    Végezetül Stroll azt is hozzátette, hogy biztos abban, hogy Vettel képes lesz majd sikereket elérni és be lesz képes tölteni a vezéregyéniség szerepét.

    „Az egyik legjobb módszer a siker eléréséhez az, hogy elhitessük a szerelőinkkel és a mérnökeinkkel, hogy ők a bajnokok. Így képesek lesznek úgy dolgozni, mint az igazi bajnokok. Természetesen mondanom sem kell, hogy ott lesz velük egy négyszeres világbajnok is az idei szezontól.”

  • A költségsapka nagyobb hatással lesz a Ferrarira, mint a Mercedesre

    A költségsapka nagyobb hatással lesz a Ferrarira, mint a Mercedesre

    A Ferrarinál még nagyon szerették volna azt, hogy a csapatukat még legalább pár évig a költségsapka korlátai nélkül irányítsák. Az olasz istálló szívesebben csoportosítaná át más területekre azon mérnököket, akik így már nem dolgozhatnak a versenycsapatnak, ahelyett, hogy ajtót mutatnának nekik. Azonban ez egy időigényes folyamat lesz a Vörösök számára.

    Ez azért van, mert a munkajog Olaszországban sokkalta kevésbé rugalmas, mint az Egyesült Királyságban, ahol a Ferrarin kívül az összes csapat főhadiszállása megtalálható.

    „Ebből kifolyólag a Ferrarinál komolyabb problémák adódhatnak majd ezen téren, mint a Mercedesnek vagy a Red Bullnak,” – számolt be a hírről Franco Nugnes, a Motorsport.com szakírója.

    Az olaszok ezért egy más fajta stratégiával szeretnék megtartani a kulcsembereiket. Emiatt eshetett meg az, hogy kölcsönadták a Haasnak azt a Simone Restát, aki az autó kasztnijának tervezésért volt felelős. Resta mellett még Jock Clear fog új szerepet kapni, aki a következő szezontól a Ferrari junior pilótáinak mentora lesz majd.

    A jelentős átszervezések mellett még fizetéscsökkentési tervei is vannak a Ferrarinak, hogy a létező legtöbb alkalmazottjukat tudják megtartani. Ennek az lehet a veszélye, hogy a jobb mérnökök a csökkentett fizetés miatt lehet, hogy egy jobban fizető állást fognak keresni maguknak.

    „A COVID-19 okozta járvány komoly hatással van a Ferrarira, ugyanis az olasz törvények sokkalta kevésbé bürokratikusak, mint amik az Egysül Királyságban vannak érvényben,” – tette hozzá Nugnes.

  • Russell: Munkára fogni a Pirelli gumikat olyan, mintha Rubik-kockáznál

    Russell: Munkára fogni a Pirelli gumikat olyan, mintha Rubik-kockáznál

    A Williams brit versenyzője, George Russell nyíltan kritizálta a Pirellit és az általuk a csapatok rendelkezésére bocsájtott gumikat. A brit ugyanis azt állítja, hogy az olasz gumigyártó keverékeit optimális hőmérsékletre felmelegíteni olyan, mint kirakni a Rubik-kockát.

    Számos Forma-1-es csapat küzdött gumiproblémákkal a 2019-es szezon során, különösen a Haas és a Williams. „Most már rendelkezem némi tapasztalattal, hogy miként kell optimális hőmérsékletre melegíteni az abroncsokat. Ezt szeretném még jobban helyre tenni a jövőben,” – idézte a fiatal britet a GPToday.net. „Tudom, hogy mikor vagyok képes hatékonyan dolgozni velük. Azonban munkára bírni őket olyan, mint ha megpróbálnád kirakni a Rubik-kockát.”

    A Williams britje már versenyzett korábban a Pirelli abroncsival az alsóbb kategóriákban, azonban az ott használatos keverékek teljes mértékben különböznek a Forma-1-ben használatos kerekekkel. „Igen, egy leheletnyit segített, azonban a Forma-1 teljesen más játék. Nagyon trükkös, és nem csak nekem, hanem az összes versenyzőnek meggyűlhet a baja a gumikkal alkalmanként.

    „A Pirelli gumik általános jellemzői már tíz éve változatlanok. Néha ugyan eszközölnek kisebb változtatásokat, azonban ezek a változtatások soha nem drasztikusak. Lehet, hogy egy lágyabb vagy keményebb felületű abroncsot kapunk, azonban az évek alatt egyetlen nagyobb változás sem történt ezen téren.”

    A Forma-1-es csapatoknak minden lehetőségük megvolt, hogy lecseréljék a tavaly használt gumikat. Az austini versenyhétvégén próbálhatták ki az olasz gumigyártó 2020-ra készített abroncsait, azonban a csapatok közös megegyezés alapján leszavazták az új gumikat és inkább maradtak a régieknél.

  • De Vries majdnem felhagyott a versenyzéssel

    De Vries majdnem felhagyott a versenyzéssel

    A Formula 2 idei bajnoka Nyck de Vries elmondta, hogy a 2017-es kulcsfontosságú pontja volt a karrierjének, ugyanis ebben az évben a holland majdnem úgy döntött, hogy abbahagyja a versenyzést.

    De Vries – aki az ART Grand Prix pilótájaként söpörte be az idei bajnoki címet a Forma-1 előszobájában – egy ragyogó gokart karrierrel rendelkezik, ugyanis számos európai és világversenyen szerzett bajnoki címeket.

    Két sikertelen Formula Renault Cupos évet követően végül megszerezte a bajnoki címet 2015-ben és rögtön továbblépett a World Series Formula V8 3.5-be, ahol a harmadik helyet tudta megszerezni. Ezt követően a GP3 következett, ahol a hatodik legjobbnak bizonyult és azonnal lehetőséget is kapott a Rapax csapatánál a GP2-ben, azonban a holland már a szezon elején bajba került.

    „Ha igazságos szeretnék lenni, akkor az első GP2-es szezonomat nem tekinteném egy teljes bajnoki évnek,” – nyilatkozta de Vries. „A Rapaxnál kezdtem, akik komoly finanszírozási problémákkal rendelkeztek és a szezon közepén lapátra is tettek, két nappal a spai verseny előtt úgy, hogy nem is tudtam semmit az egészről.

    „Szóval a 2017-es egy elég rendezetlen szezon volt a számomra, azonban sikerült túlélnem. Azt hiszem ez az év volt kulcsfontosságú volt a karrieremben, ugyanis ekkor voltam egy olyan ponton, hogy eltávolodom az együléses szériáktól és inkább a GT autózásban próbálok szerencsét. Azonban nem éreztem magam késznek arra, hogy belevágjak ebbe, ezért inkább adtam még egy lehetőséget az együléses sorozatoknak.”

    A következő szezonban a holland fiatal már a Prema Racingnél versenyzett és futamokat is sikerült nyernie az olasz csapattal. Azonban de Vries úgy érzi, hogy a 2018-as szezon inkább a győzelmekre volt kihegyezve, sem mint, hogy megszerezze a bajnoki címet.

    „Igen, pontosan, túlságosan is a győzelmekre fókuszáltam,” – ismerte el de Vries, aki immáron a Mercedes csapatában versenyez a Formula E-ben. „Azért volt szükségem a győzelmekre, hogy fel tudjam magamat építeni magamat a sorozaton belül. Az emberek elkezdenek bízni benned és hirtelen a dolgok is elkezdenek majd a kezedre játszani. Ezt az idei szezonban volt szerencsém megtapasztalni a gyenge szezonkezdetünk ellenére.

    „A tapasztalatok, amiket az évek során gyűjtöttem, miatt tudtam magabiztos és nyugodt maradni, plusz a csapat is rengeteget segített és ők is ezt a fajta megközelítést alkalmazták a szezon során? ők is nyugodtan és magabiztosan végezték a dolgukat. Emiatt tudtunk végül felérni a csúcsra, szóval nagyon fontos volt, hogy képesek voltunk megőrizni a hidegvérünket a szezon során.”

    De Vries az idei hónapban még a Toyota LMP1-es autóját is kipróbálhatta Bahreinben és a japán gyártó elismerte, hogy a holland pilótát szívesen látnák a későbbiek folyamán a csapatuknál.

  • Glock szerint Schumacher jól teszi, hogy nem megy egyből az F1-be

    Glock szerint Schumacher jól teszi, hogy nem megy egyből az F1-be

    Timo Glock megdicsérte Mick Schumachert, amiért rászánja az idejét arra, hogy teljes mértékben felkészüljön a Forma-1-re.

    Amíg mostanában rengeteg fiatal újonc mutatkozott be a száguldó cirkuszban, a hétszeres világbajnok fia valószínűleg a következő szezonban is a Formula 2-es bajnokságban fog versenyezni.

    Az ex F1-es Glock a német Focus magazinnak ezt nyilatkozta az ifjabb Schumacherről: „Tisztán versenyzési szempontból, nagyon is támogatom őt. Minden egyes dolgot óvatosan közelített meg, nem vetette bele magát egyből, hagyott magának kellő időt, ami nagyon fontos,” – véli a DTM-ben versenyző német pilóta.

    „Biztos vagyok benne, hogy Mickben megvan a kellő potenciál ahhoz, hogy megállja a helyét a Forma-1-ben, ugyanis az autóban képes elvégezni ugyanazt a munkát, mint bármelyik másik versenyző. Már az első Forma-1-es tesztjén megmutatta, hogy képes a többiek tempóját autózni.”

    Azonban Mick jelen pillanatban csak a tizenkettedik helyen áll a Formula 2-es bajnokságban, ami azt jelenti, hogy fejlődnie kell neki, ha meg akarja szerezni a Forma-1-es szuperliszenszt. Azonban Glock megvédte a 20 éves német fiatalt. „Még az alsóbb szériákban is fontos a bajnoki cím szempontjából, hogy melyik csapatnál versenyzel. Micknek nagyon nehéz dolga van, ugyanis úgy kell folyamatosan jó eredményeket hoznia, hogy a neve miatt a sajtó minden egyes lépését figyelemmel követi.”

  • Vettel szerint egy szezonban 16 verseny bőven elég lenne

    Vettel szerint egy szezonban 16 verseny bőven elég lenne

    Sebastian Vettel szerint 16 futam bőven elég egy évben.

    Csütörtökön nyilvánosságra került a 2020-as versenynaptár tervezete, amiből kiderült jövőre 22 versenyhétvégét kell teljesítenie a sportág szereplőinek. Az utóbbi időben a 21 verseny volt a tendencia, azonban jövőre Vietnám és Hollandia is lehetőséget kapott arra, hogy futamot rendezhessen, így növelni kellett a helyek számát.

    A négyszeres világbajnok azonban nem repes amiatt, hogy ilyen sok helyre kell ellátogatnia, szerinte 16 verseny is elég lenne. Anno mikor még gyerekként nézte az F1-et, ennyi futam volt összesen egy évben és szeretné, ha visszatérnének ehhez a formátumhoz.

    ,,Úgy vélem, mi versenyzők még szerencsések vagyunk, igen több verseny lesz, de a csapatoknak ez egy elég stresszes időszak, főleg a mérnököknek és a szerelőknek. Ez egy nagy cirkusz, sok mindent kell előkészíteni és megtervezni, ezért a srácoknak még nehezebb dolguk lesz. Nem én működtetem a sportot, és úgy vélem több pénzt kapnak amiatt, hogy sok versenyünk van, talán ez bújhat meg az egész mögött. Személy szerint én azt szeretném, hogy váltsunk vissza a 16 futamos formátumra. Mikor gyerek voltam ez volt a bevett szokás, így nőttem fel és szerintem ez egy jó szám. Talán még a versenyzőknek is rugalmasabb és szabadabb élete lenne, és akár még mást is csinálhatnának mellette.” –osztotta meg véleményét Vettel.

  • Wolff: Foggal-körömmel fogunk harcolni a jó eredményért a Hungaroringen

    Wolff: Foggal-körömmel fogunk harcolni a jó eredményért a Hungaroringen

    Toto Wolff és csapata hibát-hibára halmozott a Német Nagydíjon, ezért fejükbe vették elfelejtetik azt a kínos versenyt és Magyar Nagydíjon azon lesznek, hogy ismét a sikereikről beszéljenek. Az osztrák csapatfőnök szerint erre minden esélyük meglesz, ugyanis sikerült kiküszöbölni az eddig hiányosságukat, ami megakadályozta őket abban, hogy a Hungaroring típusú pályákon jól szerepeljenek.

    A regnáló bajnok istálló hazai futamán csak 2 pontot szerzett, ám azok az egységek is csak azért vándorolhattak az Ezüst Nyilak zsebébe, mert az Alfa Romeot megbüntették a verseny után. A pompával és ünnepléssel teli előző hét nem úgy végződött, ahogy azt a Mercedes szerette volna, így mindennél fontosabbnak érzik azt, hogy ezen a versenyen visszatérjenek a győztesek utcájába és feledésbe taszítsák a Hockenheimringen elkövetett bakijukat.

    Hiába nyert már hatszor Mogyoródon Hamilton, a német alakulat konstrukcióinak nem nagyon szokott feküdni a pálya, ám az új tervezési filozófiának köszönhetően, amit ettől az évtől vezettek be a csillagosoknál, már más lehet a helyzet, ugyanis a W10 sokkal gyorsabb, a kanyarokban, mint eddig bármikor, ennél fogva pedig Wolff szerint nem ütközhetnek olyan nagy gondba a magyar pályán.

    ,,Nagyon fájdalmas vasárnapon vagyunk túl, Hockhenheimben hibákat követtünk el, rossz döntéseket hoztunk és csak két ponttal sikerült elhagynunk az országot. Ám szeretjük azokat a kihívásokat, amik elé a Formula 1 állít minket, főleg annak tükrében, hogy mindig ott a lehetőség arra, hogy ezeken javítsunk. Vasárnap tehát a fájdalom kötött össze minket, míg hétfőn az az elhivatottság kovácsolt egybe minket. Rengeteget beszélgettünk arról, mit rontottunk el, és arról is diskuráltunk, mit kellene tennünk ahhoz, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk.  Úgy vélem, csapatként az erősségünk abban rejlik, hogy a vereséget megfelelően tudjuk kezelni. Felelősségteljesen beismertük a hibáinkat, innentől fogva pedig tanulni fogunk belőlük, és sokkal erősebben térünk vissza. A következő verseny pár nap múlva lesz, ami most pozitívum a mi helyzetünkben, ugyanis azt reméljük, ezen a héten, Budapesten meglesz az esélyünk arra, hogy jóvá tegyünk mindent. Az elmúlt években a Hungaroring trükkös volt a számunkra, ám tavaly sikerült nyernünk itt és idén rengeteg oka van annak, hogy bizakodóak legyünk ugyanis az autónk sokkal versenyképesebb lesz ezen a helyszínen idén, mint az elmúlt időszakban. Az ellenfeleinket számba véve, a Ferrari igazán jól muzsikál a rövid pályákon ebben az évben, és azt várjuk tőlük, hogy Budapesten is ott lesznek az elejében, ugyanakkor ott van a Red Bull is, akik az elmúlt három versenyből kettők megnyertek Max Verstappennel. Azonban azt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy 11 versenyből 9-et megnyertünk idén. Elhivatottan fogunk foggal-körömmel harcolni tehát ezen a versenyen, és reméljük egy erős eredmény birtokában mehetünk majd el a nyári szünetre.” –nyilatkozta Toto Wolff.

  • Räikkönen: Nehéz megtalálni az egyensúlyt a család és a Forma-1 között

    Räikkönen: Nehéz megtalálni az egyensúlyt a család és a Forma-1 között

    Kimi Räikkönen mindent elért, amit csak el lehet a Formula 1-ben, egy világbajnoki cím és 21 futam győzelem szerepel a neve mellet. A finn versenyző tisztában van vele, hogy karrierje hajnalán van, és egy nemrég készített interjú során elismerte egy kicsivel többet gondol már a családjára, mint a munkára.

    Räikkönen 2007-ben nyerte meg a világbajnokságot a Scuderiával, de azóta már versenyzett a Lotusszal, ismét a Ferrarival és most az Alfa Romeo konstrukcióját fogja irányítani.

    A Jégember jelenleg 39 éves, és karrierje lassan a végéhez közeledik. A Genfi Motor Shown el is mondta, manapság nem minden gondolata forog a Forma-1 körül.

    ,,Természetesen nehéz megtalálni az egyensúlyt, hiszen több időt akarsz otthon tölteni a családoddal, viszont mi sok futamon veszünk részt, ami rengeteg utazással jár. Szerencsére a munkahelyem (Hinwill az Alfa Romeo F1-es székhelye), már nincs olyan messze, így könnyebben jutok el oda. Azonban nem könnyű távol maradni a feleségemtől és a gyerekektől, de ezek a dolgok már csak ilyenek, ahogy mindenki másnak, aki ebben a sportban dolgozik. Egy hétig távol vagyok, utána egy hétig otthon pihenek.”