Címke: Monaco

  • Keke Rosberg 70: Egy igazi f*szarc voltam!

    Keke Rosberg 70: Egy igazi f*szarc voltam!

    Eredetileg Keke Rosberg fogorvos, vagy programozó akart lenni. Kikötött végül az autóversenyzésnél, és 1982-ben a Formula 1 világbajnokának mondhatta magát. És ez sikerült a fiának Niconak is, 2016-ban. Apu azonban visszavonult a nyilvánosságtól. Miért is?

    Keke, akinek a rendes neve Keijo Erik a Forma-1-ben 114 versenyt teljesített, és ötször nyert. Visszavonulása után a DTM-ben versenyzett, majd csapattulajdonos lett, sőt TV-s szakkommentátor. Menedzselte ugyanakkor a honfitársait is, így Mika Häkkinent és JJ Lechtót. Amikor 2006-ban fia Nico is bemutatkozhatott a királykategóriában, akkor tanácsadókánt állt mellette. 2010-ben azonban szinte végleg eltűnt.

    keke rosberg, ellen lohr, racingline.hu
    Ellen Lohr és Keke Rosberg 1992-ben. Fotó: Daimler AG

    Akkoriban egy Forma-1-es pilóta apjaként semmi keresnivalója nem volt szerinte, így a fia sem mehetett hozzá az esetleges kérdéseivel. Erről nevetve ennyit mond:

    „Nem tudtam már mindezt tovább csinálni. Mindent végérvényesen befejeztem, és egy remete lettem.”

    Kivétel csak akkor volt, amikor a fiával együtt Monacoban közösen parádézhattak. Illetve amikor Nico Abu Dhabiban bajnok lett, akkor ott volt a helyszínen. A garázsban megölelték egymást, és így véleményezte a fia teljesítményét:

    „Csodálom a mentális erejét, és az odaadását.”

    Ez a hozzáállás jellemezte őt is versenyzőként. A sebesség imádatát a szüleitől örökölte. Apja Lars egy finn állatorvos volt, édesanyja Lea pedig svéd gyógyszerészként maguk is szívesen vettek részt skandináv ralikon.

    Az, hogy Keke Rosberg világbajnok lett, kellett hozzá némi szerencse is. Másrészt a finn kialakított magáról egy olyan képet, hogy ő egy kompromisszumokra képtelen arc, amiről ennyit mondott:

    „Mindenki tudta, hogyha jön ez az őrült, akkor jobb kitérni előle. Egy igazi faszarc voltam!”

    És Frank Williams egy ilyen arcot szerződtetett, miután Alan Jones egy évvel a csapattal szerzett 1980-as bajnoki címe után visszavonult, és így erre a lépésre kényszerült. Rosberg megkapta a Williams ülését. Tizenhat verseny és egy győzelem után viszont bajnok lett. Niki Lauda, aki akkoriban a McLarennél versenyzett az ellenfeleként így vélekedik róla:

    „Ő egy olyan versenyző, aki elképesztő önbizalommal versenyzik, ami néha még sok is volt. Megérdemelte azonban a bajnoki címét.”

    Ma lett Keke Rosberg 70 éves. Isten éltesse!

    frank williams, keke rosberg
    Frank Williams és Keke Rosberg, 1985. Brands Hatch Fotó: LAT Photographic/Williams F1
  • Kubica: Már majdnem Istennek éreztem magam!

    Kubica: Már majdnem Istennek éreztem magam!

    Nyolc évet volt távol, de 2019-ben Robert Kubica szenzációs visszatérésének lehetünk tanúi, a hatalmas rali balesete után. 2011. február 6-ig sokan úgy gondolták, hogy a lengyel egyszer még világbajnok is lesz. Azt pedig, hogy ehhez van érzéke, már 2008-ban bebizonyította, amikor a BMW-Sauberrel egészen a véghajráig harcban állt a bajnoki címért.

    Az ő szemszögéből nézve azonban a csúcson 2010-ben volt, olykor a Reanultjával akkor sikerült a Red Bull duója közé közé ugrania:

    „Emlékszem még Monacoban az időmérőre. Tudtam, hogy az autót bármire beállíthatom, Istennek éreztem magam. Azzal az autóval és költségvetéssel az volt a vélemény, hogy a legjobb évemet teljesítettem akkor.”

    Hamarosan újra a Williams bevetésre kész pilótájaként azonban tudja, hogy azon a szinten már nem tudna újra vezetni:

    „Most már másutt vagyok. Mivel azonban egyszer már voltam az élen, pontosan tudom azt, hogy mire van szükség. Remélem, hogy ezt elérjük, nem fog sokáig tartani.”

    Kubica komoly próbatételen esett át az elmúlt években, de az akaratereje és az elhivatottsága átsegítette a nehézségeken. Lemondott-e valamikor is a visszatérésről? Így válaszolt:

    „Elismerem, voltak nehézségek. Amikor reggel hatkor felébredsz, és tudod, hogy tíz órán át műteni fognak, ami pokoli fájdalmas, az nem jó. Azonban soha nem adtam fel. Éppen ezért is vagyok most még boldogabb. Ez az, amire leginkább büszke vagyok.”

    Kubica pontosan tudja azt, hogy nem csak a stopperóra lesz az, ami majd számít:

    „Azok után amiket átéltem, már semmit nem kapok ajándékba. Leginkább azonban a munkámat kell jól végeznem, és nyolc év kihagyás után ez komoly kihívás lesz. Biztos vagyok benne, a legnehezebb rész még csak most következik, hiszen ez most egy teljesen más helyzet. Most újra a sportról és a versenyzésről szól az életem. Izgalmasabb, ugyanakkor nehezebb is.”

  • Verstappen édesapja szerint is érettebben versenyez

    Verstappen édesapja szerint is érettebben versenyez

    Max Verstappen édesapja, Jos szerint fia most már sokkal többet gondolkodik a versenyek közben.

    A Red Bull pilótájának nehezen indult a szezonja, azonban most már apja szerint is okosabban versenyez:

    „Szemmel látható az év közbeni fejlődése” – mondta a Ziggo Sportnak a korábbi Benetton és Minardi pilóta. „Monaco volt számára a fordulópont, azóta lépked a jó irányba. Kicsit többet gondolkozik a futamok alatt.”

    Jos, aki korábban Michael Schumacher csapattársa is volt elismerte, hogy nagy szerepet játszott a fiatal Verstappen tanításában.

    „Mondtam ilyet? Igen, elég sokszor” – nevetett. „Minden megvitatunk és meg is hallgat, mert megegyeztünk, hogy mindig elmondhatom a véleményemet. De azt csinál, amit akar.”

  • Brown szerint legyenek az F1-ben is akár egy alkalomra festett autók

    Brown szerint legyenek az F1-ben is akár egy alkalomra festett autók

    A McLaren vezetője, Zak Brown hisz abban, hogy a Forma-1-nek ideje lenne átgondolnia azon szabályzását, mely szerint egy csapat szigorúan csak azonos festéssel indulhat. 1999-ben a BAR csapata megpróbálta két különféle dohánygyárnak köszönhető festéssel feltolni a rajtrácsra az autóit, de ezt a lehetőséget az akkori irányítás nem vette jó néven, és hamar leszabályozta. A csapat viszont kreatívan megoldotta a problémát, és gyakorlatilag két oldalasra festette az autóit, középen egy cipzárral elválasztva, és mégiscsak megjelent a két hirdetés.

    Brown szerint ugyanakkor a Forma-1 is követhetné azon kereskedelmi gyakorlatot ami a NASCAR-ban vagy az IndyCarban már bizonyított és elterjedt, mely szerint akár egy alkalmas egyedi festések is segítik akár egy csapat marketing tevékenységét. Londonban, a Motorsport Leaders Forumon fakadt ki:

    „Azt hiszem, sejthetitek hogy mi az, amit támogatnék, de jelenleg nem megengedett. Az IndyCar és a NASCAR viszont ezt teszi, hogy az adott évben megengedett az, hogy akár változtassanak is egy autó festésén. Persze én is inkább a két autós megoldást szeretem, de ha például ott vagyunk Monacoban, és lenne egy jelentős aktivitásunk egy partnerünkkel arra a hétvégére, és mondjuk Dell Technologies autóvá vagy hasonlóvá varázsolnánk át, attól az autók még ugyanazok lennének. A rajongók pontosan tudnák, hogy ez egy McLaren, az egy Ferrari, teljesen mindegy, hogy melyik csapatról van szó. Azt gondolom, hogy ez egy újítás lenne a Forma-1-es üzleti kapcsolatokban, ami nem is lenne annyira extrém, másrészt a rajongók amúgy is inkább a versenyzőre koncentrálnak.”

    Brown persze azért maga sem szeretne látni egy színes 20 autós forgatagot, teljesen eltérő festéssel:

    „Véleményem szerint 20 különböző festésű autó azért főleg a rajtnál zavaros lenne, hiszen be kell azonosítani azt, hogy ki kicsoda. A NASCAR rajongók jobban versenyzőre koncentráltak, ők simán felismerik Jimmie Johnson-t a Lowes autóban, ahogy akár Fernando Alonsót is egy McLarenben. Ennyiben azért más a két sport.

  • Montoya véleménye Alonso lehetséges „Triple-Crown”-járól!

    Montoya véleménye Alonso lehetséges „Triple-Crown”-járól!

    A volt Forma-1-es versenyző és Indy 500 győztes Juan Pablo Montoya úgy véli, hogy egy teljes szezon kellene Észak-Amerikában Fernando Alonsonak ahhoz, hogy megnyerje a klasszikus Indianapolis 500-as futamot, amivel teljesíthetné a „Triple-Crown”-t. A motorsport-total.com kérdésére így válaszolt ezzel kapcsolatban a kolumbiai fenegyerek:

    „Ez az az út, amivel a legnagyobb esélye nyílik rá, mert addig is megismerkedne különféle ovál pályákkal, és így felkészültebben érkezhetne meg oda.”

    Ennek pedig realitása is lehet. Alonso elbúcsúzott a Forma-1-től, és akár a McLarennel is egész évre nevezhet az IndyCarba, nyilván mindez attól függ, hogy a csapat beleáll-e ezen projektbe, amiket már hónapok óta vizsgálnak. Montoya jól ismeri a McLarent is, hiszen versenyzett náluk, így erről is van véleménye:

    „Amennyiben ez összejön, akkor egy vagy két évet kellene mennie ott, és akkor ez egy kerek dolog lenne, és adna sok beszédtémát.”

    Természetesen a 42 éves kolumbiai sem tett le a saját „Triple Crown”-járól, hiszen ő is nyert 2003-ban a Forma-1-ben Monacóban, kétszer is Indianapolisban, neki egyedül csak a 24 órás győzelem hiányzik Le Mansból. Ezzel kapcsolatban Montoya már furcsán lelkes:

    „Őrületes lenne, ugyanakkor már nem érdekel annyira.”

    Idén debütálhatott az LMP2-es kategóriában La Sartheban is, amivel rendkívül elégedett volt, de a kategóriában csak a harmadik helyet sikerült megszerezniük. Jelenleg az amerikai sportkocsi bajnokságban az IMSA-ban indul teljes szezonban, de el tudja képzelni még azt, hogy újra vendégszerepeljen az Indy 500-on. A további versenyzésével kapcsolatos kérdéseket így zárja le végül:

    „Egyszerűen csak nyerni akarok. Amennyiben Le Mansban esélyem lenne az összetett győzelemre, az igazán nagyszerű lenne, ugyanakkor sosem lehet tudni azt, hogy mi egy ilyen kalandnak a vége.”

  • Nico Hülkenberg küldte volna a nosztalgia villamosnak is Budapesten!

    Nico Hülkenberg küldte volna a nosztalgia villamosnak is Budapesten!

    A Forma-1-es versenyzők néha indokolatlanul vezethetnek más járműveket is, így járt most Nico Hülkenberg is, Budapesten. A klasszikus sárga villamos helyett egy még régebbi nosztalgiavillamost kapott meg pár percre a 2-es vonalán, és miután az alapvető dolgokkal megismerkedett, egyből a lényegre tért, hogy mennyivel megy. Miután kiszórakozta magát, Ted Kravitz a Sky riportere faggatta kicsit. Ebből kiderült, hogy nem sokat használta életében a közösségi közlekedési eszközöket, a villamost meg pláne nem, mert Monacoban (ahol lakik) is csak busz van.

    Az interjú további részében kiderül az is, hogy Nico nagy tenisz rajongó, ő a legjobb a középmezőnyben, és hogy a Renaultnál szándékozik megváltani a világot, nem ácsingózik annyira a top 3 élcsapat versenyülésére. A videó végén megérkeztek egyébként a Renault Magyarország csütörtök esti partihelyszínére, ahol mi is forgattunk, úgyhogy hamarosan folytatódik az eszmecsere Hülkenberggel!

    Addig is itt van a Sky videója:

  • A pilóták nem vevők az új pontrendszerre

    A pilóták nem vevők az új pontrendszerre

    A pilóták egy része nem ért egyet azzal, hogy a Liberty Media felforgatná a pontozás szabályait. A kezdeményezés lényege az volt, hogy kibővítik a pontot érő pozíciókat 10-ről 15-re. Fernando Alonso sem értett egyet:

    „Emlékszem, mikor Jules (Bianchi) kilencedikként futott be Monacóban, ez egy kisebb csodának számított, és jót is tett az F1-nek. Ha mindenki pontot szerezne, elveszne az egésznek a varázsa.” – érvelt a spanyol.

    Esteban Ocon az RMC Sportnak elmondta, egyetért Alonsoval.

    „A pontrendszer a jelenlegi formájában is nagyon érdekes. Nehéz bekerülni a TOP 10-be, de ha sikerül, eléggé meg vagy jutalmazva.”

    Romain Grosjean is ezen a véleményen volt: „A legjobb megoldásnak a TOP 10 jutalmazása tűnik.”

    A Sauberes Charles Leclerc is a jelenlegi rendszer mellett van.

    „Először azt gondoltam ez jó döntés, pont az olyan csapatok miatt, mint mi vagyunk. Nem lenne mindegy, hogy 14. vagy 15. vagy. De ahogy jobban belegondoltam, egyre jobban Fernandoval értettem egyet. Ha bekerülünk a legjobb 10-be és úgy kapunk pontot, sokkal jobb annál, mintha már alapból kapna mindenki.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • Hamilton szólt a FOM-nak, hogy Rosberg ne csinálhasson pódiuminterjúkat

    Hamilton szólt a FOM-nak, hogy Rosberg ne csinálhasson pódiuminterjúkat

    Lewis Hamilton vesztett 2016-ban Mercedeses csapattársával, Nico Rosberggel szemben a világbajnoki címért folytatott harcban, és a brit még mindig meg van sértődve. A tervek szerint a Német Nagydíj után Rosbergnek kellett volna készítenie a pódiumos interjúkat. Pár napja azonban a 2016-os világbajnok levelet kapott a Formula One Managementtől, amelyben lemondták a dolgot.

    Nico Rosberg furcsállja, hogy idén két helyszínre is kinézték őt erre a szerepre, és most már egyiket se kell elvégeznie. A korábbi német pilóta el is árult részleteket a BILD-nek:

    „Monacoban és Hockenheimben lett volna dolgom. Mindkét alkalommal el is kéredzkedtem emiatt az RTL-től. Aztán pár nappal előtte jött az értesítés, hogy nincs rám szükség.”

    A német magazin kiderítette, hogy amint Hamilton meghallotta azt, hogy Rosberg készítené az interjúkat, jelezte a Forma-1 menedzsmentje felé, hogy nem értékelné, ha a volt csapattársa kérdezgethetné őt…

    Négy évnyit ment együtt Hamilton és Rosberg a Mercedesnél. Kétszer az angol pilóta lett bajnok (2014-15). Rosberg pedig úgy tűnik, hogy a drámai 2016-os bajnoki címével elveszített egy barátot is. Hamilton reakciója legalábbis erre enged következtetni…

  • II. Albert monacói herceg az Üvegfalú Gyárban ismerkedik az elektromos mobilitással

    II. Albert monacói herceg az Üvegfalú Gyárban ismerkedik az elektromos mobilitással

    II. Albert monacói herceg meglátogatta a Volkswagen Üvegfalú Gyárát Drezdában. Az államfő találkozott Thomas Ulbrichhal, a Volkswagen márka igazgatótanácsának az elektromos mobilitás területéért felelős tagjával, a Volkswagen Sachsen tanácsának szóvivőjével illetve a pénzügyi igazgatóval, Kai Siedlatzekkal és az üzem vezetőjével, Lars Ditterttel. A beszélgetés középpontjában a Volkswagen márkának az elektromos mobilitás felé vezető útja illetve az autóipar átalakulása, a digitalizációs törekvések és az új mobilitási megoldások álltak. II. Albert monacói herceg – akit Drezda polgármestere Dirk Hilbert kísért el a Volkswagen gyárába – a „Taurus” Európai Kulturális Díj átvételére érkezett a szászországi fővárosba, amelyet a Frauenkirche templomában megtartott ünnepségen vehetett át alapítványának képviseletében. Az elismeréssel a világ óceánjainak megóvása érdekében tett erőfeszítéseit díjazták.                          

    Köszöntő beszédében Thomas Ulbrich kiemelte: „Az elektromos mobilitás az autóipar számára az ajtó, amely a jövőbe nyílik. Jelenlegi is azon dolgozunk, hogy a Volkswagen márka elektromos offenzíváját előkészítsük. Ez 2019. végén veszi kezdetét, amikor Zwickauban megkezdjük az I.D. család gyártását, majd onnan lépünk tovább Drezda felé. Szászországi üzemeink úttörő szerepet játszanak ennek a jövőbemutató technológiának az alkalmazásában. Általuk tölthet be a Volkswagen márka vezető szerepet a konszernen belül az elektromos mobilitás technológiája területén.”

    II. Albert monacói herceg az e-Golf gyártásának megtekintése során gyűjtött tapasztalatot arról, milyen úttörő szerepet tölt be az Üvegfalú Gyár a Volkswagen elektromos offenzívájában. A látogatás különleges pillanata volt, amikor a gyár egyik munkatársával közösen illesztették össze, „házasították” a karosszériát és a hajtásláncot. Az államfő megismerkedett továbbá a Wandelbots innovatív, drezdai központtal működő startup vállalatával is, amely az Üvegfalú Gyárral együttműködve dolgozik az Ipar 4.0 és az ember-robot közötti együttműködés kérdésein. A herceg személyesen próbálta ki azt az innovatív érzékelős köpenyt, amely az ipari robotok programozását gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a jövőben.

    Az államfő drezdai látogatása során a Frauenkirche templomban vette át az Európai Kulturális Díjat, amelyet a világ óceánjainak megóvásáért tett következetes munkájáért ítéltek oda neki. Egy fiatal drezdai vállalat, a Cloud&Heat Technologies szintén elismerésben részesült a nagyméretű szerverek által kibocsátott hő innovatív és környezetbarát felhasználása kapcsán. A vállalatot a „Következő generáció” díjjal ismerték el, amelyet a Volkswagen AG, a Porsche Leipzig és Drezda város ajánlott fel.

    Az e-Golf 2017. áprilisa óta a drezdai Üvegfalú Gyárban készül, amely egyre inkább a jövő mobilitási központjaként működik. Az ügyfelek és a látogatók egyre többet tudhatnak meg a jövő mobilitási megoldásairól, ebben az e-mobilitással és a digitalizációval való interaktív találkozás segíti őket. Ennek része egy ingyenes tesztvezetés is, amelyet természetesen egy elektromos járművel tehetnek meg Drezdában. Ezen kívül az ügyfeleknek lehetősége van a Volkswagen márka által kínált bármely modellt az Üvegfalú Gyárban átvenni. Az új startup inkubátor program pedig minden évben tizenkét új startup vállalatnak ad lehetőséget, hogy a Volkswagen támogatásával egészen a piackész állapotig fejlesszék mobilitással kapcsolatos ötleteiket.

  • Elhunyt Finta László, az Ikarus 200-as sorozat formatervezője

    Elhunyt Finta László, az Ikarus 200-as sorozat formatervezője

    84 éves korában elhunyt Finta László, a legendás Ikarus 200-as sorozat megálmodója. A magyar buszgyártás csúcsa volt ez a termék, és mai napig a világon legnagyobb példányszámban eladott autóbusztípusa volt a „kocka” Ikarus. A típust egyébként 1969-ben mutatták be Nizzában, ahol a luxus kategóriában el is hozta egyből a szépségdíjat. 1971-ben Monte-Carlóban a hercegség Ezüstserleg-nagydíját is elnyerte.

    Temetése 2018. július 12-én lesz Pomázon 11:00-kor, szülővárosa református temetőjében.