Címke: Monacói Nagydíj

  • Ricciardo kifakadt a Red Bullra

    Ricciardo kifakadt a Red Bullra

    Daniel Ricciardo szerint a Red Bull „idióta hibája” miatt nem tudott beavatkozni a hercegségi pole-ért folyó küzdelembe.

    Az ausztrál pilóta tavaly pole-ról indult Monacóban, a Red Bull jó teljesítményét látva pedig abban reménykedett, hogy ismét harcban lehetnek az első helyért. Végül azonban meg kellett elégednie az ötödik hellyel, miután csapata forgalomba engedte ki a Q3-ban.

    „Tudtuk, hogy már a kivezető körön is keményen kell majd nyomnunk, hogy megfelelően fel tudjuk melegíteni a gumikat” – kezdte Ricciardo. „De lényegében forgalomba jöttünk ki, az utolsó mért köröknél nem tudtam rendesen teljesíteni a kivezető köröm. Úgy tűnt, hogy mögöttem Pérez csak 20 másodperccel később jött, így nem is értem, miért nem abba az űrbe engedtek ki. Miért kellett forgalomba kimennünk, amikor pontosan tudtuk, hogy kemény kivezető körre lesz szükség… elég nyilvánvaló baki. Nem tudom, miért nem vártuk meg a tiszta pályát; hacsak nem az időmérő utolsó percében voltunk, és másként nem értem volna fel, de nem hiszem, hogy ez volt a helyzet. Szerintem a világ minden ideje ott volt előttünk, de úgy fest, sikerült elkövetnünk egy idióta hibát.”

    Ricciardónak tavaly sem ment minden terv szerint Monacóban, miután a Red Bull kerékcserés bakiját követően elvesztette a győzelmet Lewis Hamiltonnal szemben. Idén meglett volna az esély ennek kárpótlására, ám a csapat ismét kulcshelyzetben remegett meg.

    „Monaco intenzitása úgy tűnik, néha koncentrációvesztéssel és elég egyértelmű hibákkal jár együtt” – folytatta az ausztrál. „Természetesen ezek nem szándékosak, de frusztrálnak. Túlzottan alulteljesítettünk, és ez az a verseny, ahol alkalmunk lenne ennél sokkal többet kihozni magunkból. Mindenkivel felvehettük volna a versenyt, de ez most már semmit nem jelent, mert nem értünk fel oda. Nagyon messze volt még a határ, ez az igazán frusztráló. Pont itt nem szabadna buta vagy egyszerű hibákat vétened. Itt a szombatot kellene a vasárnap elébe helyezni, és pont ma sikerült hibáznunk.”

  • Monacói Nagydíj – Räikkönen nyerte az időmérő edzést

    Monacói Nagydíj – Räikkönen nyerte az időmérő edzést

    A Ferrarival versenyző Kimi Räikkönen nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő rajtolhat az élről a vasárnapi futamon.

    A 37 éves finn versenyzőnek ez pályafutása 17. pole pozíciója – legutóbb 128 futammal ezelőtt, a 2008-as Francia Nagydíjon indulhatott az első rajtkockából.

    Räikkönen mögött csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető német Sebastian Vettel végzett másodikként, míg a harmadik helyről Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája rajtolhat.

    A háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton az időmérő második szakaszában búcsúzott, és csak a 14. helyről vághat majd neki a futamnak.

    A 78 körös Monacói Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

     

  • Forgalmi dugóra számít a Pirelli

    Forgalmi dugóra számít a Pirelli

    A Pirelli szerint a szükséges két melegítőkör a megszokottnál is nagyobb forgalmat fog generálni a Monacói Nagydíj időmérőjén.

    A Pirelli az elérhető leglágyabb keverékeket vitte Monacóba, de a csütörtöki szabadedzések tanúsága szerint még az ultralágy is képes lenne végigbírni a 78-körös versenyt, annyira alacsony a gumikopás.

    Ennek hátránya, hogy az abroncsok nehezebben melegszenek fel: Valtteri Bottasnak például a megfelelő hőmérséklet elérésére „jó néhány” körre szüksége volt. Mivel előzni szinte lehetetlen a hercegség szűk utcácskáin, az időmérő során a gyorskör kivitelezéséhez szükséges néhány másodpercnyi üres teret nagyon nehéz lesz megtalálni, különösen két melegítőkör esetén. Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke ennek megoldásában látja a szombati nap kulcsát.

    „Néhány csapat ezt a taktikát használta Szocsiban is: egy plusz előkészítő kört” – mondta Isola.

    „Valószínűleg ugyanez lesz a helyzet a mostani időmérőn is. Egy kivezető és egy előkészítő körrel 100%-ban biztosak lehetnek benne, hogy az első és hátsó gumik is elérték a kívánt hőmérsékletet, így kihozhatják a maximum teljesítményt a gumikból. Lehetséges persze az is, hogy valaki már az első kört megnyomja, de ez nem tanácsos. Ez viszont azt is jelenti, hogy több autó és nagyobb forgalom lesz a pályán; a gyorskörnek megfelelő pillanat kiválasztása nagyon fontos lesz.”

  • Jenson Buttont 15-helyes büntetéssel sújtották

    Jenson Buttont 15-helyes büntetéssel sújtották

    A technika nem kegyelmezett Jenson Button visszatérése alkalmából sem, a britnek ugyanis motorproblémák miatt 15-helyes rajtbüntetést kell majd letöltenie a Monacói Nagydíjon.

    Button 20. rajtpozíciója így tulajdonképpen borítékolható is (hacsak valami hatalmas, a Spanyol Nagydíjhoz fogható időmérős csoda nem történik). A Honda szombat reggel jelentette be,hogy a brit autóján a csütörtöki szabadedzést követően MGU-H-val kapcsolatos problémákat észleltek, így az MGU-H-t és a turbót is ki kellett cserélni. Miután mindkettő alkatrész már az idei ötödik volt, a büntetés nem maradhatott el.

    Button első és egyetlen idei versenye senkit ne tévesszen meg, a szabályok ugyanis az autókra vonatkoznak, nem a versenyzőkre, az Alonso eddigi motorproblémáiból származó számarányok tehát nem nullázódtak le.

    Stoffel Vandoorne sem úszta meg a hétvégét cserék nélkül: a belga új belsőégésű motort, MGU-K-t, MGU-H-t és turbót kapott, habár a Honda szerint ez előre tervezett lépés volt. Ezek közül a legtöbb már megjárta az előző versenyhétvégéket, így nem jár értük büntetés; csak az MGU-K volt vadonatúj, de az pedig egyelőre csak az idei harmadik eleme volt Vandoorne-nak, ami szintén a szabályok adta kereteken belül van.

  • A Ferrari egy 16 éves negatív sorozatot szakítana meg Monacóban

    A Ferrari egy 16 éves negatív sorozatot szakítana meg Monacóban

    Sebastian Vettel dominálta a csütörtöki edzésnapot Monacóban, emiatt bizakodóvá vált, ráadásul a csapat számára is nagyon fontos lenne az idei siker, ugyanis 2001 óta nem tudnak futamot nyerni a hercegségben.

    Azon kívül, hogy nem nyertek futamot, még sok balszerencse is érte az olaszokat az elmúlt bő másfél évtizedben, íme néhány emlékezetes pillanat:

    2002: Schumacher „csak” második lett.
    Azok után, hogy 2001-ben a német világbajnok tudott nyerni, sokan arra számítottak, hogy a következő évben is ez fog történni. Az időmérőn a harmadik helyet szerezte meg. A rajtnál az élről induló Montoya beragadt, Coulthard elment mellette. A Ferrari egy elé vágásos taktikát próbált meg Schumacherrel a Williams ellen, ami sikerült, azonban a McLaren egyből reagált erre és egy nagyon gyors boxkiállással sikerült visszajönni a Ferrari elé. Közben Montoya technikai hiba miatt kiesett. Schumacher és Coulthard nagyot harcoltak a győzelemért, végül a skót örülhetett.

    2004: Baleset az alagútban
    Schumacher csak az ötödik helyet szerezte meg az időmérőn, viszont a verseny elején szépen lépkedett előre. Fernando Alonso balesete miatt bejött a Safety Car, ekkor már vezette a versenyt, és taktikailag is nagyon jó helyzetben volt. A biztonsági autó még a pályán volt, amikor az alagútban összeütközött Montoyával, aminek következtében az autó elejét összetörte, vissza gurult a boxba, de a versenyt már nem tudta folytatni.

    2006: A Rascasse eset
    A hétszeres világbajnok megfutotta a leggyorsabb kört az időmérő edzésen. Viszont a Rascasse kanyarban szélesen fordult, emiatt nem tudta bevenni a kanyart és megállt a pályán, ezzel gyakorlatilag bebiztosította az első rajtkockáját. Megoszlanak a viták arról, hogy mennyire volt szándékos a német versenyző megmozdulása. Az FIA is elég gyanúsnak találta azt a manővert, ezért Schumachert kizárták az időmérőről és csak a boxból rajtolhatott. Ezzel gyakorlatialg el is szállt minden esélye, hogy megnyerje a futamot.

    2008: Massa elszalasztott lehetősége
    Felipe Massa uralta az időmérő edzés mindhárom szakaszát, így magabiztosan szerezte meg a polet. Az esős körülmények miatt Massa a verseny első harmadában Sainte Devote kanyarban megpördült ami miatt elveszítette a vezető helyét Robert Kubicával szemben. Hamilton egy remek taktikával mindketteküket megelőzte. Később vissza tudta venni a második helyet, és támadta a brit versenyzőt az első helyért. Hamilton jól alkalmazkodott a körülményekhez, így megnyerte a versenyt. A futam vége felé Kubica ismét Massa elé került, így a poleból indulva csak harmadik lett a brazil.

    2010: Alonso autótörése a Massenet-ben
    Alonso nyerte mindkét csütörtöki szabadesést, emiatt joggal bizakodhatott a hétvégét illetően. Azonban rémálom szerűen folytatódott a hétvégéje. A szombat reggeli harmadik edzésen a Massenet kanyarban csúnyán odacsapta a Ferrariját, olyan súlyos sérülést szenvedett az autó, hogy az időmérőn sem tudott részt venni. A futamon végül hatodik helyen ért célba.

    2011: Alonso és Vettel szoros csatája
    Vettel magabiztosan nyerte az időmérőt, és a futamon is magabiztosan vezetett, amikor egy nagyon lassú kerékcserét teljesített, ráadásul egy félre értés miatt kopott abroncsokat kapott. A rosszabb gumik miatt Alonso elkezdett felzárkózni rá, de jött egy piros zászlós fázis, ami lehetővé tette a Red Bull számára, hogy új gumikat tegyenek fel az autóra. Végül Vettel és Alonso egy másodpercen belül érkezett a célba, a német ünnepelhetett.

    A Ferrari eredményei Monacóban a 2001-es siker óta:
    2002 – Schumacher 2. / Barrichello 7.
    2003 – Schumacher 3. / Barrichello 8.
    2004 – Schumacher DNF / Barrichello 3.
    2005 – Schumacher 7. / Barrichello 8.
    2006 – Schumacher 5. / Massa 9.
    2007 – Massa 3. / Räikkönen 8.
    2008 – Räikkönen 9. / Massa 3.
    2009 – Massa 4. / Räikkönen 3.
    2010 – Massa 4. / Alonso 6.
    2011 – Alonso 2. / Massa DNF
    2012 – Alonso 3. / Massa 6.
    2013 – Alonso 7. / Massa DNF
    2014 – Räikkönen 12. / Alonso 4.
    2015 – Vettel 2. / Räikkönen 6.
    2016 – Vettel 4. / Räikkönen DNF

  • Charles Leclerc a pole-ban, Monacóban!

    Charles Leclerc a pole-ban, Monacóban!

    Charles Leclerc hazai pályán a pole pozícióba kvalifikált a Formula 2 monacói fordulóján. Noha egy ideig nem lehetett biztos benne, mert vizsgálták a versenybírák.

    A Ferrari junior versenyzője 1:19.309-es idővel szerezte meg a legjobb pozíciót a mai első futam rajtjára. A második helyről az ART Grand Prix-s Alexander Albon rajtolhat majd, míg a harmadik és negyedik helyet a DAMS-os Oliver Rowland , valamint a Russian Time-os Artem Markelov szerezte meg.

    Az időmérő végén Nobuharu Matsushita összetörte autóját az uszodánál. Legjobb időeredménye egyébként az ötödik rajthelyet jelenti számára.

    A McLaren juniorja, Nyck de Vries a nyolcadik helyre kvalifikált, de barcelonai, Antonio Fuocoval való ütközése miatt büntetést kapott erre a hétvégére és csak két hellyel hátrábbról vághat majd neki a futamnak.

    Az F2 monacói első futamára, ma, 11:30-kor kerül sor.

  • Mercedes: egyelőre nem értik a visszaesés okát

    Mercedes: egyelőre nem értik a visszaesés okát

    A vártnál kevésbé laza péntek elé néz a Mercedes, miután a Monacói Nagydíj második szabadedzésén hirtelen a középmezőnybe csúsztak.

    Lewis Hamilton még az élen végzett az első szabadedzésen, ám délután, melegebb körülmények között csak a nyolcadik helyet tudta megkaparintani, míg csapattársa, Valtteri Bottas éppen, hogy elcsípte a tizedik helyet. Mindketten több mint egy másodperccel maradtak le az edzést megnyerő Sebastian Vettel mögött.

    „Nem tudom [megmagyarázni az eredmény okát], mert nem értem” – vallotta be Hamilton. „A P1 nagyon jó volt, az autót remek érzés volt vezetni, majd hirtelen ég és föld lett a különbség a P2-ben. Valamilyen okból kifolyólag nem tudtuk működésre bírni a gumikat, sokat csúszkáltunk. Rengeteg munka vár ránk, amíg megtaláljuk ennek okát, de bízom a srácokban. Nem tudom, hogy a beállítással voltak-e bajok; egyszerűen a gumik nem voltak jók. Nem tudom, miért nem működtek.”

    A csapatnak természetesen jól jön most az extra pihenőnap.

    „Szombatra kell csak előrukkolnunk egy megoldással” – folytatta Hamilton. „Több idejük lesz így a srácoknak az autón dolgozni, egy éjszaka helyett két napra lehet elosztani a feladatokat.”

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója a beállításokat okolja.

    „Miután a reggeli edzés mindkét versenyző számára remekül sikerült, délután valamiért szenvedni kezdtünk” – magyarázta. „Nyilvánvalóan rossz irányba indultunk el a beállításokkal a szünet alatt. Holnap végigrágunk mindent, hogy szombatra helyére rázzuk a dolgokat.”

  • Túl magas a rázókő, bírálják a pilóták

    Túl magas a rázókő, bírálják a pilóták

    Sok pilóta nem tetszését fejezte ki a módosított rázókő miatt, amit a 16-os kanyarban az uszoda kijáratánál alakítottak át.

    Erre az átalakításra azért volt szükség, hogy megakadályozzák az esetleges sikán levágásokat. Korábban ebben a kanyarban egy, nagyobb rázókő volt, de idénre a rázókő mellé egy jóval nagyobb méretű sárga elemet is elhelyeztek, amit sokan csak „agresszív” rázókőnek vagy ugratónak hívnak.

    Ennek a változtatásnak viszont a versenyzők egy része nem örült.

    „Ez olyan mint egy ugrató, amire ha ráhajtasz, a falban kötsz ki.” – mondta a Haas pilótája, Romain Gorsjean.

    „Korábban itt csak egy, nagyobb rázókő volt, amin már időt lehetett veszíteni, éppen ezért ért meglepetésként, amikor megláttuk az újítást.”

    A Force Indiás Sergio Perez így reagált erre: „Wow! Nem volt elég nagy a korábbi? Nagyobb autók, nagyobb rázókövek…” –
    mondta ironikusan.

    „Ez már túl nagy. Nem hiszem, hogy erre szükség volt. A korábbi rázókő is bőven elég volt.”

    „Ha az előzőt eltaláltad, akkor a falban kötöttél ki. Ha ezt találod el, akkor valószínűleg a lelátón kötsz ki.”

    Lewis Hamilton sem boldog az újítástól.

    „Nagyon nagy tempóval érkezünk abba a kanyarba. Megnézve Max tavalyi balesetét, nem látom értelmét, hogy azt idénre miért tették oda.”

    Jolyon Palmer azonban más véleményen van.

    „Ez nem egy fal, mint ami a legtöbb kanyarban van. Szóval inkább ez legyen, mint egy szalagkorlát.”

  • Röviden: Bemutatkozott a Haas új festése

    Röviden: Bemutatkozott a Haas új festése

    A Monacói Nagydíjon már új festésű Haas autókkal köröz Romain Grosjean és Kevin Magnussen.

    A színösszeállítás hasonló maradt a korábbihoz, az eddigi piros részek is szürkék lettek. Az autók festése ilyen is marad a szezon hátralévő részére.

  • Nico Rosberg a Monacói Autóklubnak szeretne dolgozni?

    Nico Rosberg a Monacói Autóklubnak szeretne dolgozni?

    A visszavonult világbajnok, Nico Rosberg idén még nem járt F1-es paddockban, Monaco az első helyszín, ahova kilátogat.

    Rosberg Monacoban is él, és azt tervezi, hogy találkozik Michel Boerivel, aki a Monacói Autóklub elnöke és a Monacói Nagydíj promótere. A 78 éves Boeri azonban a Nice-Matin napilapnak elmondta, hogy 2021-ben nyugdíjba megy.

    „Aki szeretné ezt a munkát, az 2021-ig gondolkodhat ezen.” – mondta Boeri.

    Elmondása szerint pedig Rosberg már be is jelentkezett erre a feladatra.

    „Szeretne velünk együtt dolgozni azon, hogy tökéletesítsük a pályát, jól is jön az ő versenyzői nézőpontja. Biztonsági hiányosságokra is rá tud mutatni.” tette hozzá Boeri.