Címke: NASCAR Xfinity Series

  • Újabb tömegbaleset az Xfinity-ben, megint repült egy autó

    Tudjuk… Minden héten leírjuk ezt a címet, de ez nem egy normális szituáció, hiszen újabb autó repült a NASCAR Xfinity Series futamán.

    Ezúttal Jeb Burton volt az, akinek az autója a levegőbe emelkedett a NASCAR Xfinity Series poconói versenyén.

    A 47. körben a 90-ből Santino Ferrucci megpördült a 3-as kanyarban a mezőny közepén, majd az érkező mezőny minden irányból próbálta elkerülni őt.

    Ricky Stenhouse Jr. nem volt ilyen szerencsés, összeütközött Burtonnel, akinek a 27-es rajtszámú autója a levegőbe repült, és fejjel lefelé landolt a célegyenesben.

    A versenyt azonnal piros zászlóval leintették. Burton gyorsan jelezte a csapatrádión, hogy jól van, és néhány perc múlva kihúzták az autóból.

    Ember, ez nem volt jó” – mondta Burton a légi baleset után. „Nagyra értékelem a biztonsági személyzetet. Gyorsan jöttek, és kiszedtek.

    Nem ez volt az egyetlen nagy baleset a NASCAR Xfinity Series poconói versenyén.

    Már a 3. körben egy látványos balesetet láthatott a kilátogató nézősereg, miután Rajah Caruth és Alex Labbe ütközött a 3-as kanyarban. Miután mindketten a falban kötöttek ki, Labbe autója a levegőbe emelkedett egy pillanatra az ütközés erejétől.

    Szerencsére senki nem sérült meg a balesetekben.

    Gragson vs. Gibbs a NASCAR Xfinity Series poconói győzelméért

    A versenyt egyébként Noah Gragson nyerte egy gigászi csata után, melyet Ty Gibbs-el vívott az utolsó körökben.

    A különböző gumistratégiák ellenére Noah Gragson és Ty Gibbs egyértelművé tette, hogy ők rendelkeznek a mezőny leggyorsabb autójával. A verseny utolsó 15 körében Gibbs és Gragson intenzív csatát vívtak egymás között a győzelemért.

    Miután Gibbs – aki annak ellenére, hogy Gragsonnál régebbi gumik voltak rajta, a két autó közül a gyorsabb volt – többször is megpróbált az élre törni Gragsonnal szemben, de soha nem tudta befejezni a manővert, annak ellenére, hogy többször is nagyon közel került hozzá.

    A verseny utolsó köreihez közeledve a csata valóban csúcspontjához érkezett, hiszen Gibbs és Gragson többször is egymás mellé kerültek.

    Gragson azonban meseterien tudott védekezni Gibbs ellen, aki az utolsó körben még egy utolsó próbálkozást tett, hogy megelőzze.

    A JR Motorsports pilótája – akit a Road Americán megbüntettek agresszív vezetéséért, amely egy 16 autóból álló tömegkarambolt okozott – tisztán védekezett Gibbs ellen, és megszerezte szezonbeli harmadik, valamint NASCAR Xfinity Series karrierje nyolcadik győzelmét.

  • Tömegbaleset az Xfinity versenyén, egy autó megint a repült

    Úgy tűnik New Hampshire-ben mindig megőrülnek a versenyzők, itt éppen most egy 11 autós tömegbalesetet éltek át az Xfinity versenyzői.

    A New Hampshire Motor Speedway-en rendezett Crayon 200 szombati versenynek az utolsó szakaszában a NASCAR Xfinity Series mezőnye újabb súlyos balesetet szenvedett, ami úgy tűnik, hogy az idei szezonban a széria egyik fő jellegzetessége.

    A baleset Sheldon Creed és Josh Berry ütközésével kezdődött, aminek következtében a JR Motorsports pilótája megpördült a kettes kanyarban az egész mezőny előtt. Ami ezután következett, az egy New Hampshire-i stílusú tömegbaleset volt, amely legalább 11 autót érintett.

    A balesetben érintett autók a következők voltak: Brett Moffitt, Sam Mayer, Sheldon Creed, Josh Berry, Trevor Bayne, Brandon Jones, Myatt Snider, Ryan Sieg, Howie DiSavino III és Riley Herbst.

    A legnagyobb ütközést azonban Jeb Burton okozta a 39-es rajtszámú CMR Roofing Ford Mustanggal, amely a kettes kanyarból kilépve majdnem felborította az RSS Racing-es Ryan Sieg gépét.

    Szerencsére személyi sérülés nem történt.

    A versenyt egyébként Justin Allgier nyerte, amivel idei harmadik győzelmét szerezte meg a NASCAR Xfinity Seriesben.

    A versenyen 10 sárga zászlós periódus volt (köztük egy közel nyolcperces piros zászlós szakasz). 15 alkalommal változott az élen álló versenyző személye, és Ty Gibbs vezette a legtöbb kört (49) a nap folyamán.

    Gibbs azonban nem volt szerencsés, hiszen az 54-es rajtszámú JRG Toyotája a 2. szakasz után folyamatosan mechanikai problémával küzdött, és végül a 21. helyen végzett – ez már a második egymást követő hét, amikor a 20. hely alatti eredményt ért el.

  • Halálra késelték a volt NASCAR versenyzőt

    A korábbi NASCAR-versenyzőt, Bobby East-et a hét elején egy kaliforniai benzinkútnál halálra késelték. 37 éves volt.

    A kaliforniai Westminsterben a rendőrség szerda este egy késelésről szóló bejelentésre reagált, és Eastet súlyos sebbel a mellkasán találták meg.

    A rendőrök életmentő intézkedésekkel próbálkoztak, amíg a mentősök el nem szállították Eastet egy helyi traumaközpontba, ahol meghalt.

    East 2005 és 2007 között 11 versenyen indult a NASCAR Xfinity Series-ben, 2005 és 2008 között pedig 31 versenyen a NASCAR Truck Series-ben.

    East állítólag éppen benzint töltött, amikor szóváltásba keveredett egy férfival, akit a rendőrség a 27 éves Trent William Millsapként azonosított.

    A TMZ szombati jelentése szerint Millsapet később lelőtték, miközben a rendőrség megpróbálta letartóztatni.

  • Danica Patrick utódjának kiáltották ki, de csak most indul be a karrierje

    Julia Landauer-t fiatal korában sokan Danica Patrick méltó utódjának kiáltották ki. Most, 30 évesen első NASCAR versenyére készül.

    Az elvárások kettős természetűek. Egyszerre jók és rosszak, egyszerre lehetnek motiválóak és brutálisak. De vitathatatlanul az a fajta elvárás, amit Julia Landauer-el szemben támasztottak fiatal korában, hogy ő lesz a következő Danica Patrick, talán a legmegterhelőbbek.

    Landauert, már a karrierje beindulása előtt az egykori NASCAR-pilóta potenciális utódjának titulálták, ami bizonyára hatással volt arra, ahogyan az emberek meglátják és megítélik őt.

    Hiszen még csak most, 30 évesen vívta ki a lehetőséget, hogy bekerüljön a NASCAR-ba, azzal, hogy sikeresek kvalifikálta magát a NASCAR Xfinity Series a New Hampshire-i versenyére.

    Az első NASCAR Xfinity futamára való bejutása után Landauer arról beszélt, hogy az elmúlt néhány év „érzelmi hullámvasút” volt számára.

    Már jó pár éve reménykedtem abban, hogy egyszer bekerülök egy nemzeti széirába, de egyszerűen nem tudtam megszerezni a szükséges támogatást” – mondta Landauer.

    „Tavaly eljutottam egy olyan pontra, amikor már majdnem eldöntöttem, hogy visszavonulok.”

    2017-ben, amikor még épp csak kezdte építeni a karrierjét Landauer, azzal került a címlapokra, hogy ő a következő Danica Patrick. A fiatal hölgyversenyző persze próbálta elhessegetni az összehasonlításokat.

    Nem tudom, hogy Danica NASCAR-karrierje nagy hatással lenne rám. Teljesen más márkája van, mint nekem, ami nagyszerű számomra, mert ez megkülönböztet engem tőle” – nyilatkozta Landauer.

    Ami ezután következett az rengeteg kemény munka, sok önbizalomhiány, olyan pillanatok, amikor a kitartását próbára tették, és olyan akadályok, amelyekkel minden feltörekvő versenyzőnek meg kell küzdenie.

    Most pedig, 30 évesen Julia Landauer ott lesz az Xfinity Series rajtrácsán, New Hampshire-ben, ahol a 32. helyről rajtolhat majd.

  • Megjöttek a nézettségi adatok, meglepő emelkedés több helyen

    A hétvége folyamán izgalmas nézettségi verseny alakult ki Amerikában, hiszen a NASCAR Atlantába, az F1 pedig Ausztriába látogatott.

    A NASCAR Cup Series atlantai futama a RACER adatai szerint átlagosan 1,51-es Nielsen nézettséget és 2,626 millió nézőt ért el a kábeles USA Networkön.

    Ez magasabb volt, mint az az 1,47/2,5 millió néző, akik tavaly ugyanezen a hétvégén a már megszűnt NBCSN csatornán nézték ezt a futamot. Az előző heti Road America-i Cup Series közvetítéshez (1,15/1,93 millió) képest is javult a nézettség.

    Az Xfinity Series azonban nem követte ezt a mintát, mivel a szombati atlantai USA-televízió átlagosan 0,51/828 000-en nézte a versenyt, szemben a tavalyi, NBCSN-en sugárzott 0,62/1,1 millióval.

    A Forma-1 folytatta a fantasztikus nézettségi számok sorozatát az ESPN2-es közvetítésével az Osztrák Nagydíjról, amely átlagosan 0,58/1,066 millió nézőt ért el, ami töredékesen magasabb a tavalyi 0,57/980 ezres átlagnál, és mindezt úgy, hogy a 2021-es futamot a sokkal több helyen elérhető ESPN-en adták.

    Ez volt az Osztrák Nagydíjak történetének eddigi legnagyobb amerikai tévés nézettsége, írja az ESPN, hozzátéve, hogy a 11 futamon keresztül elért 1,3 milliós szezonátlag 34%-kal magasabb, mint a 2021-es átlag ugyanebben az időpontban (965 ezer).

    A NASCAR és a Forma-1 részesedése a 18-49-es demóból is majdnem újra megegyezett, az atlantai cup futam átlagosan 480 ezer nézőt ért el ebben a korosztályban, az osztrák F1-es verseny pedig 472 ezret.

    A hat futamból álló Camping World SRX sorozat 4. fordulója Nashville-ből a CBS-en 0,63/981,000-es átlagot hozott, ami töredékesen meghaladta az előző heti 0,61/975K-t, de az első három SRX-versenyhez hasonlóan ez is elmaradt az ezen a hétvégén rendezett tavalyi SRX-futamtól (0,74/1,28m).

    A NASCAR Camping World Truck Series szombaton történelme során először látogatott Mid-Ohio-ba, és átlagosan 0,36/627 000 nézőt hozott az FS1-en, ami szinte semmiben sem változott a Truck legutóbbi szombati, Knoxville-i futamához képest (0,39/625 000).

  • Marco Andretti egyre közelebb a NASCAR-os szerepléshez

    Marco Andretti, autóversenyző-legenda Mario Andretti unokája hamarosan bemutatkozhat a NASCAR Xfinity Seriesben.

    Andretti még 2021 nyarán jelentette be, hogy közel áll egy olyan megállapodás véglegesítéséhez, amelynek értelmében a NASCAR Xfinity Series-ben fog részt venni néhány versenyen.

    A pennsylvaniai Nazarethben született versenyző nem hozta nyilvánosságra, hogy melyik szervezetnél fog indulni, és a versenynaptárat sem közölte, és tavaly nyár óta csend uralkodott a sztorival kapcsolatban.

    Miközben jelenleg a Camping World SRX-ben versenyez, Andretti ismét megerősítette szándékát, miszerint szívesen indulna az Xfinity Seriesben.

    Beszélek néhány emberrel az Xfinityről” – mondta Andretti a szombati futama után. „Ha ezekkel a srácokkal együtt tudok versenyezni, talán az Xfinityben is megállom a helyem. Jó móka lenne.

    Marco Andretti karrierje során 250 IndyCar versenyen indult, azonban mindössze két győzelmet szerzett ezidő alatt, és sosem tudta eredményekre váltani a karrierje elején mutatott potenciálját.

    A legendás család sarja 2020-ban futotta utolsó szezonját, bár azóta is elindult két Indy 500-on. 2021-ben 19., 2022-ben pedig 22. lett.

    Jelenleg a Camping World SRX-ben versenyez, amely egy amerikai stock car versenysorozat, amelyet Tony Stewart, Ray Evernham, Sandy Montag és George Pyne alapított.

    A szériában leginkább legendák versenyeznek, olykor kiegészülve a jelen sztárjaival, mint pl. Hélio Castroneves, Josef Newgarden, Chase Elliott, vagy Hailie Deegan.

    Az SRX autókat teljes egészében az alapító Ray Evernham tervezte. A Fury Race Cars szolgál az autók alvázának tervezőjeként és építőjeként. Az autókban Ilmor V8 396-os motorokat használnak, amelyek elsősorban az ARCA Menards sorozatban szerepelnek.

    Ezek a gépek Amerika kevésbé ismert, short ováljain versenyeznek, mint pl. a South Boston Speedway, a Five Flags Speedway, vagy a Nashville Fairgrounds.

    A versenyzők minden forduló előtt véletlenszerű sorsolással kapják meg autójukat.

    Marco Andretti jelenleg a bajnokság második helyén áll, miután a legutóbbi két fordulón második helyezéseket tudott elérni.

  • Jöhet a NASCAR atlantai káosza – íme a hétvégi közvetítések listája

    Ezen a hétvégén csak a NASCAR rendez futamot, azt viszont a felújított Atlantában, ahol márciusban is őrült verseny volt.

    NASCAR

    Road Americában Tyler Reddick megszerezte első győzelmét. Nagy kő eshetett le a szívéről, mert Atlantába sok nagy név úgy látogat, hogy nincs bebiztosítva a rájátszásban való indulása.

    Ilyen Martin Truex Jr. és Ryan Blaney is. Truex márciusban 8. lett a kaotikus, balesetekkel teletűzdelt versenyen, míg Blaney csak a 17. helyen ért célba.

    Itt azonban bárki nyerhet, hiszen az újjáépítés óta Atlanta inkább hasonlít egy Superspeedway versenyre (Daytona, Talladega) mint egy sima, másfélmérföldes pályára.

    És mint a múltban láttuk, ezeken a helyszínen minden egyes versenyzőnek van esélye a győzelemre.

    A márciusi versenyt William Byron nyerte, és bizony erősen kell vele számolni most hétvégén is, hiszen a Hendrick Motorsports, és talán a mezőny egyik legerősebb superspeedway versenyzőjét ismerhettük meg személyében az utóbbi években.

    A Cup Series mellett az Xfinity Series is pályára fog lépni Atlantában, a Truck mezőnye viszont Mid-Ohioba látogat.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Július 8., péntek

    15:35 — Truck Series Edzés (Mid-Ohio)
    21:35 — Truck Series IDŐMÉRŐ (Mid-Ohio)

    Július 9., szombat

    16:06 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ (Atlanta)
    17:35 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ (Atlanta)
    19:30 — NASCAR Truck Series VERSENY (Mid-Ohio) (67 kör)
    23:00 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (Atlanta) (163 kör)

    Július 10., vasárnap

    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (Atlanta) (260 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • Gragson durva büntetést kapott tömegbaleset okozásért

    A NASCAR szerdán bejelentette, hogy 35 000 dolláros pénzbírságot szabott ki Noah Gragson számára, és 30 pontot levont a versenyzői pontszámából.

    Gragson a múlt szombati, Road Americában rendezett Xfinity Series versenyen tanúsított durva vezetéséért kapta a borsos büntetést. A JR Motorsports csapatát szintén 30 pont levonással sújtották a tulajdonosok rangsorában.

    Gragson kulcsszerepet játszott egy 13 autót érintő baleset létrejöttében a verseny során, amikor a JR Motorsports 9-es számú Chevrolet-je egy szándékos mozdulat után nekiment Sage Karam Alpha Prime Racing versenyautójának, miután a két versenyző pozícióért küzdött.

    Gragsont nem büntették meg a futam alatt, de a verseny után behívták az Xfinity Series versenyigazgatóságába, hogy konzultáljon a sorozat tisztviselőivel.

    A csapatfőnök Kelly Earnhardt Miller egy tweetben jelezte, hogy a csapat nem fogja megtámadni a döntést.

    Megértjük a mai büntetést” – állt a tweetben. „Noah egy szenvedélyes versenyző, és a tettei a pillanat hevében történtek. A tanulás része, hogy megtanulja, hogyan és mikor kell kordában tartani az érzelmeket.”

    Gragson, aki kétszeres győztes az idei szezonban, továbbra is a negyedik helyen áll az Xfinity Series tabelláján, bár már csak öt ponttal előzi meg csapattársát, Josh Berryt.

  • VIDEÓ: Jimmie Johnson visszaemlékezett majdnem végzetes balesetére

    23 évvel ezelőtt Jimmie Johnson karrierje – és élete is – majdnem véget ért. Most erre emlékezett vissza a 7-szeres NASCAR bajnok.

    Nem meglepő, hogy az autóversenyzés magas kockázatú szakma. A versenyzők az életüket kockáztatják abban a pillanatban, amikor beülnek az autójukba.

    Szinte minden versenyző elszenvedett már kisebb nagyobb balesetet, az azonban ami 2000-ben egy NASCAR Xfinity Series történt Jimmie Johnsonnal, hátborzongató emlékeket hoz fel.

    Csodával határos módon – emlékezzünk vissza ez a NASCAR Dale Earnhardt halálos balesete előtti érája, amikor az autók még nem voltak ilyen biztonságosak – a versenyző épségben szállt ki az autóból, és erre egy tweetben emlékezett vissza az esetre.

    Itt van az a balesetem, amit 23 évvel ezelőtt szenvedtem el Watkins Glenben. Ez volt karrierem egyik legnagyobb becsapódása. A mai napig élénken emlékszem minden pillanatára annak, amikor közeledtem a fal felé. Ez azért érdekes, mert arra sem emlékszem, hogy hol hagytam ma reggel a kocsikulcsom” – írta viccesen Johnson.

    Jimmie Johnson korábbi interjújában bővebben is visszaemlékezett arra a bizonyos napra.

    Azon kevés alkalmak egyike volt, amikor versenyautóban ülve azt gondoltam, hogy vége van.

    A fékek egyszerűen beestek. Átpattantam a füvön, és megláttam a falat. Azt hittem, hogy egy sima betonfal, és azt hittem, hogy ennyi volt.

    Még Jimmie Johnsont is levette a lábáról, hogy sértetlenül szállt ki az autóból.

    Hogy túléltem, hogy nem sérültem meg, egyszerűen csak meg voltam döbbenve, hogy semmilyen nagyobb bajom nem esett., és saját erőmből ki tudtam szállni.

  • VIDEÓ: Jacques Villeneuve randalírozása a 2011-es montreali futamról

    Jacques Villeneuve-nek nem sokszor volt esélye nyerni hazai pályáján, de amikor volt, akkor is valami közbe jött.

    Így volt ez a 2011-es Xfinity Series montreali versenyén, ahol Jacques Villeneuve a Penske 22-es számú – a mezőny egyik legjobbja – autójába ült be, és nem is volt rossz versenye.

    Sőt! Már csak 30 kör volt hátra, és Jacques Villeneuve az első sorból várhatta az újraindítást, Marcos Ambrose mellől.

    A baj akkor történt meg, amikor Villeneuve túl nagy lendületet akart átvinni az első kanyaron – ismerős? – és lecsúszott az ívről.

    Ahelyett azonban, hogy lassított volna, és szépen kis ívben visszajött volna a pályára, ő úgy döntött, hogy átszánkázik a füvön, és oldalról beleszáll Marcos Ambrose autójába, ezzel gyakorlatilag pontot téve saját versenyére.

    Ambrose természetesen néhány kanyarral később visszaadta a kölcsönt kanadai kollégájának, és kilökte őt.

    Egyébként ez a verseny Marcos Ambrose szenzációs felzárkózásáról marad híres, hiszen mindezek után meg tudta nyerni a versenyt.

    Jacques Villeneuve végül a 27. helyen lett klasszifikálva.