Címke: Monza

  • Új terv: Olaszország végül három futamot rendez majd?

    Új terv: Olaszország végül három futamot rendez majd?

    Az AlphaTauri tesztjén Imola főnöke kijelentette, a Forma-1-nek három fordulót kéne tartania Olaszország berkein belül.

    A Forma-1 eddig az idei szezon első nyolc fordulóját jelentette be, ezt nagy valószínűség szerint, egy héttel az Olasz Nagydíj után Mugello fogja követni.

    Ez lenne az első 1995 után, hogy egy ország egymás után két futamot rendez különböző helyszíneken.

    Amennyiben Imola is csatlakozik az előző két pályához, az USA 1982-ben rendezett három versenye után Olaszország lenne a második, ahol ez előfordul.

    Imola annak ellenére szeretne csatlakozni a versenynaptárhoz, hogy Mugello helye szinte már biztosra vehető.

    „Imola rendelkezik a Forma-1 DNS-ével, nagy pillanatok történtek itt, erről nem szabad megfeledkeznünk.” – jelentette ki a pálya elnöke, Uberto Selvatico Estense.

    „A helyi krízishelyzetben lévő gazdagság miatt is szeretnénk már idén vendégül látni a királykategóriát, amennyiben van erre lehetőség.”

    „A leglogikusabb és legkézenfekvőbb megoldás az lenne szurkolók szempontjából, hogy nagy visszhangot keltő pályákra látogassanak el, amilyen Imola is. Monzával és Mugellóval közösen egy legendás nemzeti triplázás lehet ez Olaszország számára.”

    „Április óta ezen dolgozunk a helyi és regionális hatóságokkal, illetve a Forma-1-gyel közösen, és reméljük a nemzeti hatóságok is támogatják majd a törekvésünket.”

    Az F1 vezetői azon dolgoznak teljes versenynaptárral állhassanak elő, még az ausztriai idénynyitó előtt.

    Portimao még meghosszabbitaná a bajnokság  európai részét, míg Oroszországgal úgy számolnak, hogy akár több versenyt is tartanának ott. Ugyanez igaz Kínára is, és az Abu Dhabi szezonzáró előtt betervezett Bahrein is hasonlóképp szerepelhet.

  • Montoya: Ross Brawn akart volna engem a Ferrariba!

    Montoya: Ross Brawn akart volna engem a Ferrariba!

    Juan Pablo Montoya azt állítja, hogy lett volna esélye akár a Ferrarira is, hiszen személyesen Ross Brawn kereste meg ezzel. A kolumbiaira a legtöbben úgy emlékeznek, mint aki a 2000-es évek elején sokszor tört borsot Michael Schumacher orra alá. Montoya most elárulta, hogy a Scuderia nagyon is dolgozott akkoriban azon, hogy kiszedjék a Williamsből.

    Diego Mejia, a kolumbiai Antena2 csatornán beszélgetett a most 44 éves sztárral. Most válaszolt azon egykori pletykákra, mely szerint akár a Ferrarinál is vezethetett volna. 2003-ban, az Olasz Nagydíj dobogóján találta meg őt ezzel Ross Brawn, aki akkor a csapat technikai igazgatója volt, miután másodikként végzett Michael Schumacher mögött:

    „Ross Brawn a monzai dobogón közölte, hogy örömmel venné, ha náluk versenyeznék, de emlékszem arra, hogy azt válaszoltam neki, hogy: „Köszi, nem!”

    Elmondta, hogy Schumacher jelenléte miatt mondott nemet a legsikeresebb Forma-1-es csapatnak, mivel a német a csapaton belül túl nagy sportpolitikai befolyása volt, arról nem is beszélve, hogy az addig eltöltött közös három évük alatt is a királykategóriában feszült volt a pályán és azon kívül is:

    „Az a helyzet, hogy Michaellel ez nem működött volna, nem akartam a vízhordója lenni, és soha nem is jöttem ki vele, Nem volt rossz a viszonyunk, de olyan erős pszichológiai hadviselést tolt, ami mindent kinyírt maga körül. Mindenkitől azt várta el, hogy takarodjon el az útjából, ami felbőszített, így még agresszívebb voltam.”

    A sors iróniája, hogy Montoya fia, Sebastian most a Prema Powerteamnél vezet a Formula 4-ben, és ilyenformán egy istállónál van Michael fiával Mickkel, aki a Formula 2-ben versenyez. Juan Pablo nevetve mesélte, hogy ők ketten jól kijönnek egymással az apáik korábbi csörtéi ellenére:

    „Nagyon jól elvannak. Poén, mert most mindketten ugyanannál a csapatnál vannak. Mick egy lépésre van már csak a Forma-1-től a Formula 2-ben, Sebastian pedig most kezd a Formula 4-ben. A Premánál egy istállóban vannak. Közösen fotózáson vesznek részt, és sok eseményen vesznek részt együtt. Az igazság az, hogy nagyon is jól kijönnek egymással.”

  • Osztrák Nagydíj: Csak 10 újságírót engednek majd be

    Osztrák Nagydíj: Csak 10 újságírót engednek majd be

    Az Osztrák Nagydíj a Red Bull Ringen lesz a Forma-1 új szezonjának a rajtja, de elég különleges lesz a hangulat: nem lesznek rajongók a nézőtéren, és a médiának fenntartott teremben is csak tíz újságíró osztozkodik majd.

    Amikor júliusban az F1 újra benépesíti az osztrák pályát, minden másképp lesz, és az ezt követő hét versenyhétvégén is, hiszen a nézők kizárásával zajlanak majd az események. A paddockban is magányosnak érezheti majd magát az ember: az istállók maximum 80 emberrel dolgozhatnak Stájerországban, ami a harmadával kevesebb mint normál esetben.

    A csapatok nem érintkezhetnek egymással, és a mozgásuk is csak a szállodák és a versenypálya között engedett. A helyszínen a csapatok felállítanak külön-külön munkacsoportokat, hogy ezzel is minimalizálják a kollégák között a kontaktust. Amennyiben koronavírus fertőzés gyanúja állna fent, a z adott csoportot izolálják és letesztelik. Az eredmények 2 órán belül meglesznek. Az étkezés is csúsztatva lesz megoldva, mivel a megszokott vendéglátó egységeiket sem hozzák a csapatok a pályára. Chase Carey, a Forma-1 vezéreként így nyilatkozott erről a helyzetről:

    „Minden érkező szakembert már a beutazásánál megvizsgálják majd. A csapatoknak pedig már előzetesen be kell mutatniuk az igazolásaikat. A helyszínen kétnaponta mindenkit tesztelnek majd. Hőmérőzés is tervezett, már a paddock bejáratától kezdve, és az embereknek maszkot kell majd hordaniuk. A csapatok elszigetelten érkeznek majd, charter járatokkal. Az alkalmazottak a munka után a szálláson maradnak. A hotel és a pálya közötti transzfer is felügyelet alatt zajlik majd. Az embereknek a megfelelő védőfelszerelésben kell lenniük és tartaniuk kell a távolságot.”

    Mi lesz azonban a nagyjából 400 újságíróval, akik normál esetben ott vannak egy nagydíjhétvégén, és onnan tudósítanak? Az eredeti elképzelés szerint a média egyetlen képviselőjét sem engedték volna versenypálya közelébe, kivéve a Formula One Television szakértő kollégáit, akik a közvetítésért felelnek. Roberto Dalla, a médiáért és technikáért felelős menedzserként nyilatkozott:

    „Először közvetítünk egy nagydíjat majd a brit központunkból, Biggin Hillből. Ez azt is jelenti, hogy a megszokott 230 televíziós specialistánkból csak 100 lesz ott Stájerországban. Kevesebb ember lesz tehát a helyszínen, ami nem csak költséghatékonyabb, hanem átláthatóbbá teszi az egészségügyi ellenőrzéseket is.”

    A FIA mindeközben dolgozik már egy olyan listán, amely 10 újságíró tartózkodását megengedné a helyszínen. A terv az, hogy a kiválasztottak az európai futamokat csoportosan követnék, tehát az első két osztrák futamot is, ahogy a magyar fordulót is együtt teljesítenék. Ugyanakkor nem utazhatnának haza a hétvége után. Az osztrák ott tartózkodásuk után egyből a 420 km-rel odébb lévő Budapest felé kell venniük az irányt.

    A második tízes csoport teljesítené a két brit illetve spanyol futamot. Egy harmadik csoport pedig mehetne utána Spa-Francorchampsba illetve Monzába.

    A FIA dönt arról, hogy kik tartozhatnak ezen csoportokba. Előnyt élveznek az olyan hírügynökségek, mint a Reuters vagy az AFP, akik nagy számban szolgálnak ki a szövegeikkel. Nagy példányszámú folyóiratok is előnyben részesülnek a kiválasztásnál. Ezen médiumok újságírói sem tartózkodhatnak azonban a paddock területén, és azon szállodákat sem kereshetik fel, ahol tartózkodik egy-egy csapat. A csapatnak fixen a médiaszobában kell tartózkodnia, interjúkat csak a hivatalos F1-es kollégák készíthetnek, a csapatok online videokonferencia keretén belül tartanak majd fent bizonyos időszakokat a médiának.

    Ezzel szemben a német első osztályú labdarúgó mérkőzéseken ez a koncepció: A stadionban minden fontosabb tévétársaság jelen lehet. Ehhez jön hozzá 10 képviselője a nyomtatott- és online sajtónak. Ebből négy helyet tartanak fent a nagyobb médiumoknak, olyanoknak mint az Axel-Springerhez tartozó Bild és Sport-Bild, az ügynökségeknek, vagy a Kicker magazinnak. A maradék hat helyen osztozkodik a hazai csapat sajtója, és a lokális médiumok a terjesztési számok alapján. Csak két külsős fotós tartózkodása megengedett a helyszínen.

    A DTM-ben ezzel szemben a következő a helyzet: a teszteken nem lehetett jelen a média, csak a televíziós partnerük, a SAT.1 munkatársai. Az első versenyükön sem dolgozhat majd a sajtó.

    Visszatérve a Forma-1-re: a televíziós sugárzásának a jogdíja évente 750 millió dollár körül alakul. A terv az, hogy a 8 európai futamra csak a nagy lefedettséggel rendelkező adók küldhetnek kollégákat a különböző országokból, olyanok mint a brit Sky, vagy a dél-amerikai és ázsiai Fox csatornák. A csapatok csak két vagy három emberből állhatnak, és hozzájuk csapódna az adott ország tévés partnere.

  • Három versenypálya szerződése is meghosszabbodott a Forma-1-gyel

    Három versenypálya szerződése is meghosszabbodott a Forma-1-gyel

    Három Forma-1-es európai helyszín szerződését is meghosszabbította egy évvel a sorozat amolyan kompenzáció gyanánt, a zárt kapus események miatt.

    A három említett aszfaltcsík a Hungaroring, Monza és Spa. A magyar helyszín hosszabbításáról már beszámoltunk, hazánkban 2027-ig biztosan lesz Forma-1-es futam. Monaco kiesésével pedig a jelenlegi naptárban a második, leghosszabb ideje megszakítás nélkül Nagydíjat rendező pályának mondhatja el magát Monza után.

    Spa esetében 2022-ig, Monzánál pedig 2025-ig garantált a száguldó cirkusz látogatása.

    „Az új modell, amit elfogadtunk biztosítja Spa-Francorchamps számára, hogy mérsékelje e történelmi krízis pénzügyi hatásait.” – nyilatkozta Vanessa Maes a belga pálya ügyvezetője.

    „A hosszú távú kiváló partnerkapcsolatra törekszünk a promóterekkel, és közülük néhányan bajba kerültek idén a kieső nézők miatt. Mi ezzel az a hosszabbítással, illetve a reális hozzáállásunkkal a tárgyalásokban, tudjuk biztosítani ezen helyszínek stabilitását.” – indokolt Ross BRawn.

  • A néző nélküli futamok rendezőinek nem kell jogdíjat fizetni

    A néző nélküli futamok rendezőinek nem kell jogdíjat fizetni

    A Spanyol Nagydíj szervezői megerősítették, hogy nem fizetnek a Liberty Mediának jogdíjat azért, mert egyike lesznek azon nyolc európai nézők nélküli futamnak, ahol idén csak ilyen versenyek lesznek. A Liberty kedden végre bejelentette a módosított versenynaptárat, Chase Carey pedig elmondta, hogy reménykedik abban, hogy egy 15-18 futamos szezont jelenthet be majd teljesen még június vége előtt. A Forma-1 közleményében ez állt:

    „Az F1 az első futamait zártan rendezi meg rajongók nélkül, de remélhetően újra érkezhetnek nézők, amint ez biztonsággal kezelhető.”

    A sportág terve az, hogy egy sor biztonsági intézkedést hoznak a koronavírus megelőzése végett, Carey ugyanakkor azt is leszögezte, hogy még akkor sem fújnak most már le futamot, ha esetleg egy versenyző tesztje bizonyulna pozitívnak. Sőt, még ezt is hozzátette:

    „Akár ha egy csapat nem képes versenyezni, akkor sem töröljük a futamot. Amennyiben egy versenyző kapná el a fertőzést, akkor arra van a tartalékpilóta.”

    A nyolc versenyes európai szezon Ausztriában kezdődik egy dupla futammal, majd Magyarország jön, utána következik Silverstone, Spa és Monza. Spanyolország egyetlen futama idén augusztus közepén lenne Barcelonában. Erről a pályaigazgató, Joan Fontsere beszélt az EFE hírügynökségnek, ahogy azt is megerősítette, hogy ellentétben Ausztriával, hazájának csak egy versenye lesz:

    „Az erősítette a pozíciónkat a Libertynél, hogy tudták miképp dolgozunk, milyen a tapasztalatunk, a helyszínünk és az időjárásunk. Azonban a kezdetektől fogva nálunk csak egy versenyt akartak. Amennyiben szükségük lenne még egyre, megvizsgálnánk annak is a lehetőségét. Lehetőségként felvázoltuk ezt nekik.”

    Mindeközben a Mexikói Nagydíj promótere azt jelentette be, hogy november elsején lesz náluk futam, az eredeti terveknek megfelelően. Egy kiskaput azonban nyitva hagyott a közleményük, mely szerint megrendeznék akár nézők nélkül is a futamot, amennyiben a helyzet úgy kívánja.

  • Hivatalos új 2020-as Magyar Nagydíj időpont: július 19-én!

    Hivatalos új 2020-as Magyar Nagydíj időpont: július 19-én!

    Nyolc európai futammal rajtol a Formula 1-es világbajnoki sorozat: a nemzetközi jogtulajdonos által ma közzétett versenynaptárban a 35. Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj július 17-19-ei dátummal szerepel.

    A mezőny tehát alig több mint másfél hónap múlva, Ausztriából érkezik a Hungaroringre, ahol zárt kapus verseny zajlik majd.

    „Több mint két hónapon keresztül tartottak az egyeztetések, jó néhány dátum szóba került, és végül a versenyünk a július 19-ei időponttal került a Formula 1-es világbajnokság naptárába – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Cégünk végig rugalmas volt, hiszen a pályánk készen áll, bármikor tudunk versenyt rendezni, és mindenképp szerettük volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát.”

    A különleges körülmények között tartandó Magyar Nagydíj háttérmunkái folyamatosan zajlanak, a szervezés kihívásairól csütörtökön 15 órától online sajtótájékoztatót tart Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Szujó Zoltán miniszteri tanácsadó.

    A Formula 1 idei versenynaptárának európai futamai

    Július 3-5.: Formula 1 Rolex Grosser Preis von Österreich, Spielberg (Ausztria)
    Július 10-12.: Formula 1 Pirelli Grosser Preis der Steiermark, Spielberg (Ausztria)
    Július 17-19.: Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj, Hungaroring (Magyarország)
    Július 31.–Augusztus 2.: Formula 1 Pirelli British Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
    Augusztus 7-9.: Formula 1 Emirates 70th Anniversary Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
    Augusztus 14-16.: Formula 1 Aramco Gran Premio de Espana, Barcelona (Spanyolország)
    Augusztus 28-30.: Formula 1 Rolex Belgian Grand Prix, Spa-Franchorchamps (Belgium)
    Szeptember 4-6.: Formula 1 Gran Premio Heineken D’Italia, Monza (Olaszország)

    A Liberty Media az elkövetkező hetekben hozza nyilvánosságra a versenynaptár további részleteit, a tervek szerint 15-18 futamot tartanak meg decemberig.

  • Magny-Cours nem fog beugrani idén, de több pálya is jelentkezne

    Magny-Cours nem fog beugrani idén, de több pálya is jelentkezne

    A korábbi francia versenyhelyszín, Magny-Cours kizárta, hogy idén „szellemversenyt” rendezzenek a koronavírus járvány közepette.

    Miután az európai versenyek nagy részét elhalasztották, felmerült a kérdés, melyik helyszín ugorhat be kisegíteni a Forma-1-et? A pletykák szerint akár visszatérhet a Portugál Nagydíj, hiszen két megfelelő minősítésű pálya is van az országban. Eközben Monzát szívesen helyettesítené Mugello, vagy esetleg Imola is.

    A Francia Nagydíj törlése kapcsán felmerült, esetleg Magny-Cours térhetne vissza. Kimi Räikkönen többször utalt rá, az egyik kedvence a pálya, ráadásul a mai napig rendelkezik az F1-hez szükséges papírokkal.

    Serge Paulnier, a pálya főnöke azonban kijelentette, a helyszín „nem jelölt” egy 2020-as futamra. Le Castellet-ből nem kommentálták a híreket, legutóbbi álláspontjuk szerint nyáron ők még rendezhetnek futamot, de az nem a Francia Nagydíj lesz.

    Nemrég a Brit Nagydíj sorsa is kérdéses lett, sokan Hockenheimet hozták hírbe azzal, hogy helyettesítheti a szigetországot a versenynaptárban, akár két futammal is, amennyiben ez nem lesz veszteséges számukra.

    „Szerintem a Liberty terve, hogy 15 verseny legyen, nem lehetetlen, amennyiben minden jól megy. A nyári európai versenyekkel könnyen eljuthatunk 8-10- futamig is.” – jelentette ki Toto Wolff.

    Bár megjegyezte, ugyan nem a Forma-1 a legfontosabb dolog jelen helyzetben, támogatja a Liberty terveit.

    „Ha ezzel hozzájárulunk az emberek szórakoztatásához és a morál javításához, ahogy ez a Bundesliga esetében is így van, akkor ez egy jó dolog.”

    Azt is kiemelte, az év tovább részében is jelenthet problémát a vírus, például az Egyesült Államokban vagy Mexikóban.

  • Mugello kész idén beugrani Monza helyére

    Mugello kész idén beugrani Monza helyére

    Továbbra is komolyan érdekli Mugellot a Forma-1-es futam rendezés. A Ferrari tulajodonában lévő pálya szívesen átvenné Monza helyét, ha azok a koronavírus-válság miatt nem tudják megrendezni azt.

    Egyelőre még nem tudni, hogy mi lesz az idei monzai versennyel, de a helyzet úgy néz ki, hogy még nézők előtt sem tudnak versenyt rendezni idén.

    Ha Milánó mellett nem tudnak futamot rendezni, akkor Mugello lehet a megoldás az Olasz Nagydíj számára.

    „A Mugello pálya rendelkezik mindennel, amire szüksége van ahhoz, hogy átvegye Monza helyét. Ha szeptemberben a helyzet továbbra sem teszi lehetővé, hogy Lombaridában versenyt rendezzenek, akkor Mugello egy ideális választás lehet a nézők nélküli Olasz Nagydíj helyszínének. Még nem tudjuk, hogy lesz-e erre lehetőségünk, de készek vagyunk biztosítani a szükséges erőforrásokat, noha erre jelenleg egy a százhoz az esélye. Már tárgyaltunk erről a Nemzeti Autoklubbal (ACI), és a régiónkban minden készen áll erre.” – jelentette ki a pálya mellet település, Scarperia e San Piero polgármestere Federico Ignesti.

  • Íme a TCR Europe legújabb versenynaptár tervezete!

    Íme a TCR Europe legújabb versenynaptár tervezete!

    A TCR Europe szervezői újra kiadták a terveiket a 2020-as szezonnal kapcsolatban, amelyben már csak egy pályát és időpontot kell majd véglegesíteni. Vilt már versenynaptár tervezetük, amely három fix időpont és helyszín köré épült, most már megvan a negyedik is: tehát Zolder, Monza és Barcelona mellett Spa-Francorchampsban is lenne futam a 24 órás versenyen, október végén.

    Most megerősítették, hogy lenne egy ötödik helyszín is a TCR Europe sorozatában, amely november elején kerülhetne megrendezésre, de mgé a pályát is be kell jelenteniük. Feltehetően egy olasz helyszínről van szó, de nem elvetendő Paul Ricard sem, Franciaországban.

    Ami biztos, hogy a szezon Jaramában zárul, bár pontos időpontja még annak sincs.

    Legutolsó tervezett TCR Európa versenynaptár 2020

    szeptermber 11-13. – Zolder
    szeptermber 25-27. – Monza
    október 9-11. – Barcelona
    október 22-24. – Spa-Francorchamps
    november 6-8. – bejelentendő versenypálya
    bejelentendő időpont – Jarama

  • Hamilton szerint az Osztrák Nagydíjon a rajongók csinálják a hangulatot

    Hamilton szerint az Osztrák Nagydíjon a rajongók csinálják a hangulatot

    A Forma-1-es szezon Ausztriában elkezdődhet, az Osztrák Nagydíjjal, de a versenypálya teljesen üres lesz. Lewis Hamilton nem igazán örül ennek, olyan kb. mint ha forgatáson lenne a Mercedesszel, de úgy véli, hogy fontos versenyezniük:

    „Olyan semmilyen érzés lesz ez rajongók nélkül, mert ők csinálják meg a hangulatot a versenyen. A világon mindenütt úgy a legjobb a légkör, ha minél több néző van a helyszínen. Silverstone és Monza ezért is remek helyek például. Így, nagy üresség lesz.”

    Hamilton másrészt egyértelműsíti, hogy nagyon is fontos versenyezni, akár közönség nélkül is. Elárulta, hogy a világ minden tájáról kapott üzeneteket az elmúlt hetekben, amelyekben leírták neki, hogy mennyire is hiányzik nekik a kedvenc sportáguk. Ezen rajongók miatt hajtana újra pályára, de elismerte, hogy a versenyzőknek ez egy furcsa érzés lesz:

    „Ez most megmutatta, hogy mennyire fontos dolog a sport az életünkben, összehoz minket. Nem tudom, miképp fog ez a tévén keresztül festeni, de a semminél még mindig jobb. Nekünk ez olyasmi lesz, mint egy tesztnap, vagy még rosszabb is, hiszen tényleg senki sem lesz a lelátókon.”

    Utalt arra is, hogy nagyon is várja már, hogy újra autóba pattanhasson. A brit pilóta szerint még semelyiküknek sem sikerült kihozniuk a maximumot a tesztek alatt az új autóikból, így nagyon is kíváncsi arra, hogy ki lesz a leggyorsabb.