Címke: Mugello

  • Új terv: Olaszország végül három futamot rendez majd?

    Új terv: Olaszország végül három futamot rendez majd?

    Az AlphaTauri tesztjén Imola főnöke kijelentette, a Forma-1-nek három fordulót kéne tartania Olaszország berkein belül.

    A Forma-1 eddig az idei szezon első nyolc fordulóját jelentette be, ezt nagy valószínűség szerint, egy héttel az Olasz Nagydíj után Mugello fogja követni.

    Ez lenne az első 1995 után, hogy egy ország egymás után két futamot rendez különböző helyszíneken.

    Amennyiben Imola is csatlakozik az előző két pályához, az USA 1982-ben rendezett három versenye után Olaszország lenne a második, ahol ez előfordul.

    Imola annak ellenére szeretne csatlakozni a versenynaptárhoz, hogy Mugello helye szinte már biztosra vehető.

    „Imola rendelkezik a Forma-1 DNS-ével, nagy pillanatok történtek itt, erről nem szabad megfeledkeznünk.” – jelentette ki a pálya elnöke, Uberto Selvatico Estense.

    „A helyi krízishelyzetben lévő gazdagság miatt is szeretnénk már idén vendégül látni a királykategóriát, amennyiben van erre lehetőség.”

    „A leglogikusabb és legkézenfekvőbb megoldás az lenne szurkolók szempontjából, hogy nagy visszhangot keltő pályákra látogassanak el, amilyen Imola is. Monzával és Mugellóval közösen egy legendás nemzeti triplázás lehet ez Olaszország számára.”

    „Április óta ezen dolgozunk a helyi és regionális hatóságokkal, illetve a Forma-1-gyel közösen, és reméljük a nemzeti hatóságok is támogatják majd a törekvésünket.”

    Az F1 vezetői azon dolgoznak teljes versenynaptárral állhassanak elő, még az ausztriai idénynyitó előtt.

    Portimao még meghosszabbitaná a bajnokság  európai részét, míg Oroszországgal úgy számolnak, hogy akár több versenyt is tartanának ott. Ugyanez igaz Kínára is, és az Abu Dhabi szezonzáró előtt betervezett Bahrein is hasonlóképp szerepelhet.

  • Schumacher mondta Saubernek, hogy Kimi jó lesz

    Schumacher mondta Saubernek, hogy Kimi jó lesz

    Miközben 2000-ben látta Schumi körözni Kimi Räikkönent Mugellóban, mondta is egyből Peter Saubernek, hogy igazolja le, mert nagy dobás lehet. 23 formaautós versennyel a háta mögött Räikkönen ugyanis akkor kapott először tesztlehetőséget a Sauber Forma-1-es csapatától. A finn versenyző pedig nem sokat teketóriázott: folyamatosan rótta a köröket Mugellóban, amivel felhívta magára Schumacher figyelmét is, aki szintén ott volt a pályán aznap.

    A Blick szerint ő szólt a csapatvezető Saubernek, hogy alkalmazza a fiatalt. A svájci újság szerint Michael Schumacher is aznap a Ferrarival tesztelt Mugellóban, majd este így szólt Peter Sauberhez:

    „Fogalmam sincs, hogy ki vezette ma az autódat, de vedd magadhoz, mert nagy dobás lesz!”

    Räikkönen pedig már a bemutatkozó futamán pontot szerzett a Saubernek a hatodik helyével a 2001-es Ausztrál Nagydíjon. 2007-ben Räikkönen volt az is, aki váltotta a Ferrarinál Schumachert, majd a német után lett a Scuderia következő világbajnoka. Két évtizeddel később a ma 40 éves pilóta még mindig a Ferrari utolsó világbajnoka. Forma-1-es karrierje alkonyán Räikkönen még mindig a Saubernél versenyez, akiket ma már Alfa Romeónak hívnak, és a két éves szerződése idén jár le. A finnek még el kell döntenie azt, hogy a 2020-as lesz-e az utolsó szezonja a királykategóriában.

  • Vettel délelőtt, Leclerc délután ült autóba Mugellóban

    Vettel délelőtt, Leclerc délután ült autóba Mugellóban

    Tegnap teljesített Sebastian Vettel és Charles Leclerc segítségével az egynapos tesztjét a Ferrari.

    A szezonkezdetre felkészülve a Scuderia is úgy döntött, hogy egy kis gyakorlással melegít, így kibérelték a mugellói aszfaltcsíkot egy napra.

    Elsőként a jövőre távozó német pilóta kapott lehetőséget, arra, hogy birtokba vegye a 2018-as konstrukciót. 9:30-kor tette meg az első installációs körét a négyszeres világbajnok, majd a délelőtt folyamán folytatta a gyakorlást. Szerelői és mérnökei addig az új protokollt és irányvonalat begyakorolva maszkban dolgoztak a kialakított garázsban. Ez idő alatt a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is megjelent, hogy figyelemmel kísérje a munkát.

    Délután a monacói versenyző vette át a stafétabotot, és pattant autóba, hogy jó pár kilométert teljesítsen az olasz pályán. A 22 éves pilóta nem most ült először F1-es konstrukcióba a karantén óta, ugyanis pár nappal ezelőtt az SF1000-rel ébreszthette Maranelló lakosságát.

    A vörösök az „otthoni mókát” nem filmes napként teljesítették, így az az opció továbbra is a rendelkezésükre áll. Ugyan megfordult a maranellóiak fejében az is, hogy a Racing Point és az AlphaTauri példáját követve ők is egy forgatási nappal intézik el a visszarázódást, ám végül úgy döntöttek, hogy a 2018-as autójukat veszik elő, ugyanis így nincs megszabva mennyit kilométert teljesíthetnek.

    Eredetileg a tesztet Fioránóban hajtották volna végre, ám mivel fenn áll az az eshetőség, hogy a mugellói aszfaltcsík helyet kap a naptárban, a Ferrari inkább úgy döntött, hogy oda ütemezi a gyakorlást, így tapasztalatot és adatokat gyűjthet a pályáról.

    Az FIA nemrég indított kampányának keretein belül  #WeRaceasOne  felirata is megjelent az autón.

    Sebastian Vettel:

    ,,Örülök annak, hogy visszatérhettem a cockpitbe, egy olyan szünet után, ami a télinél is hosszabb. Továbbá nagy örömmel tölt az is, hogy láthattam a csapatból a srácokat. Remek érzés volt újra érezni az autót, ráadásul egy ilyen fantasztikus aszfaltcsíkon. Úgy vélem Mugello nagyon is megérdemli azt, hogy Forma-1-es futamot rendezzen. Már nyolc év nem mentem itt, így kellett pár kör ahhoz, hogy megszokjam a pályát, de utána már nagyon élveztem.”

    Charles Leclerc:

    ,,Annak ellenére, hogy nagyon elfoglalt voltam a virtuális versenyek miatt, szükségem volt arra, hogy még egyszer érezzem a sebességet. Az, hogy egy ilyen nagyszerű pályán térhettem vissza egy F1-es autóval, csak még emlékezetessé tette ezt a napot.”

  • Jövő hétre időzítette a szezon előtti tesztjét a Ferrari

    Jövő hétre időzítette a szezon előtti tesztjét a Ferrari

    Mugellóban fogja végre hajtani a Ferrari a szezon előtti tesztjét.

    Sebastian Vettel és Charles Leclerc is lehetőséget kap arra, hogy még az idény előtt visszaüljön az autóba, ugyanis a Scuderia is úgy döntött, hogy egy privát gyakorlással készül jövő héten Ausztriára.

    Eredetileg Fioranóba tervezte a tesztet a Ferrari, ám mivel úgy néz ki, hogy a mugellói pálya is helyt kap a versenynaptárban, megváltoztatták az eredeti tervüket. Több szempont miatt is kapóra jön nekik az, hogy az említett helyszínen gyakorolhatnak. Nemcsak fontos adatokat szerezhetnek egy potenciális nagydíjhelyszínről, hanem könnyebben is készülhetnek Ausztriára, ugyanis a két pálya karakterisztikája hasonló.

    Június 23-án tehát megkezdik a vörösök is a gyakorlást a 2018-as konstrukciójukkal. A teszt során nemcsak a versenyzőknek lesz lehetősége visszarázódni, hanem a csapatnak is alkalma nyílik arra, hogy tanulmányozzák az új irányvonalat és metodikákat.

     

  • Ferrari népünnepély? Mugello Imolánál nagyobb eséllyel rendez futamot

    Ferrari népünnepély? Mugello Imolánál nagyobb eséllyel rendez futamot

    Az olaszok szerint az esetleges második versenyt nem a már nagydíjat rendező Imola, hanem Mugello nagyobb eséllyel rendezheti majd.

    Tavaly Hockenheimben a Mercedes ünnepelte 125. évfordulóját az autósportban, elég látványos módon. Nem elég, hogy ők mentették meg a Német Nagydíjat, többek között különleges festéssel és öltözékkel idézték fel a régi időket.

    Idén a Ferrari is hasonlóra készülhet, amennyiben Monza után Mugello rendez majd futamot. Ez esetben ugyanis az lenne a Ferrari 1000. F1-es nagydíja, ráadásul egy olyan pályán, ami a Scuderia tulajdonában van.

    Angelo Sticchi Damiani, az Olasz Autóklub elnöke így kommentálta a fejleményeket:

    „Olaszországnak idén komoly esélye van arra, hogy két nagydíjat rendezzen. Ezen dolgozunk, hogy Monza után legyen még egy-két verseny, rövid kitérővel Mugello vagy Imola felé.”

    „A nézők unni fogják, a sok versenyt ugyanazon a pályákon, így jó, hogy nekünk három pályánk is van, ami versenyt rendezhet.”

    Damiani hozzátette, még a héten döntést vár, miután összeül az FIA Motorsport Világtanács.

    Ugyan Imola is esélyes a rendezésre, és bár a legutolsó Forma-1-es versenye után felújították, olasz források szerint nem lenne alkalmas helyszín a királykategória számára, hiába rendelkezik az FIA legmagasabb minősítésével.

    „Imola túl szűk a mostani szélesebb autóknak.” – osztotta meg kételyét a La Gazzetta dello Sport újságírója, Andrea Cremonesi.

    „Kevés előzés lenne, és a boxutca bejárata túlságosan közel van az ideális ívhez. Mindössze egy korlát választja el a pályától.”

    Míg Olaszországban már két versennyel készülnek, addig Vanessa Maes, Spa-Francorchamps igazgatója kizárta, hogy Belgium duplázzon.

  • Webber szerint Mugello tönkre fogja tenni a versenyzők nyakát

    Webber szerint Mugello tönkre fogja tenni a versenyzők nyakát

    Az egykori Forma-1-es versenyző, Mark Webber úgy véli, hogy ha valóban lesz F1-es futam Mugellóban, ott a versenyzők „nyaka ketté fog törni”.

    Miután a koronavírus miatt az F1-es szezon csak júliusban fog elkezdődni, a versenynaptárat némileg újra kell tervezni. Egyelőre 8 versenyt fixáltak, és még kérdéses, hogy mi lesz a többivel. Felmerült azonban az is, hogy mivel amúgy is csak nézők nélkül lehet majd egy ideig futamot rendezni, a törölt versenyek helyett beugranának olyan versenypályák is, melyek eredetileg nem szerepelnek a versenynaptárba. Ilyen Mugello is.

    Webber többször is vezetett már ezen az olasz pályán, például 2003-ban a Jaguarral, 2012-ben a Red Bullal.

    A red bullos tesztje idején, mindössze 10 kör megtétele után Twitteren azt írta: „Ez ugyanolyan, mint 1000 kört menni Adu Dhabiban, elégedettség szempontjából.”

    Utalt ezzel Webber a pálya karakterisztikájára, mivel gyors kanyarok, több, mint 1 kilométeres célegyenes és komoly G erők jellemzik. Mindez Webber szerint nagyon megterhelné a versenyzők nyakát.

    „Egy versenyző sem fog tudni a pályán maradni.” – mondta Webber az F1 Nation podcastban. „Ha versenyezni fognak Mugellóban, a nyakuk ketté fog törni, ezekben az autókban, annyira gyors.”

    Ennek ellenére Webber kíváncsian várja ezt a potenciális versenyt.

    „Szerintem briliáns lesz. Teszteltem ott és nagyon, nagyon, nagyon, nagyon gyors. Nagyon jó, szóval hajrá.”

    A versenyzők mos hosszabb pihenőt tartottak, mint valaha, és február óta nem vezettek F1-es autóval – noha néhányan az elmúlt napokban már tesztelgettek. A

    „Most olyanok, mint a ketrecbe zárt oroszlánok, készen állnak az indulásra.” – mondta Webber. „Berozsdásodottból újra szuper pontosnak kell majd lenni és fáradtak, vagy fáradt-szerűek lesznek mentálisan, mert nagyon figyelmesnek kell majd lenni az autó, a gumik és az aero tekintetében, mikor az elzártság után visszatérnek.”

    „A Forma-1-ben szükségünk van egy kis időre, hogy összeszedjük magunkat, mérnöki és műszaki oldalról is, de elég gyorsan túl lesznek ezen.”

    Webber szerint akinek kellően nagy az önbizalma, az könnyen alkalmazkodik majd ahhoz is, hogy szinte minden hétvégén lesz futam, szemben azzal, aki egy kicsit meghátrált.

    „Mind egy hajóban eveznek, ez remek dolog ezzel kapcsolatban; senki nem sérülés után tér vissza, vagy nem a szezon közepén kapcsolódik be, vagy ilyesmi.” – folytatta Webber.

    „Igen, volt pár srác, aki tesztelhetett régi autókkal, de alapvetően mikor kihajtanak majd a boxutcából Ausztriában, az lesz az igazi teszt, végén egy versennyel, és világbajnoki pontokért.”

  • Mugelloban rendezhetik a Ferrari 1000. Forma-1-es versenyét

    Mugelloban rendezhetik a Ferrari 1000. Forma-1-es versenyét

    A tegnapi nap folyamán jelentettéj be, hogy az idei szezonban nem fogják megrendezni a MotoGP mugellói versenyét. A pálya ügyvezető igazgatója, Paolo Poli állítása szerint azért döntöttek az esemény törlése mellett, mivel a szurkolók egyáltalán nem vehettek volna részt a versenyen.

    Az utóbbi napokban pedig egyre többet pletykálnak arról, hogy Mugello kész otthont adni egy Forma-1-es versenynek a 2020-as szezonban. A versenyt közvetlen a másik Olasz Nagydíj– ami Monzában kerül majd megrendezésre szeptember 6-án – után lenne a módosított versenynaptárban. Mindez azt jelentené, hogy a Ferrari hazai közönség előtt teljesíthetné az 1000. versenyhétvégéjüket a száguldó cirkuszban.

    Azonban a toszkán pálya által legutóbb kiadott közleményben semmi erre utaló jel nem olvasható.

    „Rendkívül sajnálatos, hogy el kellett halasztanunk az idei MotoGP versenyt,” – mondta a pálya ügyvezető elnöke. „Nem voltunk képesek megoldást találni a világjárvány okozta logisztikai és rendezési problémákra.

    „A komoly erőfeszítések ellenére sem voltunk képesek megoldást találni a problémákra. Emiatt lehetetlen nézőkkel versenyt rendezni, miközben folyamatosan szembe kellene nézni a vírus okozta problémákkal.”

    Egyesek szerint azonban a MotoGP versenyt azért halasztották el, hogy a szervezők a létező legjobban fel tudjanak készülni a Forma-1-es versenyre. Mivel Mugello 1. kategóriás FIA liszensszel rendelkezik, így minden biztonsági előírásnak megfelelne.

  • Magny-Cours nem fog beugrani idén, de több pálya is jelentkezne

    Magny-Cours nem fog beugrani idén, de több pálya is jelentkezne

    A korábbi francia versenyhelyszín, Magny-Cours kizárta, hogy idén „szellemversenyt” rendezzenek a koronavírus járvány közepette.

    Miután az európai versenyek nagy részét elhalasztották, felmerült a kérdés, melyik helyszín ugorhat be kisegíteni a Forma-1-et? A pletykák szerint akár visszatérhet a Portugál Nagydíj, hiszen két megfelelő minősítésű pálya is van az országban. Eközben Monzát szívesen helyettesítené Mugello, vagy esetleg Imola is.

    A Francia Nagydíj törlése kapcsán felmerült, esetleg Magny-Cours térhetne vissza. Kimi Räikkönen többször utalt rá, az egyik kedvence a pálya, ráadásul a mai napig rendelkezik az F1-hez szükséges papírokkal.

    Serge Paulnier, a pálya főnöke azonban kijelentette, a helyszín „nem jelölt” egy 2020-as futamra. Le Castellet-ből nem kommentálták a híreket, legutóbbi álláspontjuk szerint nyáron ők még rendezhetnek futamot, de az nem a Francia Nagydíj lesz.

    Nemrég a Brit Nagydíj sorsa is kérdéses lett, sokan Hockenheimet hozták hírbe azzal, hogy helyettesítheti a szigetországot a versenynaptárban, akár két futammal is, amennyiben ez nem lesz veszteséges számukra.

    „Szerintem a Liberty terve, hogy 15 verseny legyen, nem lehetetlen, amennyiben minden jól megy. A nyári európai versenyekkel könnyen eljuthatunk 8-10- futamig is.” – jelentette ki Toto Wolff.

    Bár megjegyezte, ugyan nem a Forma-1 a legfontosabb dolog jelen helyzetben, támogatja a Liberty terveit.

    „Ha ezzel hozzájárulunk az emberek szórakoztatásához és a morál javításához, ahogy ez a Bundesliga esetében is így van, akkor ez egy jó dolog.”

    Azt is kiemelte, az év tovább részében is jelenthet problémát a vírus, például az Egyesült Államokban vagy Mexikóban.

  • Mugello kész idén beugrani Monza helyére

    Mugello kész idén beugrani Monza helyére

    Továbbra is komolyan érdekli Mugellot a Forma-1-es futam rendezés. A Ferrari tulajodonában lévő pálya szívesen átvenné Monza helyét, ha azok a koronavírus-válság miatt nem tudják megrendezni azt.

    Egyelőre még nem tudni, hogy mi lesz az idei monzai versennyel, de a helyzet úgy néz ki, hogy még nézők előtt sem tudnak versenyt rendezni idén.

    Ha Milánó mellett nem tudnak futamot rendezni, akkor Mugello lehet a megoldás az Olasz Nagydíj számára.

    „A Mugello pálya rendelkezik mindennel, amire szüksége van ahhoz, hogy átvegye Monza helyét. Ha szeptemberben a helyzet továbbra sem teszi lehetővé, hogy Lombaridában versenyt rendezzenek, akkor Mugello egy ideális választás lehet a nézők nélküli Olasz Nagydíj helyszínének. Még nem tudjuk, hogy lesz-e erre lehetőségünk, de készek vagyunk biztosítani a szükséges erőforrásokat, noha erre jelenleg egy a százhoz az esélye. Már tárgyaltunk erről a Nemzeti Autoklubbal (ACI), és a régiónkban minden készen áll erre.” – jelentette ki a pálya mellet település, Scarperia e San Piero polgármestere Federico Ignesti.

  • Összeszedtük, melyik európai pályák rendezhetnének Forma-1-et!

    Összeszedtük, melyik európai pályák rendezhetnének Forma-1-et!

    A Forma-1 a jövő héten hozathatja nyilvánosságra az új menetrendjét. Lássuk melyik helyszínek segíthetik ki a bajba jutott bajnokságot.

    Mivel az eredeti 2020-as versenynaptár mélyütés szenvedett, az F1 kénytelen alternatív megoldások után nézni. Eddig a dupla futamok és a fordított menetirány merült fel megoldásként. Előbbit a Red Bull Ring és Silverstone is támogatja, míg utóbbinál a pályák különböző adottságai miatt eltérő a fogadtatás, Barcelona már jelezte is, ők nem alkalmasak ilyesmire.

    Egy biztos, amennyiben újraindul a szezon, az F1-nek futamokra lesz szüksége. Mivel még nem tudni, hova utazhatnak el a csapatok, körbenéztünk, mely európai pályák rendelkeznek az FIA – Forma-1-es futam rendezésére feljogosító – Grade 1 besorolásával.

    Esély a Német Nagydíj visszatérésére

    Idén a magas jogdíjak, és a szurkolók hiánya miatt került ki a naptárból a gazdag történelmi múltra visszatekintő verseny. Ha azonban az FOM hajlandó enyhíteni a versenyrendezés feltételein, esetleg a zártkapus megoldás mellett dönt, akkor Hockenheim, esetleg feltételeknek még mindig megfelelő Nürburgring jó alternatíva lehet.

    Mozgolódás Portugáliában

    Az FIA nemrég végzett vizsgálata alapján mind Portimao, mind Estoril rendelkezik a szükséges minősítéssel. Estoril a Portugál Nagydíj legutóbbi helyszíne, míg Portimaóban később teszteken bőgtek fel F1-es masinák. Bár az időzítés igen, de a megközelíthetőség nem a legjobb, ugyanis vagy Spanyolországon keresztül, vagy tengeren át vezet az út Portugáliába.

    Monza trónfosztása helyett mégis jöhet San Marino?

    Két pálya, eltérő F1-es múlttal. Imola és Mugello is jelezte már, hogy szívesen vendégül látnák az F1-es mezőnyt. Előbbi legendás és szomorú történéseknek volt színtere, míg utóbbi a Ferrari tulajdonában van. A San Marinói Nagydíj 2007-ben az FIA „egy ország, egy verseny” szabálya miatt került ki a vérkeringésből, azóta viszont komoly ráncfelvarráson esett át. Mugello eddig ugyan nem rendezett Nagydíjat (tesztet igen), de a MotoGP-t már többször vendégül látta.

    Barcelona alatt így is rezeg a léc, itt váltás következhet

    Idén éppen, de megmenekül a Spanyol Nagydíj, a szervezők pedig nem tervezik elherdálni a lehetőséget. A barcelonai pályát sok kritika érte az elmúlt években, így talán Jerez léphet közbe, az andalúzok ugyanis már tárgyalásokat folytatnak a Forma-1 vezetőségével. Az országban ezenkívül még egy pálya, a WTCR-ben debütáló Motorland Alcaniz (Aragón) rendelkezik a legmagasabb minősítéssel.

    Magny-Cours reménye még mindig él

    Amikor visszatért a Francia Nagydíj, sokan kritizálták a döntéshozókat, miért egy unalmas pályára vitték az F1-gyet. Kimi Räikkönen egyenesen a Nevers közelében lévő pályát emlegette, mint izgalmas helyszín. Most, hogy Európában érdemes majd helyszíneket pótolni, Villeneuve Imola mellett Magny-Cours nevét is megemlítette.

    Amennyiben elindul a szezon, a csapatoknak az időhiányt is figyelembe kell majd venniük, pár hónap alatt kell sok futamra sort keríteni. Ha kevesebb a helyszínek közötti távolság, talán könnyebben meg lehet ezt oldani. Az FIA szabályai szerint azonban csak az a sorozat számít világbajnokságnak, amit legalább 8 verseny alkot, legalább 3 kontinensen.