Címke: Mugello

  • Masi: Az F3-as fiatalok megoldották azt, amit az F1-es versenyzők nem tudtak

    Masi: Az F3-as fiatalok megoldották azt, amit az F1-es versenyzők nem tudtak

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi cáfolja azon feltevéseket, melyek szerint az FIA lenne okolható a vasárnapi, mugellói balesetért az új rajtkor.

    Romain Grosjean azt mondta, sosem ijedt még meg ennyire kerrierje során, Carlos Sainznak pedig súlyos múltbéli események jutottak eszébe az esetről.

    A biztonsági autós fázis végén, az adott kör végén a safety car távozott a pályáról, a versenyzők pedig a célegyenesben, a rajtvonalhoz érve kapcsolhattak versenytempóra. Az odáig vezető úton azonban az élen haladó, jelen esetben Valtteri Bottas diktálhatta a tempót a többieknek. Ő viszonylag lassan tette ezt, ám a mezőny közepe idejekorán tempóra kapcsolt, míg mások visszalassultak, ami egymásba szaladó autókat eredményezett.

    Több versenyző is Bottast okolja.

    „Abszolút szükségtelen volt” – mondta Sebastian Vettel. „Hála istennek, hogy senki sem sérült meg.”

    „Nem vagyok benne biztos, hogy amit Bottas csinált az szabályos volt, de a következő versenyen (előtte az eligazításon) meg fogjuk ezt beszéli” – mondta Esteban Ocon.

    Bottas azonban másként látja, ő az F1-re „mutogat”.

    „A különbség idén a biztonsági autó” – mondta. „Későn kapcsolják le a lámpát, így csak későn lehet különbséget építeni (a többi versenyzőhöz képest).”

    „Ez az FIA, vagy a FOM, nem tudom, hogy ki dönt róla, hogy mi történjen, de azzal próbálnak jobb show-t csinálni, hogy később kapcsolják le a lámpákat.”

    „A csapatunk ma reggel (vasárnap) megbeszélést kezdeményezett, mondván ez kicsit aggasztó, de alapvetően azt mondták, hogy továbbra is így lesz, mert ettől jobb a show.”

    Lewis Hamilton egyetért csapattársával.

    „Ez a döntéshozók hibája” – mondta a hatszoros világbajnok. „Nem tudom kié. Nyilvánvalóan megpróbálják izgalmasabbá tenni, de végül ma láttuk, hogy veszélybe sodortak embereket.”

    Masi azonban cáfolja, hogy az ő felelősségük lenne a baleset

    „Kritizálhatnak amennyire csak akarnak” – mondta. „Itt van a világ legjobb versenyzői közül 20, de a Formula 3-as versenyen, ahol nagyon hasonló volt a helyzet, a fiatal srácok nagyon jól megoldották azt, incidens nélkül.”

    Arra a kérdésre, hogy az FIA megfontolja-e az „újra-rajt” procedúra módosítását, Masi így felelt: „Nincs szükség a változtatásra.”

    „Kétség sem fér hozzá, hogy az egyik tényező a hosszú rajt-cél egyenes volt, de a verseny csak az ellenőrző vonaltól indul, és ezt mindegyik versenyző nagyon jól tudja.”

    Azt is cáfolta, hogy 2020-ra azért történt volna változás ezzel kapcsolatban, hogy izgalmasabbá tegyék a versenyeket, függetlenül a biztonsági következményektől.

    „Abszolút nem” – reagált Masi. „Az FIA szempontjából a biztonság az első. Valójában sértés, ha bárki mást javasol.”

  • Brawn: Ez már mentális csata Bottas számára

    Brawn: Ez már mentális csata Bottas számára

    Valtteri Bottas immár a negyedik éve próbálja legyőzni Lewis Hamiltont a bajnoki címért folyó csatában, azonban valahol eddig mindig elcsúszott a hadművelet. Most ismét hatalmas előnye van a britnek a finn pilótával szemben a pontversenyben.

    Saját rovatában Ross Brawn a Formula1.com-on írt Bottas jelenlegi helyzetéről. A finn pilóta nagyon jól rátalált Mugello ritmusára, és úgy tünt Hamilton fölé kerekedhet ezen a pályán. Azonban a hétvége egyik pontján elvesztette előnyét a brittel szemben. Az eredmény egy újabb dobogó Hamilton mellett, kevesebb pontot gyűjtve, mint riválisa:

    Valtteri Bottas úgy fogja elhagyni Toszkániát, hogy a győzelmi trófeának a kezében kellett volna landolnia. A finn nagyon jó formában volt, hiszen még a vezetést is kicsavarta Lewis Hamilton kezéből a verseny első szakaszában. De engedte, hogy kicsússzon a győzelem a kezei közül, és egy újabb vereséget könyvelhetett el a címvédőtől.”

    „A mostani verseny fájni fog neki, és meg fogja kérdezni magától – mit kell tennie ahhoz, hogy csapattársa fölé kerekedjen? Továbbra is van esélye a bajnoki címre, de ahogy haladunk előre a szezonban egyre kevesebb a reális esélye.” – írta Brawn.
    Bottas egyébként reméli, találni fog valamit Hamilton legyőzésére.

    „Ez már egy mentális csata, mivel megvan a tempója hozzá. Azonban Lewis könyörtelen, és kihasznál minden lehetőséget, ő maga pedig nagyon ritkán ad ilyeneket ellenfeleinek.”
    És ez lehet az oka annak is, hogy Hamilton vezeti a világbajnokságot, kétség sem férhet Bottas frusztrációjához, aki csak azt látja, hogy a lemaradása csak nő, és nő.

  • Magnussen és Sainz szerint ki kell vizsgálni a baleset okát

    Magnussen és Sainz szerint ki kell vizsgálni a baleset okát

    Kevin Magnussen is részese volt annak a látványos célegyenesbeli balesetnek, Mugellóban, melyben szerencsére senki nem sérült meg komolyabban, de igen veszélyes eset volt.
    A dán versenyző ki kell elemezni az eseményt.

    A biztonsági autós fázis végén, az adott kör végén a safety car távozott a pályáról, a versenyzők pedig a célegyenesben, a rajtvonalhoz érve kapcsolhattak versenytempóra. Az odáig vezető úton azonban az élen haladó, jelen esetben Valtteri Bottas diktálhatta a tempót a többieknek. Ő viszonylag lassan tette ezt, ám a mezőny közepe idejekorán tempóra kapcsolt, míg mások visszalassultak, ami egymásba szaladó autókat eredményezett.

    Magnussen szerint valaki előtte meghátrálhatott, hogy lenduletet nyerhessen a rajthoz.

    „Nem tudom pontosan, de minden bizonnyal a srácok pár autónyival előttem, teljes gázzal mentek legalább pár másodpercig és aztán megint megálltak, közvetlenül a vonal előtt” – vélekedik Magnussen. „Aztán meg kellett állnom, és a mögöttem lévőnek is meg kellett állnia és valaki nem reagált, és hatalmas baleset történt.”

    „Szóvak ezt mindenképp meg kell vizsgálni és javítani kell rajta a jövőben, hogy ne legyen újra ilyen helyzet. Határozottan veszélyes volt és ez olyasmi, amit el akarunk kerülni a jövőben.”

    A baleset következtében Magnussenen kívül Carlos Sainz, Antonio Giovinazzi és Nicholas Latifi esett még ki.

    Sainz egyetért dán versenyzőtársával és hozzátette, hogy az esetről csúnya múltbéli történések jutottak eszébe.

    „Úgy tűnik, hogy a középmezőnyben valaki azt gondolta, hogy a verseny már elkezdődött, vagy sokan hitték azt, hogy a verseny elkezdődött” – mondta a spanyol.

    „Amikor mindez történt, három, vagy négy autó volt előttem, keresztben az egyenes közepén, én meg elvittem magammal néhányukat. Szóval nagyon veszélyes helyzet volt.”

    „Nagyon csúnya múltbéli dolgokra emlékeztetett ez engem. Nem akarok semmit sem mondani, de ez olyasmi, amit mindenképp ki kell elemezni és meg kell tudnui hogy mi történt.”

  • Vezérigazgatójuk szerint is gödörbe került a Ferrari

    Vezérigazgatójuk szerint is gödörbe került a Ferrari

    Louis Camilleri, a Ferrari vezérigazgatója szerint is az ikonikus csapata tudja, hogy gödörbe kerültek. A helyszínen látta, hogy a versenyzőik a dobogótól meglehetősen távol végeztek a Toszkán Nagydíjon. A főnöknek azt kellett látnia a lelátóról, hogy Charles Leclerc, és az őket elhagyó négyszeres világbajnok Sebastian Vettel csak a 8. és 10. helyeket tudták megszerezni Mugellóban vasárnap. Spa-Francorchampsban és Monzában sem szereztek ugyan pontokat, de feltehetően az 1000. futamukat sem így képzelték el. Így nyilatkozott:

    „Egy gödörbe kerültünk, de legalább tudjuk, hogy ott vagyunk. Több tényező is közrejátszott ebben, de bármit is mondanék, kifogásnak tűnne. Nem a kifogásokat keressük. A lényeg az, hogy azokra a dolgokra kell koncentrálnunk, amelyeken keményen dolgoznunk kell eltökélten ahhoz, hogy visszakerülhessünk oda, amit a helyünknek gondolunk.”

    Camilleri, John Elkann elnökkel látogatott el Mugellóba, és tisztázták, hogy az olasz csapatnak esze ágában sincs kiszállni a Forma-1-ből:

    „Szerintem a Ferrari és az F1 szinte összenőttek. Hogyan lehetne elképzelni a száguldó cirkuszt a Ferrari nélkül, vagy fordítva? Végig ott voltunk, egyetlen csapatként. Mások jönnek, mennek. Igaz, a történelmünk miatt nyomás is nehezedik ránk, de így is várjuk a következő ezrest.”

    Jövőre a királykategóriában számos változást vezetnek be, ilyen lesz például a 175 millió dolláros költségvetési korlát is szezon/csapatonként. Erről ennyit mondott:

    „Időbe telik, de némi több rugalmassággal a jövő évi szabályzásban legalább elmozdulhatunk onnan, mint ahol most jelenleg vagyunk. Le a kalappal a Mercedes előtt, hihetetlen munkát végeztek. Meglátjuk, hogy 2022-ben az új szabályzással új helyzet lesz-e… Ebben reménykedünk.”

  • Binotto: A 2020-as Ferrari alapvetően egy hibás projekt

    Binotto: A 2020-as Ferrari alapvetően egy hibás projekt

    Mattia Binotto szerint továbbra is a fejetlenség az úr a Ferrarinál, hiszen alapvető problémái vannak a lehetetlenül versenyképtelen 2020-as autójuknak. Idén eddig az volt a mondás, hogy a Scuderia szenvedése a 2019-es motorbotrányuknak köszönhető, amely miatt a legendás istálló erőtlen. A versenyzőik azonban utalgatnak rá, hogy fogalmuk sincs, hogy mitől ilyen rossz a versenyautójuk. Sebastian Vettel a mugellói futam után nyilatkozott:

    „Nem vagyunk elég gyorsak. Miért? Ez egy jó kérdés. Ennek nem csak egy oka van.”

    Charles Leclerc ugyan egy körön jobb volt már a Ferrari saját pályáján, sőt, volt, hogy a harmadik helyen volt a vasárnapi versenyen. Végül csak a nyolcadik helyet szerezte meg. Ő sem elégedett:

    „Meg kell értenünk, hogy mi a baj ezzel az autóval.”

    Csapatfőnökük, Binotto is kénytelen volt elismerni, hogy a jelenlegi problémáik oka számukra sem világos:

    „Erre most nincsen magyarázat. Az egyértelmű, hogy a gumik gyors romlása gond, és alapvetően ez a projektünk egyik legnagyobb nehézsége, amiből nehéz kikecmeregni.”

    A Sky Italiának még azt is elárulta Binotto, hogy még egy új csomag a soron következő Orosz versenyen sem lenne elég hatásos:

    „Lesznek kisebb fejlesztéseink a következő futamra, de ez nem változtat semmin se. Keményen dolgozunk ugyanakkor azon, hogy kijavítsuk az alapját a jövő évi autónknak. Az ellenfeleink más helyzetben vannak mint mi, ők a szezon kezdete óta hozzák az új fejlesztéseiket a szezon alatt. A mi gondunk már az alapnál kezdődik, így a projektünknek több idő kell, mint kisebb fejlesztésekkel azt javítgatni.”

  • Az FIA vizsgálja Hamilton politikai megnyilvánulását!

    Az FIA vizsgálja Hamilton politikai megnyilvánulását!

    Lewis Hamilton a hétvégén felháborodást váltott ki sokakban, amiért egy olyan pólót viselt, amelyen ez állt: „Arrest the policemen who killed Breonna Taylor”. Azaz: „Tartóztassátok le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylor-t.” Az afroamerikai hölgyet rendőrök golyói ölték meg, Hamilton pedig egyértelműen üzent Mugellóban. Feltehetően, azonban ez már sok lesz az FIA-nak is.

    A The Daily Mail szerint az FIA elindított egy kivizsgálást Hamilton pólója miatt. A versenyzőknek és a csapatoknak sem megengedett a pályán bármiféle politikai megnyilvánulás. Amennyiben a szöveget politikai üzenetként fogják tekinteni, akkor a 35 éves brit pilótára feltehetően pénzbüntetés vár.

    Lewis már így is a frontvonalban harcol, a rasszizmus elleni küzdelemben. A Forma-1 elfogadta a „Black Lives Matter” üzenetet, és megadja a pilótáknak azt a lehetőséget is, hogy a témára akár a versenyek előtt térdeléssel hívják fel a figyelmet. A hatszoros világbajnok azonban most úgy néz ki, hogy túllőtt a célon.

    A brit média szerint az F1-es toppilóták egy része kifejezetten elégedetlen Hamilton fellépése miatt, mivel Taylor halálának a körülményeit még mindig vizsgálják.

  • Hamilton nyerte a 2,5 órás Toszkán Nagydíjat, Albon dobogós!

    Hamilton nyerte a 2,5 órás Toszkán Nagydíjat, Albon dobogós!

    A Toszkán Nagydíj egyben a Ferrari ezredik Forma-1-es hétvégéje is volt.
    A csak a koronavírusnak köszönhetően a versenynaptárba kerülő mugellói pályán korábban nem rendeztek még F1-es futamot.

    Ezen első alkalommal Lewis Hamilton indulhatott az élről, mellőle pedig csapattársa, Valtteri Bottas. A második sort pedig a két Red Bull foglalta el, Verstappen-Albon sorrendben.
    A két ferraris, Leclerc és Vettel az 5., illetve 14. helyről indultak.

    Verstappennek azonban ismét gondja akadt már a rajt előtt, motorproblémára panaszkodott a felvezető körön, így a rajtrácson még dolgozott a csapat az autón.

    Hamilton rajtja most nem sikerült jól, Bottas átvette a vezetést, Hamilton a második helyre csúszott, Leclerc pedig feljött a harmadik helyre.

    Verstappen bár el tudott rajtolni, szinte azonnal vége is lett a versenyének. Nem volt erő a motorjában, visszaesett, majd Räikkönen hátulról kitessékelte a kavicságyba, miután ő is ütést kapott oldalról. Ezzel párhuzamosan Gasly Räikkönen és Grosjean közé szorult be. Gasly versenye is véget ért, Grosjean folytatni tudta, ahogy Räikkönen is.

    Sainz is megforgott, miután összeért Strollal és visszaesett a mezőny végére.

    A biztonsági autó is megjelent, s többek között Vettel és Räikkönen is járt a boxban ez idő alatt.

    A hetedik körben kapcsolhatott újra versenytempóra a mezőny, de azonnal nagy baleset történt, így a biztonsági autó visszatért.

    Sainz, Magnussen, Latifi és Giovinazzi akadtak össze a célegyenesben és produkáltak látványos balesetet, miután eléggé feltorlódott a mezőny, közvetlenül az újraindításkor.

    Az eset után végül meg is szakították piros zászlóval a versenyt.

    Újabb állórajt következett. Bottas jól kapta el a rajtot, de később Hamilton kívülről megelőzte finn csapattársát. A harmadik helyet megtartotta Leclerc, őt pedig Stroll és Perez követte.

    13-an voltak versenyben, miután Ocon versenye is véget ért; Russell, Grosjean és Vettel nem volt pontszerző helyen.

    A 15. körben Ricciardo maga mögé utasította Perezt és feljött az 5. helyre. Három körrel később Stroll előzte meg Leclerc-et, míg Perezt Albon is megelőzte.

    A 22. körben Leclerc kezdte meg a kerékcseréket. Ezzel ideiglenesen az utolsó, 13. helyre esett vissza.

    A 28. körhöz érve már kezdtek érkezni a versenyzők a kerékcserékre. Räikkönen számára ez finoman szólva nem sikerült jól, a finn túl sokat időzött a boxban. Ezzel az utolsó helyre csúszott vissza.

    Bottas rádión jelezte, hogy kerékcserénél majd a Hamiltonéval ellentétes taktikát szeretne választani. Azonban mivel komoly vibrációra panaszkodott, ő érkezett előbb a boxba, és kemény keverékű gumikat kapott.
    Közvetlenül után azonban Hamilton is megérkezett és szintén kemény gumikat kapott. Vissza is tudott Bottas elé térni.

    A 43. körben ismét megjelent a safety car, miután Stroll nagy tempóval kiszállt a pályáról.

    Bottas kihasználta ezt és azonnal megejtett egy újabb kerékcserét, bízva abban, hogy az újraindításkor visszaelőzheti Hamiltont.
    Persze ezt követően a többiek is kimentek kerékcserére.

    Végül ismét megszakították a versenyt piros zászlóval, mivel Stroll esete után újra kellett építeni a gumifalat a bukótérben.

    Több, mint 2 órával a rajt után újabb álló rajt következett. A sorrend az élen: Hamilton, Bottas, Ricciardo, Albon.

    Bottas beragadt a rajtnál, Ricciardo megelőzte. A finn nyakába ráadásul Albon is megérkezett. Később azonban Bottas visszavette a második helyet.

    Mindeközben a 48. körben a 8. helyen autózó Räikkönen 5 másodperces büntetést kapott, amiért a biztonsági autós fázis kezdetén az utolsó utáni pillanatban fordult be a boxutcába.

    A dobogós helyet hamarosan Ricciardo elvesztette, azt Albon vette át tőle. Majd a Red Bull versenyzője üldözőbe vette Bottast.

    A versenyt végül Lewis Hamilton nyerte, Valtteri Bottas és Alexander Albon előtt. Utóbbi pályafutása első F1-es dobogós helyezését szerezte meg.

    Kimi Räikkönent a 8. helyen intették le, időbüntetése miatt azonban végül a 9. helyen rangsorolták. Ezzel megszerezte idei első két pontját.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Differencia
    1 Lewis Hamilton Mercedes
    2 Valtteri Bottas Mercedes 4.88
    3 Alex Albon Red Bull 8.064
    4 Daniel Ricciardo Renault 10.417
    5 Sergio Perez Racing Point 15.65
    6 Lando Norris McLaren 18.883
    7 Daniil Kvyat AlphaTauri 21.756
    8 Charles Leclerc Ferrari 28.345
    9 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 29.77
    10 Sebastian Vettel Ferrari 29.983
    11 George Russell Williams 32.404
    12 Romain Grosjean Haas 42.036
    Lance Stroll Racing Point kiesett
    Esteban Ocon Renault kiesett
    Nicholas Latifi Williams kiesett
    Kevin Magnussen Haas kiesett
    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo kiesett
    Carlos Sainz Jr. McLaren kiesett
    Max Verstappen Red Bull kiesett
    Pierre Gasly AlphaTauri kiesett

     

  • Lundgaard nyert, Schumacher növelte előnyét Mugellóban

    Lundgaard nyert, Schumacher növelte előnyét Mugellóban

    Christian Lundgaard ért elsőként célba a Formula 2 mugellói sprintversenyén. Mick Schumacher is jó versenyen van túl, ugyanis tovább növelte előnyét a bajnokságban.

    A versenyt Markelov kezdte a poleból, de Lundgaard a harmadik helyről villámrajtot vett, és rögtön az élre állt. A második helyen Markelov, a harmadikon Deletraz jött el. Shwartzman az utolsó helyről szintén kiválóan rajtolt, néhány kör elteltével már a 15. helyen állt. Bajnoki riválisai közül Ilott maradt 12., míg Schumacher a negyedikről ötödiknek esett vissza.

    Ahogy teltek a körök, Markelov egyre hátrébb esett, megelőzte Deletraz, majd Vips is. Amikor Schumacher érte utol, komoly csatába bonyolódott a némettel, oda-vissza előzgették egymást, egyszer pedig össze is értek, ennek következtében megsérült a szárnya, így versenye gyakorlatilag véget ért. Schumacher fellépett negyediknek, a zavarosban pedig a tegnapi győztes Mazepin tudott halászni, ugyanis csapattársa, Ghiotto elé keveredve már az ötödik helyen állt. Az olasz viszont nem hagyta magát, néhány körrel később a célegyenes végén visszatámadott, de összeért csapattársával. Mazepin volt belül, ő fékezte el magát, és belecsúszott Ghiottóba, aki rögtön kiesett. Ezzel szemben az orosz csodával határos módon tovább tudott haladni az ötödik helyen.

    Az incidens után virtuális biztonsági autós fázis következett, a mezőny végén lévők pedig ezt kihasználva kereket cseréltek. Ezenkívül érdekes módon kijött Mazepin is, így bukta pontszerző helyét.

    Zhou, Ilott és Shwartzman eközben folyamatosan zárkóztak fel, főleg a kínai, aki már csapattársát, Ilottot, majd Daruvalát is legyűrve az ötödik helyen haladt. Shwartzman éppen Armstrongot érte utol, de előzési kísérlete közben kisodródott, és kissé visszaesett. Tsunoda is a pontokért küzdött, de összeért Drugovich-csal, és jöhetett a boxba szárnyat cserélni.

    Lundgaard végül rajt-cél győzelmet aratott, megelőzve Deletrazt és Vipset. A negyedik Schumacher lett, aki így ismét növelte előnyét az összetett élén. Igaz, a némethez eléggé közel került a végén Zhou, de a Renault tartalékosa meg kellett elégedjen az ötödik hellyel. A hatodik Ilott lett, fontos pontokat szerzett összetettben. Daruvala és Sato pedig az utolsó két pontszerző helyen osztozhatott. Shwartzman ezúttal sem zárt jó hétvégét, éppen lemaradt a pontszerző helyekről, a kilencedik helyen zárva.

    Ami a bajnokságot illeti: Schumacher áll tehát az élen 161 ponttal, őt Ilott követi 153-al. Lundgaard feljött harmadiknak, az ő neve mellett 145 egység áll, míg Shwartzman a negyedik 140-el.

  • Leclerc: Az időmérős ötödik helyem felülmúlta a Ferrari elvárásait

    Leclerc: Az időmérős ötödik helyem felülmúlta a Ferrari elvárásait

    Charles Leclerc rendkívül boldog volt a Toszkán Nagydíj időmérő edzését követően, ahol sikerült bejutnia a Q3-ba és az ötödik helyen végzett. A Ferrari monacói pilótája szerint pedig ez az eredmény messze túlszárnyalta a Vörösök elvárásait.

    Az olasz istálló úgy vágott neki a mugelloi hétvégének, – ami nem mellesleg a csapat történetének 1000. futama – hogy visszavágnak a félresikerült spai és monzai versenyeket követően, ahol egy pontot sem sikerült gyűjteniük.

    Miközben Sebastian Vettel – aki 2021-től az Aston Martin pilótája lesz – már a Q2-ben elvérzett és csak a tizennegyedik helyet sikerült megszereznie, Leclerc képes volt előnyére fordítani a sárga zászlós szakaszt a Q3 végén és sikerült a két Mercedes és a két Red Bull mögött végeznie.

    Habár ugye az Esteban Ocon megforgása miatt érvénybe lépett sárga zászló miatt a monacói mögött érkezők nem tudtak javítani az idejükön, Leclerc ettől függetlenül elégedett volt az elért eredményével.

    „Összességében nagyon-nagyon boldog vagyok a gyors köröm miatt,” – értékelt az időmérő edzés után Leclerc. „Sikerült mindent összeraknom és ez az ötödik hely messze felülmúlta a csapat számításait.

    „Ezen a helyszínen sikerült jól beállítani az autót, ami miatt az egyensúlyt s remeknek éreztem. Sajnos a nyers tempó még mindig hiányzik, így még nem vagyunk képesek az élcsapatokkal harcolni, azonban az autó egyensúlya nagyon jó volt a mai nap és ezt ki is tudtam használni.

    „Emiatt magabiztos voltam és a Q3-ban sikerült is előhúznom egy jó kört a kalapomból. Trükkös volt, ugyanis az első körömet használt gumikon futottam a kvalifikáció harmadik szakaszában.

    „Nehéz volt az új gumikra váltás, azonban a végén sikerült maximalizálni a lehetőségeinket.”

    A Ferrari ugye az 1000. nagydíját teljesíti a hétvégén a Forma-1-ben, azonban Leclerc szerint hiába lett ötödik, nagyon nehéz dolga lesz, ha meg is szeretné tartani azt többiekkel szemben.

    „Jók a lehetőségeink,” – mérlegelt a monacói. „Azonban másfelől, ha megnézed a többi csapat pénteki tempóját, akkor látszik, hogy gyorsabbak voltak, szóval nem lesz egyszerű dolgom a vasárnapi versenyen.

    „Nehéz lesz őket magam mögött tartanom, azonban az autóban ülve ez a feladatom és mindent meg fogok tenni ennek érdekében.”

  • A McLaren Mercedes-jellegű orrot tesztelt Mugellóban

    A McLaren Mercedes-jellegű orrot tesztelt Mugellóban

    A pénteki szabadedzésen a McLaren egy hasonló orrot tesztelt, Mugellóban, mint amilyennel rendelkezik a Mercedes, vagy a Racing Point. A Forma-1-nek is van homologizációs határideje, és a koronavírus miatt csak kevésbé változnak az autók 2021-re. Szeptember végéig lehet kísérletezgetni. Az AMuS-nak Andreas Seidl csapatfőnök ennyit árult el az ő készülődésükről:

    „Ki akartuk próbálni a saját kísérleti orr részünket, hogy ellenőrizhessük, hogy a szálcsatornás adatok megegyeznek-e a valóságban is a pályán tapasztaltakkal. Amennyiben minden stimmel, ez az új orrkialakítás még visszaköszönhet idén a szezon folyamán.”

    Carlos Sainz próbálhatta ki ezt az új orrot, és ennyit tett még hozzá:

    „Terv szerint már idén bemutatkozott volna ez az autón, de karosszéria többi eleme még nincsen kész. Ezért csak egyesével teszteljük le ezeket.”