Címke: motor

  • Dupasquier: Nem kellenek a régi motorok és hangerő a sikerhez

    Dupasquier: Nem kellenek a régi motorok és hangerő a sikerhez

    Az F1 talpon tud maradni nagy motorok és hangerő nélkül is. Ez a véleménye az egykori Michelin főnöknek, Pierre Dupasquier-nek, aki még a V10-es érában tevékenykedett az F1-ben.

    Egy ideje már tart a hibrid-korszak, de folyamatosan vannak panaszok arra, hogy az autók, illetve erőforrásaik nem elég hangosak, nem elég „versenyautósak”. Ezért a Liberty Media szeretné 2021-től kicsit hangosabbá tenni a motorokat.

    Dupasquier szerint azonban az új generáció igazodni fog a modern korhoz.

    „A fiatalok egy más kategóriát képviselnek.” – mondta a francia Auto Hebdonak. „A játékkonzolok által, ők már máshoz szoktak hozzá és rendszeresen figyelik a hibrid és elektromos autókat is. Végül majd meglepődnek, hogy miért olyan zajosak az F1-es autók.”

    Dupasquier azt is hozzátette, hogy a múltba visszalépés rossz lépés lenne a Forma-1- számára.

    „Senki nem fogja érteni a régi masinákat, olyan korban, ahol az utcai autókban már benne van minden modern finomság.”

  • 30 lóerővel gazdagabb lehet a Renault Kanadára

    30 lóerővel gazdagabb lehet a Renault Kanadára

    A Renault előre lépne a motorját illetően a következő versenyeken. Gyári csapatként és a Red Bull illetve a McLaren beszállítójaként is motorerő tekintetében a franciák a Mercedes és a Ferrari mögött kullognak.

    A spanyol AS ugyanakkor most azt írja, hogy a következő tervezett teljesítmény fokozás a júniusi Kanadai Nagydíjra készülhet el, bár maga az egység már Monacoban ott lehet. Az informátorok szerint ez 30 lóerőnyi gazdagodást jelenthet, ami egy olyan pályán, mint ami Kanadának is van, három tizedet is jelenthet körönként.

    Az AS szerint ez azt jelenti, hogy ezzel a fejlesztéssel a Renault átlépheti a 950 lóerős határt, miközben a Mercedes és a Ferrari már közel 1000-nél járnak. Így nyilatkozott a Renault-t irányító Cyril Abiteboul:
    „A terveink szerint még kell egy kis idő amire bevethető lesz a második erőforrásunk, de az egy továbbfejlesztett változat lesz, és takarékosabb is.”

    Az újság szerint a Honda is tervez fejlesztéseket, így a Toro Rosso versenyzői is 40 lóerővel gazdagodhatnak már Kanadában, vagy legkésőbb a Francia Nagydíjra. Róluk annyit írtak, hogy a Red Bull azt várja el tőlük, hogy az erőforrásnak ugyanazon teljesítményt kell nyújtania, mint a Renaultnak.

  • Allisont lenyűgözte a Mercedes motor megbízhatósága

    Allisont lenyűgözte a Mercedes motor megbízhatósága

    A Mercedes technikai igazgatója, James Allison is elismerően beszélt a csapat erőforrásáról, és még őt is kissé meglepte, hogy mennyivel jobban működik a motor, mint amire számítottak.

    Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a nyolc tesztnap során összesen 1040 kört teljesített a katalán pályán, ami 4841 kilométert jelent, és ezen táv alatt semmilyen technikai probléma nem jelentkezett.

    A motor kiváló megbízhatósága is csak azt mutatja, hogy annyira nem lesz lehetetlen három erőforrással teljesíteni az idei 21 versenyt.

    Allison szerint ezek a kiemelkedő számok egyértelmű figyelmeztetést jelentenek a riválisok számára.

    „Még ezzel a sok megtett kilométerrel sem értünk el az erőforrás egységek élettartamának a végéig. A téli teszt mind a nyolc napja nagyon megterhelő volt. Mi, akik itt voltunk a pályán, valamint a gyárban dolgozók is alig aludtak valamit az elmúlt két hétben. Azonban elégedettséggel tekinthetünk vissza a két tesztre, hiszen sikerült megterveznünk és végre is hajtanunk, egy igen intenzív és összetett tesztprogramot.”

    Hamilton szerint a W09 kasztnija kiegészülve a rendkívül erős motorral, egy olyan csomagot jelent, ami az elődje gyengeségeit kiküszöbölte, miközben az erősségeiből nem vesztett semmit, emiatt pedig minden esélyük meg van, hogy Melbourneben is már a dobogó tetején ünnepelhessenek.

    Allison ugyan magabiztos, de nem szeretne még tippelni az ausztrál fordulót illetően, mert még nem ismeri a riválisok valódi erejét.

    „Mi mindent megpróbálunk, hogy a lehető legversenyképesebbek legyünk majd, de azt nem tudhatjuk, hogy a többi csapat mit fog csinálni a teszt és Melbourne között, valamint azt sem tudjuk, hogy Barcelonában milyen programot teljesítettek. Tehát most még óvatosnak kell lennünk, viszont egy kiváló téli teszten vagyunk túl. Elégedettek lehetünk, hiszen minden célunkat sikerült elérnünk, és már várjuk az Ausztrál Nagydíjat.” – tette hozzá a brit.

  • A McLaren korábbi mérnöke szerint elhamarkodott volt a Honda leváltása

    A McLaren korábbi mérnöke szerint elhamarkodott volt a Honda leváltása

    Joan Villadelprat úgy véli, elhamarkodott döntést hozott a McLaren, amikor három kudarccal teli év után szakított a Hondával.

    „Már tavaly is fenntartásokkal kezeltem a McLaren döntését. Úgy gondolom, elhamarkodott volt a váltás, és a korábbi kapcsolat összes előnye hiányozni fog a McLarennek. Ügyfélcsapatként mindig lesznek korlátozásaid, különösen a Renault esetében. A francia büszkeség arra hajtja őket, hogy mindenáron le akarják majd győzni őket” – mondta Villadelprat, aki korábban a McLaren mellett a Ferrari, a Benetton és a Prost csapatnál is dolgozott.

    „A McLaren autója nagyon jó aerodinamikai szempontból, de ahogy telik az idő, a Renault is előrébb lesz. Nem a saját ambíciójukat figyelmen kívül hagyva fektetik a pénzüket.”

    A spanyol mérnök honfitársáról, Fernando Alonsóról is beszélt: „Kétségem sincs afelől, hogy Alonso dobogóra fog állni, de ennél előbbre jutni elég bonyolult lesz.”

    Az idén már Honda motorokat használó Toro Rosso szintén szóba került: „Nem zárnám ki a lehetőségét annak, hogy egy szinten lesznek a Renault-val és a McLarennel. Jól tudom, hogy tökéletesen illeszkedik az autójuk a Honda erőforrásához, és eltökéltek a projekt működését illetően, a Red Bullal egyetemben. Biztos vagyok benne, hogy a Red Bull 2019-től a Honda motorjait fogja használni és minden lehetséges segítséget megad nekik a fejlesztés során. Hatalmas potenciál rejlik a Hondában, ha valaki segít nekik kiaknázni a bennük lévő lehetőségeket” – tette hozzá Villadelprat.

  • Horner: Az ezer lóerős motor miatt a Mercedesnek magabiztosnak kellene lennie

    Horner: Az ezer lóerős motor miatt a Mercedesnek magabiztosnak kellene lennie

    Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke is megerősítette, hogy a csapat képes lehet harcban lenni az idei bajnoki címért, még ha nem is ők a legnagyobb esélyesek.

    Daniel Ricciardo végzett az élen az első barcelonai teszt nyitónapján. A csapatfőnök így reagált: „Azt vártuk, hogy csökkenni fognak a különbségek az élmezőnyben. A Mercedes a favorit idén is, és ha igazak azon pletykák, miszerint az erőforrásuk átlépte az ezer lóerőt, akkor roppant magabiztosan tekinthetnek az idei szezon elé.”

    A Red Bull motorpartnere, a Renault tavaly komoly megbízhatósági gondokkal küszködött, ám Horner most magabiztosabb ebben a tekintetben.

    „A Renault most jobban felkészült az új szezonra. Ha a megbízhatóság jobb lesz, akkor sikeresebbek is lehetünk. Harcolhatunk akár a bajnoki címért is, mint a Renault partnerei.”

    Az energiaitalosoknál továbbra is téma, hogy új motor partnert szerezzenek 2019-re.

    „Mindenre nyitottak vagyunk a jövő évet illetően a motorok terén. Természetesen árgus szemekkel figyeljük, hogy hogyan muzsikál a Honda a Toro Rossoban.” – reagált Horner.

    Horner szerint a Forma-1 számára idén a jövőbeni motor kérdések rendezése lesz a legfontosabb pont.

    „A Mercedes ilyen jellegű dominanciája nem tesz jót a sportnak. Az ő erejük pedig a motorban rejlik. Ezért fontos, hogy egy megfelelő formulát alakítsunk ki 2021 utánra, és legkésőbb nyárig döntést kell hoznunk, mert utána a motorgyártók azt mondhatják majd, hogy nem lesz elég idejük felkészülni.”

  • Hartley a Honda motort dicséri: elképesztően jó a kezelhetősége

    Hartley a Honda motort dicséri: elképesztően jó a kezelhetősége

    Meglepően simára sikeredett a Toro Rosso-Honda első közös tesztnapja: Brendon Hartleyval a volán mögött meghibásodás nélkül teljesítették a barcelonai gyakorlást.

    Hartley figyelemre méltó, 93 kört tett meg, amelynél többet csak Daniel Ricciardo (105) tudott pályán lenni.

    A Honda szempontjából rendkívül pozitívan telt a mai nap, főleg az elmúlt három évnyi szenvedés tekintetében. Hartley leggyorsabb körideje 1:22.371 volt, mellyel hetedikként zárta a napot a Toro Rosso új-zélandi versenyzője.

    „Nagyon pozitív nap volt a mai. Egyáltalán nem voltak problémáink, az időjárás miatt kellett megszakítanunk a programunkat, szinte már jeges körülmények voltak odakint. Minden nagyon jónak érződött a pályánk, ám van néhány dolog, amit az időjárás miatt nem tudunk teljesíteni. Mindezek mellett 93 kört teljesíteni a tesztsorozat első napján nagyszerű kezdés a Toro Rosso-Honda együttműködés számára” – mondta Hartley.

    „Az autó egyensúlya elég stabil volt az egyenesekben, de úgy érzem, hogy van még bennünk potenciál. Nagyon boldog vagyok a nap alakulásával. A gumikkal valószínűleg mindenki szenvedett, egy kanyar lassab teljesítése után már olyan volt, mintha jégpályán lennénk.”

    „Nagy kihívást jelentett a gumik megfelelő működési tartományának megtalálása. Úgy gondolom sokat tanultunk, mely jó alapot jelent a további teszteléshez, főleg a jövő hetet tekintve, amikor valamivel jobb lesz az időjárás. A motor kezelhetősége az egyik legjobb, amit Forma-1-es autóban eddig vezettem. Ez minden szempontból pozitív. Egyáltalán nem panaszkodhatok” – zárta szavait a 28 éves versenyző.

  • Motoregyenlőséget követel az FIA

    Motoregyenlőséget követel az FIA

    Az FIA kiadott egy új technikai direktívát, amely reményeik szerint véget vet a gyári és ügyfélcsapatok erőforrásai közötti teljesítménykülönbségeknek.

    Noha az F1 technikai szabályzata nyíltan kijelenti, hogy az ügyfeleknek szolgáltatott motoroknak teljességgel meg kell egyezniük a gyári csapat által használtakkal, a kikötés csak a motor fizikai paramétereire volt érvényes, az üzemeltetésére és beállításaira nem. A gyári csapatok ezt a kiskaput kihasználva speciális használati módokat építettek motorjaikba, amelyek által extra teljesítményhez jutottak például az időmérő során.

    A motoregyenlőséget felügyelő dossziés rendszer leírását a sportszabályat 4. kiegészítése tartalmazza; az FIA úgy véli, a gyártók nem tesznek eleget ennek a követelménynek, így a múlt hónapban egy technikai direktíva útján emlékeztette a csapatokat a 4. kiegészítés betartására, némi szigorítással egybekötve:

    „Habár a csapatok által benyújtott dossziék alapján mindenki ugyanolyan erőforrásokat kap, okunk van azt feltételezni, hogy az ugyanahhoz a gyártóhoz tartozó csapatok motorjainak üzemeltetése között eltérés mutatkozik” – olvasható a direktívában. „Szeretnénk mindenkit emlékeztetni az erőforrás-egyenlőség maximális betartására, nemcsak a dossziék, hanem az üzemeltetés szintjén is. Ennek értelmében minden gyártó minden erőforrásától az alábbiakat várjuk el:

    i) a dossziérendszert követve minden csapat azonos erőforrásokat kap; továbbá (kivéve, ha egy bizonyos csapat az alábbiak valamelyikével nem kíván élni)

    ii) ezek az erőforrások azonos szoftverrel rendelkeznek és pontosan ugyanúgy lehet őket üzemeltetni; valamint

    iii) ugyanolyan specifikációjú olajjal és üzemanyaggal működnek.”

    Ez utóbbi kikötés opcionalitása annak eredménye, hogy egy ügyfélcsapat esetenként más üzemanyagot használ, mint a gyári alakulat. Ami az erőforrások egyenlőségét illeti az összes csapatra kivetítve, erre voltaképpen csak idén kerül sor: az elmúlt két szezonban a Ferrari, az FIA különleges felhatalmazásával, két külön specifikációval képviseltette magát a mezőnyben, amikoris 2016-ban a Toro Rosso, 2017-ben pedig a Sauber egyéves erőforrásokat használt.

  • Az új Ferrari-motor a tervek szerint működik

    Az új Ferrari-motor a tervek szerint működik

    A Ferrari 2018-as F1-es motorja a próbapadon már teljesítette a kitűzött megbízhatósági célokat, miközben egy új hengerfej-koncepció további fejlődéssel kecsegtet.

    Az idei szezonban a pilóták mindössze három erőforrást használhatnak fel büntetlenül; a versenynaptárat nézve ez minimum hétversenyes etapokat jelent, a motorgyártóknál így a megbízhatóság kiemelt fontosságúvá vált. A Ferrari tavaly használt 063-as kódjelzésű erőforrása váratlan meghibásodásokba ütközött a szezon utolsó harmadában, Maranellóban azonban nem látták okát a drasztikus változtatásoknak: a tavalyi motor továbbgondolásával a cél az élettartam megnövelése bármiféle teljesítménycsökkenés nélkül.

    Ami azonban különösen nagy bizakodásra adhat okot a Ferrarinak, az a Corrado Iotti által vezetett új kutatási projekt, ami a szezon későbbi szakaszára egy olyan hengerfej bevezetését célozta meg, amely nagy segítséget jelenthet a motorciklus előégetési fázisánál, ezzel pedig minimálisra csökkenthetik a Mercedes időmérős előnyét. A Lorenzo Sassi (a motorrészleg előző vezetője) által 2016 végén szorgalmazott ötvözött acél-dugattyúk ötletét már tavaly nyáron zsákutcának minősítették, a 2018-as motorban tehát végül nem alkalmazzák ezt a koncepciót. A csodadugattyúk becsődölését követően Sassi nagy csinnadrattával elhagyta a Ferrarit és a Mercedeshez szerződött, ahol a közeljövőben kezd majd el élesben dolgozni – a Ferrari titkainak nagy bánatára.

    Radikális megoldásokra a szabályok viszonylagos stabilitása miatt nem számíthatunk, habár a tavalyi  hidegháborút követően az FIA a holtszezonban megerősítette új olajégetési szabványait. Ezek értelmében a csapatok ezentúl 100 km-enként mindössze 0,6 liter olajat égethetnek el (szemben a tavaly év elején érvényben lévő 1,2 literrel), továbbá a versenyhétvége során kötelesek részletekbe menően tájékoztatni az FIA-t az olajhasználati mutatókról és tendenciákról.

  • Alonso: Három motorgyártó van, aki magas szintet képvisel

    Alonso: Három motorgyártó van, aki magas szintet képvisel

    Három Hondával teljesített rendkívül sikeretelen évet követően a McLaren úgy döntött, hogy szakít japán motorpartnerével, és 2018-tól már a Renault-val dolgozik együtt.

    A 2000-es években eddig elég jól muzsikáltak a Renault erőforrásai: Fernando Alonso kettő, Sebastian Vettel pedig négy világbajnoki címet nyert francia motorral a háta mögött.

    2014-ben azonban komplex, V6-os turbófeltöltésű erőforrások váltották a korábbi szívómotorokat, amely az erősorrendet is átszabta. A Mercedes és a Ferrari lépéselőnybe került a Renault-val szemben, míg a Honda képtelen volt megfelelően működő rendszert építeni.

    Fernando Alonso, a McLaren versenyzőjeként természetesen üdvözli csapata döntését, és előrelépést vár a Renault erőforrástól.

    “Totálisan” – felelte Alonso arra a kérdésre, hogy mennyire bízik a Renault-ban.

    “Három motorgyártó van, aki magas szintet képvisel, és ezen három közül a Mercedes az, aki dominálja ezt a korszakot. Ha valakiben azonban meg lehet bízni, akkor az a Renault. Az elmúlt tíz évben hat vagy hét alkalommal nyertek bajnokságot. A Renault motor mindig garanciát jelent.”

    Alonso nemrég bejelentette, hogy idén a Forma-1 mellett a WEC sorozatban is rajthoz áll, céljai pedig egyértelműek: “Nyerni fogok 2018-ban” – jelentette ki.

    “Nem tudom, hogy a Forma-1-ben vagy máshol, de nyerni  fogok idén” – tette hozzá.

    A McLaren rajongók közül sokan örömmel fogadnák a papaya-festést 2018-ra, amelyet Alonso tavaly az Indy500-on is használt, a spanyol azonban egyelőre nem tudja milyen színű lesz idei Forma-1-es gépe: “Nem láttam még a festést, de ha az Indyben használt naranccsal indulunk, az tökéletes lesz.”

    “Ha azonban jön egy szponzor, aki a saját színeit akarja használni, az is tökéletes lenne. Ami egészen biztos, hogy a kilátások sokkal jobbak, mint az elmúlt három évben. A gyárban is sokkal pozitívabb hangulat uralkodik.”

  • Beröffent az Alfa Romeo Sauber is!

    Beröffent az Alfa Romeo Sauber is!

    A Ferrari és a Mercedes után ezúttal egy kiscsapat, a Sauber jelzi a világ felé, hogy bizony, ők is teljesítették a feladatot, és felhördült a motorjuk. Ugyan az új névadó szponzoruk kedvéért Alfa Romeonak nevezik a motorjukat, valójában a Ferrari 2018-as erőforrásáról beszélünk az esetükben is.

    Az idei versenygépüket, a C37-est a svájciak jövő héten kedden, tehát február 20-án mutatják majd meg teljes pompájában a nagyérdeműnek.

    https://www.facebook.com/sauberf1team/videos/1581327085248085/