Címke: Monacói Nagydíj

  • A Haas megfontolja, hogyan tovább Schumacherrel

    A Haas megfontolja, hogyan tovább Schumacherrel

    Günther Steiner szavai aligha lehetnek túl biztatóak az autóját az idei szezonban már másodszor kettétörő Mick Schumacherre nézve, aki szerint „nagyon furcsa” volt a Monacói Nagydíjon történt balesete. 

    Katasztrofális véget ért Mick Schumacher Monacói Nagydíja. A Haas német pilótája a 26. körben veszítette el az uralmat az autója fölött és csapódott a falnak az uszoda mellett, amitől a kocsi a Szaúd-arábiai Nagydíjon látotthoz hasonló módon ismét kettétört. A baleset első ránézésre is igen furcsa volt, hiszen Schumacher nem a kanyarban, hanem már az után csúszott meg, utólag azonban lényegében elismerte, hogy az ő hibájából történt.

    „Nagyon furcsa volt. Amit láttam a felvételeken, hogy nagyjából 10 centiméterrel haladtam kijjebb [mint korábban], majd amikor az első kerék ráment egy vizes foltra, az az autó hátuljának megcsúszását eredményezte. Próbáltam korrigálni, ezért mentem balra. Nagyon-nagyon szerencsétlen és idegesítő, ami történt” – összegzett a 23 esztendős pilóta, akit elővigyázatosságból kivizsgáltak a pálya orvosi központjában, de sértetlenül megúszta az esést.

    Miután Jeddah-i bukása nagyjából egy millió dollárjába került a csapatnak, a mostani számla is hasonló nagyságrendű lehet. Lévén a Haas a mezőny legkisebb költségvetésből gazdálkodó istállója, és az Uralkali év eleji kényszerű elküldése is érződik az anyagi helyzetén, a mostani eset különösen érzékenyen érinti őket, ami Günther Steiner csapatfőnök reakciójából is lejött.

    Günther Steiner, Haas, Monacói Nagydíj
    Steiner érthető módon nem boldog Fotó: Carl Bingham / LAT Images / Haas

    „Csalódáskeltő nap volt a mai. Kevin [Magnussen] autója igazán gyors volt, csak vártunk a lehetőségre, hogy megelőzhessük Bottast a kiállásnál, és vagy elé, vagy alávághassunk neki, majd a mezőny nyomába eredhessünk. Könnyedén tudta követni őt. Utána azonban vízszivárgás lépett fel az ERS-rendszerben – utalt a Magnussen kiesését eredményező hibára a csapatfőnök. – Ami Micket illeti, nyilván láttuk, hogy mi történt. Nem túl kielégítő, hogy ismét volt egy nagy balesete. Meg kell vizsgálnunk, hogy miként lépünk tovább innen.”

    Steiner szavai akár vészjóslóak is lehetnek a szezon eddigi részében alulteljesítő, továbbra is pont nélkül álló Schumacherre nézve, akinek a balesetig sem volt tiszta versenye, Alex Albon megelőzése közben ugyanis a Mirabeau-kanyarban ráfordult a Williamsre, ami miatt a falnak koccant, és megrongálta az autója első szárnyát.

  • Kiderült, miért nem volt egyetlen álló rajt sem a Monacói Nagydíjon

    Kiderült, miért nem volt egyetlen álló rajt sem a Monacói Nagydíjon

    Nem a túlzott óvatosság volt az oka, hogy a mezőny egyik piros zászlós megszakítás után sem sorakozott fel a rajtrácsra Monacóban.

    Sokan értetlenül álltak az előtt, hogy a Monacói Nagydíj két piros zászlós megszakítása után miért nem álló rajttal indították el a mezőnyt, ahogyan arra a 2020-ban bevezetett új szabály lehetőséget ad. Különösen a Mick Schumacher 26. körben történt hatalmas balesete miatti pirost követően nem tűnt indokoltnak a gördülő rajt, lévén ekkorra felszáradt a pálya, és mindenki slick gumikon volt.

    Utólag azonban fény derült az FIA elsőre túlzott óvatosságnak tűnő döntésének okára: áramkimaradás történt az óriási felhőszakadás alatt, ami kérdésessé tette a rajtrendszer működését, és mivel nem voltak benne biztosak, hogy álló rajtnál minden rendben lezajlana, inkább a gördülő rajtot választották.

    A 15 órai felvezető kör előbb 15 óra 9 percre, majd 15 óra 16 percre halasztása azonban még pusztán az érkező eső miatt történt, az FIA ugyanis a biztonsági szempontokat figyelembe véve úgy gondolta, mivel a hétvége korábbi részében egyáltalán nem köröztek vizes aszfalton a versenyzők, nem lenne okos dolog elrajtoltatni őket.

    Valtteri Bottas, Alfa Romeo, Monacói Nagydíj
    A felhőszakadás alatt akkor is le kellett volna állítani a futamot, ha az 15 órakor elindul Fotó: Xavi Bonilla / DPPI / Alfa Romeo

    „Szerintem megcsinálhatták volna a rajtot – nyilatkozta a verseny után Kevin Magnussen. – Nyilván utána egy ponton már ömlött az eső, a futamot pedig mindenképpen félbe kellett volna szakítani, de ez a versenyzés része. Ha a körülmények lehetővé teszik, akkor el kellene engedniük minket. Vagy talán adjanak nekünk gyorstalpalót az esőben vezetésről, vagy vegyünk néhány leckét.”

    A felvezető kör a biztonsági autó mögött végül 15 óra 16-kor elindult, de hamarosan elkezdett szakadni az eső, így jött az első piros zászlós megszakítás. Ez végül közel 45 percesre nyúlt, amihez már köze volt az áramkimaradásnak, ennél ugyanis hamarabb is folytatódhatott volna a körözés. Amikor pedig folytatódott, nagy valószínűséggel álló rajtot láthattunk volna, ha hiba nélkül működik a rendszer.

    Lewis Hamilton szerint például mindkét piros zászló után lehetett volna álló rajtot alkalmazni, az elsőnél a pályán levő víz mennyiségét elnézve utólag ugyanakkor a hétszeres világbajnok szerint is a gördülő rajt volt a jobb megoldás.

  • Pontverseny: Leclerc felkötheti a gatyáját

    Pontverseny: Leclerc felkötheti a gatyáját

    Monacói győzelmével Sergio Pérez nem csak stabilizálta harmadik helyét a pontversenyben, de nagyon közel került a jelenleg második helyen tanyázó Charles Leclerchez is.

    Mindeközben Russell sarkába megérkezett Sainz, Hamiltonra pedig Norris zárkózik fel.

    Fernando Alonso két pozíciót javított a pontversenyben a Spanyol Nagydíjhoz képest, míg Vettel hiába szerzett egy pontot a hercegségben, egy pozíciót veszített Alonsónak köszönhetően.

    Új pontszerző most sem született.

    A Red Bull tovább növelte előnyét a Ferrari előtt, a Mercedes stabil harmadik, az Alpine pedig az Alfa Romeo sarkában van.

    # Versenyző Csapat Pontok
    1 Max Verstappen RED BULL RACING 125
    2 Charles Leclerc FERRARI 116
    3 Sergio Perez RED BULL RACING 110
    4 George Russell MERCEDES 84
    5 Carlos Sainz FERRARI 83
    6 Lewis Hamilton MERCEDES 50
    7 Lando Norris MCLAREN 48
    8 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 40
    9 Esteban Ocon ALPINE 30
    10 Kevin Magnussen HAAS 15
    11 Daniel Ricciardo MCLAREN 11
    12 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
    13 Fernando Alonso ALPINE 10
    14 Pierre Gasly ALPHATAURI 6
    15 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 5
    16 Alexander Albon WILLIAMS 3
    17 Lance Stroll ASTON MARTIN 2
    18 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 1
    19 Mick Schumacher HAAS 0
    20 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0
    21 Nicholas Latifi WILLIAMS 0

     

    # Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING RBPT 235
    2 FERRARI 199
    3 MERCEDES 134
    4 MCLAREN MERCEDES 59
    5 ALFA ROMEO FERRARI 41
    6 ALPINE RENAULT 40
    7 ALPHATAURI RBPT 17
    8 HAAS FERRARI 15
    9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 7
    10 WILLIAMS MERCEDES 3
  • Pérez lett a nap versenyzője Monacóban

    Pérez lett a nap versenyzője Monacóban

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Monacóban azonban Pérez érdemelte ezt ki, miután az élen tudott maradni a verseny végéig, pedig Sainz meglehetzősen közel került hozzá.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Sergio Perez – 27.6%
    Pierre Gasly – 10.5%
    Carlos Sainz – 9.9%
    Charles Leclerc – 8.8%
    Fernando Alonso – 7.4%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
  • Nem járt sikerrel a Ferrari óvása, Pérez a monacói futam győztese

    Nem járt sikerrel a Ferrari óvása, Pérez a monacói futam győztese

    Hiába óvta meg mindkét Red Bullt a Ferrari a Monacói Nagydíj után, az FIA felügyelői elutasították a maranellóiak óvását, és helyben hagyták a verseny végeredményét. Azaz Sergio Pérez immár hivatalosan is győztesnek mondhatja magát, miközben Max Verstappen megtarthatta a harmadik helyét.

    Nem járt sikerrel a Ferrari, amely a Monacói Nagydíj után Max Verstappen és Sergio Pérez ellen is óvást nyújtott be, amiért a két Red Bull-pilóta a 22. körben ráment a bokszutca kijáratában levő sárga vonalra.

    Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke arra hivatkozott, hogy a 2020-as Török Nagydíj a versenyigazgató szokásos jegyzetében tisztázta, hogy szabályt szeg az, aki nem marad a vonaltól jobbra (vagy balra, ha az adott pályán a másik oldalon van). A maranellóiak ezen kívül Yuki Tsunoda 2021-es Ausztrál Nagydíjon kapott büntetését is felhozták példaként. A japán pilótát ott megbüntették, mert ráment a vonalra, de nem szelte át azt.

    A Red Bull saját állítása szerint ugyanakkor nem szegett szabályt, mert Verstappen a vonal jobb oldalán haladt, ahogyan azt a Nemzetközi Sportkódex előírja, lévén nem szelte át azt. A felügyelők pedig az energiaitalosok álláspontjával értettek egyet, azaz szembementek a korábban Michael Masi által a versenyigazgató jegyzetébe foglaltakkal.

    „Ebben az esetben az autó nem szelte át a vonalat – indokolták Verstappen meg nem büntetését. – Ahhoz, hogy ezt tegye, egy teljes kerékkel a vonal bal oldalán kellett volna lennie. Ennélfogva a versenyző nem sértette meg a kódex ide vonatkozó részét, ez a döntés pedig precedenst teremt a versenyigazgatói jegyzet bármiféle értelmezésével szemben. Az óvást ezért elutasítjuk, az óvási díjat az óvó csapat pedig elveszíti.”

    Ami a Pérezzel szembeni óvást illeti, arról azt írták, hogy a Ferrari elismerte: Pérez egyik kereke sem volt a vonal bal oldalán, és elfogadta, hogy az óvás „megalapozatlan volt”. Ezért ebben az esetben is ugyanaz a végkifejlet született.

  • Leclerc a csapatát hibáztatta az újabb monacói fiaskóját követően

    Leclerc a csapatát hibáztatta az újabb monacói fiaskóját követően

    Charles Leclerc szerint a Ferrari túl sok hibát vétett a vasárnapi Monacói Nagydíj során. A hazai hős nagyon nehezen éli meg, hogy a pole-pozíciója ellenére csak a 4. helyen ért célba.

    A Ferrari – akik megfellebbezték a futam végeredményét – monacói versenyzője a verseny első részében simán tartotta a vezető pozícióját, azonban amint elkezdett felszáradni a pálya, el is kezdődtek a problémái. Az olasz istálló mérnökei ugyanis kinttartották őt annak érdekében, hogy a kiállásánál az extrém esős gumikról egyből slickek kerülhessenek fel azonnal az F1-75-ére.

    Azonban Carlos Sainz és Sergio Pérez is alávágott a négyszeres futamgyőztesnek, aki emiatt kénytelen volt kiállni interekért és a pályára csupán harmadikként térhetett vissza. Amikor pedig a pálya már felszáradt és az élmezőny tagjai kiálltak száraz gumikért, Leclerc még egy pozíciót veszített Max Verstappennel szemben, amivel már csak a 4. helyen állt.

    Leclerc ezen pozíció vesztése a Vörösök stratégiai hibájának volt köszönhető, mert a monacói előtt közvetlen a csapattársát szervizelte a Ferrari, amiért a hazai hősnek várnia kellett. Ugyan piros zászló is volt Mick Schumacher óriási balesete miatt, Leclerc helyzetén nem változtatott és még a dobogóra sem tudott felállni.

    A monacói szupersztár nagyon összetört volt, egyszerűen nem találta a megfelelő szavakat az újabb balszerencsésen alakult hazai futamát követően.

    „Néha hibázik az ember, azonban a mai napon rengetegszer kapituláltunk” – idézi Leclerc szavait a Sky Sports. „Elég nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a csapat véleményére hagyatkozunk versenyzőként, mert nem látod, hogy a többiek mit csinálnak az intereken és a száraz gumikon a pályán.”

    „Nem értettem, hogy miért változtattuk meg a véleményünket a taktikánkkal kapcsolatban. Először alávágtak nekünk, utána pedig időt veszítettem Carlos mögött a második kiállásnál. Szóval igen, rengeteget hibáztunk és a jövőben nem fordulhat elő hasonló.”

    Leclerc hozzátette, hogy ezen hibák „a Red Bullal való bajnoki harcuk miatt” még fájdalmasabbak lehetnek majd az évad végén lévő végelszámolásnál. A monacói azonban „nem haragszik a csapatára és elmondása szerint a soron következő Azeri Nagydíjon erősebben fognak visszatérni.”

  • Pérez: Csak a saját dolgunkat nehezítettük meg

    Pérez: Csak a saját dolgunkat nehezítettük meg

    Mint ahogyan az kívülről is látszott, a Red Bullnak nem jött be, hogy a közepes gumikra váltott a Monacói Nagydíj piros zászlós megszakítása alatt. Sergio Pérez szerint nagyon nem volt könnyű ezen a keveréken maga mögött tartania Carlos Sainzot.

    Sergio Pérezzel természetesen madarat lehetett volna fogatni a Monacói Nagydíj megnyerése után, de azért azt a pályafutása harmadik F1-es sikerét ünneplő mexikói pilóta is megjegyezte, hogy nem volt jó döntés, hogy a Mick Schumacher balesete miatti piros zászlós megszakításnál a közepes keverékre szavaztak. 

    „Ez egy valóra vált álom. Versenyzőként az ember arról álmodik, hogy itt nyer. A hazai versenyem után nincs ennél különlegesebb hétvége a győzelemre – lelkendezett a Sky Sportsnak a Red Bull pilótája, majd hozzátette, hogy a Ferrarihoz hasonlóan nekik is maradniuk kellett volna a kemény gumin a versenymegszakítás után. – A végén csak a saját dolgunkat tettük nehezebbé egy kicsit. Nem volt könnyű a szemcsésedő gumikon nem hibázni, Carlos [Sainzot] magam mögött tartani, és célba érni.”

    Nemcsak élete első monacói győzelme miatt különleges nap ez Péreznek, hanem azért is, mert pályafutása harmadik sikerével ő lett minden idők legsikeresebb mexikói versenyzője, megelőzve a két győzelemmel rendelkező Pedro Rodriguezt.

    „Nagy nap ez nekem és az országomnak is, nagyon-nagyon boldog vagyok. Ma Pedro Rodriguez sisakfestésével versenyeztem, és biztos vagyok benne, hogy odafönt nagyon büszke arra, amit együtt elértünk ebben a sportban” – mondta Pérez, aki 110 pontjával már csak hat pontra van lemaradva a pontversenyben második Charles Leclerc, és 15-tel az azt vezető Max Verstappen mögött.

    Az ugyanakkor korántsem biztos, hogy ez az állás lesz érvényben a következő futam előtt, a Ferrari ugyanis mindkét Red Bull ellen óvást nyújtott be.

  • A Ferrari óvást nyújtott be a Red Bull ellen

    A Ferrari óvást nyújtott be a Red Bull ellen

    Óvást nyújtott be a Ferrari a Monacói Nagydíj után, amiért az FIA felügyelői még csak nem is vizsgálták a bokszutca kijáratában levő sárga vonalra ráhajtó Max Verstappent és Sergio Pérezt. Az óvás tényét Christian Horner is megerősítette.

    Egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy Sergio Pérez nyerte a Monacói Nagydíjat és Max Verstappen lett a harmadik helyezett, a Ferrari ugyanis óvást nyújtott be mindkét Red Bull ellen.

    A maranellóiak azt kifogásolják, hogy a holland és a mexikói pilóta a 22. körben, a kerékcseréjéről visszatérve ráhajtott a bokszutca kijáratában található sárga vonalra, ám nemhogy büntetést nem kapott ezért, de még csak vizsgálat alá sem került (Pérez esetét legalább jegyezték).

    Mindkét Red Bull-pilótát beidézték

    Noha a verseny alatt csak Pérez vonalátlépését jegyezték, a felügyelők a verseny után őt és Verstappent is beidézték. Ez nem sokkal azután történt, hogy Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a Sky Sportsnak kifejtette, szerinte Verstappen manővere nem volt szabályos.

    „Ferrariként csalódottak vagyunk, mer szerintünk egyértelmű szabályszegés történt, amikor a két Red Bull ráment a bokszkijáratban a sárga vonalra. Szerintem nem közel volt, hanem [Verstappen] rajta volt a vonalon. A sportszabályzat pedig átszelést ír.”

    „A 2020-as Török Nagydíjon kaptunk egy tisztázást, hogy elkerüljük a félreértéseket. Ha megnézzük a versenyigazgatói jegyzetet, az azt mondja, hogy a vonaltól jobbra kell maradni, így ha valaki rámegy a vonalra, azzal megszegi a jegyzetben foglaltakat. Szerintem minden egyes csapatnak az a feladata, hogy kövesse a versenyigazgatói jegyzetet. Ez egyértelmű, és továbbra is tisztázást várunk az FIA-tól” – nyilatkozta Binotto.

    Verstappen: elöl kellett maradnom

    Az óvás hírét a Red Bull sajtóbeszélgetésének közepén megkapó Christian Horner szerint ezzel szemben nem történt szabályszegés. „Az összes felvétellel meg voltunk elégedve, amit láttunk” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, aki megerősítette, hogy a verseny alatt semmilyen párbeszéd nem zajlott az FIA-val ez ügyben.

    Eközben Max Verstappen elmondta: szüksége volt a kemény kigyorsításra, hogy Leclerc elé tudjon visszatérni a pályára, és azért csúszott meg, mert nagyon nyomta neki. „Máskülönben megelőzött volna, mert nem lett volna elég tapadásom. Valószínűleg ez a pillanat volt a legszórakoztatóbb az egész versenyem során, miközben próbáltam elöl maradni.”

  • A versenyzők többnyire megtartanák a naptárban Monacót

    A versenyzők többnyire megtartanák a naptárban Monacót

    A világ minden tájáról sorra jelentkeznek újabb és újabb helyszínek, melyek Forma-1-es versenyt szeretnének rendezni. Ezek megjelenése pedig egyre inkább veszélybe sodorják a versenynaptár jelenlegi helyszíneinek helyét. Az utóbbi időben Monacóról esik szó a legtöbbször, mint potenciális „veszélyzónás”.

    Sokan persze elképzelhetetlennek tartják a Forma-1-et Monaco nélkül. Elvégre az F1 ugyanúgy hozzátartozik az apró hercegség imázsához, mint Grace Kelly és Monte-Carlo híres kaszinója. A Monacói Nagydíj az Indy 500 és a Le Mans-i 24 órás versenyekkel együtt az autósport tripla koronáját is alkotja.

    Monaco eddig kivételezett volt

    A monacói promóterek ugyan fizetnek az F1-nek rendezési díjat, de ez a díj csak névleges, évente körülbelül 15 millió dollár, ez pedig jelentősen kevesebb, mint amit a többi versenyhelyszínnek kell fizetnie, akik évente közel 60 millió dollárt fizetnek. Az F1 a Monacói Nagydíjjal kötött szerződésének utolsó évében jár, és ha a pénzügyi tárgyalások során nem történik előrelépés, a pálya kieshet a 2023-as versenynaptárból.

    „Úgy gondolom, Monacónak mindig is nagyon előnyös kereskedelmi megállapodása volt a Forma-1-gyel, és szerintem a Forma-1 csak arra törekszik, hogy olyan kereskedelmi megállapodást kössön, amely jobban megfelel a többi helyszínnek is, ugyanakkor elismeri a naptárban betöltött fontos szerepét is” – mondta Zak Brown, a McLaren Racing vezetője.

    „Úgy gondolom, hogy az F1 ma már olyan méretű és hatókörű, hogy nagyobb, mint bármelyik csapat, nagyobb, mint bármelyik versenyző és nagyobb, mint bármelyik futam. Azt hiszem, természetesen egyikünk sem szeretné, ha Monaco megszűnne (a naptárban lenni).”

    „De mint kereskedelmi jogok birtokosának meg kell értenie, hogy olyan megállapodásra van szükségük, amely jobban összhangban van a többi helyszínnel, tekintve, hogy a pályák igényt tartanak a nagydíj megrendezésére” – tette hozzá Brown.

    A fellendülés nagyrészt a Netflix „Drive To Survive” című doku-sorozatának is köszönhető. Most már Szaúd-Arábia is hosszú szerződést kötött az F1-gyel, Katarral jövőre kezdődik egy 10 éves megállapodás, Bahrein pedig 2036-ig meghosszabbította a szerződését. A régi helyszínek közül a Hungaroringnek is 2036-ig van szerződése.

    Miami idén került be a versenynaptárba, az Egyesült Államokban pedig 2023-ban három F1-es futam lesz, amikor Las Vegas is csatlakozik a naptárhoz.

    Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke a Liberty Mediának, az F1 jogait birtokló amerikai vállalatnak és Stefano Domenicali F1-vezérigazgatónak tulajdonította a globális sorozat növekedését.

    „Mostanra már elkeltek a jegyek, vannak rajongók és több verseny is van. Biztos vagyok benne, hogy jó munkát végeznek a monacói tárgyalásokon, és jó eredményre jutnak” – mondta Szafnauer.

    Különleges varázsa van

    A versenyez azonban rendre nem a legizgalmasabbak Monacóban, és a legtöbb akció a kvalifikáción történik. A versenynapon az előzés szinte lehetetlen a keskeny, 3,34 kilométeres utcai pályán.

    A modern közönség pedig akciót akar, és az F1-ben az elmúlt néhány évben megnőtt a kerék a kerék elleni versenyek száma. Max Verstappen és Lewis Hamilton az elmúlt évtizedek egyik leglátványosabb csatáját vívta a tavalyi bajnoki címért.

    Az verseny alatti akció hiánya ellenére, mégis van Monacónak egy olyan atmoszférája, ami miatt a többség nagyon szereti.

    „Egyedülálló aurája van” – mondta Daniel Ricciardo.”Csak egy olyan pálya van, ahová mindig is hajóval érkeztem a pályára. Elhaladsz egy hajó mellett, ami hatalmas, aztán a következő nagyobb és még nagyobb. Szó szerint szürreális.”

    A helyiek az erkélyeikről nézik a versenyt, a gazdagok pedig a közvetlenül az utolsó két kanyarra, a La Rascasse és az Antony Noghes – a verseny alapítójáról elnevezett – kanyarra néző teraszon zsúfolódnak össze.

    Minden versenyhétvégén hírességek özönlenek ide, és színészek ugranak át a közeli Cannes-i Filmfesztiválról. Szombaton Hamilton például motorcsónakkal érkezett a helyszínre.

    „Ez az év egyik legizgalmasabb, ha nem a legizgalmasabb versenyhétvégéje” – mondta Hamilton.

    Leclerc egy a pályára néző lakásban nőtt fel, és piros Ferrari játékautókkal játszott. A kétszeres F1-bajnok Fernando Alonso, aki kétszer nyert itt, azt mondja, abszurd ötlet Monacót azért lecserélni, mert nehéz előzni a verseny alatt.

    „Szerintem benne kell lennie a naptárban” – mondta a 40 éves spanyol. „2011 előtt, vagy mi, előtt nem voltak előzések Budapesten, Barcelonában vagy Szingapúrban, és nem beszéltek arról, hogy ezeket a futamokat kiveszik a naptárból.”

  • Pérez nyerte a szárnysegédek csatáját a hosszúra nyúlt versenyen

    Pérez nyerte a szárnysegédek csatáját a hosszúra nyúlt versenyen

    A Monacói Nagydíj első rajtkockáját a hazai pályán versenyző Charles Leclerc foglalhatta el. Mellőle ferraris csapattársa, Sainz indult, míg a második sorban a két Red Bull sorakozott fel Pérez és Verstappen sorrendben.

    Mire azonban el kellett volna rajtolniuk, megérkezett az eső a városállam területére, ezért 9 perccel csúsztatták a rajt időpontját és mindenki más kék jelölésű esőgumit kapott.

    Később tovább tolták az eredeti 15:00-s kezdést 15.16.-ra.

    A biztonsági autó mögött kezdett el a mezőny felvezető köröket futni; a pálya egyes területein nagyon sok volt a víz. Két felvezető kör után azonban piros zászlóval meg is szakították az el nem kezdett versenyt. Ennek ellenére a versenytávot egy körrel csökkentették.

    16.05-kor indult el a mezőny ismét felvezető körre a biztonsági autó mögött. Latifinek azonban sikerül összetörnie a Williamset a hajtűnél, illetve Stroll az autója jobb hátulját vágta a falhoz, melynek következtében defektet kapott. Mindketten eljutottak a boxig, Latifi új orrkúpot kapott, Stroll kerékcserét teljesített.

    Ezt követően gördülő rajttal indult el a verseny, Stroll már intermediate gumikat kapott, a boxban majdnem sikerült összeütköznie Latifivel.

    Gasly intermediate gumikon hajszál híján a korlátoknak ütközött, de sikerült pályán tartania az autót. Később azonban kezdtek jól működni a gumik az AlphaTaurin.

    Schumacher is interen volt már, majd Vettel és Tsunoda is megkapta a zöld jelölésű gumikat.

    Mindeközben az élen nem történt változás, Leclerc magabiztosan körözött az esőgumikkal az élen, és követte őt Sainz, Pérez és Verstappen.

    A 15. helyen haladó Gasly a 11. körre megérkezett Zhou (esőgumikon) nyakára, és már az előzési lehetőséget kereste a száradó pályán. A 12. körben aztán sikerült is neki az előzés, majd rögtön Ricciardo sarkában találta magát. Többször is benézett az ausztrál mellé, majd a 14. körben viszonylag simán előzte meg a mclareneset az uszodánál. A francia versenyző az intermediate gumikon a mezőny leggyorsabbja volt.

    A 16. körben Hamilton is a boxba hajtott cserére, és ő is intermediate gumikra váltott. A 9. helyre tért vissza.

    A következő körben az élmezőny is megkezdte a cseréket. Elsőként Pérez érkezett intermediate-ekért. Ő az 5. helyre tért vissza, Norris mögé, majd érkezett a brit is cserére, így Pérez a 4. helyen folytatta.

    Hamilton a 18. körben Ocont próbálta megelőzni, de a francia rázárt, mire össze is értek, a helycsere pedig elmaradta. Ezért az esetért a verseny későbbi szakaszában Ocon 5 másodperces büntetést kapott.

    Mindeközben Leclerc és Verstappen is érkezett cserére, így Sainz vette át a vezetést ideiglenesen, Pérez előtt.

    Albon és Schumacher volt az első, akik száraz pályára alkalmas, slick gumikat kaptak.

    Hamilton tovább próbálkozott, igyekezett Ocon mellé férkőzni.

    A 22. körben mindkét Ferrari kerékcserére érkezett, slickre váltottak, majd sorra így tettek a többiek is. Így tett a két Red Bull is.
    Leclerc egy káromkodást is eleresztett, ugyanis a csapata kihívta a boxba először, és már épp befelé tartott, mikor azt az információt kapta, hogy mégse jöjjön még, mert Sainz már bent állt. A monacói azonban ekkor már kénytelen volt kimenni a boxba, és időt is veszített, míg megvárta maga előtt Sainz kerékcseréjét.

    Időközben Magnussen feltűnésmentesen kiállt a versenyből.

    A cserék után Pérez állt az élen, Sainz, Verstappen és Leclerc előtt.

    A 27. körben ékezett a biztonsági autó, miután Mick Schumacher csapta falba az autóját, miután annak megcsúszott a hátulja. A Haas ketté is tört, de a versenyző épségben kiszállt belőle.

    A 30. körben piros zászlóval megszakították a versenyt, míg a tecpro falat helyreállították.

    17:16-kor safety caros felvezető kör következett, majd a 33. körrel folytatódott a verseny, ismét repülőrajttal.

    Pérez pár kanyar után állóra fékezte a gumijait az 5-ös kanyarban, de meg tudta tartani a vezető pozícióját.

    A 39. körben a körszámláló időlimitre váltott, és 31 perc perc volt hátra a versenyből.

    Az 51. körben Zhou próbálta volna előzni Tsunodát, mikor az alagút kijáratánál megcsúszott az autója hátulja, de a kínai szépet mentett és megúszta mindenféle ütközés nélkül.

    Az esetet követően Zhou jelezte is rádión, hogy az incidens után, lehet, hogy új alsónadrágra lesz szüksége.

    Mindeközben Albon is kiállni kényszerült a versenyből.

    12 perccel a leintés előtt Sainz elkezdett felzárkózni az élen haladó Pérezre, és egyre inkább nyomás alá helyezte a spanyol a mexikóit.

    Végül azonban nem került sor előzére, így némi kárpótlásként a barcelonai csapatutasítás után, Pérez nyerte a Monacói Nagydíjat, Sainz és Verstappen előtt. A további pontszerzők: Russell, Norris, Alonso, Hamilton, Bottas és Vettel. Ocon ugyan a 9. helyen ért célba, de időbüntetése miatt kiesett pontszerzők közül.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff
    1 Sergio Perez Red Bull
    2 Carlos Sainz Ferrari 1.154
    3 Max Verstappen Red Bull 1.491
    4 Charles Leclerc Ferrari 2.922
    5 George Russell Mercedes 11.968
    6 Lando Norris McLaren 12.231
    7 Fernando Alonso Alpine 46.358
    8 Lewis Hamilton Mercedes 50.388
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 52.525
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 53.536
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 54.289
    12 Esteban Ocon Alpine 55.644
    13 Daniel Ricciardo McLaren 57.635
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:00.802
    15 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    16 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1 kör
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    Alex Albon Williams
    Mick Schumacher Haas
    Kevin Magnussen Haas