Címke: NASCAR

  • A NASCAR már korlátozott számban fogad nézőket a versenyeken

    A NASCAR már korlátozott számban fogad nézőket a versenyeken

    A terv, hogy a NASCAR nézők előtti versenyeket rendezzen, mindenkinél korábban már június 14-én megvalósul a Homestead-Miami Speedwayen.

    A sorozat március közepén halasztotta el a versenyeket, és két hónappal később már vissza is tért a versenypályákra, mindenkinél korábban. Akkor május 17-én még nézők nélküli forduló volt Dél-Karolinában, most azonban ebben is úttörő lenne a sorozat.

    A NASCAR ugyanis az amerikai haderőből 1000 vendéget meghívott a következő, floridai fordulójára. Az azt követő versenyen pedig Talladegában 5 ezren lehetnek majd jelen. Az előbbi helyszínre általában 46 ezer, míg Alabamába minimum 80 ezer néző szokott kilátogatni.

    „Tisztelettel vesszük a feladatot, hogy visszaintegráljuk a nézőket a versenyekre, ez egy nagyon felelősségteljes folyamat.” – nyilatkozta a NASCAR alelnöke, Daryl Wolfe.

    A szabályok betartása mellett, mindenkit leellenőriznek majd belépés előtt, és utána is kötelező lesz a szájmaszk, illetve a távolságtartás.

    „Abban hiszünk, az ilyesfajta módszerek bevezetése fontos lépés az élő sportesemények szempontjából.” – tette hozzá a szakember.

    Fontos kiemelni a NASCAR mindössze egy országban rendez futamokat, és a sportban részt vevők is mind az Egyesült Államokban élnek. Mindenesetre ők lesznek az elsők, akik ezt megteszik majd néhány napon belül.

    A további versenyek álláspontja jelenleg az, hogy nem lesznek szurkolók a versenyeken, tehát két forduló után visszaáll minden a „normális” kerékvágásba.

  • Sajtó: Alonso és a Renault előzetes megállapodást kötöttek, bejelentés nyár végén

    Sajtó: Alonso és a Renault előzetes megállapodást kötöttek, bejelentés nyár végén

    Több forrás is állítja, hogy Fernando Alonso 2021-ben visszatér a Forma-1-be a Renault színeiben, ahol a két világbajnoki címét szerezte még 2005-ben és 2006-ban.

    A spanyol visszatérésére Sebastian Vettel év végi Ferraris távozása és az azt követő pilótakeringő miatt nyílt lehetőség, hiszen a németet a McLarent elhagyó Carlos Sainz pótolja 2021-től, az ő helyét pedig Daniel Ricciardo veszi át, így megüresedett egy ülés a Renault csapatánál, ahol az ausztrál versenyez még idén, viszont jövőre ez a hely állítólag Alonsóé lesz.

    A spanyol 2018 végén fordított hátat a Forma-1-nek, azóta versenyzett többek között az Indy500-on, a Dakaron, illetve nyert két Le Mans-i 24 órást és egy WEC bajnoki címet.

    Az Auto Hebdo nevű francia lap kész tényként kezeli, hogy Alonso előzetes megállapodást kötött a Renault-val 2021-re, a GPblog.com viszont az AS információira hivatkozva arról tudósított, hogy a szerződés megköttetésének bejelentése nyár végére csúszik. Akkor lesz ugyanis az Indy500, mármint egész pontosan augusztus 23-án, és Alonsónak nem titkolt célja az oválversenyen győzedelmeskedni. Ezzel ugyanis megszerezné a tripla koronát, hiszen a monacói és le mans-i győzelem mellé már csak ez hiányzik neki.

    Mindazonáltal az AS még nem biztos abban, hogy Alonso tényleg visszatér a Renault-val a Forma-1-be, hiszen állításuk szerint a spanyolnak van ajánlata a NASCAR-ból, az IndyCarból és néhány Dakar csapattól is.

  • Az IndyCar mezőnye június 6-án újra versenyezni fog!

    Az IndyCar mezőnye június 6-án újra versenyezni fog!

    Texasban és rajongók nélkül rajtolna el június 6-án az IndyCar mezőnye, komoly biztonsági intézkedések mellett, a COVID-19 járvány alatt, közölték csütörtökön. Az amerikai sorozat versenyeit március közepe óta halasztgatják a koronavírus-helyzet miatt, de most a Genesys 300-at a Texas Motor Speedway-en lezavarnák egy nap alatt, benne szabad- időmérő edzésekkel, és a versennyel.

    Az IndyCar elnöke, Jay Frye elárulta, hogy testületük és az egészségügyi szervezetek szorosan együttműködnek a pályával egy olyan terven, amely minden résztvevő biztonságát garantálja, és így visszatérhetnek az izgalmas versenyzéshez a pilóták, a csapatok, amelyet világszinten nézhetnek a rajongók.

    A szigorú biztonsági intézkedések része lesz az is, hogy szabályozzák a személyzet létszámát, valamint monitoringozni fogják a résztvevők egészségügyi állapotát és a személyzetét is, amint belépnek a létesítménybe. Eddie Gossage, a pálya elnöke és menedzsere így nyilatkozott:

    „Amerikának szüksége van az élő sportadásokra, és hihetetlen élmény lesz, amikor a Genesys 300-at nézhetik majd Texasból a nappalijukban a tévék előtt.”

    Az IndyCar sorozat legismertebb versenyét, az Indy 500-at május 24-ről augusztus 23-ra tolták, és továbbra is 15 futammal számolnak a módosított versenynaptárjukban, amelyet április 6-án jelentettek be.

    A héten a NASCAR is bejelentette, hogy nézők nélkül, de ők is újraindulnak, május 17-én.

  • Button és Jimmie Johnson is kipróbálná magát az IndyCarban

    Button és Jimmie Johnson is kipróbálná magát az IndyCarban

    Zak Brown azt állítja, Jenson Button, 2009 világbajnoka és a NASCAR legenda Jimmie Johnson is megkereste őt egy indycaros szerepléssel kapcsolatban.

    A McLaren két állandó pilótája, Patricio O’Ward és Oliver Askew mellett Fernando Alonso versenyez majd a patinás brit csapat színeiben. A spanyol klasszis harmadik próbálkozása Amerikában két futamos programnak ígérkezik, az Indy 500 mellett a pálya belső „GP” verzióján is indul majd a tervek szerint.

    Az egyezség az IndyCar versenynaptárának átalakulását követően sem vesztette érvényességét. Azonban nem ő lenne az egyetlen, aki a McLaren harmadik autóját használná idén.

    Az Autosport értesülései szerint a csapat Jenson Button számára készíti elő az autót, hogy júniusban rajhoz állhasson a Road Americán. Ezenkívül Jimmie Johnson tesztelt volna a McLarennel a Barber Motorsport Parkban. Ez nem valósult meg, de a NASCAR-ban idén utolsó szezonját teljesítő amerikait továbbra is érdekelné a szereplés az oválokon kívül.

    Zak Brown az Autosport podcastjában elárulta, ezeknek az álmoknak útját állja a tesztnapok hiánya az új naptárban.

    „Mindhármójukkal beszéltem.” – beszélt az Alonso, Button és Johnson alkotta trióról. – „Mindhárman szeretik az IndyCart, versenyezni akarnak és nagyon kompetitív személyiségek.”

    A koronavírus által okozott kihagyás azonban a bajnokok ellen dolgozik. Az amerikai sorozatban ugyanis törölték az előzetesen kijelölt évközi teszteket, így először élesben vezethetnének beugróként.

    „A tesztelési korlátozás megnehezíti a helyzetüket. Nem hinném, hogy bármelyikük előzetes tapasztalat nélkül beülne az autóba a pénteki szabadedzésen. Vannak olyan profik, hogy tudják, nem lehet csak úgy beugrani tesztelés nélkül.” – szögezte le Brown.

    Kiemelte, ez még nem jelenti azt, hogy a bajnokoknak le kéne mondaniuk erről az álmukról.

    „Mindezek ellenére nem lennék meglepve, hogyha egyiküket vagy akár mindhármójukat IndyCarban látnánk valamikor, ez nagyon izgalmas lenne.”

    Az IndyCar 2020-as megújított versenynaptára:

    Dátum Helyszín Pályatípus
    06.06. Texas Motor Speedway ovál
    06.21. Road America épített
    06.27. Richmond Raceway ovál
    07.04. Indianapolis Motor Speedway épített
    07.12. Exhibition Place utcai
    07.17. Iowa Speedway ovál
    07.18.
    08.09. Mid-Ohio Sports Car Course épített
    08.23. Indianapolis Motor Speedway ovál
    08.30. World Wide Technology Raceway (Gateway) ovál
    09.13. Portland International Raceway utcai
    09.19. WeatherTech Raceway (Laguna Seca) épített
    09.20.
    10.03. Indianapolis Motor Speedway épített
  • Ricciardo: Tiniként is lenyűgözött a sebesség

    Ricciardo: Tiniként is lenyűgözött a sebesség

    Daniel Ricciardo az egyetlen pilóta, aki az elhalasztott Ausztrál Nagydíj után a kontinensen maradt. Hazament szülővárosába Perthbe, ahol azért árgus szemekkel figyeli azt, hogy miképp alakul a koronavírus-járvány. Gyerekként Ricciardo mindig nagyon várta, hogy gokartozhasson, és mesélt is arról a Sky Sportsnak, hogy miként esett szerelembe a motorsporttal:

    „Mindig is lenyűgözött a sebesség, imádtam gyorsan menni. Ez volt igazából az első dolog, amit nagyon szerettem. Már akkor is a sebesség megszállottja voltam. Szerettem azt is, hogy veszélyes és izgalmas, mert ilyenek voltak a versenyek. Igazából ez az oka annak, hogy beleszerettem az autósportba.”

    A Renault versenyzőjének is volt persze kedvence fiatalon:

    „Igen, felnéztem sportolókra és autóversenyzőkre. A pilóták közül egyértelműen Ayrton Senna és Michael Schumacher voltak a kedvenceim, de nem csak az F1-ből választottam. A NASCAR-ból Dale Earnhardt volt a hősöm, úgy hívtam, hogy „‘The Intimidator” (A Megfélemlítő), ami igazán menő.”

    Végül Daniel azt is elárulta, hogy miképp változott meg az élete azzal, hogy ő is versenyző lett:

    „Normál esetben én vagyok a jó fej srác egy csoportban, de amint valami versenyről beszélünk, máris egy másik személyiséggé változtam.”

  • Félelmetes baleset történt a Daytona 500-on!

    Félelmetes baleset történt a Daytona 500-on!

    A versenyt Denny Hamlin nyerte – zsinórban másodjára -, de most senki nem erre figyel, hanem arra, hogy hogy van Ryan Newman, aki súlyos balesetet szenvedett a verseny végén.

    Newman csapata azt közölte, hogy a versenyző sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek.

    Newman az utolsó körben az élen állt, mikor Ryan Blaney lökhárítója meglökte Newman autóját, aki így kicsúszott a falhoz. Az autó előbb fejrefordult, majd átbucskázott egy másik autón is.

    Pár percbe telt, míg autóját talpra állították, majd Newmant kórházba szállították.

  • Az önkormányzat húzza a szavazást a Miami Grand Prix-ről!

    Az önkormányzat húzza a szavazást a Miami Grand Prix-ről!

    Szerdán Miami és Dade megye önkormányzata újra elhalasztotta a szavazást, amelyben zöld utat adnának a nagydíjnak, vagy elvetnék rendezés lehetőségét, és egy februári ülésre tolták.A Forma-1 jogtulajdonos Liberty Media nagyon is akar az országba egy második versenyt is, az amerikai cég a hazai piacot akarja ezzel erősíteni.

    A Liberty fő célja Miami lenne, de már így is sok gond volt a helyi önkormányzattal, akik nemigen akarják azt, hogy a városba jöjjön a száguldó cirkusz. Carlos Gimenez polgármester már kijelentette, hogy nem fognak pályát építeni a NASCAR által is használt Homestead köré, így ha a Forma-1 akar egy újabb városi pályát, akkor a Miami Dolphins Hard Rock Stadionja köré építsék meg azt.

    A Miami Nagydíj körüli újabb szavazásra február 4-én kerül spr.

  • 2020 után visszavonul Jimmie Johnson, NASCAR legenda!

    2020 után visszavonul Jimmie Johnson, NASCAR legenda!

    2020 lesz Jimmie Johnson utolsó teljes éve a NASCAR Cup Seriesben. Johnson egyike a legsikeresebb pilótáknak a NASCAR történelmében, és 2002 óta indult a szériában. A 44 éves versenyző hétszer lett bajnok, olyan szinten jegyzik mint Richard Petty-t, vagy Dale Earnhartot, tehát minden idők legjobbjai között. Ötször nyert zsinórban 2006 és 2010 között, ami NASCAR rekord.

    Johnson 83 versenyt nyert meg, ami a legtöbb az aktív pilóták között, 2001 óta pedig 651 versenyen indult eddig. Kétszer megnyerte a Daytona 500-at is, 2006-ban és 2013-ban. A Twitterén jelentette be a visszavonulását, ahol ennyit mondott:

    „Köszönettel tartozom az elmúlt 18 évért, hogy a NASCAR-ban versenyezhettem. Ez a sportág jó volt hozzám, és azt tehettem, amit igazán szeretek. Üldöztem egy álmot, és többet elértem, mint amit valaha is gondoltam. Várom már a következő szezont, ami számomra ünnepi lesz, hiszen az utolsó teljes évemet töltöm majd mint NASCAR Cup versenyző. Tudom, hogy ez a csapat mire képes, és remélem, hogy 2020 egyike lesz a legjobbaknak.”

    Ennek ellenére a lenyűgöző karrierje leghosszabb nyeretlen sorozatában van épp, mert utoljára Doverben nyert, 2017 májusában. A Hendrick Motorsport később nyilatkozik majd a 2021-es terveiről.

    https://www.facebook.com/JimmieJohnson/videos/562999694531303/

  • Grosjean: A Haas tulajdonosa támogatja őket a problémák ellenére

    Grosjean: A Haas tulajdonosa támogatja őket a problémák ellenére

    Gene Haas megérti, hogy szenved a Forma-1-es csapata 2019-ben, árulta el a csapat versenyzője, Romain Grosjean. Austinban a francia ugyanakkor kipróbálhatta a NASCAR autóját a társtulajdonos és milliárdos Tony Stewartnak. A Forma-1 rajongókat azonban inkább az érdekli, hogy mennyire is támogatja Gene Haas a saját F1-es csapatát, amely idén katasztrofálisan teljesít a Pirelli gumikon. A csapatvezető Günther Steiner le is szögezte:

    „Hála a jó Istennek, már csak két verseny van hátra. Jövőre egy új fejezetet nyithatunk a csapat életében. Sőt, nem is csak egy új oldal, hanem új könyv lesz ez.”

    Grosjean úgy véli, hogy a Haas csapata megnyugodhat a jövőjével kapcsolatban, hiszen a tulajdonos teljesen érti azt, hogy milyen dolog egyszer fent, egyszer lent lenni a motorsportok terén:

    „Az, hogy Gene Haas velünk van, mint aki rengeteget tud a versenyzésről, és hogy miként is működik ez, az sokat segít. Tudja, hogy a dolgok nem haladhatnak mindig abba az irányba, amit szeretnénk. Nagyon készséges volt, amikor felépítettük a csapatunkat. Persze a NASCAR és a Forma-1 nagyon más, de rálátással bír mindkettőre, ami nagy előny.”

  • Alonso számára nem elég vonzó az F1, de akkor hova tovább?

    Alonso számára nem elég vonzó az F1, de akkor hova tovább?

    Fernando Alonso ismét cáfolta, hogy F1-es visszatérésén dolgozna.

    Tudjuk, hogy a tavaly év végén távozó spanyol csak egy topcsapat hívására mondana igent. Úgy összességében azonban nem vonzó számára a királykategória, nem találja meg benne a kellő kihívásokat.

    „Az elmúlt években amit képes volt kínálni nekem, az nem elég” – mondta a száguldó cirkuszról Alonso egy spanyol lapnak. „Az F1 kivételes volt számomra, de ma már nem lelem meg benne azokat a kihívásokat, melyekre szükségem van.”

    A hamarosan 38-at betöltő kétszeres világbajnok hozzátette, hogy nem otthon ücsörög várva egy csapat hívását.

    „Mindig megválasztottam, mikor, hol és milyen szériában akarok versenyezni attól függően, mi tesz boldoggá. Tudom, mit csinálok. Nem szándékosan hagyok nyitva ajtókat magam mögött azzal a reménnyel, hogy valaki hívni fog. Az alapján döntök, mi tesz boldoggá.”

    Az nem lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy Alonsónak pontos tervei vannak 2020-ra, vagy legalábbis ezeket nem kürtöli világgá. Mindenesetre a Dakaron biztosan nem indul jövőre.

    „Vonzó verseny, de nem esik egybe az én stílusommal. Sosem versenyeztem még terepen, és most hirtelen elszánni magam, hogy megyek a világ legkeményebb rallyversenyére, kissé extrém lenne.”

    A NASCAR lehet még opció, mert egyesek szerint a Toyota biztosítana neki helyet. Rop Leupen, a Toyota motorsportprogramjának vezetője viszont nyilatkozott az El Mundo Deportivo hasábjain: „Idén nem. De Fernando megy-e? Sosem lehet tudni.”