Címke: Monacói Nagydíj

  • Leclerc továbbra is a leggyorsabb, Ricciardo összetörte a McLarent

    Leclerc továbbra is a leggyorsabb, Ricciardo összetörte a McLarent

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, a második legjobb időt Carlos Sainz autózta, míg a harmadik Sergio Pérez lett.

    A legtöbb versenyző azonnal kihajtott a pályára, az első mért kört Alex Albon pakolta le az aszfaltra.

    Az első mérvadó időt Max Verstappen produkálta, mögé Lando Norris ugrott fel. A Ferrari versenyzői a keménykeverékű abroncsokat húzták elő, Carlos Sainz az élre is állt velük.

    Sebastian Vettel nagyot mentett. A poros részen csúszott meg az autó hátulja, így megérintette a falat. Daniel Ricciardo viszont nem volt ilyen szerencsés. Falnak csapta a McLarent, így előkerült a piros zászló is.

    Kisebb szünet után folytatódott a móka. Pérez azonban érdekes dologra hívta fel csapata figyelmét. Bal tükrét elvesztette.

    A lágykeverékű gumikon Charles Leclerc ugrott az élre, több, mint három tizedet adva Carlos Sainznak és Max Verstappennek. Lewis Hamilton a Mirabeau-nál mérte el a féktávot, így a bukótérből kellett visszatolatnia. Mindaddig Lando Norris rádión jelentette, hogy az első kanyarban kissé megpaskolta a falat. George Russell hasonló körülményeket élt meg.

    A versenyszimulációk mentén az utolsó percekben már nem sokat változott a sorrend, így a második a szabadedzést is Charles Leclerc nyerte Carlos Sainz és Sergio Pérez előtt. Mögöttük Max Verstappen, Lando Norris, George Russell, Pierre Gasly, Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Yuki Tsunoda alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Időkülönbség Megtett körök száma
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:12.656 29
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:12.700 + 0.044 31
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:13.035 + 0.379 30
    4 Max Verstappen Red Bull 1:13.103 + 0.447 32
    5 Lando Norris McLaren 1:13.294 + 0.638 24
    6 George Russell Mercedes 1:13.406 + 0.750 30
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:13.636 + 0.980 31
    8 Fernando Alonso Alpine 1:13.912 + 1.256 30
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:14.059 + 1.403 31
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:14.134 + 1.478 26
    11 Kevin Magnussen Haas 1:14.239 + 1.583 31
    12 Lewis Hamilton Mercedes 1:14.267 + 1.611 28
    13 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:14.468 + 1.812 27
    14 Alexander Albon Williams 1:14.486 + 1.830 32
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:14.525 + 1.869 22
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:14.623 + 1.967 28
    17 Mick Schumacher Haas 1:14.894 + 2.238 32
    18 Esteban Ocon Alpine 1:15.216 + 2.560 33
    19 Nicholas Latifi Williams 1:16.276 + 3.620 32
    20 Daniel Ricciardo McLaren 2
  • Leclerc: Monaco nélkül nem F1 az F1

    Leclerc: Monaco nélkül nem F1 az F1

    A Monacói Nagydíj bizonytalan helyzetével kapcsolatban több pilóta is megszólalt már korábban is, most pedig a hazai versenyére készülő Charles Leclerc mondott véleményt.

    A hercegségben rendezendő futam már 2023-ban kikerülhet a naptárból, miután a helyszín hosszú évekig ingyen rendezhetett futamot, viszont akadna rengeteg olyan pálya, akik busás pénzeket fizetnének, ha ellátogatna hozzájuk a száguldó cirkusz. További probléma, hogy Monte-Carlo utcáin a Forma-1 saját szponzorait sem lehet majd látni, hanem Monaco saját partnerei díszelegnek majd a pálya mellett. Ezenkívül a közvetítési jogokat is mindig magánál tarthatta Monaco.

    Az új szerződésről való tárgyalásban a Forma-1 olyan módon is nyomást helyezett Monacóra, hogy Stefano Domenicali kijelentette, hogy a földrajzi helyzetet tekintve logikusabban követhetik majd egymást a versenyek, vagyis a májusi Miami Nagydíj után Montreal következhet, ezzel ellehetetlenítve a szokásos májusi Monacói Nagydíjat.

    A Ferrari bajnokaspiránsa, Charles Leclerc azonban érhetően ragaszkodik a helyszínhez, ahol még soha nem fejezett be versenyt a Forma-1-ben.

    „Szerintem ez mindkét fél számára rossz lépés lenne” – vélekedett. „A Forma-1 Monaco nélkül számomra nem Forma-1. Szerintem az F1-nek vannak történelmi pályái, mint Silverstone, Monza és Monaco, és szerintem ezeknek a pályáknak a naptárban kellene maradniuk.”

    A kereskedelmi okoktól eltekintve a pályán történő akció hiánya miatt is sok kritikát kap a nagydíj. Leclerc-t is megkérdezték, lehetne-e ezen javítani a vonalvezetés változtatásával.

    „Néha elgondolkodtam rajta, hogy vajon sokat javítana-e ez az előzéseken” – folytatta. „Nem tudom, talán az alagút előtt balra lehetne menni, és ott egy nagy egyenest csinálni. De hogy ez mennyire megvalósítható? Nem tudom. Természetesen az előzés nehéz, de azt hiszem, amit mindannyian szeretünk versenyzőként, az a kihívás, különösen a kvalifikáción, hogy összerakjuk a megfelelő kört. Nincs még egy pálya, amely megközelítené a monacói adrenalinszintet, és számomra ez az F1 történelmének része, és ennek az F1-ben is kell maradnia.”

  • Leclerc-t még nem érte utol az „átok”, ő kezdett a legjobban Monacóban

    Leclerc-t még nem érte utol az „átok”, ő kezdett a legjobban Monacóban

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett. 

    Nicholas Latifi kivételével mindenki kihajtott a pályára, hogy minél előbb felvegye a ritmust. Az első komolyabb időt Charles Leclerc szolgáltatta, ám Carlos Sainz gyorsan elvette tőle az első pozíciót.

    A Ferrari versenyzői a legjobb körüket közepeskeverékű abroncsokon produkálták, míg a többiek a fehér oldalfalú gumikkal próbálkoztak.

    A monacói versenyző látogatott ki a bukótérbe, így egy ideig felvillant a sárga jelzés is.

    Mick Schumacher autója a boxbejárat előtt állt meg, így Fernando Alonso nehezen tudott bekanyarodni a garázsához. Mivel rossz helyen állt meg a Haas és menteni kellett, előkerült a piros zászló is.

    Kisebb szünet után ismét útjára indulhatott a mezőny. Először Sebastian Vettel hajtott ki a pályára, őt Esteban Ocon és Lewis Hamilton követte. A hétszeres világbajnok a delfinezésre is panaszkodott, érzése szerint „őrülten” pattog a W13.

    Fél óra elteltével Lando Norris ugrott közepeskeverékkel az élre, a sorban őt Lewis Hamilton és Max Verstappen követte. Az első 10-be még Daniel Ricciardo, Charles Leclerc, Carlos Sainz, Yuki Tsunoda, Guanyu Zhou, Alex Albon és Sergio Pérez fért be.

    Valtteri Bottas mindaddig köridő nélkül árválkodott a boxban. Az Alfa Romeonál technikai hibákat észleltek.

    Charles Leclerc az élre repítette Ferrariját, így ő bizonyult a leggyorsabbnak a monacói első gyakorláson. Sergio Pérez lett a második, míg Carlos Sainz férkőzött be a harmadik pozícióba. A hibázó Max Verstappennek a negyedik hellyel kellett megelégednie, míg mögötte Lando Norris, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, George Russell, Sebastian Vettel, és Lewis Hamilton alkotta még az első 10-et.

    1 16 Charles Leclerc Ferrari 1:14.531 29
    2 11 Sergio Pérez Red Bull 1:14.570 +0.039 30
    3 55 Carlos Sainz Ferrari 1:14.601 +0.070 28
    4 1 Max Verstappen Red Bull 1:14.712 +0.181 26
    5 4 Lando Norris McLaren 1:15.056 +0.525 31
    6 10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:15.083 +0.552 33
    7 3 Daniel Ricciardo McLaren 1:15.157 +0.626 33
    8 63 George Russell Mercedes 1:15.211 +0.680 34
    9 5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:15.387 +0.856 33
    10 44 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.499 +0.968 29
    11 22 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:15.536 +1.005 36
    12 18 Lance Stroll Aston Martin 1:15.539 +1.008 26
    13 14 Fernando Alonso Alpine 1:15.749 +1.218 28
    14 20 Kevin Magnussen Haas 1:15.806 +1.275 30
    15 23 Alexander Albon Williams 1:16.110 +1.579 39
    16 31 Esteban Ocon Alpine 1:16.315 +1.784 24
    17 24 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:16.417 +1.886 27
    18 6 Nicholas Latifi Williams 1:17.714 +3.183 30
    19 47 Mick Schumacher Haas 1:18.636 +4.105 12
    20 77 Valtteri Bottas Alfa Romeo 2
  • A McLaren hamarosan dönthet Ricciardo sorsáról

    A McLaren hamarosan dönthet Ricciardo sorsáról

    Feltehetően Daniel Ricciardo 2022 végén elveszíti McLarennél a versenyülését. Az ausztrál pilóta tavaly februárban elárulta, hogy valójában hároméves szerződést kötött 2021-re, 2022-re és 2023-ra. A Monacói Nagydíj előtt azonban a 32 éves pilóta jelezte, hogy még a nyári szünet előtt tárgyalni szeretne a McLarennel egy új szerződésről. Mindez azt követően történt, hogy a McLaren vezér Zak Brown a héten elismerte, hogy Ricciardo nem felelt meg a csapat elvárásainak, amióta tavaly csatlakozott a wokingi székhelyű istállóhoz.

    Amikor azonban egy újságíró Monacóban arról faggatta Ricciardót, hogy miért folytat tárgyalásokat a McLarennel, amikor még 2023-ig szóló szerződése van, elismerte, hogy a jelenlegi elköteleződése valójában csak két évre szól. A német szaksajtónak mondta mindezt, nevetve:

    „Ez igaz, és olyan kérdésre kellett válaszolnom, amelyre nem kellett volna. De lehet, hogy 2023 nyarára gondoltam.”

    Amennyiben Ricciardo szerződése lejár, máris két lehetséges utód neve is felmerült, köztük a McLaren 23 éves Indycar-pilótája, Pato O’Ward neve. A másik pedig az amerikai Colton Herta, akinek a nevét már kapcsolatba hozták Andretti 2024-es F1-es pályázatával is.

    Brown mindeközben elmondta a La Gazzetta dello Sportnak, hogy a McLaren még mindig próbálja Ricciardót felhozni a teljes sebességére:

    „Szenved azzal, hogy megtalálja azt a teljesítményt, amelyet ő és mi is szeretnénk. Keményen dolgozunk azon, hogy visszatérjen a normális állapotához, és megmutassa azt, amit tavaly Monzában mindannyiunknak megmutatott.”

    Arra a kérdésre, hogy a McLaren meddig hajlandó várni Ricciardo csúcsformájára, Brown kifejtette:

    „Ez Andreas Seidl ügye. Landónak hosszútávú szerződése van, Danielé rövidebb. Azt hiszem, hogy hamarosan elkezdünk már a jövő felé tekinteni.”

    A Match TV orosz Forma-1-es kommentátora arra számít, hogy Ricciardo kiszorul:

    „Barcelonában Landónak mandulagyulladása volt, de így is legyőzte Ricciardót. Nem tudom, hogy jövőre Pato O’Ward lesz-e a befutó, de Herta is opció lehet. Őszintén szólva a hosszabbítás lehetősége Ricciardóval nem tűnik valószínűnek.”

  • Papíron sokan fejlesztettek Monacóra, de valójában szinte senki

    Papíron sokan fejlesztettek Monacóra, de valójában szinte senki

    Első ránézésre azt hihetnénk, hogy Barcelona után a monacói versenyhétvége is fejlesztési dömpinget hoz, de valójában ennek az ellenkezője az igaz.

    Az FIA szokás szerint kiadta a csapatok adott versenyhétvégére vonatkozó fejlesztéseit, amelyekből kiderül, hogy kik érkeztek újításokkal Monacóba. Noha papíron tízből hét istálló hozott fejlesztést a Hercegségbe, a valóságban ennél jóval kevesebben módosítottak amiatt az autójukon, hogy azzal a teljesítményt növeljék.

    A változtatások többsége ugyanis pályaspecifikus, és olyan területet érint, amelyen csak Monacóra módosítottak. A Mercedes, a Red Bull, a McLaren és a Williams egyaránt módosított az első vagy a hátsó fékhűtőkön, hogy az alacsony sebesség mellett is megfelelő hűtést kapjanak a fékek. A wokingiak, az energiaitalosok, valamint az Alpine, az Alpha Tauri és a Haas a kormányon is változtatott, amire azért volt szükség, hogy alkalmazkodjanak az egyedül itt található szűk kanyarokhoz.

    A McLaren ráadásul még a türkökön is alakított egy kicsit, hogy Monaco kompatibilissá tegye azokat, pontosabban, hogy a pilótáknak kevésbé legyen zavaró a kanyarcsúcspontok megtalálásában. 

    És hogy ki hozott valódi fejlesztést? Egyedül a Mercedes, amely nem csak Monacóra készülve módosított a versenygépén, és az első szárnyának véglapján változtatott egy kicsit.

    Ami pedig érdekes, hogy a Ferrari, az Aston Martin és az Alfa Romeo semmilyen változtatást nem hajtott végre az autóján, ami ezek szerint megfelelő hűtéssel és kormányrendszerrel rendelkezik a szűk és lassú utcai pálya sajátosságaihoz.

    FRISSÍTÉS

    Időközben Piergiuseppe Donadoni, a Formu1a Uno olasz F1-es oldal társalapítója a Twitteren közzétette, hogy a Ferrari is módosít a kormányművön, aminek köszönhetően 4 fokkal jobban el lehet majd fordítani a kerekeket a megszokottnál, hogy be tudjon fordulni az autó a Loews-hajtűbe.

  • Hamilton fellélegezhet, egyelőre nem kell megszabadulnia az ékszereitől

    Hamilton fellélegezhet, egyelőre nem kell megszabadulnia az ékszereitől

    Lewis Hamilton, és más sem fog büntetést kapni a Monacói Nagydíjon azért, mert nem teljesen ékszermentesen ül autóba, az FIA ugyanis visszavett egy kicsit, és további egyeztetéseket folytat a pilótákkal a számos kritikát kapott szabályról.

    Akik azért várták tűkön ülve a Monacói Nagydíjat, hogy lássák Lewis Hamiltont orrpiercing nélkül versenyezni, vagy esetleg azt, hogy a hétszeres világbajnok helyére kénytelen mást ültetni a Mercedes, mert az FIA nem hagyja őt autóba ülni az ékszere(i) miatt, azoknak csalódniuk kell. A RacingNews365 értesülései szerint ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség további haladékot ad, mivel nem sikerült minden részletet tisztázni a versenyzőkkel.

    Az új szabályozás, amelynek értelmében a csapatoknak ezentúl nemcsak az autójuk, hanem pilótáik szabályosságát (ékszereik és tűzálló aláöltözetük megfelel-e a Nemzetközi Sportkódexben foglaltaknak) is hivatalos dokumentummal kell igazolniuk, sokak ellenérzéseit kiváltotta, de a leginkább Lewis Hamilton tiltakozott ellene.

    A hétszeres világbajnok a Miami Nagydíj sajtótájékoztatóján ékszerekkel teleaggatva jelent meg, majd közölte, hogy mivel vannak olyan ékszerei, amelyeket csak orvosi úton lehet eltávolítani, a Monacói Nagydíjig kapott haladék ellenére sem tervezi azokat kivenni, és arra számít, hogy az egész szezonra mentességet kap.

    Ezt követte Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök nyilatkozata, amelyben leszögezte, hogy a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, és szeretné, ha Hamilton élen járna a példamutatásával a fiatalabb generáció felé.

    Ezek után arra lehetett számítani, hogy a Monacói Nagydíjra a 37 esztendős pilóta kénytelen lesz eltávolíttatni az ékszereit, ha versenyezni akar, vagy legalábbis nem szeretne büntetésben részesülni. Az RN365 szerint viszont „a párbeszéd a versenyzők és Dr. Sean Petherbridge, az FIA orvosi bizottságának elnöke között a monacói versenyhétvégén is folytatódni fog.”

    A szaklap szerint az FIA azért döntött így, mert szeretné tiszteletben tartani a pilóták személyes vagy vallási alapú kéréseit (jeggyűrűk, vallási okokból hordott ékszerek), ezért a versenyzőkkel külön-külön is fognak beszélni, illetve meghallgatják a GPDA-t, a Grand Prix-versenyzők szakszervezetét is. 

    A RacingnNews365 a helyzetet jól ismerő forrásra hivatkozva azt írja, a szabály ékszerekre vonatkozó betartatását június 30-ig fogják elnapolni, ezért valószínűtlen, hogy a Monacói Nagydíjon bárki is büntetést fog kapni ékszerviselésért.

  • Ilyen az, amikor nincs kész a Monacói pálya, de már száguldanak rajta

    Ilyen az, amikor nincs kész a Monacói pálya, de már száguldanak rajta

    Természetesen a valós Monacóban ez elképzelhetetlen, de korunk szimulációi tökéletesen megmutatják, hogy mi történne ha…

    A videót Mitsos nevű kreatív youtube kreátor töltötte fel, és az látható, hogy még nincs kiépítve a Monacói pálya, tehát olyan, mint a hétköznapokban.

    A platform Assetto Corsa, ami itt is megmutatja, miért korunk egyik legnépszerűbb személyre szabható szimulátora.

    Mint az jól látható egészen máshogy néz ki a Monacói pálya vonalvezetése, több helyen is parkoló autókat, bójákat, kukákat kell kerülgetni, a baleset elkerülése végett.

    Ha valamihez hasonlítanunk kellene ezt, akkor az az 50-es években használt Monacói vonalvezetés lenne.

    A pálya talán legérdekesebb része a Mirabeu utáni rész, ahol ültetett fákat kell elkerülnie a versenyzőnek.

    Ti megnéznétek egy versenyt ilyen körülmények között? Annyi biztos, hogy káosz lenne

  • Verstappen magabiztosan várja a Monacói Nagydíjat

    Verstappen magabiztosan várja a Monacói Nagydíjat

    Az utóbbi három versenyből hármat megnyerő Max Verstappen önbizalomtól duzzadva várja a soron következő Monacói Nagydíjat. A holland fiatal tavaly nyerni tudott a hercegségben és idén is ugyanebben a pozícióban szeretne célba érni a 78 körös verseny végén.

    Verstappen alatt megtáltosodott az RB18 és az Emilia Romagna Nagydíj óta nem talál legyőzőjére. 2021 bajnokának még 46 pont volt a hátránya az éllovas Charles Leclerc-hez képest, azonban a „mesterhármasának” köszönhetően immáron 6 pontos előnnyel érkezhet meg Monacóba, ahol megnyerte a tavalyi versenyt és életében először vette át a vezetést a száguldó cirkusz egyéni pontvadászatában.

    Ugyan a szakértők szerint a Ferrari koncepciója jobban fog mozogni Monte Carlo utcáin a Bikákéhoz képest, a hollandot ez nem igazán foglalkoztatja, ugyanis ő szeretné megszerezni a második monacói sikerét a Forma-1-ben.

    „A monacói hétvége mindig hektikus, de egyben különleges is” – nyilatkozott a bajnokság éllovasa. „Az időmérő edzés kulcsfontosságú ezen a régi típusú, szűk utcai versenypályán. Az embernek csak úgy pumpál a szíve, miközben ezen a pályán megy, hogy az valami elképesztő. Állandóan a határon vagyunk és a mostani Forma-1-es autók miatt el különösen igaz lesz.”

    A holland végül azt is hozzátette, hogy „idén remek munkát végeznek Sergio Pérezzel”, valamint nagyon örül annak, hogy „mindkét bajnokságban az élen állnak”.

  • Wolff: Az eddigiek alapján a Mercedesnek nem fog feküdni Monaco

    Wolff: Az eddigiek alapján a Mercedesnek nem fog feküdni Monaco

    A Spanyol Nagydíjon elért áttörést követően a Mercedes nem feltétlen érzi úgy, hogy jók lesznek a következő helyszínen, Monacóban is.

    A bajnoki címvédő a múlt hétvégén jelentős fejlesztéseket mutatott be, melyekkel közelebb kerültek az élmezőnyhöz és le tudták szakítani a középmezőnyt is. Olyan szempontból viszont ennek ára volt, hogy elmondásuk szerint romlott a teljesítményük a lassú kanyarokban, legalábbis a barcelonai harmadik szektorban látottakból ezt szűrték le.

    „A hétvégén különösen az utolsó szektor lassú kanyarjaiban nem volt jó a tempónk” – ismerte el a csapatfőnök, Toto Wolff a RaceFans-nak, majd hozzátette, hogy lehetséges, hogy ez a túlmelegedés miatt volt, ismerve a körülményeket, így akár Monacóban ez változhat is.

    A pálya hőmérséklete Barcelonában elérte az 50 oC fokot, ráadásul alapból is az egyik leginkább gumigyilkos helyszínről van szó. A Pirelli a legkeményebb gumikat hozta a versenyre, Monacóra viszont már lágyítanak a kínálaton. Wolff viszont megjegyezte azt is, hogy nem a hercegség volt az ezüstnyilak legsikeresebb pályája az elmúlt években.

    „Monaco a közelmúltban nem volt a legkedvesebb helyszínünk, talán azért, mert az autó akkora volt, mint egy elefánt” – folytatta. „De kíváncsi leszek, ezen a hétvégén hol leszünk. A gumik felmelegítésével még mindig küszködtünk egy kicsit. Szóval az elvárásaim Monacóval kapcsolatban alacsonyabbak, mint bármely más pályán. Nem biztos, hogy tudományosan meg tudom magyarázni, hogy miért van ez így, de ez legalább egy újabb pontja lesz a tanulási folyamatnak, mellyel majd újra játékba tudunk kerülni.”