Címke: Monacói Nagydíj

  • Alonso kihasználná Verstappen és a Red Bull gyenge pontját: Kicsit inkonzisztens

    Alonso kihasználná Verstappen és a Red Bull gyenge pontját: Kicsit inkonzisztens

    Max Verstappen elárulta, a Monacói Nagydíj időmérőjének utolsó körében többször is érintette a falat az utolsó szektorban. Fernando Alonso az első kanyar közelsége ellenére lerajtolná a címvédőt, míg Charles Leclerc szerint a Ferrari jobban küszködött a bukkanókon, mint a többiek.

    Rendkívül izgalmasan alakult a Monacói Nagydíj időmérője. A Q3-ban többen is álltak az élen, és amikor már úgy tűnt, hogy Fernando Alonso szűk 11 év után ismét pole pozíciót szerezhet, Max Verstappen elorozta előle a sikert. A holland pilóta 84 ezreddel bizonyult gyorsabbnak ellenfelénél, míg a harmadik Charles Leclerc-nek 106-ot adott.

    Verstappen kicsavarta a pole-t Alonso kezéből az elképesztően izgalmas monacói időmérőn

    Verstappen nagyon a végén kezdte meg utolsó gyorskörét, és az első két szektor után ideje elmaradt a 41 éves versenyzőétől. A pálya utolsó szakaszán viszont megfordította az állást, így karrierje során először indulhat az élről a hercegségben. A címvédő elárulta, a végén rengeteg rizikót bevállalt, ami ezúttal kifizetődött számára.

    „Nagyon boldog vagyok – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – Tudtuk, hogy ez a hétvége küszködős lesz számunkra abban a tekintetben, hogy mindent összerakjunk. A tegnapi nem a legjobb kezdés volt, de úgy vélem, folyamatosan fejlődtünk és javultunk. Az időmérőn mindent bele kell adni, és kockáztatni kell. Az első szektorom nem volt ideális az utolsó körömben, szerintem az egyes kanyar kicsit óvatosra sikeredett. Utána tudtam, hogy el vagyok maradva, úgyhogy az utolsó szektorban mindent beleadtam, megcsíptem a falakat. Természetesen nagyon örülök, hogy itt először a pole-ban vagyok.”

    A Red Bullnak eddig a versenytempó volt az erőssége, így Verstappen joggal bízhat abban, hogy ha nem történik semmi rendkívüli, akkor megnyeri a futamot. „Szükségünk van egy tiszta rajtra, az első kanyarig nem megyünk sokat – fogalmazott. – Monacóban sok minden történhet, biztonsági autó, eső. Mindig van egy kis káosz, de szerintem a versenytempót illetően az autó gyors, úgyhogy ez nem probléma. Csak tisztán és nyugodtan kell menni.”

    Alonso amellett, hogy a két egymást követő pole pozíció rekordját is megdönthette volna, az első és az utolsó rajtelsőség közötti évek csúcsát is átadhatta volna a múltnak, hiszen már több mint 20 éve is előfordult, hogy az élről várta a piros lámpák kialvását. A kétszeres F1-es világbajnok ennek ellenére nem csalódott, és a győzelem a célja.

    „Jól érzem magam – jelentette ki. – Persze a pole pozíció sokat jelent itt, Monacóban, de ma Max kicsit gyorsabb volt. Kár érte, de a rajtrács első sora elég nagy dolog számunkra. Az utolsó szektor tűnik a legnagyobb gyengeségünknek a pályán. Meglátjuk, hogy holnap mit tudunk tenni a stratégia terén, hogy lesz-e bármilyen eső, de megpróbálunk nyerni.”

    Bár az Aston Martin szintén jól kezeli a gumikat, alighanem így is elmarad a Red Bull versenytempójától. Azonban ha Alonso valahogyan Verstappen elé kerül, akkor a 25 éves versenyzőnek kifejezetten nehéz dolga lesz, hiszen Monacóban nem könnyű előzni. A 32-szeres futamgyőztes szerint riválisa a rajtnál elkapható. „Az első kanyarig nincs sok, de idén általában jól rajtolunk, Max viszont kicsit inkonzisztens, úgyhogy talán a holnapi egyike lesz a rossz [rajtjainak]” – magyarázta.

    Forma-1, Fernando Alonso, Aston Martin, Monacói Nagydíj 2023, szombat
    Alonso lerajtolná Verstappent (Fotó: Aston Martin F1 Team)

    Pár perccel a Q3 vége előtt egy időre Leclerc is átvette a vezetést, de végül csupán a harmadik helyet tudta megszerezni. A monacói pilótának így nem lett meg a zsinórban harmadik pole pozíció hazai pályán, aminek nyilvánvalóan nem örül. A Ferrari pilótája úgy véli, hogy a pálya bizonyos pontjain kifejezetten rosszul viselkedik a kocsi.

    „Nem vagyok elégedett a harmadik hellyel, de meg kell néznünk, hogy mi a helyzet az autóval – kezdte. – Nagyon trükkös volt az időmérő, sokat szenvedtünk az autóval, különösen én. A bukkanókon kicsit jobban küszködünk a többieknél. A kvalifikáción kicsit élénkebb volt a kocsi, valamivel könnyedebben vezettem, és sikerült megszereznünk a harmadik pozíciót, miközben nagyon közel voltunk a pole pozícióhoz. Szóval örülök, de természetesen elsőnek kell lennem.”

    Leclerc-nek eddig csak rossz emlékei vannak a monacói futamokról, és még soha nem tudott dobogóra állni otthon. Bízik benne, hogy ez hamarosan változni fog. „Kicsit több szerencsére, mint a korábbi években, de ezt leszámítva nem tudom, hogy mi az előrejelzés – válaszolta arra a kérdésre, hogy mire van szüksége a győzelemhez. – Tegnap úgy tűnt, hogy talán lesz egy kis eső, úgyhogy ha ez lesz a helyzet, akkor bármi lehetséges. Mindenesetre én megpróbálom, és meglátjuk, hol fogunk kikötni.”

    Még nincs vége a drámának, változhat a top3 a monacói időmérő után

    Ami a szerencsét illeti, könnyen lehet, hogy Leclerc már most nehéz helyzetbe kerül a futamra. A sportfelügyelők ugyanis beidézték őt, miután a Q3 utolsó körében feltartotta Lando Norrist, aki így nem tudott javítani. Egyáltalán nem kizárt, hogy a hazaiak kedvencét három rajthellyel hátrasorolják, ez esetben Lewis Hamilton mellől indulna a hatodik helyről.

  • Még nincs vége a drámának, változhat a top3 a monacói időmérő után

    Még nincs vége a drámának, változhat a top3 a monacói időmérő után

    Rendkívüli izgalmakat nyújtott a Forma-1-es Monacói időmérő a pilóták, a csapatok, a pilóták és a szurkolók számára egyaránt. Azonban a Q3 után kialakult rajtsorrend még nem végleges, mert Charles Leclerc-nek jelenése lesz a stewardoknál.

    A Ferrari monacói pilótája a 3. helyet szerezte meg a hazai időmérője során, azonban az utolsó Q3-as próbálkozása után feltartotta a gyors körét teljesítő Lando Norrist az alagútban. A brit fiatalnak emiatt el kellett vennie a gázról a lábát, és így már nem is tudott javítani az addigi pozícióján.

    Ha az FIA bűnösnek találná Leclerc-t, és rajtbüntetéssel szankcionálnák őt, akkor a mögötte lévő Esteban Ocon örökölhetné meg a 3. helyét. Mögötte pedig Carlos Sainz és Lewis Hamilton is pozíciót nyerne egy 3 rajthelyes büntetés esetén.

    Verstappen kicsavarta a pole-t Alonso kezéből az elképesztően izgalmas monacói időmérőn

  • Verstappen kicsavarta a pole-t Alonso kezéből az elképesztően izgalmas monacói időmérőn

    Verstappen kicsavarta a pole-t Alonso kezéből az elképesztően izgalmas monacói időmérőn

    Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Monacói Nagydíj időmérőjén, miután Fernando Alonso, Charles Leclerc és Esteban Ocon is vezetett a Q3-ban. Sergio Pérez az utolsó helyről indul, mivel már a kvalifikáció elején összetörte az autóját.

    A három szabadedzés után eljött az ideje annak, hogy a csapatok és a pilóták mindent megmutassanak a Monacói Nagydíj időmérőjén. Bár a Red Bull döcögősen kezdte a hétvégét, a harmadik gyakorlás alapján nem toronymagasan, de a bikások tűntek a pole pozíció első számú várományosainak, ezzel együtt izgalmasnak ígérkezett a kvalifikáció.

    Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a mezőny tagjai kivétel nélkül lágyakon jöttek ki a Q1-ben. Az első próbálkozások után Max Verstappen állt az élre 1:13.784 másodperccel, 66 ezreddel megelőzve Sergio Pérezt, és 1 tizeddel a két lila szektorral kezdő Fernando Alonsót. A spanyol pilóta csapattársa, Lance Stroll szintén jól kezdett, ellentétben Carlos Sainzcal és a Mercedesekkel.

    Ezt követően a két McLaren állt az élre Lando Norris, Oscar Piastri sorrendben, és Csou Kuan-jü is megelőzte Verstappent. Szűk 7 perc után azonban Pérez óriásit hibázott, és a Sainte Devote-ban falnak csapta az autó bal oldalát. Ennek következtében megszakították a körözést, a mexikói pilóta számára pedig nagyon korán véget ért a kvalifikáció.

    Az újraindítás után 11:12 másodperc volt hátra a Q1-ből. A pálya folyamatosan gyorsult, így a sorrend igencsak megkavarodott. Alonso volt az, aki átvette a vezetést 1:12.886-tal, mögötte pedig a két Alpine állt, Verstappen csak a negyedik volt. A két AlphaTauri szintén sokat javított, hiszen közvetlenül a címvédő mögött álltak, megelőzve George Russellt.

    5 perccel a vége előtt Csou, Logan Sargeant, Pérez, Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg álltak kieső helyen. 2 perccel a leintést megelőzően a két Haas javított, így Piastri és Sainz került veszélybe, de az ausztrál újonc hamarosan gyorsult, így Valtteri Bottasnak kellett javítania. Ekkor már eldőlt, hogy Pérez lesz a huszadik, azaz utolsó, hiszen mindenki megelőzte őt.

    A végjátékban Hamilton és Sainz is veszélybe került, de végül mindketten megnyugtató módon továbbjutottak. Ellentétben Sargeanttel, Magnussennel, Hülkenberggel, Csouval és persze Pérezzel, akik nem vehettek részt a Q2-ben. Ami az élmezőnyt illeti, a falat egyszer megcsípő Verstappen végül 1:12.386-tal zárt az élen, mögötte viszont érdekes sorrend alakult ki, hiszen Cunoda Juki lett a második, Alexander Albon a harmadik.

    A Q2 első próbálkozásai után Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, a holland pilóta 1:12.038 másodpercet autózott. Mögötte Pierre Gasly, Alonso volt a sorrend, a francia versenyző 131, míg az Aston Martin világbajnoka 184 ezreddel maradt el. A Ferrarikat Esteban Ocon is megelőzte, míg a Mercedesek csak a tizedik, illetve a tizenegyedik helyen kezdtek.

    Hamilton aztán javított, de csak a kilencedik helyre sikerült feljönnie, míg Alonso megelőzte Gaslyt. Verstappen erre válaszul tovább növelte előnyét, és a hétvége során először bement 1:12 alá. 6 és fél perccel a vége előtt Bottas visszaelőzte Hamiltont, így ismét a két Mercedes állt a továbbjutás, illetve a kiesés határán.

    Russell aztán jelentősen gyorsult, és 243 ezredes lemaradásban feljött a harmadik helyre, Hamilton viszont csak a tizedik pozíciót tudta visszaszerezni, ám a rádiózásából kiderült, hogy műszaki hibával küszködik. Ezt követően Leclerc 4 ezreddel megelőzte Alonsót, így 195 ezredes hátrányban feljött a második helyre.

    2 perccel a vége előtt Hamilton, Stroll, Bottas, Albon és Nyck de Vries voltak veszélyben, de Norris is bajba került, mivel a Tabacban a falhoz csapta az autót. Bár tovább tudott menni, de csak a bokszba hajtott, így nem tudott tovább harcolni a kiesés ellen. Igaz, nem is kellett, ugyanis a mögötte lévők közül csak Hamilton tudott javítani, így honfitársa a tizedik helyen zárt. Mögötte Piastri, De Vries, Albon, Stroll és Bottas lett a búcsúzók sorrendje.

    A Q3-ban Verstappen még az első háromban sem volt az első próbálkozások után. Alonso 1:11.706-tal állt az élre, 29 ezreddel megelőzve Sainzot, és további 24-gyel Leclerc-t, a címvédő lemaradása pedig 396 ezred volt. és még az első körét elrontó Russell is megelőzte. Mögöttük Ocon, Gasly, a használt gumikon lévő Hamilton, Cunoda és a kör nélküli Norris volt a sorrend. A McLaren azonban így is remek munkát végzett, hiszen ezt követően ki tudták engedni a 23 éves pilótát.

    Verstappen aztán javított, és 52 ezreddel átvette a vezetést Alonsótól, Hamilton pedig további 19 ezredes lemaradással feljött a harmadik pozícióba. Ekkor azonban jött Ocon, aki 1:11.553-mal megelőzte Verstappent. Gasly a hetedik, Norris pedig a kilencedik helyre jött fel.

    Az utolsó próbálkozások után aztán megint átalakult a sorrend: egy ideig úgy tűnt, hogy Alonsóé lesz a pole, ám az utolsó pillanatban Verstappen 1:11.365 másodperces körének köszönhetően 84 ezreddel megelőzte őt. Leclerc lett a harmadik, míg Ocon a negyedik helyen végzett, mögöttük Sainz, Hamilton, Gasly, Russell, Cunoda és Norris lett a sorrend.

    A Monacói Nagydíj időmérőjének végeredménye

  • Egyedi fejlesztési stratégiát választott a Ferrari

    Egyedi fejlesztési stratégiát választott a Ferrari

    A Ferrari a Red Bull tavalyi fejlesztési stratégiáját tervezi lemásolni. Az olaszok csapatfőnöke, Frédéric Vasseur ugyanis megerősítette, hogy minden egyes versenyre fognak valami újítást hozni az SF-23-ra.

    A többi csapathoz hasonlóan a Ferrari is hozott olyan fejlesztéseket a Monacói Nagydíjra, amik normál esetben már az Emilia Romagna Nagydíjon bemutatkozhattak volna. A Vörösök a soron következő Spanyol Nagydíjra pedig már az első komolyabb fejlesztési csomagjukkal fognak megérkezni, amivel csökkenteni szeretnék a Red Bull-lal szemben lévő hátrányukat.

    Az egyik Ferrari már megnézte a falat, míg Verstappen magára talált

    Vasseur szerint ennek ellenére nem szabad túl sokat várni a barcelonai hétvégétől, mivel ez a csomag is csupán az SF-23 fejlesztésére szolgál.

    „Nem terveztünk Monacóba újításokat hozni, mert itt mindig trükkösek a körülmények” – nyilatkozta a francia szakvezető. – Ezen a hétvégén az autó jó beállítása a legfontosabb, minden évben erre összpontosítunk ezen a helyszínen.”

    „Azonban ezek az elemek normál esetben már Imolában felkerültek volna az autóra. Barcelonában pedig egy újabb komolyabb lépéssel tervezünk még előrébb lépni. Monacóban nem egyszerű feladat újításokat tesztelni, de ha már Imolára kész voltak az elemek, hülyék lennénk nem feltenni azokat az autóra már a következő hétvégén.”

    Ugyan a Spanyol Nagydíjra várhatóan egy nagyobb fejlesztési csomag érkezik majd, Vasseur elmondása szerint egy ideig nem terveznek ehhez hasonló, nagyobb volumenű fejlesztéseket.

    „Minden versenyre viszünk majd kisebb újításokat” – folytatta a Ferrari csapatfőnöke. – Nem szeretném azt mondani, hogy ehhez hasonló csak Barcelonában lesz, és sehol máshol. Montreálra, Silverstone-ra és Ausztriára is kisebb fejlesztésekkel készülünk. Az a tervünk, hogy minden egyes versenyre viszünk majd egy kisebb-nagyobb újítást.”

    Vasseur azt is hozzátette, hogy a részükről ez lesz a legkifizetődőbb taktika, ha egyáltalán nem lesz esélyük a világbajnoki címek megszerzésére.

    A Ferrari és a Mercedes lubickolt, míg a Red Bull vakarta a fejét az első szabadedzésen

  • Russell és az AlphaTauri-pilóta szabálytalansága is büntetést vont maga után

    Russell és az AlphaTauri-pilóta szabálytalansága is büntetést vont maga után

    George Russellt és Cunoda Jukit is gyorshajtáson kapták a bokszutcában a Monacói Nagydíj második szabadedzésén. A sportfelügyelők mindkét esetben szankcionáltak, de a japán versenyző kihágása jóval súlyosabb büntetést ért.

    Ahogyan az általában lenni szokott, a mezőny nem úszta meg incidensek nélkül a Monacói Nagydíj első napját. A legrosszabbul Alexander Albon és Carlos Sainz jártak, hiszen előbbi az első, utóbbi a második szabadedzésen törte össze az autóját. Rajtuk kívül mások is találkoztak a fallal, ketten pedig szabálytalanságot követtek el, amire az FIA le is csapott.

    A Ferrari és a Mercedes lubickolt, míg a Red Bull vakarta a fejét az első szabadedzésen

    A kora délutáni gyakorláson senki sem renitenskedett, utána viszont George Russell és Cunoda Juki is: a két pilóta hasonló módon sértette meg az előírásokat, ám a büntetés súlyossága nagyságrendileg különböző volt. Mindez persze az adatok alapján nem véletlen, hiszen míg a brit pilóta épphogy átlépte a határokat, az AlphaTauri versenyzője valósággal átszakította a képzeletbeli kerítést.

    Ami Russellt illeti, az egyszeres F1-es futamgyőztes a tréning utolsó 10 percében, 17:52-kor 60,2 km/h-val hajtott a bokszutcában. Ezzel 0,2 km/h-val túllépte a sebességlimitet, amely Monacóban a szűk bokszutca miatt kevesebb, mint a legtöbb más pályán. Az eset miatt az ilyenkor bevett módszer szerint a Mercedest büntették meg, de az összeg inkább csak jelképes, hiszen 100 euróról, azaz mintegy 37 ezer forintról van szó.

    Az egyik Ferrari már megnézte a falat, míg Verstappen magára talált

    Cunoda ennél sokkal nagyobb mértékben hágta át a szabályokat, hiszen pár perccel korábban, 17:40-kor 76,2 km/h-val hajtott be a bokszba, vagyis több mint 25 százalékkal lépte át a sebességhatárt. Ennek megfelelően az AlphaTaurit jóval súlyosabb büntetésben részesült: a faenzai alakulatnak 1000 eurót kell befizetnie, a 23 éves versenyző pedig figyelmeztetésben részesült.

    Mindez egyébként közvetlenül azt követően történt, hogy Cunoda megcsípte a falat az alagút utáni sikán bejáratánál a bal első kerekével, aminek következtében defektet kapott, és egyéb sérülések is keletkeztek a kocsin. Mint kiderült, a harmadéves pilóta nem kapcsolta be a sebességszabályozót, amely automatikusan 60 km/h-ra lassítaná le az autót. Az FIA közleménye azt is hozzáteszi, hogy Cunoda megértette a helyzetben rejlő veszélyforrást.

  • Hamilton „osztott-szorzott”, és elmondta milyennek érezte az átalakított Mercedest

    Hamilton „osztott-szorzott”, és elmondta milyennek érezte az átalakított Mercedest

    Lewis Hamilton nagyra értékelte Monacóban a Mercedes erőfeszítéseit, és megosztotta első benyomásait az átalakított autóról.

    Ugyan a fejlesztési csomagot az Emilia Romagna Nagydíjra szánta a csapat, ám az eseményt törölni kellett az áradások miatt. Így a csillagosok amellett döntöttek, hogy Monacóban teszik fel az autóra az újításaikat.

    A W14-re új felfüggesztés, padlólemez és kasztni elemek is kerültek, mindemellett feladta az alakulat a zero-pod elvet, és átalakította az oldaldobozait is.

    A hétszeres világbajnok jobban érezte magát az autóban, míg csapattársa nemigen találta a közös hangot a konstrukcióval. A 38 éves versenyző kihangsúlyozta, örömteli napot zárt a csapattal.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton – Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas

    „Összességében, csodálatos napom volt. Nagyon élveztem a vezetést. Köszönetet akarok mondani mindenkinek a gyárban, mert egy autót tervezni, építeni és fejleszteni nem könnyű feladat. Mindenki rengeteg időt és órát fektetett abba, hogy most itt lehessünk. Örülök, hogy sikerült a pályán kipróbálnunk a dolgokat, sok adatot gyűjtöttünk. Ez a helyszín ugyan nem legmegfelelőbb a fejlesztések tesztelésére, de az autó összességében jól viselkedett. Kár, hogy az elejéhez nem voltunk olyan közel, viszont határozottan éreztem a fejlődést. Hálás vagyok ezért mindenkinek” – osztotta meg első benyomásait Hamilton.

    Ugyanakkor a hétszeres világbajnok azt is elárulta, hogy még mindig van olyan terület, ahol sokat kell javulniuk.

    „Van ilyen, és számomra világos hol van ez a teljesítményhiány. Az eligazításon beszélünk majd erről, megpróbálunk kitalálni valamit, hogy javítsunk a helyzeten. Remélhetőleg egy olyan alapot sikerül lefektetnünk, amire később építkezhetünk.”

  • Sainz állítja, hogy nem töri meg a pénteki baleset

    Sainz állítja, hogy nem töri meg a pénteki baleset

    A Ferrari spanyol pilótájának jónak kinéző napját beárnyékolta, hogy az uszodánál lévő második sikán jobbosánál hozzányomta a kerekét a falhoz, és ettől balesetet szenvedett.

    Carlos Sainz a Monacói Nagydíj pénteki edzésnapján jó iramot diktált, az első tréningen az 1., a másodikon a 3. helyen zárt úgy, hogy közel maradt Max Verstappenhez és csapattársához, Charles Leclerc-hez. Negyedórával a második edzés vége előtt történt az említett karambol, viszont úgy érzi, ettől nem siklik ki a hétvégéje.

    „Nagyon kis baleset volt, hogy őszinte legyek. Megcsíptem a falat a belső oldalon. Tipikus monacói eset, egyszerű tévedés. Kár érte, mert többletmunkát adtam a szerelőknek” – nyilatkozta a pénteki nap után.

    „Egész nap megvolt az önbizalmam és a jó tempóm, egy apró tévedés az egyik kanyarban nem fogja befolyásolni ezt.”

    A pénteki eredmények azt sugallták, hogy a Ferrari valóban kihívója lehet a 2023-ban eddig minden futamot megnyerő Red Bullnak a különleges utcai pályán. Sainz lát esélyt az első rajtsor megszerzésére az időmérőn, ahonnan eléggé megnőne a vörösök győzelmi esélye.

    „Úgy gondolom, jó úton járunk, hogy legalább támadjunk ezért. A Red Bull változatlanul gyors, ők végeztek az élen. De közelebb vagyunk hozzájuk, mint más hétvégéken, és reméljük, hogy legalább megdolgoztatjuk őket a pénzükért. Mindazonáltal kemény dió lesz” – fogalmazott.

    Leclerc arról beszélt, hogy nem érezte tökéletesnek az autóját, ezért dolgoznia kell a csapatnak a javulás érdekében.

  • Verstappen nem a csapattársától tart a legjobban a hétvégén

    Verstappen nem a csapattársától tart a legjobban a hétvégén

    Max Verstappen a pénteki napon elárulta, melyik versenyzőktől tart a legjobban a Monacói Nagydíjon.

    A Red Bull már előre figyelmeztette a szurkolóit arra, hogy nem lesz könnyű dolguk a hétvégén a hercegségben. A Mercedes fejlesztésekkel felvértezve érkezett meg a helyszínre, míg a pálya karakterisztikája nagyon kedvez a Ferrarinak. Ugyanakkor az idén feltámadó Aston Martint sem szabad elfelejteni.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az első szabadedzésen nem találta a ritmust a holland pilóta, és az autó beállításaival sem volt elégedett. A második gyakorlást ugyan megnyerte, ám a kétszeres világbajnok szerint ennél többre van szükségük, ha nyerni akarnak vasárnap.

    „A második szabadedzés sokkal jobban sikerült, mint az első, az autó sokkal versenyképesebb volt. A Ferrarihoz képest még mindig nem vagyunk olyan hatékonyak a kerékvetők és a bukkanók tekintetében. Ezen dolgoznunk kell holnap, mert láthatóan nagyon közel vagyunk egymáshoz. Az Aston Martin is ott van, kell valami plusz, hogy előttük maradjunk. Délután az autót jobban lehetett vezetni, és a falhoz is közelebb lehetett menni vele. Összességében nehezen kezdődött a nap, de a vége jól sikerült” – fogalmazta mag gondolatait Verstappen.

  • Hamilton ismét döbbenetet okozott, ezúttal a fogaival sokkolta a paddockot

    Hamilton ismét döbbenetet okozott, ezúttal a fogaival sokkolta a paddockot

    Lewis Hamilton nem csak ékszereivel és ruházatával hívta fel legutóbb a figyelmet az F1-es paddockban.

    Az FIA és a hétszeres világbajnok sokáig nem tudott megegyezni az ékszerviseléssel kapcsolatban. Tavaly ugyanis az új versenyigazgatók leporolták a szabályokat, és előszeretettel alkalmazták azokat. Így a versenyzők az autóban már nem viselhetnek ékszereket, és az alsóneműjük is speciális, tűzálló anyagból készülhet.

    Ám a Mercedes pilótája jelezte, hogy vannak olyan testékszerei, amit nem tud csak úgy eltávolítani. Így a tavalyi szezon során ment egyeztetés a felek között, sőt a Mercedes meg is büntették Szingapúrban. 

    Ugyanis Hamilton eltávolíttatta az orrából a piercinget, ám az elfertőződött és vérhólyagos lett. Így a további komplikációk elkerülése végett egy helyettesítő darbot kellett viselnie. Ám a Szövetség ezt nem nézte jó szemmel, így a csapatnak kellett fizetnie.

    A 38 éves versenyző tavaly többször próbálta kifejezni véleményét az üggyel kapcsolatban, így a sajtónapokon több órával a kezén és láncokkal a nyakában jelent meg.

    Ám a tegnapi napon egy szokatlan „ékszer” is előkerült a világbajnok repertoárjából. A paddockban ugyanis aranyfogakkal jelent meg, és úgy üdvözölte csapatát.

    Az aranyfogak viszont nem véglegesek, a „bemutató” után a versenyző zsebre tette az darabokat. Ugyanakkor azt elárulta, hogy jövőben szívesen részt venne egy ilyen beavatkozáson.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mark Sutton (@f1sutton) által megosztott bejegyzés

  • A Ferrari és a Mercedes lubickolt, míg a Red Bull vakarta a fejét az első szabadedzésen

    A Ferrari és a Mercedes lubickolt, míg a Red Bull vakarta a fejét az első szabadedzésen

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    A fejlesztésekkel és új festésekkel felvértezett mezőny a múlt heti elmaradt verseny után ismét pályára lépett. A versenyzők szinte azonnal kihajtottak a pályára, hogy felvegyék a szűk utcai pálya ritmusát.

    Az első mérvadó időt Charles Leclerc autózta, mögé csapattársa, Carlos Sainz és Fernando Alonso zárkózott fel.

    Max Verstappen ugyanakkor nem kezdte jól a gyakorlást, panaszkodott is csapatának, hogy ilyen beállításokkal előbb-utóbb falnak megy, ezért módosítsanak. A Red Bull a boxba hívta a holland versenyzőt, és meg is kezdte a munkálatokat.

    Logan Sargeant autója az alagútban kezdett lassulni. Az amerikai versenyző jelentette az esetet a csapatnak, akik arra kérték, próbáljon meg visszajutni a boxba. Az újonc pilótának sikerült abszolválnia a feladatot, így nem került elő a sárga zászló a szakaszon. Sargeant szerint az abroncsok nem kerültek fel megfelelően az autóra. Az amerikainak igaza lett, így a stewardok vizsgálni fogják az esetet.

    Fél óra elteltével Lewis Hamilton állt az élen, őt Carlos Sainz és Lando Norris követte. A negyedik helyre esett vissza Max Verstappen, míg mögötte Charles Leclerc, Fernando Alonso, Alex Albon, Sergio Pérez, Yuki Tsunoda és Oscar Piastri került be még az első 10-be.

    Nico Hülkenberg az alagútból kijövet meglátogatta a falat, és bemutatott egy fél piruettet. A német versenyző hátsó abroncsa bánta a dolgot, de vissza tudott menni a boxba. Ugyanakkora a versenyirányítás piros zászlót rendelt el. Így a pilóták igyekezhettek vissza a garázsukba.

    Alex Albon azonban nem volt ilyen szerencsés. Az első kanyarból kijövet összecsomagolta az autóját. A térdét beütötte, majd utána közölte a csapattal, hogy minden rendben van vele. A piros zászló ismét előkerült, és így véget is ért az első szabadedzés.

    A leggyorsabb köridőt Carlos Sainz produkálta, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. Mögöttük az első 10-be még Sergio Pérez, Charles Leclerc, Max Verstappen, Lando Norris, Esteban Ocon, Lance Stroll és Alex Albon került be.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb kör Időkülönbség Megtett körök száma
    1 Carlos Sainz Ferrari 1:13.372 26
    2 Fernando Alonso Aston Martin 1:13.710 + 0.338 28
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:14.035 + 0.663 27
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:14.038 + 0.666 27
    5 Charles Leclerc Ferrari 1:14.093 + 0.721 24
    6 Max Verstappen Red Bull 1:14.244 + 0.872 26
    7 Lando Norris McLaren 1:14.467 + 1.095 25
    8 Esteban Ocon Alpine 1:14.585 + 1.213 29
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:14.653 + 1.281 28
    10 Alexander Albon Williams 1:14.666 + 1.294 32
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:14.718 + 1.346 29
    12 Kevin Magnussen Haas 1:14.725 + 1.353 29
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:14.820 + 1.448 29
    14 Pierre Gasly Alpine 1:14.866 + 1.494 30
    15 George Russell Mercedes 1:15.066 + 1.694 24
    16 Nyck de Vries AlphaTauri 1:15.083 + 1.711 33
    17 Oscar Piastri McLaren 1:15.192 + 1.820 32
    18 Logan Sargeant Williams 1:15.557 + 2.185 30
    19 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:15.684 + 2.312 25
    20 Nico Hülkenberg Haas 1:15.785 + 2.413 17