Címke: motor

  • Bottas büntetéssel számolhat Abu Dhabiban

    Bottas büntetéssel számolhat Abu Dhabiban

    A Mercedes és Valtteri Bottas büntetés elé néz, amennyiben a finn Brazíliában gyengélkedő motorját nem lehet megmenteni.

    Bottas 17 körrel a kockás zászló előtt volt kénytelen kiállni múlt vasárnap, mivel motorja egyszerűen kikapcsolt. Csapata a telemetria adatokból arra következtetett, az olajfogyasztással lehetett gond.

    „Szerintem volt egy kis füst” – mondja a finn – „Én nem láttam, de felhívták rá a figyelmemet. Nem éreztem teljesítménycsökkenés, csak amikor a hármas kanyar után kikapcsolt a motor.”

    A Mercedes kedden visszaszállította a motort Brixworthbe, ahol majd alaposan átvizsgálják, hogy megállapíthassák a hiba okát. A vizsgálatok arra is fényt derítenek majd, hogy kell-e új motort alkalmazniuk (és ez esetben ez a rajtrácson való visszasorolással jár majd) vagy Bottas egyik régebbi motorját vetik majd be.

    „Még nem tudunk többet” – nyilatkozott a csapat technikai igazgatója, James Allison – „Megnövekedett olajfogyasztással mentünk a versenyen, ami aztán élesen mértékben eltűnt fél körrel mielőtt leállt volna.

  • Mégsem a jövő évi motort fogja használni Leclerc Brazíliában

    Mégsem a jövő évi motort fogja használni Leclerc Brazíliában

    Charles Leclerc saját maga tagadta, hogy a 2020-ra szánt motort fogja tesztelni a most hétvégi Brazil Nagydíjon.

    Az már biztos, hogy a monacói egy új erőforrást kap majd Interlagosban, ami miatt tíz helyes rajtbüntetést vár rá. Korábban felröppentek olyan hírek, miszerint a kénszerűséget kihasználva a Ferrari a jövő évre tervezett motorját tenné be Leclerc autójába tesztelés képpen.

    Az olaszok erőforrása egyébként is a figyelem középpontjában van újabban, de most maga az érintett mondta el, hogy szó sincs jövő évi motorról.

    „Egy olyan motort kapok, ami ugyanolyan specifikáció, mint amit az austini problémáim előtt használtam. Austinban a gond után egy sokat futott motort kaptam. Most sincs szó semmi új fajta motorról, de ez segíthet nekem majd az előzőhöz képest egy fokkal jobb időmérős és verseny tempóban.” – mondta Leclerc.

  • A Ferrari még nem tudja menthető-e Leclerc erőforrása

    A Ferrari még nem tudja menthető-e Leclerc erőforrása

    A Ferrari még vizsgálja, menthető és használható lesz-e Charles Leclerc erőforrássá Brazíliában és Abu Dhabiban.

    A monacói versenyző hajtáslánca az Egyesült Államok Nagydíjának harmadik szabadedzésén mondta fel a szolgálatot, így az időmérőre és a futamra már egy régebbi spec 2-es erőforrást kellett betenni autójába.

    A Ferrari visszaküldte Maranellóba a meghibásodott egységet, és remélik, a hátralevő két futamon még hasznát vehetik a motornak.

    ,,A megsérült komponenst visszaszállítottuk Maranellóba, mikor megvizsgáltuk olajszivárgásra lettünk figyelmesek, ám azt nem tudjuk, hogy ez honnan származhat. Meg kell vizsgálnunk az egységet és meg kell értenünk mi történt, és csak utána dönthetünk arról, hogy használjuk-e az erőforrást vagy sem.” -nyilatkozta Mattia Binotto.

     

  • A Venturi a Mercedes hajtóegységére vált a 2019/20-as szezonra

    A Venturi a Mercedes hajtóegységére vált a 2019/20-as szezonra

    A Venturi Formula E csapata Mercedes erőátviteli rendszerére vált a sorozat hatodik szezonja előtt. A két pilóta, Felipe Massa és Edoardo Mortara maradnak a csapatnál.

    Az új megállapodás szerint a Mercedes Formula E csapata többek között hűtésrendszerrel, hátsó felfüggesztéssel és központi elektronikával is ellátja majd a Venturit az elkövetkező szezonban. A technikát a Mercedes northamptoni gyárában fejlesztették ki, ahol a világverő F1-es hibrid rendszert is gyártják.

    A nagy teljesítményű elektromos autókkal szerzett tapasztalatunkat és Mercedes versenyzési múltját párosítva egy nagy lépést tehetünk afelé, hogy megszilárdítsuk a helyünket egy versenyzési szériában, ami egyre színvonalasabb lesz.” – mondta Gildo Pastor, a Venturi Automobiles elnöke.

     „Izgatottak vagyunk, ez egy új éra a csapatnál. Magabiztos vagyok azzal kapcsolatban, hogy ez egy nagyszerű utazás kezdete lesz stuttgarti és brixworth-i kollégáinkkal.”

    Az előző évadban az alakulathoz csatlakozó, azóta velük már egy győzelmet ünneplő csapatfőnök, Susie Wolff a következőt nyilatkozta:

    Előreléptünk az ötödik szezonban, de terveink szerint a hatodikban még előrébb szeretnénk lenni. Minden megteszünk, hogy a lehető legversenyképesebbek legyünk az idénynyitón Szaúd-Arábiában.”

    A Mercedes-Benz EQ most lett teljesen gyári csapat, de HWA Racelab néven már egy szezont teljesítettek a szériában, ezzel a tapasztalattal vágnak majd neki az idei szezonnak.

    „A Venturival közösen dolgozva többet tanulhatunk, ráadásul egy régóta itt lévő csapattal, akik az első évadtól kezdve tagjai a bajnokságnak.” – mondta Andy Cowell, a Mercedes-AMG High Performance Powertrains vezérigazgatója.

    „A tanultakat és a kifejlesztett technológiákat átültetjük majd az utcai autókba is, tehát az egész Mercedes-Benz család profitál majd ebből.”

  • Ellentétes utat járt be gyerekként Norris és Rossi

    Ellentétes utat járt be gyerekként Norris és Rossi

    Érdekes dolgot mesélt el pályafutása elejéről a McLaren újonca Lando Norris, aki eleinte nem is autóversenyző akart lenni.

    A nagy tehetségnek tartott brit versenyző nagy példaképe Valentino Rossi, ami nem véletlen, hiszen a pályafutását még motorokon kezdte. Noha a kettejük pályafutása teljesen ellentétesen indult.

    „Két keréken versenyeztem a négy kerék előtt. Versenymotoron, 50-60 köbcentis motokrossz motorokon ültem. Imádtam ezt csinálni. Amint kipróbáltam a gokartot egyből jobban megkedveltem. Amikor beszéltem Rossival, elmondta, hogy ő pont ennek az ellentéte volt. Hét évesen gokarttal kezdte, szerette is, de kipróbált egy motort és sokkal nagyobb szenvedélyt érzett irányába, és jobban is szerette azt.” – mesélte Norris.

  • Visszatérhet a Mercedes motorokhoz a McLaren?

    Visszatérhet a Mercedes motorokhoz a McLaren?

    A spanyol Marca információi szerint a McLaren igencsak elégedetlen a Renault motorjaival, akik így a Mercedes felé tekintenek.

    Nemrégiben vetette be új erőforrását a Renault, ez viszont nem nyerte el a partner csapat, a McLaren tetszését. Pár napja Carlos Sainz okozott némi megdöbbenést, amikor kifejezte csalódottságát a franciák motorja miatt.

    „Három motor fejlesztés volt eddig. Az elsőn és a másodikon sem vettem észre komolyabb javulást, ahogy a legutóbbin sem.” – kritizált a spanyol.

    Ráadásul Belgiumban mindkét McLaren motor gondok miatt esett ki – Norris ráadásul az utolsó körben az előkelő ötödik helyről – ami Sainz szerint teljesen elfogadhatatlan.

    Andreas Seidl csapatvezető korábban biztosra kijelentette, hogy 2020-ban is maradnak a franciákkal, ám a belgiumi értékeléséből már egyre kevésbé következtethető ez ki.

    „Ki kell elemeznünk mi történt. Természetesen nagy csalódás a két kiesés, köztük az az autónk, amelyik el sem tudott szinte rajtolni. A Renault rengeteg erőfeszítést fektet bele abba, hogy jobb eredményeink legyenek a következőkben, ez pedig biztató. A rajtbüntetés se jött jókor, de fontos, hogy legyen egy őszinte kapcsolat köztünk, hogy rájöjjünk és kijavítsuk ezen problémákat.” – mondta Seidl.

    A Marca pedig ezekre alapozva arról számolt, hogy értesüléseik szerint a McLaren ismételten Mercedesre motorokra szeretne váltani, amiben sokat segíthet a Williams szenvedése, akik így elveszíthetik az eddigi motorpartnerüket, így szabaddá válna egy partneri hely Brixworth-ban.

  • Marquez összemérné tudását Hamiltonnal két keréken valamint négy keréken is

    Marquez összemérné tudását Hamiltonnal két keréken valamint négy keréken is

    Marc Marquez reméli, egy nap összemérheti tudását Lewis Hamiltonnal négy keréken és két keréken is.

    A bajnokok küzdelmét nagy érdeklődés övezné, ugyanis a nagyérdemű is kíváncsi lenne arra, hogy a Moto GP-t domináló ötszörös világbajnok spanyol versenyző, vagy az F1-et uraló brit ellenfele bizonyulna-e jobbnak. Marquez nagyon örülne egy ilyen versenyzésnek, de már azzal is elégedett lenne, ha végre találkozhatna Hamiltonnal.

    ,,Beszélgettem vele már a közösségi médián keresztül, tudom, hogy szereti a motorokat és azt is, hogy nagyon jól tudja kezelni őket, ezért nagyon szeretnék vele már találkozni. Tavaly ehhez nagyon közel álltunk, ám mindkettőnknek kompromisszumokat kellett volna kötnie amiatt, hogy ez megvalósuljon és végül nem sikerült erre időt szakítani. Nagyon érdekelne egy ilyen lehetőség, egymás ellen versenyeznék először F1-es autókban ülve, majd utána motorra pattanva.”

    A brit világbajnoknak nem ismeretlen a motorversenyzés világa, tavaly egy Superbike motort tesztelhetett, majd az esemény után sejtelmesen utalt arra, hogy szeretne kipróbálna egy MotoGP-ben is használt motort, sőt e teszt keretein belül szívesen látná Valentino Rossit is. Hamilton mindig is hangoztatta, hogy szereti a két keréken száguldó versenysorozatot, ezért 2019-ben a Petronas meghívását örömmel fogadta el a szezonnyitó Katari Nagydíjra.

    Marquez is találkozott már F1-es autóval élőben, sőt tavaly a 2012-es Toro Rossót is kipróbálhatta a Red Bull Ringen.

    ,,A Red Bull Ringen már mentem pár kört egy Toro Rossóval, nagyszerű élmény volt. 40 kört tettem meg, tehát ez egy igazi tesztnek számított. A sebességem végig meg volt, ám nagyon tapasztalatlan voltam. Ismertem a pálya vonalvezetését, de nehéz volt megérteni a leszorítóerő pontos működését és nem volt egyszerű megtalálni a fékezési pontokat sem. Talán hozzá tudnék szokni ha, vezethetnék F1-es pályákon, de nem Monacóban! Egy F1-es autót normál pályán vezetni, az rendben van, ugyanis ott meg lehet találni, hol a határ, de egy város közepén, mint Monacóban? Ott sokkal nehezebb minden.”

  • Hogyan vigyázzunk egymásra? – Egy úton az autósok, motorosok és biciklisek

    Hogyan vigyázzunk egymásra? – Egy úton az autósok, motorosok és biciklisek

    Sajtóközlemény – Egyre többen választják a kétkerekű járműveket ahelyett, hogy autóba üljenek. Nem minden város rendelkezik megfelelő mennyiségű bicikliútvonallal, így sok biciklis az autók között tud csak tekerni. Sokak azonban nem rendelkeznek kellő rutinnal a motoros, kerékpáros közlekedéshez, így akár könnyen veszélybe sodorhatják a saját és mások testi épségét is. A Europcar Autókölcsönző összegyűjtötte, mikre kell odafigyelnünk az utakon autóvezetőként, milyen gyakori hibákat vétünk, és hogyan kerülhetjük el a baleseteket.

    Mire figyeljünk autóvezetőként?

    • A két keréken közlekedők nagy része a felezővonalhoz közel szeret haladni, és persze ott van még az autók közötti lavírozás is. Méretükből adódóan sokkal nehezebb észrevenniőket és gyorsabban tudnak irányt is váltani, mint az autósok.
    • A motorosok legálisan használhatjáka buszsávot, valamint a piros lámpánál a vonalig előregurulhatnak a kocsisorok között, ezért ha nagyobb kocsisor van és látjuk, hogy mindenki félre húzódik, mi is kövessük a példájukat, ne álljuk el az utat szánt szándékkal, hogy a motoros ne férjen el mellettünk.
    • Fontos, hogy a balesetmentes közlekedés érdekében próbáljunk türelmesek maradni,és a sávon belüli mozgásoknál is nézzünk bele a visszapillantó tükrökbe, hogy meggyőződjük, nincs-e mellettünk motoros vagy biciklis.
    • Legyünk előzékenyebbekvelük szemben! A „már csak azért sem” hozzáállásnak sokszor baleset lesz a vége. A motoros és biciklis személyi sérülések kockázata sajnos átlagon felül van, mivel a két keréken közlekedőket nem védi semmilyen passzív biztonsági eszköz, míg az autóban gyakran nem történik személyi sérülés, csak a járműben esik károsodás.

    Gyakori hibák, amiket autóvezetőként elkövetünk: ha nincs nagy forgalom, hajlamosak vagyunk a gyors sávváltásokra. Még ha bele is nézünk ilyenkor a visszapillantó tükörbe, a motorosok gyakran a tükör holtterébe kerülnek, ezért sávváltások alkalmával mindig jól nézzük körül, mert ha nem figyelünk eléggé, könnyen elsodorhatjuk őket. Balos kanyarok esetében hasonló a helyzet: ha gyorsabban megyünk és nincs forgalom, a lassítás mellőzésével gyakran átsodródhatunk a szembejövők sávjába. Azonban ha hirtelen feltűnik szemben egy motoros, akinek emiatt már csak kevés helye van a saját sávjában, máris megvan a frontális balesetveszélyes helyzet. Ezért mindig figyeljünk rá, hogy a kanyarokat ne vágjuk le, és inkább lassítsunk előtte. A motor jobban gyorsul és lassul, mint egy autó, ezért ne tapadjunk rá a motorosra, mert ha hirtelen fékez vagy megáll, az autóval már nem biztos, hogy biztonságosan meg tudunk állni mögötte.

    A bicikliseknél szintén hasonló a helyzet: mozgásuk sokszor kiszámíthatatlan, és a bicikliseknek általában nincs visszapillantó tükrük sem, így könnyen balesetveszélyes helyzetbe kerülhetnek. Mi, autósok extra odafigyeléssel és türelemmel segíthetjük őket, és megóvhatjuk a közlekedés összes résztvevőjét egy súlyosabb kimenetelű balesettől.

  • Hülkenberg is rajtbüntetést kapott

    Hülkenberg is rajtbüntetést kapott

    Tovább bővül a rajtbüntetettek sora a vasárnapi osztrák futamra, miután Nico Hülkenberg autójában is motort cseréltek.

    A Renault úgy döntött, hogy Spielbergben Nico Hülkenberg is megkapja a franciák B specifikációjú V6-os motorját, amit már Daniel Ricciardo is használt a Paul Ricardon. Az ausztrál akkor viszont nem kapott büntetést, mivel ő még nem lépte túl az engedélyezett darabszámot.

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Sainz és Albon is hasonló cipőben járt, mint a német. Ők viszont tíz helyes rajtbüntetést kaptak.

    Hülkenberg Spanyolországban használta fel a negyedik belső égésű motorját, ám akkor a bokszutcából rajtolt, miután szárny specifikációt is változtattak. Az ötödik felhasznált motor pedig csak öt helyes rajtbüntetést ér már.

  • Prost: A Renault rendelkezik az egyik legjobb motorral

    Prost: A Renault rendelkezik az egyik legjobb motorral

    A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Alain Prost elmondása szerint a négy gyártó közül a Renault rendelkezik az egyik legjobb motorral.

    Annak ellenére mondja ezt a francia, hogy a szezon nem kezdődött túl jól számukra. Elég csak Carlos Sainz ausztráliai kiesésére gondolni, amikor alig 10 kör után kigyulladt a Renault erőforrással felszerelt McLarenje. De felhozhatnánk példának a gyári Renault kettős kiesését is Bahreinben, amikor Ricciardo és Hülkenberg is a verseny utolsó szakaszában esett ki pontszerző helyről, lényegében ugyanabban a körben.

    „A szezon eleje nehéz volt” – ezt Prost is elismerte, aki tanácsadóként dolgozik a Renault-nál. „Viszont mindig felfedeztük, hogy vannak problémák. Nem értettük a gumik működését, és a motor megbízhatóságával is gondok voltak. Kellemetlen meglepetés volt, mélypont, de a pozitívum az, hogy hamar felálltunk.”

    És valóban beválni látszik a legújabb autó- és motorfejlesztés is. Az utóbbi versenyeken konkrétan a Renault, és a másik ugyanilyen motort használó csapat, a McLaren harcol a „best of the rest” címért. Ezt a konstruktőri bajnokság is tükrözi, a wokingiak negyedikek, a franciák ötödikek.

    „Most már biztonsággal mondhatjuk, hogy miénk az egyik legjobb motor a Forma-1-ben. Mindazonáltal még további fejlődésre lesz szükség, ha a Ferrarival is fel akarjuk venni a versenyt.”

    A hajtásláncot tehát már jónak érzik, viszont azzal tisztában vannak, hogy felzárkózni a Mercedes-Ferrari-Red Bull trióra a kasztni terén nem lesz egyszerű.

    „Talán néha elkaphatjuk a Red Bullt itt-ott, de idén egyszerűen lehetetlen lesz a Mercedesszel vagy a Ferrarival harcolni. Ha most egy másodperc a hátrányunk, azt az idény végére jó lenne lefelezni.”