Címke: motorerő

  • Hamilton érdekes felfedezése: A Ferrari már nem olyan gyors

    Hamilton érdekes felfedezése: A Ferrari már nem olyan gyors

    Lewis Hamilton szerint az Államokban a Ferrari már nem olyan domináns az egyenesekben, mint korábban.

    Valtteri Bottas szerezte meg tegnap a pole-t megszakítva ezzel a Scuderia menetét, ugyanis az olasz csapat a nyári szünet óta egyeduralkodónak számított a kvalifikáción. A brit versenyző, ugyan csak az ötödik legjobb időt autózta, de egy érdekes jelenségre lett figyelmes az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén:

    ,,Érdekes dologra lettünk figyelmesek ezen a héten, úgy vélem veszítettek (Ferrari) a motorerejükből. Kíváncsian várom mi lesz ennek a folytatása és azt is, hogy mi lesz velük a versenyen. Még mindig gyorsak az egyenesekben, ám már korántsem annyira, mint voltak. Remélem a mi konstrukciónk erősebb lesz a futamon.” – nyilatkozta Hamilton.

    Az FIA direktívájának is köze lehet a dologhoz, ugyanis a Red Bull egy levelet intézett a szövetség felé, amiben bizonyos megoldások legalitásáról érdeklődött. A Bikák szerint a vörösök az üzemanyag-átfolyás mérésével trükköztek, ezért fordultak az FIA-hoz, akik kijelentették, nem szabályos az osztrákok elmélete.

    Ugyanakkor Toto Wolff elmondta, nem feltétlenül ezért esett vissza a Ferrari sebessége Austinban.

    ,,A három nagy csapat közelebb van egymáshoz, ha az egyenesben mért sebességet vesszük alapul, de nem hinném, hogy ennek bármi köze lenne bizonyos eseményekhez.”

  • A Red Bull kérdésekkel bombázza az FIA-t a Ferrari motorja miatt

    A Red Bull kérdésekkel bombázza az FIA-t a Ferrari motorja miatt

    A riválisok amellett, hogy elismerik a Ferrari motorjának kiemelkedését, nagyon kíváncsiak arra, hogyan is sikerült ennyivel jobb erőforrást megálmodnia a Scuderiának.

    Spa-ban és Monzában, ahol a motorerő szinte aranyat ér az egyenesekben, a vörösök verhetetlenek voltak. Mindkét futamot Charles Leclerc nyerte a Mercedes versenyzői előtt, ezzel is alátámasztva a feltételezést, miszerint a Ferrarié a legjobb hajtáslánc.

    ,,Jelenleg a Renault és a Honda erőforrása is egy szinten van a saját motorunkkal, csak a Ferrari emelkedik ki, és az előnyük ráadásul tetemes is.” – árulta el Toto Wolff az Auto Motor und Sportnak.

    Természetesen a paddockban már gyártják az elméleteket a Ferrari erőforrásáról, az utóbbi idők legkedveltebb teóriáit pedig alább ismertetjük:

    Az első feltételezés szerint a Scuderia a megengedettnél több kilowattot generál az akkumulátorával. Egy másik népszerű elgondolás szerint az erőforrás bizonyos mennyiségű üzemanyagot el tud tárolni, amit előhívhatnak azokban az időszakokban, mikor a szenzorok éppen nem mérnek, míg a harmadik teória szerint a vörösök több olajat használnak fel és égetnek el a megengedettnél a motorjaikban.

    Az egyik rivális csapata munkatársa, a következőket mondta: ,,Biztos, hogy valamivel előálltak, és ezt nagyon okos módon tették. Ha a megoldásuk legális, akkor meg kell emelnünk a kalapunkat előttük.”

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner elmondta, őket is érdekelte a Ferrari motorerő fölénye, ezért megkeresték az FIA-t és bizonyos dolgokra rá is kérdeztek:

    ,,Számos kérdést tettünk fel az FIA-nak, ám eddig egyikre se kaptunk választ.” árulta el a brit szakember.

  • Kvyat: Most már csak minimális a Honda lemaradása

    Kvyat: Most már csak minimális a Honda lemaradása

    Beválni látszik a Honda legújabb motorfejlesztése, ugyanis Danyil Kvyat szerint már csak nagyon kicsi a különbség a Honda és a Mercedes erőforrásai között.

    A japán gyártó Belgiumban vetette be a négyes specifikációjú motorját a Toro Rosso és a Red Bull autóiban, amivel Franz Tost csapatfőnök és Danyil Kvyat is rendkívül elégedett.

    „A négyes specifikációval nem hiszem, hogy lesz már hátrányunk.” – bizakodott a Toro Rosso csapatfőnöke.

    Kvyat pedig így reagált főnöke szavaira:

    „Igen, ha van is különbség az csak minimális és nehéz számszerűsíteni is. A Honda tökéletes munkát végez. Különösen a versenytempón, és remélem, hogy az időmérős teljesítményen is fognak tudni javítani. Vasárnap a hétvége fő napja, és a Honda ott nagy fejlődést mutatott be.” – fogalmazott az orosz.

  • Wolff: Hihetetlen a Ferrari sebesség előnye

    Wolff: Hihetetlen a Ferrari sebesség előnye

    Toto Wolff szerint már-már nevetségesen nagy a Ferrari előnye az egyenesekben a mezőny többi tagjához képest.

    Charles Leclerc vezényletével fölényes Ferrari siker született a Forma-1-es Belga Nagydíj időmérő edzésén. Az olaszok sikerében kulcs szerepet játszott a motorerőből adódó erőfölény.

    A Mercedesek hét tizedes hátránya úgy alakult ki, hogy a kanyargós második szektorban sokkal gyorsabbak az olaszoknál, így érthető Toto Wolff döbbentsége.

    „Tudtuk, hogy ez nehéz pálya lesz a számunkra, talán ez a harmadik és a negyedik hely, amit előzetesen vártunk az reális is.” – kezdte. „Talán a második hely is meglehetett volna, de ez a hátrány hatalmas, a Ferrari előnye pedig ezen pályákon nevetségesen nagy.”

  • Hamilton: A Ferrarik egy másodperccel gyorsabbak nálunk az egyenesekben

    Hamilton: A Ferrarik egy másodperccel gyorsabbak nálunk az egyenesekben

    Lewis Hamilton szerint a Ferrari egy másodperccel gyorsabb a Mercedeseknél az egyenesekben a belga aszfaltcsíkon.

    A brit világbajnok a második szabadedzésen majdnem egy másodperccel volt lemaradva Charles Leclerc-től, míg az első gyakorláson át is lépte a bűvös számot, ám azon az eseményen a Mercedes versenyzője műszaki problémákkal is küszködött.

    ,,Az első szabadedzés nem jól indult a számunkra, akadt egy kis problémám a gázpedállal, ezért erőveszítés lépett fel a motornál. Próbáltam játszani a fordulattal, közben néhány kapcsolón állítottam, ami egy kicsit segített, így vissza tudtam menni a bokszba, ám mikor újra kimentem a pályára ismét előjött egy probléma, szóval az egész nagyon kaotikus volt. A gyakorlás végén tudtam pár kört teljesíteni, de nem igazán voltak mérvadóak. A beállításokon változtattunk majd a második edzésen már jobbnak tűnt a helyzetünk, de nem dőlhetünk hátra, mert van még hova fejlődnünk.”

    Hamilton úgy véli a Scuderia igazán az ötös kanyart megelőző egyenesben lép el tőlük, de összességében gyorsabbnak tartja a vörösöket a csillagosoknál, így ha diadalmaskodni akarnak, akkor a brit szerint a Ferrarit kell ezen a héten legyőzniük.

    ,,Nem tudom mik a valódi különbségek, de a Ferrari egyértelműen a leggyorsabb, megközelítőleg egy másodperccel jobbak nálunk az egyenesekben. Elég meggyőzőek voltak, de azért mi is ott vagyunk az elejében. Az első szektorban nagyon gyorsak (Ferrari), a másodikban hozunk rajtuk, míg a harmadikban elég közel vagyunk egymáshoz.”

    Valtteri Bottas is tart a Scuderiától, a finn szerint az egyenesekben a Maranellóiak egyszerűen megsemmisítik az Ezüst Nyilakat.

    ,,Mikor ide jövünk, a Ferrari nagyon erős lesz, ahogy a Red Bull is, de ma a Ferrari volt a toppon, szinte kinyírtak minket az egyenesekben. Ez van most, de biztos vagyok abban, hogy a csapat mindent el fog követni annak érdekében, hogy javuljon a teljesítményünk holnapra. Nagy lépést kell előre lépnünk, ha harcolni akarunk velük. A második edzésen azért faragtunk a hátrányunkból, és közelebb kerültünk hozzájuk, de majd meglátjuk mi lesz.”

     

  • Binotto: Spa-ban akár a miénk lehet a győzelem, de a meccs még nincs lejátszva

    Binotto: Spa-ban akár a miénk lehet a győzelem, de a meccs még nincs lejátszva

    Többen úgy vélik, a spa-i és a monzai pálya karakterisztikája akár a várva várt győzelmet is elhozhatja a Ferrarinak, ám Mattia Binotto figyelmeztet: az előnyök ellenére nem szabad semmit sem készpénznek venni.

    A 2019-es szezonból 12 verseny telt el, ez idő alatt a Scuderia egyiken sem tudott diadalmaskodni, miközben fő riválisuk a Mercedes 10, míg a fejlesztéseknek köszönhetően előre ugró Red Bull 2 elsőséget kaparintott meg.

    Sebastian Vettel és Charles Leclerc a legutóbbi futamon (Magyar Nagydíj) szinte fényévekkel le volt maradva az élen csatározó Lewis Hamiltontól és Max Verstappentől, ám remények szerint Spa-ban és Monzában ez nem fog megtörténni, sőt mivel az utóbbi időben jól mentek az említett helyszíneken bizakodnak a győzelemben is, ám a svájci-olasz csapatfőnök óva inti mindenkit attól, hogy előre igyon a medve bőrére, és elkönyvelje a Ferrari-sikert.

    ,,Spa és Monza erőpályák, ezért ezeken a helyszíneken sokkal sikeresebbnek kellene lennünk, ám nem szabad elfelejteni, hogy ez a meccs még nincs lejátszva, bármi megtörténhet és a riválisaink nagyon erősek. Papíron Spa és Monza nekünk kedvez, ám idén ez még nem megerősített tény. Most más lesz a szituáció, nem olyan lesz a helyzet, mint Budapesten, ezért felkészítjük magunkat arra, hogy harcoljunk és megszerezzük idei első győzelmünket.” – nyilatkozta Binotto a Formula1.com-nak.

  • Honda: Közelebb vagyunk a Mercedeshez

    Honda: Közelebb vagyunk a Mercedeshez

    A Honda F1-es igazgatója Masashi Yamamoto elmondta, hogy a nagyon eredményes első félévet produkált 2019-ben aminek az lett az eredménye, hogy motorerő tekintetében közelebb léptek a Mercedeshez.

    A japán gyártó idéntől már két csapattal dolgozik a Forma-1-ben, ugyanis a Red Bull a Renault cserélte rájuk, az új partneri kapcsolat pedig egy harmadik hellyel indult Ausztráliában, ám a Mercedesektől komoly volt a lemaradásuk.

    Nem sokkal később jött az újabb dobogós hely, majd két futamgyőzelem, mind Max Verstappen jóvoltából, és Magyarországon sem volt messze a harmadiktól, ám akkor Hamilton egy jobb taktikával tudta legyőzni a hollandot.

    A fejlődés érzékelhető volt az év során, erről is kérdezték Yamamotot.

    „A különbség köztünk és a Mercedes között csökkent. Az elején nem éreztem azt, hogy közelebb tudnánk kerülni a Mercedeshez. Ám a sakurai központ mérnökei és fejlesztői nagyszerű munkát végeztek. Magyarországon pedig már a Mercedeses Hamilton és Max kerék a kerék elleni csatát vívtak, ami elképesztő volt. Ha az év elején is hasonló helyzet lett volna, akkor Hamilton már nem tudott volna visszazárkózni és lett volna pár másodperc előnyünk. Szóval szerintem ez egy rendkívül eredmények első félév volt.” – értékelt a szakember.

  • Új motorjával a Mercedes már 1000 lóerő fölött járhat?

    Új motorjával a Mercedes már 1000 lóerő fölött járhat?

    Olasz sajtóértesülések szerint a Mercedes Kanadába érkező, új fejlesztésű erőforrása már több, mint 1000 lóerőt tudhat.

    Az ezüstnyilak már így is dominálnak a szezonban, hat futamon hat győzelem a mérlegük. A konstruktőri bajnokságban az előnyük már most 100 pont fölé nőtt a 2. helyezett Ferrari előtt, most már az olaszoknak nagyon kevés esélyük van innen visszajönni.

    Főleg úgy, hogy a Mercedes új motorjának teljesítménye meghaladhatja az 1000 lóerőt, legalábbis ezt állítja a Motorsport.com olasz kiadása. Ezzel az állítólag 20 lóerős fejlesztéssel a németek abban az egy dologban is a Ferrari elé kerülhetnek, amiben eddig gyengébbek voltak, vagyis a végsebességben.

  • Binotto szerint Kanadában még nem zeng fel a Ferrari hattyúdala

    Binotto szerint Kanadában még nem zeng fel a Ferrari hattyúdala

    Mattia Binotto elárulta a Ferrari már dolgozik egy terven, ami alapján kiküszöbölhetik a hibákat és újra felvethetik majd a versenyt a Mercedesszel. Az olasz szakember ezért nem ért egyet azokkal akik úgy vélik, hogy ha Kanadában sem sikerül felülkerekednie az olaszoknak a fő riválisukon, akkor az idei bajnokság véget ért a számukra.

    Sebastian Vettel Monacóban megtörte az Ezüst Nyilak hegemóniáját azzal, hogy a második helyen ért célba, bár ehhez a mutatványhoz Max Verstappen és Valtteri Bottas ütközése is hozzájárult. A ponttáblázat szerint Lewis Hamilton 55 egységgel többet szerzett, mint, német riválisa az elmúlt versenyek alatt, ám a következő futam Kanadában lesz, ahol a Scuderia pilótájának meg lehet az esélye, hogy faragjon a pontkülönbségen. Az olasz istálló által tervezett motor előnyben lehet a többiek hajtásláncával szemben, ezért Binotto bizakodóan várja a következő versenyt.

    ,,A kanadai verseny nem az utolsó a naptárban, ugyanakkor nagyon fontos az, hogy minden egyes futam után jobbak legyünk. Kifejlesztettünk egy programot, mi által meg akarjuk oldani az eddig felmerült problémákat, a kemény munka tehát folytatódik Maranellóban.” – véli a Scuderia csapatfőnöke.

    A svjáci-olasz szakember ugyanakkor hozzátette, változás nem lesz az autókon a monacói verzióhoz képest.

    ,,Az autók ugyanazok lesznek, mint Monacóban, ezért az egyetlen dolog, amit tehetünk, az az, hogy a legjobb tudásunk szerint felkészítjük a konstrukciókat. Ahogy már említettem, nem a következő verseny lesz az utolsó, amit idén megrendeznek. Úgy vélem, jobb formában leszünk Kanadában, mint Barcelonában, azonban még mindig a Mercedes rendelkezik a legerősebb és legjobb autóval.”

    A nyomás egyre nő az olasz csapaton, szinte minden oldalról kritikák tömkelege zúdul rájuk, a menetet pedig a méltán kritikus olasz sajtó vezeti.

    ,,Az egész csapat tisztában van a helyzetünkkel. Mindenki motivált és hisszük, hogy fordulhat még a kocka. Nem hinném, hogy a nyomás visszavet minket, teljesen koncentráltak vagyunk a munkák során, és nem érünk rá azzal foglalkozni, hogy mások mit mondanak rólunk.”

  • Gasly: A Honda most már célba veheti a Mercedest

    Gasly: A Honda most már célba veheti a Mercedest

    A Red Bullos Pierre Gasly szerint a Honda motor fejlődött már annyit, hogy most már törekedhetnek a Mercedes legyőzésére is, motorerő terén.

    Sokak szerint a Ferrari rendelkezik a legerősebb F1-es motorral jelenleg. A Red Bull franciája szerint a Honda már lépett annyit előre, hogy reális lett az, hogy befogják a Mercedest.

    „A Honda nincs túl messze a Mercedestől. Jelen pillanatban a Ferrari egyértelműen kiemelkedik a végsebességek tekintetében. Nekünk a Mercedest kell megcéloznunk, aki többé-kevésbé a két motorgyártó között helyezkedik el fél úton.” – kezdte Gasly.

    Ha valaki, akkor Pierre Gasly nagyon jól tudhatja, hogy mekkorát fejlődtek a japánok, hiszen ő tavaly a Toro Rosso színeiben is már Hondával versenyzett.

    „Elég nagy lépést tettek meg, minden területen. A teljesítmény is sokat nőtt, ami pedig a megbízhatóságot illeti, a szezon kezdete óta minden zökkenőmentesen ment, szóval nyugodtan mondhatom, hogy minden tekintetben fejlődtek. Természetesen van még hova előrébb tekintenünk, hiszen a Ferrari egyértelműen a leggyorsabb az egyenesekben, de tudjuk, hogy ők sem lazsálnak, és több teljesítményt fognak kihozni a motorjukból.” – tette hozzá.