Címke: Monacói Nagydíj

  • Ferrari: lehet, hogy elúszott a legjobb esélyünk a győzelemre

    Ferrari: lehet, hogy elúszott a legjobb esélyünk a győzelemre

    Bár a Ferrari formája eddig jobb, mint a tavalyi szezonban, a csapatfőnök, Mattia Binotto elismerte, lehet, hogy idén már nem fognak győzelemért küzdeni.

    A Monacói Nagydíj hétvégéjén mindkét vörös autó a mezőny elejében tanyázott, Leclerc pole-ja után Sainz be is tudta húzni a dobogót a Scuderiának.

    „Igen, szerintem lesznek még pályák, főleg lassú kanyarokkal, ahol versenyképesek lehetünk, de ezt nem vehetjük biztosra.” – ismerte el Mattia Binotto.

    „Ahelyett, hogy azt mérlegelnénk, hol leszünk még hasonló helyzetben, inkább Bakura, és aztán a következő versenyekre koncentrálunk.”

    „Még van, amit ki tudnánk hozni az autóból, megmutattuk, egy jobb felkészüléssel lehetséges ez.”

    Sainz sem biztos abban, hogy lesz még hasonló hétvége:

    „Még a hasonló pályák sem jelentik azt, hogy dobogóért vagy győzelemért küzdünk majd. A Mercedes és a Red Bull még mindig előnnyel rendelkeznek hozzánk képest, nehéz lesz még egyszer ilyen helyzetbe kerülnünk.” – szögezte le a Ferrari spanyol pilótája.

    „Ezért nehéz egy ilyen hétvégét megemészteni, mert nem tudjuk, mikor lesz a következő ilyen esély. De büszkének kell lennünk a megtett lépésekre, és arra, milyen jól ment az autó ezen a hétvégén.”

    „Nem könnyű gyorsnak lenni Monacóban, és az, hogy Charles és én gyorsak voltunk, a csapat jó teljesítményének köszönhető.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Rosberg elismerte, tévedett Sainz-cal kapcsolatban

    Rosberg elismerte, tévedett Sainz-cal kapcsolatban

    Carlos Sainz már az ötödik Ferraris versenyén megszerezte első dobogóját vörösben, ráadásul nem is akárhol: a Monacói Nagydíjon. A második helyen végző spanyolt Nico Rosberg is csak dicsérni tudja, habár tavaly még kritizálta a szerződtetését.

    2016 világbajnoka 2020-ban még inkább Ricciardo leigazolása mellett érvelt, ám most már máshogyan gondolja.

    „2020-ban én voltam az egyik, aki azt kérdezte, miért Carlost választják. Inkább Danielt kellett volna” – utalt vissza Rosberg. „Ám ha most megnézem Ricciardót, Vettelt illetve Pérezt, és Sainzhoz hasonlítom őket, akkor sehol sincsenek hozzá képest. A négy pilóta közül Sainz az egyetlen, aki azt az érzést kelti, hogy már régebb óta a Ferrarinál vezet.”

    „Nagyon jól teljesít, Charles Leclerc mellett is” – tette hozzá a Sky Italián. Csak gratulálni tudok Sainznak. A Ferrari a megfelelő embert választotta. Az is tetszett, hogy Sainz kissé ingerült volt a második helye után. Úgy érezte, hogy megvan a tempója ahhoz, hogy szombaton megszerezze a pole-t, vasárnap pedig megnyerje a futamot. Ez a győztes versenyző mentalitása.”

  • Stroll majdnem nem tudta befejezni a Monacói Nagydíjat

    Stroll majdnem nem tudta befejezni a Monacói Nagydíjat

    Az Aston Martin Forma-1-es versenyzője Lance Stroll elmondta, hogy kisebb agyrázkódást szenvedett, miután átugratott a kerékvetőn a Monacói Nagydíj során. A kanadai pilóta attól félt, hogy eset miatt nem lesz képes befejezni a 78 körös versenyt.

    A rendező kétszer is rajtakapta Strollt, hogy elrontja az Uszoda bejáratát, majd a bukótér átvágását követően visszatér a pályára. Nem mellesleg a szűk utcai pálya ezen részén többek között Nicholas Latifi és Charles Leclerc is összetörte az autóját.

    A második esetnél Stroll hozzáért a sikán bejáratán található szalagkorláthoz és azt már Leclerc esetében láthattuk, hogy abban az esetben általában autótöréssel végződik az akció.

    Azonban a kanadai pilóta AM21-e nagy meglepetésre megúszta komolyabb sérülés nélkül, viszont egy szokatlan megoldást választott a pályára való visszatérésekor. Viszonylag nagyobb sebességnél ugratott át a hurka kerékvetőn, aminek következtében az autójának első tengelye elemelkedett az aszfaltról.

    Stroll azonban a jó stratégiájának köszönhetően a nyolcadik helyen ért céla és miután a csapattárs Sebastian Vettel ötödik lett, a Lawrence Stroll által vezett istálló először tudott mindkét autójával pontot szerezni az idei évben.

    „Még egy kicsit az agyamat is megrázta,” – mondta a 2020-as Török Nagydíj pole pozíciósa a versenyt követően a Motorsport.com-nak.

    „Az első esetnél még tudtam korrigálni, azonban a másodiknál nagyon komolyan ugrattam át a kerékvetőn. Mindannyian tudjuk, hogy ilyen nagy ugratás csúnya véget is érhet, azonban szerencsére nem lett komolyabb baj. Azt hiszem ott elhasználtam az összes Jokeremet.”

  • Sainz Sr: A fiam csalódása inkább pozitív, mint negatív

    Sainz Sr: A fiam csalódása inkább pozitív, mint negatív

    Inkább pozitív volt Carlos Sainz Jr csalódása az első ferraris dobogója után, mint negatív. Így látja ezt a Ferrari spanyol pilótájának édesapja Carlos Sainz Sr.

    Sainz Jr-nak minden esélye megvolt arra, hogy megszerezze a pole pozíciót a Monacói Nagydíj időmérő edzésén. Azonban a Q3-ban az utolsó gyors körét szinte senki nem tudta befejezni Charles Leclerc balesetet miatt.

    A monacói pilóta az Uszoda bejáratán ért hozzá a falhoz a jobb első kerekével, majd irányíthatatlanul belecsapódott a szalagkorlátba a sikán kijáratán. Az eset miatt piros zászlóval félbe kellett szakítani az időmérőt és így többek között Max Verstappen, Valtteri Bottas és Sainz Jr sem tudta befejezni a gyors körét.

    „Ez a körülmények miatt sikerült így,” – nyilatkozta a Ferrari spanyol versenyzője a dobogóját követően. „Mivel Charles megszerezte a polet, én pedig nem fejezhettem be a mért körömet, így ez a pódium nem olyan jó érzés, mint amilyennek lennie kellene.”

    Sainz Sr azonban úgy véli, hogy a fia hozzáállása példaértékű volt a hercegségben rendezett hétvégén.

    „Pár nap pihenés után már el is fogja felejteni a keserűséget és szívesen fog visszagondolni erre a hétvégére,” – véli a többszörös Dakar Rally győztes Sainz Sr.

    „Rá fog jönni, hogy mindössze öt versenyt követően úgy, hogy szinte alig tesztelhetett, ez a második hely egy nagyon komoly eredmény. Ha a szezon előtt ezt felajánlották volna neki, biztos vagyok benne, hogy elfogadta volna az ajánlatot.

    „A Ferrari számára rendkívül pozitív volt a Monacó-i hétvége, szóval a fiamnak most ki kell pihennie ezt és újult erővel kell nekivágnia majd az Azeri Nagydíjnak.

    „A Forma-1 állandóan próbára tesz minden téren. Például, hogy miként reagálod le a veled történő jó, illetve rossz dolgokat. Tisztában voltam vele mindig, hogy nem szabad túlságosan fényezni magadat egy jó szereplést követően, mert egy balul sikerült hétvégét követően könnyen depresszióssá is válhatsz akár.”

  • Glock: A Ferrari nem akarta elismerni, hogy Leclerc balesete okozta a bajt

    Glock: A Ferrari nem akarta elismerni, hogy Leclerc balesete okozta a bajt

    Timo Glock szerint a Ferrari nem akarta beismerni azt, hogy Charles Leclerc balesete idézte elő a bajt az autójában.

    A monacói versenyző a Q3 elején megfutotta a leggyorsabb kört, majd a második próbálkozása alatt falnak csapta versenygépét. A mögötte érkezők nem tudták befejezni a körüket, sőt még a piros zászló is előkerült, így már nem indították újra a szakaszt.

    A 23 éves pilóta az esemény után elmondta, hogy a váltója állapotát félti, ugyanis ha azt cserélni kell, akkor búcsút inthet az első rajtkockának. Az első vizsgálatok alapján nem talált hibát a Scuderia, míg reggel a második ellenőrzés mentén is jónak tűnt az elem. Leclerc hazai átka azonban működősbe lépett, ugyanis a rajtrácsra hajtva megadta magát az SF21-es. A helyi pilóta így nem tudott elindulni a futamon, amit így csak a „kispadról” szemlélhetett.

    Mattia Binotto a verseny után elmondta, nem hazardíroztak a váltóval, ugyanis az rendben volt. A probléma az autó bal oldalán, a kardántengely mentén ütötte fel a fejét. A svájci-olasz csapatfőnök hozzátette, ennek a galibának semmi köze nem volt a szombati ütközéshez.

    Timo Glocknak azonban nem ez a véleménye:

    ,,Nagyon extrém és intenzív volt az, mikor Leclerc a csapatrádión keresztül jelentette, hogy valami gond van az autójával. A Ferrari még odáig is elment, hogy azt mondta, semmi köze nincs ennek a szombati balesetéhez. Én viszont nagyon is el tudom képzelni azt, hogy a jobboldali ütközés az autó bal oldalát is érintette, így megsérült a kardántengely.” – írta összefoglalójába a német Sky-nál tevékenykedő ex-versenyző.

    Glock ugyanakkor sajnálja azt, hogy Leclerc nem tudott elindulni, ugyanis nagyon jól muzsikált Monacóban a Ferrari:

    ,,Az autó nagyon jó volt. Nem véletlen az sem, hogy Carlos Sainz csütörtökön beült az autóba és rögtön a leggyorsabb tudott lenni. A második szabadedzésen a stafétabotot Leclerc vette át, mivel neki az elsőn problémái akadtak. Már akkor is lehet látni, hogy milyen jól teljesít a Ferrari.”

  • Serena Williamsre tett megjegyzései miatt rúgták ki az F1 kommentátort

    Serena Williamsre tett megjegyzései miatt rúgták ki az F1 kommentátort

    Kirúgta az RTBF csatorna a náluk dolgozó belga F1-es kommentátort Marc Duezt, miután illetlen megjegyzéseket tett Serena Williamsről, aki a Monacói Nagydíj egyik legnagyobb sztárvendége volt idén.

    A 23 szoros Grand Slam győztes amerikai teniszező az Aston Martin csapatának sztárvendége volt Monte Carloban és a 78 körös futam végén abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy ő inthette le a versenyzőket a kockás zászlóval.

    Azonban Duez a Forma-1 belga közvetítésben nem a megfelelő szavakkal kommentálta a leintés pillanatát. „Serena Williams most egy olyan dolgot fog majd lóbálni, amihez egyáltalán nincsen hozzászokva,” – mondta a belga kommentátor a futam végén.

    Ez még egyáltalán nem minden, ugyanis Duez a hétvége korábbi szakaszéban Williams egyik barátnőjét csúnyának titulálta, valamint a verseny leintésekor még azt is megjegyezte az amerikai tenisz csillagról, „hogy egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy pomponlány.”

    Ezt nem nézhette szabad szemmel a munkáltatója, ami miatt azonnal ki is vizsgálták az ügyet a televíziós társaságon belül. A RTBF csatorna vezetősége pedig a vizsgálatot követően határozatlan időre fel is függesztette az egykori pilótát a munkája alól.

    A háromszoros belga ralibajnok később bocsánatot kért azon emberektől, akiket megsértett a megjegyzéseivel és hozzátette, hogy egyáltalán nem állt szándékában megbántani senkit sem.

  • Alonso csak a Francia Nagydíjon kapja meg az új szervokormányt

    Alonso csak a Francia Nagydíjon kapja meg az új szervokormányt

    Fernando Alonso csak a következő verseny után kapja meg a módosított szervokormányt, melytől javulást vár a saját teljesítményében.

    A spanyol egy elég gyenge monacói hétvégén van túl, az ismét pontot szerző csapattársához képest ő mindössze 13. lett. Persze egy ilyen utcai pályán ez főleg a szombati időmérőn múlt, ahol kiesett a Q1-ben.

    „Többet vártunk Monacótól, de szerintem a gumik voltak a fő tényezők” – nyilatkozta Alonso. „Nem tudom, hány Monacóhoz hasonló versenyünk lesz idén, de Portugáliában és Barcelonában jobbak voltunk, így remélem, hogy a következő futamokon visszatérünk ehhez a teljesítményhez.”

    A kétszeres világbajnok úgy gondolja, hogy más pilóták is szenvedtek Monacóban, ő a Red Bull újdonsült pilótáját, Sergio Pérezt emelte ki: „Beszéltem Checóval, aki még megnyerte az első szabadedzést, de aztán csak 9. lett a Q3-ban. Ennek nincs sok értelme. Aztán meg a dobogóért harcolt. Épp emiatt azt hiszem, hogy az ember nem felejt el vezetni egyik edzésről a másikra.”

    Mindazonáltal Alonso most egy új szervokormánytól vár javulást, ám ezt csak a Francia Nagydíjtól kapja meg.

    „Baku nem lenne jó ennek bevetésére, utcai pálya” – tért ki erre. „Ebben az értelemben nem túl jó a szezon eleji menetrend. Az első hat verseny kemény kihívás, de Franciaországtól remélem egy új bajnokság kezdődik számomra. Remélem, lesz valami a kormánnyal, amivel jobban érezhetem az autó egyensúlyát és jobb visszajelzést tudok adni, mint most.”

  • Norris: A büntetés lehetősége eléggé feszültté tette a versenyemet

    Norris: A büntetés lehetősége eléggé feszültté tette a versenyemet

    Lando Norris elmondta, hogy a futam elején elkövetett hibái miatt végig ott lógott a levegőben a büntetés lehetősége.

    A brit versenyző elég korán kimerítette a lehetséges két sikán elhagyást a 10-es kanyarnál, így gyorsan lendült a neve mellett a fekete-fehér zászló. A verseny hátralévő részében így nagyon óvatosnak kellett lennie, ugyanis ha még egyszer túlszaladt volna az említett szakaszon, akkor időbüntetés lett volna a jutalma.

    A McLarennél az izgalom akkor hágott a tetőfokára, mikor Sergio Pérez már ott loholt a 21 éves brit nyakában, ugyanis egy esetleges pontatlan kanyarbevétel miatt elszállt volna a dobogós helyük.

    ,,Igen, volt egy új szabály ezen a hétvégén. A sikánnál, ha levágtad vagy elvétetted, akkor jött a figyelmeztetés. Én először csak az első csúcspontot hibáztam el, jobb oldalt, majd a másodiknál sikerült még balra tartanom. Mind a két helyzetben időt veszítettem és blokkoltak az abroncsaim is. A 7. körben viszont mindkét lehetőségemet sikerült eljátszanom.” – ecsetelte a Racingnews365.com előtt Norris.

    Ezután Will Joseph, a pilóta versenymérnöke figyelmeztette az érintett, így a 21 éves pilótának 70 körön keresztül kellett ügyelnie arra, hogy még véletlenül se tegyen meg egy rossz lépést se.

    ,,Ez eléggé idegessé tette Willt, a versenymérnökömet és biztos vagyok abban, hogy még pár ember így érzett rajta kívül. Nem volt ideális kezdés, főleg úgy, hogy tudtam mennyi kör van még hátra. Ha az utolsó etapnál, ahol azért lehetett nyomni, hibáztam és büntetést kaptam volna, akkor Pérez simán elém került volna. Mikor a figyelmeztetést kaptam, csak egy kissé mértem fel rosszul a helyzetet és így elrontottam a féktávot. Pedig csak kicsit nyomtam és bizonyos pontokon még üzemanyagot is spóroltam.”

    Norris arról a rádióüzenetről, amiben arra kérte mérnökét, hogy ne beszéljen hozzá a következőket mondta:

    ,,A végén megkértem Willt, hogy ne zavarjon, mert néha csak koncentrálni akarsz arra, amit épp csinálsz. Csak monacói utcáin szeretnél menni és a zónádban akarsz maradni, miközben körbe-köbe mész. El akarod kerülni a szalagkorlátot, magabiztosnak akarod érezni magad és nem akarsz semmi másra gondolni. Így mikor arról beszél nekem, hogy ott van az a srác 20 másodperccel előttem, az nem egy olyan dolog ami épp érdekel. Csak szerettem volna a vezetésre koncentrálni, ennyire egyszerű.”

  • Hamilton elfelejtette, hogyan kell kezelni a rossz napokat

    Hamilton elfelejtette, hogyan kell kezelni a rossz napokat

    A Monacói Nagydíj alatt a címvédő Lewis Hamilton többször is panaszkodott a számára rosszul alakuló hétvége miatt. Ross Brawn tudni véli az okát is.

    „Lewist felkavarta, ahogy Monacóban alakultak a dolgok, és ez a frusztráltság nyilvánult meg a versenyen, amikor a stratégiája sem alakult a legjobban.”

    „Ő egy elszánt versenyző, így lehet arra számítani, hogy nem lesz boldog, amikor nem kedvezően alakulnak számára a dolgok. Nem volt ehhez szokva, kijött a gyakorlatból az ilyen helyzetek kezelésének terén.”

    „Eléggé erősen fogalmazott, de biztos vagyok benne utólag máshogyan fog erre a hétvégére tekinteni. A Mercedes és Lewis jó ideje egy csapatot alkotnak, ismerik egymást, szóval meg fogják beszélni. Nem lesz ezzel gond.” – vetítette előre Brawn.

    A brit Hamilton problémái mellett a garázs másik végében történtekről is szimpátiával emlékezett meg, hiszen nem Bottason múlt a kerékanya meghibásodása.

    „Valtteri szintén szerencsétlen volt. Nem övé volt a legjobb autó, de jó formában volt, és esélyesnek tűnt a dobogóra a kiállás előtt. Nagyon ritkán fordul ez elő, egyszerűen nagyon szerencsétlen a helyzet.”

  • Az olasz média szerint Sainz esélyes a Ferrari első számú pozíciójára

    Az olasz média szerint Sainz esélyes a Ferrari első számú pozíciójára

    Az olasz újságírok szerint Carlos Sainz nem csupán annak akadálya, hogy Mick Schumacher a Ferrariba kerüljön, de még Leclercre is veszélyt jelenthet. Szerintük a spanyol képes lehet elvenni tőle a csapat első számú pilótája címet.

    A minid igencsak radikális olasz újságírok nem rejtették véka alá az újonnan érkezett spanyol első dobogójáról alkotott véleményüket.

    „Ha továbbra is ilyen eredményeket ér el, és ilyen jól fog dolgozni monacói csapattársával, és a csapatot majd segíteni tudja a bajnoki címekért folytatott küzdelemben, akkor a Ferrari hosszú időre marasztalni fogja Carlost. – mondta Luigi Perna, a La Gazzetta dello Sport újságírója.

    „Amennyiben ez megtörténik, akkor nem lesz szükség arra, hogy Mick Schumacherre cseréljék, hiszen Micknek még sokat kell fejlődnie a Forma-1-ben.” – mondta Luigi a spanyol El Mundo Deportivo-nak.

    Arra a kérdésre, hogy a 26 éves Sainz végül le tudja-e győzni a három évvel fiatalabb Leclercet, egy másik olasz újságíró, Daniele Sparisci válaszolt:
    „Ez rajta múlik”

    „Az, hogy mindezeket meg tudja csinálni Leclerc mellett, aki egy fenomén, egy igazi csillag, azt jelenti, hogy Carlos is sok tehetséggel lett megáldva.” – mondta.

    „Egyetértek abban, hogy ők ketten teljesen más típusú versenyzők, – míg Leclerc elképesztően agresszív, addig Sainz jóval inkább megfontolt. De nagyon sok olyan megfontolt pilóta van a Forma-1-ben, akik nyertek, és jól tudtak teljesíteni.” – tette hozzá Sparisci.

    Paolo Filisetti olasz műszaki újságíró szerint: „Carlos képes lehet a Ferrari elsőszámú versenyzője lenni.”

    „Az elsőszámú pozíciót a pályán szerzed meg, szóval nem tudom miért ne lehetne az. A dolog azon része mindenesetre egyértelmű, hogy Carlos nem egy második számú pozícióra szerződött a Ferrarihoz.”

    „Nem értem azt, hogy sokak számára lehetetlennek tűnik az a forgatókönyv, miszerint a jövőben felléphet a bajnoki küzdelemben Leclerc, Verstappen, és Hamilton mellé, akikről mindenki beszél, ha címekről van szó.” – mondta.

    Ami Schumachert illeti, akit a Ferrari nyilvánvalóan a maranellói jövőjére készít fel, Filisetti szerint ez a meccs még nem lefutott.

    „Nem hiszem, hogy Mick közvetlen veszélyt jelentene Carlosra.” – mondta.

    „Igen, Mick édesapja vezetéknevét birtokolja, de hogy hogyan érik be, azt még nem tudjuk. Nagyon fontos, hogy Mick elkezdjen valami érdemlegeset mutatni, és remélem, hogy a Ferrari a jövőben nem csak marketing okokból választja ki a versenyzőit.” – mondta Filisetti.