Címke: Monacói Nagydíj

  • Verstappen: Újfent túl gyors a Mercedes

    Verstappen: Újfent túl gyors a Mercedes

    A Mercedes mai tempóját látva Max Verstappen sutba dobta a futamgyőzelemről szövögetett álmait.

    Az első szabadedzésen második helyen végzett a holland, ám a délutáni második gyakorlásra, már szignifikánsabb volt az Ezüst Nyilak előnye. Délelőtt kevesebb, mint egy tized volt a különbség Verstappen és az ötszörös világbajnok Hamilton között, ám második edzésen már több mint kilenc tized volt a Red Bullos versenyző lemaradása. Verstappen ugyanakkor sok időt elvesztegetett a délutáni gyakorláson, ugyanis egy technikai probléma hátráltatta abban, hogy eltervezett programját maradéktalanul teljesítse.

    ,,Úgy vélem, még mindig gyorsak vagyunk, ám mikor a második edzésen mindenki feltette a második szett gumiját, akkor nekünk vízszivárgással kellett küzdenünk. Néhány törmelék beférkőzött a légbeömlő nyílásba és ezek tönkretették az egyik hűtőt, amit ki kellett cserélnünk, de összességében ez a csere nem okozott gondot.”

    Verstappan úgy véli, a Mercedesek ismét elérhetetlenek lesznek a hétvége további részében, azonban abban bizakodik, hogy a Ferrarikat sikerül majd elkapnia vasárnap.

    ,,A Mercedes túl gyors, viszont a nagy különbségek a második és a harmadik helyezett között van, úgy gondolom, mi beférkőzhetünk ebbe a résbe. Nem hinném, hogy bármilyen nyomás alá tudnánk őket helyezni, azonban ha megszereznénk a harmadik helyet az időmérőn, akkor már jó esélyeink lennének.”

    Az edzés végén sikerült még pár kört mennie a hollandnak, ám az az idő többnyire panaszkodással telt el. Verstappen rádión közölte, hogy egyáltalán nincs tapadása, ugyanakkor reflektálva saját szavaira a holland úgy gondolja, hogy pár változtatás a beállításokon, és a probléma már meg is lesz oldva.

    ,,Az egyensúly rendben van, állandóan csak a negatívumokat játsszák be a közvetítésbe, de összességében minden jól működött. Általában kísérletezgetünk az edzések alatt, valami bejön ezekből, valami nem.”

  • A legendás Monacói Nagydíj következik: teszteld tudásod!

    A legendás Monacói Nagydíj következik: teszteld tudásod!

    A Forma-1-es versenynaptár ékessége következik, Monacóba érkezett a mezőny. Ezen a helyszínen még a megszokott menetrend is felborul, így aztán már két szabadedzésen túl is vagyunk.
    A Racingline.hu csapatának két tagja pedig ott is van Monacóban, első ízben pedig Instagramon számolunk be nektek a látottakról, kövessetek minket ott is!

    Monacó okán pedig mi más is lehetne a heti kvízünk témája, ha nem a monacói versenyek?!

    Te mennyire vagy képben? ?

    Aki szeretné, árulja el nekünk bátran az eredményét, Facebook oldalunkon!

    Korábbi kvízeinket a kvíz címke alatt találjátok.

  • Vettel elárulta, hogy miért küldött levelet Niki Laudának még 2018-ban

    Vettel elárulta, hogy miért küldött levelet Niki Laudának még 2018-ban

    Sebastian Vettel elmondta, hogy a kézzel írt levelet, amit még a tavalyi év folyamán küldött el a betegeskedő Niki Laudának, tiszteletből írta meg.

    Lauda, aki ezen a héten vesztette életét 70 éves korában, egy tüdőtranszplantáción esett át 2018 nyarán. Az osztrák legenda kifejezetten örült annak, hogy a Ferrari négyszeres világbajnoka egy kézzel írt levelet küldött neki a tavalyi év végén.

    Vettelt megkérdezték arról a bizonyos levélről Monacóban és a négyszeres bajnok azt válaszolta, hogy a levelet a Lauda iránt érzett tisztelet miatt írta. „Tisztában voltam vele, hogy az utóbbi időben már nem volt valami jól. Annyira nem volt jól, hogy még a telefonját sem tudta felvenni, így nem tudtunk beszélnie egymással,” – mondta Vettel.

    „Ha ebben a helyzetben lennél, akkor te mit értékelnél nagyra? Talán egy kisebb jegyzetet? Gondolkodás nélkül cselekedtem, nálam ez a jele a tiszteletnek.”

    Vettel, aki egyébként rajong a száguldó cirkusz történelméért, kiváltságosnak tarja magát, amiért megismerhette a háromszoros bajnok osztrák legendát, aki a korábbiakban fontos szerepet töltött be a Ferrarinál.

    Vettel mindig megragadta a lehetőségeket és minden egyes alkalommal kérdéseket tett fel Laudának a hős korral kapcsolatban: Milyenek voltak az autók, Hogy érezte magát a Ferrarinál és arról is, hogy milyen volt Enzo Ferrari.

    A Ferrari németje egyrészt az elért eredményei miatt, másrészt pedig a sportágért folytatott munkásságáért tiszteli Laudát. „Kiváltságosnak érzem magam, hogy megismerhettem őt. Rendszeresen beszélgettünk és nagyon élveztem a vicceit. Rendkívül egyenes humora volt. Néha nem tudtad eldönteni, hogy egy viccet vagy éppen egy sima mondatot mondott. Nem sűrűn találkozol olyan emberekkel, mint amilyen ő volt, különösen nem a Forma-1-ben. Niki egy rendkívül egyedi ember volt.”

    Lauda később a Mercedes ügyvezető elnöke lett, azonban Vettel szerint ennek ellenére is mindig úriemberként viselkedett. Vettel még azzal is poénkodott, hogy az osztrák legenda eléggé szókimondó volt.

    „Niki sosem akart másra hasonlítani. Mindig saját magát adta. Egy hatalmas karakter, igazi versenyző volt, aki elkötelezett volt a munkája iránt. Halálával nagy űrt hagyott maga után.”

  • Így emlékezik a Mercedes Niki Laudára Monacóban

    Így emlékezik a Mercedes Niki Laudára Monacóban

    Sok más csapathoz hasonlóan a Mercedes is különleges festéssel, felirattal emlékezik a 70 éves korában elhunyt Niki Laudára Monacóban.

    A hercegségben mindkét W10-es orrkúpján a ’Danke Niki’ felirat olvasható, felette pedig az osztrák legenda aláírása is helyet kapott. Ezen kívül a motorborításon lévő csillagok közül az egyiket piros színre festették, ezzel utalva Lauda híres piros sapkájára.

    A pilóták illetve a csapattagok pedig fekete karszalagot viselnek majd a hétvége egésze során.

  • Hamilton volt a leggyorsabb az első edzésen Monacóban, a fekete zászló is előkerült

    Hamilton volt a leggyorsabb az első edzésen Monacóban, a fekete zászló is előkerült

    Helyi idő szerint délelőtt 11 órakor vette kezdetét a 2019-es Monacói Nagydíj első szabadedzése, melyen a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton autózta a leggyorsabb időt. Az edzés megkezdésekor a pálya 24, a levegő 18 °C-os volt.

    Nincs tehát hőség Monacóban, ráadásul a szél is lengedezik, ami gumimelegítési problémákhoz vezethet a hétvége folyamán.

    Az edzésen Antonio Giovinazzi, az Alfa Romeo olasz újonca gurult elsőként pályára.

    Az installációs körök után az első mért időt George Russell, a Williams újonc versenyzője teljesítette, 1:22.956-tal.

    Húsz perccel a kezdés után beindultak az események, amikor mindkét Haas versenyző fekete zászlót kapott, miután nem működött megfelelően a csapat rádiókommunikációja, valamint telemetriája.

    Nem sokkal később Kimi Räikkönen és Lance Stroll között alakult ki egy feltartásos szituáció: a kanadai nem vette észre a mögötte közeledő és gyors körre készülő háromszázadik versenyhétvégéjét teljesítő finn világbajnokot.

    Nem ez volt az egyetlen ilyen eset, Lewis Hamiltonnak is meggyűlt a baja az előtte haladó lassabb Toro Rossóval.

    A hétvége első komolyabb hibája Robert Kubica nevéhez fűződik, aki megpördült Casinónál, de nem törte össze a Williamst.

    Fél órával az edzés vége előtt a két Mercedes állt az élen a Ferrarik előtt, Hamilton, Bottas, Leclerc, Vettel sorrendben.

    A versenyzők próbálták megkeresni a határokat az első gyakorláson, többek között Lando Norris, Daniil Kvyat és Max Verstappen is meglátogatták a bukóteret.

    Nem indult jól a hétvége Carlos Sainz számára, a McLaren spanyol versenyzője valószínűsíthető akkumulátor problémák miatt nem tudott mért kört teljesíteni.

    Az első szabadedzést Lewis Hamilton nyerte 1:12.106-tal, mögötte Verstappen, Bottas, Leclerc és Vettel végzett.

  • Verstappen biztos benne, hogy dobogóért fognak harcolni Monacóban

    Verstappen biztos benne, hogy dobogóért fognak harcolni Monacóban

    Max Verstappen úgy véli, hogy a pódiumért küzdhetnek majd Monacóban. Azonban a holland fiatal még nem tudja biztosan, hogy a pódium melyik fokára érhet majd oda a versenyen.

    Verstappen az eddigi években nem szerepelt valami jól a hercegségben található utcai pályán. Azonban az idei évben megtörhet a holland pilóta balszerencséje, ugyanis minden esélye megvan arra, hogy dobogóra álljon majd a futam után.

    A Red Bull pilótái mindig is jól szerepeltek Moancóban, azonban ennek ellenére Verstappen szerint ezen a helyszínen is a Mercedesek lesznek a legfőbb esélyesek. „Annak tudatában vágunk bele a monacói hétvégének, hogy a Mercedesnek lesz a legnagyobb esélye a győzelemre,” – idézte a hollandot a Crash.net.

    „Nem hinném, hogy olyan jók leszünk majd, mint tavaly. Magabiztos vagyok és tudom, hogy a dobogós helyek valamelyikéért fogunk küzdeni. Már csak az a kérdés, hogy melyik helyért fogunk küzdeni.”

    Verstappen nem csak a Red Bull miatt magabiztos, hanem a Honda új motorja miatt is. „Nem leptek meg a motorjukkal, ugyanis betartották az ígéretüket,” – mondta a holland. „Folyamatosan fejlődnek és én örülök, hogy ennek a része lehetek, ugyanis imádok velük dolgozni. Nagyon komolyan veszik a munkájukat és emellett még professzionálisan is végzik azt.

    „Tudjuk, hogy sokat kell még fejlődnünk. Nagyon keményen dolgozunk, hogy elérjük ezt és remélem, hogy ezen a pályán meg tudjuk majd mutatni, hogy mire is vagyunk képesek valójában.

  • Ricciardo bízik a Renault monacói fejlesztéseiben

    Ricciardo bízik a Renault monacói fejlesztéseiben

    Daniel Ricciardo abban reménykedik, hogy Monacóban végre megindulnak felfelé. A Renault új igazolása elárulta, hogy csapata sok újdonsággal érkezik a hétvégi Monacói Nagydíjra.

    „Ez a csomag főleg a megbízhatóságra koncentrál” – mondta az ausztrál a Motorsport.com hasábjain. „Ha a csapat elégedett lesz a motorral, akkor elkezdhetjük feszegetni a határokat. Az első lépés azonban a megbízhatóság. Ha itt sikerül néhány remek dolgot felfedezni, akkor ez természetesen több motorerőt eredményezhet.”

    Ricciardo szerint nagy nyomás van a Renault-on.

    „Az elvárások nagyobbak, mint eddig bármikor, de arra is figyelnünk kell, hogy ne ijesszük el az embereket. Néha hátra kell egyet lépni, venni egy mély levegőt, és hagyni kell őket dolgozni. Az nem mindig működik, hogy nyomást helyezünk rájuk. Nem azt mondom, hogy rosszul kezeljük őket, de bizonyos szituációk meghatározott bánásmódot igényelnek.”

  • A partnercsapatok is megkapták a Ferrari új motorját

    A partnercsapatok is megkapták a Ferrari új motorját

    A Haas és az Alfa Romeo bejelentette, használni fogják a Ferrari második specifikációjú motorját Monacóban.

    Az olasz istállónál eredetileg csak a Kanadai Nagydíjra tervezték az erőforrás szerepeltetését, ám meggondolták magukat a túlzott lemaradásuk miatt, így már Barcelonában az új motorok bőghettek fel a vörös autókban. Mattia Binotto elmondta, akkori döntésük nem volt egyszerű, ám továbbra is kitartanak akkor határozatuk mellett.

    ,,Nagy erőfeszítésbe telt, nem volt egyértelmű és nem volt egyenes döntés, az utolsó pillanatban határoztunk úgy, hogy előbb mutatjuk be az erőforrást. Épphogy befejeztük a homologizációs folyamatokat mikor dönteni kellet, és úgy gondoltuk hasznos lehet a plusz lóerő Barcelonában, sőt még akár a Monacói Nagydíjon is.” –nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.

    Az idő szűke miatt a partnercsapatok akkor nem kapták meg a továbbfejlesztett hajtásláncot, ám ezen a hétvégén, már ők is második specifikációjú motorral gurulhatnak ki a pályára.

  • Ferraris versenyzőként Monacóban? Leclerc álma válik valóra

    Ferraris versenyzőként Monacóban? Leclerc álma válik valóra

    Charles Leclerc számára egy álom válik valóra azzal, hogy hazájában, Monaco utcáin egy Ferrarival versenyezhet. A 21 éves pilóta reméli, hogy jól szerepléssel zárhatja majd a hétvégét és sok pontot zsebelhet majd be.

    ,,Ez lesz az első hazai versenyem, mint Ferrari pilóta, ezért ez egy igazán különleges hétvége lesz a számomra. Emlékszem gyerekként, a délutánt egy barátomnál töltöttem, aki egy olyan apartmanban lakott, ami a Ste. Devote kanyarra nézett. Mi játszottuk a játékautóinkkal, míg az igaziak alattuk haladtak el. Mindig azt mondtam magamnak, hogy nagyszerű lenne egy nap versenyezni ezen a versenyen, nos, ez meg is történt, és az a tény, hogy idén mindezt a Ferrari színeiben tehetem meg, egy álom válik valóra a számomra.”

    A monacói versenyző bízik abban, hogy egy dobogós helyezéssel ünnepelheti majd a hazai versenyét.

    ,,Ahhoz, hogy Monacóban jól teljesíts, mindennek egyben kell lennie, kell hozzá bátorság, szerencse és versenyképes autó is. Remélem, hogy remek show-t fogok tudni varázsolni az honfitársaim elé, ezért mindenképpen bele fogok adni mindent, hogy jó eredményt érjünk el.”

  • Vettel szerint nehéz hétvége elé néznek Monacóban

    Vettel szerint nehéz hétvége elé néznek Monacóban

    Szinte rémálomként kezdődött a Ferrari számára 2019-es szezon, főleg annak tükrében, hogy fő riválisuk a Mercedes eddig öt kettős győzelemmel büszkélkedhet. Sebastian Vettel szerint a Scuderiának Monacóban is nehéz dolga lesz.

    A négyszeres világbajnok a barcelonai versenyhétvégén úgy nyilatkozott, hogy csapata főként a lassú kanyarokban marad el az Ezüst Nyilak tempójától. Spanyolországban, a pálya utolsó szektorában verhetetlen volt a Mercedes. Rossz hír az olaszoknak az, hogy Monte Carloban szinte csak hasonló típusú kanyarok vannak, ami előrevetíti a német alakulat sikerét, míg csökkenti a Ferrari esélyeit.

    ,,Nehéz lesz számunkra ez a hétvége, mert a lassú kanyarokban veszítünk sok időt, szenvedünk az ilyen típusú kanyarokban, ugyanis nem tudunk megfelelő tapadást biztosítani az abroncsok számára, Monacóban viszont csak ez számít.”

    A Mercedes Circuit de Catalunya utolsó szektorában 25.878-as időt futott, míg a Red Bull 26.322 szektoridőre volt képes, addig a Ferrari csak 26.513-as időt tudott produkálni. Vettel azonban nem adta fel a reményt ugyanis a patinás utcai pályán sokkal jobban számítanak a pilóták, és azok képességei, mint az autók technikai különbsége.

    ,,Ez Monaco, ezért a versenyző itt különbséget jelenthet. Természetesen szükséged van a megfelelő beállításokra is és mindenre, azonban Monacóban megkeveredhetnek a dolgok.” –nyilatkozta Vettel.