Címke: Monza

  • Sainz: A Ferrari leszerződtetett, már nincs mit bizonyítanom

    Sainz: A Ferrari leszerződtetett, már nincs mit bizonyítanom

    Carlos Sainz úgy érzi, nincs mit bizonyítania, miután leigazolta a Ferrari csapata.

    A spanyol múlt hétvégén élete legjobb eredményét szerezte az Olasz Nagydíjon elért második hellyel, sőt az elsőként célba érő Gaslytól is csak néhány tizeddel maradt le. A dobogón ünnepelhetett tehát így is, lent pedig jövő évi főnöke, Mattia Binotto tapsolt neki.

    „Nem vettem őt észre” – nyilatkozta Sainz az AS nevű lapnak. „Viszont biztos vagyok benne, hogy beszélni fogunk telefonon, nagyra értékelem ezt.”

    Sainz jövőre a Ferrarihoz igazol, viszont úgy tűnik, ez visszalépés lehet számára, legalábbis a jelenlegi erősorrend alapján. A 26 éves pilóta ugyanakkor megerősítette, semmit sem bán. Nemrég pedig megkérdezték tőle, kell-e valamit még bizonyítania.

    „Nem, semmit” – válaszolta. „Annyit kell tennem, hogy hozzak még ilyen teljesítményeket. A sebesség, és minden más hozzávaló is ott van, de folytatni kell a harcot, fejlődni kell pilótaként, önkritikusnak kell lenni továbbra is. Amikor pedig van egy ilyen jó versenye az embernek, mint a monzai, azt el kell ismerni, hogy jó nap volt, és több nem igazán volt benne. Igaz a győzelem kicsúszott a kezünk közül a körülményeknek köszönhetően, de őszintén nem hiszem, hogy kellene még bármit bizonyítanom. A Ferrari leigazolt. Ekkor pedig már nem kell mit mondani.”

  • Gasly a Red Bull ülését szeretné győzelme jutalmaként

    Gasly a Red Bull ülését szeretné győzelme jutalmaként

    A vasárnapi Olasz Nagydíjon hatalmas meglepetésre Pierre Gasly nyert. Az AlphaTauri pilótája egész évi jó teljesítményét koronázta meg most ezzel, tehát már tényleg úgy érzi, készen áll a Red Bull ülésére.

    „Úgy gondolom, készen állok, de ahogy már korábban is mondtam, nem én hozom meg a döntést” – kezdte nyilatkozatát a francia. „Az egyetlen dolog, amit csinálok, mióta visszakerültem a Toro Rossóhoz, az az, hogy csak magamra fókuszálok és megmutatom, mit tudok. Megkaptam a megfelelő eszközöket, és nagyon örülök, hogy sikerül ilyen teljesítményt mutatni. Nem csak Brazíliáról beszélek, hanem általánosan, hiszen úgy gondolom, a legtöbbször elég erősek vagyunk. Volt pár nagyszerű időmérőnk és versenyünk.”

    Gasly az egyedüli Sebastian Vettel mellett, aki futamot tudott nyerni a Red Bull fiókcsapatának színeiben. A négyszeres világbajnok még 2008-ban nyert, pont ugyanezen a pályán, csak akkor még Toro Rosso volt a csapat neve.

    „Majd meglátjuk, mi lesz, de szerintem nagyon sok erős pilóta megfordult a Toro Rossónál” – tette hozzá. „Nagyon örülök, hogy én vagyok az egyik, aki nyerni tudott ezzel a csapattal. Nyilván arra számítok, hogy az erős eredményeket megjutalmazzák valamivel, de majd lesz valahogy. Jelenleg nem akarok erre gondolni. Csak a pillanatot szeretném élvezni, mert ez volt az első győzelmem a Forma-1-ben. Lesz még időm gondolkodni.”

  • Gasly eufórikus állapotban: Ezt egyszerűen nem hiszem el!

    Gasly eufórikus állapotban: Ezt egyszerűen nem hiszem el!

    Az Olasz Nagydíj előtt mindenki a Mercedes győzelmére fogadott volna, de a bizarr körülmények miatt Pierre Gasly ünnepelhette végül az első győzelmét. A francia hihetetlenül boldog volt a leintés után:

    „Az az igazság, hogy nem tudom ezt elhinni. Azt sem tudom, hogy mi történik most. Annyira őrült verseny volt, és maximálisan kihasználtuk a piros zászlós fázist. Ma nagyon gyors volt az autó, és egy igen gyors autó volt mögöttünk is. Nagyon érzelmes 18 hónapon vagyok túl. Tavaly még csak először jártam a dobogón, most meg… wow. Itt az első győzelmem, Monzában az AlphaTaurival. El se hiszem, elállt a szavam. Ez a csapat annyit tett értem. Ők adták meg a lehetőséget a Forma-1-re, az első dobogós helyezésem is velük volt, most meg nyertem. Ez őrület! Annyira boldog vagyok, hogy ezt nem tudom elégszer elmondani. Nagy köszönettel tartozom mindenki felé a csapatban, és a Hondának. Ez egy olyan pálya volt ahová erő kell, és nyertem. Csodálatos ez a nap. El sem hiszem, hogy ez megtörtént az AlphaTaurival. Csak magunkkal törődtünk, és lépésről-lépésre dolgoztunk az autón tavaly óta. Igazán elégedett vagyok.”

  • Ericsson: Az F1 elgondolkodhatna az IndyCar időmérős lebonyolításán

    Ericsson: Az F1 elgondolkodhatna az IndyCar időmérős lebonyolításán

    Marcus Ericsson azt tanácsolja a Forma-1-nek, hogy mérlegelhetnének másfajta időmérős lebonyolításokat.

    Ez a monzai időmérő után vetődött fel, amit maga a svéd is a tévében követett nyomon. A szélvészgyors pályán ugyanis mindenki szélárnyékot szeretne magának, épp ezért lassítanak, várnak egymásra, és torlódnak fel a pilóták. Ezt láthattuk a tavalyi kvalifikáción, de az idei egyes részeiben, sőt még egy szabadedzésen is.

    „Nevetséges volt” – nyilatkozta például George Russell a tegnapi Q1-es szélárnyékvadászat után. „Így ebből ütközés lesz. Az emberek próbálnak előzni, védekezni, lassítani, illetve megpróbálják a mögötte lévők körét elrontani. Tényleg nevetséges.”

    Russell hozzátette, talán öt másodpercenként lehetne elengedni a pilótákat gyorskörökre. Ericsson ötlete viszont kicsit különböző.

    „Szerintem a Forma-1-nek azt a fajta kvalifikációt kellene csinálnia Monzában, mint amit az IndyCar csinál az oválokon. A bajnokság fordított sorrendjében mennek ki, egyszerre egy autó van a pályán. Egy köröd van. Mókás, fair és biztonságos lenne.”

    Egyébként volt már a Forma-1-ben is hasonló lebonyolítás, mint amiről az IndyCar pilóta beszélt: 2005-ben láthattunk ilyesmit utoljára.

  • Hamilton meglepődött Sainzon

    Hamilton meglepődött Sainzon

    Hiába a partimód betiltása, a Mercedes Monzában is kibérelte az első rajtsort Lewis Hamilton vezetésével.

    A brit elmondása szerint győzelmükben fontos tényező volt a megfelelő stratégia, főleg a tavalyi Q3 fényében, amikor Leclerc-en kívül senki sem ért fel gyors körre.

    „Szerintem tanultunk a tavalyi évből, hogy a végén kijönni nem a legjobb számunkra. Úgy gondolom, a stratégák csapata nagyon jó munkát végzett az időzítés terén. Erről beszéltünk pénteken és ma is” – mondta a bajnoki éllovas a szombati időmérő után.

    A sajtótájékoztatón Lewis Hamilton mellett Carlos Sainz foglalt helyet, aki nem túl gyakori vendég ott. A McLaren pilótája 8 tizedmásodpercet kapott a győztes brittől.

    „Nem úgy jövök a hétvégékre, hogy azt latolgatom, mekkora előnyünk lesz” – utalt a mögötte levőkre. „De nyilván, nem teljesen értem. Mondtuk múlt héten, hogy a lassításunkra törekvő új szabály bevezetése nem fog túl sok különbséget jelenteni, mert remek autónk van, ami minden más területen is nagyszerű.”

    „Nagyon jól sikerült beállítanunk az autót erre a hétvégére. Szóval nagy köszönettel tartozom a srácoknak a gyárban, akik a szimulációkért és az új alkatrészek versenyre eljutásán dolgoznak. Olyan nehéz dolog ez, mégis magától értetődőnek veszik az emberek, mert minden hétvégén ez van.”

  • Ticktum simán nyert Ilott előtt, aki az összetett élére állt

    Ticktum simán nyert Ilott előtt, aki az összetett élére állt

    Dan Ticktum győzelmét hozta az F2-esek monzai sprintversenye. Mögötte honfitársa, Callum Ilott zárt, a dobogó legalsó fokára pedig Christian Lundgaard állhatott fel.

    Louis Deletraz kezdte az élről a vasárnap délelőtt megrendezett futamot, ám a mellőle induló Ticktum lerajtolta a Charouz svájciját, innentől pedig már ki sem engedte a kezéből a vezető pozíciót. A tegnapi győztes Mick Schumacher ismét remekül rajtolt, a nyolcadikról a hatodik helyen találta magát, sőt a második kör elején Lundgaardot leelőzve már az ötödik helyen állt.

    Szintén a második kör történése a negyedik helyen álló Yuki Tsunoda lelassulása, majd kiesése, így az összetett negyedik helyén álló japán fontos pontokat vesztett. Nem sokkal később Ghiotto és Aitken értek össze a hetedik helyért zajló csatájukban, az olasz szárnya meg is sérült, ezzel az ő esélyei is elszálltak egy jó eredményre.

    Eközben Zhou kapcsolt rá és előzte Lundgaardot az ötödik helyért, így a kínai Schumachert kezdhette támadni, aki hibázott is, elfékezte az egyes kanyart, így Zhou újabb pozíciót nyert. Nem tartott azonban sokáig az öröme, hiszen szinte rögtön ezután lelassult, tehát az ő versenye is véget ért.

    Ilott ideje érkezett el ezután, az elején végig harmadikként autózó bajnokaspiráns Louis Deletrazt előzte a második helyért, majd a svájcit két körrel később Lundgaard is maga mögé utasította egy szép előzéssel a célegyenesben.

    A verseny nem zajlott le virtuális biztonsági autós fázis nélkül, mivel Nissany kilökte Drugovichot, aki megpörgése után lefulladt és forgalommal szemben parkolt le az első sikán kijáratán. Amint ez a fázis véget ért, következhetett még egy három körös sprint. Ezalatt Schumacher megelőzte Deletrazt, ezzel feljött negyediknek.

    Mögöttük Robert Shwartzman zárt, aki elvesztette a vezetést az összetettben. A hetedik Jehan Daruvala, az utolsó pontszerző pedig Jack Aitken lett.

    A bajnokságban Ilott átvette a vezetést Shwartzmantól, sőt az oroszt Schumacher is átugrotta, aki ezzel feljött másodiknak.

  • Mick Schumacher győzelmét hozta a főverseny Monzában

    Mick Schumacher győzelmét hozta a főverseny Monzában

    A Prema versenyzője Mick Schumacher nyerte a Formula 2 főversenyét Monzában. A hétszeres F1-es bajnok fia mellett Luca Ghiotto és Christian Lundgaard ünnepelhetett a pódiumon.

    Mick Schumacher a tegnapi hibáját követően kitűnően kapta el a rajtot és a hetedik helyről azonnal a második helyen találta magát. Callum Ilott meg tudta tartani a vezető helyét, amíg a második helyről startoló Tsunoda ugye pozíciót bukott a fiatal némettel szemben.

    A Red Bull junior japán versenyzője – aki közel áll az AlphaTauri egyik üléséhez – mögött egy óriási vonat alakult ki, ahol a szélárnyék segítségével folyamatosan történtek a pozíciócserék. Ghiotto túl messzire is ment, amikor meg akarta előzni a japánt és az előtte haladó Lundgaardot és nem sikerült bevennie az egyes kanyart.

    A kerékcserék már a nyolcadik körben megkezdődtek, amikor ugyanis Louis Deletraz és Robert Shwartzman álltak ki friss közepes keverékekért. A következő körben a két ART pilóta Lundgaard és Marcus Armstrong is meglátogatta a boxutcát, hogy elévágjanak az előtte haladóknak.

    A tizenkettedik körben jött is a dráma, ugyanis az addig vezető és a bajnoki második helyezett Ilott lefulladt a kerékcseréjét követően, ami miatt rengeteg időt veszített. Schumacher ezt kihasználva át is ugrotta a britet a kiállását követően.
    Az alternatív stratégiát alkalmazó versenyzők ezt követően a pálya pozícióért küzdöttek.

    Roy Nissany ekkor került túl közel Nikita Mazepinhez, ahol az orosz a kavicságyban kötött ki az egyes kanyar kijáratán, de folytatni tudta a versenyt. A lágy gumikon rajtolók közül Dan Ticktum és Guanyu Zhou volt a legkedvezőbb pozícióban. Őket Jehan Daruvala és a beugró Jüri Vips követte.

    Miután mindenki letudta a kötelező kerékcseréjét, Schumacher átvette a vezetést a versenyben Lundgaard és Ghiotto előtt.

    Ilott az elrontott kerékcsere után vérszemet kapott és azonnal elkezdett leggyorsabb köröket autózni és pozíciókat nyerni. Először Armstongot utasította maga mögé, majd a bajnoki éllovas Shwartzman sem jelentett számára komoly problémát. A fiatal brit ezt követően Deletrazt előzte meg az ötödik helyért.

    Schumacher – akit nemrégiben hírbe hoztak az Alfa Romeoval – a kiállásokat követően magabiztos előnyt szerzett magának, amit a verseny végéig meg is sikerült tartania és így idei első győzelmét szerezte meg a Forma-1 előszobájában.

    A fiatal német mögött Ghiotto lett a második, a hazai környezetben versenyző Lundgaard pedig a harmadik. A negyedik helyezett Tsunodának végül sikerült maga mögött tartani

    Ilottot, aki így is hatalmasat mentett a lefulladását követően. Igaz, Zhouval szemben még veszített egy pozíciót, de még így is hatodik lett.
    További sorrend: Deletraz, Ticktum, Shwartzman, Armstrong

  • Vesti nyerte az első F3-as futamot Monzában

    Vesti nyerte az első F3-as futamot Monzában

    Frederik Vesti a kilencedik helyről győzött az idei Formula 3-as bajnokság utolsó előtti hétvégéjének első futamán.

    A rengeteg előzéssel tarkított versenyt az időmérőt követő büntetések hada után Liam Lawson kezdte meg a pole pozícióból, mellőle Matteo Nannini indulhatott. Az ő sorrendjük megmaradt az elindulás után, mögéjük az ötödik helyről rajtoló Pourchaire jött fel. A francia lendülete ezután is megmaradt, hiszen a 4. körre már az élen találta magát.

    Az első sikánt rengeteg alkalommal fékezték el a pilóták, például így járt az összetettet vezető Logan Sargeant, aki emiatt jelentősen vissza is esett. Nem sokkal később Alex Peroni is ugyanígy hibázott, ő éppen Williamst próbálta előzni, aki pedig épp ekkor forgott meg.

    Az élen eközben már Hughes is átment Lawson és Nannini kettősén, az utóbbi kettős ráadásul csatába is bonyolódott a 9. körben, ám az első kanyarban összeértek. Lawson tovább tudott menni, de Nannini futóműve megsérült, így a hazai versenyző kiesett. Lawsonra ezután Vesti érkezett meg, és a Roggia sikán után be is tudott menni mellé, ezzel átvette a harmadik helyet.

    A 12. körben Sebastian Fernandez csúszott ki az Ascariban, így behajtott a pályára a safety car. Az újraindításnál komoly adok-kapok alakult ki a versenyzők közt, Beckmann próbálta Lawsont előzni, ám az új-zélandi kemény védekezése után a német nem hogy nem tudott előzni, további pozíciókat bukott Peronival és Piastrival szemben. Utóbbi igen remek felzárkózást produkált, folyamatos előzéseivel már a 6. helyen járt ekkor. Ugyanúgy az újraindításnál történt, hogy Sargeantet kilökték, így visszaesett a mezőny végére, sőt lehet, mindez a bajnokságába kerülhet.

    Frederik Vesti is remek tempót diktált a harmadik Premával, Hughest megelőzve már a második helyen próbálta nyomás alatt tartani Pourcahire-t. Végül a 20. kör elején szánta el magát az előzésre, és kifékezte francia riválisát az első sikánban. Ugyanekkor esett hátra Lawson is, a már negyedik Piastrival való harca közben lendületet vesztett, komoly csata árán maradhatott csak hatodik. Piastri tovább folytatta a felzárkózást, Hughes mellett eljőve már a harmadik helyen találta magát.

    Vesti a verseny végéig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így idei második győzelmét szerezte. Tette mindezt úgy, hogy csak a kilencedik helyről rajtolt. A második végül Pourchaire, a harmadik pedig Piastri lett. Az ausztrál pedig ezzel a teljesítményével 8 pont előnyt harcolt ki magának a bajnokság élén, hiszen riválisa, Sargeant pont nélkül maradt.

    A további sorrend így alakult mögöttük az első tízben: Beckmann-Hughes-Lawson-Zendeli-Viscaal-Fittipaldi-Belov.

    Ezzel az eredménnyel pedig a Prema bebiztosította bajnoki győzelmét, három versennyel az évad vége előtt.

  • 250 ápoló és orvos kapott meghívást az Olasz Nagydíjra

    250 ápoló és orvos kapott meghívást az Olasz Nagydíjra

    Ugyan a 2020-as Olasz Nagydíj vasárnap zárt kapus lesz a COVID-19 járvány miatt, de 260 orvos és ápoló vendégként ott lehetnek majd a lelátón, közölte a Ferrari szerdán a hazai versenyük előtt.

    Monza Milánón kívül található, és egyben már a nyolcadik állomása az ide Forma-1-es versenynaptárnak, amelyet nézők nélkül rendeznek, a csapatok pedig elszeparált „buborékokban” mozognak, valamint csak limitáltan állnak a média rendelkezésére.

    A Ferrari ugyanakkor meghívta a medikusokat, akik természetesen betartják a megfelelő távolságtartást és az egyéb egészségügyi és biztonsági óvintézkedéseket. Közleményük szerint ez a hálájuk feléjük, valamint szimbolikus megtiszteltetésük a bátorságukért, a kötelességtudatukért, és az önzetlenségükért, amiért a frontvonalban harcoltak a koronavírus járvány alatt.

    Olaszország Európa egyik leginkább sújtott országa a pandémia miatt, több mint 35.000 elhunyttal, leginkább a március-áprilisi tetőzésnek köszönhetően.

    A monzai futam után jön egyből majd a Toszkán Nagydíj ferrarisok pályáján Mugellóban, amely Firenzétől északra található. Ez lesz majd az első olyan helyszín, ahová már fizető nézőket is beengednek majd. Naponta 2800-an figyelhetik majd az eseményeket a három nap alatt, három lelátóról. Az ezt követő versenyeken várhatóan limitáltan ugyan, de lehet már közönség.

  • Vettel: Jó lett volna több mindent elérni a Ferrarival

    Vettel: Jó lett volna több mindent elérni a Ferrarival

    Sebastian Vettel sajnálja, hogy kevés szurkoló előtt mondhat búcsút ferrarisként az olasz futamoknak.

    A koronavírus miatt átszerkesztett versenynaptárban három itáliai helyszín is szerepel, ám a rajongók csak nagyon kis számban vehetnek részt az egyiken (Toszkán Nagydíj – Mugello). A német pilóta ugyan sajnálja azt, hogy kevés szurkoló lehet jelen Olaszországban, ugyanakkor valahol nem is bánja, hogy ez így alakult, ugyanis nehezebb dolga lenne, az érzelmektől túlfűtött eseményeken búcsúznia.

    Monza mindig is híres volt a hangulatáról és a Ferrarit éltető közönségről. Idén azonban az ikonikus helyszín nem fogad „látogatókat”, így a megszokott ünneplés elmarad. Tavaly Charles Leclerc győzelme miatt hatalmas bulit csaptak a szurkolók, ám nagy valószínűséggel idén nem lesz mit ünnepelniük a televízió előtt. Vettel ferraris szerelésben nem állhatott még az Olasz Nagydíj dobogójának felső fokára, és mivel utolsó évét tölti a Scuderiánál, sajnálja, hogy erre már nem lesz lehetősége.

    ,,Sajnálatos az, hogy nem lehetnek itt a szurkolók. Ez lesz az első alkalom, mikor rajongók nélkül látom Monzát, de ez egy kicsit meg is fogja most könnyíteni a dolgomat. Véleményem szerint az egyik legelragadóbb dolog a Ferrariban az, hogy láthatod világszerte mennyi szurkolója van a csapatnak. Ne értsenek félre, de a rajongók meleg fogadtatása mellett nehezebb lenne arra gondolni, hogy ez lesz itt az utolsó alkalom, hogy vörösben versenyzek.”

    A négyszeres világbajnok 2015-ben még nagy tervekkel indult neki a szezonnak, majd ahogy múltak az évek, a sikertelenség és a végső cél elérésének a hiánya egyre nehezebbé tette a dolgokat. A 33 éves pilóta még maradt volna, ugyanis az olasz csapat nagy rajongója, ám a maranellóiak úgy döntöttek, hogy változásra van szükségük. Vettel szeretett volna többet elérni, több mindent nyújtani, ám saját és a csapat hibájából a világbajnoki cím nem került a markukba:

    ,,Nem szoktam nosztalgiázni, ugyanis szeretek előre tekinteni, viszont jó lett volna több, mindent elérni a Ferrarival. Ám ez nem így történt, viszont mindannyiunk számára itt az idő arra, hogy előre tekintsünk, és a lehető legjobbat nyújtsuk a szezon végéig. Ahogy már korábban mondtam, nincs bennem harag, és nem bántam meg semmit sem, és ugyanezt tapasztalom a csapat felől is. Hatalmas rajongója vagyok a márkának, és mindig az volt az álmom, hogy a Ferrarinál versenyezzek. Megadatott az a lehetőség a számomra, hogy valóra váltsam ezt. Viszont most már ideje a jövőbe tekintenem, akármit is tartogasson az nekem.” – nyilatkozta Vettel az olasz Motorsport.com-nak.