Címke: motor

  • A Toro Rossónál nem aggódnak a Honda miatt

    A Toro Rossónál nem aggódnak a Honda miatt

    Franz Tost, a Scuderia Toro Rosso csapatfőnöke egyáltalán nem tart attól, hogy a Honda erőforrás versenyképtelen lesz 2018-ban: sőt, már várja a japánokkal való közös munkát.

    A McLaren jövőre a Renault erőforrásait használja, miután szakítottak a Hondával, és felrúgták a megállapodásukat.

    Természetesen fontos volt, hogy a Honda ne maradjon csapat nélkül, ezért hosszas tárgyalások eredményeképp a Toro Rosso megállapodott a japánokkal, a felszabaduló Renault motorokat pedig a McLaren fogja használni.

    „Nem lehet több problémánk, hiszen hétvégéről-hétvégére erőforrást kell cserélnünk” – mondta ironikusan Tost, odaszúrva a Renault-nak.

    „A Hondának van egy tele, amikor lehetőségük lesz megoldani jelenlegi problémáikat. A Toro Rosso lesz a Honda egyetlen partnere, ami véleményem szerint nagy előny lesz számunkra.”

    „Az eddigi megbeszélések nagyon bíztatóak. Biztos vagyok benne, hogy az új erőforrás segíteni fogja a Toro Rossót, hogy 2018-ban egy nagyon erős és versenyképes csapattá váljunk” – tette hozzá a ‘kisbikák’ 61 éves osztrák csapatvezetője.

  • Az Aston F1-es embereket vett fel

    Az Aston F1-es embereket vett fel

    Ez már több mint flört? Az Aston Martin F1-es tapasztalattal rendelkező embereket vett az alkalmazásába, többek között a Ferraritól – úgy fest, komolyodik a motorbeszállítói projekt.

    Az Aston régóta szoros kapcsolatot ápol a Red Bull-lal: először a Valkyrie hiperautón dolgoztak együtt, 2018-tól pedig az osztrák istálló főszponzorává lépnek elő. A brit autógyártó őszinte érdeklődést mutat az új, 2021-től érvénybe lépő F1-es motorszabályok iránt, habár Andy Palmer elnök-vezérigazgató sietve tisztázta, hogy az Aston csak jelentős költségcsökkentések után hajlandó elgondolkozni F1-es motorok építésén. A Red Bull részéről Christian Horner „egyértelműen nyitott” lenne egy esetleges kollaborációra.

    „Biztos vagyok benne, hogy megvan a szükséges technológiai felkészültségünk” – nyilatkozta Palmer. „Néhány nemrégiben felvett emberünk, akik a Ferraritól érkeztek, a tanújele annak, hogy meg tudnánk építeni egy F1-es motort. A kérdés csupán ez: bevezetnek-e egy olyan költségsapkát, hogy egy Astonhoz hasonló cégnek is megérje a befektetés? Ez a hatalmas különbség a kisvállalatok, mint az Aston és a nagyfiúk, mint a Renault vagy a Mercedes-Benz között. Az általam felvett emberek kapcsolatban álltak az F1-gyel és utcai tapasztalatuk is van; technikai képességek terén érdekes elegyünk van jelenleg.”

    Ha egyedül nem is vágna bele ebbe a projektbe az Aston, Palmer nem zárta ki annak eshetőségét, hogy egy másik céggel – akár a Cosworthszel – együttműködve tervezzenek F1-es motort. A végleges döntésre hamarosan sor kerülhet, az FIA és a FOM ugyanis pénteken ülésezett a jövőbeli motorszabályok megvitatása végett, a téma pedig minden valószínűség szerint a november 7-i Strategy Group-ülésen is kiemelt fontosságot kap.

  • Honda: Nagyon közel vagyunk a Renault-hoz

    Honda: Nagyon közel vagyunk a Renault-hoz

    Yusuke Hasegawa, a Honda Forma-1-es projektjét vezető japán szakember szerint jelenlegi specifikációjukkal már nagyon közel állnak a Renault szintjéhez.

    A Honda már harmadik szezonját tölti idén a Forma-1-ben 2015-ös visszatérését követően, ám továbbra is egy rendkívül megbízhatatlan és lassú erőforrással rendelkeznek.

    A japánok töretlenül bíznak a projekt sikerességében: Hasegawa szerint a Spában bevetett 3.5-ös specifikációjú fejlesztési csomaggal nagyot fejlődtek.

    „A szezon kezdete óta fejlesztettük az erőforrásunkat. Nem csak teljesítményben, de megbízhatóságban is fejlődtünk.”

    „Úgy gondolom, a 3.5-ös specifikáció bevetése óta teljesítményben nagyon közel kerültünk a Renault-hoz. Nem mondom, hogy jobbak vagyunk a Renault-nál, de a fontos dolog, hogy a megbízhatóságunk sokkal jobb.”

    Hasegawa meg van győződve róla, hogy visszatérésük óta most állnak a legközelebb riválisaikhoz: „Még nem vagyunk elég közel, de a hátrányunk nagyon kicsi a tavalyi és az első évünkhöz hasonlítva.”

    „Nem kételkedünk a jelenlegi koncepcióban, ami nagyon hasonló a Renault, a Ferrari és a Mercedes által alkalmazotthoz. Nem látom okát annak, hogy nem érhetjük el az ő szintjüket.”

     

     

     

  • Hamarosan bemutatozik az új motorformula

    Hamarosan bemutatozik az új motorformula

    Október 31-én bemutatásra kerül a Forma-1-ben 2021-től használatos motorformula – írja a német Auto Motor und Sport.

    Ross Brawn, a Forma-1 technikai oldalát vezető brit szakember vezetésével dolgozták ki a jelenlegi erőforrásrendszer utódját. Brawn korábbi csapatfőnökeket és mérnököket is bevont a projektbe.

    A jelenlegi 1,6 literes V6-os turbófeltöltésű hibrid erőforrások helyére egy olcsóbb és a szurkolók igényeinek eleget téve hangosabb motor bevezetését tervezik.

    Valószínűleg a V6-os koncepció marad, tehát csalódniuk kell azoknak, akik ismét V8-as vagy V10-es szívómotorokat szeretnének látni a száguldó cirkuszban. Jelenleg túl komplikált az erőforrások architektúrája, amin mindenképp változtatni fognak.

    Az új platform célja, hogy további gyártók csatlakozzanak a Forma-1-hez: többek között a Porsche és az Aston Martin is jelezte részvételi szándékát – persze csak akkor, ha csökkentik a költségeket.

    A német lap szerint 2019-től a hosszú ideje tervezett költségvetési sapka is bevezetésre kerül, erről november hetedikén tudhatunk meg részleteket.

     

     

     

  • Szigorítást akar a McLaren olajügyben

    Szigorítást akar a McLaren olajügyben

    A McLaren azt sem tartaná túlzónak, ha az FIA zéró toleranciát hirdetne az olajégetés ellen, azt gyanítja ugyanis, hogy több riválisa még mindig előnyt kovácsol ebből a gyakorlatból.

    Az elmúlt időszakban hatalmas divatnak örvendett az olaj üzemanyagként történő elégetése (oké, nyilván teljesítményelőny származott belőle, máskülönben nem próbálták volna meg ennyien kijátszani a rendszert), az FIA azonban lefülelte a csapatokat és fokozatosan szigorított az elégethető olaj mennyiségén. Ez az arány a Belga Nagydíjig 1,2 liter/100 km volt, jelenleg 0,9 liter/100 km, míg jövőre 0,6 liter/100 km-re csökken. A versenymotoroknál egyébiránt nem szokatlan az olajégetés, ám a versenyenkénti több mint két liter voltaképpen kárbaveszendő olaj nem vet jó fényt a környezettudatos szerepben tetszelgő F1-re. Jövőre tehát százkilométerenként hat deci a maximum határ, Éric Boullier, a McLaren versenyigazgatója azonban drákói szigort akar – vagy akár teljes betiltást.

    „Ezt a szituációt kicsit nehéz megérteni” – vallotta be töredelmesen Boullier. „Nem is vitás, hogy az olajat teljesítménynöveléssel kapcsolatos okok miatt égetik, az utcai motoroknál viszont ez ismeretlen fogalom. Az FIA igyekszik megállítani ezt a gyakorlatot, mivel az olajégetés nem valami környezetbarát metódus, valamint ha teljesítményelőny származik belőle, akkor nem is kétséges, hogy el kell lehetetleníteni ezt az utat. Majd jövőre kiderül, mi lesz. Tudom, hogy az FIA és Charlie keményen dolgoznak, hogy bezárják ezt a kiskaput; a szabályzat nem rendelkezik egyértelmű definíciókkal az olajat illetően, de nem tudom, elég lesz-e, amivel előrukkolnak. Fel kell hagynunk ezzel az olajégetős mizériával, a korlátozásnak pedig szerintem szigorúbbnak kell lennie annál, ami jelenleg tervben van.”

    A Mercedes részéről Toto Wolff beismerte, a csapatok (értelemszerűen) megpróbáltak minden esélyt megragadni, hogy előnybe kerüljenek riválisaikkal szemben, így az FIA feladata volt, hogy az általa megszabott irányelveket ténylegesen be is tartassa.

    „A környezettudatosság is fontos téma, másfelől viszont a szabályoknak való megfelelés is kulcsfontosságú” – mondta Wolff. „Baku után az FIA egyértelműen kijelentette, hogy nem szeretnének olajégetést látni – pontosabban ennek mértékét 0,9 literben korlátozták. Nincs olyan kiskapu, amivel ezt meg lehetne kerülni. Az FIA-nak elég céltudatosnak kellene lennie olyan szempontból, hogy be is tartassák az általuk legálisként vagy illegálisként elkönyvelt megoldásokat.”

    Arra a kérdésre, hogy a jövő évre tervezett égetési korlát megfelelő mértékű válasz-e az FIA részéről, Wolff diplomatikusan annyit válaszolt, hogy „a korlát mértékétől függetlenül annyi a lényeg, hogy a szabályt betartsák és mindenkire egyenlően érvényes legyen”. Yusuke Hasegawa a Hondától még annyit tett hozzá, hogy „az FIA természetesen megpróbálja módosítani a szabályzatot, de ebben a versenyágban mindenki megtalálja, hogyan tudna plusz előnyre szert tenni”.

  • Rekordhatékonyságot ért el a Mercedes-erőforrás

    Rekordhatékonyságot ért el a Mercedes-erőforrás

    Mérföldkőhöz érkezett a Mercedes F1-es erőforrása, miután a brixworthi próbapadon először sikerült áttörniük az 50%-os hőhatásfokot.

    Nem sokan kételkedtek abban, hogy a (hivatalos nevén) Mercedes M08 EQ Power+ erőforrás az F1-es mezőny legjobbja, legújabb sikerei nyomán azonban ezentúl a valaha volt leghatékonyabb versenymotor címet is kiérdemli, amely egyben a világ egyik leghatékonyabb motorjává is avanzsálja. A modern erőforrások egyik boszorkányos kulcsszava a hőhatásfok, amelyet az alapján számítanak ki, hogy egy adott mértékű hőbevitel esetén mennyi hasznos energia termelődik. A minél magasabb hatékonyság elérése különösen fontos a jelenkori hibrid F1-ben, ahol a szigorú 100 kg/órás üzemanyag-áramlási limit miatt mellékutakat kell keresni a motorok teljesítményének növelésére.

    A folyamatos fejlesztéseknek hála a 2017-es erőforrások immáron megközelítik a nagyméretű konténerszállító hajókat működtető dízelmotorok hőhatásfokát, habár a gázturbinák a maguk 60%-os hatásfokával még az élen állnak. A most elért 50%-os arányt pályán még nem tapasztalhattuk, ám így is jócskán meghaladja a V8-as szívómotorok által elért 29%-ot. Érdemes kitérni a fejlődés ütemére is: a Mercedes első turbóhibrid erőforrása 2014-ben 44%-os hatékonysággal működött, mindössze három év alatt pedig ezt sikerült odáig feltornászni, hogy a 2017-es egység ugyanannyi üzemanyag mellett 109 lóerővel ad le többet.

    Az örömhírt a Mercedes weboldalán is megtekinthetik az érdeklődők, kissé lustább olvasóinknak azonban a fontosabb részeket ide is bemásoljuk: „utoljára 2005-ben láthattunk ehhez hasonló teljesítményt az F1-ben, az akkori V10-esek viszont 194 kg üzemanyagot emésztettek fel óránként – ez majdnem kétszerese a jelenlegi üzemanyag-áramlási korlátnak”; a német istálló emellett „a hibridek, és különösen a nagy terhelésnek kitett versenymotorok terén elért kiemelkedő eredményként” könyveli el a tényt, hogy motorjuk immár több energiát termel mint amennyit pazarol. Az F1-es motor egy módosított verziója egyébként bekerült a Frankfurti Autószalonon bemutatott Project ONE utcai Mercedesbe is, ez azonban „csupán” 40%-os hőhatásfokot ér el.

  • Újabb „Hamiltonos” MV Agusta jön

    Újabb „Hamiltonos” MV Agusta jön

    Lewis Hamilton újabb partnerszerződést írt alá az MV Agustával, melynek keretében a háromszoros világbajnok egy új projekten dolgozik majd együtt a legendás motorkerékpárgyártóval.

    Hamilton korábban már segített az MV Agusta népszerű Dragster RR LH motorjának tervezésében, melyből minden példány el is kelt, pár órával a bemutató után.

    „Pár éve ismerem Lewist, mikor is ő felhívta az ügyfélszolgálatunkat, és nagyon szerény módon arról érdeklődött, hogyan vásárolhatna egy egyedi motort.” – mondta az MV Agusta elnöke, Giovanni Castigliono. „Később kitaláltuk, hogy közös szenvedélyünkből formáljunk partnerkapcsolatot, és létrehoztuk a Dragster RR LH-t, melyből 244 darab készült.”

    „Nagyon izgatott vagyok és büszke, hogy folytatjuk ezt az együttműködést, és a következő hónapban piacra dobhatunk egy újabb MV Agustát, melynek tervezésében Lewis is részt vett.”

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy folytatjuk a partnerkapcsolatot az MV Agusztával.” – mondta Hamilton. „Imádok Giovannival és az MV Agustás srácokkal dolgozni, a mérnöki szenvedélyük és a részletekre való odafigyelésük lenyűgöző.”

    „Az MV Agustával való közös projektjeim nagyszerű módok arra, hogy ötvözzem a motorozás és a kreatív tervezés iránti érdeklődésemet, szóval alaposan belefolytam a CRC (Castiglioni Research Department) dizájn csapat munkájába.”

  • Horner kevesli a 2018-ra előírt három motort

    Horner kevesli a 2018-ra előírt három motort

    Christian Horner ismét megpróbálkozik azon tervével, hogy a 2018-ra érvényes hárommotoros korlátot eltöröltesse.

    Monzában kilenc versenyzőt büntettek motor- vagy váltócsere miatt; az időmérős eredményekhez képest egyedül a pole-t megszerző Lewis Hamilton helye nem változott (meg Carlos Sainz 15. helye, ami a hátrasorolások után is 15. maradt annak ellenére, hogy a spanyol is elvileg kapott egy 10-helyes büntetést). Még hét futam hátravan az idei szezonból, de már a mezőny nagy része túllépte az idénre kiszabott négymotoros limitet, jövőre pedig a korlát háromra csökken. Az év korábbi szakaszában Horner már megpróbálta meggyőzni a Strategy Groupot a négymotoros kvóta megtartásáról, sikertelenül; azonban reméli, hogy a Monzában látottak jobb belátásra bírják kollegáit.

    „Ez a motor bevezetése óta semmilyen pozitív hatással nem volt az F1-re” – fejtette ki immáron sokadszorra a turbómotorok iránt érzett ellenszenvét a Red Bull csapatfőnöke. „Ami igazán zavar, az az, hogy jövőre több versenyünk, de kevesebb motorunk lesz. A következő Strategy Group-ülésen számomra ez a probléma jelenti az első számú napirendi pontot – egy korábbi ülésen már megpróbáltam megváltoztatni, de nem támogatták az ötletet. Remélem, most más lesz a kimenetel, mivel a csapatok még rengeteg büntetésre számíthatnak az év vége előtt.”

    Horner az egyre inkább népszerűtlenné váló rajtbüntetési rendszert is megreformálná.

    „Elég nehéz még nekünk is megérteni” – utalt a kavarodásra Horner. „A rajtrácsra menet azon vacilláltunk, hogy 12. vagy 13. helyről indulunk-e, mert Pérez is kapott egy büntetést, de nem tudtuk, valaki előtt vagy után kapta – túl zavaros volt. Komolyan el kell gondolkoznunk azon, van-e jobb módja egy gyártó vagy egy konstruktőr büntetésének, mint ez a rajtráccsal való bűvészkedés, mert ez szerintem ennél csak rosszabb lesz. Szomorú lesz, ha az idei világbajnokságot a rajtbüntetések döntik el.”

    A motorszám korlátozásának természetesen költségcsökkentő szerepe lett volna, ám a gyártók úgy vélik, a megfelelően hosszú élettartammal rendelkező alkatrészek legyártása és letesztelése miatt lényegében ugyanolyan sokat költenek.

    „A motorok limitálásában szerepet játszott a költségek csökkentése, de ez nem történt meg” – folytatta Horner. „A motorok világkörüli úton vesznek részt, használatban vannak, ennek eredményeképp pedig csak halmozod a büntetéseket. Talán vissza kellene térnünk egy méltányosabb egyensúlyhoz; talán az öt megfelelőbb mennyiség lenne, mint a négyről háromra csökkentés.”

  • Prost bocsánatot kért Verstappentől

    Prost bocsánatot kért Verstappentől

    A Renault tanácsadója már személyesen kért elnézést a holland pilótától, aki a Belga Nagydíjat is feladni kényszerült.

    Ez bizonyára nem vigasztalta Verstappent, akinek ez volt idei hatodik kiesése az autó meghibásodása miatt. Mivel már nem először a Renault motorja adta meg magát a Red Bullban, Prost szerint a francia gyártónak sürgősen megoldást kell találnia a problémára.

    „Hat kiesés a szezonban Max neve mellett. Ugyan nem mind a mi hibánk, de nem is egy abból kifolyólag történt.” – fogalmazott Prost. „Személyesen kértem tőle bocsánatot a kiesése után mind a magam, mind a csapat, a Renault nevében.”

    „Max nagyon türelmetlen, nagyon tehetséges és az élmezőnyben akar küzdeni. Nem könnyű számára ezt a helyzetet kezelni. Ez egy nagyon szerencsétlen szituáció, sürgősen meg kell oldanunk a problémát. Ez a helyzet viszont azt is megmutatja, hogy nem szabad a teljesítménynek a megbízhatóság rovására mennie.” – zárta a francia.

  • Horner szerint nem lesz McLaren-Renault

    Horner szerint nem lesz McLaren-Renault

    Christian Horner szerint nem valószínű, hogy 2018-ban a francia motorgyártó szállít erőforrást a McLarennek.

    Mindez egyébként amellett, hogy a Renault-nak négy csapatot kellene ellátnia azt is jelentené, hogy a Honda F1-es pályafutása véget érne.

    A Renault elismerte, tárgyal a McLarennel, azonban nem valószínű, hogy megegyezés születik.

    „Nem hiszem, hogy a Renault egy negyedik csapatot is tudna támogatni.” – fogalmazott Horner. „Nem gondolom, hogy van erre kapacitásuk, illetve az FIA jóváhagyására is szükségük lenne, amely nem valószínű, hogy megtörténik.”

    „Az FIA-kérdésen kívül pedig ott van az is, hogy ez egyben a Honda F1-es pályafutásának végét is jelentené. Emellett nagyon késő is van már egy ilyen megegyezéshez.” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.