Címke: Monacói Nagydíj

  • Tsunoda nem ismerte a Monacói Nagydíj rendhagyó menetrendjét

    Tsunoda nem ismerte a Monacói Nagydíj rendhagyó menetrendjét

    Az AlphaTauri újonc versenyzője, a japán Yuki Tsunoda elárulta, hogy csak két hete jött rá, hogy a Monacói Nagydíj edzéseit csütörtökön tartják, és nem pénteken.

    A Haas duója, Mick Schumacher és Nikita Mazepin; valamint a Williams versenyzője, Nicholas Latifi mellett Tsunoda az egyike annak a négy versenyzőnek, akik a hétvégén vezethetnek majd először F1-es autót Monacóban.

    Schumacherrel, Mazepinnel és Latifivel ellentétben azonban Tsuonda még soha nem versenyzett korábban a hercegség utcáin, a junior kategóriában sem.

    Tsunoda nem volt tisztában a Monacót és a szabadedzéseket érintő történelmi anomáliával, ami egy régóta fennálló hagyomány, ami annak köszönhető, hogy a futamot eredetileg a mennybemenetel ünnepének hétvégéjén rendezték meg. Ez eredményezte azt, hogy a versenyhétvége során a pénteken szabadnap lett. Bár az ünnepnapnak ma már kisebb jelentőséget tulajdonítanak, a pénteki szünnap, mint hagyomány, megmaradt.

    „Monacóban még soha nem versenyeztem semmilyen kategóriában, de versenyeztem például Makaóban, így elég sok tapasztalatom van az utcai pályákon. Ez rendben is van” – mondta Tsunoda.

    „Egy olyan utcai pályán, mint Monaco, egészen más hozzáállásra van szükséged, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy még sosem jártam ott.”

    „A pálya változása jelentős tényező ott, eleinte nagyon alacsony a tapadás, aztán minden egyes edzésen változik. A kulcs az lesz, hogy ne kövessek el hibát az FP1-en és az FP2-n, hogy maximalizáljam a pályán töltött időmet.”

    „Sok szokatlan tényező van ezen a hétvégén, például csak Spanyolországban tudtam meg, hogy csütörtökön van az (első két) szabadedzés, pénteken pedig nincs akció a pályán.”

    „Biztosra kell majd mennem, hogy nem veszítem el a fókuszt és a koncentrációt, de biztos vagyok benne, hogy tudok majd alkalmazkodni.”

    Fontos lesz az alkalmazkodóképessége

    Bár Tsunoda, aki a hónap elején töltötte be 21. életévét, sok időt töltött a szimulátorban a monacói felkészülés kapcsán.

    „Az autónk nem mindig volt a legjobb a lassú kanyarokban, amivel Monacóban is szembe kell néznünk” – mondta a japán.

    „De úgy gondolom, hogy még ha az autó nyilvánvalóan fontos elem is, a fő tényező az lesz, hogy mennyire tudok majd alkalmazkodni a pályához.”

    „Az edzések során igyekszem majd minél több jó visszajelzést adni a mérnököknek, hogy segítsek nekik beállítani az autót, miközben én csak a vezetésre koncentrálok.”

  • Schumacher: Vettelnek még három versenye van bizonyítani

    Schumacher: Vettelnek még három versenye van bizonyítani

    Ralf Schumacher szerint Sebastian Vettelnek mindössze három versenye maradt arra, hogy felvegye a verseny Lance Strollal az Aston Martin csapatánál. Az egykori Forma-1-es pilóta szerint ezt követően a négyszeres el fog fogyni a silvertonei istálló és a szurkolók türelme is a négyszeres világbajnokkal szemben.

    A három újoncot leszámítva, a csapatot váltó pilóták közül talán a német pilóta küszködik a legjobban az elemekkel. Ezen pilóták közül Vettel az egyetlen, aki még nem tudott pontot szerezni, a legjobb eredménye pedig két tizenharmadik hely, amit Portugáliában és Spanyolországban szerzett.

    A négyszeres világbajnok német versenyző az eddigi négy versenyből három alkalommal maradt alul kanadai csapattársával szemben, akinek már sikerült öt pontot szereznie az évad első négy versenye alatt és már a harmadik szezonját teljesíti annál a csapatnál, ami az édesapja, Lawrence tulajdonában áll.

    Ez némi előnyt jelent Stroll számára Vettellel szemben, azonban a német már 2007 óta tagja a Forma-1 mezőnyének és már több, mint 250 versenyen vett részt, szóval megvan a kellő tapasztalata ahhoz, hogy sikeres legyen.

    Amíg sokan azt gondolták, hogy a német számára jót tesz majd a csapatváltás és újra felszabadultan versenyezhet majd így, addig ez egyáltalán nem látszik. Vettel formája az olasz istállónál eltöltött utolsó szezonját idézi, ahol egy Isztambulban szerzett dobogón kívül egy kiugró eredményre sem volt képes.

    „Sebastian Vettel elsődleges feladata a soron következő futamok során az lesz, hogy magabiztosan verje a csapattársát,” – idézi a Jordan, a Williams és a Toyota egykori pilótájának szavait a Sky német kiadása. „Négyszeres világbajnokként ezt a feladatot pedig egyáltalán nem lehetetlen abszolválni.

    „Ha ez viszont nem fog bekövetkezni, akkor az csak hátráltatni fogja a csapatot hosszú távon. Azonban még nem tartunk itt. Adunk kell Sebnek még két vagy három futamot, hogy bizonyítson. Ha ez nem fog sikerülni, akkor rövid időn belül meg is szabadulhat tőle az Aston Martin.”

    Schumacher szerint Monaco egy tökéletes alkalom lesz Vettel számára, hogy legyőzze Strollt.

    „Ha valahol, akkor Monacoban lehet igazán megmutatni azt, hogy milyen jól tudsz vezetni,” – folytatta a hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccse. „Azonban ez egy nagyon szűk utcai pálya és aki többet kockáztat a kelletténél, az könnyen össze is törheti magát.

    „Stroll már régebb óta tagja a csapatnak, ami egy fajta előnye van Vettellel szemben, különösen egy olyan pályán, mint Monaco, Itt ugyanis nagyon érezned kell az autót, hogy ki tudd hozni belőle a maximumot.

    „Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy Vettel számára ez egy nagy esély, ugyanis itt akár egy vezetői hiba is segítheti őt a garázs másik feléből.”

  • Red Bull: Le kell győznünk a Mercedest Monacoban!

    Red Bull: Le kell győznünk a Mercedest Monacoban!

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner szerint a csapata nem engedheti meg, hogy Monacoban további pontokat veszítsen a közvetlen rivális Mercedesszel szemben.

    Max Verstappen a szezon eddigi négy versenyéből három alkalommal végzett Lewis Hamilton mögött a második helyen, ami lehetővé tette a hétszeres világbajnok brit versenyző számára, hogy 14 pontra ellógjon holland kihívójától az egyéni pontversenyben.

    Horner azonban magabiztosan és nagy reményekkel várja a Monacói Nagydíjat, ahol szerinte a Bikák képesek lesznek visszavágni a befeketedett Ezüst Nyilaknak.

    „A barcelonai harmadik szektor jó kiindulási alap Monacora, ugyanis a karakterisztikája szinte teljesen megegyezik a hercegségben található utcai pályáéval,” – véli a Red Bull csapatfőnöke.

    „Remélem, hogy Monacoban versenyképesek leszünk majd. Az idei évben, Bahreint leszámítva, mindig nüánsznyiak döntöttek a pole pozíció sorosáról, szóval hihetetlen szoros a verseny köztünk és a Mercedes között.

    „Monacoban le kell győznünk a Mercedest, nincs mese, azonban tisztában vagyunk vele, hogy ez egy rendkívül nehéz feladat lesz.”

    A Red Bull holland pilótája hiába volt gyors az eddigi négy verseny mindegyikén, csupán Imolában tudott futamgyőzelmet ünnepelni. Portugáliában ő, Spanyolországban pedig a csapat hibája miatt esett el fontos pontoktól.

    „Tudtuk, hogy az előző két pálya nekik jobban fog majd feküdni,” – folytatta a milton keynesi istálló csapatfőnöke. „Mindkét helyszínen sikerült győzelmet aratniuk, azonban az elvárásokhoz képest sokkal közelebb tudtunk kerülni hozzájuk.

    „Ha még tovább tudnánk javítani a versenytempónkon, még akkor is nagyon kevés lenne a két autó közötti különbség.”

  • Ricciardo: Spanyolország megmutatta mennyit fejlődtünk

    Ricciardo: Spanyolország megmutatta mennyit fejlődtünk

    Daniel Ricciardo sem élete legkönnyebb feladatával nézett szembe, mikor elkezdett ismerkedni a McLarennel a rekordrövidségű előszezoni teszt során. Ám az ausztrál már érzi a fejlődést.

    Annak ellenére, hogy Lando Norris hatalmas évkezdésen van túl, Ricciardo hiszi, ő is sokat fejlődött:
    „A csapat és én eddig jól kezdtük a szezont. felértünk nagyon erős ellenfelekre, szóval keményen dolgozunk azon, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból. Nehéz hétvégére számítunk Monacóban, de nagyon keményen fogunk azért küzdeni, hogy sok pontot szerezzünk a csapatnak vasárnap.” – mondta az ausztrál.

    Riccardo a várhatóan nehéz hétvége ellenére örül annak, hogy két év után újra versenyezhet Monacóban:
    „Nagyon sokat fejlődtünk az elmúlt versenyeken, és azt hiszem ez Spanyolországban meg is mutatkozott. Már kezdek összeismerkedni az autóval, és az önbizalmam is egyre csak nő. Az időmérő roppant fontos lesz Monacóban, és nagyon közel vagyunk a riválisokhoz. Tudjuk, mit kell tennünk.” – mondta.

    Az ausztrál pilóta jelenleg a hetedik helyen áll összetettben, 24 ponttal. Norris majdnem dupla annyi ponttal áll jelenleg, számszerűsítve 41 pontjával a bajnokság negyedik helyén áll, Valtteri Bottas mögött.

  • Ricciardo fél, hogy idén elveszik Monaco varázsa

    Ricciardo fél, hogy idén elveszik Monaco varázsa

    A McLaren egyszeri festéssel készül az egy év után visszatérő Monacói Nagydíjra, Daniel Ricciardo mégis egyfajta üres érzésről beszél a versennyel kapcsolatban.

    Az ausztrál sok másik pilótával együtt a hercegségben él, és meg is nyerte a versenyt 2018-ban. Míg tavaly végül elmaradt idén mégis sor kerül a viadalra, napi 7500 néző előtt, ami azt jelenti, kb. 40%-os lesz a nézői jelenlét.

    „A pálya olyan intenzív, hogy szerintem az mindig 10-ből 10-es lesz.” – erősítette meg a helyszín különlegességét Ricciardo.

    „Az autóban ülve is érzed ezt, de amikor előkészülsz a hétvégére, a szurkolók és a tömeg között kell a boxutcába sétálni.”

    „Már azelőtt kaotikus, mielőtt az ember beszáll az autóba. A szívverésed felgyorsul, a pálya meg elvégzi a többit. Most talán nagyobb lesz a vihar előtti csend.” – emelte ki az ausztrál.

    A járvány előtt Monaco mindig a jachtokról, a luxusról, drága autókról szólt különleges hátteret teremtve a versenynek.

    „Félek, hogy nem fogok annyira felpörögni. Az, hogy nem lesz, vagy annyira lesz ugyanolyan légkör hajókkal és az emberekkel, az, hogy a pályán buliznak a nap végén, talán egy kicsit üresnek fog tűnni. De ami az autón belüli dolgokat illeti, nem lesz hiány.”

    Ami a bajnoki küzdelmeket illeti, Ricciardo nem tud választani a hétszeres világbajnok és korábbi csapattársa között.

    „Már jó ideje tudtuk, hogy Max szempontjából [a bajnoki küzdelem] csak idő kérdése, láttuk a tehetségét.”

    „Lewis előtt pedig sokan megemelik a kalapjukat. A kritikusai ellenére tartja magát, és megmutatja, miért olyan jó, amilyen.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc szeretne végre egy jó versenyt teljesíteni Monacóban

    Leclerc szeretne végre egy jó versenyt teljesíteni Monacóban

    A Ferrari pilótája Charles Leclerc nagyon reméli, hogy idén majd megfordul a szerencséje a hazai versenyén Monacoban és egy szép eredménnyel zárhatja majd a hercegségben rendezett futamot.

    A fiatal monacói eddig két futamon állt rajthoz a Forma-1-es Monacói Nagydíjon, azonban egyik alkalommal sem sikerült meglátnia a kockás zászlót. Leclerc 2018-ban még a Sauberrel vághatott neki első ízben a 78 körös versenynek, azonban a verseny 70. körében elszálltak a fékjei és az alagút utáni sikánnál megtorpedózta hátulról Brendon Hartley Toro Rossoját.

    A monacói fiatal a következő évben felkerült a Ferrarihoz, azonban a balszerencse sorozata tovább folytatódott. A csapata hibája miatt már az időmérő edzés első szakaszában kiesett, miután nem küldték ki őt a szakasz végén, hogy javítson a köridején.

    Ugyan a Ferrari pilótája számos szemet gyönyörködtető manővert bemutatott Monte Carlo utcáin, azonban amikor Nico Hülkenberget akarta megelőzni a Rascasseban, a jobb hátsó kerekét a szalagkorlátnak csapat és defektet kapott. Az eset következtében az SF90 padlólemeze is komolyan megsérült, ami miatt végül Leclercnek fel kellett adnia a nagy presztízzsel bíró versenyt.

    A hercegségben a tavalyi szezonban a koronavírus miatt nem rendeztek futamot, idén azonban már fognak. A Ferrari pedig jó eséllyel várja a Monacói Nagydíjat, mivel a tavalyi szezonhoz képes óriási fejlődésen mentek keresztül és nagy harcban vannak a McLarennel a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért.

    Leclerc pedig ebből kifolyólag reméli azt, hogy egy jó eredményt fog majd tudni szerezni a hazai a versenyén, ahol már nézők is lesznek majd a pályán.

    „Még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, ugyanis az első helyért szeretnénk harcolni, azonban ehhez időre lesz szükségünk,” – mondta a monacói pilóta.

    „Már nagyon várom a Monacói Nagydíjat. Nyilvánvaló, hogy ez egy különleges helyszín a számomra, mivel ez a hazai futamom. Sajnos eddig nem voltam valami szerencsés itt, szóval remélem, hogy idén a soros kárpótol majd és csapatként fontos pontokkal távozhatunk majd innen.”

    A Vörösöknek az előző Spanyol Nagydíjon sikerült erőből legyűrniük a McLarent. A két csapat közötti legnagyobb különbség a többnyire lassú kanyarokból álló harmadik szektor volt, ahol Leclercék jelentősen gyorsabbak voltak a wokingi istálló versenyzőinél.

    „Ha a barcelonai pálya harmadik szektorából indulunk ki, akkor versenyképesek is lehetünk majd,” – folytatta a kétszeres futamgyőztes Leclerc. „Monaco is egy lassú utcai pálya, azonban valamilyen szinten különbözik a barcelonai harmadik szektortól. Azonban nagyon remélem, hogy versenyképesek leszünk és jól fogunk tudni teljesíteni a pályán.”

  • Mercedes: A Red Bull előnyben lesz Monacóban

    Mercedes: A Red Bull előnyben lesz Monacóban

    A Mercedes egyik vezető mérnöke, Andrew Shovlin arra számít, hogy a Red Bull pályája lesz a következő versenyhelyszín, Monte-Carlo. Annak ellenére állítja ezt, hogy a legutóbbi nagydíjat ők nyerték, még 2019-ben.

    „Ez egy olyan pálya, ahol nagyon sokat kell az autón átalakítani. Papíron azt mondanám, hogy jobban fekszik a Red Bullnak, mint nekünk” – nyilatkozta a MotorsportWeek.com-nak.

    Shovlin elsősorban azért mondta a Red Bullt, mert az energiaitalosok még nem versenyeztek a maximális leszorítóerős csomagjukkal, márpedig Monacóban természetesen a leszorítóerő a kulcs: „Részben azért mondom, mert mi a maximális leszorítóerővel futottunk Spanyolországban, és pénteken az ő autójukon is láttuk a saját csomagjukat, de nem versenyeztek vele, így náluk még van tartalék ilyen téren. Majd meglátjuk, hol állunk, és ha nem mi vagyunk a gyorsabbak, akkor megpróbáljuk megnehezíteni az életüket.”

    Meg kell jegyezni, hogy Hamilton 2019-es sikere előtt egy évvel viszont Red Bullos nyert, Daniel Ricciardo személyében.

  • Marko: Továbbra is jó esély van Verstappen bajnoki címére

    Marko: Továbbra is jó esély van Verstappen bajnoki címére

    Dr. Helmut Marko véleménye szerint Max Verstappennek továbbra is jó esélye van legyőzni Lewis Hamiltont a 2021-es világbajnoki címért zajló csatában. A Red Bull tanácsadója hajthatatlan ebből a szempontból, annak ellenére, hogy holland pilótája zsinórban másodszor kapott ki idén a hétszeres világbajnoktól.

    „Túl lassúak voltunk. Ezt így kell összefoglalni. Ez ennyi, ebből nem lehet többet kihozni.” – mondta egyébként Verstappen, aki 14 pontos hátrányba került a bajnokságban.

    Sokan úgy gondolják, hogy a Mercedes taktikai húzása zseniális volt Barcelonában, Verstappennek pedig volt egy szokatlan Red Bullos kiállása 4,2 másodperccel.

    „Max mindenféle kérdés nélkül hajtott be a boxba, az embereink pedig szenzációsan reagáltak erre.” – mondta Marko.

    Az osztrák alakulat igazából elismerte Verstappen álláspontját:
    „A Mercedes egyszerűen gyorsabb volt ma. Továbbra is nagyon jónak tűnünk a kvalifikációkon, de még dolgoznunk kell a versenytempón.”

    A csapatfőnök, Christian Horner azt nyilatkozta, hogy szerinte az a pici különbség, ami sokak szerint az konstrukciók között van, az a Mercedes előnye:
    „Mind a négy versenyhétvégén azt láthattuk, hogy a Mercedes kis előnnyel rendelkezik versenytávokon. Egészen Bahreintől Barcelonáig.” – mondta.

    Ennek ellenére a Red Bull fogadkozik, hogy továbbra is fejleszteni fog- még akkor is, ha más csapatok, mint például a Ferrari már most nagy előnyre tehet szert 2022-re az erőforrások átállításával.

    „Úgy határoztunk, hogy a nyári szünetig még fejleszteni fogjuk az autót, természetesen párhuzamosan a jövő évi konstrukcióval. Aztán meglátjuk.” – mondta Marko az ORF-nek.

    „Jók az esélyek. Az egészen biztosan nem nyernénk meg a bajnokságot, ha azt mondanánk, hogy teljes mértékben koncentráljunk a jövő évi autóra.”

    „Hála az égnek, a pontkülönbségünk egyáltalán nem ijesztő. Nagyobb tempót kell találnunk, de ha a kvalifikáción erősek maradunk, és jók leszünk a rajtnál, akkor Monacóban jól alakulhatnak a dolgok.” – zárta Marko

  • Hivatalos: Ennyi néző látogathat majd ki a Monacói Nagydíjra

    Hivatalos: Ennyi néző látogathat majd ki a Monacói Nagydíjra

    A Monacói Nagydíj a Forma-1 történelmének egyik legrégibb és legnagyobb presztízsű versenye. A helyi kormány pedig a mai nap folyamán jelentette be azt, hogy az idei futamot 7.500 néző előtt kerül majd megrendezésre.

    A külföldről érkező szurkolóknak már a határon be kell mutatniuk egy negatív PCR tesztet annak érdekében, hogy beléphessenek majd az utcai pálya területére, ahol 67. alkalommal fognak versenyt rendezni a száguldó cirkusz történetében. A koronavírus tesztelés szempontjából egyedül a helyi dolgozók és a lakosok számítanak kivételnek.

    A tavalyi versenyt végül a koronavírus járvány okozta helyzet miatt kellett törölni a versenynaptárból. Ebből kifolyólag az Monacói Automobil Club egyik munkatársa Christian Tornatore információi szerint már 3.000 jegyet eladtak a 7.500-ből az idei versenyre, amit május 23-án rendeznek majd meg a hercegségben. A pénteki szabadedzések során azonban majd csak 3.000 ember lehet majd a lelátón.

    A Monacói Nagydíj lesz a 2021-es Forma-1-es világbajnokság ötödik versenye a tervezett huszonháromból.

  • Csökken a McLaren motorhome mérete a következő európai versenyekre

    Csökken a McLaren motorhome mérete a következő európai versenyekre

    A McLaren ikonikus Forma-1-es paddock épülete eltűnik az európai versenyek paddockjából, egy kisebb verziót használnak majd a jövőben. A wokingiak voltak az egyik első csapat, akik bemutatták annak idején a tekintélyes méretű motorhome-jukat, a háromemeletes Brand Centre 2007-ben amikor bemutatták, kiemelkedett a többiek hasonló létesítménye közül. Ezt követően mindegyik istálló követte őket, és jelenleg a Red Bull a király ezen téren a legnagyobb méretű, Holzhaus névre keresztelt fa építményével.

    A McLaren Brand Centerét azonban fenntarthatósági okokból most csökkentik, és Andreas Seidl csapatfőnök is megerősítette, hogy egy kisebb egységgel lesznek jelen a Monacói Nagydíjtól kezdve. A csapat jelenleg is már egy átmeneti szerkezetet használ a hétvégi Emilia Romagna Nagydíjon.

    „Még dolgoznunk kell ezen. A McLaren vendéglátó része ahogy látjátok most is a paddockban, egyelőre egy átmeneti megoldás, ami meglehetősen költséghatékony. Az év későbbi részében mutatnánk be a továbbfejlesztett vendéglátó egységünket, amikor a világ kissé visszaállt már a normális kerékvágásba, és újra megengedik majd azt, hogy legyenek vendégeink is. Az újításokkal kapcsolatosan nem akarok belemenni túlzottan a részletekbe, de a hangsúly egyértelműen azon van, hogy a McLaren fenntarthatóbb módon oldja meg a szállítást, a felállítását és a használatát. Fenntarthatóbb megoldást kell találnunk, ez egyértelmű.”

    A Brand Center szállításához 17 kamionra van szükség a versenyhelyszínek közt, az új szerkezettel várhatóan ennek elég lesz ennek a fele is. A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn már korábban is javasolta azt, hogy hagyják el teljesen a motorhome-okat, vagy legalább fogják vissza a méreteiket.