Címke: Naoki Yamtmoto

  • Jenson Button Super GT bajnok lett!

    Jenson Button Super GT bajnok lett!

    A Forma-1-es világbajnok, Jenson Button ellenállni tudott a rá nehezedő nyomásnak a Super GT bajnoki címért folyó harcában, és meg is szerezte a végső győzelmet csapattársával, Naoki Yamamotoval.

    Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a hétvégi versenyen, a párosnak a #1 TOM’S Lexus LC500 kellett végezniük. Ugyan csak a harmadik helyen értek célba, 1,5 másodperccel riválisaik előtt voltak, így övék lett a bajnoki cím. Ezzel megszerezték a Honda első Super GT bajnoki címét 2010 óta, Button pedig az első újonc a szériában, aki azonnal bajnok lett, 2005 óta.

    „Ez a bajnokság az egyik legkeményebb a világon. Mondja ezt egy olyan, aki sok éven át az F1-ben versenyzett.” – mondta Button a győzelem után. „Kicsit látogatónak érzem magam a csapatnál, hiszen ezek a srácok már olyan régóta küzdenek. Nem is lehetnék boldogabb.”

    „Kilenc éve volt utoljára, hogy megnyertem egy bajnokságot (F1). Az elég komoly volt és jelenleg ezt (Suprt GT) ugyanolyan komolynak érzem. Ez nagyon fontos.”

    „Számos ex-F1-es versenyző van itt (a mezőnyben), de a te elkötelezettséged és odaadásod mesés volt.” – mondta a csapatfőnök Kunimitsu Takahashi Buttonnak. „Itt vagyok a versenyzésben több, mint 20 éve, és sosem szereztem meg ezt a címet, szóval nagyon büszke vagyok, hogy itt lehetek veletek és nagyra becsülöm ezt a fantasztikus csatát a bajnoki címért.”

  • Button a második lett a Super GT szezonnyitón

    Button a második lett a Super GT szezonnyitón

    Jenson Button, és Team Kunimitsus csapattársa, Naoki Yamamoto a második helyen végeztek a Super GT szezonnyitóján, Okayamában.

    A #100-as rajtszámú Honda NSX-GT-vel az ötödik helyre kavlifikáltak az esős időmérőn, így az 5. pozcióból vághattak neki a vasárnapi versenynek.

    A rajt után az első kanyarban Button visszacsúszott a nyolcadik helyre, majd két helyet vissza is szerzett, miután két Nissan büntetést kapott amiért kiugrottak a rajtnál.

    A csere után Yamamoto a második helyen terelgette már a Hondát és igyekezett csökkenteni a lemaradásukat az élen álló, #17-es Hondával szemben.

    Végül a Button-Yamamoto páros autóját a második helyen intették le.

    Button számára ez a szezonnyitó mindössze élete másododik Super GT versenye volt.

    A Felix Rosenqvist – Kazuya Oshima páros a negyedik lett egy LEXUS LC500-zal, míg a szintln Lexusszal versenyző Heikki Kovalainen – Kamui Kobayashi duó a 12. helyen zárt.

    Helyezés Rajtszám Autó Versenyzők Körök száma Diff.
    1 17 KEIHIN NSX-GT Koudai Tsukakoshi 82 1:55’14.381
    Honda NSX-GT / HR-417E Takashi Kogure
    2 100 RAYBRIG NSX-GT Naoki Yamamoto 82 1.610
    Honda NSX-GT / HR-417E Jenson Button
    3 1 KeePer TOM’S LC500 Ryo Hirakawa 82 5.582
    LEXUS LC500 / RI4AG Nick Cassidy
    4 6 WAKO’S 4CR LC500 Kazuya Oshima 82 5.759
    LEXUS LC500 / RI4AG Felix Rosenqvist
    5 23 MOTUL AUTECH GT-R Tsugio Matsuda 82 36.990
    NISSAN GT-R NISMO GT500 / NR20A Ronnie Quintarelli
    6 24 Forum Engineering ADVAN GT-R Joao Paulo de Oliveira 82 48.375
    NISSAN GT-R NISMO GT500 / NR20A Mitsunori Takaboshi
    7 3 CRAFTSPORTS MOTUL GT-R Satoshi Motoyama 82 59.362
    NISSAN GT-R NISMO GT500 / NR20A Katsumasa Chiyo
    8 38 ZENT CERUMO LC500 Yuji Tachikawa 82 1’00.357
    LEXUS LC500 / RI4AG Hiroaki Ishiura
    9 19 WedsSport ADVAN LC500 Yuji Kunimoto 82 1’05.532
    LEXUS LC500 / RI4AG Kenta Yamashita
    10 16 MOTUL MUGEN NSX-GT Hideki Mutoh 82 1’06.532
    Honda NSX-GT / HR-417E Daisuke Nakajima
    11 8 ARTA NSX-GT Tomoki Nojiri 82 1’07.199
    Honda NSX-GT / HR-417E Takuya Izawa
    12 39 DENSO KOBELCO SARD LC500 Heikki Kovalainen 82 1’10.110
    LEXUS LC500 / RI4AG Kamui Kobayashi
    13 36 au TOM’S LC500 Kazuki Nakajima 82 1’11.410
    LEXUS LC500 / RI4AG Yuhi Sekiguchi
    14 12 CALSONIC IMPUL GT-R Daiki Sasaki 82 1’11.838
    NISSAN GT-R NISMO GT500 / NR20A Jann Mardenborough
    15 64 Epson Modulo NSX-GT Bertrand Baguette 81 1 Lap
    Honda NSX-GT / HR-417E Kosuke Matsuura