Címke: NASCAR Xfinity Series

  • Nem indít Xfinity csapatot a Team Penske 2022-ben

    A Team Penske, amely 2009 óta minden szezonban indított versenyzőt a NASCAR Xfinity Series-ben, az idei szezonban azonban nem tervez résztvenni a széria futamain.

    Walt Czarnecki, a Team Penske alelnöke ugyanakkor elmondta, hogy ez változhat, ha a szponzoraik bármelyike szeretne megjelenni a szériában.

    A csapat Xfinity-programja két versenyzői bajnoki címet és négy tulajdonosi koronát hozott a konyhára

    Brad Keselowski adta a Team Penske első NASCAR-bajnoki címét, amikor 2010-ben megnyerte az Xfinity egyéni bajnoki címét.

    A szervezet 2013-15 között egymás után nyerte meg a tulajdonosi címeket. Keselowski, Joey Logano, Ryan Blaney és AJ Allmendinger egy-egy győzelmet aratott a csapat színeiben 2013-ban.

    Blaney, és a csapatot idén elhagyó Keselowski 2014-ben is futamot nyert a csapat számára. A két versenyző mellé még Joey Logano is feliratkozott 2015-ben a futamgyőztesek listájára.

    A Team Penske 2017-ben Keselowski, Blaney, Logano és Sam Hornish Jr. győzelmeinek köszönhetően hódította el a tulajdonosi címet utoljára.

    Az utóbbi években Austin Cindric vitte a hátán a csapatot, hiszen 2020-ban bajnok lett, 2021-ben pedig második. Ezidő alatt 13 győzelmet aratott.

  • Nagy változások jöhetnek a NASCAR-ba Brown miatt

    A NASCAR döntése, miszerint elutasította az LGBcoin megjelenését Brandon Brown Xfinity autóján, nagy változásokat hozhat a széria jövőjébe.

    A szankcionáló testület fontolóra vette a szabályok megváltoztatását, hogy korlátozza az olyan szponzorációkat, amelyekről úgy véli, hogy politikai jellegűek, mivel arra törekszik, hogy a lehető legkevésbé legyen megosztó.

    Bár a NASCAR-nak a múltban is voltak szponzori vitái és konfliktusai, a politikai jellegű szponzorációk jóváhagyásának megtagadása nehezebbé válhat az Egyesült Államok jelenlegi politikai klímájában – írja Bob Pockrass, a Fox Sports újságírója.

    Ez mindenki számára nagyon kényes kérdéssé vált” – mondta Eddie Gossage, a Texas Motor Speedway korábbi elnöke, aki tavaly egy hasonló szponzorációs vitába keveredett, amikor az NRA (Nemzeti Fegyvertartók Szövetsége – a szerk.) szponzorált egy versenyt a pályáján.

    Ez az a pont, ahol a NASCAR, vagy egy bármilyen liga számára nehézzé válik azt mondani, hogy nem engedélyezzük, mert vannak bizonyos dolgok, amelyek nem biztos, hogy ide tartoznak, és ez megítélés kérdésévé válik – és akkor a szankcionáló szervezetet vagy a ligát azzal vádolják, hogy politikai álláspontot képvisel.

    A Brandon Brown történet

    Brown akaratlanul is politikai figurává vált, amikor októberben megnyerte az Xfinity futamot Talladega-ban.

    Brown megpróbálta kihasználni a szlogen hírnevét, és üzletet kötött a LGBcoin kriptopénzzel, amely a skandáláshoz kapcsolódva jött létre.

    A NASCAR közben teljes zűrzavart okozott, hiszen karácsony után elfogadta a szponzorációt, azonban január első hetében hivatalosan is elutasította azt.

    Az LGBcoin legnagyobb befektetője perrel fenyegetőzik, kártérítést szeretne azoknak, akik a kriptopénzbe fektettek, amelynek értéke a NASCAR döntését követő órákban esett.

    A szabálykönyv azonban kimondja, hogy a széria bármikor és bármit dönthet a szponzorációk kapcsán.

    A NASCAR-nak valamikor tisztáznia kell a szabályokat” – mondta Ramsey Poston, a NASCAR korábbi szóvivője, aki a Tuckahoe Strategies tanácsadó céget működteti. „Ezt a határvonalat nagyon trükkös lesz meghúzni.

    Vannak könnyen megítélhető esetek, amelyek egyértelműen gyűlöletbeszédnek tekinthetőek. A nehéz rész a NASCAR számára az, hogy szinte bármi politikai jellegűnek mondható.

    NASCAR a világ ellen

    Amerika premier zárt kasztnis bajnoksága nem hátrál meg a konfliktusokról, ha szponzorációkról van szó. A széria nyert már pert amerikai egyik legnagyobb telekommunikációs cége, az AT&T ellen is.

    Az aggodalmak egy részét az okozta, hogy a szponzoráció kérdéses lesz-e a versenyt közvetítő tv társaság számára – a NASCAR jelezte, hogy nem konzultált a csatornákkal az LGBcoin-döntésről -, de a széria is tudja, hogy a márka integritása és imázsa forog kockán ilyenkor.

    A NASCAR döntése azt mutatja, hogy az LGB – a szponzor szerint ez más, mint a „Let’s Go, Brandon” felirat – átlépte a határt. De hol van a határ? Ha nincsenek politikai szponzorációk, akkor mi számít politikai szponzorációnak? – Írja Pockrass.

     

  • Megvan Noah Gragson új crew chief-je

    Luke Lambert lesz Noah Gragson crew chief-je az idei szezonban az Xfinity Series-ben, jelentette be kedden a JR Motorsports.

    A NASCAR Xfinity Series 2021-es szezonjának bajnoki harmadikjának munkáját eddig Dave Elenz segítette, ő azonban 2022-ben Aric Almirolának lesz a csapatfőnöke a NASCAR Cup Seriesben.

    Lambert az elmúlt két szezonban a Roush Fenway Racingnél állt szolgálatban, ahol Chris Buescherrel és Ryan Newmannel dolgozott.

    A 39 éves Lambert utoljára 2012-ben szerepelt az Xfinity Series-ben, ahol Elliott Sadlert segítette a pontverseny második helyén végezni.

    Most Lambert a 23 éves Gragson karrierjét fogja majd egyengetni, aki az elmúlt szezonban három Xfinity-győzelmet aratott.

    Nagyon izgatott vagyok, hogy lehetőséget kapok a JR Motorsportnál” – mondta Lambert a csapat közleményében. „Szerencsés voltam, hogy sok igazán jó csapatnál megfordulhattam eddigi pályafutásom során, és a JR Motorsportot nem különbözik ezektől. Nagyon fényesnek látom a jövőt.

    Izgalommal tölt el, hogy lehetőségünk van igazán versenyképesnek lenni, és a cél mindenképpen az, megpályázzuk a NASCAR Xfinity Series bajnoki címét. Ez az, aminek részese akarok lenni.

    Alig várom, hogy elkezdhessek Luke-kal dolgozni” – mondta a JR Motorsports 9-es autóját terelgető Gragson.

    Azok után, hogy milyen közel voltunk a bajnoki címhez a tavalyi szezonban, rengeteg lendület van a csapatunkban, és úgy gondolom, hogy Luke új perspektívát, és tapasztalatot fog adni a JR Motorsportnál már meglévő tudásunkhoz.

  • Hivatalos: Nem lehet Brandon Brown szponzora az LGBcoin

    A NASCAR meghozta döntését, így szponzor nélkül maradt Brandon Brown, a NASCAR Xfinity Series versenyzője.

    A széria egyik legmegbízhatóbb riportere, Bob Pockrass hivatalos forrásokra hivatkozva bejelentette, az LGBcoin nem kapta meg az engedélyt Brandon Brown szponzorálására.

    December 30-án Brown jelentette be, hogy az LGBcoin.io kriptopénz mémérme lesz a 86-os Chevrolet-jának elsődleges partnere.

    A NASCAR illetékesei azonban ezt követően közölték, hogy semmit sem hagytak jóvá, és a csapat elhamarkodottan tette meg a bejelentést.

    Eddig úgy tűnt, talán megváltozhat a NASCAR álláspontja az esetről, azonban Január 4-én kiderült, az LGBcoin szponzorációja el lett utasítva.

    A FOX Sports riportere szerint: „A szponzoráció soha nem volt hivatalosan jóváhagyva a széria által. Az én tippem: A kérelemben mindössze annyi szerepel, hogy a főtámogató egy kriptopénz és a tisztviselő, aki jóváhagyja a szponzorokat, sietve, még az ünnepek előtt megpróbálta jóváhagyni a kérelmet – ezzel is segíteni akart a csapatnak-, így nem vette észre, hogy tulajdonképpen miről van szó, és nem is beszélte meg azt a feletteseivel.”

    Pockrass hozzátette, a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a NASCAR weboldala, ahová a csapatok a festéseiket feltölthetik, még nem volt aktív abban az időszakban.

    A széria részéről viszont 2021 novemberében már jött egy nemleges válasz a Brandonbilt Motorsports felé a „Let’s go Brandon” szponzorációval kapcsolatban.

    Bármit visszautasíthat a NASCAR

    A NASCAR szabályzata leírja:

    • A NASCAR megtagadhatja a versenyzőtől az eseményen való részvételt, ha a NASCAR úgy ítéli meg, hogy bármely reklám, szponzorációs vagy hasonló megállapodás, amelynek a versenyző a szerződő fele, bármely okból, károsíthatja a sportág közmegítélését, vagy káros a NASCAR-ra, a sorozat szponzorára vagy a promóterre nézve.
    • Olyan Matricák, reklámszlogenek, festési sémák és egyéb grafikai minták és szövegek a járművön, amelyeket a NASCAR előzetesen nem hagyott jóvá nem használhatók. Ezeket a crew chiefnek az esemény előtt engedélyeztetnie kell a NASCAR tisztviselőivel. A matricák felülvizsgálata és jóváhagyása, reklámszlogenek, festési sémák és egyéb grafikai tervek és szövegek a járművön való megjelenésének jóváhagyása a NASCAR kizárólagos belátása szerint történik, és ezek bármilyen okból elutasíthatóak. Minden NASCAR tag elfogadja a NASCAR jövőbeni döntéseit ilyen ügyekben.

    Egy másik NASCAR újságíró, Jim Utter információ szerint az idei szezonban frissülni fog ez a szabályzat a Brandon Brown-t érintő történések miatt.

  • Elképesztően realisztikus lett Watkins Glen az iRacingben – VIDEÓ

    Decemberi frissítésében adta ki az iRacing legújabb pályáját. Watkins Glen pedig nem okozott csalódást a játékosoknak.

    A Reddit NASCAR csatornájára feltöltött videóban jól látszik, mennyire pontos lett a lézer szkennelt pálya.

    Mi is a lézer szkennelés? A lézerszkennelésnek köszönhetően a hitelesen modellezett pályák megegyeznek a valóságban létező társaikkal, az útfelületen található repedésektől és horpadásoktól kezdve a meghatározó domborulatokig és hullámzásokig, amelyek minden egyes pálya identitását adják.

    Az AndonRacing felhasználó által feltöltött videón egy iRacinges kört, valamint Ty Gibbs körét hasonlíthatjuk össze, a helyszín pedig Watkins Glen. Mindkét autó az Xfinity Series-ben használt Toyota Supra.

    iRacing’s recently rescanned version of Watkins Glen in AI (top) vs. Ty Gibs around Watkins Glen in August of 2021. Credit: me. 🙂
    byu/AndonRacing inNASCAR

  • A NASCAR nem hagyta jóvá Brandon Brown szponzorát

    Néhány órával Brandon Brown 2022-es szponzorának bejelentését követően a NASCAR cáfolta, hogy jóváhagyta volna a támogatót.

    Brandon Brown új szponzora az az LGBcoin lett, mely cégnek megkérdőjelezhető hírneve van az Egyesült Államokban.

    Ennek ellenére keleti parti idő szerint délelőtt 10 órakor a Brandonbilt csapat büszkén jelentette be, hogy a NASCAR is jóváhagyta a szponzorációt.

    Az LGBcoin a Let’s Go Brandon Coin rövidítése, mely a jobboldal politikai mottója lett az elmúlt hónapokban.

    A Motorsport.com információ szerint azonban a NASCAR nem hagyta jóvá a szponzorációt, és a csapat az engedély nélkül jelentette be azt.

    Amit biztosra vehetünk, hogy ennek a sztorinak itt még nincs vége.

  • Szponzort talált „Let’s go Brandon”, jöhet a teljes szezon

    Brandon Brown szomorú története vidám fordulatot vett, hiszen az LGBcoin támogatásával teljes szezont fut majd a NASCAR Xfinity Seriesben!

    Múlt héten írtunk Brandown Brown megpróbáltatásairól, a talladegai győzelmének apropóján.

    Az LGBcoin egyébként pont azért jött lére, hogy kihasználja a Let’s Go Brandon rigmus népszerűségét.

    „Nagyon örülünk, hogy a 2022-es NASCAR Xfinity Series szezonban a Brandonbilt Motorsports és Brandon Brown partnerei lehetünk” – mondta James Koutoulas, az LGBcoin HODLer és a Typhoon Capital Management alapítója.

    „Brandon nemcsak hihetetlenül tehetséges versenyző, hanem korát meghaladóan bölcs, megfontolt egyéniség is. Elkötelezettsége és a szakmájára való összpontosítása inspiráló, személyes története pedig olyan, amelyre mindannyian büszkék lehetünk – a siker és a kitartás amerikai története. Brandon valóban Amerika versenyzője.”

    Brown lesz az első NASCAR-versenyző, aki több kripto szponzorációt is szerzett már karrierje során.

    „Az LGBcoin pénzügyi támogatása hihetetlenül fontos, különösen a csapatunk növekedésének egy ilyen fontos pillanatában, amikor azon dolgozunk, hogy a következő szintre lépjünk” – mondta Brown.

    „Attól kezdve, hogy azon tűnődtünk, hogy lesz-e elég pénzünk a további versenyzéshez, az első nagy győzelmemen át (Talladega-ban, nem is akárhogyan), egészen addig, hogy akaratlanul is mém lettünk, ez az elmúlt szezon hullámvasút volt.”

    „Az olyan szponzorok támogatása, mint az LGBcoin, képessé tesz minket arra, hogy a lehető legversenyképesebbek legyünk, és már alig várom, hogy 2022-ben is keményen versenyezzünk a pályán” – jelentette ki a fiatal versenyző.

     

  • Csak vezetni szeretnék – Brandon Brown a nem kívánt népszerűségről

    Brandon Brown életének legszebb pillanatát élte át a 2021-es talladegai Xfinity versenyen. Egy politikai megnyilvánulás a nézők részéről viszont tönkretette a napját.

    A 28 éves Brown 8 éves kora óta álmodozott erről a pillanatról, és valószínűleg nem találunk nála nagyobb NASCAR rajongót a garázsban.

    A talladegai győzelmét azonban beárnyékolja egy nézői skandálás, amely az új politikai rezsimet szidta, és amelyet az NBC riportere akkor tévesen „Let’s go Brandon” rigmusnak hallott.

    Sajnos ez a történet azóta is álmatlan éjszakákat okoz a versenyzőnek, hiszen az ellenzékben lévő politikai párt kampánya arcának szeretné őt választani, míg a szlogen a párt új mottójává vált.

    Brandon Brown-t azonban nem érdekli a politika, és csak versenyezni szeretne.

    „Az egész sportágunk a szponzorokra épül, így nem szeretnénk senkinek az oldalára állni. Ezzel a saját megélhetésünket tennénk kockára. Ráadásul nem szeretem a politikát és soha nem is szeretnék ezzel foglalkozni.”

    Ha nem is foglalkozik a politikával, a neve már így is egyet jelent az amerikai ellenzék kormány ellenes kampányával.

    „Ennek a győzelemnek egy boldog pillanatnak kellett volna lennie számomra, a csapatom és a szponzoraim számára. Egy ugródeszkának. Ehhez képest egy meme lett belőle, és már nem is nagyon merünk beszélni erről a győzelemről, mert mindig a skandálásra terelődik a szó.”

    A fiatal versenyzőnek a 2021-es év jelentette az áttörést. A nyár folyamán szponzorációs problémákkal küzdött, azonban a talladegai győzelme pont jókor jött.

    Az apja által üzemeltetett csapat már a megszűnés szélén állt, azonban az ekkor marketing szakos Brandon a saját kezébe vette az irányítást, és egy humoros videó segítségével új támogatókat szerzett magának.

    A New York Times teljes interjúja itt található meg.

  • Régi és új arcok az Our Motorsports 2022-es felállásában

    Az Xfinity Seriesben szereplő Our Motorsports 2022-ben három fős alakulattal támad.

    Brett Moffitt, a csapat régi motorosa meghosszabbította a szerződését, így továbbra is a csapatnál folytatja.

    „Izgatott vagyok, hogy folytathatjuk a közös munkát az Our Motorsports-al. Chris Our remek főnök, ezért nem is érzem munkának azt amit itt csinálunk. Az elmúlt években leraktuk az alapokat, így most itt az idő, hogy 2022-ben ismét szintet lépjünk” – mondta 2018-as Truck Series bajnok Moffitt.

    Moffitt egyik új csapattársa az a Jeb Burton lesz majd, aki 7 éve versenyzik már a szériában.

    „Nagyon értékelem, hogy Chris Our lehetőséget ad nekem. Szeretnék valami különlegeset alkotni, és versenyeket nyerni ezzel a csapattal” – jelentette ki a motivált Burton, akinek eddig mindössze egy győzelme van a kategóriában.

    „Több éves szerződést írtunk alá, így ez megnyugvást, és biztos alapokat jelent mindkét fél számára” – tette hozzá Burton.

    Harmadikként Anthony Alfredo csatlakozik a csapathoz. Neki mindössze 19 rajtja van az Xfinity Seriesben, éppen ezért elmondhatjuk, hogy karrierje első nagy lehetőségének kapujában áll.

    „Alig várom, hogy kezdődjön az év. Az Our Motorsports szép fejlődést mutatott be az elmúlt években, ezért szeretném hozzátenni a magamét a csapat további növekedéséhez” – mondta Alfredo.

    Az Our Motorsports 2020-ban csatlakozott a NASCAR Xfinity Series-hez, és 2021-ben arra készülnek, hogy megszerezzék első győzelmüket.

  • Elhunyt Danny Earnhardt, Dale Earnhardt testvére

    Elhunyt Danny Earnhardt, Dale Earnhardt testvére

    Pénteken, a kora reggeli órákban elhunyt Danny Earnhardt, a híres autosportos család sarja. 66 éves volt.

    Danny az utóbbi években a NASCAR Xfinity Seriesben jeleskedő JR Motorsports felfüggesztésekkel foglalkozó részében dolgozott.

    A 2005-ben alapított csapat egyik első dolgozója volt, hiszen nagyon jó kapcsolatot ápolt unoköccsével, és a csapat tulajdonosával, Dale Earnhardt Jr.-al.

    Danny karrierje testvére oldalán kezdődött, 1973-tól kezdve tagja volt a Dale Earnhardtot kiszolgáló szerelői csapatnak.

    Az ő halála után váltott, ekkor eleinte Dale Jr. pit crew-jának lett az egyik fő vezére, majd utolsó éveiben a JR Motorsports háttérben dolgozó csapatának vált egyik meghatározó alakjává.

    Őszínte részvétünk az egész családnak.