Címke: Monacói Nagydíj

  • Gasly kiakadt az elbocsátásáról szóló pletykákra: „Ez egy baromság!”

    Gasly kiakadt az elbocsátásáról szóló pletykákra: „Ez egy baromság!”

    Pierre Gasly elárulta beszélt Helmut Markoval azon pletykák miatt, miszerint 2020-tól megválnak tőle és helyére a Renault-os Nico Hülkenberg kerül majd. A francia pilóta az esettel kapcsolatos kérdésekre csak annyit felelt: „Ez egy baromság!”

    Idén Monaco volt a pletykák melegágya, több híresztelés is szárnyra kapott borzolva az autósport kedvelők kedélyeit. A hercegesből terjedt el tehát az a hír is, hogy Gasly rossz teljesítménye miatt, már év végén repülhet a Red Bulltól. A csapatnál újoncnak számító versenyző, rendre lemarad Max Verstappentől, ezért sejthető volt, hogy a szigorú osztrák szakember türelme talán már a vége fele jár az új igazolással kapcsolatban, azonban cseréről szó sincs, erősítette meg a Red Bull tanácsadója. Az Auto Bild-nek elmondta, ezek a feltételezések csak kitalációk, és már ott elhintette, hogy Gasly felhívta telefonon, hogy megkérdezze igazak-e a pletykák, ám Marko megnyugtatta, hogy egyelőre nincs mitől félnie. Kanadában az érintett és megszólalt és a szokottnál vehemensebben reagált az ügyre.

    ,,Nem akarok időt pazarolni erre a baromságra, sokkal fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom! Számomra ez a sz**ság csak a rossz újságírás mintapéldája, nem akarok több szót fecsérelnie erre!” – fejtette ki álláspontját Gasly.

    Közben kiderült ki terjesztette a híreket, Roberto Chinchero aki a Motorsportnak dolgozik állt elő először ezzel a feltételezéssel. Azóta Hülkenberg is felszólalt az üggyel kapcsolatban, és nemes egyszerűséggel álhírnek titulálta a találgatásokat.

    Gasly ugyanakkor itt még nem állt meg, nevén nevezte az újságírót aki ezzel a pletykával előállt és bosszúsan folytatta mondandóját.

    ,,Ha ilyen cikkeket írnak, amik szinte a semmin alapulnak, nos ez nem olyan emberre vall aki jó értékrenddel bír. Csalódást keltő dolog az, hogy egy ilyen hír egy olyan személytől származzon, mint Mr. Chinchero aki annyi tapasztalattal rendelkezik.” -idéz a franciát a kanadai La Presse magazin.

    A Helmut Markoval való kapcsolatát jónak titulálta Gasly, sőt azt is elárulta, hogy az osztrák szakember támogatja őt és tudja, hogy mi mért történt úgy ahogy az elmúlt időszakban.

  • Interjú: A Ferrarinál végzett munkájáról és a nyelvtanulásról is kérdeztük Daniil Kvyatot

    Interjú: A Ferrarinál végzett munkájáról és a nyelvtanulásról is kérdeztük Daniil Kvyatot

    Daniil Kvyattal, a Toro Rosso 25 éves versenyzőjével Monacóban beszélgettünk, és ezúttal is megbizonyosodtunk arról, hogy az orosz egyértelműen az intelligens versenyzők csoportjába tartozik.

    Kvyatot többek között a Forma-1 nélküli időszakáról, a ferraris évéről, a W seriesről, valamint a nyelvtanulásról is megkérdeztük.

    Daniil, ismét itt vagy a mezőnyben, az eddigi versenyek pedig egész jól alakultak számodra, egyetértesz ezzel?

    Daniil Kvyat: Igen, nagyon elégedett vagyok a dolgok alakulásával. A barcelonai verseny jó példa volt arra, hogy mennyire gyorsak tudunk lenni, ha minden összeáll. Kitűnő teljesítményt nyújtottunk szombaton, vasárnap pedig még ennél is jobbat. Egyértelműen a középmezőny leggyorsabb csapata voltunk. Örülök, hogy itt lehetek, elégedett vagyok és nagyon jól érzem magam a csapatban, szeretem ezt a közeget.

    Pierre Gasly nemrég azt mondta, hogy a Honda erőforrása már kishíján a Ferrari szintjén van, hogy vélekedsz erről?

    Kvyat: Úgy gondolom, nem lehet pontos összehasonlítást végezni, a mérnökeink talán többet tudnak erről az adataik alapján. Ami biztos, hogy közelebb vagyunk a legjobbakhoz, mint korábban. A Honda jó munkát végez, az egyenesekben is megvan a sebességünk ahhoz, hogy harcoljunk a többiek ellen. A megbízhatósággal sincs gond, szóval elégedettek vagyunk velük.

    Korábban két alkalommal is át kellett adnod a Forma-1-es ülésed, megtaláltad már az okokat, hogy mi vezetett idáig?

    Kvyat: Nem gondolkodtam túl sokat ezen. Ami megtörtént, azon már nem tudunk változtatni. Jelenleg itt vagyok, aminek nagyon örülök. Szeretek a csapatnál dolgozni, kedvelem ezt a közeget és minden versenyhétvégét élvezek.

    Szóval azonnal igent mondtál a Toro Rossónak?

    Kvyat: Mondhatjuk, igen. Nem gondolkodtam rajta túl sokáig.

    Voltak más ajánlataid, amikor elveszítetted az F1-es ülésed?

    Kvyat: Voltak lehetőségek, a Forma-1-en kívül több különböző opció adódott. Én viszont vissza akartam térni, ezért igent mondtam a Toro Rossónak.

    A Ferrarinak is dolgoztál, mennyire más ott az élet?

    Kvyat: Nehéz összehasonlítani a kettőt. Szeretem Olaszországot, mert sokáig éltem ott. Folyékonyan beszélem a nyelvet és nagyon tetszik az ottani kultúra. Szerettem Maranellóban dolgozni, új barátokra találtam a Ferrarinál. Ami miatt nem tudok konkrétabb összehasonlítást tenni, az az, hogy a Ferrarinak nem versenyeztem, míg a Red Bullnak igen.

    Köztudott, hogy a Red Bullnak nagyon modern szimulátora van, neked pedig a Ferrarinál is sok szimulátoros feladatod volt. Náluk is hasonlóan fejlett, modern a helyzet?

    Kvyat: Én voltam az első számú szimulátoros versenyzőjük, szóval sok feladatom volt a Ferrarinál. Úgy érzem, jó hatással volt a csapat teljesítményére a mi munkánk. Mindig megtisztelő volt a Ferrarinak dolgozni, főleg, amikor pénteken rosszabb teljesítményt nyújtottak a szabadedzéseken, majd a szimulátoros tesztelések után szombaton pole pozíciót szereztek. Úgy érzem, tagjai voltunk a csapat szombati eredményeinek, mert keményen dolgoztunk a szimulátorban. A szimulátoros munka pedig egyre fontosabbá válik, mert a valós tesztek limitálva vannak. Elég lenyűgözőek a mai technikák, de természetesen nem fogható az igazi vezetéshez.

    Kvyat interjúEmlítetted, hogy folyékonyan beszélsz olaszul. Tegnap azt olvastam, hogy finnül is tudsz. Ez igaz?

    Kvyat: Ez egy kicsit túlzás. Korábban hosszú ideig finn csapatnál versenyeztem és a személyi edzőm is finn volt. Elég sok szót tudok, de a nyelv valódi használata nem igazán megy.

    Elég sok idegen nyelvet megtanultál, különleges érzéked van hozzá?

    Kvyat: Több nyelvet is meg tudnék tanulni, ha akarnék. Ha kellene, nyolc-kilenc nyelven is tudnék beszélni, azonban nem érzem a szükségességét. Négy nyelven folyékony a tudásom, ezt pedig elégnek érzem. Néha így is összekeveredem, ha többet tanulnék, akkor lehetséges, hogy még nagyobb káosz lenne a fejemben.

    Mindezek ellenére tervezed, hogy további nyelveket tanulj a jövőben?

    Kvyat: Ha szükségem lesz rá, akkor igen. Nagyon gyorsan megtanultam franciául és portugálul. Szerintem csak akkor tud valaki jól nyelvet tanulni, ha tudja, hogy használnia kell a tudását.

    Melyik nyelvet volt a legnehezebb elsajátítanod?

    Kvyat: Hmm… Talán az olaszt, mert rövid idő alatt kellett megtanulnom. Olasz iskolába jártam, ezért fontos volt, hogy tudjam a nyelvet. Először komplikáltnak tűnt az egész, aztán összeálltak a dolgok és minden könnyedén ment. Ma már folyékonyan beszélem.

    Végezetül pedig gratulálok a kislányodhoz, aki hamarosan érkezik. Elkezdted már tervezni, hogy versenyzőnőt faragj belőle?

    Kvyat: Nem, nem igazán. Nem hiszem, hogy versenyző lesz belőle, mert ez a sport nem nekik szól. Talán teniszezni vagy golfozni fog, de nem lesz belőle versenyző.

    Nemrég startolt el a W series, amiben csak hölgyek versenyeznek. Nem követed a sorozatot?

    Kvyat: Van pár ismerős név ott, ez jó lehetőség a versenyezni vágyó nőknek, hogy azt csinálják, amit szeretnek. Nincsenek olyan szinten, hogy a Forma-1-ben sikeresek legyenek, ezért jó ötlet volt egy külön sorozat létrehozása.

  • Seidl szerint a Mclaren megérdemelten szerepelt jól Monacóban

    Seidl szerint a Mclaren megérdemelten szerepelt jól Monacóban

    Egy sikeres monacói hétvégén van túl a McLaren és Andreas Seidl szerint kifizetődött az általuk nyújtott a teljesítmény. A Wokingiakhoz újonnan érkező szakember azonban nem akar semmit sem elkiabálni a Kanadai Nagydíj előtt.

    Carlos Sainz Jr a hatodik, Lando Norris pedig a tizenegyedik helyen ért célba az egy héttel ezelőtti Monacói Nagydíjon. Jelen pillanatban a Wokingiaknak van a legtöbb pontjuk a három élcsapat mögött a konstruktőri bajnokságban. Sainz és Norris eddig 13 ponttal gyűjtött többet a konstruktőri bajnokság ötödik helyén álló Racing Point versenyzőinél.

    A csapat eddigi legjobb hétvégéje után Seidl köszönetet mondott a McLaren garázsban és a gyárban dolgozó embereknek. „Köszönetet szeretnék mondani a csapatnak ezért a fantasztikus hétvégéért,” – idézte a németet a The Chequered Flag. „Ezzel az eredménnyel még nagyobb lett az előnyünk a mögöttünk állókkal szemben. Most fizetődött ki a csapat elkötelezettsége a munka iránt.”

    Már csak egy hét van a Kanadai Nagydíjig és a jó eredmények miatt egyre több szempár helyeződik a Wokingiakra. Montreálban is az első tízbe várják mindkét McLaren pilótát. „Már mindenki várja a Kandai Nagydíjat, ahol az lesz a legfőbb célunk, hogy mindkét autónkkal pontot tudjunk szerezni. Monacóban is meglehetett volna, ugyanis Landonak mindössze egy hellyel kellett volna előrébb végeznie.”

  • Marko: Nem lesz Hülkenberg-Gasly csere!

    Marko: Nem lesz Hülkenberg-Gasly csere!

    Helmut Marko cáfolta azon pletykákat, miszerint Nico Hülkenberget akarják szerződtetni Pierre Gasly helyére.

    Monacóban több híresztelés is szárnyra kapott, Sebastian Vettel visszavonulása, Charles Leclerc csapatváltása, vagy épp Hülkenberg és Gasly cseréje szolgáltatta a napokban az izgalmakat.

    A francia pilóta mióta átkerült a Toro Rossóból az osztrák csapatba, nem igazán brillírozott. Eredményei és teljesítménye jócskán alul maradt Max Verstappen érdemeivel szemben, habár az elmúlt futamokon összeszedte magát a fiatal pilóta, a legutóbbi futamon az ötödik helyet szerezte meg, és a leggyorsabb kört is sikerült megfutnia, ezért plusz egy ponttal még gazdagodhatott.

    Az olasz sajtó ennek ellenére arról számolt be nemrég, hogy a Red Bull Helmut Marko révén felkereste Nico Hülkenberget és állást ajánlottak neki a csapatnál. Az osztrák tanácsadó azonban az Auto Bildnek cáfolta ezeket a híreszteléseket.

    ,,Nem lesz pilótacsere, ez a pletyka már túlzás, se én, se a többiek sem akarják kommentálni, ez egy ostobaság, és ezt mondtam Gaslynak is, aki felhívott emiatt.” – kommentálta az esetet Marko.

  • Fernando Alonso jöhet Sebastian Vettel helyére?

    Fernando Alonso jöhet Sebastian Vettel helyére?

    Fernando Alonso tavaly döntötte el, hogy idén már nem akar részese lenni a Formula 1-es mezőnynek, ám Monacóban szárnyra kapott egy pletyka, ami gyorsan megváltoztathatja a spanyol pilóta eddigi döntését.

    Tavaly a McLarennél Alonson kívül még Stoffel Vandorne kapott helyet az alakulatnál, ám a brit csapat úgy döntött, ha már nem tudják maradásra bírni a kétszeres világbajnokot, akkor teljesen új felállással vágnak neki az új évnek, így jött Lando Norris és Carlos Sainz a képbe, akik eddig jól teljesítenek. Alonsot azonban nem hagyták el a fekete felhők, hiába intett búcsút a Forma-1-nek, ugyanis ebben az évben a dédelgetett álma nem valósulhat meg, mivel az Indy 500 időmérőjén nem tudta magát kvalifikálni, így egy évre a triple crown megnyerésétől el kell búcsúzni, azonban lehet, mégis a spanyolra mosolyog a szerencse.

    A spanyol média szerint ugyanis Alonso jövőre akár vissza is ülhet a Ferrariba, ha Sebastian Vettel úgy dönt, hogy szögre akasztja a sisakot. A német versenyző elég hosszadalmas és nehézkes szezon elé néz idén, a Ferrari ugyanis nem brillírozik, emellett még a négyszeres világbajnoknak a Charles Leclerc okozta fejfájást is orvosolnia kell. A monacói paddockban röppentek fel a hírek, miszerint a 31 éves versenyző nem tölti ki szerződését, és idő előtt távozni fog a Scuderiától. Még csak pletyka szinten indult el ez a feltételezés, ám máris néhány nevet bedobtak abba a bizonyos „kalapba”, hogy ki jöhet a helyére, viszont a spanyol sajtó nem volt elégedett a felhozatallal, ezért a lehetséges jelöltek közé bedobták Alonso nevét is.

    Azt nem tudni még mit hoz a jövő, ám a Marca szerint nagy esély van rá, hogy a kétszeres világbajnok visszatérjen és Leclerc-rel az oldalán akár a világbajnoki címért is küzdjön a Mercedes ellen.

  • Leclerc csalódott, nem ilyen szezonkezdésre számított

    Leclerc csalódott, nem ilyen szezonkezdésre számított

    Charles Leclerc elismerte, élete a Ferrarinál eddig nem úgy alakult, ahogy azt elvárta volna, ám bízik abban, hogy a szezon hátralevő felében egy jó eredmény még kinéz a Scuderiának.

    A Mercedes hat futamból hatot megnyert, a Ferrarinak eddig csak a bahreini versenyhétvégén volt igazán esélye a győzelemre, ám a monacói pilóta hiába vezette magabiztosan a futamot, egy technikai hiba elvette az első helyről szövögetett álmait, azóta pedig nem alakul jól a 21 éves versenyző szezonja.

    A folyamatos csapatutasítások és bizonyítási vágy miatt, a bakui időmérőn hibázott Leclerc és összetörte az autóját, minek következtében már a Q2-ben kiesett, Barcelonában egy rázókőre túl agresszívan hajtott rá, minek következtében sérültek a bargeboard elemek az autóján, majd Monacóban a csapat hibája miatt kényszerült korán búcsúzni, már az időmérőedzés első szakaszában kiesett, majd a futamon agresszív vezetési stílusa miatt, ütközött és végül fel kellett adnia a versenyt.

    ,,Sajnos nem úgy kezdődött a szezon, ahogy mi azt elképzeltük. Elég csalódást keltően alakult az év kezdete, ám ennek ellenére lehajtott fejjel és keményen kell dolgoznunk tovább, és ha ez meg van, akkor a jó eredmények is jönni fognak.”

    Leclerc nagyon ideges volt a Q1-es baki miatt, ám biztos abban, hogy csapata többet ilyen szarvas hibát nem fog elkövetni.

    ,,Úgy vélem csapatként még van mit tanulnunk, ugyanis rögtön a Q1-ben kiesni hatalmas csalódás volt. Nem a 15. hely ami reális helyünk. A rossz időmérő miatt tudtuk, hogy nehéz futam vár ránk, azonban biztos vagyok abban, hogy tanulni fogunk az elkövetett hibákból, ami miatt az a verseny úgy alakult, ahogy.

    Leclerc korán feladni kényszerült a versenyt, ugyanis mikor a 9. körben Nico Hülkenbergert próbálta megelőzni, lekocolta a korlátot, minek következtében sérült a padlólemeze és még defektet is kapott.

    ,,Szerintem versenybaleset volt. Nem hinném, hogy túl sok helyet hagyott nekem (Hülkenberg), de hozzávágtam a hátsót a korláthoz és még egy kicsit össze is értünk, ennyi történt.”

  • Hamilton kiállása vezetett a Bottas-Verstappen ütközéshez

    Hamilton kiállása vezetett a Bottas-Verstappen ütközéshez

    A Mercedes megerősítette, hogy Lewis Hamiton kiállása zavart okozott a szerelőknél. Ennek Valtteri Bottas itta meg a levét, ugyanis a lassú kiállásának köszönhetően összeütközött Max Verstappen Red Bulljával.

    Az idei Monacói Nagydíjat sem úsztuk meg biztonsági autós fázis nélkül, ugyanis Charles Leclerc defektet kapott, ami miatt a padlólemezének darabjai leszakadtak. Az élen haladó versenyzők azonnal boxba hajtottak az eset következtében.

    A Mercedes már nem először hozta ki egy körben mindkét pilótáját a boxba, ugyanis a Kínai Nagydíjon ezt már megcsinálták. Azonban Monacóban közel nem ment olyan gördülékenyen, mint Sanghajban.

    „Ha sikerül letudnod a kerékcserédet Monacóban a biztonsági autós fázis alatt, akkor nyert ügyed van,” – véli James Wowles. „Tudtuk, hogy képesek leszünk végigmenni ezzel a szett gumival annak ellenére, hogy csak a tizenegyedik körben jártunk. A lágy gumival kockázatosabb volt, azonban a közepes gumikkal sokkal egyszerűbb volt teljesíteni a hátralevő versenytávot.

    „Ha a versenyzőid ugyanabban a körben állnak ki a boxba, akkor az a legfontosabb, hogy meglegyen a két autó közötti különbség. Először az első autón hatjuk végre a kerékcserét, majd nem sokkal később már a másikon. Sajnos Lewis áthajtott az egyik légkulcson, ami miatt a szerszámot használó szerelőnek meg kellett igazítania azt. Igaz, hogy ez csak egy pár másodperces folyamat, azonban emiatt lassabb volt Valtteri kiállása a kelleténél.”

    A Red Bull ráadásul a szezon egyik legjobb kerékcseréjét mutatta be a Mercedes szerint, aminek következtében Verstappen át tudta ugrani a Mercedes finn pilótáját. A Mercedes stratégiai vezetője azt is elmondta, hogy Bottasnak a jobb első kereke miatt kellet újra kiállnia.

    „Egy pár tizeddel lassabb volt Valtteri kiállása, miközben a Red Bull szerelői egy nagyon gyors kerékcserét tudtak bemutatni. A gyorsabb kiállás miatt Verstappen Valtteri mellé került, majd beleterelte őt a falba. Amint Valtteri visszatért a pályára, nyilvánvaló volt, hogy a jobb első kereke megsérült az ütközése következtében.

    „Azonnal reagálnunk kellett. Ha pár körrel később hoztuk volna ki, akkor az utolsó helyre jött volna vissza. Visszahoztuk Valtterit a boxba és feltettük neki a kemény keverékű gumit. A gyors reagálásnak köszönhetően a negyedik helyre ért vissza a plusz kiállást követően.”

    A Red Bull hollandját a Bottasszal történt incidens miatt egy öt másodperces büntetéssel sújtották. Hiába ért célba a második helyen, végül negyedik lett, ugyanis a büntetés miatt Sebastian Vettel és Bottas is meg tudták előzni őt.

  • Exkluzív interjú Antonio Giovinazzival, aki még nem olvasta Räikkönen könyvét

    Exkluzív interjú Antonio Giovinazzival, aki még nem olvasta Räikkönen könyvét

    Antonio Giovinazzi, az Alfa Romeo „félújonc” versenyzője a Monacói Nagydíj szerdai médianapján állt rendelkezésünkre.

    A 25 éves olasz versenyző 2017-ben két versenyt teljesített a Forma-1-ben, amikor a sérüléssel bajlódó Pascal Wehrleint helyettesítette, idén pedig már teljes szezont fut a királykategóriában.

    Antonio, öt versenyen vagyunk túl az idei szezonban, ami az első teljes éved a Forma-1-ben. Milyen érzésekkel tekintesz vissza a szezon első részére?

    Antonio Giovinazzi: Egy kicsit a hullámvasúthoz tudnám hasonlítani, egyszer fent, egyszer pedig lent. A bakui hétvége például nagyon erős volt, megvolt a sebességünk. Pontot nem tudtam szerezni, mert rajtbüntetést kaptam. Úgy vélem, a büntetés nélkül ott lehettünk volna az első tízben. Barcelonában már az első szabadedzéstől kezdve nem volt meg a tempónk, végig szenvedtünk. Kimivel viszont jó adatokat gyűjtöttünk a teszt alatt, amiket ki kell elemeznünk.

    Kisebb kategóriákból már ismered Monacót, kedveled a pályát?

    Giovinazzi: Kedvelem Monte-Carlót, egy kisebb hiba is a verseny vagy az edzés végét jelentheti, mert nagyon szűk a pálya. Versenyzés szempontjából talán nem ez a legjobb helyszín, hiszen nehéz előzni. Hogy őszinte legyek, általában unalmasak itt a versenyek. Mindenesetre ez lesz az első alkalom, hogy Forma-1-es autóban ülve versenyzem Monacóban, már alig várom.

    Mit jelent számodra, egy olasz versenyzőnek az Alfa Romeo színeiben versenyezni?

    Giovinazzi: Nagyon büszke vagyok erre. Nyolc év után én vagyok az első olasz az F1-ben, ráadásul az Alfa Romeónak vezethetek. Az Alfa név számára is ez az első év hosszú idő után, és fiatal csapatunk van.  Úgy gondolom, jó munkát végzünk, szóval remélem az élre tudjuk repíteni a csapatot, ahova az Alfa Romeo tartozik.

    A Ferrarinál való versenyzés a végső célod?

    Giovinazzi: Egy olasz számára nem lehet más a cél mint a Ferrari, de ez akármelyik más versenyzőre is igaz. Nekem is ez az álmom, jelenleg azonban a mostani szezonra kell koncentrálnom és tapasztalatot kell gyűjtenem. Ha jönnek az eredmények, jól fog alakulni a jövőm. Jelen pillanatban a mostani feladatomba kell energiát fektetnem.

    A Forma-1 legtapasztaltabb versenyzője mellett versenyzel, mennyit tudsz tanulni Kimitől?

    Giovinazzi: Kimi a 300. versenyhétvégéjét ünnepli a hétvégén, míg én hétnél tartok. Nagyon örülök, hogy Kimi a csapattársam. Talán nem ő a legjobb csapattárs, mert nehezen legyőzhető, de sokat tanulhatok tőle, tanárként és referenciaként tekintek rá a szezon során. Örülök, hogy Kimi a csapattársam, ami a csapatnak is nagyszerű. Nagyon jól dolgozunk együtt, versenyről versenyre próbáljuk fejleszteni az autót és próbálunk pontokat szerezni.

    Kimi a tavalyi évben adta ki életrajzi könyvét, olvastad már?

    Giovinazzi: Nem, sajnos nem. Úgy tudom olaszul még nem jelent meg. Nagyon sok dolgom van, de amint ez megtörténik, el fogom olvasni. Hallottam már néhány vicces háttérsztorit Kimiről, szóval alig várom az olasz nyelvű megjelenést.

    Ki volt a gyerekkori hősöd, amikor még csak nézőként követted a Forma-1-et?

    Giovinazzi: Amikor 2000-2001 környékén elkezdtem követni a Forma-1-et, mindent egy piros autóban versenyző német srác, Michael Schumacher nyert. Ő volt a hősöm ebben az időszakban. Az F1-en kívül is vannak emberek, akikre felnézek: Valentino Rossi a MotoGP-ből és Marco Pantani a kerékpárból. Kedvelem a sportoló honfitársaim és mindig szorítok értük, mert nagyon büszke vagyok arra, hogy olasz lehetek.

    2017-től harmadik számú versenyzője voltál a Ferrarinak – majd a Saubernek, és nagyon sok időt töltöttél a maranellói szimulátorban. Mennyire tartod fontosnak manapság az effajta feladatokat?

    Giovinazzi: Úgy gondolom, a szimulátor nagy mértékben segíti az autó fejlesztését és az új pályák elsajátítását. Viszont amint visszaülsz az igazi autóba, minden megváltozik. Minden a valóságban történik és 100%-ot kell nyújtanod. Ha egy kicsit is túlléped a határokat, rögtön összetöröd az autót. Természetesen az elmúlt két évben nem csak a Ferrari garázsában ültem és követtem a versenyeket. Keményen dolgoztam, ez a munka pedig jobb versenyzővé tett. Biztos vagyok benne, hogy fejlődtem 2016-hoz képest, amikor a Ferrarihoz kerültem.

    Az Alfa Romeonak van saját szimulátora a csapat főhadiszállásán?

    Giovinazzi: Még nincs, de dolgozunk az ügyön. Ahogy említetted, nagyon fontos a szimulátor megléte. Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, szükségünk van rá.

  • Villeneuve: A Red Bull akciója veszélyes volt, míg Verstappen tökéletes futamot produkált

    Villeneuve: A Red Bull akciója veszélyes volt, míg Verstappen tökéletes futamot produkált

    Jacques Villeneuve szerint Max Verstappen 5 másodperces büntetése, amit a Monacói Nagydíjon kapott igazságos volt, hiszen a Red Bull veszélyes helyzetet teremtett, ám ennek ellenére a 21 éves pilóta tökéletesen menedzselte végig a versenyt.

    A holland pilótát azért érte szankció, mert veszélyes helyzetet teremtett csapata azzal, hogy nem biztonságosan engedte ki őt a bokszból, ennek következtében pedig Verstappen Valtteri Bottas mellé érkezett, majd a kakaskodásnak egy kisebb ütközés lett a vége.

    A futam további részében a Red Bull pilótája azon ténykedett, hogy megelőzze a közepes gumikon szenvedő Lewis Hamiltont és utána kiépítse magának az 5 másodperces előnyt, ám ez nem sikerült neki, csak a verseny végén volt egy próbálkozása, ami során összeért az autója brit pilótáéval.

    Habár Verstappen végül büntetésének köszönhetően csak a negyedik lett, a kanadai világbajnok tőle szokatlan módon méltatta a holland versenyzőt, aki szerinte, tökéletes versenyt produkált a hercegségben.

    ,,Veszélyes megmozdulás volt a csapattól. Monacóban nem teheted ezt meg, mert nagyon kevés a hely a bokszutcában. Ez az akció a többi csapat embereit is veszélybe sodorta és ennek okán a büntetés lehetett volna nagyobb is. Verstappen szempontjából a nagyobb büntetés nem változtatott volna semmin sem, viszont a jövőben a csapatnak kétszer is meg kell gondolnia azt, hogy akarnak-e vállalni ekkora kockázatot. Ha megnézzük, hogy Verstappen hogyan menedzselte a szituációt és, hogy majdnem megelőzte Hamiltont, akkor mondhatjuk azt, hogy tökéletes futamot produkált. Mindent kihozott az autójából, amit csak tudott.” -osztotta meg Villeneuve véleményét a Sky Italia nézőivel.

  • Hamilton egy körre volt a Monacói győzelme elvesztésétől

    Hamilton egy körre volt a Monacói győzelme elvesztésétől

    A Mercedes főstratégája, James Vowles elárulta, hogy Lewis Hamilton bal elsője olyan rossz állapotba került a Monacói Nagydíj végére, hogy még egy kört már nem bírt volna ki vele az élen.

    A németek elismerték, hogy rossz stratégiai döntést hoztak meg azzal, hogy Hamiltonnak a közepes keverékű gumikat rakták fel a safety car fázis alatt, ami miatt a későbbi győztesnek egy 67 körös etapot kellett teljesítenie.

    Azért hoztak ilyen döntést, mert a második szabadedzésen gyűjtött adatok alapján elégedettek voltak a sárga oldalfalú közepesekkel, illetve az eső érkezésével is számoltak.

    „Monacóban a lehető leglágyabb keverék használatára törekszel” – magyarázta Vowles. „Tudtuk, hogy szoros lesz, de azt gondoltuk a csütörtökön gyűjtött adatok alapján, hogy sikerülni fog. A másik ok, hogy ezek mellett a gumik mellett döntöttünk, az a futam idejére valószínűsített eső volt. Ugye volt is egy nagyon könnyed eső, de mi egy kicsit nagyobbra számítottunk. Nem akkorára, ami miatt ki kellene jönni intermediate gumikért, viszont arra pont elég lett volna, hogy a száraz gumikon való körözést megnehezítse. És éppen ezért választottuk a közepest, hiszen mivel lágyabb, jobban működik ilyen körülmények között.”

    Hamiltont többször is hallhattuk, hogy panaszkodik a taktikára a rádióban, és a vége tényleg meleg helyzet volt számára, már nagyon elkoptak a gumik. Verstappen hatalmas nyomás alatt tartotta, és meg is próbálta megelőzni, ám Hamilton kitartott.

    „Ami az első gumikkal történt, az nem volt normális. 20 körrel a vége előtt nyilvánvaló volt, hogy Lewis nem bírja ki a végéig, és nagyon kell vigyáznia. Aztán viszont elkezdte a hátsó tengelyt használni arra, hogy befordítsa a kocsit, főleg a Loewsben. Ezzel lejárta a hátsókat is, de épp elég volt, hogy kivédekezze Verstappen támadásait. A gumik nagyon a határon voltak a verseny végére, főleg a bal első. Ha a futam egy körrel hosszabb lett volna, biztos vagyok benne, hogy bajba kerültünk volna. A határon táncoltunk, ehhez nem férhet kétség. A kemény gumit kellett volna feltenni, ami strapabíróbb, és Lewis versenye is sokkal könnyebb lett volna.”