Natalie Decker az MBM Motorsport a 13-as rajtszámú NERD Focus Fordját vezeti majd a NASCAR Xfinity Series talladegai versenyén.
Natalie Decker idén eddig két Xfinity versenyen indult el. Daytonában nem tudta kvalifikálni magát, Martinsville-ben pedig fékproblémákkal küzdött.
A szombaton rendezendő Xfinity versenyen Decker immáron a harmadik csapatában fog indulni, miután Daytonában a Reaume Brothers Racing, Martinsville-ben az RSS Racing, most pedig az MBM Motorsports színeiben fog versenyezni.
„Nagyon szeretek superspeedway pályákon versenyezni, és már alig várom, hogy visszatérjek Talladega-ba, mivel ez lesz a második alkalom, hogy az Xfinity Series-ben indulok idén” – mondta Decker, a sajtóközleményében.
„Ez lesz az első alkalom, hogy Carl Long csapatánál vezetek majd, és már nagyon várom ezt a lehetőséget.
Szponzorom, a NERD Focus először fog szerepelni Talladega-ban, és már alig várom, hogy végigkísérhessem őket a Talladega Boulevard-on, hogy találkozhassanak a csodálatos szurkolókkal.„
Hatalmas balhé kerekedett a NASCAR Xfinity Series Martinsville-i futamán, miután Ty Gibbs és Sam Mayer összeverekedett.
Sam Mayer és Ty Gibbs története hosszú időre visszavezethető. Együtt kezdték karrierjüket, ugyanazokban a szériákban nevelkedtek, és nem egyszer, nem kétszer már baleseteztek.
Pénteken Martinsville-ben ez a történelem forrpontra jutott, miután a másodéves pilóta félreállította Gibbst az útból a NASCAR Xfinity Series Martinsville-i versenyének utolsó kanyarjában.
Mayer utolsó körös húzása azonban nem is a győzelemért, hanem a NASCAR Xfinity Series éves Dash 4 Cash kezdeményezésének részeként járó 100 000 dolláros bónuszért történt.
Az agresszív mozdulat azonban mindkét versenyzőnek a bónuszába került, hiszen AJ Allmendinger elment melletük, így ez az övé lett.
Ty Gibbs – aki ebben a szezonban háromszor nyert a sorozatban – nem volt elégedett Mayerrel az utolsó körös mozdulat miatt, és többször is megpróbálta összetörni a JR Motorsports pilótáját a levezető körben.
Amikor a páros a boxutcába hajtott, és kikászálódtak autóikból, Ty Gibbs láthatóan mérges volt Mayerre, odamasírozott az autójához, és azonnal szembeszállt vele.
Miután Gibbs először meglökte riválisát, a páros némi kiabálásba és lökdösődésbe keveredett.
Miután a lökdösődés nagysága miatt a páros Gibbs autója elé került a boxutcában, a dulakodás egyre hevesebbé vált, ami végül oda vezetett, hogy a Joe Gibbs Racing versenyzője behúzott egyet Mayernek – ráadásul úgy, hogy sisakját le sem vette.
Ettől a ponttól kezdve a dolgok eldurvultak, mivel egy tömegverekedés alakult ki a boxutcában, ahol a NASCAR hivatalos személyei és a boxutcában tartózkodó különböző személyek is belekeveredtek a hatalmas kavarodásba, és egyre több ütést kaptak.
Egy tisztviselő könnyebben meg is sérült. Az incidens után a NASCAR 10 perces beszélgetést tartott a két versenyzővel – mely az információk szerint – kézfogással zárult.
Dale Earnhardt Jr. visszatér a NASCAR-ba, hogy részt vegyen az Xfinity Series péntek esti Martinsville-i versenyén.
Dale Jr. tavaly októberben jelentette be, hogy 2018 óta immáron ötödször is visszatér a NASCAR Xfinity Series-be.
Earnhardt a tavaszi Martinsville Speedway-en megrendezett futamot választotta, miután évek óta azt nyilatkozta, hogy szívesen versenyezne itt újra.
A JR Motorsports társtulajdonosa, aki csapata ötödik Chevrolet-jét fogja vezetni a péntek esti 250 körös versenyen a Virginia állambeli Ridgewayben található négy kanyaros, 0,526 mérföldes (0,847 kilométeres) oválon, még nem nyert futamot azóta, hogy 2018-ban elkezdte ezt az éves hagyományt.
A 24-szeres Xfinity Series-győztes Earnhardt 2018-ban a Richmond Racewayen a negyedik helyen végzett, majd 2019-ben a Darlington Racewayen az ötödik, 2020-ban pedig a Homestead-Miami Speedwayen ismét az ötödik helyen végzett. 2021-ben visszatért a Richmond Racewayre, és a 14. lett.
Bár ez lesz Earnhardt ötödik egymást követő egyszeri fellépése a NASCAR második legmagasabb szintű versenyén, egy olyan esemény fog eljönni, amire 2018 óta nem volt példa.
A 47 éves versenyző ugyanis a péntek esti futamon a 88-as rajtszámú Chevrolet-t fogja vezetni – írja a Beyond the Flag.
Earnhardt a 88-as rajtszámot használta a Hendrick Motorsportsnál töltött 2008 és 2017 közötti időszakában.
2019-ben, 2020-ban és 2021-ben a 8-as számot használta, amely egyrészt nagyapjára, Ralphra, másrészt apjára, idősebb Dale-re emlékeztet – és egyben az a szám, amelyet 2000 és 2007 között használt, amikor a Dale Earnhardt, Inc. színeiben versenyzett.
Rick Hendrick csapatához való átigazolásakor a 88-as számra váltott, mivel Teresa Earnhardt megvétózta, hogy a 8-as számot magával vigye.
Dale Earnhardt Jr. a NASCAR Xfinity Series kvalifikációján a 30. helyet érte el, de biztosak lehetünk benne, hogy a versenyen előrébb fog jönni.
A NASCAR Xfinity Series magyar idő szerint szombaton, hajnali fél 2-kor kezdődő futamát is mindenképp érdemes lesz tehát követni.
Rajah Caruth a NASCAR diverzitást segítő programából került – immáron – a NASCAR Xfinity Series-be, és Richmondban már be is mutatkozott.
Többek között Jimmie Johnsont, Kevin Harvickot, Carl Edwardsot és Jeff Burtont követte. Tizenkét évesen láthatta őket először személyesen a Richmond Raceway-en.
„Sok mindenre emlékszem arról a napról” – mondta a 20 éves versenyző. „Emlékszem, hogy meglepődtem, hogy egyáltalán eljutottam a versenyre. Emlékszem, hogy láttam a lelátókat. Nem változott meg a fejemben, hogy milyen érzés volt az. Olyan régóta vártam erre.”
Caruthnak is várnia kellett arra, hogy először vezethessen valódi pályán. Képességeit versenyszimulátorokon csiszolta, amelyek a sportágban a kezdők és a profik körében egyaránt nagyon népszerű edzéseszközzé váltak.
„Elég gyakran versenyeztem az iRacingen, és elég jól teljesítettem” – emlékezett vissza Caruth. Karrierje 637 iRacing-indulása során 69 győzelmet és 258 top 5-ös helyezést ért el. „A szimulátoros versenyzés volt az egyetlen utam.”
Ez vezetett ahhoz, hogy kipróbálhassa magát a NASCAR Drive For Diversity programjában.
Bubba Wallace és Lewis Hamilton inspirálta őt
Caruth a Greenville-Pickens Speedwayen indult late modellekkel, ahol megszerezte első győzelmét, és tavaly a harmadik helyen végzett az ARCA Menards Series East bajnokságban.
Az Alpha Prime Racing eleget gondolt a potenciáljáról ahhoz, hogy hat futam erejéig kipróbálhassa magát idén az Xfinity sorozatban.
„Csak remélem, hogy nem veszek majd el a tömegben versenyzőként” – mondta Caruth. „Sokszor túl sok nyomást helyezek magamra, és nem élvezem a pillanatot. Még az első Late Model győzelmemről sem emlékszem sok mindenre.”
Caruth kiegyensúlyozott, tapasztalt veteránnak mutatja magát, ami persze nem igaz. Ugyanakkor ez nem csak számára hatalmas lehetőség, de más afroamerikai gyerekek számára is utat nyithat, hogy kövessék bármilyen versenyzői álmukat.
„Ez óriási dolog” – ismerte el Caruth. „Ez eldöntheti vagy megtörheti a karrieremet. Ha nem teszem azt, amit tennem kell, az nagy hatással lesz másokra is.”
„Örülök a felelősségnek és a kötelességnek, ami rám hárul. Én voltam az a gyerek, aki a tévében nézte a versenyeket, és azt kívánta, bárcsak én lennék az.”
„Sokat jelentett, hogy láttam Bubba Wallace-t és Lewis Hamiltont versenyezni, akik úgy néztek ki, mint én. Én csak a legjobbat fogom kihozni magamból.”
Rajah Caruth élete első versenyén a 24. helyen végzett a Richmond Raceway-en.
Natalie Decker is ott lesz a hétvégi NASCAR Xfinity Series Martinsville-i versenyén. Az út oda azonban nem volt egyszerű.
Decker-t hétfőn este hívta fel csapata, hogy azonnal be kellene mennie a csapat műhelyébe, és méretre kell szabniuk ülését.
Történt ugyanis, hogy egy teljesen más testalkatú versenyző vezette a múlt hétvégén az autóban – név szerint Kyle Sieg – így értelemszerűen az az ülés nem felelt volna meg a hölgyversenyzőnek.
Ezután kezdődött a két éjszakás folyamat: Decker és csapata hazament, hogy egy saját ülésüket hozzák el, majd homologizálni kellett azt, beszerelni az autóba – mindezt úgy, hogy közben egy Észak-karolinai autóműhelyben próbálták meg helyrerázni a gépet a richmondi ütközés után.
Natalie Decker a két hosszú éjszaka ellenére nagyon élvezte az egészet, és a lehetőséget sem akarta elszalasztani, amit a Martinsville-i indulás jelent neki.
„Ezek hosszú éjszakák voltak. De nem bánom, mert imádok mindent, ami az autóversenyzésről szól. Ha hajnalig benn kell lennünk a műhelyben, akkor hajnalig benn leszünk. Alig várom, hogy végre versenyezhessünk Martinsville-ben” – mondta Natalie Decker a videójában.
Majd a csapat közleményében hozzátette: „A tavalyi Xfinity-futam volt karrierem egyik legszórakoztatóbb versenye. Wisconsinban nőttem fel, ahol minden hétvégén rövidpályás versenyeken nőttem fel, így Martinsville egy kicsit olyan, mintha otthon lennék.”
„Bár az utolsó pillanatban jött a felkérés, a célom az, hogy egy újabb erős futamot teljesítsek, mint tavaly.”
Decker keserédes szezont tudhat eddig magáénak, hiszen februárban nem tudta magát kvalifikálni a NASCAR Xfinity Series daytonai nyitófordulójára, utána azonban márciusban Trans-Am sportautó versenyt nyert a Charlotte Roválon.
Ez lesz tehát az idei második próbálkozása a 24 éves versenyzőnek, akit a hétvégén majd a 28-as autóban láthatunk körözni.
Natalie Decker mellett lesz még egy nagy visszatérő az Xfinity Series hétvégi versenyén, aki nem más, mint Dale Earnhardt Jr.
Ty Gibbs nem kegyelmezett csapattársának, és megnyerte a NASCAR Xfinity Series richmondi versenyét Nemechek előtt.
A NASCAR Xfinity Series szombati versenye a Richmond Raceway-en a várakozásokkal ellentétben egy meglehetősen tiszta futam volt. Legalábbis az utolsó körig az volt…
A verseny utolsó szakaszának teljes időtartama alatt a Joe Gibbs Racing versenyzői, John Hunter Nemechek és Ty Gibbs macska-egér játékot vívtak a győzelemért, mindkét pilóta egy másodpercen belül maradt egymáshoz ezidő alatt.
Öt körrel a vége előtt aztán egymás mellé került a páros, és oda-vissza előzgették egymást – ráadásul többször össze is értek.
A verseny utolsó körében a dolgok a tetőfokra hágtak, amikor Gibbs – aki akkor a második helyen állt – a kettes kanyar kijáratán megtolta Nemecheket, így a 19 éves pilóta a Camping World Truck Series versenyzője mellé tudott kerülni.
Gibbs ezután agresszívan későn fékezett a 3-as kanyar előtt, és szimplán letolta a pályáról riválisát.
„Megérdemlem majd, ha esetleg ezt visszakapom” – mondta a 19 éves Gibbs. „Megérdemlem. A győzelmekért versenyeztünk, és nehéz őket megszerezni, úgyhogy muszáj voltam ezt megtenni.”
„John Hunter (Nemechek) egy kicsit gyorsabb volt, és remek versenyt futottunk. Egyszerűen csak későn fékeztem, és ki kellett ütnöm őt, hogy nyerjek. Ilyen a rövid pályás versenyzés.”
Nemechek sejtelmesen, de profihoz illően nyugodtan nyilatkozott a finis után.
„Ő és én hétfőn rendezzük le a dolgot. Szimplán kilökött. Meg sem próbált bekanyarodni. Tudod, a versenyzők nehezen felejtenek” – utalt ezzel arra Nemechek, hogy vissza fogja adni még ezt Gibbsnek.
AJ Allmendinger domináns győzelmet aratott a NASCAR Xfinity Series austini versenyén, ahol a 46 körből 27-et az élen töltött.
Minden alkalommal, amikor a NASCAR Xfinity Series egy épített pályára megy, az elvárás az, hogy mindenkinek AJ Allmendingerrel és a Kaulig Racinggel kell megküzdenie a győzelemért.
Ez ismét így volt a szombati Pit Boss 250-es versenyen a Circuit of The Americas pályán, és bár az élen új kihívói akadtak, a 40 éves versenyzőnek sikerült megszereznie hetedik épített pályás győzelmét a NASCAR Xfinity Series-ben.
Allmendinger – aki idén mind a hat versenyén a top10-ben végzett – 27 körön át vezetett, és egy újraindításnál, kevesebb mint 15 körrel a vége előtt megelőzte Ross Chastain-t. Ezzel megszerezte 11. győzelmét a NASCAR Xfinity Series-ben.
„A Kaulig Racing összes dolgozója nagyon keményen dolgozott. Soha nem pihennek” – mondta Allmendinger.
„Annyira szerettem volna nyerni. De tudtam, hogy ha jól vezetek, akkor az autónak meglesz a sebessége. A legjobb módja annak, hogy megmutassuk, milyen keményen dolgozik ez a csapat, ha versenyeket nyerünk.”
„Köszönöm a feleségemnek, hogy elviselte a nyafogásomat és a sírásomat, hogy mennyire béna vagyok. A Cup edzések és a kvalifikáció nem sikerült a legjobban, de ez jó volt, és holnap újra támadni fogunk!”
Így ünnepelte csapatával győzelmét AJ Allmendinger Fotó: Dylan Buell/Getty Images/NASCAR Media
Szoros verseny a dobogóért
Austin Hill, a NASCAR Xfinity Series újonca lett a második, alig több mint két másodperccel lemaradva Allmendinger mögött. A Kaliforniában győztes Cole Custer a harmadik helyen végzett az SS Green Light Racing színeiben, a JR Motorsports csapattársai, Noah Gragson és Sam Mayer pedig az első ötben zártak.
Az utolsó néhány körben két top 5-ös autót is kiintettek a versenybírák pálya rövidítés miatt, így járt Jeb Burton, és Jeremy Clements is.
Myatt Snider, aki az idei szezonban még nem tudott egyszer sem a legjobb 20 között végezni, a hatodik helyen végzett, a top 10-et pedig Brett Moffitt, Jade Buford, Miguel Paludo és Sheldon Creed zárta.
Ami a DGM Racing számára bámulatos hétvégének indult, hiszen a szervezet mindhárom versenyzője a top10-ben kezdett, nem zárult ilyen varázslatosan, hiszen Preston Pardus (14.) szerezte meg a csapat legjobb helyezését.
Ross Chastain, aki 14 kört vezetett és folyamatosan Allmendinger legnagyobb riválisa volt a verseny során, végül a 17. helyen végzett, miután Landon Cassill – Allmendinger csapattársa – megpördítette őt az utolsó újraindításnál.
Bubba Wallace sokáig esélyes volt egy top 5-re is a Joe Gibbs Racing 18-as rajtszámú autójával, azonban a verseny vége felé váltóproblémák miatt hátraesett, és végül a 28. lett.
A pole-ból induló Ty Gibbs sem járt sokkal jobban, hiszen a 20 körben kénytelen volt a boxutcába vinni az 54-es rajtszámú Toyotáját, mert úgy tűnt, hogy a jobb első gumival van probléma. Kiderült, hogy a probléma egy törött szelep volt.
A COTA-t elhagyva Noah Gragson továbbra is egypontos előnnyel vezet AJ Allmendinger előtt az alapszakasz pontversenyében, Ty Gibbs, Justin Allgaier és Josh Berry zárja az első ötöt.
[hfcm id=”2″]Ty Gibbs az utolsó pillanatban szerezte meg a pole pozíciót, és legyőzte a Cup Seriesből érkező riválisait, Chastaint és Custert.
Nem számít a pálya hossza, tájolása vagy elhelyezkedése, Ty Gibbs továbbra is bizonyította, hogy gyors, és megszerezte a pole pozíciót a szombati Pit Boss 250-es futamra a Circuit of The Americas pályán – írja a TobyChristie.com.
A 19 éves versenyző a pénteki kvalifikáció második körének utolsó másodperceiben 1:14,520 másodperces (91,258 mph), villámgyors köridőt futott, és ezzel megszerezte pályafutása második, 2022-ben pedig első pole pozícióját.
Ross Chastain, aki egyike annak a 11 versenyzőnek, akik ezen a hétvégén több versenyen is rajthoz állnak a Circuit of The Americas versenypályán, Gibbs mellett az első sorból indul majd, a DGM Racing 92-es számú TicketSmarter Chevrolet Camaróját vezetve.
A széria pénteki kvalifikáción elért második helyezése a legjobb eredmény a csapat NASCAR Xfinity Series-ben való szereplése során, és mindössze a harmadik top 5-ös rajt a három autóval rendelkező alakulat számára.
Cole Custer – aki az Auto Club Speedwayen a szezon második versenyén már győzött – a harmadik helyről, azaz Ty Gibbs mögül indul az SS Green Light Racing színeiben, míg az épített pályák ásza, AJ Allmendinger a negyedik pozícióból indul.
Az első ötös mezőnyét a DGM Racing egy másik versenyzője, a kanadai Alex Labbe zárja, aki a Circuit of The Americas pályán már második alkalommal indulhat a top 5-ből.
Sheldon Creed, Preston Pardus – egy másik DGM Racing versenyző, Austin Hill, Justin Allgaier és Sam Mayer egészítette ki azt a 10 versenyzőt, akik továbbjutottak a kvalifikáció utolsó körébe.
A szombati Pit Boss 250-es COTA futamra 42 autó nevezett, négy versenyzőnek és csapatnak kell korán hazautaznia a texasi Austinból.
Jesse Iwuji (34-es rajtszám), Brennan Poole (47-es rajtszám), Gar Robinson (52-es rajtszám) és Josh Williams (78-as rajtszám) nem tudott elég gyors időt autózni ahhoz, hogy bekerüljön a szombati 250 mérföldes verseny mezőnyébe.
Ty Gibbs indul a pole-ból, lássuk az időmérő végeredményét
A NASCAR Cup Series versenyzői, Bubba Wallace és Alex Bowman kettős feladatot látnak majd el ezen a hétvégén a COTA-n.
Wallace ezen a hétvégén az Xfinity Series szombati futamán indul a Joe Gibbs Racing 18-as rajtszámú Toyotájával.
Ez lesz az első a két indulás közül, amit Wallace a csapattal ebben a szezonban tervez, a másik júliusban lesz az Indianapolis Motor Speedway Road Course-on.
„Alig várom, hogy újra a Joe Gibbs Racing autóját vezethessem az Xfinity Series-ben, miután körülbelül 10 évvel ezelőtt náluk indultam először a NASCAR-ban” – mondta Wallace.
„A 18-as rajtszámú Toyota GR Supra csapat mindig erős, és izgatottan várom, hogy velük versenyezhessek a COTA-n és Indianapolisban.”
Wallace 2012-ben debütált az akkor még NASCAR Nationwide Series-nek nevezett sorozatban a JGR-nél, a 2012-es és 2014-es szezonban összesen hatszor indult a 20-as számú Toyotával.
Wallace az elmúlt szezonban egy Xfinity-futamon indult a Hattori Racing Enterprises színeiben.
A másik duplázó Alex Bowman, aki egyike annak a három különböző Hendrick Motorsports-pilótának, aki a NASCAR Cup Series idei első öt futamának egyikén győzelmet aratott, a Motorsport.com értesülései szerint részt vesz a Truck Series szombati, COTA-ban megrendezésre kerülő futamán.
A 28 éves Bowman – aki utoljára 2017-ben ment a Truck Series-ben – a Spire Motorsports 7-es rajtszámú Chevrolet-ját fogja vezetni.
Bowman két korábbi Truck Series indulása során a legjobb helyezése a hatodik hely volt Atlantában a GMS Racing színeiben a 2017-es szezonban.
Alex Bowman karrierje során hét NASCAR győzelemmel rendelkezik, ebből egyet szerzett a Cupban és egyet az Xfinity Seriesben.
Ty Gibbs egy merész utolsó körös előzéssel megnyerte a NASCAR Xfinity Series kaotikus versenyét az Atlanta Motor Speedway-en.
A második hosszabbításban Gibbs a negyedik helyen állt az újraindításnál a vezető Ryan Sieg mögött a külső sávban, Austin Hill és Riley Herbst pedig együtt állt az alsó sávban.
Gibbs feltolta Sieget a mezőny elé, majd A.J. Allmendinger hátulról meglökte Gibbs-et, aki így az utolsó körben az 1-es kanyarba érve belülről meg tudta előzni Sieg-et.
Gibbs 0,178 másodpercet vert Hillre, és megnyerte a versenyt – ezzel megszerezte második győzelmét a szezonban. A 19 éves Gibbs egyetlen kört vezetett a versenyen, az utolsót.
„Ha van egy lehetőséged, azt meg kell ragadni” – mondta Gibbs. „Kicsi volt a rés, de pont befért az autóm, és így megnyertük!”
„A 29. helyről és a boxutcában történt bajból jöttünk vissza. A győzelem félelmetes, még mindig sok mindent kell kijavítanom és dolgoznom rajta, de hajrá, a fenébe is!”
„Nem lennék itt a csapatom nélkül. Köszönöm A.J.-nek, hogy segített nekem a végén. Mi a fene? Ez annyira király volt. Megtanultam egy kemény leckét ma – soha ne add fel.”
Gibbs, aki idén teljes munkaidőben versenyez a Joe Gibbs Racing 54-es számú Toyotájával, 23 Xfinity Series-es karrierje során már hat győzelmet szerzett.
Allmendinger a harmadik, Herbst a negyedik helyen végzett, az első öt helyezettet pedig Landon Cassill zárta.
A top10-et Mason Massey, Brandon Jones, Kyle Weatherman, Sheldon Creed és Sieg egészítette ki.
A JR Motorsports fekete napja
Az atlantai roncsderbi áldozatául esett a JR Motorsports összes autója.
Trevor Bayne sokáig a mezőny elején volt, azonban hátaesett. Miközben a 153. körben megpróbált visszatérni az élre, Allmendinger elé vágott, majd a falnak ütközött.
Ebbe a balesetbe Josh Berry, Justin Allgaier és Noah Gragson is belekeveredett. Összesen 12 autó volt érintett az incidensben, ami miatt piros zászlót is kellett lengetni.
A helyzetet csak rontotta, hogy csapattársuk Sam Meyer már korábban megpördült, így a JR Motorsports gyakorlatilag nullázta a napot.
A 2022-es NASCAR Xfinity Series atlantai versenyének végeredménye