Címke: Monaco

  • Sainz máris lemondott a bajnoki esélyeiről

    Sainz máris lemondott a bajnoki esélyeiről

    Carlos Sainz elismete, hogy már nem fókuszál a 2022-es világbajnokság megnyerésére. A két topcsapat, a Red Bull és a Ferrari közül a spanyol az egyetlen, aki idén – vagy egyáltalán Forma-1-es pályafutása során – még nem nyert versenyt. A Marcának nyilatkozva elmondta, hogy ez nem a szándék hiánya miatt van így:

    „Minden versenyre az első győzelmemre törekedve megyek, ugyanolyan motiváltan. Monacóban, de szinte bármelyik futamon megtörténhetett volna ez, egy hajszálnyi több szerencsével. Kell tehát a türelem, hogy nyugodt maradj, még akkor is, ha nem bízol 100 százalékban az autóval.”

    A 27 éves pilóta azt mondja, még soha nem küzdött ennyit az új versenyautóhoz való alkalmazkodással, ami azt jelenti, hogy most a bajnoki cím megszerzésére már nem koncentrál:

    „Ebben az értelemben a megközelítésem némileg megváltozott, mert igaz, hogy a világbajnokságban eltávolodtam az éltől. Innen nézve, inkább nem gondolok a bajnokságra. Beláttam, hogy nem éreztem komfortosan magam az autóban ahhoz, hogy a pole-ért és a győzelmekért menjek, és talán a győzelem és a pole-ba kerülés vágya miatt is túl sok hibát követtem el. Az erősségem mindig is a kitartás volt, és az, hogy tudtam a pillanatot kivárni, szóval azt hiszem, idén egy kicsit türelmesebbnek kell lennem, és várnom kell, amíg egy kicsit jobban érzem magam az autóban.”

  • Danner nem szimpatizál Rosberg oltatlanságával

    Danner nem szimpatizál Rosberg oltatlanságával

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner nem szimpatizál a be nem oltott 2016-os világbajnok Nico Rosberggel.

    Bár a Mercedes egykori pilótája felépült a koronavírusfertőzéséből, az F1 kötelező oltási szabályzata miatt ebben a szezonban nem léphet be a Forma-1-es paddockba a szakkommentátori feladatai ellátására. Danner a Sport1-nek elmondta, hogy nem érez vele együtt, ezért:

    „Akkor maradjon otthon, ez már csak így megy. Amikor az ember körberepüli a világot, vannak előírások, amelyeket be kell tartania, és ezek Nicóra is vonatkoznak.”

    Rosberg szóvivője tagadta, hogy a német egyáltalán megpróbált volna bejutni Monacoban, a szülővárosában a paddockba, de úgy tűnik, az F1 eltökélt abban, hogy távol tartja Rosberget.

    Úgy tudni, a 36 éves versenyző felmentést kért az oltási kötelezettség alól, de az F1 elutasította azt azzal az indokkal, hogy csak orvosi okokat tudnak figyelembe venni.

  • Marko: Verstappen nem a Red Bull első számú pilótája

    Marko: Verstappen nem a Red Bull első számú pilótája

    A Red Bull azt állítja, hogy nem fogják megakadályozni Sergio Perezt abban, hogy a 2022-es világbajnoki címért harcoljon. Mielőtt bocsánatot kért volna feleségétől a verseny utáni vad parti miatt, a 32 éves mexikói nyert Monacóban – mindössze két nappal azután, hogy aláírta új, kétéves szerződését.

    Perez már csak 6 ponttal van lemaradva az aktuális versenyzők tabellájának második helyezettjétől, Charles Leclerc-től, a Ferrari pilótája pedig mindössze 9 ponttal van lemaradva Max Verstappen mögött. Az n-tv-nek a Red Bull részéről Dr. Helmut Marko nyilatkozott a kialakult helyzetről:

    „Perez akár világbajnok is lehet, de ehhez olyan sebessége kell legyen, hogy egyértelműen meg tudja verni Maxot a pályán. Nálunk általában nincs csapatsorrend vagy 1-es számú pilótára épülő sportpolitika. Amennyiben összehasonlítjuk az eredményeiket, akkor négy győzelme van Maxnak és egy győzelem Pereznek. Magyarán Max a következetesebb. Az abszolút sebesség tekintetében Max az, aki dominál, de majd meglátjuk, miképp alakul.”

    Perez azt mondta, hogy a versenystratégiája „nagyon igazságtalan” volt Barcelonában, de a bajnoki éllovas Verstappen édesapja, Jos úgy véli, hogy a Red Bull „kevés befolyást gyakorolt Max megsegítésére” Monacóban. Marko szerint a csapat csak simán maximalizálja az esélyeit minden futamon:

    „Checónak azt mondták Barcelonában, hogy minél hamarabb engedje el Maxot, mivel esélye volt an a győzelemre. Két teljesen másféle gumistratégián voltak, és Maxé jobban működött. Ez a dolog a győzelemről és a csapat pontjairól szólt.”

    Marko szerint ugyanakkor a holland Verstappen általában a gyorsabb a párosukból:

    „Monacóban mind a négy edzésen csak egy kanyarban voltak problémái Maxnak, ami miatt Perez mögé került. Az irányíthatósága még nem tetszik neki, mivel olyan autót szeretne, amelynek elöl van az abszolút tapadása.”

    Ennek ellenére elismerte, hogy a Red Bullnak jó esélye van arra, hogy Sebastian Vettel 2013-as elsősége óta először nyerjék meg a versenyzői és a konstruktőr bajnoki címet is:

    „Jók az esélyek, mert két erős pilótánk van. Perez fejlődött, és a technikai változtatásnak köszönhetően sokkal jobban érzi az autót. A megbízhatóságon még dolgoznunk kell, mert három hiba túl sok, de a sebességet és az állandóságot tekintve komolyan kell számolni velünk a konstruktőri bajnokságban.”

    Ami a pilóták bajnokságát illeti, Marko így zárt:

    „Jelenleg Leclerc-et látom a legerősebb ellenfelünknek.”

  • Marko: Tsunoda feltehetően megtarthatja az F1-es ülését

    Marko: Tsunoda feltehetően megtarthatja az F1-es ülését

    Az AlphaTauri úgy néz ki, hogy változatlan pilótafelállással áll rajthoz 2023-ban, jelentette be Dr. Helmut Marko. A Red Bull már megerősítette, hogy 2024-ig Max Verstappennel versenyez Sergio Perezzel egyetemben, ami azt jelenti, hogy a szintén szerződés alatt álló Pierre Gasly marad jövőre is az AlphaTauri első számú versenyzője.

    Az, hogy a 22 éves japán Yuki Tsunoda eleget tett-e ahhoz, hogy Gasly mellett egy harmadik szezont is letudjon a Red Bull második csapatánál, eddig kevésbé volt nyilvánvaló. Monacóban így beszélt erről az érintett:

    „Passzolom. Egyértelmű célunk van a csapatbajnokságban, szóval én csak ezeket a dolgokat célzom meg. Ezen kívül, fogalmam sincs.”

    A Red Bull jelenlegi junior pilótáinak a sorát a Formula 2-ben Juri Vips vezeti, a riválisai közül van Liam Lawson, Dennis Hauger de még mások is, akik az energiaital-gyártóval szerződtek. Marko szerint azonban egyikük sem kopogtat elég hangosan a Forma-1 ajtaján, állította az osztrák médiának:

    „Jelenleg abból indulhatunk ki, hogy a mostani versenyzők megtartják a helyüket. A koronavírus azonban nem tűnt el, így előfordulhat, hogy szükségünk lesz ezeknek a fiatal versenyzőknek a szolgálataira. Természetesen remélem, hogy senki sem sérül le, ami azt jelenti, hogy a fiatal versenyzőinknek egy újabb évet várniuk kell.”

  • A McLaren kényelmetlenül érzi magát negyedik leggyorsabb csapatként

    A McLaren kényelmetlenül érzi magát negyedik leggyorsabb csapatként

    Andreas Seidl cáfolta, hogy a McLaren kényelmesen érzi magát a negyedik leggyorsabb csapatként a rajtrácson. Az elmúlt négy futamból ugyanis csak kettőn előzték meg az Alfa Romeót. A McLaren hét futammal a szezonkezdet után a negyedik helyen áll a konstruktőri bajnokságban. Csak az Ausztráliában szerzett dupla pontszerzésükkel léptek feljebb a listán. Ez volt azonban a McLaren eddigi egyetlen két autós pontszerzése a szezonban.

    Lando Norris az Emilia Romagna Nagydíjon némi lélegzetvételnyi előnyt tudott kiautózni a McLaren és az ötödik hely közé. Ekkor az MCL36-os versenyautót a harmadik helyre hozta be, és ezzel az egyetlen olyan pilóta volt, aki az első három csapat versenyzőin kívül állt dobogóra.

    Míg a McLaren legközelebbi riválisai, az Alfa Romeo és az Alpine eredményei vegyesebb képet mutatnak, addig Norris meglehetősen kiegyensúlyozott volt a wokingi csapattal.

    A tabellán elfoglalt helyük, vagy a középmezőnyt vezetve ugyanakkor nem vehetik kényelmesre, állítja Seidl, a The Racenek:

    „Nem mondanám, hogy ez egy teljesen komfortos helyzet. Erős versenyzőkkel, és erős versenyautókkal állunk szemben. Ezért a sorrend még mindig változhat a különféle pályák, a különböző körülmények és a gumiválasztás függvényében. A célunk egyértelmű; a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért állunk harcban. A csapatnál Landóval és Daniellel együtt mindenünk adott ehhez. Tudjuk, hogy a verseny nem áll meg, ezért gondoskodnunk kell arról, hogy az autót is folyamatosan fejlesszük. Ezt meg is fogjuk tenni, és nyilvánvalóan bátorító látni azt a tempót, amit Barcelonában és Monacóban is nyújtottunk.”

    A McLarennek szüksége van Ricciardo pontszerzéseire is, és remélik, hogy sakkban tudják tartani az Alfa Romeót és az Alpine-t.

    Az ausztrál pilótának nehéz szezonja van, aki hét versenyen mindössze egyetlen top tízes eredményt ért el, egy hatodik helyet a hazai futamán, Melbourne-ben. Seidl szerint a McLaren továbbra is együtt fog dolgozni a versenyzővel, hogy minden lehetséges módon segítsék őt:

    „Általánosságban – Daniel maga állítja – még mindig nem érzi magát 100 százalékosan az autóval, különösen, amikor az időmérőkön az abszolút határig kell nyomni. Egy igen erős csapattárssal, Landóval is szembe kell néznie, és ha a két dolgot összeadjuk, akkor ez az a különbség, amit néha látunk. Annyit tehetünk Daniellel együtt, mindkét fél elkötelezettségét feltételezve, hogy egyszerűen keményen tovább dolgozunk, hogy megtaláljuk ezeket az utolsó kis részeredményeket.”

  • A Mercedes Bakuban is Monacóhoz hasonló teljesítményre számíthat

    A Mercedes Bakuban is Monacóhoz hasonló teljesítményre számíthat

    A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin arról beszélt, mire számíthatnak a következő, azeri hétvégén. Ismét egy városi pályára látogat a Forma-1 mezőnye, ahol a címvédők további nehézségekre számítanak.

    Lewis Hamilton és George Russell Bacelonában már láthatta a fényt az alagút végén, ám Monacóban visszaestek az eddigi szintre, és csak tisztes távolban követhették a két élcsapatot.

    „Természetesen Monacóban sokkal nehezebb volt működésre bírni az autót, mint Barcelonában” – szögezte le Shovlin. „Barcelonában megmutattuk, hogy jó versenytempót tudtunk diktálni, bár tudjuk, hogy van még tennivalónk, hogy felzárkózzunk a Red Bullhoz és a Ferrarihoz. Monaco kihívása azonban az alacsony sebességű jellegében rejlik, ez egy nagyon rázós pálya, és küszködtünk az autó vezethetőségével. Ez befolyásolta a versenyzők magabiztosságát, és azt jelentette, hogy nem tudtunk olyan közel menni az optimumhoz, mint Spanyolországban.”

    A következő futam tehát az Azeri Nagydíj lesz, ami megint nem tűnik a legkedvezőbbnek a Mercedes számára.

    „Dolgozunk azonban olyan területeken, ahol megpróbáljuk javítani a vezethetőséget, és megpróbáljuk az autót egy kicsit közelebb vinni az optimumhoz” – tette hozzá. „De tisztában vagyunk vele, hogy amellett, hogy az autó alapteljesítményét növeljük, a pályák szélesebb skáláján is működőképessé kell tennünk. Szóval ezek mind olyan dolgok, amelyekkel a bakui felkészülés során, illetve hosszabb távon is foglalkozunk, mert lesznek még más kihívást jelentő pályák is. De nagyon keményen dolgozunk, mert a csapat és a versenyzők nagyon szeretnének újra az élre kerülni.”

  • Tost Schumacher támogatója: Továbbra is hiszek benne

    Tost Schumacher támogatója: Továbbra is hiszek benne

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mindenkit arra figyelmeztet, hogy adjon időt és teret Mick Schumachernek, hogy megmutassa, mire képes a Forma-1-ben. A 23 éves német versenyző, aki a Ferrari akadémiájának tagja, a Haasnál elszenvedett második szezonjának rázós kezdete után nagy balesetekbe keveredett Szaúd-Arábiában és Monacóban, amelyek miatt az autója ripityára tört, majd Miamiban is.

    A legutóbbi drága csattanása után a Haas főnöke, Günther Steiner azt mondta, hogy Schumacher teljesítménye „nem igazán kielégítő”, és hozzátette:

    „Meg kell vizsgálnunk, hogyan haladunk innen tovább„.

    Schumacher jelenleg egyike annak a két pilótának, akik még nem szerzett pontokat a 2022-es bajnokságban, a másik pilóta a williamses Nicholas Latifi. Az új csapattársával, Kivin Magnussennel szembeni teljesítményének hiánya kétségessé tette azt, amit sokan Schumacher feltartóztathatatlan felemelkedésében láttak az F1 élmezőnyébe.

    Ezen a héten azonban kegyes támogatást kapott Tosttól. Ő korábban azt mondta, hogy a pilótának legalább három évre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegye a Ferrarihoz vagy az AlphaTaurihoz való átigazolást. Tost, korábban segített Mick édesapjának, Michaelnek és nagybátyjának, Ralfnak a mentorálásában az F1-es pályafutásuk korai szakaszában. Most az ifjú Schumacherről ennyit mondott az F1-Insidernek:

    „Nem szabad most ilyen hamar leírni Micket, én ovábbra is hiszek benne. Nem szabad elfeledni, hogy Mick megnyerte a Formula 3-at és a Formula 2-t, ami nyilván nem véletlenül történt. Micknek talán csak egy kicsit némileg időre van szüksége. Ezt kell megadni neki. Még csak a második F1-es szezonjában van, és teljesen új autóink vannak, amelyeket nehéz vezetni.”

    Norbert Haug, a Mercedes korábbi motorsport-alelnöke, aki az Ezüstnyilak gyári csapatának korai időszakában szorosan együtt dolgozott a hétszeres világbajnok Michaellel is, szintén bátorító szavakkal fordult a fiatalemberhez:

    „Csak megpróbál mindent kihozni az autóból. Amennyiben néhány centiméterrel korábban fordul be, annak csúnya következményei lehetnek.

    „Ettől függetlenül a csapatnak most ki kell állnia mellette. Ha fel tudja oldani a csomót a rendszerében, akkor pontokat fog szerezni.”

  • Surer szerint Perez abszolút ott van a bajnokesélyesek közt

    Surer szerint Perez abszolút ott van a bajnokesélyesek közt

    Sergio Perez a Monacói Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően azon triónak a tagja, akik tömörültek a bajnoki tabella élén. A címvédő Max Verstappen, Perez Red Bull-os csapattársa 125 ponttal vezeti ezt, kilenc ponttal megelőzve a ferraris Charles Leclercet. További hat ponttal van lemaradva jön a mexikói, akinek a monte-carlói sikere előtti hétvégén Spanyolországban is már volt esélye a győzelemre, de a csapat arra kérte, hogy álljon félre Verstappen kedvéért.

    A monacói diadalon túl Perez jutalma egy újabb két évre szóló Red Bull-szerződés is volt. Ezt az istálló tanácsadója, Helmut Marko is elismerte, hogy az említett versenyhétvége pénteki napján írtak alá.

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Surer úgy látja, hogy Perez harcban van a következő forduló előtt Azerbajdzsánban, ahol a 32 éves pilóta tavaly nyerni tudott.

    Úgy véli azonban, hogy a holland három futamgyőzelme mellett Verstappen idei két kiesése – eggyel több, mint Perezé – is kulcsfontosságú tényező ebben a helyzetben. A 70 éves svájci a Formel1.de-nek beszélt Perez bajnoki esélyeiről:

    „Amennyiben így folytatja és rendszeresen pontot szerez, akkor ez abszolút lehetséges. Persze, ha most összeadjuk a győzelmek számát, akkor teljesen egyértelmű, hogy Max még mindig az első számú.

    Perez szépen gyűjtögeti a pontokat, és ez nagy különbséget jelenthet majd az év végén. Végső soron a „csapások” jelentik majd a problémát, amikor nem érsz célba, és 25 vagy 18 pontot veszítesz. Így vizsgálva igen, Perez egy esélyese a világbajnokságnak.”

    Surer, aki két F1-es futamon, köztük az 1985-ös Olasz Nagydíjon is negyedik lett a Brabham színeiben, Perez esélyeit Heinz-Harald Frentzen 1999-es helyzetéhez hasonlítja. Abban az évben a Jordan csapatnál versenyző német a harmadik és negyedik helyezéseivel folyamatosan gyűjtötte a pontokat. Franciaországban és Olaszországban nyert, így az utolsó futamokig harcban maradt a bajnoki címért küzdő Mika Häkkinennel és Eddie Irvine-nal. Frentzen esélyei még komolyabbak lettek volna, ha a Nürburgringen nem esett volna ki az élről egy elektromos meghibásodás miatt. Az akkori váratlan kihívó Frentzenről így beszélt Surer:

    „Senki se vette igazán észre. Ez a gond, ha az egyik versenyző négy futamot nyer, a másik egyet, de végeredményben a pontszerzés az igazán fontos dolog.”

    Perez új Red Bull-szerződésével kapcsolatban Surer végül így zárt:

    „Mindent megkaptak vele, ami a múltban nem volt meg nekik. Amennyiben pedig már kell egy második számú versenyző, akkor valahogy csak meg kell jutalmazni őt. Egy kétéves szerződés szerintem kellően jó jutalom.”

  • Norris szeretné, ha Monaco továbbra is maradna

    Norris szeretné, ha Monaco továbbra is maradna

    A McLaren versenyzője, Lando Norris bízik abban, hogy Monaco a jövőben is szerepel majd a Forma-1-es versenynaptárban, bár a futam kilátásait illetően továbbra is vannak kérdőjelek. Szeretné, ha a Circuit de Monaco továbbra is szerepelne, mivel a sportág legrangosabb versenyének még nem írták alá a 2023-ra és az azt követő évekre szóló szerződését.

    Kérdőjelek merültek fel a futam jövőjével kapcsolatban az F1-ben. Oka, hogy a modern autók olyan szintre fejlődtek, hogy az előzés szinte lehetetlenné vált. A Liberty Media pedig a sportág terjeszkedésének részeként új piacokat szeretne felfedezni. Ez azt jelenti, hogy néhány hagyományos versenyt a kiesés veszélye fenyeget.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke arra hívta fel Monaco figyelmét, hogy „fogadják el a Forma-1 új realitásait”. Norris ugyanakkor az egyik hang azok közül, akik támogatják a versenyt. Mindeközben az Automobile Club de Monaco új szerződésért küzd az F1-gyel. Norris a Telegraph napilapnak írt cikkében erről, miután a Monacói Nagydíjon a hatodik helyen végzett:

    „Azt hiszem, hogy a versenynaptárban kellene maradnia. Nemcsak egy legendás helyszín, hanem hihetetlenül nagy próbatétele az idegeknek és a képességeidnek. Amikor a határaidon vagy, mint ahogy én voltam az utolsó 10 körben, elképesztő érzés.”

    A monacói időmérő edzés az egyik legnagyobb kihívás a Forma-1-es naptárban. Mind a 20 pilóta megpróbál szabad helyet találni egy mindössze 70 másodperces körön anélkül, hogy olyan hibát követne el, amely szinte biztos, hogy a korlátokkal való találkozáshoz vezet. Norris szerint az év egyik legkülönlegesebb pillanata ez:

    „A monacói időmérő élménye még jobb – látni, hogy ki az, aki hajlandó vállalni ezen kockázatokat, ki az, aki megtalálja azt a kis pluszt, ami szükséges a Q2-ben és a Q3-ban. Élvezem, és jól érzem magam tőle. Szombaton sikerült pár jó kört teljesítenem. Azt hiszem, a Q2-ben csak nagyjából 0,2 másodperccel maradtam le Charles Leclerc-től!”

    Norris elismerte, hogy ez kihívást jelent, hiszen mindenféle javaslat született arra vonatkozóan, hogy miképp lehetne javítani a monacói versenyzésen anélkül, hogy a történelmi pálya egyedségét tönkretennék:

    „Bárcsak lenne valami, amin változtathatnának, hogy jobbá tegyék a versenyzést Monacóban. Ugyanakkor ez nehéz, amikor több mint két méter szélesek az autók, és olyan nehezek, mint amilyenek most.

    Hallottam, hogy Toto Wolff azt javasolta, hogy megszabadulhatnának az alagút utáni sikántól, hogy legyen egy hosszú egyenes. Ez talán működne. Akkor viszont a következő kanyarhoz érve a sebesség feltehetően 300 kilométer/óra felett lenne, ami eléggé pikáns a Tabac-kanyarban, ahol nincs kifutó rész! Remélhetőleg a következő pár évben találunk erre megoldást, de mindenképpen szeretném, ha továbbra is a versenynaptár része maradna.”

  • A Red Bull nem fogja megakadályozni Perez bajnoki esélyeit

    A Red Bull nem fogja megakadályozni Perez bajnoki esélyeit

    A Red Bull nem fogja megakadályozni, hogy Sergio Perez harcba szálljon a 2022-es világbajnoki címért. Dr. Helmut Marko a Sport1-nek beszélt erről:

    „Mindössze 15 pont a lemaradása, így teljes mértékben benne van a világbajnoki buliban.”

    Mindez azt követően történt, hogy a világbajnok és bajnoki éllovas Max Verstappen édesapja és társmenedzsere, Jos bírálta a Red Bullt, amiért Monacóban nem a holland versenyzőnek kedveztek a versenystratégiával.

    Christian Horner csapatfőnök a Bloombergnek elmondta, hogy a Red Bullnak, miután a 32 éves mexikói Perez szerződését a monacói győzelem után nemrég további két évvel meghosszabbították, nincs sportpolitikája kifejezetten az első számú versenyző köré építve:

    „Itt nem beszélhetünk Sergio Perez Racingről vagy Max Verstappen Racingről. Amiről szó van, az a Red Bull Racing. Pilótáink a csapatnak dolgoznak, és viselik ezt a felelősséget. Fontos, hogy tisztában legyenek azzal, hogy az istálló ambíciói nagyobbak, mint a sajátjaik.”

    Az egykori F1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint Perez „egész hétvégén jobb volt”, mint Verstappen Monacóban, árulta el a német Skynak:

    „Maxnak ezt egy lehetőségként kellene felfognia, hogy tanuljon pár dolgot a csapattársától. Sergiónak az új autókoncepció jobban fekszik. Olyan pilótaként, aki nagyon jól védi a gumikat, többet tud kihozni az autóból. Ezért Maxnak meg kell próbálnia átvenni Sergio vezetési stílusát a pálya bizonyos szakaszain, például itt-ott egy kicsit óvatosabban vezetni egy-egy kanyarban.”