Címke: Monza

  • A Sauber már nem aggódik a hátsószárny probléma miatt

    A Sauber már nem aggódik a hátsószárny probléma miatt

    A Sauber úgy véli, hogy sikerült azonosítaniuk és megoldaniuk a hátsószárnnyal kapcsolatos problémákat, ami mindkét autójukat hátráltatta a második szabadedzésen. A hiba miatt a csapat svéd pilótája, Marcus Ericsson hatalmas balesetet szenvedett a délutáni tréningen.

    Ericssonnak nyitva maradt az állítható hátsószárnya a Rettifilo sikán előtt, ami miatt az autója megcsúszott és belevágódott a szalagkorlátba. A svéd autója több fordulatot tett a levegőben és csak azután állt meg. Szerencsére Ericsson sértetlenül szállhatott ki az autóból.

    A csapat ezután megkérte a csapat másik pilótáját, Chalres Leclerc-ket, hogy nézze meg, hogy nincs-e problémája a hátsószárnyával. A monacói pilótának viszont nyitva maradt a hátsószárnya a Serraglio egyenesben, így kiderült, hogy nem Ericsson hibázott a balesete során.

    „Nagyon ijesztő volt, ugyanis az egyenes végén nem tudtam, hogy vissza fog-e csukódni a DRS-em vagy nem,” – magyarázta a monacói pilóta.

    „Ugyanazzal a problémával szembesültem, mint Marcus, de én egy picit olcsóbban megúsztam. Megtaláltuk a probléma okát és sikerült is megoldanunk azt, de sajnos emiatt kicsit lassabbak lettünk.

    „Tudjuk, hogy mit kell tennünk a holnapi nap folyamán, hogy a lehető legjobban teljesítsünk.”

    Mielőtt Leclerc visszatérhetett volna a pályára a csapata tájékoztatta őt, hogy csak kézi vezérléssel tudja lecsukni a hátsószárnyát. Később viszont már azt tudatták vele, hogy a rendszer tökéletesen működik, automatikusan le fog csukódni a hátsószárnya. A monacói ifjoncnak sikerült teljesítenie a programját és emellett az előkelő kilencedik pozícióban zárt.

    „Teljes mértékben megbízom a srácokban és azt is tudom, hogy nagyon keményen dolgoznak a siker érdekében.

    „Ha azt mondják, hogy működik, akkor biztosan működik. Megoldottuk a problémát és összességében egy sikeres napon vagyunk túl.”

    A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint Ericsson hibája annak volt köszönhető, hogy az új fejlesztésű, alacsony leszorítóerejű hátsószárnnyal akadtak problémáik.

    „Ez volt az első alkalom, hogy ez megtörtént. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a hátsószárnyunk nem az elvárásoknak megfelelően viselkedett,” – mondta Vasseur. „A mostani szárnyunk vadonatúj, azonban nem ezzel volt problémánk, csak szimplán a DRS nem csukódott vissza.”

    Marcus Ericssonra a becsapódáskor több mint 20 G hatott rá, ami kis mértékben megrázhatta a svéd pilótát.  A pilótát azonnal a pályakórházba szállították és az orvosok megvizsgálták Ericssont. A svéd pilóta zöldutat kapott az orvosoktól, tehát folytathatja a versenyzést Monzában.

    „Marcus rendben van,”- mondta Vasseur. „Az edzés után elbeszélgettünk egymással. Csalódott volt, hogy ki kell hagynia a teljes edzést, de az autója már a harmadik szabadedzésre el fog készülni,” – vallotta be a svájci alakulat csapatfőnöke.”

     

  • Olasz Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    Olasz Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj harmadik szabadedzésén, szombaton.

    A vb-pontversenyben második helyen álló Vettel 81 ezredmásodperccel ért el jobb köridőt, mint a második helyen záró, összetettben vezető, címvédő és szintén négyszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes). A ferraris csapattárs, a finn Kimi Räikkönen lett a harmadik.

    Kisebb meglepetésre a Haas-csapat dán pilótája, Kevin Magnussen végzett a hatodik helyen.

    3. szabadedzés:, top 6:

    1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:20.509 p
    2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:20.590
    3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:20.682
    4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:21.112
    5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:21.388
    6. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:22.011

     

  • Ericsson újra vezethet, a Sauber megoldotta a DRS-problémát

    Ericsson újra vezethet, a Sauber megoldotta a DRS-problémát

    Marcus Ericsson zöld utat kapott a versenyzésre az FIA orvosi csapatától, miután a tegnapi, második szabadedzésen 320 km/h-nál szenvedett balesetet.

    Autója többször is megpördült a levegőben, alaposan összetört, a svéd versenyző azonban látszólag sérülés nélkül, a saját lábán hagyta el a helyszínt. Mostanra pedig az orvosok is megállapították, hogy Ericsson rendben van, újra autóba ülhet.

    A Sauber éjjel is dolgozott és helyrehozták Ericsson autóját. Ugyan éjjel 1 és reggel 9 között tiltott a munkavégzés az autókon, egy szezon során kétszer azonban megszeghetik ezt az előírást a csapatok.

    „Nagy volt a becsapódásom az FP2-n.” – mondta Ericsson péntek este. „De köszönhetően az autó erősségének, rendben vagyok.”

    Ericsson balesetét az okozta, hogy mikor az első kanyarban fékezni kezdett, a DRS-e nem zárult be. Az eset után pedig hasonló problémát érzékelt a csapat Charles Leclerc autója esetében is. Éjjel azonban elvileg orvosolták a problémát.

    „Megtaláltuk a problémát és megoldottuk, de a teljesítményből kellett áldozni rá.” – mondta Leclerc.

     

  • Vettel elismerte hibáját, az autót azonban jónak találta

    Vettel elismerte hibáját, az autót azonban jónak találta

    Sebastian Vettel elismeri, hogy a második szabadedzésen történt kicsúszása a saját hibájából történt.

    Vettel küszködött a Parabolicában az edzés során és többször is túl szélesen fordult. Egyik gyorsköre során pedig az lett ennek az eredménye, hogy a kavicságyban kötött ki, és enyhén még a falat is elcsípte, szerencséjére azonban nem lett jelentős sérülés az autóján.

    „Összességében rendben volt.” – mondta Vettel a pénteki napról. „Délelőtt kicsit nehéz volt alkalmazkodni a körülményekhez, de ez délután már rendben volt. Volt egy kis hiba részemről, leszaladtam a pályáról, mert túl keményen nyomtam.”

    „Az autó jónak tűnt.” – tette hozzá.

    Hibája ellenére azonban Vettel tárt az élen a második szabadedzésen.

  • Arrivabene: A Mercedes nincs hozzászokva a vereséghez

    Arrivabene: A Mercedes nincs hozzászokva a vereséghez

    Maurizio Arrivabene szerint a Mercedesnél rettegnek attól, hogy az év végén megszakad a dominanciájuk.

    A Mercedes 2014 óta dominál a Forma-1-ben, mióta a csapatok V6-os turbómotorokat használnak. Az idei szezonban a Ferrari viszont felzárkózott a német gyártóra és lehet, hogy az maranellóiak képesek lesznek megtörni a Mercedes dominanciáját.

    Lewis Hamilton azt nyilatkozta Spa-ban, hogy a Ferrarinak elég „trükkös” a motorja.

    Amikor a Mercedes belgiumi versegéről kérdezték a Ferrari csapatfőnökét, Maurizio Arrivabenét, ő csak annyit válaszolt, hogy a Mercedesnél nincsenek hozzászokva ehhez.

    „Csendben voltunk, komoly pofonokat adtunk nekik, mert mi hozzá vagyunk szokva az utóbbi évek miatt, ők nem,” – mondta az olasz a milánói autós fesztiválon.

    Hamilton megjegyzését vegyesen kezelte a média. Egyeses szerint a Ferrari autója nem szabályos, mások pedig csak gratulálni tudnak az olaszoknak, hogy ilyen komoly munkát végezetek.

    „Rengeteg cikket olvastam a munkatársainkkal kapcsolatban, akik fantasztikus munkát végeznek.

    „Azóta viszont elmondtam mindenkinek, hogy még nem vagyunk a bajnokság élén, szóval továbbra is keményen kell dolgoznunk,” – tette hozzá Arrivabene.

    Az olasz szerint a Ferrari képes lesz megbirkózni azzal a nyomással, ami majd Monzában nehezedik majd a csapatára.

    „Álomszerű lenne a számunkra, hogyha az olasz szurkolókat egy győzelemmel lennénk képesek megajándékozni,” – véli Arrivabene.  „Ebben az évben nagyobb rajtunk a nyomás Monzában, ugyanis az előző versenyt megnyertük. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a győzelem érdekében.

    „Még mindig egy fiatal csapat vagyunk, és még nem ígérhetek semmit a bajnoksággal kapcsolatban, de mindenki szeretné , és azt hiszem, tudod mire gondolok,” – fejezte be a gondolatmenetet a Ferrari 61 éves csapatfőnöke.

     

  • Kamu Alonso járkál a monzai paddockban

    Kamu Alonso járkál a monzai paddockban

    Az a különleges dolog esett meg az Olasz Nagydíj péntekén, hogy Fernando Alonso akkor is a paddockban sétált, mikor amúgy a pályán rótta a köröket.

    Nem, nincs semmi ilyen jellegű különleges képessége a spanyol versenyzőnek, hanem egy „hasonmása” járt-kelt a paddockban. Kimoa sapkában, napszemüvegben, borostásan, overalban. Első ránézésre valóban megszólalásig hasonlít a McLaren versenyzőjére, igazából csak az buktatja le, hogy némileg testesebb Alonsonál.

    Dani kollégánk meg is örökítette Alonso alteregóját. 😀

    Te szelfiznél a kamu Alonsoval? 😀

    További exkluzív képanyagainkért kövessetek minket Instagramon is! 😉

    https://www.instagram.com/p/BnJV6QwBpDA/?taken-by=racingline.hu

  • Olasz Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

    Olasz Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki második szabadedzésén.

    A vb-pontversenyben második helyen álló Vettel 27 századmásodperccel ért el jobb köridőt, mint a második helyen záró csapattársa, a finn Kimi Räikkönen.

    Az összetettben vezető, címvédő és szintén négyszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik lett, de hátránya kevesebb mint három tizedmásodperc volt Vettel idejéhez képest.

    A gyakorlás egy óriási balesettel indult. A svéd Marcus Ericsson (Sauber) az első kanyar féktávján elveszítette uralmát a versenyautó felett, amely megcsúszott, a szalagkorlátnak csapódott, és a levegőben három-négy alkalommal megfordult, majd földet ért. A pilóta komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet, de az edzést a romok eltakarításának idejére piros zászlóval félbe kellett szakítani.

    2. szabadedzés, top6::

    1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:21.105 perc
    2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:21.375
    3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:21.392
    4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:21.803
    5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:22.154
    6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:22.296

     

  • Hétvégi tévés autósport közvetítés a hazai csatornákon

    Hétvégi tévés autósport közvetítés a hazai csatornákon

    augusztus 31., péntek:

    M4 Sport
    14.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

    szeptember 1., szombat:

    M4 Sport
    10.15: Autósport, GP3, Olasz Nagydíj, 1. futam
    11.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés
    14.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, időmérő edzés
    Digisport 1
    15.10: Autósport, GT Open, Silverstone, 1. futam
    16.10: Autósport, EuroFormula Open, Silverstone, 1. futam

    szeptember 2., vasárnap:

    M4 Sport
    9.15: Autósport, GP3, Olasz Nagydíj, 2. futam
    10.45: Forma-2, Olasz Nagydíj, 2. futam
    15.00: Forma-1, Olasz Nagydíj, futam

    Eurosport 2
    12.00: Autósport, Porsche Szuperkupa, Olasz Nagydíj

    Digisport 2
    13.40: Autósport, EuroFormula Open, Silverstone, 2. futam
    14.40: Autósport, GT Open, Silverstone, 2. futam

  • Olasz Nagydíj – Perez volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Olasz Nagydíj – Perez volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Sergio Perez, a Force India mexikói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    Az esőben kezdődő, majd a fokozatosan száradó monzai pályán rendezett nyitó gyakorláson Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája autózta a második legjobb időt, míg a harmadik, ugyancsak a Force Indiával, a francia Esteban Ocon lett.

    A világbajnoki pontversenyben vezető címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) a 11. eredménnyel fejezte be a tréninget.

    Top 6:
        1. szabadedzés:
    1. Sergio Perez (mexikói, Force Indiai) 1:34.000 perc
    2. Kimi Räikkönen    (finn, Ferrari) 1:34.550
    3. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:34.593
    4. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1:35.024
    5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:35.207
    6. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:35.438

        A további program:
    2. szabadedzés 15.00
        szombat:
    3. szabadedzés 12.00
    időmérő edzés 15.00
        vasárnap:
    futam 15.10

     

  • Szakad az eső Monzában, törölték a GP3 szabadedzését

    Szakad az eső Monzában, törölték a GP3 szabadedzését

    Az erős esőzés miatt törölni kellett a GP3 olaszországi fordulójának szabadedzését.

    Először csúsztatták az edzés kezdését, ám nem kellett sok idő ahhoz, hogy a versenyigazgatás belássa, nem lehet pályára gurulni az adott körülmények között.

    A sorozatban egy szabadedzést rendeznek, ami azt jelenti, hogy a versenyzők gyakorlás nélkül vágnak majd neki a 17:50-kor kezdődő kvalifikációnak.