Címke: Mykonos

  • Énekessé avanzsált az egykori Formula E pilóta

    Énekessé avanzsált az egykori Formula E pilóta

    Egy teljesen új szakmában kezdte el bontogatni a szárnyait Daniel Abt. Az Audi ABT Sport Schaeffler egykori pilótájának – akit a szimulátorbotránya miatt azonnal hatállyal elveszítette az ülését a német márkánál – nemrégiben jelent meg első dala, aminek a nevét a varázslatos görög sziget, Mykonos ihletett.

    A 29 éves német pilóta még 2008-ban teljesítette első szezonját egy együléses versenyautós szériában, amit a második próbálkozásra tudott megnyerni, Ezt követően folyamatosan lépdelt fel a ranglétrán és 2012-ben eljutott a GP3-ig, ahol már újonc évében majdnem bajnok lett, de végül be kellett érnie a második hellyel Mitch Evans mögött.

    A GP2-ben már nem voltak ennyire jók az eredményei, a két szezonja alatt mindössze három 5. helyet tudott felmutatni a két ott töltött éve alatt. Ezt követően szerződött a Formula E-be, ahol egészen a hatodik szezonig erősítette az Audi csapatát. Mivel a botrány a szezon közben történt, ezért Abtnak nehéz dolga volt csapatot találni, de a NIO-val még így is versenyezhetett még pár versenyen.

    Az idei szezonban azonban már egyik szériában sem versenyzett és úgy tűnik, hogy a német pilóta élete 180 fokos fordulatot vett az énekes karrierjének elindulásával. Mindezek mellett van egy YouTube csatornája is, ahol több, mint 500.000 ember követi őt.

  • Hamilton szemetet szed a nyári szünetben

    Hamilton szemetet szed a nyári szünetben

    Lewis Hamilton is posztolt Instagramon arról, hogy mivel tölti szabadidejét a nyári szünetben. Ezúttal nem divatbemutatóról és nem is valami óriási partiról tett közzé bejegyzést, hanem arról, hogy egy különleges misszión vesz részt, szemetet szed egy tengeröbölben, amit már beborít a műanyaghulladék.

    A Magyar Nagydíjról Görögországba indult barátaival, Míkonoszra, ahol felfedeztek egy szeméttel borított öblöt. A brit versenyző erről tett közzé egy videót, melyben felhívja a figyelmet az emberek által termelt szemét környezetre való negatív hatására.

    „A világ számos csodálatos helyének egyikén vagyok ma, és ebbe a sok szemétbe botlottunk.” – írta a videóhoz. „Nem tudtuk megállni, tennünk kellett valamit…”

    „Csak azt akartam srácok, hogy lássátok, hogy mi az eredménye annak, ha műanyagot vesztek és eldobjátok azt. Itt végzi. Ez gusztustalan.” – mondta a 33 éves versenyző.

    „Amit megvesztek, az a tengerben végzi. Gondolkodjatok. Gondolkodjatok el ezen. Idejöttünk, és látható, hogy mindent beborítanak a műanyag flakonok.”

    „Mindnyájunknak tennünk kell, meg kell állítanunk a vállalatokat, melyek vakon csak a profitnövelésükre figyelnek, a mi gyönyörű bolygónk rovására!”

    Hamilton videója nagy támogatást kapott, a kommentelők között volt, aki javasolta azt is, hogy a Forma-1 is tegyen valamit az ügyért, így például a szuveníresek ne nejlonzacskókban adják a termékeket, és ne műanyagflakonokban tárolják a vizet, a versenyzők szobáiban sem.

    Volt azonban aki Hamilton eszmefuttatását visszásnak érezte, hiszen az általa említett profitorientált vállalatok épp olyanok, mint az ő legnagyobb szponzorai.

    „Úgy érted úgy, mint a L’Oréal, a Sony, vagy a Puma?” – írta az egyik kommentelő. „Talán mikor ártatlanul közlöd a világgal, hogy mit kellene tennünk, azokat is kritizálnod kellene, akik a te farzsebedbe tömik a pénzt.”

    „Ennyire fontosnak tartod (a környezetszennyezés megállítását)? Akkor szakítsd meg velük a kapcsolatot (az említett cégekkel). EZ lenne a valós állásfoglalás, addig ez csak álszent talpnyalás!”

    https://www.instagram.com/p/BmLij3rg–n/?taken-by=lewishamilton