Címke: MotorLand Aragón

  • Marrákes megy, Salzburgring jön, a Hungaroringen lesz a szezonnyitó!

    Marrákes megy, Salzburgring jön, a Hungaroringen lesz a szezonnyitó!

    A WTCR szervezői bejelentették, hogy a szezonnyitó Marrákes futamát törlik a versenynaptárból, mert Mehdi Bennani nem indul idén a szériában. Ennek örömére a Hungaroringen lesz az első verseny 2020-ban, valamint júliusban lesz egy forduló a Salzburgringen is. François Ribeiro, a WTCR promótereként nyilatkozott:

    „Mehdi Bennani, Marokkó legsikeresebb pilótájaként valószínűleg nem indul többet a WTCR-ben, nélküle egy ilyen rendezvény és az a támogatás amit ez jelentett, már nem lenne ugyanolyan színvonalú, mint amilyen volt a fogadtatásunk mindig is Marrákesben.”

    A marokkói forduló kiesésével pedig a szezon is három héttel később kezdődik, Magyarországon, április 25-26-án. A helyettesítő versenyhétvége pedig Ausztriában lesz, a nagy sebességű Salzburgring pályáján, július 24-26 között. Erről így beszélt Ribeiro:

    „Salzburgringet szinte kifejezetten túraautó pályának tervezték, a WTCC-ben mindig is a szezon egyik fénypontja volt. Központi elhelyezkedése ideális a WTCR csapatainak, és örülünk neki, hogy feleleveníthetjük ezt a kapcsolatunkat, és a széria rajongóit elvihetjük a világ ezen szegletébe.”

    Ezen verseny érkezésével pedig a kínai futam is hátrább csúszik, az eredeti szeptember 4-6 helyett szeptember 18-20 lesz a ningbo-i verseny időpontja, már csak az autók átlogisztikázása miatt is Európából.

    A WTCC 2009-ben járt először Marokkóban, 2014 óta pedig a szezonnyitó is mindig itt volt.

    A módosított 2020-as WTCR versenynaptár:

    április 26. – Hungaroring
    május 23. – Nürburgring
    június 6. – Slovakia Ring
    június 21. – Vila Real
    július 5. – Aragón
    július 26. – Salzburgring
    szeptember 20. – Ningbo
    október 18. – Inje-Speedium
    november 22. – Makaó
    december 13. – Sepang

  • Hivatalos: MotorLand Aragónban lesz a 2020-as előszezoni WTCR teszt!

    Hivatalos: MotorLand Aragónban lesz a 2020-as előszezoni WTCR teszt!

    MotorLand Aragón lesz a helyszíne március 24-26 között a WTCR hivatalos előszezoni tesztjének. A túraautó világkupa versenynaptárjában ez egy új helyszín, és a hatodik fordulót ott rendezik majd, július 3-5 között.

    A szervezők állítása szerint az, hogy a tesztjük ide került annak is köszönhető, hogy az első versenyhelyszín közel van, ami majd Marokkóban lesz, április 3-5-én. A 2020-as WTCR versenynaptár végleges változata egy hónapja látott napvilágot, és ahogy 2019-ben is, tíz versenyhétvégével kell számolni.

  • Végleges a 2020-as FIA WTCR versenynaptár, és új díj is lesz!

    Végleges a 2020-as FIA WTCR versenynaptár, és új díj is lesz!

    A tegnapi ülésén a FIA Motorsport Világtanács döntött a 2020-as WTCR versenynaptár mellett némi szabályváltoztatásról is. Ezentúl díjat kap azon újonc versenyző is, aki a szezon alatt a legtöbb pontot gyűjti. Elfogadásra került az is, hogy a FIA újabb három évre szerződik a WTCR promóterével, illetve az Eurosport Events-szel.

    Felállítanának egy Touring Car Lite kategóriát is, kicsi, B kategóriás túraautóknak is, jelentsen is ez bármit is. A cél az lenne, hogy hasonlóan a formaautózáshoz, ebben a kategóriában is már megteremtsék az alapjait regionális és nemzeti szinten egy versenykarrier piramisnak.

    A hivatalosan elfogadott 2020-as FIA túraautó világkupa versenynaptára

    április 5. Marokkó Marrákes
    április 26. Magyarország Hungaroring
    május 23. Németország Nordschleife
    június 6. Szlovákia Slovakia Ring
    június 21. Portugália Vila Real
    július 5. Spanyolország Motorland Aragón
    szeptember 6. Kína Ningbo
    október 18. Dél-Korea Inje-Speedium
    november 22. Makaó Makaó
    december 13. Malájzia Sepang

     

  • Jackie Chan csapata is a Goodyear-t választotta Silverstone-ban

    Jackie Chan csapata is a Goodyear-t választotta Silverstone-ban

    A Goodyear 13 év kihagyás után a FIA World Endurance Championship (WEC) négyórás silverstone-i versenyén tért vissza az endurance versenysporthoz, ahol a legújabb Goodyear Eagle abroncsokkal versenyző mindhárom csapat – Jota Sport (5.), a Jackie Chan DC Racing (4.) és a High Class Racing (7.) – ígéretesen szerepelt. A sorozat következő futamát Japánban, a Fudzsi versenypályán rendezik október 6-án.

    A Goodyear a 2019/2020-as bajnokság szeptember 1-jén megrendezett silverstone-i nyitó futamán mutatta be a nyolcfordulós WEC-szezon egyik legkeményebb, az LMP2-kategóriában induló csapatok számára, azok nagy leszorítóerejű prototípus-autóihoz készült négy vadonatúj abroncsát. Az LMP2-es az egyetlen WEC-osztály, ahol nyílt küzdelem folyik a különböző abroncsok között, így tökéletes terep a Goodyear legújabb technológiájának megmérettetésére.

    „A gumiabroncs-háború pozitív hatással van a versenysebességre. Az élmezőnyben folyó harcban több mint három másodperccel jobb köridők születtek, mint 2018-ban, és mindhárom autón „A”, „C” és az intermediate gumiabroncsainkat váltogatták a verseny négy órája alatt. Nagy öröm számunkra, hogy ilyen kemény versenypályán térhettünk vissza, ahol jó iramot diktáltunk, és a jövőre nézve is sokat tanultunk. Ez jó előjel a WEC-szezon hátralévő részére” – nyilatkozta Ben Crawley, a Goodyear motorsportokért felelős igazgatója.

    A WEC szabályai értelmében egy abroncsgyártó egy szezonban legfeljebb háromfajta száraz gumiabroncsot biztosíthat az egyes versenycsapatok számára. A hét versenypályán és összesen 12 ezer kilométeren végzett alapos tesztelés után a Goodyear választása első két abroncsára esett.

    Silverstone-ban a Goodyear „A” (legpuhább keverék) és „C” (közepes keverék) gumiabroncsait ajánlotta fel a három csapatnak. Mindkettő vadonatúj konstrukció, melyeket úgy alkottak meg, hogy a WEC-szezon változatos versenypályáin is mindig a megfelelő kezelhetőséget és konzisztenciát biztosítsák a csapatok számára.

    Mike McGregor, a Goodyear versenyzéssel kapcsolatos értékesítésért, valamint a tesztelésért és pályán nyújtott támogatásért felelős vezető szavait idézve: „Mivel a futamok hossza 4-től 24 óráig terjed, olyan termékcsalád megalkotása volt a célunk, amely sokoldalúságának és teljesítőképességének köszönhetően megbirkózik a változó hőmérséklettel és a kiállások közötti távokkal, valamint a legkülönfélébb vezetési stílusok igényeit is kielégíti.”

    A Silverstone-ban, Sanghajban, illetve a Fudzsiban megrendezésre kerülő első három verseny mérsékelt éghajlaton zajlik, így a Goodyear ott elsősorban a csapatokkal szorosan együttműködve arra koncentrál, hogy az „A” és a „C” gumiabroncsokat minél inkább az egyes autókra optimalizálja. Csak ezt követően fontolja majd meg a harmadik gumiabroncs bevezetését a december 14-én Bahreinben, vagy a február 1-jén São Paulóban megrendezendő futamon.

    Silverstone-ról már most el lehet mondani, hogy a pálya megújult felülete jelentősen befolyásolja a versenyzési stratégiát: „A tesztelés során kiderült, hogy a nemrégiben végzett burkolatfelújítás miatt jelentősen megnőtt a versenypálya tapadása, ami nagy igénybevételnek teszi ki az abroncsokat. Azt is észrevettük, hogy eső után több idő kell a pálya „felgumizásához”. Ez az egyik oka annak, hogy puhább keverékeket választottunk, így a versenyző nyugodtan odaléphet a gázra akár közvetlenül az után is, hogy vadonatúj abroncsokkal kigördül a boxból” – folytatja Mike McGregor.

    A pályafelújítás miatt a FIA lazított az előírásokon és engedélyezte a csapatok számára egy extra garnitúra gumiabroncs használatát a verseny alatt. A változtatás következtében a négyórás futam két kiállás között teljes sebességgel teljesített sprintek sorozatából áll, ami a másik oka annak, hogy a Goodyear agresszívabb stratégiát alkalmazott a gumiabroncsok kiválasztásakor.

    Ha egy versenyt nyáron Angliában rendeznek meg, akkor a nedves tapadás valószínűleg népszerű beszédtéma lesz. A Goodyear LMP2-es nedves gumiabroncsai forradalmian új futófelületi mintázattal büszkélkedhetnek. A vállrészen ívelt mintaárkok gondoskodnak a víz kiszorításáról nagy sebesség mellett, míg a nagyméretű, folytonos középső bordának köszönhetően a stabilitás és a tapadás a nagy erőhatásokkal járó, éles kanyarokban is megőrizhető. Ezt a kialakítást a Goodyear legújabb, ultranagy teljesítményű (UHP) járművek számára tervezett Eagle F1 SuperSport termékkínálata inspirálta.

    Az intermediate gumiabroncs felépítése megegyezik az „A”- típusú száraz gumiabroncséval, ami szintén jobb tapadást biztosít, amikor az út felülete nedvesről szárazra változik. Ennek a sokoldalúságnak köszönhetően a csapatok optimalizálhatják a két kiállás között megtett út hosszát.

    A Goodyear 7 különböző versenypályán végezte tesztjeit azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb különböző nedves útviszony között próbálhassa ki a gumiabroncsokat. Az angliai Silverstone, Donington és Rockingham versenypályái mellett az észak-írországi Bishopscourt pályáját sem hagyta ki, mielőtt a portugáliai Portimaóban, a spanyolországi Motorland pályán, végül pedig az egyesült államokbeli Sebringen folytatta a teszteket. Mike McGregor hozzátette: „4 és 35 fok között teszteltük a nedves útviszonyokat, és ez igen tanulságosnak bizonyult. Most már tudjuk, mi kell ahhoz, hogy esőben is nyerjünk”.

  • 2020-ban a MotorLand Aragónba megy a WTCR

    2020-ban a MotorLand Aragónba megy a WTCR

    Spanyolországban is lesz WTCR 2020-ban, miután hivatalosan is bejelentették, hogy a túraautó világkupa MotorLand Aragónba is ellátogat majd. Természetesen a FIA túraautó bizottságának is még el kell fogadnia majd ezt, de elfogadása esetén az új széria először látogat el spanyol földre, mert utoljára 2012-ben, még a WTCC korszakában jártak komoly túraautók, Valenciában.

    Pontos időpontja még nincs a versenynek, legelőbb majd a 2020-as versenynaptár ismertetésekor derülhet erre majd fény. Santiago Abad, a pálya menedzsere mindenesetre elégedett:

    „MororLand Aragón világszinten referencia az autóiparnak, ahol privát ügyfelek és versenycsapatok különféle kategóriákból és országokból jönnek tesztelni a létesítményünkbe. Az, hogy rendezhetünk spanyol WTCR futamot, büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen régiónknak komoly autósportos múltja van. Kiváló értéke lesz ez a verseny is a nemzetközi rendezvényeinknek MotorLand Aragónban.”

    Az 5.344 km-es pályát Hermann Tilke tervezte a Pedro de la Rosa segítségével, 2009-ben nyitott és jelenleg leginkább a MotoGP versenyeiről ismert.