Címke: motorproblémák

  • A Mercedes profitált az eltolt szezonkezdetből 2020-ban

    A Mercedes profitált az eltolt szezonkezdetből 2020-ban

    Majd fél év késéssel, júliusban indult útjára a 2020-as F1-es szezon. Állításuk szerint ez a Mercedes számára volt kifejezetten előnyös.

    A német márka mérnökei egész télen keményen dolgoztak azon, hogy a motor teljesítményét – amivel hátrányban voltak 2019-ben – ismét a riválisok fölé tornázzák. Ez azonban a megbízhatóság rovására ment.

    A szezon előtti teszteken két motorhibájuk is volt, ezt vitték magukkal Barcelonából. Ezért a brixworthi motorrészleg éjt nappallá téve azon ügyködött, hogy a tesztek és a szezonnyitó közötti rövid idő alatt megoldják a problémákat.

    A sietség és a próbák hiánya miatt még Melbourne-ben is kétségek övezték a Mercedes hajtóegységét.

    „Hogy őszinte legyek, a COVID pont jó időben jött ki nekünk.” ­– vallotta be a címvédők főtervezője, John Owen.

    „Még voltak komoly problémáink az első verseny előtt. Akkor fedeztünk fel egy nagyobb hibát, és éppen a megoldáson dolgoztunk. Csak egy plusz napra lett volna szükségük, de Ausztrália előtt erre nem volt esély.”

    Mint tudjuk, a verseny elmaradt, a gyárak és a fejlesztések jó időre leálltak. Így a Mercedes is rendelkezett már azzal az idővel, amire szükségük volt.

    „Ausztrália után nem sokkal megoldottuk a dolgot, de elég rossz lett volna, ha azzal kell kezdenünk a szezont. Szerencsések voltunk. Ausztriába már új specifikációjú motorral érkeztünk, főleg megbízhatósági fejlesztésekkel.”

  • A Williamsben már a harmadik Mercedes motor dolgozik

    A Williamsben már a harmadik Mercedes motor dolgozik

    A Williams kénytelen volt beszerelni a harmadik hajtásláncát az autójukba a tegnapi nap folyamán, miután számos problémájuk akadt a Mercedes által készített erőforrásával.

    Egy évvel a borzalmas szezonkezdetüket követően a grovei istálló ígéretes teljesítményt nyújtottak a szezonközi tesztek első három napjában Barcelonában, ugyanis gyors köridőkkel és komolyabb technikai hiba nélkül zárták a hetet.

    Azonban Nicholas Latifi- mint utólag kiderült, az üzemanyag rendszer meghibásodása miatt- volt kénytelen leparkolnia az FW43-at a pálya szélére a szerdai nap folyamán.

    A Williams csapatvezetője, Claire Williams rendkívül frusztrált volt a szerdán adott interjúja során, ugyanis szerinte a folyamatos motorproblémák miatt nem képesek elég időt tölteni a pályán.

    „Problémáink akadtak a hajtáslánccal, ami nem valami jó hír,” – mondta Williams. „Ez volt a harmadik motorproblémánk, ami miatt nyilvánvalóan rengeteg értékes időt veszítettünk.

    „Ez egy olyan dolog, ami megtörténhet a tesztelés során, azonban legalább ez nem a mi hibánk, ugyanis nem az autóval adódott a probléma. A hibákat leszámítva eddig minden rendben van. Még az elvesztett idő ellenére is képesek voltunk hozni az előre eltervezett programunkat. Nyilvánvalóan boldogabb lennék, ha valamivel több kilométert raktunk volna autóba.”

    A Williamsnek az eddigi négy tesztnap alatt két alkalommal kellett kicserélnie az erőforrást az FW43-asban, miután csütörtökön és pénteken is problémájuk akadt.

    Claire Williams megerősítette, hogy a problémákat már elkezdte vizsgálni a Mercedes, a csapat hivatalos motorszállítója. „Más fajta problémáink is adódtak az előző héten. A Mercedes már elkezdte őket vizsgálni, szóval őket kérdezzétek a témával kapcsolatban.

    „Azonban nem hiszem, hogy már képesek lettek volna megtalálni a probléma forrását. A csütörtöki napon valószínűleg az MGU-H-val, pénteken pedig az egyik szenzorral akadtak problémáink.”

    A Mercedes egyik szóvivője is nyilatkozott a Motorsport.com-nak, aki elmondta, hogy a tegnap elhárított probléma a Williamsnél más volt, mint amit az előző héten tapasztaltak. „Az első probléma az olajnyomással volt. A motor már úton van Brixworth felé, ahol majd tüzetesebb kivizsgálás alá kerül majd.”