Címke: Natalie Decker

  • Ty Gibbs viheti a prímet a NASCAR Xfinity Series 2022-es szezonjában

    Persze nem csak Ty Gibbsre érdemes, figyelni, de az 54-es autóban ülő versenyző idén a bajnokság megnyeréséért száll harcba.

    Ty Gibbs 2021-ben a NASCAR Xfinity Series újoncának járó díjjal tűnt ki a mezőnyből, miután 18 próbálkozásból négy győzelmet és tíz top 10-es helyezést szerzett.

    2022-ben teljes szezonra készül, és a következő lépés Joe Gibbs 19 éves unokája számára az, hogy megbirkózzon a 33 futamból álló versenynaptár fáradalmaival.

    Ez egy abszolút kritikus év lesz Ty számára, mert nem csak a futamgyőzelmekért fog versenyezni” – mondta David Wilson, a Toyota Racing Development elnöke.

    Ez az a pillanat, amikor vissza kell lépnie egy lépést, és meg kell győződnie arról, hogy a céljaink megfelelően összhangban vannak.

    Elsősorban a bajnoki címért versenyez. Ez pedig nyilvánvalóan a futamgyőzelmekkel jár, de ez teljesen más gondolkodásmód, mint évente nyolcszor autóba pattanni.

    A Joe Gibbs Racinges csapattársakról sem szabad megfeledkezni, hiszen idén ott lesz az alakulatnál a 2011-es Daytona 500 győztese, Trevor Bayne, az Xfinity veterán Brandon Jones, és és a fiatal Drew Dollar is.

    Természetesen a címvédő Daniel Hemricet a soraiban tudó Kaulig Racingre is figyelni kell majd, ahova idén is visszatér majd AJ Almendinger is.

    Érdekes lesz látni, hogy a Kaulig mennyi erőforrást tud szánni az Xfinity programjára, miután idén már a Cup Seriesre is koncentrálnia.

    A nagy rivális, a JR Motorsports

    Közben a széria másik domináns csapata, Dale Earnhardt Jr. csapata, a JR Motorsports is erősített az idei évre.

    A már a tavalyi évben is a csapatnál versenyző Noah Gragson, Josh Berry, Justin Allgaier hármas mellé egy elképesztő fiatal tehetség érkezett – a teljes szezonra.

    Sam Mayer már tavaly is versenyzett a csapatnál, de csak néhány versenyen. A legnagyobb eredményét a Truck Seriesben érte el 2020-ban, amikor domináns győzelmet aratott a széria Bristoli versenyén.

    A Daytona International Speedwayen rendezett Beef. It’s What’s for Dinner. 300 (igen, tényleg ez a verseny neve – a szerk.) Xfinity szezonnyitón ott lesz Natalie Decker is.

    A 24 éves hölgyversenyző bekerült a Busch Light programjába, az idei évben pedig a Reaume Brothers Racing csapatát fogja erősíteni néhány versenyen.

    A szezon nagy hiányzója az utóbbi években domináló Austin Cindric lesz, aki idén már a NASCAR Cup Seriesben, a Team Penske csapatához igazolt.

    Akikre még érdemes figyelni idén: Sheldon Creed, Brandon Brown, Santino Ferrucci, Jesse Iwuji

    A NASCAR Xfinity Series szezonja magyar idő szerint február 19-én, szombaton, este 11 órakor kezdődik.

  • Natalie Decker részleges Xfinity-programot fut, Daytonában kezd

    Natalie Decker a 2021-es év után ismét a NASCAR Xfinity Series-ben fog versenyezni a Reaume Brothers Racing színeiben.

    A hölgyversenyző csak néhány versenyen fog részt venni – jelentette be az RBR a Facebook oldalán február 14-én.

    Tegnap bejelentették, hogy a Busch Light új programot indít, amelynek célja, hogy a NASCAR-ban, különösen a versenypályán nagyobb egyenlőséget teremtsen a nemek között.

    Ennek a programnak részese Natalie Decker is, 6 társával egyetemben. Az Anheuser-Busch márka vállalta, hogy a következő három évben 10 millió dollárt fordít a nők felemelésére a NASCAR-ban a Busch Light Accelerate Her nevű programmal.

    Decker a 33-as számú N29/Nerd Focus Toyotát fogja vezetni. Első versenye a hétvégi Daytona 300 lesz Daytona International Speedwayen.

    Natalie Decker 2022-es autójával pózol
    Natalie Decker 2022-es autójával pózol Fotó: Reaume Brothers Racing

    A 24 éves sofőr 2021-ben ötször indult az Xfinity Seriesben, a legjobb versenyét pedig a Talladega Superspeedwayen futotta, ahol 24. lett.

    Decker ezen kívül már 32-szer részt vett a NASCAR Camping World Truck szériában is. 2020-ban a Daytonai szezonnyitón egy ötödik helyet szerzett.

    Az RBR a NASCAR Camping World Truck Series-ben is indít csapatokat, valamint a NASCAR Cup Series-ben az újonnan alakult Team Hezeberggel tart fenn szövetséget.

    Néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy Richard Petty unokája, Thad Moffitt is az ő csapatukban fog versenyezni a Daytonai Camping World Truck Series szezonnyitón.

    Natalie Decker további 2022-es versenyeit nem jelentették be.

  • Lángra kapott a W Series egyik versenyzőjelöltjének Toyotája

    Lángra kapott a W Series egyik versenyzőjelöltjének Toyotája

    A 21 éves Natalie Decker, aki még versenyben a W Series – kifejezetten nőknek induló versenysorozat – egyik versenyzői üléséért, elég meleg helyzetbe került a hétvégén.

    Natalie a NASCAR Gander Outdoors Truck Series daytonai versenyén indult, de már az első körben defektet kapott, majd ki is gyulladt az autója. Miután félreállt, kis segítséggel gyorsan elhagyta az égő autót, amit csapata azonnal el is oltott.

    https://www.youtube.com/watch?v=mqS6Ueswfmc

  • Bemutatkoznak W Series jelöltjei 2/6

    Bemutatkoznak W Series jelöltjei 2/6

    A W Series, a leendő női autóversenyzős széria kiadott egy 55 névből álló listát, akik pályázhatnak a 18 fős mezőnybe. Mi most sorra vesszük az 55 lányt, tízessével, így összesen 5+1 ilyen posztot olvashattok majd oldalunkon.

    Az első részért klikkelj ide!

    11. Az amerikai Courtney Crone 17 éves,  idén a Formula Car Challenge Series-ben versenyzett.

    https://www.instagram.com/p/BfJcaj1hx7Q/

    12. A 21 éves Natalie Decker profi stock car versenyző. Az álma, hogy a NASCAR-ban versenyezhessen és megnyerje azt.

    https://www.instagram.com/p/BqupLjZlKQU/

    13. Az indiai Mira Erda 18 éves. Támogatja a Red Bull India, és Lewis Hamilton a példaképe.

    https://www.instagram.com/p/BqFPClrnO5r/

    14. Carlotta Fedeli 26 éves, olasz versenyzőnő. 2016-ban két TCR International versenyen is részt vett. Példaképe Fernando Alonso. Az álma, hogy jó édesanya legyen, valamint hogy a szenvedélye lehessen a munkája.

    https://www.facebook.com/carlotta.fedeli.5/photos/a.502125019867716/1038270269586519/?type=3&theater

    15. Cassie Gannis 27 éves, amerikai stock car versenyző. Nem meglepő módon szeretne profi autóversenyzővé válni.

    https://www.instagram.com/p/BqutfYfAvlU/

    16. Samin Gómez venezuelai, 27 éves versenyzőnő. Versenyzett már Formula Abarth bajnokságban, valamint Auto GP-ben és GP3-ban is.

    https://www.instagram.com/p/Boj59SigOzD/

    17. Grace Gui 27 éves, Kínából. Példaképe Max Verstappen és szeretne F1-es versenyzővé válni.

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=371837629938631&set=a.108603286262068&type=3&theater

    18. A német Michelle Halder 19 éves. Két szezont töltött a német Formula 4-es bajnokságban, idén pedig a német TCR bajnokságban versenyzett.

    https://www.instagram.com/p/BqXlaOcFQtE/

    19. Esmee Hawkey 20 éves brit versenyző. Idén a brit Porsche Carrera kupában versenyzett.

    https://www.instagram.com/p/BjFZ3Vch9Og/

    20. Jessica Hawkins szintén brit, 23 éves. Példaképe Michael Schumacher és szeretne versenyt nyerni Monacoban.

    https://www.instagram.com/p/BnhG9oshrY5/

    Holnap újabb 10 lányt mutatunk be nektek.

  • Keszthelyi Vivien is ott van a W Series listáján!

    Keszthelyi Vivien is ott van a W Series listáján!

    A W Series, tehát a leendő női autóversenyzős széria kiadott egy 55 névből álló listát, akik pályázhatnak a 18 fős mezőnybe, közöttük a magyar Keszthelyi Vivien pilótanővel. A bajnokságot olyan ismert nevek is támogatják, mint a többszörös F1-es győztes David Coulthard, és a technikai zseni Adrian Newey. Októberben az is bejelentésre került, hogy a fődíj 1.5 millió dollár, valamint a résztvevőktől nem várják el azt, hogy hozzanak magukkal támogatókat. Hat fordulót terveznek 2019-ben a DTM betétprogramjaként, és az F3-as Tatuus T-318-as modellt használhatják majd a résztvevők.

    A szervezők elárulták, hogy több mint 100 hölgyet kerestek meg 30 országból a világ minden tájáról, és így állt össze a jelenlegi hosszabb listájuk. Catherine Bond Muir, a széria irányítója érthetően lelkes:

    „Nagyon izgatottak lettünk, de nem lepődtünk meg a válaszok láttán. Még ma is fennáll a nemi egyenlőtlenség a motorsportok terén, és a W Series megteszi az első lépést afelé, hogy ezt a csorbát kiköszörülje. A világ minden tájáról előléptek versenyzők, így az már biztos, hogy egy jó keretet biztosíthatunk, hogy megváltoztassuk a sportot annyira, amennyire szükséges.”

    A BMW által támogatott korábbi Red Bull junior Beitske Visser, a volt Renault Sport Akadémiás Marta Garcia, az egykori Lotus F1-es csapat tesztpilótája Carmen Jorda és a brit GT bajnok Jamie Chadwick azon női versenyzők nevei akik a legképzettebbek ezen a listán, de a további pilóták is egy széles körből érkeznének.

    Jorda mellett a korábbi GP3-as hölgyversenyző Vicky Piria, Samin Gomez és Alice Powell is megtalálható, aki bajnok lett a Formula Renault UK-ban, és ennek ázsiai szériájában is. Számtalan hölgy versenyző érkezne a belépő szintű együléses Formula 4 kategóriákból is.

    Az Amerikában versenyzőket számtalan név képviselhetné, és köztük van Ayla Agren F1600 bajnok is. Más tipikusan amerikai szériákból is találunk a listán neveket, a legérdekesebb a 21 éves Natalie Decker, aki ar ARCA sorozatban pole pozíciót szerzett Daytonában idén.

    A tapasztaltabb versenyzők neveit gazdagítaná Emma Kimilainen STCC versenyző, aki maga is régebben együléses versenyautókkal versenyzett, illetve a Lamborghini Super Trofeoban vitézkedő Shea Holbrook is.

    A listán megtalálható az a Sarah Moore is, aki megnyerte a BTCC betétfutam Ginetta Junior szériát is, még 2009-ben. A lista tovább fog csökkenni, egy három napos pálya és pályán kívüli tesztet követően, és végül kialakul majd a W Series kezdő 18 fős mezőnye. A „zsűriben” helyet foglal majd Coulthard, a széria versenyigazgatója Dave Ryan és a szintén korábbi Forma-1-es versenyző, Alexander Wurz is.

    A hétvégén Londonban lesz az Autosport Awards díjátadó gála, ahol a szériát már képviselni fogja Powell, Piria, Holbrook, Kimilainen, Naomi Schiff és Stephane Kox is.

    W Series 55 fős „hosszú” lista

    Versenyző Nemzetiség Kor Háttér
    Ayla Agren Norvégia 25 Road to Indy, F1600 (bajnok)
    Amna Al Qubaisi Egyesült Arab Emirátusok 18 olasz F4
    Chelsea Angelo Ausztrália 22 Supercars Development Series
    Carmen Boix Gil Spanyolország 22 NASCAR Whelen Euro
    Sarah Bovy Belgium 29 Lamborghini Super Trofeo
    Toni Breidinger Egyesült Államok 19 USAC Midget, ARCA
    Ivana Cetinich Dél-Afrika 22 gokart
    Jamie Chadwick Egyesült Királyság 20 brit F3, brit GT (GT4 bajnok)
    Veronika Cicha Cseh Köztársaság 31 Boss GP
    Sabre Cook Egyesült Államok 24 Road to Indy, US F4
    Courtney Crone Egyesült Államok 17 Formula Car Challenge
    Natalie Decker Egyesült Államok 21 ARCA
    Mira Erda India 18 JK Tyre Championship
    Carlotta Fedeli Olaszország 26 TCR
    Cassie Gannis Egyesült Államok 27 NASCAR K&N
    Marta Garcia Spanyolország 18 spanyol F4
    Michelle Gatting Dánia 24 dán szupertúra
    Angelique Germann Németország 27 osztrák F3
    Megan Gilkes Kanada 17 F1200 Canada
    Samin Gomez Venezuela 26 GP3
    Grace Gui Kína 27 ázsiai Formula Renault
    Michelle Halder Németország 19 TCR Germany
    Esmee Hawkey Egyesült Királyság 20 Porsche Carrera Cup GB
    Jessica Hawkins Egyesült Királyság 23 Mini Challenge
    Shea Holbrook Egyesült Államok 28 Lamborghini Super Trofeo
    Carmen Jorda Spanyolország 30 GP3
    Keszthelyi Vivien Magyarország 17 Audi SS R8 Cup
    Emma Kimilainen Finnország 29 STCC
    Natalia Kowalska Lengyelország 28 Formula 2
    Stephane Kox Hollandia 24 GT4 European
    Miki Koyama Japán 21 japán F4
    Fabienne Lanz Dél-Afrika 32 gokart
    Milla Makela Finnország 25 finn Formula Ford
    Alexandra Marinescu Románia 18 brit F4
    Milou Mets Hollandia 28 LMV8 Oval Series
    Sheena Monk Egyesült Államok 29 Lamborghini Super Trofeo
    Sarah Moore Egyesült Királyság 25 LMP3, Ginetta Junior (bajnok)
    Marylin Niederhauser Németország 22 GT4 European
    Tasmin Pepper Dél-Afrika 28 VW Engen Polo Cup
    Vicky Piria Olaszország 25 GP3, European F3 Open
    Taegen Poles Kanada 20 gokart
    Alice Powell Egyesült Királyság 25 GP3, Formula Renault UK (bajnok)
    Charlotte Poynting Ausztrália 20 Aussie Racing Cars
    Naomi Schiff Belgium 24 Formula Renault 2.0, GT4 European
    Carrie Schreiner Németország 20 Lamborghini Super Trofeo (Middle East Pro-Am bajnok)
    Sharon Scolari Svájc 23 Formula Renault 2.0
    Doreen Seidel Németország 33 VW Scirocco, GT4 European
    Siti Shahkirah Malájzia 24 F4 SEA
    Sneha Sharma India 28 JK Tyre Championship
    Bruna Tomaselli Brazília 21 Road to Indy
    Shirley van der Lof Hollandia 32 német F3
    Beitske Visser Hollandia 23 Formula Renault 3.5, GT4 European
    Fabienne Wohlwend Liechtenstein 21 Ferrari Europe
    Caitlin Wood Ausztrália 21 Blancpain GT
    Hanna Zellers Egyesült Államok 21 amerikai F4, IMSA Prototype Challenge