Címke: Monacói Nagydíj

  • 18 éve lett Horner a Red Bull csapatfőnöke

    18 éve lett Horner a Red Bull csapatfőnöke

    Ma 18 évvel ezelőtt nevezték ki a Red Bull Racinghez a Forma-1 jelenleg leghosszabb ideje hivatalban lévő csapatfőnökét, Christian Hornert.

    A kinevezés előtti hónapokban a Jaguar F1-es csapatát a Ford eladta az üdítőital-üzletmogul Dietrich Mateschitznek. Az volt a feltételük, hogy három szezon alatt 400 millió dollárt fektet be. A csapat vezetése előtt Horner autóversenyző volt, az Egyesült Királyságban nemzeti szintű együléses bajnokságokban versenyzett. 1997-ben feljutott a Formula 3000-be, és megalapította az Arden csapatot. Miután abban az évben a versenyek több mint felére nem sikerült kvalifikálnia magát, Horner még egy szezont befejezett. Ez után döntött úgy, hogy visszavonul a versenyzéstől, és Arden fejlesztésével foglalkozik.

    Horner győztes csapattá fejlesztette az Ardent, amely 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben is bajnoki címeket szerzett. Ezen sikerek után kapcsolatba hozták a Forma-1-be való érkezéssel, konkrétan a Jordan F1 csapat megvásárlásával. Ehelyett 2005-ben a Red Bullhoz igazolt, így 31 évesen ő lett a legfiatalabb csapatfőnök.

    Abban az időben a csapat nem rendelkezett Adrian Newey technikai zsenialitásával, amit Horner első számú célként tűzött ki, hogy megfordítsa vele a csapat szerencsecsillagát.

    Horner a Red Bullnak adott interjújában beszélt erről:

    „Ami hiányzott, az egy egyértelmű technikai irányvonal volt. Adrian volt a legjobb, aki valaha is volt a Forma-1-ben. Szóval annyi volt a kérdés, miképp tudjuk elcsábítani, hogyan tudjuk Adriant a Red Bull csapatához igazolni.”

    Miután Hornernek sikerült meggyőznie Newey-t, hogy csatlakozzon, a tervező David Coulthardot hívta még, hogy segítsen megalapozni a projektet. Az első dobogós helyezést a 2006-os Monacói Nagydíjon érték el, ahol Coulthard a harmadik lett. Horner ennek örömére Superman-köpenyben ugrott be a Red Bull Energy Station tetején lévő úszómedencébe.

    Mark Webber szerződtetésével a 2007-es szezonra az istálló még jobban támaszkodhatott a versenyzőik szakértelmére, miközben a rajtrácson felfelé haladtak. A csapat 2007-ben a Japán Nagydíjon közel került a futamgyőzelemhez, Webber vezetésével a félig vizes körülmények között. A biztonsági autós fázis alatt azonban a Toro Rosso pilótája, Sebastian Vettel nekiment, és ezzel véget ért a versenye, és a Red Bull esélye az első győzelemre. Vettel később 2008-ban futamot nyert a Toro Rossóval, majd a Red Bull egyik fő versenyzőjeként szerződtette le 2009-re.

    Innentől kezdve a csapat egyre több győzelemért és bajnoki címért szállt harcba. Végül a „három nagy” csapat közé kerültek, mivel 2010 és 2013 között egymás után szerezték meg a konstruktőri és a versenyzői világbajnoki címet. Ennek kulcsa az volt, hogy Horner képes volt átvezetni a csapatot a különböző szabályváltozásokon, kiaknázva Newey tehetségét, és alkalmazva a feltörekvő versenyzői tehetségeket.

    Max Verstappen 2016-os előléptetése indította el a csapat következő korszakát, amely végül 2021-ben teljesedett ki, amikor is megszerezte első világbajnoki címét az alakulattal, majd 2022-ben megvédte azt, végig dominálva.

    Horner az elmúlt 18 évben a Forma-1 egyik nagyágyújává nőtte ki magát, nemrég a költségplafon-vita nyomán 2022-ben bizonyította a vezetői képességeit. Ugyanakkor az elmúlt 12 év alatt öt konstruktőri bajnoki címmel a 49 éves szakember gyakorlatilag „üdítőital-gyártó cégből” világbajnokká tette a Red Bullt.

    Horner a Red Bull büntetéséről: Képesek leszünk megoldani a problémát

  • Sainz Pérez „szándékos” balesetéről: Nem vagyunk hülyék!

    Sainz Pérez „szándékos” balesetéről: Nem vagyunk hülyék!

    Sergio Pérez állítólag szándékosan okozott piros zászlót Monacóban a szezonelején.

    Csapattársa, Max Verstappen pedig utálja a nyilvánosságot és a rivaldafényt, ebbe a témába mégis beleállt. A holland Brazíliában nem engedte vissza maga elé Sergio Pérezt, holott ez volt a csapatutasítás. Bár Verstappen nem volt hajlandó kommentálni a ellenszegülésének indokait, annyit mondott csapatának rádión, hogy ők tudják az okokat, ami a közvélemény szerint az, hogy Pérez szándékosan tett keresztbe neki az ominózus monacói incidenssel.

    A fedélzeti felvételeken látszik, hogy Pérez nem sok erőfeszítést tett, hogy kijavítsa a Q3 utolsó szakaszában történt megpördülését, akibe aztán Carlos Sainz is beleszaladt. Az eset miatt piros zászlóval, idő előtt ért véget a kvalifikáció, így senki, többek között Verstappen sem tudott már javítani idején a pole-ért. A pole így Charles Leclerc-é lett, másnap a versenyt pedig Pérez nyerte.

    Mivel az incidensről készült felvételek azért nem egyértelműek, úgy tűnik, Pérez nem kap visszamenőlegesen büntetést.

    Sainz, aki az egyetlen másik versenyző volt, aki érintett volt az incidensben, most elmondta a véleményét a pletykákról. Javaslatot tett arra, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a jövőben valami hasonló megtörténjen.

    „Nem fogom kommentálni, hogy szándékosan tette-e vagy sem” – kezdte a spanyol.

    „A 20 versenyző azonnal tudja, amint megnézzük [a felvételeket], hogy valaki szándékosan csinált-e valamit vagy sem, mert nem vagyunk hülyék.”

    „És ha lenne egy szabály, akkor sem gondolkodnál rajta, mert akkor is sokat nyerhetnél, de sokat is veszíthetnél.”

    „A versenyzők szeretnének valamilyen szabályt, hogy ha véletlenül vagy akaratlanul is piros zászlót okoz valaki, akkor az a versenyző kapjon valamit [büntetést], mert kompromittálta a többieket.”

    „Ha nem, akkor mindannyian élhetünk vele. Az elmúlt években már több ilyen játékot láttunk.”

    A megbolygatta a Red Bull békéjét is, Verstappen egyértelműen bosszús volt a történtek miatt, miközben Pérez tagadta a vádakat. Azonban a pletykák szerint valójában ő erősítette meg Helmut Markónak és Christian Hornernek, hogy ő okozta a piros zászlót a kvalifikáció után.

  • Hatalmas bulit és bemutatót tart a Red Bull Racing Milton Keynesben!

    Hatalmas bulit és bemutatót tart a Red Bull Racing Milton Keynesben!

    A Forma-1 konstruktőri bajnok, a versenyzői címvédő Max Verstappen és a többszörös futamgyőztes Sergio „Checo” Perez az Oracle Red Bull Racing bázisán készülnek hangoskodni, egy egyszeri Milton Keynes-i háziversenyen.

    Két világbajnoki cím, 16 győzelem, 26 dobogós helyezés és a valaha egy szezonban szerzett legnagyobb pontszám az Oracle Red Bull Racing eddigi legsikeresebb évévévé teszi a 2022-es Forma-1-es idényt. Most a csapat hazaindul, hogy a saját házuk táján ünnepeljék meg a közös sikert.

    December 10-én, szombaton a kétszeres világbajnok Max, a 2022-es Monacói Nagydíj győztese, Checo, Christian Horner csapatfőnök valamint a csapat az RB7-est Milton Keynes utcáira viszi egy izgalmas ünneplésre. A csapat hihetetlen szezonon van túl, és a rá jellemző stílusban fogja lezárni azt: zajjal és a buli elindításával, valamint azon város lakóival, amelyet az alakulat az otthonának nevez. Horner így nyilatkozott a program előtt:

    „Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy Milton Keynes-ben alakíthattuk ki a technológiai kampuszunkat. Amióta 2005-ben beköltöztünk abba a kis gyárba, amellyel 2005-ben kezdtük, a helyi közösség támogatta a csapatot minden sikerében és hullámvölgyben. Az Oracle Red Bull Racing azóta hatalmasat nőtt, és az idei fenomenális eredmények nem lettek volna lehetségesek ezen támogatás nélkül. Csak úgy illő, hogy ezt a rekordszezont az általunk nagyra becsült közösséggel ünnepeljük. Annak a városnak a szívében, amelyet boldogan nevezünk otthonunknak.”

    A 2022-es Red Bull Homerun 12:00 és 15:00 között zajlik majd a Milton Keynes központjában található Midsummer Boulevardon. Max és Checo az RB7-es V8-as motorjának ismert visítását hozzák majd el. Sebastian Vettel bajnoki címet nyert autóját kegyetlen tempóba viszik keresztül majd a városközpont utcáin.

    Map of MK Homerun 2022, red bull
    A MK Homerun térképe – Fotó: Red Bull Racing/Red Bull Content Pool

    Az izgalmak azonban itt nem érnek véget. A versenyzők és Christian Horner csapatfőnök megjelenése mellett a rajongók a Red Bull Motorsport erejének látványos bemutatóját is élvezhetik. A Drift Brothers és egy ritka Red Bull NASCAR-bemutató a vezetési tudás egy újabb szintjét képviselik majd az eseményen. Majd a kaszkadőrök, Arunas Gibieža és Dougie Lampkin szintén zajongani fognak a motorjukon egy egyedülálló ügyességi és showművészeti bemutató keretében.

    Marko nem találkozott még a Red Bull új vezérigazgatóval

     

  • Pérez kifakadt: Nem direkt törtem autót Monacóban

    Pérez kifakadt: Nem direkt törtem autót Monacóban

    Az utóbbi időben rendkívül népszerű beszédtéma volt a Red Bull pilótái között történt interlagosi perpatvar. Max Verstappen ugyanis a csapata utasítását megszegve nem engedte el maga mellet Sergio Pérezt, aki természetesen azonnal ki is akadt kollégájára. A holland világbajnoknak „megvoltak az okai”, Pérez pedig tiszta vizet öntött a pohárba egy kétes incidens kapcsán, ami miatt Verstappen megorrolhatott rá.

    A mexikói pilóta még a Monacói Nagydíj időmérőjén szenvedett balesetet az utolsó Q3-sas gyorsköre során. Ezzel elvette a javítási lehetőséget a riválisaitól, beleértve a csapattársát is, aki minden bizonnyal megelőzte volna őt. Az eseménydús, változó körülmények között lezajló futamot végül Pérez nyerte meg és a bajnoki címvédő csak a 3. lett.

    Verstappent a Brazíliában történtek miatt annyi kritika érte, hogy a Red Bullnak egy közleményt kellett kiadnia, amiben leírták azt, hogy teljes mértékben elítélik a szurkolók ezen viselkedését. Pérez pedig pontot tett az ügy végére és többek között a bizonyos monacói balesetéről is elárult pár dolgot.

    „Monaco nagyon régen volt már. Igen, hibáztam, de nem szeretném azt, hogy emiatt összeesküvés elméleteket gyártanának az emberek rólam ezen baleset kapcsán. Ezen a helyszínen rendkívül könnyű hibát véteni, azon a körön már majdnem az egyes kanyarban is elszálltam, annyira nyomtam neki. Próbáltam gyorsabb lenni, de ez sajnos nem sikerült.”

    „A Sao Paulóban történteket pedig nem szeretném kommentálni, bízom abban, hogy a jövőben nem lesz hasonló és ezek után képesek leszünk Verstappennel felnőttek módjára viselkedni.”

  • Horner megnevezte minden idők legtehetségesebb Red Bull versenyzőjét

    Horner megnevezte minden idők legtehetségesebb Red Bull versenyzőjét

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner dicshimnuszokkal áradozott Max Verstappenről, akit a Red Bull „legtehetségesebb versenyzőjének” nevezett a Forma-1-ben eltöltött 17 évük alatt.

    Horner hat versenyzői és négy konstruktőri bajnoki címig vezette a csapatot a boxutca faláról. A hétvégi Amerikai Nagydíjon akár az ötödiket is megszerezhetik. Ezek közül négy bajnoki cím Sebastian Vettel nevéhez fűződik, és korábban számos más nagydíjgyőztes, például David Coulthard, Daniel Ricciardo, Mark Webber és Pierre Gasly is ültek a Red Bull pilótaüléseiben. Horner azonban Verstappen 2016-os Spanyol Nagydíjon aratott Red Bull-nál bemutatkozó győzelmét emeli ki a csapat egyik legkülönlegesebb pillanataként:

    „Soha nem láttam még ilyet, amit aznap láttunk, az valami elképesztő volt. Az a nagyszerű, hogy ő egyszerűen kész arra, hogy minden téren kitegyen magáért, mindig érzi, hogy többre van még lehetősége. Egyértelmű, hogy ő a legtehetségesebb versenyző, aki szerintem valaha is ült az autónkban.”

    Verstappen mindössze 18 éves volt, amikor Barcelonában először látta meg át a kockás zászlót elsőként, de Horner egy másik, egy évvel korábbi pillanatra is utalt, ami meglepte őt. A Toro Rossóval történt F1-es debütáló szezonjában a 17 éves Verstappen hihetetlen elkötelezettségről tett tanúbizonyságot, amikor a 2015-ös Belga Nagydíjon a nagy sebességű Blanchimont kanyarban egymás mellett haladtak Felipe Nasrral:

    „Ami kiemelkedett, az Spa volt, amikor kívülről kerülte meg Felipe Nasrt. Arra gondoltam: Ez a fiú kellően bátor, elkötelezett és gyors. Láthattuk abban a szezonban, ő egy ragyogó csillag volt. Egyből nyilvánvaló volt, hogy ő egy csodálatos tehetség.”

    Miközben a fiatal Verstappennek hihetetlen volt a nyers tempója, az érettség hiánya egyértelműen benne volt néhány incidensében, amelyek karrierje korai szakaszát sújtották.

    Az egyik momentum, amelyre Horner különösképp emlékszik, a 2018-as Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén történt kisodródása volt. A súlyos baleset miatt kiesett az időmérőről is, ami végül tönkretette a másnapi versenyét:

    „Nyílt elbeszélgettem vele. Azt mondtam neki: Kellően gyors vagy, nem kell minden csatát megnyerned az első kanyarban. Szánj erre időt. Lelépett, átgondolta a dolgokat. Ő az a versenyző, aki a következő, montreali fordulóban felbukkant, és olyan volt, mint egy metronóm.”

    Horner bánja, hogy elszalasztotta Piastrit

  • Hosszabbított az F1-es „versenynaptár ékköve”

    Hosszabbított az F1-es „versenynaptár ékköve”

    Bár a versenynaptár bejelentésekor még nem volt biztos, pár órával később megerősítették, hogy a Monacói Nagydíj továbbra is F1-es szezon része lesz.

    A 2023-as évad nyolcadik helyén szereplő hercegség három évvel tovább szerződött le, így egészen 2025-ig nem kell nélkülözni a legendás helyszínt.

    Monaco 1955 óta csak 2020-ban, a koronavírus miatt hiányzott a menetrendből. Ezzel pedig az egyik legtöbb verseny helyszínéül szolgált az F1 történetében.

    „Örömmel jelentem be, hogy 2025-ig fogunk Monacóban versenyezni. Jó lesz majd visszatérni a híres hercegségbe jövőre május 28-án.” emelte ki a királykategória első embere, Stefano Domenicali.

    „Minden résztvevőnek szeretném megköszönni ezt, különösen őfelsége II. Albert hercegnek, Michel Boerinek, a Monacói Autóklub elnökének és csapatának. Közösen készülünk a következő évre és a partnerségünk folytatására.”

    A hercegség a jövő évi versenynaptár első tripla hétvégéjének közepén lesz, Imola után, de Barcelona előtt.

    „Az F1-es világbajnokság érdekében hosszas hónapok egyeztetése után jelentjük be, hogy három éves szerződést írtuk alá, amit valószínűleg meg fogunk hosszabbítani.” – ismerte el a másik oldalról Boeri az egyezséget.

  • Így nézne ki a jövő évi F1-es versenynaptár?

    Így nézne ki a jövő évi F1-es versenynaptár?

    Monaco és Le Castellet nélkül már megjelent egy lista a 2023-as F1-es versenyekről.

    Elvileg szeptemberben hozzák majd nyilvánosságra a hivatalos versenynaptárat, a RaceFans azonban már közzétett egy listát.

    Az idei versenyekhez képest két hiányzó van: Monaco és Le Castellet. Jelenleg egyik futam sorsa sem biztosított, ellenben a belga futammal.

    A két érkező jövőre Las Vegas és a pályát ki nem jelölő Katar lesz, akik a 2021-es pályát vagy akár egy új utcai helyszínt is bevethetnek.

    Ahogy a résztvevők, úgy a sorrend sem végleges inkább csak számolásra jók.

    Valószínűleg nem – akár – két új helyszín zárja majd az F1-es szezont. Például előzetes értesülések szerint Las Vegas egy héttel lenne a szezonzáró Abu Dhabi futam előtt.

    Ami viszont érdekes, hogy az F1 hiába tervez bővítés a versenynaptárba, maradna az idei, 22 futamos felállás. Illetve hiába múlik a koronavírus közvetlen hatása, Sanghaj nem tér majd vissza, legalábbis 2023-ban.

    A lista:

    # Verseny Pálya
    1. 🇧🇭 Bahreini Nagydíj Bahrain International Circuit
    2. 🇸🇦 Szaúd Arábiai Nagydíj Jeddah Corniche Circuit
    3. 🇦🇺 Ausztrál Nagydíj Albert Park Circuit
    4. 🇮🇹 Emilia Romagna Nagydíj Autodromo Enzo e Dino Ferrari
    5. 🇺🇸 Miami Nagydíj Miami International Autodrome
    6. 🇪🇸 Spanyol Nagydíj Circuit de Catalunya
    7. 🇦🇿 Azeri Nagydíj Baku City Circuit
    8. 🇨🇦 Kanadai Nagydíj Circuit Gilles Villeneuve
    9. 🇬🇧 Brit Nagydíj Silverstone Circuit
    10. 🇦🇹 Osztrák Nagydíj Red Bull Ring
    11. 🇭🇺 Magyar Nagydíj Hungaroring
    12. 🇧🇪 Belga Nagydíj Circuit de Spa-Francorchamps
    13. 🇳🇱 Holland Nagydíj CM.com Circuit Zandvoort
    14. 🇮🇹 Olasz Nagydíj Autodromo Nationale di Monza
    15. 🇸🇬 Szingapúri Nagydíj Marina Bay Street Circuit
    16. 🇯🇵 Japán Nagydíj Suzuka International Racing Course
    17. 🇺🇸 Egyesült Államok Nagydíja Circuit of the Americas
    18. 🇲🇽 Mexikóvárosi Nagydíj Autodrómo Hermanos Rodriguez
    19. 🇧🇷 São Paulo Nagydíj Autodromo José Carlos Pace
    20. 🇦🇪 Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina Circuit
    21. 🇶🇦 Katari Nagydíj ?
    22. 🇺🇸 Las Vegasi Nagydíj ?

     

  • Schumacher: Az emberek túl hamar kritizálnak manapság

    Schumacher: Az emberek túl hamar kritizálnak manapság

    A Haas Forma-1-es pilótája, Mick Schumacher úgy véli, az embereknek több időt kellene szánniuk arra, hogy kritikát fogalmazzanak meg – különösen akkor, ha nem ismernek minden tényt.

    Schumacher az idénye zűrös nyitószakasza után került tűz alá, amelynek része volt egy nagy sebességű időmérős baleset Szaúd-Arábiában, ami miatt kimaradt a versenyről, egy béna ütközés Sebastian Vettellel Miamiban, majd egy nagy baleset az uszodánál a Monacói Nagydíjon.

    Schumacher azóta formába lendült. Kanadában a pályafutása legjobb hatodik helyére kvalifikálta magát, és bár az autója meghibásodott azon a versenyen, ezt követően Nagy-Britanniában és Ausztriában is pontot szerzett. Az év eleji ítélkezést azonban nem felejtette el. Az Autosportnak egy interjúban a nyári szünet előtt beszélt erről:

    „Egyesek bizonyos értelemben a címlapsztorikra koncentrálnak. Igen, megértem, hogy pénzt kell keresniük, és meg kell tenniük néhány dolgot. De másrészről azt is értékelném, ha tudod, talán több időt szánnának arra, hogy ténylegesen tényekkel állnának elő.”

    Bár a balesetek egy része a versenyző hibájából adódtak, voltak olyan esetek is, amikor a kívülállók nem ismertek minden részletet, de mégis véleményt formáltak – mint például amikor Schumachert felfüggesztési problémák hátráltatták Spanyolországban. Azt mondja, most már tudja, hogyan lépjen tovább ezeken:

    „Nem igazán gondolok vissza azokra, vagy megyek vissza hozzájuk, mert tudom, hogy mire vagyok képes. Tudom, hogy mennyit érek. Szóval, én igazából erre koncentrálok. Csak megpróbálom a legjobbat kihozni magamból, és általában a legjobb, amire képes vagyok, elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy jól teljesítsek, mert ez így volt a Formula 2-ben és a Formula 3-ban is. Valamint a Formula 4-ben is. Bármely bajnokságban, amelyben junior kategóriában indultam, második vagy első tudtam lenni. Tehát nem látom az okát annak, hogy miért is ne lennék képes erre a Forma-1-ben is.”

    Az ilyen gondolkodásmód kialakítása része volt annak a mentális újraindításnak, amin Schumacher a monacói baleset után átesett. Ez a váltás kezdte meg változtatni a szezonjának narratíváját. Így folytatta:

    „Tudtam, mit kell tennem a teljesítményem javítása érdekében. Azt hiszem, el kellett gondolkodnom arról, ami történt, de arról is, hogy miért vagyok itt a Forma-1-ben. Ennek nagy része azért van, mert szeretem ezt a sportágat. Tehát erre koncentráltam, és azt mondtam, hogy oké, nézd, azért csinálom ezt, mert szeretem, és ha nem akarom csinálni, akkor nem kell csinálnom. Ez valóban segített abban, hogy újra egy pozitív helyre kerüljek. Lényegében már ezt követően sikerült jó munkát végeznem.”

    Ugyan a nyári szünet előtti utolsó két futam a silverstone-i-spielbergi bravúr után nem eredményezett pontokat, Schumacher optimista a szezon hátralévő részét illetően:

    „Úgy érzem, hogy az év elején egy kissé elvesztünk a beállításokban. Újraindítást kellett végrehajtanunk, majd újra a nulláról felépítenünk. Visszatekintve azokra a versenyekre, összehasonlítva azzal, amit mára elértünk a beállítások tekintetében, azt hiszem, nagyon-nagyon elégedettek vagyunk.”

  • Forsberg és Coulthard bevették Lipcsét a kétüléses F1 autóval

    Forsberg és Coulthard bevették Lipcsét a kétüléses F1 autóval

    A Forma-1-es legenda David Coulthard és a svéd középpályás lenyűgözte a rajongókat Lipcsében.

    Holnap lesz az RB Leipzig nyitómeccse a Red Bull Arénában az FC Kölnnel az új Bundesliga-szezon első hazai mérkőzésén. A svéd játékos, Emil Forsberg segített a szurkolók hangulatának megteremtésében. David Coultharddal együtt egy egyedülálló városnézésen vett részt az Oracle Red Bull Racing F1-es kétüléses autójában. Amit erről érdemes tudni:

    – Coulthard parádés Forma-1-es karriert futott be 13 nagydíjgyőzelemmel, mielőtt segített volna a Red Bull Racinget felhelyezni a térképre. Többek között 2006-ban a Monacói Nagydíjon megszerezte a csapat első F1-es dobogóját -, majd visszavonulása után szórakoztató projekteket vállalt.

    – A skót beutazta a világot, és különböző F1-es autókkal demózott, legutóbbi emlékezetes projektje 2021 júniusában volt, amikor a Red Bull Air Race 2018-as világbajnoka, Martin Šonka egy felfordított repülővel repült méterekkel felette.

    – Ezúttal Coulthard Lipcsébe utazott a 720 lóerős Oracle Red Bull Racing F1-es kétülésesével, hogy egy különleges városnézésen vegyen részt Forsberggel. Ő több mint 200 alkalommal lépett már pályára az RB Leipzig színeiben.

    – Forsberg volt az RB Leipzig első gólszerzője az UEFA Bajnokok Ligájában (2017. szeptember 13-án az AS Monaco elleni 1-1-es döntetlen alkalmával). 21 értékesített büntetővel a klub rekordere a büntetőrúgások terén.

    – A Red Bull Racing F1 2-Seater egy V10-es motorral felszerelt, átalakított Forma-1-es autó. A végsebessége 320 km/óra, a vezetőülés elöl, az utas pedig hátul helyezkedik el.

    – Még soha nem járt F1-es autó a regnáló DFB-kupa-győztes – a klub történetének első bajnoki címe – városában, miközben a szász metropolisz menő és gyönyörű részeit fedezték fel, miközben a járókelők lelkes és meglepett pillantásait egyaránt magukra vonzották.

    – Az edzése után Forsberg busz vagy autó helyett ezzel a különleges járművel járta be a választott otthonát, és megmutatta Coulthardnak kedvenc helyeit, például a szövetségi közigazgatási bíróság előtti teret, a Könneritz-hidat és a menő Plagwitz negyedet, mielőtt a végén betért volna az Elipamanoke klubba.

    – A 30 éves svéd válogatott Forsberg ennyit mondott a menet után: „Hihetetlen élmény volt nekem, hogy egy Forma-1-es autóban Daviddal együtt autózhattam végig Lipcsén. Ilyesmit talán csak egyszer élhet át az ember az életben. Az érzés és a hang a versenyautóban elképesztő – tiszta adrenalinlöket.”

    – Az 51 éves Coulthard ennyit tett hozzá: „Ez áll a legközelebb ahhoz, hogy az utasok valóban átélhessék azt az érzést, amit egy F1-es autó vezetése jelent. Ez a második alkalom, hogy Lipcsében volt dolgom. Ez egy klassz, fiatalos egyetemi város. Egyszerűen olyan energia és hangulat van itt, amitől tényleg azt érezni, hogy feljövőben van.”

  • Őrült ötlettel mentenék meg Monacót

    Őrült ötlettel mentenék meg Monacót

    Továbbra is bizonytalan a Monacói Nagydíj jövője, a korábbi izgalom faktor az autók méreteinek növekedésével egyenes arányosan csökkent.

    A szűk utcai pálya hatalmas tradícióval rendelkezik – részese az autosportok tripla koronájának – ám a hétközi csillogás és a sztárparádék mellett a szombati nap tartogatja a legtöbb izgalmakat a versenypályán. Az idei futamon is az eső miatt láthattunk több izgalmat a korábbi évekhez képest.

    A problémát tehát az autók mérete jelenti, ám a közeljövőben nem várható méretcsökkenés. Leghamarabb majd csak 2026 hozhat némi zsugorodást, ám költség szempontból nem lesz optimális, mert egy nagyon könnyű, de rendkívül strapabíró kasztni építése rendkívül drága.

    Éppen ezért Monaco megmentése miatt radikális megoldások is felmerülhetnek. A legvadabb és elképesztőbb ötlettel a formulanerds.com nevű portál állt elő.

    Ők abból indultak ki, hogy mivel a hétvégén a szombat a legizgalmasabb rész, amikor egy-egy gyors körön az óra és egymás ellen küzdenek milliméterekre a falaktól, végletekig kihasználva a pálya minden szegletét.

    Szerintük a vasárnapi hagyományos 78 körös versenyt, felválthatnák egy amolyan „időfutamra”. De hogyan is képzelik ezt el?

    A szombati időmérő megmaradna a jelenlegi szisztémában, ám a rajtrács helyett vasárnapra a pilóták sorrendjét határozná meg, egész pontosan a szombat eredményei alapján fordított sorrendben gurulnának ki a pályára egymás után. Mindenki öt-öt időmérős kört tenne meg, majd a köridőket átlagolnák és a legalacsonyabb átlagidőt elérő versenyző nyerne és kapná meg a 25 pontot, amely a jelenlegi pontozás alapján csökkenne a 10. helyezettig.

    A leggyorsabb körért járó plusz pont is kiosztásra kerülne, az a versenyző kapná, akinek az abszolút leggyorsabb körideje lenne.

    Így a szombati napnak is lenne komoly tétje, hiszen például a „pole-pozíciót” megszerző versenyző utolsóként, de teljesen felgumizott pályára hajthatna ki.

    Mindenki öt kört teljesíteni, ezért húsz versenyzővel számolva ez összesen 100 kört jelente Monacóban, ám mivel az átlag versenytempóhoz képest gyorsabban köröznének, így nem sokkal tartana tovább ez a fajta lebonyolítás mint a hagyományos 78 körös futam.