Címke: Montreal

  • Verstappen: Talán nem felejtettem el vezetni

    Verstappen: Talán nem felejtettem el vezetni

    Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ironikusan megjegyezte csapatának a Kandai Nagydíj időmérő edzését követően, hogy valószínűleg még mindig tudja, hogyan kell irányítani egy Forma-1-es versenyautót.

    A 20 éves versenyző nem élete legjobb szezonkezdetét teljesítette 2018-ban, ám a montreáli hétvége eddig nagyon jól alakult számára. A szabadedzéseken megállíthatatlannak bizonyult, majd az időmérőn is odatette magát, és harmadik helyre hozta be a Renault erőforrással hajtott Red Bullt.

    Verstappen ráadásul a puhább, hiperlágy Pirelliken kezdheti meg a futamot, ellentétben az első sorból rajtoló Sebastian Vettellel és Valtteri Bottasszal, akik az ultralágyakon várhatják a piros lámpák kialvásának pillanatát.

    „Nem rossz, jó versenyünk lehet innen. Úgy tűnik nem felejtettem el vezetni” – közölte Verstappen a kvalifikáció legvégén versenymérnökével.

    A hollandok kedvence a közösségi médiában, hivatalos twitter oldalán is posztolt az időmérő edzés alakulásáról: „Ezaz! A harmadik rajthely nagyszerű, megvan a tempónk, hogy jó munkát végezzünk a versenyen. Köszönet a Red Bullnak a nagyszerű autóért” – írta Verstappen a twitteren.

  • Idén 40 éves Montrealban a Forma-1!

    Idén 40 éves Montrealban a Forma-1!

    Idén 40 esztendeje már, hogy a Forma-1 mezőnye először látogatott el Montrealba. Ez a verseny több szempontból is emlékezetes maradt, de elsősorban azért, mert a hazaiak nagy kedvence Gilles Villeneuve ekkor aratta pályafutása első sikerét a száguldó cirkuszban. Ezen jeles évforduló alkalmából pedig az özvegye, Joann Villeneuve emlékezett vissza erre a futamra a svájci Blicknek.

    1978 október 8.-a egy rendkívüli hideg nap volt. Ekkor rendezték meg az első Kanadai Nagydíjat a montreali versenypályán, ami azóta az első itteni futamgyőztes, Gilles Villeneuve nevét viseli.

    Hogy mennyire is volt hideg ezen a napon? A futamgyőztes Villeneuve egy fehér, vastag bundás kabátban kellett, hogy fellépjen a dobogóra, ahol vele volt a felesége Joann is, akivel még 1970-ben házasodtak össze.

    „Igen, akkoriban nekünk, feleségeknek szabad volt a férjeink mellé fellépni a dobogóra. Most azonban ez már régóta nem lehetséges.” – kezdte a visszaemlékezést Joann. „Hogy miért is?  Mi asszonyok mindig büszkék voltunk arra, amit a férjeink csináltak ebben a sportban. A Forma-1 viszont alig törődik már az érzelmekkel.”

    Az idén 67 éves Joann kerüli a nyilvánosságot, többnyire gyermekei, Jacques és Melanie üzletét igazgatja, ami Montreal környékén található.

    „Nagymamaként is az élet csupa vidámság, hiszen Jacques-nak már négy gyermeke van.” – mondta vidáman.

    A 40 éves jubileum alkalmából Gilles fia, Jacques [1997 Forma-1-es világbajnoka – a szerk.] abban a megtiszteltetésben részesült, hogy ezen a hétvégén két kör erejéig vezetheti a Ferrari 312T3-as modelljét. Édesapja ugyanis ezzel a típussal nyerte meg az első montreali F1-es futamot.

    „Életünk legszebb napja volt. Túl szép volt, hogy igaz legyen.” – mondta az ominózus futam kapcsán Joann.

    Villeneuve Ferrarija a harmadik rajtkockában parkolt le a futamot megelőzően, sokáig azonban a negyedik helyen kellett autóznia. Húsz kör elteltével sikerült megelőznie a Williamses Alan Jonest, röviddel később pedig a dél-afrikai Jody Schecktert is, így már a második helyen haladt.

    „Ez volt az, amiben mindnyájan bíztunk ott a Ferrari bokszban. Jean-Pierre Jarier előnye ekkor már fél perc volt! Mi már egy dobogós eredménynek is örültünk volna, főleg Montrealban.”

    Az Istenek azonban úgy akarták, hogy a nemzeti hős ünnepelhessen a dobogó tetején, hiszen a francia Lotusából elkezdett folyni az olaj, nem sokkal később pedig fel is kellett adnia a versenyt.

    Így viszont Gilles Villeneuve, az autósport egyik legnagyobb harcosa élete első sikerét ünnepelhette, amit még további öt követett.

    „1978-ban a kanadai verseny volt a szezon utolsó futama. Gillesnek sokszor meg kellett birkóznia azokkal a kritikákkal, hogy a túlzott agresszivitása miatt hamar elkoptatja a gumikat. De sosem panaszkodott, csak tette a dolgát!.” – zárta az emlékezést.

    Gilles Villeneuve kora egyik legkiválóbb versenyzője volt, de a világbajnoki cím sosem jött össze neki. 1982 május 8.-án a sors közbeszólt. A Belga Nagydíj időmérő edzésén Jochen Masszal nem értették meg egymást, aminek a következménye egy csúnya baleset lett, ami pedig a kanadai életébe került. A Forma-1 egyik legkedveltebb alakja csupán 32 évet élt.

  • Mit rejt a Honda kanadai fejlesztése?

    Mit rejt a Honda kanadai fejlesztése?

    A Honda legújabb specifikációjú erőforrása főként a belsőégésű motor fejlesztésére koncentrált.

    A montréali pálya vonalvezetéséből adódóan alkalmas a motorfejlesztések tesztelésére (amellett, hogy a hárommotoros szabály szempontjából ideális pozíciót foglal el a versenynaptárban), így nem meglepő, hogy a japán gyártó is Kanadát szemelte ki első nagyobb fejlesztéscsomagjának bevetésére.

    Az Autosport előzetes értesülései szerint az új Honda 27 lóerővel lesz erősebb első inkarnációjánál, azonban kulcsfontosságú volt, hogy a teljesítménynövekedés ne menjen a megbízhatóság rovására. Tekintve, hogy Tojoharu Tanabe – a Honda technikai igazgatója – áldását adta az erőforrás 2.0-ra, ezt minden bizonnyal sikerült is garantálni.

    „Mindkét autó új erőforrást kap a hétvégére” – erősítette meg Tanabe. „A fejlesztések nagyrészt a belsőégésű motor teljesítményét érintik. A montréali pálya híres hosszú egyeneseiről és a pilóták a kör 60%-át padlógázon teljesítik. A hosszú egyeneseket lassú kanyarok követik, ami azt jelenti, hogy ismét előtérbe kerül a motor vezethetősége és a turbó gyors reakcióideje. Mindez egybevéve azt eredményezi, hogy Kanadában kulcstényező lesz az erőforrás szereplése; pontosan ezért szokták a motorgyártók itt bevetni fejlesztéseiket.”

    A Honda mellett a Mercedes és a Renault is új csomaggal érkezik, ám míg a Mercedes minden csapata megkapja a fejlesztett erőforrást, a Renault ügyfelei esetében ez már nem ennyire egyértelmű. A Red Bull jövőbeli terveire nézve azonban létfontosságú lesz a Honda és a Renault kanadai fejlesztéscsomagja, ez alapján döntik el ugyanis, 2019-től milyen erőforrással versenyeznek.

  • A Williams elhintette, hogy Stroll marad 2019-ben is

    A Williams elhintette, hogy Stroll marad 2019-ben is

    Annak ellenére, hogy katasztrofális éve van 2018-ban, a Williams elégedett Lance Stroll munkájával. Ezt pedig nem más állítja, mint Claire Williams, a brit alakulat helyettes csapatfőnöke, annak ellenére, hogy csapata a bajnokságban az utolsó helyen áll.

    A kanadai Stroll előre figyelmeztette a hazai rajongóit, hogy ne számítsanak Montreálban jó eredményre tőle:

    „Egyszerűen nem versenyképes az autó. Dolgozunk minden részén, hogy fejlődjön a csomag és újra pontokért harcolhassunk, de ennek idő kell. Mindent megteszek azért, hogy javuljon az autó, és egész szezonban ezen fogok dolgozni.”

    A még mindig csak 19 éves Strollnak volt egy kis afférja a sajtóval a „fizetős pilóta” jelző miatt, illetve ahogyan hozzáállt a Williams kríziséhez sem nyerte el mindenki tetszését. Claire Williams azonban kiáll a fiatal kanadai mellett:

    „Nagyon keményen dolgozott azokon a dolgokon, amiben fejlődnie kellett. Nagy a nyomás rajta, érdemtelenül kritizálják, ugyanakkor azt gondolom, hogy mindezt éretten kezeli. Büszke vagyok arra, amit tett értünk, és remélem, hogy hamarosan adhatunk egy olyan autót alá, amivel meg tudja mutatni a képességeit. Hiszek abban, hogy remek karrier vár rá a Forma-1-ben.”

    Úgy néz ki tehát, hogy a Williams elvitathatatlanul számítana továbbra is Stroll apjának a millióira, de a csapattárs Szergej Szirotkin is feltehetően marad, nem keresnek új versenyzőt. Stroll esetéről ennyit mondott Williams:

    „Nem beszélünk egyelőre a szerződésről, de úgy gondoljuk, hogy Lance eddig megfelel az elvárásainknak, és nem szoktunk alapos ok nélkül megválni a versenyzőinktől.”

    A csapat mindenesetre reménykedhet a Mercedes frissített motorjában Kanadában. Stroll azért óvatos:

    „Valójában előreléphetünk az új motornak köszönhetően, de azt gondolom, érdemesebb ezzel kivárni azt, hogy mit nyújt majd a pályán. A szezon eddigi részében volt amiben előreléptünk, valamiben vissza, de reménykedem benne, hogy a következő lépésünk pozitív lesz.”

  • Newey: Ricciardo rajtrács büntetéssel kezd majd Kanadában

    Newey: Ricciardo rajtrács büntetéssel kezd majd Kanadában

    Úgy néz ki, hogy Daniel Ricciardo mégsem ússza meg azt, hogy esetlegesen büntetést kapjon Kanadára. Nem is olyan rég még az volt a mondás, hogy a Red Bull versenyzőjének a furcsán működő MGU-K egységét sikerült javítani a monacói győzelem után, és átvészelik a dolgot, amit dr. Helmut Marko is megerősített:

    „Úgy néz ki, hogy nem fog minket sújtani rajtrács büntetés Montreálban.”

    Ezzel szemben a Red Bull technikai igazgatója, Adrian Newey egészen másképp látja a helyzetüket, és ezt el is mondta a francia L’Equipenek:

    „Feltehetően kap majd büntetést Montreálban, de még nem tudjuk azt, hogy hány helyes lesz ez. Azon múlik, hogy az akkumulátorokhoz hozzá kell-e nyúlni, avagy nem. Ettől függ a büntetés mértéke. Várjuk a híreket a Renault oldaláról, de az MGU-K-t biztosan cserélnünk kell.”

  • A Honda gazdagodhat 40 lóerővel Kanadában

    A Honda gazdagodhat 40 lóerővel Kanadában

    A Honda azt állítja, hogy látható lesz az előrelépésük a Kanadai Nagydíjon. Ahogy a legtöbb motorgyártó a Forma-1-ben, így a japánok is frissítik az erőforrásukat a montreáli versenyre.

    Pletykák szerint a a Hondások fejlődése nagyjából 40 lóerőnyi gazdagodással lesz mérhető. A Toro Rosso versenyzője, Brendon Hartley ennyit mondott erről az AS-nek: ” Nem ismerem a pontos számokat, jobb lenne erről valakit megkérdezni a Hondánál, vagy a Toro Rossónál. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ez egy fontos lépés lesz.”

    Csapattársa, Pierre Gasly is nagyon várja azt, hogy a Honda ereje nőjön:

    „Péntekig várok, hogy lássam, pontosan mi is a különbség. A Forma-1-ben nem mindig sikerülnek úgy a dolgok, ahogy azt várod, néha pedig jobb is lesz a vártnál. Mindenesetre nagyon várom ezt a fejlesztést.”

  • Latifi több szabadedzésen is vezetheti majd a Force Indiát

    Latifi több szabadedzésen is vezetheti majd a Force Indiát

    Nicholas Latifi, a Force India újdonsült teszt- és tatalékpilótája is pályára fog gurulni az első barcelonai teszten, ezen kívül a hazai versenyén, Montrealban a pénteki első szabadedzésen is megkapja a csapat egyik autóját.

    A montreali lesz az ekső alkalom, amikor hivatalos F1-es hétvégén is elindulhat a 22 éves pilóta, majd a szezon későbbi szakaszában több hasonló lehetőséget is kapni fog. Ezen kívül még a fiatal pilótáknak kiírt teszten is jelen lesz.

    „Soha nem versenyeztem még montreali pályán, ez lesz az első lehetőségem, hogy tapasztalatokat gyűjtsek ezen a fantasztikus aszfaltcsíkon.” – kezdte Latifi.

    „Elképesztően izgatott vagyok, hogy a kanadai közönség előtt vezethetek majd, biztos vagyok benne, hogy számomra ez lesz a szezon egyik legemlékezetesebb pillanata. Megpróbálom majd élvezni azt a kis időt, mindamellett, hogy a munka is fontos. El kell végeznem a csapat által előírt programot, hogy minden információt megkaphassanak, amire szükségünk van.”

    Azonban nem ez lesz a kanadai számára az első alkalom, hogy Forma-1-es autót vezethet. Tavaly, a hungaroringi teszten már kapott lehetőséget a Renaulttól.

    „Alig várom már, hogy az első teszthét végén autóba ülhessek. Azért előnyös, hogy a végén vezethetek, mert így megtudom nézni, hogy hogyan dolgoznak a csapattársaim, és meghallgathatom Esteban és Sergio visszajelzéseit. Az én célom az, hogy a lehető legjobb visszajelzéseket tudjam adni, ezáltal segítve a csapatnak a fejlesztésekben.” – tette hozzá.

    Latifi tavaly az ötödik helyen végzett a Forma-2-ben, idén viszont teljes egészében a szimulátoros és tartalékpilótai feladatköreire szeretne koncentrálni.

  • Formula E: Nem lesz másik futam a Montreali helyett

    Formula E: Nem lesz másik futam a Montreali helyett

    A jelek szerint a 2017/2018-as Formula E-s versenynaptár 12 fordulóból áll, ugyanis nem lesz másik futam az elmaradt, montreali dupla forduló helyett. Bár Montreal jelenlegi polgármestere, Valerie Plante eredetileg csak a helyszín módosításra tett javaslatot, végül kivették a kanadai fordulót a versenynaptárból. Mindezt úgy, hogy szinte már kőbe volt vésve a jövő évi dátum, de az is szóba jött, hogy egy extra futammal színesítenék a Formula E palettáját.

    „Szóba jött rengeteg alternatíva, de végül azt a döntést hoztuk meg, hogy nem lesz új futam az elmaradt helyett.”- mondta a Formula E szóvivője a Crash.net-nek. „Az utcai versenyzéshez nagyon elővigyázatosnak kell lenni, és bár igen ígéretes alternatívák is szóba kerültek, ezeket érdemesebb lenne döntéshozatal előtt jobban megvizsgálni.”

    „Az évadzáró futam New Yorkban lesz, ami tökéletes ékkő lesz a bajnok koronáján.”

     

  • Törölték a montreali Formula-E futamokat

    Törölték a montreali Formula-E futamokat

    Montreal az előző szezonhoz hasonlóan a 2017\2018-as bajnokság dupla futamos szezonzárója lett volna eredetileg, azonban a város új vezetése nem kívánja a továbbiakban megrendezni a Formula-E versenyhétvégét.

    A kanadai város Formula-E pályafutása így tiszavirág életűre sikeredett, hiszen a legutóbbi szezonban került be a versenynaptárba.

    Az újonnan megválasztott polgármester Valerie Plante eredetileg csak a város központjából szerette volna kiköltöztetni a mezőnyt. A város új vezetése a sorozat elöljáróival tárgyalóasztalhoz ültek, de végül nem tudtak megoldást találni, így a verseny nem kerül megrendezésre, amit egy hétfői sajtótájékoztatón jelentettek be.

    „Nagyon meglepődtünk. Csalódottak vagyunk, hogy kihátrálnak a szerződésből. Az új polgármester azonnal hatállyal felbontotta a megállapodást, amit még az előző polgármester, Dennis Codorre kötött.” – mondta sorozat szóvivője.

    A döntés hátterében az állhat elsősorban, hogy a promóter hat millió dolláros tartozást halmozott fel. Illetve az sem nyerte el a Plante tetszését, hogy a legutóbbi futam mögött csupán egy állami cég állt, magán vállalatok nem.

    Felmerült annak a lehetősége is, hogy a Forma-1-esek által használt Gilles Villeneuve pályára kerülhet a futam, de nem rég jelentették be, hogy felújítják a boksz épületét, emiatt pedig nem lehet ott versenyt rendezni abban az időpontban.

    Alejandro Agagnak [Formula-E vezetője – a szerk.] így Sao Paulo után egy újabb verseny helyére kell más helyszínt találnia. A brazil futam helyett Uruguayba látogat el a mezőny, és ha Montreal helyett nem találnak mást, akkor a bajnokság Július 16.-17-én, a new york-i dupla futamos hétvégével fog zárulni.

  • F1-es pályára kerülhet a Montreal ePrix

    F1-es pályára kerülhet a Montreal ePrix

    Új helyszínre kerülhet a montreali Formula E helyszín, miután a város azt szeretné, ha az a jövőben a Forma-1-es pályán kerülne megrenezésre.

    Valerie Plante lett Montreal első női polgármestere, legyőzvén azt a Denis Coderre-t, aki a három évre szóló megállapodást aláírta az FE-vel.

    Plante nem ellenzi a verseny megrendezését, a helyszínét azonban megváltoztatná. A helyi sajtónak pedig azt pedzegette, hogy inkább azt preferálja, hogy az FE verseny is a Circuit Gilles Villeneuve-ön legyen, ahogy az F1-s futamok, mert ezzel a város évente 10 millió dollárt tudna spórolni.

    „A Formula E gratulál Valerie Plante-nek, hogy őt választották Montreal új polgármesterévé.” – mondta az FE szóvivője. „Várjuk, hogy találkozzunk az új polgármesterrel és megvitassunk mindent, ami a Formula E eseményt érinti. Hajlunk az együttműködésre azzal kapcsolatban, hogy a montreali szezonfinálé sikeres legyen, és a legjobbat nyújtsa a városnak.”

    Az FE megvalósíthatósági tanulmányt készített az F1-es pálya és annak meglévő nyomvonala kapcsán. Azonban úgy tudni, hogy a Circuit Gilles Villeneuve nem biztos, hogy logisztikai szempontból ideális a szériának, mert annak új boxutcájának átépítését 10 nappal a júniusi F1-es Kanadai Nagydíjat követően elkezdik.