Címke: motor

  • Sainz reméli a Renault motor valóban annyit fejlődött, mint ahogy állítják

    Sainz reméli a Renault motor valóban annyit fejlődött, mint ahogy állítják

    Carlos Sainz abban reménykedik, hogy a pletyka, miszerint a Renault motor jelentősen fejlődött a tél folyamán igaz, ugyanis ha valóban így lenne, akkor az a McLarennek is hatalmas löketet adna abban, hogy idén előkelőbb pozícióba kerüljenek a mezőnyben a tavalyihoz képest.

    ,,Mindenki nagyon szépeket mond a motorral kapcsolatban. Remélem, hogy meg lesz az a fejlődés, amiről beszéltek, és meglepetés fog minket érni a teszten azzal kapcsolatban, hogy valóban megkaptuk azokat a plusz lóerőket. Tavaly a Renault pilótájaként nagyon szükségünk lett volna azokra a lóerőkre, hogy gyakrabban diadalmaskodjunk a Haas felett, ezért remélem, hogy valóban megvalósul mindez, ugyanis nagy előre lépést jelentene ez a McLarennek.”

    Sainz a tegnapi autóbemutatón elárulta a tavalyi helyzethez képest sokat javultak a dolgok, előbb készen lettek az autóval és várják már, hogy kipróbálhassák a konstrukciót.

    ,,Úgy gondolom, hogy a csapat remekül végezte el a házi feladatát, az autó készen van, öt nappal a teszt előtt, ami egy nagyon jó jel, ugyanis mindez azt jelenti, előbb és pontosabban álltak össze a dolgok, mint tavaly.”

  • Jelentős fejlődést ért el a Renault motorja

    Jelentős fejlődést ért el a Renault motorja

    Cyril Abiteboul sejtelmesen, de nagyon pozitívan nyilatkozott a franciák új erőforrása kapcsán, ő ugyanis jelentősnek titulálta a télen elért fejlődést.

    A Renault motor jócskán elmaradt a Ferraritól és a Mercedestől minden téren tavaly, olyannyira, hogy a Red Bull szerint a motor volt a leggyengébb eleme az autójuknak.

    A franciák csapatfőnöke szerint azonban a folyamatos és kemény munka meghozta a gyümölcsét idénre.

    „Nem számszerűsíteném, de azt mondom, hogy elég jelentős. A legpontosabb amit mondhatok, hogy ez a legnagyobb fejlődésünk a V6-osok bevezetése óta.” – felelte Abiteboul a motorsport.com kérdésére.

    „Ez teljesen új, és még tovább mentünk azzal a koncepcióval amit tavaly sikeresen teszteltünk a Red Bull-lal, ez a híres C specifikáció, amit viszont nem vetettünk be. De ez rendben van, mert volt elég információnk és visszajelzésünk.” – folytatta.

    Ez lesz a Renault negyedik éve abból az ötéves tervből, aminek a végére el kell jutniuk az élmezőnybe. Ez azt jelenti, hogy a csapatnak dobogós helyekért kellene harcolniuk az előttünk álló szezonban, de Abiteboul reméli, hogy már idén bele-bele szólogathatnak a győzelemért folyó harcba.

    „Annak érdekében, hogy a fejlődésünk így folytatódhasson ahhoz számos sikertörténetre van szükségünk. A tavalyi bajnoki szereplésünk már annak nevezhető, de az a korrekt, ha azt mondom, hogy a további előrelépéshez több időre lesz szükségünk. Elég profik vagyunk ahhoz, hogy ezt tudjuk. De szerintem az is fontos, hogy időnként megmutassuk a törekvéseinket, hiszem, hogy ez főleg a motor területéről jöhet, amelynél nagyon eredményes telet zártunk. Ami a kasztnit illeti, ehhez kell még egy kis idő, hogy Enstone-ban egy győzelemre esélyes kasztnit rakjanak össze.” – zárta a francia.

  • Így szól a négy gyártó motorja! Melyik tetszik legjobban?

    Így szól a négy gyártó motorja! Melyik tetszik legjobban?

    Korábban, egyenként már bemutattuk nektek, hogy miként szólnak az idei F1-es motorok, most azonban egy bejegyzésbe csokorba szedtük mindet. Hallgassátok meg őket, majd görgessetek lejjebb, és szavazzatok, hogy melyik hangja tetszik a legjobban! 😉

    Mercedes:

    Renault:

    Ferrari:

    Honda:

    [poll id=”119″]

  • A Petronas válthatja valóra Hamilton MotoGP-s álmait?

    A Petronas válthatja valóra Hamilton MotoGP-s álmait?

    A Moto GP-ben versenyző Franco Morbidelli és Fabio Quartararo szerint Lewis Hamilton készen áll arra, hogy kipróbálhasson egy Moto GP-ben is használt motort. Ezt a nézetüket Malajziában mondták el, ahol is bemutatták a Petronas Yamaha SRT új versenymotorjait.

    A kapocs a két csapat között a fő támogató lenne, ami lehetőséget kínálhatna Hamiltonnak, hogy megvalósítsa egy régi álmát és részt vehessen egy teszten, ahol is kipróbálhatna egy a sorozatban résztvevő járművet.

    A Crash.net által készített interjúban a két motorversenyző elismerte szívesen adnák oda versenyeszközüket a brit világbajnoknak, ugyanakkor ők is kipróbálnák a Mercedest. Továbbá hozzá tették, szerintük a cserének előbb, mint utóbb meg kellene történnie. A sepangi pálya ügyvezető igazgatója, Razlan Razali is úgy véli, ez az esemény egy nagyon pozitív lépés lenne, ám azon sem lepődne meg, ha végül nem lenne belőle semmi.

    ,,Több éve dolgozunk együtt a Petronassal, tudjuk milyen agresszíven elkötelezettek a megtervezett eseményeik kapcsán, ezért nem lennék meglepve, ha mégis sikerülne Hamiltont beszervezniük.” –nyilatkozta Razlan Razali

    A két versenyző is nagyon kíváncsi lenne a cserére, már azt se bánnák, ha nem próbálhatják ki a Mercedest.

    ,,Lewis kipróbálhatja a motoromat, akár most is odaadnám neki, még akkor is, ha én nem próbálhatom ki az ő autóját. – mondta Morbidelli.

    ,,Egy álom lenne vezetni az autóját, imádom a Formula 1-et. Otthon még gokartozni is szoktam. Ugyanakkor szeretem vezetni a saját autómat is, igaz mindig megpróbálok nem gyorsan vezetni a közutakon. – tette hozzá Quartararo.

  • Teljesen új motort épít 2019-re a Mercedes

    Teljesen új motort épít 2019-re a Mercedes

    A Mercedes idén mindent megtesz majd azért, hogy motorerőben ismételten ellépjenek a mezőnytől.

    Ráfér a vérfrissítés a németek erőforrására, ugyanis tavaly a Ferrari már gyakorlatilag beérte őket és a Renault valamint a Honda is fejlődött.

    Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint a Mercedes vezetése úgy döntött, hogy idén elég mélyrehatóan újratervezik az erőforrás egységüket. Olyannyira, hogy a Brixworth-ben csupán apróságokat fognak megtartani a tavalyi motorjukból.

    A lap számításai szerint az energia visszanyerés lesz hatékonyabb a csapatnál, amivel 12 plusz lóerőt fognak tudni nyerni, anélkül, hogy az üzemanyag felhasználás nőne. Pedig a szabályok lehetővé tennék a több fogyasztást, ugyanis idén 5 kg-mal többet engednek fogyasztani a szabályok.

    Nemrégiben Tot Wolff ismerte el, hogy elkövettek egy kis hibát az idei motorjuk tervezésekor.

    „Sajnos belefutottunk egy apróbb kellemetlenségbe a motornál. Másra számítottunk az új koncepciótól, de a srácok a gyárban rendkívül ambíciózusak, szóval én optimista vagyok. Többet fogunk már tudni, mikor Melbourne-ben elkezdődik majd a szezon.” – nyilatkozta Wolff.

  • Idén is büntetésekre számít a Red Bull

    Idén is büntetésekre számít a Red Bull

    Dr. Helmut Marko elmondta, hogy a Red Bull idén is számos rajtbüntetésre számít, immár a Honda motorral is.

    A Red Bull magabiztos, hogy a Renault-ot Hondára cserélték, Marko szerint pedig a Renault-ot már teljesítményben beelőzte a Honda, de a Mercedes és a Ferraritól való lemaradás nem csökkent, és rajtbüntetésekkel is kalkulálnak.

    „Már végre lesz egy valós időmérős módunk, így pilótáknak nem kell mindig felzárkózniuk a rajt után. A bajnoki cím szerepel a 2019-es terveink között. Számításaink szerint öt erőforrást fogunk felhasználni, de ha okosan tervezzük ezeket a büntetéseket akkor a kár kicsi lesz. A teljesítmény most fontosabb.” – jelentette ki Marko.

  • Helmut Marko keményen beleszállt a McLarenbe

    Helmut Marko keményen beleszállt a McLarenbe

    Dr. Helmut Marko a Red Bull tanácsadója keményen kritizálta a McLarent, mondván ugyanolyan motorral két kört is adtak nekik egy versenyen.

    A McLaren elég látványosan szenvedett 2015 és 2017 között a Honda motorokkal, emiatt pedig idén már Renault erőforrásaira váltottak. Kezdetben úgy tűnt, hogy komoly előrelépésük lesz ennek köszönhetően, ugyanis mindkét pilóta erős pontszerzéssel kezdte az évet, de ahogy haladt előre a szezon úgy estek vissza ők is.

    A Motorsport-Magazin Markot a McLaren-Renault idei évéről kérdezte, amire kemény választ adott.

    „Egy átlagos versenyen két kört adtunk a McLarennek ugyanazzal a motorral. Szóval mit gondolsz erről? Nyilván, ha a leszorítóerőt nézzük és azt, hogy mentek Spa-ban az elmúlt években: teljes szárny, maximális leszorítóerő. Természetes, hogy így a kanyarokban a leggyorsabbak voltak. De az egyenesekben… Ha mi is így versenyeznénk, akkor sosem tudnánk elérni komoly eredményeket, kompromisszumokat kell kötni. A köridő számít, nem a kanyarsebesség.” – kezdte az osztrák.

    „Természetesen van egy bizonyos kockázat, amit a Hondának be kell vállalnia, agresszívabban kell dolgozniuk. De ez nem riaszt meg minket, nem hiszem, hogy mi is csupán három felhasznált motorral számolhatunk, mint a Mercedes és a Ferrari. De Max és Daniel idén megmutatták már sokszor, hogy minden lehetséges. A 18. vagy 19. helyről indulva két-három kör elteltével már az elején találtuk magunkat.” – zárta Marko.

  • Sainz: A McLaren nem fogja másolni a Red Bull autóját

    Sainz: A McLaren nem fogja másolni a Red Bull autóját

    Carlos Sainz tagadja azon feltevéseket, miszerint a McLaren 2019-re lemásolná a Red Bull kasztniját.

    A Red Bull jövőre ugyan már Honda motorokkal fog versenyezni, de idén még ugyanazt a Renault erőforrást használták, mint a wokingiak. A két csapat között mégis hatalmas különbség volt, aminek elsődleges oka a Red Bull sokkal jobb kasztnija lehetett, így joggal merült fel sokakban az a lehetőség, hogy célszerű lenne a McLarennek lemásolni a vörös bikák autóját.

    „Nagyon egyszerű azt mondani, hogy a McLaren másolja a jövő évi autóját.” – kezdte a csapat új versenyzője Carlos Sainz. „Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan ötletek, amit a McLaren minden csapatnál megnézett, de ez eddig is így volt a Forma-1-ben illetve minden más sorozatban ahol versenyeztem eddig.”

    A Renaulttól érkező pilóta biztos benne, hogy a csapatnak ugyanolyan azt a motort kapják majd, mint amit a gyári csapat használ.

    „A motor ugyanaz, és amikor teszteltem az autót akkor meg is bizonyosodhattam erről. Magabiztos vagyok amiatt, hogy a  Renault ugyanolyan motort fog adni a McLarennek, szóval emiatt nem aggódok.” – folytatta.

    A 24 éves pilóta szerint a McLaren sokat tanult az idei hibáiból.

    „Emiatt úgy látom, hogy mindenki már türelmetlenül várja a jövő évet. Hogy versenyképes autónk lesz-e? Ez attól függ, hogy mit nevezünk versenyképesnek. Ha azt hívjuk versenyképesnek amivel világbajnoki címet lehet nyerni, akkor nem, mert nálunk a dobogóról is korai beszélni még. De ha a versenyképes autó megnevezés azt jelenti, hogy igyekszel a középmezőny élén lenni, akkor igen, mert ez a csapat célja. Ez a realitás.” – zárta.

  • Chevrolet motorokkal indul a McLaren és Alonso az Indy500-on

    Chevrolet motorokkal indul a McLaren és Alonso az Indy500-on

    A McLaren hivatalosan is bejelentette, hogy 2019-ben Chevrolet motorokkal fognak indulni az Indy500-on.

    A brit istálló második alkalommal fog részt venni a legendás versenyen Fernando Alonsoval. 2017-ben még Honda motorral indultak, de jövőre már az amerikaik erőforrását fogják használni.

    „Az, hogy Chevrolet erőforrás fog dolgozni mögöttem azt jelenti, hogy meg lesz a lehető legjobb lehetőségünk arra, hogy a legjobbak között zárjunk.” – mondta Alonso.

    Idén a Penske és Will Power Chevrolet motorral nyerték meg az ötszáz mérföldes viadalt. Ráadásul az első négy helyen végző egyaránt Chevrolet motorokat használt.

    A spanyol pilóta nemrégiben Bahreinben az egyik Chevrolet NASCAR autót vezette, illetve januárban visszatér a daytonai 24 órás versenyre, ahol egy Cadillac motor fogja hajtani az autóját, ami a Chevrolet testvérmárkája.

    Bob Fernley, a McLaren IndyCar-os projektjének a vezetője elmondta, hogy ez a megállapodás a kulcs tényezője a jövő év Indy500-as szerepvállalásuknak.

    „Mint a regnáló győztes motor, a Chevrolet rendkívül erős helyzetbe hozhat minket ezen a rendkívül kemény versenyen. Nagyon hamar kialakítottuk a megfelelő munkakapcsolatot velük, akik rendkívül profik, elkötelezettek a kihívások iránt, és igazi versenyzők.”

    A McLaren a hetvenes években egyébként már használta az ő motorjukat, akkor a CanAm sorozatban indultak. Így 47 év szünet után újra közös projektbe vágtak.

  • Toro Rosso: A Honda megbízhatóbb, mint amilyennek tűnik

    Toro Rosso: A Honda megbízhatóbb, mint amilyennek tűnik

    A Honda motor sokkal megbízhatóbb annál, mint amilyennek tűnik, legalábbis a Toro Rosso vezető versenymérnöke Jonathan Eddolls szerint. Mondja ezt annak ellenére is, hogy messze a japánok használtak minden erőforrás elemből a legtöbbet idén.

    Brendon Hartley és Pierre Gasly idén eddig nyolc-nyolc belső égésű motort, turbófeltöltőt és MGU-H-t használt fel, pedig a szabályok csak hármat engedélyeznek. Ezen kívül mindkettejük az MGU-K-ból, energia tárolóból és központi elektronikából is többet használt, mint az engedélyezett.

    Eddolls szerint azonban a cserék legtöbbször taktikai okokból történtek.

    „Ha megnézed az erőforrás elemek cseréjéért kapott büntetéseinket, ami nagyon sok, és nem úgy tűnik mintha a Honda motor elég jól megbízható lenne. Ezek közül sokat azután választottunk, miután egy időmérőn nagyon rosszul szerepeltünk.  A megbízhatóság sokat javult és az erő is jónak tűnik.” – nyilatkozta.

    A Toro Rosso már a szezon második versenyén pár elemet kicserélt, Hartley és Gasly is új turbófeltöltőt és MGU-H-t kapott, emellett a francia még új belső égésű motort is.

    Eddolls azt is elmondta, hogy a csapat kellemesen csalódott a Honda fejlődésében és teljesítményében.

    „Őszintén megvallva, hatalmas meglepetés volt hogy milyen jó volt már a szezon elején is. A sajtónak jobban kellett volna viszonyulnia hozzájuk, nem pedig olyan rossz képet festeni róluk, mint amit. Az elvárások alacsonyabbak voltak, mint amit tapasztaltunk, de már az elfogadható szinten vannak.”

    „A szezon során két komoly fejlesztési csomag volt, a kettes specifikáció Kanadára, a hármas pedig nemrégiben érkezett meg. A hármas specifikáció különösen nagy ugrást ért el a teljesítmény tekintetében, ami legfőképpen az időmérőn jön ki. Sokat segített az utóbbi futamokon, és az utolsó két versenyen is sokat fog.” – zárta.