Címke: Nations Cup

  • Mika Häkkinen újra versenyen indul!

    Mika Häkkinen újra versenyen indul!

    Úgy tűnik, a skandinávok nagyon örülnek, hogy a következő Race of Champions – 2022. februárjában – sarkvidéki körülmények közt zajlik majd, Svédországban. A legújabb nevező ugyanis nem más, mint Mika Häkkinen. A kétszeres Forma-1-es világbajnok a Nemzetek Kupájában a finn csapat tagja lesz, Valtteri Bottas mellett. Mindketten első alkalommal vesznek majd részt ROC-on.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy újra versenyezhetek, és végre részt vehetek a Race Of Championson” – mondta Häkkinen. „Nagyon más lesz, mint a Forma-1-ben versenyezni, de imádok versenyezni, és nagyon látványos havon és jégen vezetni” – mondta Häkkinen. „A verseny előtt megpróbálok majd egy kicsoz gyakorolni, nálam, Finnország északi részén.”

    „Jó barátok lettünk Mikával, így nagyon örülök, hogy ő lesz a csapattársam, akivel Finnországot képviseljük a ROC Nations Cupban” – mondta Valtteri Bottas. „De aztán természetesen meg kell próbálnunk legyőzni egymást is az egyéni Race Of Champions versenyen.  Szórakoztató lesz a szurkolók számára, bárki is nyerjen.”

  • Blazsán Patrik bemutató kör a Nations Cup 8. fordulójában

    Blazsán Patrik bemutató kör a Nations Cup 8. fordulójában

    Már megszokottá vált, hogy a Gran Turismo a világbajnoki fordulók apropójából a Top-Split versenyzőket kéri fel egy-egy kör interaktív bemutatására. 

     

    Ezen a héten Blazsán Patrik körét élvezhetjük a Red Bull ringen GR.2-es kategóriájú Nissan Motul GTR volánja mögött. 

    Patrik a tegnap folyamán teljesített Top-Split Nations Cup futamon a harmadik helyen végzett, ezzel tovább erősítette a hatodik helyét az EMEA bajnoki tabellán, ami jelenleg bejutást jelent a december 5-én megrendezésre kerülő világbajnoki döntőre. 

    Nation Cups Standings, Blazsán Patrik
    Fotó: Nations Cup 2021 bajnoki ponttáblázat / GTSH-Rank
  • Újra Schumacher-Vettel páros a Race of Champions-on!

    Újra Schumacher-Vettel páros a Race of Champions-on!

    Arról már beszámoltunk korábban, hogy januárban Mexikóban lesz majd a Race of Champions, melyen ismét rajthoz áll többek között Sebastian Vettel is. Ma azonban az is napvilágot látott, hogy a nemzetek kupáján Vettel Mick Schumacherrel alkotja majd a német csapatot!

    A következő ROC január 19-20-án lesz az Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán, a Foro Solban.

    A legújabb név a nevezési listán pedig Mick Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 19 éves fia, aki idén F3-as bajnok lett. A ROC Nations Cupon egy csapatot alkotnak majd Vettellel

    Vettel Mick édesapjával párban zsinórban hatszor nyert Nemzetek Kupáját.

    A részvétellel együtt Mick a Michael tiszteletére létrehozott Keep Fighting nevű alapítványra szeretné felhívni a figyelmet, és továbbvinné a családra jellemző jótékonysági munkát.

    „Nagyon örülök, hogy meghívtak, hogy vegyek részt a Race of Championson a FIA Formula 3 European Championship bajnokaként.” – mondta Mick. „És még jobban örülök annak, hogy a német csapatot alkothatom majd Sebastian Vettellel. Kemény lesz, mivel Sebastian nagy játékos a Race of Champions-on és persze méltó csapattársa akarok lenni!”

    „Megtiszteltetés, hogy részt vehetek ezen a versenyen, amit édesapám mindig imádott és amin ő elég magasra tette a lécet, együtt Sebastiannal.”

    „Nem tudjuk kifejezni, mennyire örülünk neki, hogy Mick versenyezni fog januári ROC Mexikón.” – mondta a ROC elnöke,Fredrik Johnsson. „Édesapja, Michael éveken át a Race of Champions barátja volt és az ő közreműködése pályán és pályán kívül is óriási volt. Minden jót szeretnénk kívánni neki a gyógyulásához.”

  • Megvan a következő Race Of Champions dátuma és helyszíne!

    Megvan a következő Race Of Champions dátuma és helyszíne!

    2019 januárjában ismét lesz ROC (Race Of Champions)! Az évente megrendezésre kerülő Bajnokok Tornája január 19-20-án lesz, és ezúttal Mexikó, egészen pontosan a Foro Sol nevű aréna ad majd otthont az eseménynek, mely az Autódromo Hermanos Rodríguez F1-es versenypálya részét képezi.

    A Foro Sol újként csatlakozik az 1988 óta létező ROC neves helyszíneihez, hiszen volt már ROC Pekingben a Madárfészek stadionban, a londoni Olimpiai Stadionban, Párizsban a Stade de France-ban, Londonban a Wembley stadionban, a miami Marlins Parkban, vagy épp Bangkokban, Barbadoson, vagy Rijádban.

    A Race Of Championsnak immáron 30 éves hagyománya van, a nem mindennapi versenyen a különféle motorsportok nagy nevei gyűlnek össze, hogy összemérjék képességeit, egy egyébként nem vérre menő, látványos versenyen, párhuzamos pályán. Olyan nevek vettek már részt a ROC-on, mint Michael Schumacher, Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Jenson Button, Jeff Gordon, Jimmie Johnson, a Busch testvére Kyle és Kurt, Juan Pablo Montoya, Ryan Hunter-Reay, Sébastien Loeb, Sébastien Ogier, Colin McRae, Tom Kristensen, Travis Pastrana, Mick Doohan, Jorge Lorenzo vagy épp Valentino Rossi.

    2019-ben, Mexikóban, szombaton, január 19-ln rendezik majd a ROC Nations Cupot, vagyis a nemzetek kupáját, míg vasárnap, január 20-án az egyéni versenyt, a bajnokok bajnoka címért.

    A versenyzőkön kívül, többek között, DJ-k és cheerleaderek gondoskodnak majd a show-ról.

    „Nagyon örülünk, hogy Mexikóvárosba vihetjük a Race of Championst.” – mondta a ROC elnöke, Fredrik Johnsson. „A Foro Sol egy hihetetlen aréna a motorsport nézésre, és nem meglepetés, hogy ikonikus szerepe van a Forma-1 rajongók számára. Tökéletes helyszín a ROC Mexico számára, ahol a motorsportok nagyjai mutathatják meg képességeiket, egyforma szuperautókkal, egy erre a célra épített pályán.”

    „Biztosak lehetnek benne, hogy emlékezetes eseményt hozunk össze a gyors autók és méggyorsabb versenyzők rajongói számára. A mexikói rajongók szenvedélyeseik a sport iránt és biztos vagyok benne, hogy élvezni fogják a versenyeket és show-kat, tökéletes rálátással az eseményekre minden ülőhelyről. Szóval nagyon várjuk, hogy üdvözölhessük a tömeget, akik élvezhetik majd a látványt és a hangokat a világ legjobb versenyzőinek csatái által. Ha szereted a non-stop akciót, akkor a Race Of Champions ideális esemény számodra.”

  • ROC: Németország nyerte a Nemzetek Kupáját!

    ROC: Németország nyerte a Nemzetek Kupáját!

    A Race of Champions programja az eROC versennyel kezdődött, melyen Brendon Leigh (18), az első F1 eSports bajnoka, Kevin Leaune (28), háromszoros Project CARS Világbajnok, Enzo Bonito (22), iRacing Blancpain GT3 Sprint bajnok és többszörös Assetto Corsa rekorder, valamint Alexander Dornieden (23), 2017 eWTCC bajnoka virtuálisan küzdöttek meg egymással, hogy eldőljön, ki alkothatja majd a McLaren World’s Fastest Gamer versenyének 2017-es győztesével, Rudy van Burennel (25) a SimRacing csapatot, valós autókkal, a Nemzetek Kupáján.

    Az eROC versenyt az olasz Enzo Bonito nyerte, aki egyébként még sosem vezetett valós versenyautót.

    Ezt követően vette kezdetét a Nations Cup, azaz Nemzetek Kupája.

    Az A csoportból a német csapat jutott tovább elsőként Timo Bernharddal és René Rasttal. Másodikként a latin-amerikai (Juan Pablo Montoya és Helio Castroneves) csapat jutott tovább, az amerikai (Josef Newgarden, Ryan Hunter-Reay) és a mexikói (Memo Rojas, Abraham Calderón) csapatot utasítva maguk mögé.

    A B csoportból az északi csapat (Tom Kristensen, Petter Solberg) győzte le a brit (David Coulthard, Lando Norris), a svéd (Johan Kristoffersson, Joel Eriksson) és a SimRacing (Rudy van Buren, Enzo Bonito) párosokat. Meg kell említeni a csoport kapcsán, hogy a szimulátoros van Buren három alkalomból kétszer nyert ellenfele ellen: egyszer Lando Norrist, egyszer pedig Joel Ericssont győzte le, míg Tom Kristensennel szemben alulmaradt.

    Az elődöntőben a németek a C csoport (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek és Libanon) győztesével a szaúdi csapattal mérkőztek meg, és simán továbbjutottak a döntőbe.

    Az északi és a latin-amerikai csapat küzdelme utóbbi győzelmét hozta, így a döntőben a német és a latin-amerikai csapat mérkőzhetett meg.

    Előbb Rast győzte le Montoyát, majd Castroneves Bernhardot, így a harmadik kör döntött. Mivel Rast Castronevest is legyőzte, Németország párosa nyerte a 2018-as ROC Nemzetek Kupáját.

    Folytatás szombaton, az egyéni versennyel 14 órakor.

    A holnapi autósport programért klikkelj ide!