Címke: Monacói Nagydíj

  • Vettel beszólt a Pirelli gumijára: szép, de teljesen haszontalan

    Vettel beszólt a Pirelli gumijára: szép, de teljesen haszontalan

    Sebastian Vettel szerint a Pirelli esőgumijai szépek, de haszontalanok, Jos Verstappen pedig nem érti, hogy 20 éve miért lehetett jobb esőgumikat gyártani.

    Egyértelmű, hogy mostoha helyzetben van a Pirelli az F1-ben, hiszen többnyire csak akkor említik meg a termékeit, amikor valamilyen kritikát fogalmaznak meg azokkal szemben. Így volt ez a Monacói Nagydíj után is, amikor Sebastian Vettel és Jos Verstappen is szidta egy kicsit az olasz gyártó esőgumiját.

    Lévén száraz aszfalton is a versenynaptár leglassabb helyszíne, esőben szinte csak csigatempóban lehet körözni a monacói pályán, ilyenkor pedig óriási hangsúly helyeződik a mechanikai tapadásra, amit első sorban a gumik biztosítanak. A jókora csúszással kezdődő idei futam első részében kötelezően használt esőgumik azonban Sebastian Vettel szerint borzasztóan gyengén tapadtak, és mivel máshol sem jobb a helyzet, a Pirellinek ideje lenne változtatnia rajtuk.

    „Utólag valószínűleg jobb lett volna az esőgumin maradni, de az annyira lassú, hogy nem az volt a megfelelő abroncs – utalta arra Vettel, hogy ki kellett volna várni, amíg intermediate helyett száraz pályára alkalmas gumikat tehetnek fel. – Az esőgumi messze túl kemény ehhez a pályához, de az olyanokhoz is, mint Imola, úgyhogy egyszerűen rossz gumi.”

    „Tulajdonképpen használhatatlan. Szépen néz ki, de amint csak tudunk, váltani kell az intermediate-re, mert lágyabb a keveréke, és egyszerűen jobb gumi. A sima esőgumi nem kezd el működni” – korholta a 2011 óta az F1 kizárólagos beszállítójaként működő gyártót a négyszeres világbajnok.

    Vettelhez pedig csatlakozott Jos Verstappen is, aki a Verstappen.com-on megjelent jegyzetében tért ki a Pirelli kék oldalfalú abroncsaira.

    „Elképesztőnek találom, hogy milyen kicsi a tapadás a sima esőgumikon, és ez nem olyan újdonság, ami a legutóbbi versenyen derült ki, hanem már régóta így van. Valamit tenni kellene vele. Biztosítani kéne, hogy az autók meg tudjanak birkózni 3 cm-nyi vízzel. A Bridgestone és a Michelin gumiháborújának idején az abroncsok képesek voltak erre” – utalt vissza arra az időszakra Max Verstappen apja, amikor még ő is a mezőny tagja volt.

  • Villeneuve szerint Ricciardo kész elhagyni a McLarent

    Villeneuve szerint Ricciardo kész elhagyni a McLarent

    Az 1997-es Forma-1-es világbajnok Jacques Villeneuve azt nyilatkozta, hogy szerinte Daniel Ricciardo a McLarennél közel áll a távozáshoz. Az ausztrál versenyzőnek nem alakultak úgy a dolgai, ahogyan szerette volna, mióta 2021 elején csatlakozott az istállóhoz, és a nyomás a múlt héten tovább fokozódott, amikor Zak Brown azt mondta, hogy a pilóta a csapatnál töltött ideje nem felelt meg az elvárásoknak.

    Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Daniel a Monacói Nagydíj előtt a sajtónak nyilatkozva maga is elismerte, hogy egyetért főnöke véleményével, de végső soron nem ez fogja megmenteni a csapatnál a versenyülését.

    Jelenleg a következő szezon végéig szóló szerződése van csapattársa, Lando Norris mellett, de Brown utalt rá, hogy lehetnek olyan folyamatok, amelyek idő előtt felmenthetik az ausztrált a szerződéséből. Villeneuvenek úgy tűnik, hogy Ricciardónak feltehetően vége lehet a wokingi székhelyű csapatnál, és ezt el is mondta a Formule 1-nek:

    „Ricciardo ideje lejárt a McLarennél. Zak Brown máris arról beszél, hogy vannak záradékok a szerződésben, és ez azt jelenti, hogy a döntés lényegében már megszületett. Ez egy módszer arra, hogy nyomást gyakoroljanak a pilótára és felkészítsék a médiát. Végső soron ő egy drágán alkalmazott versenyző, aki sok pénzébe kerül az istállónak. Nem hozza a pontokat, és nincs meg az a sebessége, amire a csapatnak szüksége lenne az autó fejlesztéséhez. Tehát csak viszi a pénzt. Olcsóbb lenne tovább fizetni Ricciardo fizetését, de hagyni, hogy otthon üljön a kanapén, és egy másik pilótát ültetni az autóba. Ez a nyers valóság, de ilyen a Forma-1.”

    Végső soron Ricciardo egy top versenyző, de sem idén, sem tavaly nem jött ki jól a McLaren autójával, míg Lando Norris brillírozott. Foggal-körömmel ragaszkodni fog hozzá, hogy megfordítsa a helyzetét, és az idő megmutatja majd, hogy elég gyorsan sikerül-e ez neki.

  • Wolff elmondta, mi kellene Hamiltonnak Russell legyőzéséhez

    Wolff elmondta, mi kellene Hamiltonnak Russell legyőzéséhez

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint egyáltalán nem jelenthető ki, hogy az idei szezonban az vált a normává, hogy George Russell gyorsabb Lewis Hamiltonnál.

    A szezon előtt aligha számítottak rá sokan, hogy hét futam elteltével George Russell nemhogy előrébb lesz a pontversenyben Lewis Hamiltonnál, de egyet kivéve az összes versenyen előtte végez, és az időmérőkön is 4-3 arányban vezet majd vele szemben. Pedig most ez a helyzet, amihez ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a hétszeres világbajnokot sokkal többször sújtotta eddig balszerencse, mint 24 esztendős csapattársát.

    Azt viszont aligha lehet elvitatni Russelltől, hogy rendszeresen gyorsabb tud lenni Hamiltonnál, aki viszont a barcelonai fejlesztésekkel elkezdte jobban érezni magát a W13-asban. Toto Wolff szerint pedig, amint elkerüli a balszerencse, hozni fogja Russell tempóját.

    „Nem [vált normává, hogy Russell legyőzi Hamiltont.] Csak nézzük meg a balszerencséjét, ezen a versenyen például ismét beragadt a forgalomba. Összeért Estebannal, beragadt Fernando mögé, és ott volt a piros zászló az időmérőn – utalt Hamilton monacói nehézségeire a Mercedes csapatfőnöke. – De a mérleg nyelve át fog billenni. Amint ezek a szerencsétlen helyzetek el fogják kerülni Lewis-t, nagyjából azonos tempón lesznek. Az egyik edzésen az egyik van előrébb, a másikon a másik, ami nagyszerű. Emellett együtt dolgoznak, hogy javítsunk az autón, mert szükségünk van rá, hogy javítsunk rajta.”

    Ez pedig a barcelonai fejlesztésekkel egészen biztosan sikerült is, jelenleg ugyanis a Mercedes tűnik az egyértelmű harmadik erőnek. Wolff azonban érthető módon ennél többre vágyik. 

    „Csak a harmadik csapat vagyunk, ezért végzünk az ötödik és hatodik helyen. Jelenleg ide tartozunk, de nem ide akarunk. Amikor öröklünk egy dobogót, az jó, hosszú távon jót tesz a pontoknak de nem szeretném ezt. Én győzni akarok, a mostaniak pedig fontos leckék, amelyekből tanulunk, és hosszú távon az alapját fogják képezni annak, hogy ismét jól teljesítsünk” – tekintett előre az osztrák.

  • Tényleg direkt volt, de nem úgy: Albon megmagyarázta Leclerc feltartását

    Tényleg direkt volt, de nem úgy: Albon megmagyarázta Leclerc feltartását

    Többekben felmerült, hogy Charles Leclerc nem véletlenül szorult be közel egy teljes körre Alex Albon Williamse mögé a Monacói Nagydíjon, és a thai-brit pilóta esetleg a Red Bullnak akarhatott segíteni ezzel. Valójában azonban Albon csak a saját versenyét helyezte előtérbe, miközben úgy volt vele, Leclerc-nek is az a legjobb, ha nem engedi elő őt.

    Saját csapata taktikai baklövése mellett Alex Albon is hozzájárult Charles Leclerc szenvedéseihez Monacóban, amikor közel egy teljes körön át tartotta fel a hazai futamát az első helyről elveszítő pilótát. A Ferrari versenyzője az első kerékcseréje után egy teljes kört már megtett az intermediate gumikon, amikor Albon pont előtte hajtott ki a bokszutcából kemény keverékű slickeken (ő volt a második a mezőnyben, aki száraz pályás abroncsokra váltott). Leclerc a Casino-térnél érte utol a Williams-t, amelynek ekkorra már bőszen kék zászlóztak, de nem engedte el a Ferrarit.

    Leclerc a Loews-hajtűben eleresztett a rádióban egy “ó, Alexet”, majd az uszodához érve már káromkodva szentségelt. A slickeken helyenként még csúszkáló Albonnak azonban esze ágában sem volt félreállni, és végül úgy “engedte el” a gyorsabb autót, hogy a célegyenes végén elfékezte magát, és egyenesen kiszaladt a bukótérbe. Ennek következtében minden gumiját lekockázta, lassú defekt miatt pedig négy körrel később ismét a bokszba kellett hajtania. A versenyt végül műszaki hiba miatt nem fejezte be, de utólag azért elmondta, miért hagyta figyelmen kívül a kék zászlókat és fényjelzéseket.

    „Nehéz helyzet volt, mert slick gumikon mentünk ki, ezért nagy tempóelőnyben voltunk. Három kanyarba került volna elengednem őt, de utána azonnal elég gyors lettem volna ahhoz, hogy visszaelőzzem – utalt a köztes esőgumin autózó Leclerc-re. –Abba a helyzetbe kerültünk, amiben véleményem szerint mindkettőnk számára gyorsabb volt, ha elöl maradok, mert elég gyorsan elkezdtem volt elszakadni tőle. Ez egyike volt azoknak a kínos szituációknak. Tényleg úgy voltam vele, hogy ha azonnal elengedem őt, rögtön vissza is fogom előzni.”

    Albon nyilatkozata alapján felmerül a gyanú, hogy a thai-brit versenyző azt hitte, Leclerc még esőgumikon van, és ezért jóval lassabbnak ítélhette a tempóját annál, amire intereken képes volt. Ez ugyanakkor még nem mentesíti őt a kék zászlók figyelmen hagyása alól, amiért egyértelműen büntetést kellett volna kapnia. 

    Végső soron tehát mondhatjuk, hogy Albon direkt nem engedte el Leclerc-t, de nem azért, hogy a Red Bullnak segítsen, hanem egyszerűen csak a saját futamát helyezte előtérbe, és nem akarta hátrányba hozni magát azzal, hogy beszorul a Ferrari mögé.

  • Schumacher ismét elővette Leclerc-t: ennél szerényebbnek kellene lennie

    Schumacher ismét elővette Leclerc-t: ennél szerényebbnek kellene lennie

    Charles Leclerc a Monacói Nagydíj után sem úszta meg Ralf Schumacher kritikáját. A hatszoros futamgyőztesnek ezúttal a monacói pilóta verseny utáni megnyilvánulásai nem tetszettek.

    Ralf Schumacher a Monacói Nagydíj előtt már kritizálta Charles Leclerc-t, amiért szerinte nem hozza ki a legtöbbet a „nagyon jó” Ferrariból. A Hercegségben azonban Leclerc mindent megtett, ami tőle telt, azaz megszerezte a pole pozíciót, majd vezette a versenyt, amikor a csapat rossz stratégiai döntése a győzelmébe került. A verseny után a monacói nem is mulasztotta el kritizálni a csapatát, ami nagyon nem tetszett a 46 esztendős expilótának.

    „Ő is éppen elégszer eltolta már, úgyhogy szerényebbnek kellene lennie. Az ilyesmi megesik. Együtt nyertek és együtt veszítetek. Eddig a csapat kevesebb dolgot szúrt el nála” – mondta a német Sky adásában Ralf Schumacher, aki bizonyára élénken emlékszik még arra, hogy bátyja miként viselte azokat a helyzeteket a Ferrarinál, amelyekben a csapat hibájából estek el a jó eredménytől.

    Egy másik német expilóta eközben a maranellóiak felelősségét hangsúlyozta.

    „A Red Bull stratégáinál tapasztalt nyugalom hiányzott a Ferrarinál, ez pedig a győzelmükbe került. Hallatszott, hogy mennyire pánikoltak a rádióban. Nem értettem, hogy miért nem maradtak kint, vagy miért nem reagáltak korábban. Charles esetében nem volt egyértelmű, hogy mi a jó döntés, végül pedig a rossz döntést hozták, így fenntartva Leclerc monacói átkát” – fogalmazta meg véleményét a 91 Forma-1-es futamon részt vevő Timo Glock.

    Leclerc eddig egy komoly hibát vétett ebben a szezonban, amikor Imolában a biztos dobogótól fosztotta meg magát és a Ferrarit a Variante Altában történt megpördülésével, és végül csak hatodik lett.

  • A Belga és a Francia Nagydíj évente válthatja egymást?

    A Belga és a Francia Nagydíj évente válthatja egymást?

    Jövőre a Forma-1 a jelenleg maximumot jelentő 24 versenyt szeretne, ám még egy ekkora mennyiség esetén sem férne be minden helyszín a naptárba, a hírek szerint pedig a Monacói, a Francia és a Belga Nagydíj van a legnagyobb veszélyben ilyen téren.

    Mindhárom versenyhelyszín szerződése az idén jár le, és jelenleg még egyikőjüknek sincs új kontraktusa az F1-el. A Francia Nagydíjjal kapcsolatban korábban megjelentek olyan hírek, hogy újabban csak kétévente rendeznének futamot, ezek a hangok pedig most újra felerősödtek, például a Motorsportweek számolt be erről.

    Viszont akár meg is lehet a paul ricard-i verseny párja is az évi váltásban, hiszen az Auto Motor und Sport szerint a Belga Nagydíj is egy hasonló megállapodást köthet. A német lap ezen pályákon kívül még egy harmadik lehetőséget is felhozott, ami nem más, mint Portugália, ahová két évvel ezelőtt a koronavírus-helyzet miatt látogatott el először a Forma-1.

    Monaco helyzete is erősen kérdéses, de az biztos, hogy a pilóták nehezen tudnák elképzelni nélküle a világbajnoki sorozatot.

  • Albon direkt tarthatta fel Leclerc-t Monacóban

    Albon direkt tarthatta fel Leclerc-t Monacóban

    A Ferrari szurkolói rendkívül elégedetlenek voltak a vasárnapi Monacói Nagydíjat követően. Charles Leclerc és Carlos Sainz ugyanis hiába rajtolhatott az első sorból, végül csak a 2. és a 4. helyen értek célba. A monacói pilóta ráadásul a pole-ból csúszott vissza egészen a negyedik helyre, ebben pedig a Red Bull kötelékében versenyző Alex Albon is komoly szerepet vállalt.

    A hazai hőst – aki kritikusan nyilatkozott a csapatáról az esős-száraz az utcai verseny leintését követően – először az első kiállások alatt ugrotta át Sergio Pérez és Carlos Sainz is, miután az alávágásuk sikeresnek bizonyult. A második kiállásoknál pedig Max Verstappen is meg tudta előzni Leclerc-t, akinek a Ferrari hibája miatt 3,5 másodpercet kellett várnia a kiállása előtt, amíg a szerelők még a csapattársának autóján cseréltek kerekeket.

    Az előbb leírt hibák miatt Leclerc nagyon szomorú volt a kockás zászlónál, ugyanis nagyon szerette volna megnyerni a hazai versenyét és erre minden esélye meg is volt. Azonban a második kiállása előtt az egyéni bajnokság második helyezettjét látványosan feltartotta Albon Williamse. A brit-thai pilóta 16(!) alkalommal hagyta figyelmen kívül a villogó kék panelokat és a sportbírók által lengetett kék zászlót és egy körig feltartotta a Ferrari ászát, aki emiatt is értékes másodperceket veszített a pályán.

    Ilyenkor pedig felmerül a gyanúper az emberekben, hogy Albon vajon direkt csinálta-e ezt, mert ugyan a patinás brit csapatot erősíti, de a kapcsolata az energiaitalosokkal még mindig megvan. A grove-i istálló versenyzője pedig nem foghatja arra a dolgot, hogy nem láthatta a jelzések, mert a felvételeken egyértelműen látszik többször is a villogó kék panel a 23-as rajtszámmal a közepén, illetve a lobogó kék zászló is.

  • Kiderült, miért cserélt sisakot Hamilton a futam közben

    Kiderült, miért cserélt sisakot Hamilton a futam közben

    A szemfülesek biztos kiszúrták, hogy Lewis Hamilton más sisakban fejezte be a Monacói Nagydíjat, mint amiben elkezdte.

    A hétszeres világbajnok különleges, fehér sisak dizájnnal készült a hercegségbeli futamra, ám a Schumacher okozta piros zászlós fázis után viszont már a szezonban megszokott, sárgás árnyalatú sisakkal gurult pályára vasárnap.

    A Mercedes most pedig meg is indokolta ezt a szokatlan cserét, akik a látási viszonyokkal magyarázták.

    „A verseny elején tapasztalt sötét és nedves körülmények között átlátszó napellenzőt használunk, ez biztosítja a legjobb látást a vízpermetben. Amikor a verseny száraz lett, a kisütött nap már nagyon alacsonyan járt, mivel este hat óra környékén jártunk. Lewis ezért áttért a színezett napellenzőre, amivel jobb kontrasztot ért el és megakadályozta, hogy a nap a szemébe süssön.” magyarázta Andrew Shovlin.

  • Hill: Schumacher balesete rosszabbnak nézett ki, mint amilyen volt

    Hill: Schumacher balesete rosszabbnak nézett ki, mint amilyen volt

    Mick Schumacher Monacói Nagydíjon történt balesete, amely kettészakította a Haast, rosszabbnak tűnt, mint amilyen volt. Legalábbis így vélekedik Damon Hill, aki  szerint az autó tette a dolgát, hogy megvédje a pilótát.

    A vasárnapi Monacói Nagydíjon Yuki Tsunodát üldözve Schumacher elveszítette az irányítást autója felett, ami az egyik korlátnak ütközött, mielőtt lepattant onnan, és egy másiknak csapódott. A becsapódás akkora volt, hogy a VF-22-es kettészakadt, a hátsó felfüggesztés és a sebességváltó az egyik törmelékkupacban végezte, Schumacher a biztonsági cellájában pedig a másikban.

    A versenyző segítség nélkül mászott ki az autóból, mielőtt a pálya orvosi központjába vitték volna kivizsgálásra, de Schumacher azt mondta, hogy „jól van”.

    Hill szerint annyira azonban nem volt drámai a baleset, mint amilyennek kinézett.

    „Hogy őszinte legyek, ha egy Forma-1-es autót a megfelelő helyen ütnek meg, akkor láthatjuk, hogy az autó körbefordul, és az autó hátsó része inkább oldalirányban kapja az ütést, mint hosszirányban, ezért elég gyengék ebben az irányban, és olykor úgy tervezik őket, hogy széttörjenek.”

    „Igen, elég riasztóan néz ki, nem igaz?”

    „És igazából elég mulatságos pillanat volt, amikor a marshalok felkapták az autó hátulját, és csak úgy elgurították, mint egy talicskát.”

    „De tudod, valójában ez rosszabbul néz ki, mint amilyen valójában volt”

    „Úgy értem, egy forgásos baleset valójában elég jó dolog, mert az energiát eloszlatja, és a vezető, a sokk, ha úgy tetszik, az autó hátuljának letörésébe irányul, és nem a pilótafülkébe, ahol a versenyző ül.”

    A Haas szerencsétlenségére azonban a törés állítólag körülbelül 1 millió dollárjába került a csapatnak.

  • Russell csalódott, hogy az előzése kimaradt a közvetítésből

    Russell csalódott, hogy az előzése kimaradt a közvetítésből

    George Russell csalódott volt, hogy a Lando Norris elleni csatáját nem közvetítették a Monacói Nagydíj alatt.

    A McLaren pilótája később állt ki a boxba, mint Russell, és amikor a hideg, kemény keverékű gumikon kihajtott a boxból, miközben a pálya száradt, Norris átcsúszott a Mercedes útjába.

    Russell kihasználta a melegebb gumijait, és a Beau Rivage felhajtónál a Massenet-be érve megelőzte brit riválisát.

    A közvetítést a verseny szervezője, az Automobile Club de Monaco rendezi, ellentétben a versenynaptár többi 21 futamával, amelyeket az F1 saját televíziós stábja közvetít.

    A kihagyott akció a tavalyi monacói futam egyik pillanatát idézte, amikor Sebastian Vettel és Pierre Gasly között egy majdnem ugyanilyen szituációban történt manőver maradt ki a közvetítésből, mivel a rendezők Lance Stroll ismétlését mutatták.

    „Nem mutatták meg Lando megelőzését, ami egy kicsit csalódást okozott” – mondta Russell.

    „Előttem jött ki a bokszutcából, és úgymond átvágott előttem, nekem pedig sikerült megelőznöm a nedves úton, szóval ez elég szép volt.”

    A Sky Sports F1-nek nyilatkozva Russell hozzátette: „Monacóban nedves körülmények között elég kockázatosnak éreztem ezt az autóból, de nyilván nem volt elég jó a tévés producer számára. Szóval, majd legközelebb!”