Címke: negatívumok

  • Hamilton: 2009 óta nem vezettem ilyen rossz autót, mint most

    Hamilton: 2009 óta nem vezettem ilyen rossz autót, mint most

    Lewis Hamilton számára olyannyira katasztrofálisan alakult az imolai versenyhétvége, hogy a 65 körös verseny végén maga Toto Wolff kért tőle elnézést, hogy egy ilyen rossz autóval kellett versenyeznie a 14. helyen a futam túlnyomó részében. Ezt a nézetet a brit csillag is osztja, aki úgy gondolja, hogy 2009 óta nem volt alatta ilyen rossz autó, mint ami most van.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka az időmérőn már a Q2-ben búcsúzott és csak a 13. helyről kezdhette meg a szombati sprintet, ahol csak a 14. helyen ért célba. A futamon minden adott volt a számára, hogy a jó felzárkózást követően értékes pontokat tudjon szerezni. Ehhez képest beragadt Pierre Gasly mögé és a 65 kör alatt egy pozíciót sem tudott javítani az eredeti rajthelyéhez képest, ráadásul mindkét Red Bull pilóta le tudta körözni őt, ezzel további sót szórva a nyílt sebébe.

    A brackley-i istálló csapatfőnöke a kockás zászlót követően ekképp próbálta meg vigasztalni védencét: „Sajnálom, amiért ezzel az autóval kellett versenyezned a mai nap folyamán. Tudom, hogy nagyon vezethetetlen volt és egyáltalán nem ilyen eredményeket érdemlünk csapatként. Innen kell továbblépnünk, de ez a mai futam maga volt a katasztrófa.”

    Ugyan a Mercedes tényleg rosszul fogta meg a szabályváltozásokat és a W13 tényleg nem sikerült a legjobbra, ehhez képest George Russell mindig képes volt kihozni belőle a maximumot és a fiatal brit ennek köszönhetően mindig a legjobb ötben végzett. Azonban Hamilton hiába van tudatában brit kollégája ezen eredményeinek, ő már kerek perec kijelentette, hogy esélye sincsen a 2022-es világbajnoki cím megszerzésére.

    A brit klasszis jelenleg elég mélyen van, de állítása szerint a már 16. éve tartó Forma-1-es pályafutása során voltak már rosszabb pillanatai is, mint most. Hamilton a 2009-es szezont hozta fel példaként, amikor ugyanis a szezon első felében az is megesett vele, hogy önerőből nem tudott bejutni a Q2-ben a hazai versenyén Silverstone-ban, a futamot pedig körhátrányban fejezte be a végső győztes Sebastian Vettellel szemben.

    A Mercedes brit világbajnoka szerint „messze a 2009-es autó volt karrierje legrosszabb autója”, azonban úgy gondolja, hogy „a W13 sem áll messze ettől a negatív címtől.”

  • Steiner: Mazepinnek meg kell tanulnia, hogy a Haas nem egy Mercedes

    Steiner: Mazepinnek meg kell tanulnia, hogy a Haas nem egy Mercedes

    A Haas csapatfőnöke Nikita Mazepin figyelmeztette pilótáját Nikita Mazepin, hogy az idei autójuk, a VF-21 egyáltalán nem összehasonlítható a Mercedes idei konstrukciójához.

    Az orosz fiatal a korábbi évek folyamán már tesztelhetett a Force India és a Mercedes csapatával is, mielőtt csatlakozott volna az amerikai istállóhoz. Steiner szerint Mazepinnek egyszerűen alkalmazkodni kell a Haas mostani autójához és meg kell szoknia azt, hogy az ő autójuk koránt sem olyan jó, mint amiket tesztelhetett a korábbi évek során.

    Az olasz csapatfőnök azért javasolja ezt az orosz versenyzőnek, mert a szezon eddigi két versenye katasztrofálisan alakult a számára. Mindkét versenyen megtörte az autóját, számos alkalommal megfordult az edzéseken és még tiszteletlen is volt egyes pilótatársaival szemben az időmérő edzésen.

    „Nikita már biztos tanult valamit az első két versenyhétvége során, azonban azzal is tisztában kéne lennie, hogy a mi autónk közel nem jó, mint például a Mercedesé,” – mondta Steiner. „Ezen téma kapcsán rendkívül türelmes vagyok és képes leszek várni egy bizonyos ideig.”

    Ez a nyilatkozat eléggé meglepő Steinertől, ugyanis Mazepin már a szezon elejétől fogva rossz értelemben van az F1 reflektorfényében. Az orosz pilóta a szezon kezdete előtt még azt mondta a botrányait követően, hogy a kétkedőknek a pályán szeretne visszavágni.

    Hát ez a kijelentése eddig több sebből is vérzik. A szezonnyitó Bahreini Nagydíjat példának véve, az orosz pilóta majdnem az összes szabadedzésen megpördült és ez alól az időmérő edzés sem volt kivétel. A versenye sem volt jobb: mindössze három kanyar után már véget is ért a futama.

    Ugyan a második futamon már valamivel jobb volt a helyzet Imolában, az első szabadedzésen így is megpördült kétszer és az egész hétvégén jelentősen elmaradt csapattársától Mick Schumachertől.

    „Nem, szerintem túl gyorsan akarjuk leírni őt,” – védte meg pilótáját valamilyen szinten Steiner. „Bahreinben ugyan volt pár pörgése és ebből már azt szűrik le soka, hogy biztosan nehéz a számára a váltás Formula 2-ről a Forma-1-re.

    „Bahreinben nehezek voltak a körülmények és ez az első éve itt a Forma-1-ben, szóval még bőven van ideje a tanulásra.”

  • Vettel: A sportolóknak nem kellene elrejteniük az érzelmeiket

    Vettel: A sportolóknak nem kellene elrejteniük az érzelmeiket

    Sebastian Vettel úgy véli, a sportban az embereknek nem kellene elrejteniük az érzelmeiket, ugyanis ez az életforma azért valósulhat meg és válhat népszerűvé, mert a sportolók kimutatják mit élnek át egy adott pillanatban.

    A német világbajnokot nem csak dicséret, hanem támadás is érte, amiért nem tudta szó és cselekedet nélkül hagyni azt az 5 másodperces büntetést, ami megfosztotta őt a győzelemtől. Már a csapatrádióban is folyton igazát hangoztatta, majd mikor leintették a futamot nem volt hajlandó a neki kijelölt helyre leparkolni autóját, a többieknek szánt elkerített részig tolta vissza azt, majd fogta magát és bement csapata főhadiszállására. Később elmondta, csak azért gondolta meg magát és tért vissza a pódium ceremóniára, mert úgy érezte tiszteletlenség lenne ellenfelével és csapattársával szemben, ha nem jelenne meg. Dühét azonban nem tudta csillapítani és egy hirtelen ötlettől vezérelve, kicserélte a helyezéseket jelző táblákat, majd az ünnepségen végig visszafogott magatartást tanúsított. Vettel elmondta, nem bánta meg a tetteit majd hozzá tette, nem ért egyet azokkal, akik szerint nem szabadna érzelmeket kimutatnia a versenyzőnek.

    ,,Ahogy én látom a sportoknak meg van az képessége, hogy rövid idő alatt meg tudják ragadni az életet, azokat a mindennapi problémákat, amikkel az embereknek nap-nap után szembe kell, hogy nézzenek, és ezek alól mi sportolók sem szabadulhatunk. Ugyanazokkal a nehézségekkel nézünk szembe, mint mindenki más, néha egy kicsit mi extrémebb helyzetekkel is szembe találjuk magunkat, azonban semmi baj nincs ezzel, ugyanis úgy vélem a sportot az érzelmek éltetik. Valamelyik sportág nyitottabb erre valamelyik nem, ám általánosságban a Formula 1-ről a szenvedély jut eszünkbe, ám ez érzelmek nélkül nem létezik. Nem hiszek abban, hogy az embereknek el kellene rejteniük az érzéseiket, nem vagyok híve annak, hogy kritizálni kellene azt, aki túl sok emóciót visz át, különösen napjainkban, ahol sok mindennek vagyunk kitéve.”

    Vettel továbbá azt a kérdéskört is próbálta boncolgatni, hogy az emberek miért olvasnak szívesebben a negatívumokról főleg a sportolók esetében, ahelyett, hogy a sikerek iránt érdeklődnének jobban.

    ,,Az embereknek kell valami, amiről beszélni vagy írni tudnak, ezért választják gyakran az érzelmekről való diskurzusokat. Bizonyos okoknál fogva a negatív töltetű emóciók sokkal fontosabbak, többet beszélnek róla, és több mindent olvasnak erről az emberek. Ám mindenki életében vannak olyan szakaszok, mikor minden klappol és akad olyan is mikor semmi sem jön össze.” – elmélkedett Vettel.

  • Todt szerint az F1-nek a negatívumok helyett a pozitív dolgokra kellene koncentrálnia

    Todt szerint az F1-nek a negatívumok helyett a pozitív dolgokra kellene koncentrálnia

    Jean Todt az FIA elnöke azt szeretné, hogy a Formula 1 egy pozitív képet alakítson ki magáról, és a jelenlegi technológia előnyeit helyezzék előtérbe a negatívumok helyett.

    Mióta a sportág belépett a hibrid érába azóta rengeteg kritika éri, amit nem csak a szurkolók fogalmaztak meg, hanem a csapatok is beálltak a sorba, akik nehezményezik a költséges és a túlbonyolított technológiát, vagy épp azokat a szabályváltoztatásokat, amiket azért hoztak létre, hogy növeljék a futamok látványosságát.

    Todt úgy véli, az F1-nek pozitívumokkal kellene promotálnia saját magát, és bemutatni azokat a forradalmi újításokat, amik szerinte, a társadalmi felemelkedés részévé váltak.

    ,,Sokkal pozitívabban kellene vélekednünk az F1-ről. Be kell fejeznünk azokat a társalgásokat, amik arról szólnak, mennyire bonyolultak a dolgok, ugyanis a mi sportágunk az egyetlen a motorsportok között, ami nem tudja megfelelően eladni a termékét. Ha megnézünk egy autót, amit 40 évvel ezelőtt gyártottak, akkor láthatjuk, hogy nincs benne biztonsági öv, légzsák, ESC menetstabilizáló. Akkoriban még Iphone és Ipad sem volt, ezek mind a technológiai fejlődés hozományai.” – nyilatkozta Todt a Sky Sportsnak a Genfi Motor Shown.

    ,,A legjobbat kell kihoznunk abból amink van, ezért úgy gondolom teljesen irreleváns lenne azt kinyilatkoztatni, hogy egy egyszerű belsőégésű motort fogunk használni. Természetesen minden egyszerűbb lenne, de a társadalom nem fogadná el. Beszélünk a légszennyezettségről, a globális felmelegedésről és az éghajlat változásáról, amiért nekünk, a motorsportok csúcskategóriájának, felelősséget kell vállalni, és azt kell mondani, hogy ez nem mehet így tovább.”

    Az FIA elnöke ugyanakkor azokhoz is szólt, akik szerint az idén bevezetésre kerülő szabályok, melyek az előzést hivatott elősegíteni teljesen haszontalanok. Todt szerint addig nem lenne célszerű állást foglalni, amíg a gyakorlatban be nem bizonyosodik, merre is dől a mérleg nyelve az üggyel kapcsolatban.

    ,,Mindent hallottam, azt is, hogy ez csak pénzkidobás, és azt is, hogy egy fantasztikus megoldás, ami valóban segíti majd az előzést, ezért is vagyok izgatott, hogy kiderüljön végre mikre is képesek az új szabályok. Az F1 mindig is az ellentmondások világa volt. A pozitívumok helyett az emberek azt keresik mi az, ami nem működik, ami sajnálatos.”