Címke: Monza

  • Csak 4-5 futam promótere végzi igazán jól a munkáját

    Csak 4-5 futam promótere végzi igazán jól a munkáját

    Csak négy-öt olyan verseny van a Forma-1-es naptárban, melynek promóterei igazán jó munkát végeznek, véli a Forma-1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches.

    Az elmúlt hétvégén rekord nézőszám volt az Olasz Nagydíjon, 185 000-en látogattak ki a versenyhétvégére. Míg egy héttel korábban, a Belga Nagydíj hétvégéjén 265 000 néző volt jelen, ez pedig 11,8%-kal több, mint tavaly volt és ezzel abszolút rekordot döntött a verseny, F1-es nézőszám tekintetében.

    Monza persze az olasz nemzeti öntudatnak és a Ferrarinak köszönheti elsősorban a népszerűségét, és Bratches szerint alapvetően többet kellene tenniük a promótereknek a versenyeikért.

    „Azt hiszem van itt némi belső szép a monzai vitorlák mögött.” – mondta Bratches. „A mi szándékunk azonban az, hogy segítsük a promótereket, hogy aktivizálják magukat. Definíciójánál fogva a promóternek promótálnia kellene és azt hiszem legtöbbjüket ösztönözni kell ebben.”

    „Van 20 promóterünk, de csak négy vagy öt, aki valódi promóter, a többi csak autórajongó csoportok, vagy egy-egy állam. Mi megpróbáljunk mindenkit felhozni egy sztenderd szintre e tekintetben.”

    Bratches úgy véli, hogy Monza például eléggé sokat köszönhet annak, hogy a „partizán” közönség különleges hangulatot teremt, így pedig emlékezetes a verseny.

    „Úgy vélem, hogy a szenvedély, érzelem, energia és izgatottság, ami a rajongóbázisukat jellemzi, az magával ragadó. Ez eléggé ragadós, és nagyszerűen éreztem magam a versenyen, nem csak üzleti szempontból, de személyes szempontból is. Ott lenni a fab zone-ban és a saját szememmel látni, hogy mindenki milyen izgatott, nagyon örömteli volt számomra.”

  • Rekord: 185.000 néző volt az Olasz Nagydíjon!

    Rekord: 185.000 néző volt az Olasz Nagydíjon!

    Hivatalosan is megerősítést nyert, hogy a Forma-1 még soha nem vonzott ennyi nézőt Monzába: a négy nap alatt 185.000 néző látogatott ki a pályára. Lewis Hamilton vezetésével kettős Mercedes siker született, és ezzel az összetettben is átvette a vezetést Sebastian Vetteltől, aki a harmadik helyen végzett a hétvégén. Daniel Ricciardo negyedik lett, Kimi Räikkönen ötödikként látta meg a kockás zászlót.

    A Forma-1 illetékesei elárulták, hogy a 185.000 néző azt is jelenti, hogy 32.8%-kal nőtt a kilátogatók száma tavalyhoz képest, és és ez az eredmény 15.7%-os növekedés az eddigi rekordhoz képest, még a 2000-es évek elejéről. Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója, elégedett:
    „Ez az első alkalom, hogy ellátogattam az Olasz Nagydíjra, lenyűgöz a közönség hihetetlen szenvedélye, akik most mind Monzába látogattak a világ minden szegletéből. A számok is mutatják az,t hogy mennyire is érdekli az embereket a Forma-1. Hihetetlen eredmény az, hogy harmadával emelkedett a nézőszám 2016 óta, és hogy az előző csúcsot is megugrottuk 15.7%-kal. Külön meg szeretném köszönni mindenkinek az,t hogy az eső ellenére kitartottak szombaton a lelátókon, és várták hogy a pálya állapota lehetővé tegye a Forma-1-es időmérő edzést, illetve a Formula 2 főfutamot. Ez az a szenvedély, amiből mi is merítünk, hogy még keményebben dolgozzunk azon, hogy még jobb show adjunk azon rajongóknak, akik a világ minden táján követik ezt a sportot.”

    2019-ig van szerződése Monzának a FOM-mal.

  • Räikkönen többször is majdnem megforgott Monzában

    Räikkönen többször is majdnem megforgott Monzában

    Kimi Räikkönen szerint, számos alkalommal közel járt,hogy a Parabolicában kisodródjon a pályáról.

    Raikkönen szenvedett az egész futamon, pedig a verseny elején még megelőzte Bottas-t is, ám honfitársa a kör végén visszavette a pozícióját. Ezek után csapatársával csatázott kicsit, ám hibázott és Vettel elment mellette majd hosszú körökön át harcolt a két fiatallal, Strollal és Oconnal. Később Daniel Ricciardo előzte meg őt látványosan. A finn világbajnok végül az ötödik helyen végzett a küzdelmes versenyt követően.

    „ Az első kör rendben volt, de utána rengeteget küzdöttem, nem tudom mi lehetett a gond.”- mondta Räikkönen. „ Megpróbáltam mindenhol határon menni, de az utolsó kanyarban majdnem keresztbe álltam többször is.”

    „ Nagyon nehezen tudtam megelőzni a többieket az egyenesekben kellett volna még egy kis erő, de végül csak sikerült túljutnom rajtuk. Ennek ellenére ez egy nehéz nap volt.”

    „ Összegezve az egész hétvége nehéz és küzdelmes volt.”

    „ Néhány körben jónak éreztem a kocsit, de aztán szétcsúszott minden és eltűnt a tapadás.”

    Arra a kérdésre, hogy mi lehetett a Ferrari szenvedése mögött Raikkönen a következőt mondta: „Ez egy nehéz kérdés, nyilván jó lenne tudni, hogy mi csúszott félre a Mercedeshez képest.”

    „ Ha választhatnánk, talán ez az a pálya, ami a legkevésbé illik a kocsinkhoz, míg a Mercedesnek a legerősebb pályája volt ez.”

    Räikkönen továbbra is az 5. helyen áll 100 ponttal lemaradva Hamilton mögött.

  • A Porsche az olasz GP-re kilátogatása után megerősíti az F1 iránti érdeklődését

    A Porsche az olasz GP-re kilátogatása után megerősíti az F1 iránti érdeklődését

    A Porsche pénzügyi vezetője megerősítette, hogy a stuttgarti gyártó komolyan fontolóra veszi a Formula 1-nek mint motorszállítónak a 2021-es szabályok szerinti visszatérését.

    Lutz Meschke, az Igazgatóság elnökhelyettese és a Pénzügyi és Információs Igazgatóság tagja Ross Brawnnal és további sportvezetőkkel találkozott az Olasz Nagydíjon.

    Bár a sporthoz nem kapcsolódott közvetlenül az 1991-es Footwork csapattal megélt katasztrofális kapcsolatai óta, a Porsche a Supercup sorozaton keresztül továbbra is kereskedelmi kapcsolatot tartott az F1-es szervezettel, fizetve azért, hogy helyet kapjon a támogatási programban.

    Megnyílt az F1-es részvétel lehetősége,a Porsche a szezon végén leállítja az LMP1 projektjét mert nem térül meg eléggé a sorozatban az F1 méretű kiadása, anélkül dolgoznak,hogy bevételt és szponzort realizálna a törekvésük.

    A vállalat már elkötelezte magát egy munkabizottsággal  a Formula E-vel a 2019/20-as szezonban való együttműködésre.  Azonban a közelmúltban a 2021-es F1-es motorszabályozásról tartott tanácskozás sorozatokra is küldött képviselőket; ösztönözve őket a megvalósítandó céllal, a jelenleginél olcsóbb és egyszerűbb technológiára való áttéréssel.

    „Az F1 lehet az egyik legjobb hely” – mondta Meschke a Motorsport.com-nak. „Mint tudják, a Formula E nagyon fontos számunkra, és az F1 mindig jó perspektíva, amit figyelembe kell venni, és azt hiszem, nagyon eredményes tárgyalásokra számíthatunk egy új motorral.”

    Arra a kérdésre, hogy vajon a jelenlegi, alacsonyabb fejlettségű iker-turbó V6-os tervei vonzhatják-e a Porsche-t az F1-re, azt mondta: „Abszolút. Az F1-ben csökkentenünk kell a költségeinket és ez jó módja annak, hogy elérjük ezt a célt.”

    Meschke azt is megerősítette, hogy „a beszállítók körül viták zajlanak”, és ezért nincsenek tervek munkacsoport létrehozására.

    A lehetséges partnerek között szerepel a Williams, amely a Hybrid erőforrás divízió értékesítése előtt műszaki együttműködést hozott létre a Porsche-val és a Red Bull, mely széleskörű kapcsolatokat ápol a VW csoporttal.

    A McLarennel régmúltra visszatekintő történetük van az 1983-87-es TAG turbo fúzió időszakából, de most versenytársak a közúti autópiacon.

    Tárt karokkal vár a Formula 1

    Az F1 kereskedelmi főnöke, Sean Bratches elmondta, hogy a sport új tulajdonosai örömmel fogadják majd köreikben a Porsche-t 2021-ben.

    „Végeredményben olyan platformot és környezetet próbálunk létrehozni, ahol több motorgyártó, márka és csapat léphet be ebbe a sportágba, ami így egy lenyűgöző üzleti ajánlattá válik,” mondta Bratches a Motorsport.com-nak.

    ” Azt az egyént, aki a Porsche bevonásával az F1-ben marketinget alkalmazva megjelenít egy márkát, melynek a motorsportban múltja van, nagyra értékelik.”

  • Toto Wolff Jos Verstappennel kávézott

    Toto Wolff Jos Verstappennel kávézott

    Toto Wolff elismerte, hogy találkozott Max Verstappen édesapjával, Josszal, Monzában.

    A hétvégén már szóbeszéd tárgyává vált, hogy állítólag Jos Verstappen a Mercedesszel tárgyalgat valamiről. A találkozó tényét most maga Wolff is megerősítette, azt azonban nem, hogy komoly szakmai apropója volt-e. A pletykák szerint a megbeszélés alapja az volt, hogy Max egyre elégedetlenebb a Red Bullal, jobban mondva annak motorszállítójával, a Renault-val.

    „Először is, már versenyző-kora óta ismerem Jost.” – mondta Wolff a német Skynak. „Niki (Lauda) és én ültünk az irodánkban, két holland barátunk pedig szintén jelen volt, megittunk együtt egy kávét.”

    Arra a kérdésre azonban, hogy érdekli-e Max a Mercedest, Wolff így felelt: „A következő évre határozottan nem, nem elérhető. Utána azonban nyilvánvalóan ő az egyik név a radarunkon. Max a jövő egyik nagy Forma-1-es sztárja, de sok ilyen van még, mint például Valtteri (Bottas), Daniel (Ricciardo) és Esteban Ocon.”

  • Horner szerint túl konzervatív volt az FIA

    Horner szerint túl konzervatív volt az FIA

    Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke nincs jó véleménnyel az FIA Olasz Nagydíj időmérőjén hozott döntéseivel, amikor a Charlie Whiting által vezetett versenybírók folyamatosan csúsztatták a kvalifikácó folytatását, miután Romain Grosjean összetörte az autóját.

    Horner szerint túlságosan konzervatívak voltak Whitingék, amivel nyilvánvalóan a pályára kilátogató szurkolók szintén egyetértenek: szombaton is kifejezték nemtetszésüket a folyamatos 15 perces csúsztatásokra.

    Horner kollégája, a Red Bull tanácsadójaként tevékenykedő Dr. Helmut Marko és Niki Lauda, a jelenleg Mercedest erősítő korábbi háromszoros világjnok szerint is értelmetlen volt az edzés ilyen mértékben való elhúzása – kettejük nyilatkozatát ide kattintva olvashatjátok.

    „Hogy őszínte legyek, nagyon konzervatívan cselekedtek. Sőt, túlságosan konzervatívan” – mondta Horner.

    „A Forma-1 nem olyan sport, amely tökéletes időjárási körülményeket követelne.”

    „A biztonság szempontjából érthető, hogy kell némi óvatosság, de sokkal korábban folytathattuk volna az edzést.”

    Hornert megkérdezték, hogy felhozza-e a kérdést a Forma-1 stratégiai csoportjának következő megbeszélésén: „Úgy gondolom ez inkább az FIA saját belső ügye” – felelte a Red Bull csapatfőnöke.

     

  • Palmer nem foglalkozik a dühös Alonsóval

    Palmer nem foglalkozik a dühös Alonsóval

    Jolyon Palmer elmondta, hogy őt nem érdekli Fernando Alonso panasza az Olasz Nagydíjon történt incidensük kapcsán, úgy gondolja ugyanis, hogy a spanyol volt az, aki leszorította őt a pályáról.

    Alonso igencsak dühös lett Palmerre, miután nem tudta megelőzni, ahogyan azt eltervezte. S bár végül Palmer 5 másodperces büntetést kapott, Alonso azt is nevetségesen kevésnek tartotta. Palmer szerint azonban a McLarenes hibázott.

    „Én előtte volta, a kanyarban, ő pedig nagyon későn fékezett és leszorított engem a pályáról.” – mondta brit versenyző a Sky Sportsnak. „Biztos vagyok benne, hogy ez még téma lesz a következő versenyen, mert Fernando nem túl boldog, de ez engem nem érdekel.”

    Fernando Alonso azonban olyannyira nem tudta túltenni magát az eseten, hogy a verseny során még többször megkérdezte csapatrádión, hogy mi a helyzet Palmerrel, és mikor azt a választ kapta, hogy a Renault-s kiesett, megállapította, hogy ez a karma…

    A verseny végén azonban Alonsonak is fel kellett adnia a versenyt.

  • Ricciardo lenyűgözte tegnap a rajongókat

    Ricciardo lenyűgözte tegnap a rajongókat

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, ki a nap versenyzője, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    Az Olasz Nagydíjon például Daniel Ricciardo érdemelte ki ezt a címet, hiszen bár a harmadik helyre kvalifikált, jócskán kapott rajtbüntetést; így a 16. helyről rajtolhatott csak, mégis a fantasztikus 4. helyig menetelt előre!

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:

    • Olasz Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Belga Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Magyar Nagydíj: Kimi Räikkönen
    • Brit Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Osztrák Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Lance Stroll
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Spanyol Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    • Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel
  • Olasz Nagydíj – Hamilton győzött és átvette a vezetést az összetettben

    Olasz Nagydíj – Hamilton győzött és átvette a vezetést az összetettben

    A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Olasz Nagydíjon vasárnap, így átvette a vezetést az összetettben a most harmadikként célba érő Sebastian Vetteltől, a Ferrari négyszeres vb-győztes német versenyzőjétől.

    A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei hatodik, pályafutása 59. futamgyőzelme, Monzában pedig már negyedszer diadalmaskodott. Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második helyen.

    A rajtot Hamilton jól kapta el, elsőnek fordult el a célegyenes végén, miközben a harmadik kockából startoló Esteban Ocon (Force India) feljött másodiknak. A Hamilton mellől induló újonc, Lance Stroll (Williams) a harmadik helyre sorolt be, de ezt a pozíciót elvette tőle a második kör végén Bottas. A finn egy körrel később elment Ocon mellett is, ezzel már második volt.

    A hatodik helyről startoló Vettel is megkezdte a felzárkózást, az ötödik kör végén már a negyedik helyen száguldott.

    A 10. körben Hamilton, Bottas, Vettel volt az első három helyen haladók sorrendje, mögöttük a negyedik pozícióért nagy csata zajlott Ocon és Stroll között.

    A kerékcserék után Ocont és Strollt Kimi Räikkönen (Ferrari), valamint Daniel Ricciardo (Red Bull) is megelőzte, így a fiatal pilótáknak a hatodik és a hetedik hely maradt elérhető.

    Az élmezőnyből Vettel állt ki elsőként kerékcserére, mégpedig a 32. körben, majd Hamilton kapott friss abroncsokat a 33., Bottas pedig a 34. körben.

    A boxlátogatások után nem változott a helyzet az élen, Hamilton előnye 24-25 másodperc volt Vettellel szemben, Bottas pedig 3,5 másodperces lemaradással követte a versenyben vezető csapattársát a második helyen.

    A hajrában már nem történt jelentős változás, Hamilton magabiztosan győzött, Bottas értékes pontokat szerzett és vett el Vetteltől, aki pedig a balul sikerült időmérő edzés után mentette a menthetőt.

    Hamilton előnye ezzel a győzelemmel három pont Vettel előtt a világbajnoki pontversenyben.

    A vb két hét múlva, Szingapúrban folytatódik.

  • Marko és Lauda elégedetlenek a tegnapi időmérő-csúszás miatt

    Marko és Lauda elégedetlenek a tegnapi időmérő-csúszás miatt

    A Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko, és a Mercedeses Niki Lauda is rossz néven vette, hogy az Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését ennyire elhúzták az esős időjárás miatt.

    „A legjobb versenyzők vannak itt, a legjobb autók és a legjobb gumik.” – mondta Marko. „Az, hogy Grosjean kicsúszott, még nem jelent semmit, hiszen a többiek nem jártak így.”

    Lauda szerint azonban a fő probléma nem is az FIA óvatossága volt, hanem az, hogy folyamatosan halasztották az időmérőt 15-15 perccel.

    „Unalmas volt és értelmetlen.” – vélekedik Lauda. „Szerettem volna, ha értelmes döntés születik az egész sport és a rajongók érdekében.”