Címke: MOTAM

  • Molnár Martin három futamon nyert a ROK Cup Superfinal gokartversenyen

    Molnár Martin három futamon nyert a ROK Cup Superfinal gokartversenyen

    Szép sikereket ért el Molnár Martin a ROK Cup Superfinal gokartversenyen. Megnyerte az időmérő csoportját és három előfutamot is, annak ellenére, hogy ez mindössze a második futama volt a kategóriában. Két hét múlva újabb kihívás vár rá.

    Lonatóban rendezték a gokartos ROK-kategória éves döntőjét, amelyen a nemzeti és regionális bajnokok vehettek részt, valamint szabadkártyás indulókkal 108 résztvevőre töltötték fel a létszámot. Ennek köszönhetően indulhatott Molnár Martin is a versenyen, hiszen ő az idei szezonban OK Junior kategóriában versenyzett és a hétvége előtt csak egy futamon állt rajthoz ROK-ban.

    Ennek ellenére gyorsan kitapasztalta a kategória sajátosságait. Az időmérőn megnyerte a csoportját, összetettben pedig a második helyen végzett. Az öt előfutamból az első elég harcosra sikeredett, itt egy 10 másodperces büntetéssel a 22. helyet szerezte meg, majd egy hatodik helyezéssel szépített.

    Az utolsó három előfutamra Martin taktikát váltott. Az egyértelmű volt, hogy szélárnyékban gyors, de amint a mezőny élére állt, tempót veszített és egy-két kör alatt megelőzték. Ezért úgy kellett sakkoznia, hogy az utolsó körökben álljon az élre. Ez olyan jól sikerült, hogy három előfutamot nyert zsinórban.

    A döntőben a hatodik helyről rajtolhatott. Egy rajt utáni tömörülésben egy ütközés során beesett a spoilere, amitől megváltozott a gokart egyensúlya. Ennek ellenére még felküzdötte magát a harmadik helyre, de a beesett spoiler miatt nagyon tolta az elejét a gokart, ezért visszaesett a hatodikra. A beesett spoiler miatt kapott öt másodperc büntetés miatt végül a 12. helyen zárta a versenyt.

    „Érdekes tapasztalat volt ROK-ban versenyezni – mondta Molnár Martin. –Ebben a kategóriában gyengébb a motor, mint OKJ-ben, ezért leginkább féktávon bevetődve lehet előzni. Emiatt egészen más versenyzési stílust igényel, mint amit megszoktam.”

    „Az időmérő jól alakult, megnyertem a csoportomat, összesítettben pedig második lettem. Az első előfutamon a rajt utáni helyezkedésben próbáltam a legjobb pozíciót kiharcolni, de ütközés lett belőle. A második sem sikerült igazán jól. Az utolsó három előfutamra váltottam taktikát, ami bejött. A döntő rajtjában több pozíciót javítottam, de aztán utolértem egy tömörülést. Ott esett be a spoilerem, ami miatt csak magamat hibáztathatom.”

    „A 12. helynél jobbat szerettem volna elérni a döntőben, de az időmérőcsoport és a három előfutam győzelme így is jó eredmény. Köszönöm az Energy Corsénak és Mick Panigada csapatvezetőnek a hétvégét, a csapat mindent megtett, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a versenyből. Most két hét szünet következik, aztán jöhet az új kihívás.”

    Ez pedig nem lesz más mint a kétfutamos WSK Final Cup első hétvégéje Sarnóban. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Molnár Martin ezen a futamon debütál a felnőtt, OK kategóriában.

    Molnár Martin, ROK Junior eredmények

    Résztvevők: 108
    Időmérő csoport: P1
    Időmérő: P2
    BD előfutam: P2 -> P22

    BC előfutam: P1 -> P6

    BE előfutam: P1 -> P1

    AB előfutam: P1 -> P1

    AB előfutam: P1 -> P1

    Előfutamok összesített: P6

    Döntő: P6 -> P12

  • Molnár Martin ötödik hellyel nyitott a ROK Junior kategóriában

    Molnár Martin ötödik hellyel nyitott a ROK Junior kategóriában

    Különleges feladatra vállalkozott Molnár Martin, aki az elmúlt héten sikeresen, egy második helyezéssel búcsúzott az OK Junior kategóriától. A felnőtt OK premierjéig azonban van három hét, így rajthoz állt a Trofeo ROK Cupon, ahol teljesen új környezetben kellett bizonyítania. A HUMDA Academy versenyzőjének ez olyan jól sikerült, hogy a 75 fős mezőnyben a döntő ötödik helyét szerezte meg.

    Az FIA világbajnokságon elért nyolcadik és a Trofeo delle Industrie második helyével végleg búcsút intett Molnár Martin a gokartos OK Junior kategóriának, és hamarosan a felnőtt OK-ban folytatja.

    Az utolsó junior és az első felnőtt futama között azonban három hét szünet van, amelyet természetesen versenyzésre használt fel. Így debütált a ROK sorozat Junior kategóriájában, a Trofeo ROK Cupon, amelyet Lonatóban rendeztek.

    A pályát Martin jól ismerte, azonban nagyon rövid ideje volt, hogy a sorozatban használt motort és az eltérő gumiabroncsokat kitapasztalja, megtanulja a teljesen más féktávokat és megtalálja a beállításokat.

    Ez olyan jól sikerült, hogy az időmérő csoportjában harmadik lett, pályafutása első ROK Junior előfutamát megnyerte, a döntőben pedig az ötödik helyen végzett.

    „Komoly kihívás volt – mosolygott Molnár Martin. – Lonatóban sokat versenyeztem, nagyon jól ismerem a pályát, ami eleinte előnyöm volt a többiekkel szemben. Ők viszont a kategóriát ismerik jobban. A ROK Juniorban más a motor, egészen mások a féktávok, mint OKJ-ben voltak. Érdekesség, hogy itt röpsúlyos kuplungot használnak, ami miatt megforgás után nem fullad le a motor. Ezt ki is használja a mezőny és sokkal harcosabbak, mint amit OKJ-ben megszoktam.”

    „Az időmérőre egész jól összeállt a csomagunk. Szélárnyék nélkül mentem, mert szerettük volna kipróbálni a jövő heti futam előtt, hogy ez mekkora hátrány. Mivel a motor nem erős, így elég nagy. Így lettem harmadik, ami viszont nem rossz eredmény.”

    „Az első előfutamot sikerült megnyernem, majd a következőn negyedik lettem, így szombaton még vezettem az összetett pontállást. Vasárnap az első előfutamon ütköztem, és mire vissza tudtam jönni a pályára, a 15. helyre estem vissza, onnan folyamatosan a leggyorsabb köröket futva kapaszkodtam fel a 11-re. Az utolsó selejtezőn nem volt igazán jó a tempóm, így 6. lettem.”

    „Az ’A’ döntőben a kilencedik helyről rajtoltam, és sok oda-vissza előzéssel ötödik lettem. Az eredmény jónak mondható, de száraz pályán a tempómmal nem vagyok teljesen elégedett. Sokat tanultam ezen a hétvégén, amit szeretnék a jövőben hasznosítani és még jobb eredményeket elérni.”

    HUMDA Academy által támogatott Molnár Martin következő versenye a ROK Super Final lesz október 21–23-a között, szintén az olaszországi Lonatóban.

    Molnár Martin, ROK Junior eredmények

    Résztvevők: 75
    Időmérő csoport: P3
    Időmérő: P7
    BD előfutam: P3 -> P1

    BC előfutam: P3 -> P4

    BE előfutam: P3 -> P11 (leggyorsabb kör)

    AB előfutam: P4 -> P6

    Előfutamok összesített: P9

    Döntő: P9 -> P5

  • Rácz Geri elérte a kitűzött célt, a második legjobb újoncként zárta első szezonját a MINI CHALLENGE-ben

    Rácz Geri elérte a kitűzött célt, a második legjobb újoncként zárta első szezonját a MINI CHALLENGE-ben

    Egyik legnehezebb versenyhétvégéjén van túl Rácz Geri a brit MINI CHALLENGE JCW-ben. Az EXCELR8 Motorsport 16 esztendős versenyzője Brand Hatch-ben, a sorozat idei szezonzáróján állt rajthoz, megpróbáltatásai pedig már a pénteki második szabadedzésen elkezdődtek, majd az időmérőn és a futamokon is folytatódtak. A HUMDA által támogatott sportoló idei utolsó fellépésében azonban így is voltak pozitívumok.

    Rácz Geri úgy utazott el a MINI CHALLENGE JCW idei utolsó versenyhétvégéjére, hogy célja megőrizni a második helyet az újoncok értékelésében. Az EXCELR8 Motorsport versenyzője pedig teljesítette ezt a célt, és a bajnoki címet már Silverstone-ban bebiztosító Alex Denning mögött odaért a második helyre a 11 újonc versenyzőt számláló értékelésben. Emellett az összetettben is sikerült javítania egy helyet, így 30 pilótából a 11. helyen zárta az évet.

    Ami a Brands Hatch-ben, a tavaszi fordulóval ellentétben ezúttal a hosszabb, Grand Prix-nyomvonalon rendezett versenyhétvégét illeti, a magyar versenyzőnek már pénteken meggyűlt a baja a szerencsével, a második szabadedzést a futómű hibája miatt ugyanis idő előtt be kellett fejeznie, így nem tudott valódi gyorsköröket futni.

    Akárcsak a másnapi időmérőn, amely során a felszáradó pálya nedves ívén megcsúszott és a szintén nedves fűre futva összetörte az autóját. „A pénteki hiba bosszantó volt abból a szempontból, hogy jó körön voltam, illetve nem tudtuk teljes mértékben kihasználni a rendelkezésre álló időt. A Grand Prix-vonalvezetés ugyanakkor élőben sokkal élvezetesebb, mint amilyen a szimulátorban volt, úgyhogy kellemes meglepetések is értek. Szombaton az időmérő nem úgy sikerült, ahogyan terveztem. A kivezető körben igyekeztem feltérképezni a tapadási viszonyokat, és gyorsan rá is éreztem a tapadáshatárra, az első gyorskörömben azonban megdobott az egyik rázókő, ami miatt kicsúsztam, és nem tudtam több kört megtenni.”

    Sokáig az is kérdéses volt, hogy Geri részt tud-e venni a hétvége első futamán, a csapat azonban megfeszített munkával az utolsó pillanatra kész lett a javításokkal, így a 7-es rajtszámú MINI az utolsó helyről nekivághatott a 20 perces első futamnak, amelyen a 26. helyről végül a 19. pozícióig kapaszkodott fel, ám mivel a versenynek piros zászló vetett véget, az utolsó befejezett kör eredménye számított, így Gerit a 21. helyen rangsorolták. A szombati második futamot tehát ebből a pozícióból kezdhette, és itt is sikerült előrelépnie, így 16.-ként ért célba.

    Rácz Geri, MOTAM
    Fotó: MOTAM

    „A szombati napról mindenekelőtt azt szeretném kiemelni, hogy nagyon jól esett, hogy a csapat ennyire törődött velem a baleset után. Természetesen rosszul éreztem magam, amiért kicsúsztam, de nagyon sokat jelentett, hogy mindenki egy emberként dolgozott az autómon, és mindent megtett, hogy ne kelljen kihagynom egy futamot sem. Igazi csapatmunka volt, ezúton is köszönöm nekik.”

    „Ami a szombati futamokat illeti, a másodikon az autó nagyon furcsán viselkedett, lassúnak érződött és a stabilitása is hiányzott. Amit viszont pozitívumként el lehet mondani az első versenynapról, hogy sokat csatáztam, és az első futamon volt egy hajmeresztő szituáció, amit sikerült megúsznom. Az előttem haladó pilóta a jobb hátsó kerekével megcsípte a füvet, és keresztbe állt előttem. Hatalmasat kellett fékeznem, és így is csak tíz centivel kerültem el őt. Ha nem sikerül, óriási balesetet szenvedtem volna. A második verseny elején szintén sok volt az akció, a rajt után a Druids-kanyarban megforogtak előttem, így itt is kellett egy kicsit kerülgetnem, majd a futam végén sikerült egy igencsak bevállalós előzést végrehajtanom.”

    Vasárnapra egyetlen futama maradt a MINI CHALLENGE mezőnyének, amelyen Geri a 16. helyről indulva a 17-ként ért célba, miután az első kör végén meglátogatta a kavicságyat.

    „Az egész hétvégén a harmadik futamon rajtoltam a legjobban, így sikerült legalább a rajtpozíciómat megtartanom, de az utolsó kanyarban megúszott a kocsi hátulja, úgyhogy átszánkáztam a kavicságyon, és jó néhány pozíciót veszítettem. Ezután rögtön beküldték a biztonsági autót, ami nem jött jól, hiszen elég sokáig köröztünk mögötte, és egyre fogyott az időm arra, hogy feljebb zárkózzak. A verseny végén volt néhány nagyobb csatám, olykor négyen egymás mellett száguldottunk az egyenesben, a futam vége előtt néhány perccel azonban ismét jött a biztonsági autó, majd piros zászlóval inkább félbeszakították a versenyt, így nem sikerült ennél előrébb jönnöm. Viszont így is érdekes párharcokat vívtam a pálya hátsó részén, ahol az aszfalt nem tapadt annyira, mint a célegyenes környékén. A pálya itt folyamatosan szűkül, és ha valaki a külső ívre kerül, hamar elfogy előle az út. Ez többször is megtörtént azzal a versenyzővel, akivel éppen harcoltam.”

    Rácz Geri tehát küzdelmes hétvégén van túl, amely egyben a szezonjának zárását is jelentette. „Örülök, hogy sikerült a második helyen végeznem az újoncok értékelésében. Az év elején úgy érkeztem meg a MINI CHALLENGE-be, hogy egyik pályát és az autót sem ismertem, de a szezon során sokat fejlődtem, és úgy érzem, hogy a tempóm alapján sikerült a legjobb tíz tagjává válnom. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki szurkolt nekem az idén, illetve azoknak, akik segítettek és támogattak. A szüleimnek, az EXCELR8 Motorsportnak, a Fit4Race-nek és a MOTAM-nak is kijár a köszönet, és külön köszönöm az idei évet az apukámnak; a coach-omnak, James “Jiggy” Gornallnak; a versenymérnökömnek, Matt Ridout-nak; a főszerelőmnek, Sam Becketts-nek; valamint ez edzőmnek, Kathy Róbertnek. Nélkülük nem válhatott volna valóra ez a szezon.”

  • Kiváló eredménnyel búcsúzott Molnár Martin az OK Junior kategóriától

    Kiváló eredménnyel búcsúzott Molnár Martin az OK Junior kategóriától

    Utolsó versenyét teljesítette Molnár Martin az OK Junior kategóriában, mielőtt a felnőtt OK-ra váltana. A búcsúverseny nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen a jubileumi 50. Trofeo delle Industrie versenyen az elődöntőt megnyerte, a döntőben pedig másodiknak futott be. Ezzel a HUMDA Academy pilótája megismételte tavalyi kiváló eredményét. 

    Bár nem tartozik a nemzetközi sorozatokhoz, mégis komoly rangja van a gokartsport ipari szereplői által ötven éve létrehozott Trofeo delle Industrie (Gyártók kupája) versenynek, amely különlegessége, hogy a serlegek mellett igen komoly tárgyjutalom is jár a versenyzőknek. Idén ünnepelték az ötvenedik évfordulóját, amely alkalomra különleges serlegek készültek.

    OK Junior kategóriában 47 résztvevő gyűlt össze a lonatói pályán, akik között voltak ugyan újoncok is, de az első harminc ugyanúgy élvonalbeli versenyzőkből állt, mint a WSK bármelyik futamán.

    Molnár Martinnak szép emlékei voltak a versenyről, mert előző évben itt szerezte első dobogós helyezését OK Junior kategóriában. Idén is nagyon jól kezdett, hiszen már a szabadedzéseken is az élmezőnyben volt, az időmérő futamát pedig meg is nyerte.

    Molnár Martin, MOTAM
    Fotó: MOTAM

    Mind a két előfutamban második lett, az összesített eredmények alapján pedig a harmadik helyen jutott az elődöntőbe. A WSK-val ellentétben – ahol Super Heatnek nevezik – itt valódi elődöntőről volt szó, amelynek a végeredménye alapján rajtolnak a döntőben. Martin a harmadik helyről indulva megnyerte az elődöntőt, ennek köszönhetően a mindent eldöntő futamon a pole pozícióból indulhatott.

    A döntő is jól kezdődött, a rajt után meg tudta tartani első helyét, a 16 körből 14-en keresztül vezetett. Akkor megelőzték őt, az utolsó két kör pedig már nem volt elegendő, hogy vissza tudjon vágni. A második helyezéssel így is méltó módon búcsúzott az OK Junior kategóriától.

    Sőt, a hétvége alatt az összes kategória versenyzőjének teljesítményét pontozták. E szerint Martin a döntőig nem csak OK Junior mezőnyben, de a az összes kategóriában induló 276 pilóta közül is a legjobb teljesítményt nyújtotta.

    „Örülök és egy kicsit bosszankodok is – mondta Molnár Martin. – Egy ilyen erős mezőnyben egész hétvégén jól szerepeltem, sikerült megnyernem az elődöntőt és a döntőt is sokáig vezettem. Nagyon szerettem volna nyerni, de a második hely sem rossz.

    Annak viszont örülök, hogy kétszer is sikerült a második helyen végezni a Trofeo delle Industrie versenyen, és hogy dobogós eredménnyel búcsúzhattam az OK Junior kategóriától.“

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Molnár Martin nem sokat pihenhet. Marad a Garda-tó déli csücskében lévő lonatói pályán, ahol a következő hétvégén a Trofeo ROK futamon vesz részt. A felnőtt OK kategóriában pedig a tervek szerint novemberben mutatkozik be.

    Molnár Martin, OKJ eredmények

    Résztvevők: 47
    Időmérő csoport: P1
    Időmérő: P2
    AB előfutam: P2

    BC előfutam: P2

    Előfutamok összesített: P3

    Elődöntő: P1

    Döntő előtti összesített: P1 (pole pozíció)

    Döntő: P2

  • Molnár Martin esőben és felszáradó pályán a leggyorsabb volt a WSK Open Cupon

    Molnár Martin esőben és felszáradó pályán a leggyorsabb volt a WSK Open Cupon

    Az FIA világbajnokságon elért kiváló eredménye után a WSK Open Cupon bizonyíthatott Molnár Martin. Az időmérőn szerencsétlen szituációba került, a két esős előfutamon azonban szárnyalt a HUMDA Academy versenyzője. Az előfutamokban az utolsó előtti sorból indulva küzdötte fel magát a 4. és a 2. helyre. Vasárnap, amikor megjött a tapadás a pályán, akkor már nem volt meg a tempója, így hősies helytállás mellett az OKJ kategória döntőjében a 21. helyen végezett.

    Az esélyesek között érkezett Molnár Martin az egyetlen versenyhétvégéből álló WSK Open Cupra, miután két héttel korábban, az FIA gokart-világbajnokságon a népes OKJ-mezőnyben a selejtezőkön futamgyőzelmet, és több 2. helyet szerzett, majd a döntőben az előkelő 8. helyet érte el.

    Azonban már a szabadedzéseken is látszott, hogy a száraz körülmények között a lonatói pályán ezúttal nem volt meg a tempója. Az Energy Corse csapata sok beállítást kipróbált, de nem sikerült versenyképesebb technikát biztosítani a magyar versenyzőnek.

    Az időmérő edzésen egy lényegesen lassabb versenyző feltartotta, akit az utolsó, leggyorsabb körében meg kellett előznie. Ellenfele próbált védekezni, rázárt, nekiütközött Martinnak, majd ettől kipördült. Martin tovább tudott menni, de a manőver miatt elvették tőle a három leggyorsabb körét, így csoportjában 18., összesítettben pedig a 60 fős OKJ-mezőnyben 52. lett.

    Az öt előfutamból pénteken kettőt rendeztek, mind a kettőt esőben. A HUMDA Academy által támogatott versenyző ezeken szárnyalt. A 18. illetve a 17. helyről rajtolva 14, illetve 15 pozíciót javítva jött fel a 4. és a 2. helyre. Ekkor egyértelműen a leggyorsabb volt a mezőnyben.

    Szombatra felszáradt a pálya, akkor már nem tudott ekkora csodát tenni, kétszer kilenc pozíciót javított, egyszer pedig ütközött, elgörbült a bal összekötőrúd, akkor csak négyet. Az előfutamok után így a 19. helyen állt.

    Vasárnap teljesen letisztult a pálya az eső után. Ilyen tapadási viszonyok mellett már egyáltalán nem volt meg a tempója Martinnak. Az elődöntőben a 10. helyről rajtolt, de a páros oldalról indulva a rajt utáni lökdösődésben eltalálták hátulról, és visszaesett a darálóba, ahol a 17-21. helyekért ment a harc, végül 18. lett. A döntőben pedig a 23-ról indulva a rajt után lökdösődésben visszaesett a 26. helyre, majd sokat harcolva a 21. helyig tudott felzárkózni.

    „Sokkal jobb hétvégére számítottam én is és a csapat is – mondta Molnár Martin. – Száraz pályán már a szabadedzésen látszott, hogy nincs meg a tempónk. Ráadásul az időmérő is elég rosszul jött ki. Esőben nagyon gyors voltam, nem sok hiányzott hozzá, hogy az utolsó előtti sorból indulva nyerni tudjak. Ez mindenképpen pozitívuma a hétvégének.”

    „A csapat mindent megtett, de szárazon nem találtunk meg a hiányzó 3 tizedmásodpercet. A jövő héten maradunk ezen a pályán, és már szerdán, a szabadedzéseken azon fogunk dolgozni, hogy megtaláljuk a tempóhiányunk okát. Bizakodó vagyok, hiszen a vb-n nagyon gyorsak voltunk, ehhez kell visszatalálnunk.”

    Molnár Martin, OKJ eredmények

    Résztvevők: 60
    Időmérő csoport: 18.
    Időmérő: 52.
    C-D előfutam: 18. à 4.
    D-F előfutam: 17. à 2.

    A-D előfutam: 18. à 9.
    D-E előfutam: 17. à 13.
    B-D előfutam: 18. à 9.
    Előfutamok összesített: 19.
    Elődöntő: 10. à 18.
    Döntő előtti összesített: 23.
    Döntő: 23. à 21.

  • Molnár Martin előfutamot nyert, végül nyolcadik lett az FIA gokart-világbajnokságon

    Molnár Martin előfutamot nyert, végül nyolcadik lett az FIA gokart-világbajnokságon

    Kiváló eredményt ért el Molnár Martin az FIA gokart világbajnokságon, ahol a 109 fős OKJ mezőnyben a nyolcadik helyen végzett. A HUMDA Academy támogatásával versenyző pilóta egész hétvégén nagyon jó formában volt, nyert előfutamot és a szuper előfutamon parádés versenyzéssel lett második. A döntőben a negyedik helyről rajtolva akár dobogón is végezhetett volna, de rosszul jött ki a rajt utáni helyezkedésből. 

    Idei egyik legjobb formáját hozta Molnár Martin a gokart szezon legkiemelkedőbb hétvégéjén, az FIA világbajnokságon. Az időmérőn, csoportjában harmadik lett, a 109 fős OKJ mezőnyben pedig összesítettben tizedik. Ez már önmagában is szép eredmény, ám ennél csak jobb volt hátra.  

    A népes mezőny miatt összesen hét előfutamon vett részt minden versenyző, amelyből a HUMDA Academy közreműködésével versenyző Molnár Martin négyszer végzett az első háromban. Ebből egyet simán megnyert, míg az utolsóban szinte csak célfotóval szorult le az első helyről és lett második.  

    Az előfutamok után a hatodik helyen jutott a szuper előfutamba, ahol szenzációs versenyzéssel végzett a második helyen. Ezzel a döntőben az igen ígéretes negyedik helyről rajtolhatott.  

    A hétvégi formája és eredményei alapján egyértelműen esélyes volt a világbajnoki dobogóra, de rosszul jött ki a rajt utáni helyezkedésből, több pozíciót is veszített vele. Nem adta fel, tört előre, de amint pár versenyzőt megelőzött, kilökték. Ez még kétszer ismétlődött meg, de végig hősiesen küzdött és végül a nyolcadik helyre tornázta fel magát.  

    Molnár Martin
    Fotó: MOTAM

    „A világbajnokságon, főleg ilyen nagy és erős mezőnyben a nyolcadik helyezés nagyon jó eredmény. Pályafutásom egyik legjobbja, amire büszke vagyok. Ugyanakkor egy kis csalódottságot is érzek. Vasárnap úgy keltem fel, hogy szeretnék dobogóra állni. A szuperfutam jól sikerült, egy hármas bollyal mentünk, az utolsó körben előztem egyet és másodiknak futottam be. Így a döntőben a negyedik helyről rajtolhattam.”  

    „Ez a külső sort jelentette, ami nem szerencsés, de nem is ez volt a baj, hanem az, hogy az első kanyarban ketten összeütköztek előttem, amit kerülnöm kellett. Ezzel elég sok pozíciót veszítettem. Utána tudtam pár helyezést javítani, de kilöktek. Megint feljöttem pár pozíciót, megint kilöktek. Ez így ment háromszor. Végül nyolcadiknak futottam be.” 

    „Az egész hétvégém nagyon biztató volt, nyertem előfutamot, voltam nagyon szoros versenyben 0,005 másodperc hátránnyal második. A tempóm jó volt, az Energy Corse kiváló technikát biztosított. Már a szuperfutamban is éreztem, hogy a korábbi bordasérülésem kezd kiújulni, a döntőben pedig az utolsó körökben nagyon fájt, ami miatt tempót is veszítettem. Ennek ellenére jó és sikeres hétvégénk volt, ami egy pici szerencsével még jobb is lehetett volna.”  

    „Gratulálok Hideg Ádámnak az OKJ-vb második helyéhez és Krózser Menyának, aki az OK-döntőben 13-at előzött. Nagyon jól szerepeltek a magyarok.” 

    Molnár Martin, OKJ eredmények:

    Résztvevők: 109
    Időmérő csoport: 3.
    Időmérő: 10.
    A-B előfutam: 5.
    B-H előfutam: 13.
    B-G előfutam: 1.
    B-E előfutam: 6. (leggyorsabb kör)
    B-C előfutam: 2.
    B-F előfutam: 3.
    B-D előfutam: 2.
    Előfutamok összesített: 6.
    B Szuper előfutam: 2.
    Döntő: 8.     

  • Rácz Geri lett a legjobb újonc a MINI CHALLENGE ötödik fordulójának záró futamán

    Rácz Geri lett a legjobb újonc a MINI CHALLENGE ötödik fordulójának záró futamán

    Az EXCELR8 Motorsport versenyzője Snettertonban háromból kétszer a legjobb tízben végzett 

    Szezonbeli legjobb eredményének elérése után Rácz Geri Snettertonban folytatta idei szezonját. A MINI CHALLENGE JCW mezőnye Norfolkban, az idény leghosszabb pályáján csapott össze, a versenyzőknek pedig az előző fordulókban nem tapasztalt körülményekkel is meg kellett birkózniuk. A HUMDA Academy támogatásával versenyző pilóta folyamatosan javult, kétszer is a legjobb tízben végzett, az utolsó futamon elért hetedik helyezésével pedig a legjobb újoncként zárt. 

    A Knockhillben szerzett ötödik helyezésének köszönhetően bizakodva várta a MINI CHALLENGE idei ötödik fordulóját Rácz Geri, aki korábban tesztelt a snettertoni pályán, így nem a nulláról kellett nekivágnia a versenyhétvégének. Rögtön az első szabadedzésen autózott ötödik időeredménye mutatta, hogy a tempójával nem lesz gond, viszont már ekkor látni lehetett azt is, hogy neki és a mezőny többi tagjának is az idén eddig nem látott kihívással kell szembenéznie. 

    Kelet-Angliában kánikula volt a hétvégén, ami a nézők szempontjából örömteli, a versenyzők dolgát viszont nagyon megnehezítette a gumik, a fékek és a motor túlmelegedése miatt. Geri az időmérőn rögtön erős idővel nyitott, ezután viszont hiába autózott két, ennél jóval erősebb kört is, egyiket sem tudta befejezni, mert mindkét alkalommal feltartották. 

    Rácz Geri
    Fotó: MOTAM
    Az eddigi legjobb kezdés 

    Az EXCELR8 Motorsport pilótája így végül a 12. helyről várhatta a szombaton rendezett első versenyt, amelynek rajtja után rögtön öldöklő csatába kezdett az előle indulókkal. Pozíciót is veszített, de rögtön ezután előzni tudott, így felkapaszkodott a 10. helyre. A biztonsági autós fázissal tarkított futamot kilencedikként fejezhette volna be, ám a hajrában a túlmelegedő gumik miatt megcsúszott alatta az autó. A 7-es rajtszámú MINI emiatt letért az útról, majd mire az utolsó kanyart belül átvágva visszament oda, egy pozíciót veszített, és tízedikként ért célba. 

    Geri ezzel együtt nem lehetett elégedetlen, hiszen még soha nem kezdett ilyen jól versenyhétvégét, ez a futam pedig emellett azért is hasznos volt, mert szembesült vele, hogy mi várhat rá vasárnap. 

    „Előzetesen kicsit tartottam tőle, hogy a motor túlmelegedése hátráltatni fog, és így is lett, nagyjából a negyedik kanyar után elkezdett villogni a figyelmeztető jelzés. Persze, bizonyos mértékig mindenki ezzel a problémával küszködött. Ami viszont csak az én dolgomat nehezítette, hogy rögtön a rajtnál becsukták a bal oldali tükrömet, majd a nagy rázkódástól a középső is elmozdult, egy használható tükörrel pedig különösen nehéz volt felmérnem a többiek helyzetét.” 

    Rácz Geri
    Fotó: MOTAM
    Csak néhány pillanatig bosszankodott 

    A vasárnapi első, összességében második futamot Geri a 10. rajtkockából kezdte, és egy pozíciót rontva, a 11. helyen fejezte be. Bánkódni azonban nem volt sem oka, sem ideje, következett ugyanis a harmadik futam, amely eddigi legemlékezetesebb versenyét hozta a MINI CHALLENGE-ben. Az első közben ezúttal is parázs csatákba bonyolódott, majd egészen a hetedik helyig zárkózott fel. Ha még lett volna egy vagy két köre, a végén talán a hatodik pozíciót is elcsípi, ám így is remek eredményt ért el, hiszen most először ő lett a mezőny legjobb újonca. 

    „Nem is tudom leírni, hogy milyen érzések vannak most bennem, nagyon különleges, hogy az első szezonomban sikerült ezt véghez vinnem – nyilatkozta a leintés után. – A második futam nem úgy jött össze, ahogy terveztem, de állítottunk az autón, aminek köszönhetően stabilabb lett a harmadik versenyre. Ez az első körben és később is sokat segített. A motor ismét kezdett túlmelegedni, ami miatt az egyenesben pozíciót veszítettem, de ezt sikerült visszaszereznem, majd két vetélytársamat is megelőztem. Az végére nagyon közel kerültem az előttem haladóhoz, amikor láttam, hogy az utolsó kör következik. Ettől egy kicsit elszomorodtam, de aztán megtudtam, hogy én lettem a legjobb újonc, ami egyből jobb kedvre derített. Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire örülök ennek.” 

    Geri úgy érzi, mostanra érett be a csapattal közösen folytatott kemény munka, ami a hétvégi teljesítményén is látszott. 

    Rácz Geri
    Fotó: MOTAM

    „Mindenkinek kell idő ahhoz, hogy hozzászokjon egy új csapathoz, új autóhoz és új sorozathoz. Nekem nagyjából az előző hétvégéig tartott ez az időszak, mostanra pedig már abszolút egy húron pendülünk a csapattal, aminek köszönhetően az autót is jobban be tudjuk állítani, és a vezetésemmel kapcsolatos változtatásokat is gördülékenyebben meg tudjuk beszélni. Remek csapathoz kerültem, ezúton is köszönöm nekik az egész hétvégét. Kathy Robinak a Fit4Race-től is nagyon köszönöm, hogy végig segített, és leginkább természetesen apukámnak tartozom hálával, hiszen nélküle nem lennék itt.” 

    A MINI CHALLENGE idei küzdelmeiben most bő egy hónap szünet következik, legközelebb szeptember 23-25-e között, Silverstone-ban lép pályára a mezőny. Geri az újonc értékelésben a 3. helyről várja a folytatást, szoros küzdelemben a 2. helyért.  

    Rácz Geri – MINI CHALLENGE Snetterton eredmények 

    Kategória: MINI CHALLENGE JCW
    Mezőny: 28 versenyző
    Időmérő: 12.
    1. futam: 10.
    2. futam: 11.
    3. futam: 7.
    Helyezés az összetett pontversenyben: 12.
    Helyezés az újoncok értékelésében: 3.  

  • Rácz Geri eddigi legjobb eredményével fordult rá a szezon második felére

    Rácz Geri eddigi legjobb eredményével fordult rá a szezon második felére

    Az eddigi legjobb eredményével, egy 5. hellyel kezdte Rácz Geri a második félidőt a brit MINI CHALLENGE-ben: az EXCELR8 Motorsport versenyzője a skóciai Knockhillen tartotta a lépést az élmezőnnyel és szombaton először beállította a korábbi legjobb helyezését, majd vasárnap a változékony körülmények közepette felül is múlta azt. A hétvégén összesen 82 pontot gyűjtött, ami az eddigi legjobb teljesítménye. 

    Újabb előrelépést tett Rácz Geri a brit MINI CHALLENGE-ben, a skóciai Knockhillen megrendezett negyedik forduló során az eddigi legjobb eredményét érte el a harmadik futamon megszerzett 5. hellyel, a három futam összesítésében 82 pontot gyűjtött, ami szintén az eddigi legjobb szereplése. 

    A HUMDA Academy támogatásával versenyző pilóta már a versenyhétvége előtti hétfőn megtartott tesztelésen felhívta magára a figyelmet, a változékony időjárási körülmények ellenére versenyképes tempót autózott, ezért várakozásokkal telve készült a hétvégére a kétkilométeres, olykor beláthatatlan kanyarokat tartalmazó, tempós aszfaltcsíkon. 

    A szombat reggel, esős körülmények között megtartott időmérőn az eddigi legjobb rajtpozícióját szerezte meg, a 11. lett úgy, hogy a forgalom és egy piros zászló is hátráltatta. A napközben megrendezett első futamon a korábbiaknál gyengébb tapadás és a beállítások miatt a gumik szemcsésedésével küzdött, így a 13. helyen ért célba.

    Rácz Geri, Knockhill, Mini Challenge
    Fotó: MOTAM

    A második futamra csapat módosított a beállításokon, az autó egyensúlyba került, így Geri megkezdhette a felzárkózást. A 20 perces futam végén beállította az eddigi legjobb eredményét és a 10. helyezett lett, és a tempója is ígéretesen alakult. Az utolsó körök során csapattársát, Joshua Jacksont üldözte, majd az utolsó körben meg is előzte, közben az élmezőnyhöz hasonló tempót autózott. 

    A rendhagyó hétvégi lebonyolítás során vasárnap csak egy futamot rendeztek, Geri átmentette a jó formáját és a szemerkélő esőben is jól szerepelt. A rajt után feljött a 7. helyre és szorosan követte az élmezőny többi tagját. Éppen támadta volna a legközelebbi ellenfeleit, amikor baleset alakult ki előtte, így a biztonsági autó mögött haladva az 5. helyen intette le a kockás zászló. 

    „Az esős időmérő nem jött ki jól a számomra, mert amikor új gumikon mentem, forgalomba kerültem, utána viszont az abroncsok már nem voltak a legjobb állapotban. Amikor még tudtam volna négy-öt kört menni új gumikon, piros zászlóval leállították az edzést. Az első versenyen nem volt jó az autó balansza, nagyon hamar elkezdte tolni az orrát és nem volt jó a rotáció, így a 13. helyen zártam” – nyilatkozta a HUMDA Academy támogatásával versenyző pilóta. 

    Rácz Geri, Knockhill, Mini Challenge
    Fotó: MOTAM

    „A második futamra meg tudtuk oldani a problémát a beállítások módosításával, így sokkal vezethetőbb lett az autó, és visszaküzdöttem magam a top 10-be. A harmadik futam izgalmas volt abból a szempontból, hogy nem volt hosszú, de sok esemény történt: már a rajtot is el kellett halasztani egy kiesés miatt, aztán az első kör végén bejött a biztonsági autó, és két-három körre bent is maradt.” 

    „Az újraindításnál jól kaptam el a rajtot, tudtam tartani az elöl lévők tempóját, és nyomást helyezni rájuk. Gyorsabb voltam az előttem haladóknál, majd ők összeütköztek, ebből jól jöttem ki. Utána ismét bejött a biztonsági autó, így csak néhány versenykörünk volt, de azokat nagyon élveztem. 

    „Örülök az 5. helynek, eddig messze ez a legjobb eredményünk, már tudjuk, hogy képes vagyok rá. Nehezen indult a hétvége, de kiküszöböltük a problémákat, és be tudtam bizonyítani, hogy ott van a helyem az élmezőnyben. Köszönöm szépen a csapat kitartó munkáját és édesapám támogatását, nélkülük nem lennénk itt.” 

    Rácz Geri – MINI CHALLENGE Knockhill eredmények

    Kategória: MINI CHALLENGE JCW
    Mezőny: 27 versenyző
    Időmérő: 11.
    1. futam: 13.
    2. futam: 10.
    3. futam: 5.
    Helyezés az összetett pontversenyben: 16.
    Helyezés az újoncok értékelésében: 3. 

  • Rácz Geri ott folytatja, ahol még a legendás Colin McRae-nek is a fejét akarták venni  

    Rácz Geri ott folytatja, ahol még a legendás Colin McRae-nek is a fejét akarták venni  

    Július 29. és 31. között a skóciai Knockhillben rendezik a MINI CHALLENGE JCW idei negyedik fordulóját, a mezőnyben a legutóbbi versenyen eddigi legjobb eredményét elérő Rácz Gerivel. Az EXCELR8 Motorsport versenyzőjére igazi hullámvasút vár, amelyen egyszer még a legendás ralivilágbajnok Colin McRae is kihúzta a gyufát.

    A skóciai motorsport központjában, a Dunfermline városától 10 km-re északra fekvő Knockhillben lép pályára a hétvégén a MINI CHALLENGE-ben versenyző Rácz Geri. Az EXCELR8 Motorsport pilótája önbizalommal telve várja a szezon negyedik fordulóját, hiszen az ezt megelőző versenyhétvégén idei eddigi legjobb eredményét érte el, ráadásul egy olyan pályán, amelyen korábban még tesztelni sem volt alkalma.

    Ezúttal azonban más lesz a helyzet, hiszen az előző versenyhétvége óta eltelt több mint egy hónap során a HUMDA Academy közreműködésével versenyző sportoló három teszten is részt vett: előbb a csapata bázisához közel fekvő Snettertonban, majd Brands Hatch GP-n, végül a negyedik forduló hetének hétfőjén Knockhillben ült autóba.

    „Jó volt, hogy tudtunk tesztelni a versenyhétvége előtt, hiszen ez is egy ismeretlen pálya a számomra, ráadásul korábban Snettertonban is volt egy tesztünk, ami abban segített, hogy a szünet után újra felvegyem a ritmust. Illetve, ott is fogunk majd versenyezni, így azt a pályát is fontos volt megtanulnom” – emelte ki a gyakorlások lényegét a 16 esztendős pilóta, akinek fő célkitűzése a skóciai fordulóra az, hogy javítson az eddigi időmérős teljesítményén, ezzel jobb helyzetbe hozva magát a futamokra.

    Rácz Geri
    Fotó: MOTAM

    Legendás sztori a még nem legendás pilótáról

    Ami az 1974-ben, bárányfarm helyén épült, mindössze 2 km hosszú pályát illeti: noha nem rendelkezik olyan gazdag és régre visszanyúló történelemmel, mint az eddigi három versenyhétvége helyszíne, így is kiemelt helyet foglal el a brit motorsport történelmében. 

    Skócia nemzeti motorsport központjaként és az ország egyetlen FIA-licenccel rendelkező pályájaként nemcsak a brit túraautó-bajnokságot (és betétfutamát, a MINI CHALLENGE-et) látja vendégül, hanem a brit superbike-bajnokság (BSC) mezőnyét is. Ez a két sorozat jelenti az évi két csúcseseményt is.

    A kétkerekűek már túl vannak idei knockhilli megméretésükön, július végével pedig a másik, hatalmas érdeklődést vonzó széria is tiszteletét teszi Fife megyében. A BTCC mezőnye egy évet leszámítva 1992 óta csap össze a pilóták körében közkedvelt helyszínen, és bár ez a 30 év jócskán tartogatott izgalmakat, a pálya történetének egyik legérdekesebb és leginkább megmosolyogtató történetét mindjárt az első, 1992-es verseny hozta.

    Ekkor teljesítette ugyanis bizonyos Colin McRae élete első és egyetlen BTCC-hétvégéjét, amely igencsak emlékezetesre sikerült. Az akkor 24 esztendős, legendának még egyáltalán nem mondható skót pilóta brit ralibajnokként, a BMW gyári túraautó-programját és a Subaru ralicsapatát egyaránt működtető Prodrive-főnök David Richards javaslatára indult Knockhillben, hogy helyi hősként még több nézőt csalogasson ki a széria skóciai debütálására.

    Utólagos elmondása alapján a már rali vb-s tapasztalattal is rendelkező McRae-t egyáltalán nem foglalkoztatta a túraautózás, így nem is készült különösebb lelkesedéssel a hétvégére, az első futamon elért 8. helyével mégis ő lett a BMW egyetlen pontszerzője. A második futamon ezután jó úton haladt afelé, hogy megismételje ezt az eredményt, ám a célegyenesre fordító hajtűben kilökte az előtte haladó Matt Nealt, amiért utólag kizárták. Ez azonban nem nyugtatta meg Steve Nealt, Matt apját, egyben a Rimstock Racing csapatfőnökét, aki az akkori beszámolók szerint azzal a céllal akarta felkeresni a fiát elintéző raliversenyzőt, hogy letépje a fejét, és itt még nem állt volna meg. 

    „Matt nem volt túl boldog, de egyértelműen Steve volt a szószóló. Valószínűleg egész hétvégén akkor voltam a leggyorsabb, amikor a futam után visszafutottam a motorhome-ba” – emlékezett vissza a közjátékra a skót pilóta egy 2006-os interjúban.

    Rácz Geri
    Fotó: MOTAM

    Hullámvasút, amin nagyon észnél kell lenni

    Az 1992-es BTCC-hétvége óta lényegében változatlan, rendkívül lendületes és élvezetes aszfaltcsík finomságait Geri szimulátoron, majd a már említett teszten igyekezett elsajátítani. Elmondása és tapasztalatai alapján pedig igen bevállalósnak kell lenni a jó köridő eléréséhez, egyúttal kétszer is meg kell majd gondolni, hogy az ember melyik kanyarban próbál előzni.

    „A knockhilli pálya nagyon rövid, és amit a szimulátor nem feltétlenül ad át, de élőben már megtapasztaltam, hogy egy igazi hullámvasút. Nagyon tetszik, izgalmas és különleges aszfaltcsík a nagy szintkülönbségek miatt. Ami az előzési lehetőségeket illeti, ebből a szempontból szerintem ez lesz az eddigi legnehezebb helyszín a versenynaptárban. A pálya első harmadában nagyon nehéz lesz bebújni a másik autó mellé, mert nagyon szűk, egymásba fűződő kanyarokból áll, és ha ott valaki hibázik, és rosszul ítél meg egy szituációt, abból nagy baleset lehet. Ezért ezen a szakaszon tisztelnünk kell a másikat. A maradék kétharmad körön már inkább lesznek előzési lehetőségek, mert szélesedik a pálya, de ott sem sok, hiszen az egész aszfaltcsík mindössze 2 km hosszú, így ez a szakasz is nagyon rövid” – elemezte a rá váró kihívást a fiatal versenyző.

    A tempós kanyarok mellett egy belső kamerás kört figyelve az is rögtön szembeötlő lehet, hogy nagyon agresszívan kell támadni a rázóköveket a jó köridő eléréséhez. „Elengedhetetlen lesz maximálisan meglovagolni a kerékvetőket, mert ha nem tesszük, az meg fog látszani a teljesítményen” – nyilatkozta Geri, aki az Oulton Parkban rendezett kétfutamos hétvége után ismét három versenyen bizonyíthat.

    „A három futam minden szempontból jobb, mert ha esetleg történik valami az elsőn, akkor egy kétversenyes hétvégén nehezebb a második futamon jól teljesíteni. Ebből a szempontból is jobb, és természetesen élvezetesebb, ha többet tudok versenyezni” – tekintett előre az EXCELR8 Motorsport versenyzője, aki az új kihívás mellett azt is várja, hogy találkozzon a lelkesedésükről és motorsport iránti szenvedélyükről híres skót drukkerekkel.

    Rácz Geri, Oulton Park
    Fotó: MOTAM

    A HUMDA Academy tagja lett

    Gerinek a tesztelés mellett is jutott bőven elfoglaltság a harmadik és negyedik versenyhétvége közötti bő egy hónapra. A legfontosabb esemény ezen időszak alatt az volt, hogy a MOTAM másik két tehetséges sportolója mellett, a két túraautós támogatott egyikeként ő is bekerült a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által indított HUMDA Academy tehetséggondozó programba. A kezdeményezés az autó- és motorsportok feltörekvő képviselőit átlátható és szakmai szempontok által kijelölt célok elérésében támogatja.

    A fiatal sportolónak emellett volt ideje a rajongóknak is kedveskedni, és ellátogatni a Shopmarkban található Thomas Breitling üzlethez, amely előtt valós versenyautójának bemutató változatát is kiállították. Geri MINI-jének szerepe ráadásul nem merült ki ennyiben, miután az azzal a legkreatívabb fotót készítő szurkoló páros bérletet nyert a knockhilli hétvégével egyidőben zajló Forma-1-es Magyar Nagydíjra.

    A MINI CHALLENGE JCW Class hivatalos programja

    Szombat

    10.10 – 10.40: Időmérő edzés
    14.40 – 1. futam, 20 perc
    18.25 – 2. futam, 20 perc

    Vasárnap

    13.25 – 3. futam, 20 perc   

  • Kiss Pál Tamás a MOTAM tanácsadójaként tér vissza az autósportba

    Kiss Pál Tamás a MOTAM tanácsadójaként tér vissza az autósportba

    A Motorsport Talent Management stratégiai tanácsadójaként folytatja pályafutását az autósportban a 2010-es évek egyik legsikeresebb és legsokoldalúbb magyar versenyzője, Kiss Pál Tamás. A 31 esztendős szakember korábban futamot nyert a Forma-1 egyik előszobájának tekinthető GP3-as bajnokságban, majd ralikrosszban is bizonyította, hogy a legjobbak között a helye. A MOTAM két sportprogramot is menedzsel a gyorsasági autósportok terén a HUMDA Academy által támogatott Molnár Martin és Rácz Geri részvételével.   

    A magyar autósport történetének egyik legsokoldalúbb, jelentős versenyzői- és élettapasztalattal rendelkező expilótája, Kiss Pál Tamás csatlakozott a Motorsport Talent Management szakmai vezetéséhez. A 31 éves expilóta a formulaautózásban komoly sikereket ért el, több nívós nemzetközi sorozatban is tapasztalatokat szerzett, majd aktív pályafutása végén a ralikrosszba is belekóstolt, ahol szintén szép eredményeket ért el.  

    A Motorsport Talent Management (MOTAM) a TRP Hungary 2021-ben létrehozott ága, amelynek célja, hogy a sikeres közönségrendezvények mellett sportolók előmenetelét is segítse. A MOTAM a szponzoráció, a sportszakmai menedzselés, a fizikai és mentális felkészítés, a kommunikáció és a jogi háttér terén is szolgáltatásokat nyújt a felkarolt versenyzőknek, akik a pályafutásuk minden elemében szakemberek segítségére támaszkodhatnak a lehető legjobb teljesítmény elérése érdekében. 

    Kiss Pál Tamás, WSR
    Komoly autóversenyzői tapasztalattal rendelkezik Fotó: MOTAM

    A MOTAM 2022-től a formulaautós pályafutásra készülő, csúcskategóriás gokart-bajnokságokban szereplő Molnár Martinnal és a túraautós bajnokságokba igyekvő, jelenleg a brit MINI CHALLENGE-ben versenyző Rácz Gerivel foglalkozik a gyorsasági autósport területén. Kiss Pál Tamás szakmai tapasztalata hozzásegíti a MOTAM szakmai vezetését ahhoz, hogy Magyarországon egyedülálló felkészültséggel és tudásbázissal a lehető legjobb döntéseket hozzák meg a fiatal sportolók karriertervezése során. 

    „Óriási elismerés a számunkra, hogy Kiss Pál Tamás érdemesnek találta a MOTAM-nál zajló szakmai munkát arra, hogy a versenyzőink érdekében tett erőfeszítéseink mellé álljon – nyilatkozta Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója. – A különböző kategóriákban elért sikerei önmagukért beszélnek és jól ismeri azokat a kihívásokat, amelyekkel nemzetközi szinten minden versenyző szembesül, legyen szó szakmai vagy személyes szempontokról. Tamás csatlakozásával Magyarországon egyedülálló tudással és tapasztalattal gazdagodunk.”   

    Kiss Pál Tamás hozzátette: „Az én pályafutásom idején nem volt Magyarországon olyan menedzsment, ami segíteni tudta volna az előmenetelemet, és örülök, hogy elindult egy ilyen kezdeményezés. A MOTAM-nál dolgozó szakemberek hozzáállása, a módszereik és a felkészültségük gyorsan felkeltette az érdeklődésemet, és bízom abban, hogy együtt elősegíthetjük, hogy a fiatal magyar versenyzők nagy sikereket érhessenek el. Annak idején két bőrönddel érkeztem meg az Egyesült Királyságba, a saját példámból tudom, hogy szükségesek a tapasztalt szakemberek és az összefogás az előrelépés érdekében.”  

    Kiss Pál Tamás, ralikrossz
    A ralikrosszban is szép sikereket ért el Fotó: MOTAM

    Győzelmek a Forma-1 felé vezető úton

    A korábbi sportoló 2017 végén, az FIA Ralikrossz Európa-bajnokságban saját csapatával elért harmadik helyezés után vonult vissza, azóta vállalkozásaira összpontosított. Pályafutását 1998-ban kezdte, a gokartos évek után az első komoly nemzetközi formulaautós eredményeit 2010-ben érte el, amikor bronzérmet nyert a brit Formula Renault-bajnokságban. 

    Ez belépőt jelentett neki az egy évvel korábban életre hívott, kizárólag a Forma-1-es versenyhétvégék betétprogramjaként szereplő GP3-ba, ahol többek között a többszörös F1-es futamgyőztes, Valtteri Bottas ellen is megmérette magát. A bajnokságban eltöltött negyedik futamát megnyerte.  

    Utolsó GP3-as évében bemutatkozott az akkoriban a GP2-vel (ma már Forma-2) egy szinten emlegetett, a Forma-1 egyik közvetlen előszobájának számító Formula Renault 3.5-ben, amelyben összesen négy versenyen állt rajthoz. Ezután az Auto GP-ben versenyzett olyan ellenfelek ellen, mint a korábban egyaránt a Forma-1-ben szereplő Antonio Pizzonia, Christian Klien vagy Narain Karthikeyan, és itt is helytállt: három versenyt nyert, az első idényében ötödik, majd második lett az összetettben.

    Kiss Pál Tamás, WSR
    A World Series by Renault-ban is megfordult Fotó: MOTAM

    Pályafutása utolsó három évét a ralikrosszban töltötte. Hamar beletanult a pályaversenyzéstől merőben eltérő műfajba, és hamarosan már az Európa-bajnokság mezőnyében tűnt fel. A kontinens legjobbjai között 2017-ben az összetett második helyén végzett, de mivel nem voltak adottak a feltételek ahhoz, hogy a világbajnoki sorozatban is bizonyítson, úgy döntött, hogy szögre akasztja a sisakját. 

    Kiss Pál Tamás az elmúlt évek során vállalkozásai építésére összpontosított, emellett testvére, a ralikrossz Európa-bajnokságon is versenyző ifj. Kiss László spottere is volt.