Címke: nagy jelentőség

  • Schumacher: Nagyon sokat jelent számomra a Formula 2-es bajnoki cím

    Schumacher: Nagyon sokat jelent számomra a Formula 2-es bajnoki cím

    Mick Schumacher úgy véli, hogy nagyon fontos volt a számára az, hogy legyőzze Callum Ilottot a Formula 2 bajnoki címéért folytatott csatában, mielőtt megérkezne a Forma-1-be.

    A fiatal német pilóta az előző hétvégén lett bajnok a Formula 2-ben, miután brit riválislának nem sikerült ledolgoznia 14 pontos hátrányát vele szemben. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az első versenyen hatalmasat autózott, a második versenyen azonban már nem teljesített valami jól.

    Schumacher az első versenyen a tizennyolcadik helyről rajtolva tudott felzárkózni egészen a hatodik helyig, számos parázs előzési manővert bemutatva. A második versenyen azonban a számtalan elfékezésének a kerekei fizették meg az árát, ugyanis Schumacher kénytelen volt kereket cserélni egy olyan versenyen, ahol nem kötelező a boxkiállás a pilóták számára.

    A Prema németjének szerencséje volt, ugyanis Ilott hiába volt harmadik, a brit gumijai elfogytak és olyannyira visszaesett, hogy a végén még pontot sem tudott szerezni utolsó Formula 2-es futamán.

    Így végül Schumacher lett a Formula 2 bajnoka Ilott előtt, akinek 14 pont hiányzott a bajnoki koronához.

    A Ferrari junior Schumachernek ez volt az első bajnoki címe a Formula 3-as bajnoki címe óta, amit még 2018-ban szerzett. A német fiatal sokáig fel sem fogta a leintést követően, hogy ő lett a bajnok, amit természetesen jól meg is ünnepeltek a Prema dolgozóival.

    „Nagyon fontos számomra ez a bajnoki cím,” – idézi a Haas leendő pilótájának szavait a Motorsportweek.com. „A Formula 3 után ugyanis a Formula 2-t is sikerült megnyernem.

    „Nagyon nehéz elsőként végezni egy ilyen kaliberű bajnokságban, mert páratlan ellenfelek nehezítették meg a dolgomat az egész szezon során. A Formula 3-ban Dannel (Ticktum) meccseltünk végig, most pedig Callummal (Ilott) nem bírtunk egymással és kellett várjak az utolsó versenyig az ünnepléssel.

    „Ezen sikereket pedig a Prema csapatűval tudtam elérni, ami nagyon jól mutatja, milyen jó munkát is végeznek ezek a srácok az alsóbb kategóriákban.”